Keresés

Részletes keresés

Putyika007 Creative Commons License 2017.03.16 -1 0 20129

" Erre mondtam, hogy a Keserű fegyverek gyártását a tulajdonos fejezi be! "

 

Én is befejeztem néhányét, akkoriban még a törvény nem tiltotta a muzeális fegyverek házi tuningját.

Bár az akkori kínálat árai erősen minőségfüggőek is voltak. No meg szerencse kérdése is, hogy jutott-e szebbekből, amiket ugyanúgy be kellett fejezni, csak kevesebb ráfordítással, ha már valaki igényesebb volt.

A kevésbé szépeket (vagy inkább a még csúnyábbakat) fillérekért szórták ki egy-egy turnusnál, amikor már le lett válogatva.

Na, azokkal érdemes volt foglakozni, mert egy teljes felújítás és a gyártási elnagyolások kiigazítása után sem érték el a szebb példányok árait.

Előzmény: Blekk Rájgó (20128)
Blekk Rájgó Creative Commons License 2017.03.16 0 1 20128

Többektől hallottam panaszt az Omerták szétmálló-szétrepedő műanyag tusaira, A fából készített házi gyártmányok, amiket láttam(itt a fórumon is), egész pofásak lettek. Amennyi pénz és meló, máris ott van árban a globzé közelében.

 

(Erre mondtam, hogy a Keserű fegyverek gyártását a tulajdonos fejezi be! Home Defenderemről pattog le a festék, itt-ott szálkás a tus.Semmi se lehet tökéletes :D)

 

A lupara nekem nem jön be. Hülye a fogása, pisztolynak nagy, puskának kicsi. Olyan torzó...

Előzmény: Putyika007 (20127)
Putyika007 Creative Commons License 2017.03.16 -1 0 20127

Azokat azért nem az élesből átalakítottakhoz (bár a kivitelezés minőségét illetően az elejétől fogva egyetértünk) kellene hasonlítani, hanem pl. az Omerta Classic és Omerta T sorozathoz.

Azoknál viszont drágább is, bár eleinte nagyobb volt az árkülönbség, mostanra kezd "feljönni" az Omerta is árban.:-(

Pl. azt sem értem, hogy a Classic Lupara-sított változatát miért nem gyártják jóárasítva, szvsz arra volna kereslet egy kedvező ár esetén.

Előzmény: Blekk Rájgó (20126)
Blekk Rájgó Creative Commons License 2017.03.16 0 1 20126

Ajánlom a banda figyelmébe a GLOB-Z puskákat! Azokról a topikban még jóformán nem esett szó!

 

Érdekes, azokat meg tudják igényesen csinálni! Lehet mondani hogy de hisz az új fegyver, de azon is kell hegeszteni, felületkezelni, fát megmunkálni. Szóval mehet még tanulni az aranykezű fegyvermester :).

Előzmény: Putyika007 (20124)
Putyika007 Creative Commons License 2017.03.16 -1 0 20125

Kedves Klaudia!

Vissza kell vonnom ezt a mondatomat, mert mi nem találkoztunk még személyesen.

Ott jártunkkor csak férfiak voltak a boltban (Miklós nem volt jelen, őt régebbről már ismerem).

 

"(szvsz talákoztunk is már élőben, lásd alábbiakban belinkelt hozzászólásból, de már akkor sem nyerte el tetszésemet/tetszésünket a hozzáállás)"

Előzmény: pilisvadász (20117)
Putyika007 Creative Commons License 2017.03.16 -1 1 20124

A hegesztések elmunkálásáról, csővég beforrasztásáról már nem is beszélve! + fél óra munka, vagy némi + odafigyelés többet hozna a konyhára és erre a néhány hsz.-ra sem került volna szó.

Legyen az bármilyen gyönyörű, originál alany, ha a végeredmény az említett dolgokat tartalmazza, egy igényesebb vevőnek úgy már nem kell.

És igenis, nem csak igények vannak, hanem fizetőképesség is, ha az átalakítás minősége a vásárló kedvére való (lásd. Steiner féle új, vagy szinte új Sig Sauer, Glock, Walther vagy a "rozsdamentes" márkás revolverek átalakíttatása).

Előzmény: Blekk Rájgó (20123)
Blekk Rájgó Creative Commons License 2017.03.16 0 2 20123

Igényesen megcsinálni nem kerül többe. Miért kerül többe, ha a tok által takart részre kerül a gyengítés? Miért kerül többe az akasztó behegesztése után két fokozatban polírozás, majd utána felületkezelés?

Előzmény: labtec68 (20121)
Blekk Rájgó Creative Commons License 2017.03.16 0 0 20122

Nekem egy úriember mutatta a fegyvereket, nem a képen látható gyönyörű hölgy.

Előzmény: pilisvadász (20117)
labtec68 Creative Commons License 2017.03.16 -1 1 20121

Kedves Klaudia !

 

 Kérem ne foglalkozzon az itt magukat kiélő, sikertelen, besavanyodott emberekkel !

 

Többször ( 4X) vásároltam Önöktől, és még remélem fogok is, mindig elégedett voltam !

 

Gondolom, ha valaki 100 %-os esztétikai és műszaki állapotra vágyik, annak rendelésre ( előleg után ) bármely új vadászfegyverből tudnak átalakítani gumilövedékes puskát !

 

...Ja, hogy az alsó hangon is minimum 200-250e. ft lenne..., mint tudjuk az igények mindig addig tartanak még fizetni nem kell érte.

Előzmény: pilisvadász (20117)
Hannsg52 Creative Commons License 2017.03.16 -1 2 20120

Kedves Klaudia!

 

Nem kell azt hinned, hogy ha 5 éve minden engedélyt megszereztél, akkor értesz is mindenhez.

Kicsit lekezelő a modorod, ezen változtatni kellene. Sok kritika amit olvasok itt, megállja a helyét.

Pl az átalakítások mikéntje, kinézete. Ezen mindenképp javítani kellene. A töltényűr bemarásokat, olyan helyre kellene tenni, hogy ne látszódjanak .És ha már megvannak, kis barnító folyadékkal ecsetelni, mert eléggé ronda így.

 

Előzmény: pilisvadász (20117)
Putyika007 Creative Commons License 2017.03.16 -3 0 20119

"A törvényi háttér taglalásába ne menj bele,de ugyanezt javaslom a szakmai kérdésekben is!"

 

Miért, talán kínos lenne mindkettő?

Egy korábbi hirdetésből idézve, rámutatva egy konkrét szakmaiságra, tényleg nincs értelme folytatni ezt a "parttalan" vitát.:-)))

 

"A képeken látható Luparák Fég Monte Carlóból és Orosz Izs 58-as típusú éles,sörétes,vadászlőfegyverekből készültek!

380R.lőszer és gumigolyó valamint szilikon zsír is megvásárolható hozzájuk!"

Előzmény: pilisvadász (20114)
asus43 Creative Commons License 2017.03.16 0 0 20118

Közöm nincs hozzá de milyen KKVE-törvényi deffiniciója alá tartozó eszközöket reklámozott itt a pilisvadász?

Előzmény: VNDH (20113)
pilisvadász (X) 2017.03.16 0 6 20117

Urak!

Csak hogy képbe legyünk, üdvözlöm Önöket.

Pogácsás Klaudia vagyok, 25 éves, 5 éve szereztem meg sörétes golyós és marokfegyver valamint a forgalmazásukhoz szükséges összes engedélyt.

Aki a facebookos fórumokba  szerepelt, ismerheti a nevemet és arcomat, hiszen ott is aktívan próbáltam a portékánkat eladni.

Az évek során rengeteg elégedett vásárlóval találkoztam ezért is merem vállalni arcomat nevemet és telefonszámomat.

Részemről /részünkről lezártnak tekintem ezt a parttalan vitát.

Továbbiakban megköszönöm az eddigi vásárláslásokat, és az építő kritikát.

0626-951-777

Előzmény: VNDH (20116)
VNDH Creative Commons License 2017.03.16 -1 2 20116

Attól, hogy ott van az üzlet linkje, még arctalan, név nélküli nick vagy. Ez egy.

Kettő: ez egy fórum, itt nickek fórumoznak, és (enyhén szólva) nevetséges, hogy kritika esetén számon kéred a másik nick IRL kivagyiságát.

Három: ha beírom, hogy a nevem Pandacsoki Boborján, akkor más lesz a hozzászolásom? A véleményem?

 

"A törvényi háttér taglalásába ne menj bele,de ugyanezt javaslom a szakmai kérdésekben is!"

 

Miért ? Mert te valami nagy szakmai ász vagy ?

Vagy miért ne foglalkozzunk szakmai kérdésekkel egy szakmai fórumcsoportban..?

 

Ez egy fórum, itt mindenki megírhatja (a MM keretein belül) a véleményét.

Ha értelmes vagy, akkor ezekből a visszajelzésekből tudsz profitálni (pl. ha megkérdezed, hogy MI nem tetszik a vevőjelöltnek - lehet, hogy orvosolható dolog!), nem érdemes besértődni.

Előzmény: pilisvadász (20114)
pilisvadász (X) 2017.03.16 0 0 20115
Előzmény: VNDH (20113)
pilisvadász (X) 2017.03.16 0 0 20114

Eddig is minden hozzászólásomat az üzletünk kapcsolat linkjével zártam!

Ott megtalálod a telefonszámomat is!!

A te telefonszámod és címedet nem látom sehol!?

Arctalanul is,ti ezt így tartjátok helyesnek!?

A törvényi háttér taglalásába ne menj bele,de ugyanezt javaslom a szakmai kérdésekben is!

Előzmény: VNDH (20113)
VNDH Creative Commons License 2017.03.16 -1 1 20113

Nincs veled semmi bajom, de:

 

"Nem baj ez,hisz nincsen attól egyszerűbb mint arctalanul,név nélkül leokádni más ember munkáját"

 

Te nem arctalanul, név nélkül vagy jelen ?

Annyit tudunk, hogy pilisvadász (bolt).

 

"Annak azért örülök,hogy a - két úrral ellentétben - mi még fizetünk is azért,hogy itt lehessünk."

 

Még szép hogy fizettek, mivel termékeket reklámoztok, és adtok el itt.

(Ami -többek szerint- tilos egyébként KKVE eszközöknél..)

Előzmény: pilisvadász (20098)
Putyika007 Creative Commons License 2017.03.16 -2 0 20112

"Kifejezetten örülök annak,hogy a jó sorsom két ilyen magasan kvalifikált szakemberrel hozott és annak is,hogy olvashatom ezen ragyogó - én mindenhez profi szinten - elmék hozzászólását!"

 

Nincs ebben semmi különös, hiszen amolyan szakfórumon vagyunk, vagy mi?!:-))

Nagyon szívesen segítettem volna a tanácsaimmal, észervételeimmel továbbbra is, csakúgy mint több más fórumozó (az eladói hozzáállást, marketnig stratégiát és a termék minőséget illetően), ha meghallgatásra talált volna! Sokszor az őszinte kritika adja a további építéshez a legjobb alapot, már ha valaki igazán jót akar építeni:-)

 

"Talán a készlet sem állna hónapokig, gyorsabban fogyna, több hasznot hozna, hiszen ha ezek a vevők megelégedettséggel távoznának, sok-sok másik vevőt hoznának, mert sok hasonló beállítottságú, hasonló hobbiban érdekelt  egyént ismernek, és ezeket mint potenciális vevő szívesen irányíthatnák egy olyan üzletbe, ahol nem csak a mennyiség, hanem, a minőség és a potenciális vevők felé közvetített jó és vevőorientált marketing üzenet van jelen!"

 

Részemről örömmel vettem az ajánlatot (szvsz talákoztunk is már élőben, lásd alábbiakban belinkelt hozzászólásból, de már akkor sem nyerte el tetszésemet/tetszésünket a hozzáállás) de jelen körülmények között számomra fontos a jó munkahelyi légkör, a minőségi termék és hozzáállás, a személyes kapcsolatok és a vezető, akire felnézhetek!

Ezért, hogy maradjak az ajánló által erőltetett stílusnál, köszönettel vettem, de csak egy idézettel válaszolnék az ajánlatra:

"a sas nem kapkod legyek után!"

 

Előzmény: pilisvadász (20110)
specialized1 Creative Commons License 2017.03.16 0 0 20111

Köszönöm, kedves Vagy, sokat símogatom! :-)

Bocs az OFF- ért, tényleg csak szerettem volna megosztani veletek a tapasztalataimat!

Előzmény: Putyika007 (20109)
pilisvadász (X) 2017.03.16 0 0 20110

Kifejezetten örülök annak,hogy a jó sorsom két ilyen magasan kvalifikált szakemberrel hozott és annak is,hogy olvashatom ezen ragyogó - én mindenhez profi szinten - elmék hozzászólását!

Külön köszönöm a marketing tanácsokat és a hivatkozást is!

Tényleg előre mutató.......,de be is fejezném a hálálkodást!

Felvételt hirdetünk - arra szakosodott oldalakon - fegyvermester és vadászbolti eladó munkakörben,mind két úriembert örömmel meghallgatnám élőben!

Telefonos jelentkezésüket előre is köszönöm.

http://pilisvadaszbolt.hu/kapcsolat

Putyika007 Creative Commons License 2017.03.16 0 0 20109

Gratulálok, végre egy jó hír! Vigyázz rá és teljen benne sok örömöd!:-)

Bár itt most épp a sörétesekből átalakított gumilövedékes muzeális fegyverekről szól a téma, a topik neve is hasonló!:-)

Előzmény: specialized1 (20104)
Putyika007 Creative Commons License 2017.03.16 0 0 20108

Vannak olyanok is, akik minőséget szeretnének vásárolni, ha már meg kell fizetniük és az éppen rendelkezésre álló nagyszámú mintából, még véletlenül sem találnak olyat.

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=143190153&t=9084863

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=143194648&t=9084863

És tudok még hasonló módon járt gyűjtőről!

Nem kevés az ő vásárló erejük sem, talán érdemes lenne az ő igényeiket is figyelembe venni és a kritikáikat átgondolni, nem sündisznó módjára (nem túl jó marketing stratégia) hozzáálni!:-)

Talán a készlet sem állna hónapokig, gyorsabban fogyna, több hasznot hozna, hiszen ha ezek a vevők megelégedettséggel távoznának, sok-sok másik vevőt hoznának, mert sok hasonló beállítottságú, hasonló hobbiban érdekelt  egyént ismernek, és ezeket mint potenciális vevő szívesen irányíthatnák egy olyan üzletbe, ahol nem csak a mennyiség, hanem, a minőség és a potenciális vevők felé közvetített jó és vevőorientált marketing üzenet van jelen!

Megkockáztatom, hogy az általam vizionált esetben, nem győznék az utángyártást!

Ha már az ár a magasabb kategóriákat képviseli, érdemes volna a minőséget is hozzá igazítani::-)

Előzmény: pilisvadász (20105)
Putyika007 Creative Commons License 2017.03.16 0 0 20107

Azért ez nem minden esetben van így. Thomaster régebbi méréseiben nem egy hosszúcsövű jobban teljesít egyik másik tölténnyel, mint a rövidebb csövűek.

Mint többször kiderült nincs konkrét szabály, a fegyverek használtsági foka, átalakítás minősége, pontossága is befolyásolja ezeket a tényezőket.

Előzmény: Hannsg52 (20103)
Lord Vader Creative Commons License 2017.03.16 0 0 20106

Nekem is van egy ilyenem (Makarov PM) a Pilisből, teljesen tökéletes mind esztétikailag, mind műszakilag!

 

Bár én nem közvetlenül ott vásároltam, így a csapattal nem volt szerencsém megismerkedni.

Előzmény: specialized1 (20104)
pilisvadász (X) 2017.03.16 0 1 20105

Köszönjük az elismerést!

Szerencsére akit vásárolni tudnak és akarnak hasonlóan vélekednek!

specialized1 Creative Commons License 2017.03.16 0 0 20104

Tökéletes terméket vásároltam (Makarov PM gr) a Pilis Vadászboltban 2016 októberében, mind a funkcióját, mind pedig az átalakítás minőségét illetően!!! Az üzletben rendkívül kedves, szívélyes fogadtatásban volt részem, ahol nagyszerű szakembereket ismerhettem meg. Ezúton is köszönöm a lehetőséget, hogy egy ilyen kuriózum tulajdonosa lehettem!

Hannsg52 Creative Commons License 2017.03.16 0 1 20103

A hosszú és rövid cső közt a különbség, hogy a hosszúnak nincs olyan átütő ereje,mint a rövid csőnek. Oka pedig az,hogy a riasztó tölény gumira hatónyomása, már kb a cső harmadánál elszáll. A hosszú cső további része pedig már, ellenállást fejt ki a gumira, nem pedig mint az éleseknél gyorsítja azt. Azért látunk a hosszú éleseknél kicsapó lángot az elsütésnél, mert a lőpor még ott is tolja a lövedéket. Ez a riasztónál pedig  sokkal  kevesebb, így elég a kisagy után levágott rövid cső is.

Előzmény: Putyika007 (20093)
Hannsg52 Creative Commons License 2017.03.16 0 0 20102

Thomaster, jól mondta!

A choke levágása  után a cső cilinder lesz, tehát szűkítés nélküli. Ilyet is gyártanak sokat, a pumpásokat pl. , a fegyveres erőknek elsősorban. Ha így egy éles fegyverből sörétet lövünk ki, a csőtorkolat után nem sokkal szétterül a sörétraj. A szűkítés minél  nagyobb százalékos, annál messzebbre lehet lőni vele, összetartja a sörétrajt . Vannak fix , cserélhető ,állítható szűkítések is,kinek milyen tetszik.

 

Előzmény: Blekk Rájgó (20100)
pilisvadász (X) 2017.03.16 0 1 20101

Ha a fejlődés útja ez!?Akkor az egy jó elfoglaltság,ha egymással beszélgettek!

Blekk Rájgó Creative Commons License 2017.03.16 0 0 20100

Mégis azon topiktársakkal lehet érdemben beszélgetni, akik ingyen vannak itt. Főleg Thomaster meg tittadili. Nem abszurd?

Előzmény: pilisvadász (20098)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!