Érdekes, vagy legalábbis reményt adó azt látni, hogy lehetséges ebből a nyavalyából még valami "előnyt" kovácsolni.
Egyelőre ezt a gondolkodásmódot még távolinak érzem magamtól... Bár, "A rossz évek a legjobb tanító évek azoknak, akik tudnak gondolkodni és a tanulságokat hasznukra tudják fordítani. "(Tessedik Sámuel).
Ajjaj Bármitírok, a válaszom el fog riasztani, én ugyanis 62 éves vagyok, és negyven éve kezdődött.
Viszont kortársaim már olyan lelki gondokkal küzdenek sok esetben, hogy nem cserélnék velük.
Mivel már igen régen küzdöm, megerősödtem, nem ijedezem, el sem keseredem, és nem sajnálom az elfecsérelt időt. Nem volt elfecsérelt idő, az önismeret, amire szert teszünk ebben a küzdelemben,
később még nagyon jól jön a többi lelki gond leküzdéségen.
És a gondolat rohamaidnak semmiféle hatalma nincs feletted, fájt olvasni is azt a mondatodat.
Neked van hatalmad azokat semmibe venni!
Nekem sokat segítettek fantázia képek. PL. hogy kezembe veszem az agyam, és nézem,mint egy szép tájat. Miféle gleccserek alakultak ki benne, az agyi ingerületek most csak arra tudnak ömleni nagy erővel. Ennyi a probléma, semmi több. Ha nem hagyom, hogy nyugtalanítsanak a gondolatok, ezek a hatalmas gleccser vájatok helyett más utat keres a víz, már ahogy én elképzelem magamnak. Időnként földmozgások v. bármi hatására ismét kialakulnak a vízesések ugyanott, de egyre szelídebben, egyre szebb és szelídebb a táj...
Na bocs, én túlságosan vizuális típus vagyok, ez gyakran megkínoz, gyakran segít ...
Végül is intelligens vagy, kértél orvosi segítséget, és gondolkodsz a gyógyszeren. Ha esetleg xanaxot is szedsz majd, azt minél hamarabb hagyd el, mihelyt csak lehet. Rengeteget segít, de idővel vissza üt. Én húsz éve szedem, de csak akkor, ha nagy a kaka ... Ha oldódik a helyzet, azonnal elhagyom.
Biztos vagyok benne, hogy idővel lényegesen jobban fogod magad érezni, ezt kívánom ! Zs.
Azt a dokival is megbeszéltük, hogy nem a gondolat tartalma a lényeg, mert, ha nem ez lenne, akkor lenne más...
A gondolatok rohamáról, intenzitásáról pedig sajnos már van "bőven" ( ez ugye relatív) tapasztalatom. Csak abban bízom, amit te is írtál, hogy ritkulnak, majd teljesen erejüket vesztik, és nem lesz már hatalmuk felettem.
Egyre inkább hajlok a gyógyszeres kiegészítés felé... Ha egy kicsit segít, már az is jobb...
Az életünk véges, ez az egy biztos! Attól is félek, hogy túl sok időt rabol el ez a rossznyavaja az értékes életünkből. Kitartás!
Még egy kérdés! Lehet, hogy olvastam, de nem emlékszem rá. Te mióta küzdesz vele?
Köszönöm szépen mindenkinek a válaszokat! Jó ötlet ez amit írtok, hogy ne foglalkozzunk vele, csak engedjük el. Én az utóbbi pár évben mindig azt mondtam a gondolataimnak, hogy hagyj békén, ez nem én vagyok, soha nem tennék ilyet, nem érdekelsz, gondolj amit akarsz. Tök idegen tőlem ugyanis ez az egész, de mégiscsak én gondolom, de soha nem fogom a sajátomnak tekinteni, mert undorodom tőle. Ha éppen gondolatban valaki halálát kívánom, vagy bármi rosszra motivál, rögtön visszaválaszolok neki hogy én egy jó lelkű, kedves ember vagyok, soha nem tennék ilyen dolgokat és hogy a világon a legjobban szeretem őket, szóval nem foglalkozom vele. Csak hát nyilván nem egyszerű, pláne ha jönnek azok az időszakok, amikor beindul és mondja a magáét :D Olyanokat legyárt az agyam néha, hogy már mosolyogni is szoktam olykor rajta, néha krimibe illő. Na mindegy, próbálok erős lenni! :) Hiszem, hogy egyszer véget ér ez a rémálom..
Szia Bármit írok, antidepi szedésénél nincs hozzászokás veszély. De ezek a gondolatok
őrült tempóban tudnak nyomulni. Majdnem mindegy, milyen témában jönnek a gondolatok, nem a tartalmuk, a hatás mehanizmusuk a lényeg. Generalizálódnak. Nekem az jelezte, hogy már gyógyulok, hogy a generalizációs folyamat csökkenni kezdett.... Persze újra és újra van visszaesés, de minden újabb mélyponton új tapasztalatot szerzek az egész folyamatról. Ez segít, és a visszaesések egyre ritkulnak, és kevésbé ijesztőek ... Zs.
Zsolt vagyok 31 éves. Látszólag minden okom meglenne a boldogságra. Van egy szép és "megértő" feleségem, két szép, egészséges fiam, munkám, van fedél a fejem felett (igaz még a párom szüleinél lakunk, de remélem nemsokára sajátba költözünk), van hol álomra hajtani a fejem és ételt tudok tenni a családom asztalára. Szóval irigylésre méltó, igaz?
Csak a saját démonaimmal nem bírok. Kényszeres vagyok.
Ebben az évben rengeteg változás történt az életemben (többnyire negatívak) és sok minden bizonytalanná vált... Augusztus közepén pedig valami eltört bennem. Depressziós lettem. (Persze akkor még nem tudtam, azt hittem, csak kimerültség.)
Szeptember végén nekem nem a kerti virágok nyíltak, hanem a kényszergondolatok támadtak. Megijedtem, azt hittem megőrültem és irány a zárt osztály...
Segítséget kértem, elmentem pszichológushoz. Azóta "tudom", hogy mi a bajom. Szexualitással kapcsolatos kényszergondolatok gyötörnek, kínoznak. A feleségemet látom az előző párjával. Ennek következtében óriási harag, düh, sértődöttség és tehetetlenség indukálódik bennem. És bármi, tényleg bármi beindítja. Már-már azt érzem, hogy az agyam kényszeresen olyan kapcsolódási pontokat keres, kutat amit összefüggésbe hozhat a feleségem előző kapcsolatával. Így sok szó, tárgy, helyszín, mozdulat, vagy bármi egyéb van amiktől rettegek, szorongok.
Ez az az állapot, amit sokan -találóan- csak pokolnak neveznek... jobbat én sem találtam ki rá. És már azt is tudom, hogy más is érzi ezt a poklot és, hogy ez egy betegség. Ez valamennyire megnyugtat a tiszta pillanataimban.
Gyógyszert nem szedek. Egyelőre. A pszichológusom azt mondta, hogy az én döntésemnek kell lenni, mert csak én tudom, hogy mit bírok el.
Az utóbbi napokban nagyon lent voltam. Egy perc szabadidőt nem hagytak, bedaráltak a gondolatok. Folyamatosan jöttek a képek, a szorongás és az érzés, hogy ez így nem élet és talán jobb lenne nem lenni... :( Egész életemben nem sírtam összesen annyit, mint az utóbbi szűk két hónapban.
Ekkor bukkantam erre a topikra és visszaolvasással máris annyit köszönhetek nektek, hogy már nem blokkolni akarom a gondolatokat -mert úgyis bedarál-, hanem elengedem őket. Azt képzelem, hogy egy vasúti sorompó előtt állva elengedem a száguldó vonatot, és csak akkor mehetek át a síneken, ha az már elment. És néha sokáig kell állni, mert hosszú a szerelvény, de segít. Nem azt állítom, hogy húdeveryhappy vagyok, de legalább nem kerülök az őrület határára és nincs halálvágyam... Szóval köszönöm.
Mint írtam gyógyszert egyelőre nem szedek, mert félek tőlük. Félek a hozzászokástól és a mellékhatásoktól, de nem tudom, hogy létezhet-e nélküle "gyógyulás" (vagy inkább elfogadás?), hiszen betegek vagyunk!?
Elnézést, ha hosszú lett, de még annyit kérdeznék, van-e itt olyan, aki hozzám hasonlóan szexuális jellegű kényszergondolatokkal küzd, vagy küzdött?
Tekintettel arra, hogy ilyen régóta fennáll ez a probléma nálad, én mindenképpen azt javasolnám, hogy a közeljövőben keress fel egy szakembert (aki lehetőleg pszichiáter, pszichoterapeuta). Az, hogy ez valóban önálló kényszerbetegség-e, vagy más egyéb szorongásos zavar, stb. tünete, azt inkább döntse el egy hozzáértő, aki a diagnózis felállítását követően segítséget nyújthat a gyógyulásban.
Súlyosságtól függően képbe kerülhetnek természetesen a gyógyszerek is, amiktől nem kell félni. Túl sok félrevezető információ található az interneten a pszichofarmakonokról, viszont számos esetben nélkülözhetetlen a használatuk. A mai modern gyógyszerek többségének már nincsenek komoly mellékhatásaik, a velük elért eredmény (legalábbis egy komolyan szenvedő, szorongó beteg számára) pedig maga a "megváltás" lehet, ezt saját tapasztalatból mondom.
A pszichoterápia is nagyon fontos, megvannak a megfelelő módszerek, amiket otthon is lehet gyakorolni, de az orvosi vezetés általában azért javasolt.
A kísérletezgetéssel, önterápiával sokszor értékes idő telik el (ha jól értem nálad már tíz évnél is régebb óta fennáll ez a probléma), ami csak felesleges szenvedést okoz és nem is hozza a várt eredményt. Én azt mondom, hogy merjük elfogadni az orvosi segítséget.
Nyilván enyhébb esetben nem feltétlenül kell pszichiáterhez járni és gyógyszereket szedni, de ezt mindenki úgyis maga érzi. Arra kell csak vigyázni, hogy ne hatalmasodjon el a betegség, ne forduljon rosszabbra, ne váltson tünetet, ne alakuljon ki komolyabb betegség (esetleg depresszió).
Az esetek többségében alapvetően szorongásra vezethető vissza a kényszeres tünetek megjelenése. A kényszergondolatok sokféle formát ölthetnek, sok közülük ijesztő vagy egyszerűen "csak" zavaró. Nem könnyű küzdeni ellenük, valójában pedig az a leghatásosabb módszerek egyike, ha nem is küzdesz. Csak hagyod, hogy a gondolat jöjjön és menjen. Mondd a gondolatnak, hogy "én már ismerlek téged, tudom, hogy nem árthatsz nekem, mivel csak egy erőtlen rosszakaró vagy, csak egy hazug gondolat és nem a valóság. Elengedlek, menj békével".
Véleményem szerint pl. az önszuggesztió is használhat. Keress rá Emile Coue-ra és az ő könyveire, nekem korábban bevált.
Egyelőre ennyit tudtam írni, remélem találsz használható infót a soraim között.
Sziasztok! Tizen éve élek kényszergondolatokkal, amit nem is tudtam, hogy mi. Nemrég beszéltem anyumnak a gondolataimról, félve, mert én így nőttem fel, soha nem beszéltem róla senkinek, azt hittem egy "szörnyszülött" vagyok, beteg, vagy nem is tudom. Szóvak féltem neki beszélni róla, nehogy megijesszem vele. Végül elmondtam, mert már nem bírtam magamban tartani tovább, így 25 évesen. Akkor nyomoztunk, és jöttünk rá, hogy ez bizony kényszergondolat. Én gondolatban mások halálát kívánom, gyilkolás, a családomat bántalmazom na és még sorolhatnám. Általában főként nyár végén jelentkezik, meg karácsonykor, de általában is fennáll, nem tudom mitől függ mikor jön elő. Teljesen kikészülök tőle, sejthetitek, pedig soha az életben nem gondolnék ilyenekre. Nektek szoktak ilyen durva gondolatitok lenni? Érdeklődnék, hogy nektek mi segített? Valamint mit gondoltok, mi hozhatja ezt elő? Soha nem fogok gyógyszerekhez viszonyulni, mert az szerintem csak rontana a helyzeten, és próbálok alternatív módszerekhez folyamodni. Én próbálkoztam kineziológussal, de nem igazán volt megbízható akihez ellátogattam, így elment tőle a kedvem. Nagy szavakban ennyi. Nagyon szeretnék beszélgetni hozzám hasonló betegekkel, hiszen ez nekem nagyon sokat segítene. Előre is köszönöm!
Én is ilyen vagyok. A kényszergondolatom pl, hogy fél óráig tart jól meggondolnom, hogy mit akarok csinálni. Sok érdekes terápiát alkalmazok. A sport javítja a szellemi teljesítményt is, de az ilyen problémához valami konkrétabb terápia kell.
Sziasztok, én olyan embert keresek itt a fórumon (feltéve ha van?), akinek kényszergondolatai vannak, szorongással köszködik, ennek ellenére nem szed gyógyszereket és megpróbál más úton-módon gyógyulni (terápia, sport, egyéb), ugyanis én is ilyen vagyok.
Én Cipralexet szedek már hosszabb ideje. Alapvetően meg vagyok elégedve vele. Nálam semmi mellékhatást nem okoz, bár néhány plusz kiló feljött, de nem bántam.
Depresszióra, általános szorongásra 5 (max 10) mg/nap nekem bőven hatásos volt, de amikor felerősödnek a kényszeres tüneteim (autoagresszív jellegű kényszergondolatok, késztetések) akkor a napi 20 mg kell egy jó ideig és az is csak 1-2 hét után javítja az állapotot. Ilyenkor persze a jó öreg Rivotril is képben van. Amúgy a Cipralex egy modern gyógyszer, ismerősöm is szedi, a mellékhatásokat pedig tényleg jól kigyomlálták belőle. Bízz benne, használni fog, csak találjátok el jól a dózist.
Ha imádkozol, de nem csinálsz semmit, nem fog segíteni az Isten, csak ha végveszélyben vagy. A bűntudatod sem fog elmúlni. Milyen vallásos vagy? (ha még az vagy)
Az ijesztgetős orvosnak vissza kellett volna szólnod pl, hogy most csuktak le egy orvost műhiba miatt. Az akkor magadban tartott düh feszültsége okozhatja a kényszert.
Antidepresszánsokat adnak rá általában,de ezzel csak a tüneteket kezelik . Az okot kell kezelni. Nagyon sok esetben ez az ok a lyme -kór ,amit az orvosok többsége nem ismer fel, mert nem tudják mindig diagnosztizálni. Van néhány orvos aki ezzel a betegséggel foglalkozik ,csak nagyon hosszú a várólistájuk. Az orvosság rá a hosszú nagy dózisú antibiotikum kúra, mert a központi idegrendszert egy nehezen pusztítható baktérium támadja.
Kényszergondolatokkal küzdök /bántani fogom a szeretteimet/. Nagyon hálás lennék, ha tudnátok javasolni egy jó szakembert, vagy az is hatalmas segítség lenne, ha tudnék erről valakivel beszélgetni.
Gyerekemnek súlyos idegrendszeri problémája volt, ami mániás kézmosási kényszerben nyilvánult meg. Felmerült nála a lyme kór gyanú,ezért hat hetes nagy dózisú antibiotikum kúrát javasolt az orvos, ami hatékonynak bizonyult. Így megúsztuk az antidepresszánst. Mivel nehezen pusztítható ez a baktérium elképzelhető, hogy ezt a kúrát ismételni kell majd.
Hahhó! Gondoltam létrehozok egy facebook csoportot, hátha ott könnyebben elérhetnénk egymást. Olyan jó lenne ha tudnánk egymásnak segíteni! Akinek van kedve csatlakozzon! Csoport neve: vita https://www.facebook.com/groups/1491847051126993/
Ó...hát szuper tud lenni, az biztos. Én most 2 úton is elindultam, hogy kijöjjek belőle. Egyrészt van egy nagyon jó terapeuta, akivel igaz,h. Skype-on, de tartom a kapcsolatot és rengeteget segít, de ha dobsz egy e-mail, ki tudom fejteni bővebben is (phanna0425@gmail.com).
Szerintem mivel ugyanabban a cipőben járunk, sokat tudnánk egymásnak segíteni.
