Bocs, de ezt még meg kell kommentelnem. Én, a közösbe, soha egy vasat se! Legyen az árvíz, vagy veres iszap. Már csak célirányosan. Inkább egy helyi árvának, mint a közösbe, ellenőrizietlenül. Gyöngyöspata után a Vörösskereszt sem lát tőlem pénzt!
Egyébként néha sírni kell is, jó is. Én is szeretnék többször, mint ahányszor tudok, de nem megy...bár, mostanában egyszer-egyszer..Nem véletlenül adatott a sírás az embernek.
De: csináljatok családi hétvégét. Legyetek mindannyian együtt - csak nézzetek és lássatok. Azt is együtt. Mi meg majd írunk itt a topikon, de veletek is leszünk...illedelmes és tisztes távolságból. Aludj jól, trezsvír. Megoldódik.
Hallod mekkora egy pojáca... és mekkora énekes és előadó és elképesző mit tud művelni a közönséggel, közben vigyorog és tudja nagyon jól, bármikor elkápráztatja a hallgatókat, utálom ás imádom egyszerre:
Úgy terveztem, hogy a "pöcsköszivel" teszek egy körutat, a Mátra körül. Megálltam volna Patán, feltölteni kulacsom jófajta patai borral. Megálltam volna Szurdokpüspökiben, feltölteni kulacsom a Szent kereszt-kút forrásából. Majd Galya, Parád, Ilona vízesés. Ott a csevice kútból töltögetés, majd irány Recsk, a tábor, szétnézés, főhajtás. Majd Verpelét felé vissza, Móré vár Kisnánán.
Most meg inkább úgy döntönttem, hogy együtt megyünk a körútra, családostól. A "pöcsizés" meg majd máskor. :-)
Sajnálni, téged?! Nem vagy te sajnálni való: van tudásod. erőd, jó társad, két szép gyereked, szeretett szülőd, megtartani való városod - nem sajnálunk, miért? Bíztatunk, értünk. Ennyi.:-)
Gemencet már többször is elvitte az áradat - de mindig regenerálódott. A helyén maradt, itt van. Most is ez történik. Detonátor pedig - bár elragadta a víz, az igaz, átkapja egy fűzfa derekát és kilábal a vízből. Kavarog ilyenkor az emberben a hideg rémület: természetes. Megosztani...megosztani.
Azért nem menekülök a szikárságba, a szemérmes, hallgatag "hű, de xar ügy ez már"-együttérzésbe (ami pedig igaz és komoly), mert neked most szükséges a szó. Szükséges, hogy elmondja a másik ember, (nem én..bárki), hogy félt ugyan (mert keresztülment rajta) - de bízik is benned. Fel fogsz állni, tovább fogsz menni innen.
Ellenben most el kell mondanom ezt:
soha az életben nem történt még ilyen. Ültem a konyhában és rajtad gondolkodtam. Az ablakom már-már üvegfal terjedelmű: legalább 170 cm széles, osztatlan felülettel. Sötét van már. Az ablak előtt tuja áll, mögötte diófa. Ahogy ültem és gondolkodtam, (minden oldalról zárt az udvar, a mozgásérzékelő nem kapcsolt fel) az ablak előtt elhaladt egy teljesen emberforma, ember-magasságú...árnyék. Annyira illúziókeltő módon, hogy felugrottam, felkaptam a japán szakácskést, fel a térvilágítást és ki az ajtón. Természetesen semmi. A kutya totálisan nyugodt maradt. Nevess ki: bezártam a bejárati ajtót. Na, még csak ez kell nekem, aki ilyenre nem vagyok "vevő"...De azért fura volt. Fény-effektusok teljesen kizárva.
Ugy vagyok mint az oreg bacsi aki csigat szed az erdoben:" Hat en csak hajolok , hajolok , a csiga meg huss...!"
Reggel meg azt akartam irni hogy de reg lattam ezt a nicket , mire meg idejutok , marcsak huss...!
Nagyon is megértem, és átélem a helyzetedet, fel a fejjel, és töretlenül előre!
Ahogy írásaidból megismertelek, habitusod, és hozzáállásod megkönnyíti egy új út keresését.
Mindezt csak azért mondram el, mert kétszer egymás után kerültem én is hasonló helyzetbe, bevallom kutya nehéz volt, de mindkétszer sikerült újra talpra állni.
Őszintén kívánom, hogy te is ezt az utat járd be!
Nem lesz könnyű - főleg most - de sikerülni fog, mert sikerülnie kell!
