Keresés

Részletes keresés

CSV93 Creative Commons License 2011.10.10 0 0 10346

Hú de tetszett! Volt-e folytatás, esetleg elmondtátok-e már a szobatársatoknak?

Előzmény: lion90 (10345)
lion90 Creative Commons License 2011.10.09 0 0 10345

Az alábbi eset megtörtént, nem a képzelet szülte:

Pár nappal ezelőtt elég későn értünk be Zsoltival a koleszba. Szabolcs egy szál alsóban hason fekve kiterülve az ágyán már javában aludt. Nem akartuk felébreszteni, így a nagy villanyt nem is kapcsoltuk fel, csak a legtávolabbi olvasólámpát. Levetkőztünk, és indultunk volna tusolni, amikor Szabolcs oldalra fordult, és olyat láttunk, amit tőle még sosem: egy nagy nedves folt volt a lepedőjén meg a gatyáján is. Ahogy fölé hajoltunk, megéreztük rajta a tömény piaszagot. Nem szokott berúgni, de most valamiért nagyon leitta magát. Mivel korábban is volt már olyan, hogy sörözés után közösen kiverhettük egymásnak, így vettük a bátorságot, és elkezdtük markolászni a farkát gatyán keresztül. Közben Zsoltival egymásét is húzogattuk. Hamar el is élveztünk, és aljas módon Szabi lepedőjére spricceltünk. Ezután lementünk tusolni, ahol még egy kicsit játszadoztunk, de újabb orgazmusig nem jutottunk el. Visszamentünk a szobába, és lefeküdtünk aludni. Zsolti gyorsan el is aludt, de én nem tudtam elaludni, mert arra vártam, hogy hátha Szabi felébred, és kíváncsi voltam, hogy reagál a látványra. Alig 20 perc után Szabi felült, és félhangosan mondta magában: Mi a ...? Behugyoztam vagy elélveztem? Felkelt, felvett egy pólót, majd kiment. Valószínűleg a WC-re, mert hamarosan visszatért (támolygott). Nem kapcsolta fel a villanyt, valamit keresett a szekrényében. Talán egy tiszta alsót. Ekkor megmozdutam, mire Szabi gyorsan beugrott az ágyba, és magára húzta a takarót.

Reggel Zsoltival már útra készen voltunk az egyetemre, amikor Szabi felébredt. Kicsit mérgesen ránk szólt, amiért nem ébresztettük fel idejében. Kiugrott az ágyból, és nem is takargatta az alsóját, amit nem lehetett nem észrevenni, úgy ágaskodott benne a szerszáma. A folt már megszáradt, de a szép fehér alsón látványosan sárgállott. Tiszta gatyát húzott, és közben elmesélte, hogy éjszaka arra ébredt, hogy orgazmusa volt. Nem árultunk el semmit a történtekből, és úgy tűnt, olyan mélyen aludt, hogy nem is vette észre, ahogy szórakoztunk vele. Talán majd később, egy közös sörözés alkalmával.

 

B 53 Creative Commons License 2011.10.08 0 0 10344

Azt is megoszthatnád velünk!

Előzmény: Charon01 (10341)


kékrx8 Creative Commons License 2011.09.30 0 0 10342

Jók ezek a történetek, de az élvezhetőséget nálam marhára rontja, hogy a helyesírás elemi szabályait sem ismerik egyesek..... Javaslat: írd meg a hozzászólásodat word-ben, az ellenőrzi a helyesírást, aztán másold át... köszi!

Charon01 Creative Commons License 2011.09.29 0 0 10341

Aztán azóta volt szerencsém igaz csak egyszer komolyabb dolgot is átélni egy másik barátommal de ez egy másik történet:P

Charon01 Creative Commons License 2011.09.29 0 2 10340

Az enyém ugyan nem koleszban esett meg, mert sosem voltam koleszos, csak egy jóbarátommal az egyik tó partján éjjel:) Akkoriban 17-18 éves korunk környékén még pecázgattunk jópársor és volt, hogy éjjelre is kint maradtunk. Nyugalom csend, beszélgettünk néha még kapás is volt. Aztán beszéltünk csajokról is, és hát előbb utóbb beindultak bizonyos reakciók, és hallottam hogy a barátom nacija susog kicsit:D Ránéztem de elkapta a kezét. Nemm godnoltam akor még, hogy veri, de  kb a harmadik ilyen eset után negyed órán belül már "felcsattant", hogy jól van na, beindultam és verem, de ha már lebuktam, akkor ez van...azzal alendülettel le is tolna a gatyóját, hiszen úgy még is csak kényelmesebb, én meg persze odapislantgattam, aztán nekiálltam én is:) Hatlamasat élveztünk és nem ez volt az egyetlen, azon az éjjelen, utána ez rendszeressé is vált később, jól eső érzés volt, aztán voltak náluk közös pornónézések szintén masztizással egybekötve, igaztó volt látni, ahogy odapislantgatva láttam, hogy előbújik majd lbújik a makkja, aztán spriccel egy nagyot. Sosem mertem megkérdezni, hogy megfoghatnám-e neki pedig nagyon vonzott. Most így sok évvel később már bánom:) De bennem volt a félsz, hogy nem vevő rá és esetleg gáznak tartana érte.

Törölt nick Creative Commons License 2011.09.24 0 0 10338

Olyan izgalmas történeteket lehetett itt régebben olvasni:)))  most meg alig írtok ide:///(nem kritizálni akarok)!!!!!

Jó lenne ha megint beindulnának a történetek :DDDD

nyariszunet Creative Commons License 2011.09.16 0 0 10334

Én miért nem voltam koleszos?
Írj kérlek egy mailt nekem, mert ez a közös dolog nekem megmozgatta a fantáziám.

Előzmény: CSV93 (10333)
CSV93 Creative Commons License 2011.09.16 0 0 10333

Addig jó, míg a hálószobatitkok a hálószobán belül maradnak. Középiskolában néhányszor mi is vertük közösen a haverokkal, de egy jó bulinak tartottuk, nem volt benne semmi érzelem, szenvedéy. Nem voltam kollégista, és nem vagyok meleg. Én úgy érzem, a melegség vagy a bi határa valahol ott van, amikor már meg is kívánja az ember a másik azonos neműt. Nálam ilyen fel sem merült. De egy közös hokit mot sem utasítanék vissza.

Előzmény: lion90 (10332)
lion90 Creative Commons License 2011.09.15 0 0 10332

Mi sem a nagy nyilvánosság előtt szoktunk hokizni. Egyedül vagy a szobatársakkal a szobában, esetleg a tusolóban. Lehet, hogy más szobákban is vannak hasonló szituk, amiről csak az adott szoba lakói tudnak. Ezzel nem szoktak dicsekedni, inkább azzal, ha egy csajjal jön össze valami. Ezek a közös hokizások nem mindennaposak, hangulattól és az alkohol mennyiségétől függ a gyakoriság.

Előzmény: skywithyou (10326)
B 53 Creative Commons License 2011.09.14 0 0 10330

;)

Előzmény: B 53 (10329)
B 53 Creative Commons License 2011.09.14 0 0 10329

Éppen ezért jó lenne ha kicsit felvilágosítanál minket! Mi is volt az a picit több?

 

Előzmény: Törölt nick (10328)
magnetron1 Creative Commons License 2011.09.14 0 0 10327

Nálunk olyan szűk volt a közösség, hogy minden kitudódhatott volna. Már azért cikiztek egy srácot mert kicsit nőiesen mozgott, pedig ilyen volt a természete, barátnője is volt. Nagyon sokszor ugratták miatta, mert a csípőjével valami gondja volt és emiatt kicsit riszálva járt.

Előzmény: skywithyou (10326)
skywithyou Creative Commons License 2011.09.14 0 0 10326

Én a 90-es évek elején voltam kollégium lakó. A kollégiumi évek"meghatározó része volt" a tini életemnek, és nem a buzulásról szólt. Mindamellett amexivel értek 100%-ban egyet. A 4-5 fős szobák lakói, mint mikro közösségek, különbözően élték meg a hormonok tombolásának időszakát. A mi szobánkban is volt nem egyszer maszty parti, egyszer még tovább is mentünk, de még csak gondolatban sem hittük komolyan, hogy "buzulásról" lenne szó. Egyszerűen szórakoztunk, ökörködtünk, hülyéskedtünk. Ha kiderült volna, biztos nagy port kavart volna, de miért derülne az ilyen ki. Abban az időszakban azzal hencegtünk, ha összejött egy csajjal a dolog. Mert minket is a nők érdekeltek! A kolesz szoba titkaival nem hencegtünk.  Annál is inkább, mert abban az időben is voltak prűd társaink... (meg most is).

Előzmény: magnetron1 (10325)
magnetron1 Creative Commons License 2011.09.14 0 0 10325

"Azt gondolom, hogy a koleszos élet meghatározó része a tinik életének" - de ugye nem a buzulásra gondolsz? Annak idején nekünk meg sem fordult a fejünkben hogy közösen recskázzunk a szobában. Eleve nem olyanok voltunk, a nők érdekeltek. Ha bármi ilyen kitudódott volna, az azonnali kiközösítéssel járt volna, meg egy kiadós veréssel, és persze a kollégiumból való kiköltözéssel. A 90-es évek elején a társadalom nem volt a toleranciájáról híres, főleg nem a fiú kollégiumokban.

Előzmény: amexi02 (10322)
Mitoszkiller Creative Commons License 2011.09.13 0 0 10323

"A mai tinik többsége szégyenlős és prüd,"

 

miért is, azért mert nem verik ki egymás faszát mint te meg a buzeráns haverjaid? Normális fiúknál fel sem merül az ilyesmi csak a csírák között...

Előzmény: amexi02 (10322)
amexi02 Creative Commons License 2011.09.13 0 1 10322

Szia,

Kiváncsi vagy?

Elhiszem!

Aki nem próbálta, vagy próbálta de nem volt alkalma/lehetősége/bátorsága vagy egyéb okból kihagyta a kinálkozó lehetőséget az sajnálhatja. (Vagy nem) Nem mindenkinek adatott meg, de akit érdekelt, és kereste a lehetőséget, az megtalálta. Ugy ahogy a sorkatonai idő alatt is. Csak ott már cikibb volt a dolog.

Annak idején a szakmunkás koliban 15 évessen rögtön az első éjszaka orbitális maszti party-t csináltunk 5-en a szobában. 5x élveztünk el, csináltuk magunknak és egymásnak is.

Azt gondolom, hogy a koleszos élet meghatározó része a tinik életének, és fontos állomása is lenne, ha nem lenne ennyi anyuci szoknyája gyerek mostanság. A mai tinik többsége szégyenlős és prüd, csoda hogy tesi óra előtt /után, át mernek öltözni egymás előtt.

Mi lenne ha még a tusolás is kötelező lenne ujra?!

Előzmény: Törölt nick (10321)
boy69 Creative Commons License 2011.09.12 0 0 10319

Ha ez mind igaz, akkor nagyon szerencsés fickó vagy. A kollégiumokban, sőt még munkásszállásokon régebben is előfordultak ilyen homo élmények. Régebben gyakrabban írtál ide, és amint olvasom, vannak élményeid. Oszd meg velünk!

Előzmény: lion90 (10317)
Mitoszkiller Creative Commons License 2011.09.09 0 0 10318

aha, ja...

Előzmény: lion90 (10317)
lion90 Creative Commons License 2011.09.09 0 1 10317

Újra benépesült a kolesz. Szobatársaim a régiek.

Egyik este tusolás előtt a szobában dumáltam Zsoltival, amikor befutott Szabi. Markában egy összegyűrt fehér rongy volt. (Utóbb kiderült, hogy az alsónadrágja.) Elmesélte, hogy fent volt két emelettel feljebb, ahol csinos lányok leápolták. Olyan átéléssel mesélt, hogy hamar merevedésem lett. Láthatóan Szabinak is, mert alsógatya híján eléggé dudorodott a melegítője. Megkérdeztem, hogy kér-e még egy leápolást. Pár másodperc gondolkodás után elővette és felém tartotta. Nem volt ismeretlen számomra a csodás szerszám, mert tavaly sokszor láthattam, volt már néhányszor a kezemben, egyszer a számban is. Marokra fogtam, és elkezdtem húzogatni. Közben láttam, hogy Zsolti szép csöndben húzogatja a sajátját. Kis idő után cseréltünk, Zsolti húzogatta a Szabiét, én meg a sajátomat. Csak Szabolcs maradt passzív, ő egyikünkét sem fogta meg. Megzavart minket a szomszéd szoba egyik lakója, aki sóért jött, de szerencsére kopogtatott a külső ajtón. Így volt időnk gyorsan lehuppanni az ágyra. Miután elment, befejeztük az elkezdett dolgot, és telespricceltük a zsebkendőt, illetve Zsolti az alsóját.

Amikor éjjel felébredtem, és eszembe jutott az esti játék, muszáj volt csattogtatnom egyet, és bizony össze is kentem a pizsamanadrágomat.

Törölt nick Creative Commons License 2011.09.05 0 0 10315

Egy újabb történet, újra egy fővárosi szaunából.

Egy kellemes hétköznap este érkeztem. Nagyon kevesen voltak, néhány 40-50-es lézengett, akik sem arcra sem alkatra nem voltak az eseteim, illetve egy 35 körüli srác, az egyetlen, akit az első körben esélyesnek tűnt. Körbejártam a helyet, kicsit szaunáztam, kicsit egy kabinban tv-éztem, de senki nem akadt, ahol megvolt a kölcsönös szimpátia. Pedig az egyik kabinban keféltek, a kihallatszodó nyögésektől pedig csak még jobban izgalomba jöttem.

Elindultam még egy körre, amikor visszafelé jövet az egyik kabin mellett a falnak dőlve állt a már korábban említett 35-ös srác, nevezzük Péternek. Megálltam vele szemben néhány méterrel, és figyelmemet a derekára csavart törölközőre koncentráltam. Benyúlt alá, és elkezdte masszírozni a farkát, egyértelmű volt, nem lenne ellenére, ha segítenék neki. Odasétáltam hozzá, benyúltam a törölköző alá, és gyengéden elkezdtem gyúrni a félmerev faszát, ő pedig az enyémet vette kezébe a törököző alatt. Az enyém már eddig is állt, amit a derekamon lévő törölköző nem igazán tudott eltakarni. Bementünk a szomszédos kabinba, ami szomszédos volt azzal, ahonnan olyan izgató hangok jöttek, a törölközőket az ágyra dobtuk, leültem az ágy szélére, gumit húztam rá, és az addigra már kemény faszt a számba vettem. Egy kb. 19/6-os, borotvált, gyönyörű szerszám volt, amit hatalmas lelkesedéssel kezdtem szopni, de a felét sem bírtam kényelmesen bekapni. Hátracsúsztam az ágy közepére, hogy ő fel tudjon térdelni rá. Nem sokáig elégedett meg gyengéd kényeztetéssel, megfogta a fejem, és elkezdte keményen baszni a szám. Idáig hallottam a szomszédból az izgató hangot, ahogy egy srác seggbekúr egy másik srácot, de innentől már csak a számban lévő faszra koncentráltam. 

Új élmény, és fizikailag kellemetlen is a torkomra tolt fasz, sajnos egy-kétszer öklendeztem is, de nem tudtam, nem akartam ellenkezni, mert nagyon tetszett a kemény stílusa.Ő jobb kezével a farkam a gyúrta, bal kézzel pedig a fejemet húzta a faszára, én pedig az izmos seggét markoltam, vagy a golyókat símogattam.

Amikor kicsit kezdett fogyni a lendülete, kivettem a számból a faszt és kivettem a törölközőből a síkisítót. Elkezdtem a előkészíteni a fenekem, miközben tovább szoptam. Egy, majd két újjal tágítottam magam, és a rövid előkészítés után szóltam neki, hogy feküdjön hanyatt, beleülök.Az egész együttlét alatt alig szóltunk egymáshoz, most is egy szól nélkül feküdt a hátára.

Bekentem a szép fegyverét is, fölé guggoltam, és óvatosan kezdtem ráereszkedni. Sajnos nem voltam jól előkészítve, így már a makk befogadása is nehezen ment, Péternek pedig nem sok kedve volt az óvatoskodáshoz.Annyit mondott, szállj le, fordulj meg, és már jött is mögém, miközben négykézlábra álltam.Határozottan belém tolta a faszát, néhány bemelegítő lassabb tolás után elkezdte a fenekem is olyan vadul baszni, mint előtte a számat. Én közben vertem magamnak, nagyon keményen állt a farkam.

Már egyikőnk se bírta sokáig, én magam "alá/elé" élveztem, ő pedig a gumiba a seggemben.Gyors papírtörlős tisztálkodás, takarítás, majd megköszöntük egymásnak a szép estét, és eltávoztunk a tusoló felé, ekkor már a szomszédos kabin is üres volt...

Törölt nick Creative Commons License 2011.08.21 0 0 10312

Szia! Csoda klassz lehetett, szívesen leveleznék veled! (mással is!) Publikus vagyok.

Előzmény: Emma-biza (10302)
Emma-biza Creative Commons License 2011.08.18 0 0 10309

Neked is azt mondom,beszélgessünk ki mit csinált már és mit csinálna,aztán kiderül mennyire eggyezünk.Az a baj hogy senki nem ír ide semmit,történetet vagy csak olyat amiről álmodik,mert úgy könnyebb lenne ismerkedni.

Előzmény: Törölt nick (10304)
Emma-biza Creative Commons License 2011.08.18 0 0 10308

Dumálhatunk,aztán meglátjuk.

Előzmény: Márkiki82 (10303)
Márkiki82 Creative Commons License 2011.08.13 0 0 10303

Én is beszállnék hozzátok, mert én ezt már rég éltem át. :D Összejöhetnénk kamon akár

Előzmény: Emma-biza (10302)
Emma-biza Creative Commons License 2011.08.12 0 0 10302

Sziasztok!Táborban volt élményem,jó haverommal vertük és egymásét is megfogtuk és nagyon jó érzés volt!Már azt szeretjük legjobban ha egymásnak csináljuk,és azóta még két haverral megosztottuk ezt az élményt amikor négyágyas szobában voltunk!Zuhanyozáskor versenyeztünk ki élvez el először,a szobában meg megfogtuk egymásnak,mindenki megnézte a másikét és összemértük,meg kivertük egymásnak!Én imádom látni más farkát,olyan izgató és ha megfogom,az valahogy más mintha a sajátomat fognám!Mivel focizok,zuhanynál látok sok meztelen fiút és ilyenkor mindíg kiverem!De más is szokta,gondolom más is felizgul ha lát egy meztelen srácot!Szerintem ez nem baj,mert csak örömöt szerzünk egymásnak,szorossabb a haverság!

nyariszunet Creative Commons License 2011.08.05 0 0 10300

Én is:)

Előzmény: burgonyapure (10299)
burgonyapure Creative Commons License 2011.08.04 0 0 10299

Kamasz fiúkkal szívesen beszélnék!Érdekel a fiús téma!A címem látható az adatlapomon.

A41 Creative Commons License 2011.07.09 0 0 10297

leggyorsabban a www.neo28.extra.hu oldalon ismerkedhettek, 160 filmből válogathattok :)

adventurous_boy Creative Commons License 2011.07.08 0 0 10296

Hello, én egy 25 éves Komárom megyei bi fiu vagyok, egyszer próbáltam milyen egy pasival, hatalmasakat szopattuk egymást és, keféltünk vagy több orán át. Sajna csak egyedi eset volt, de azóta szeretném ujra kipróbálni. utaznom nem gond, akkár több pasi is lehet, Győr Sopron, Komárom és Pest megyékbe is el tudok utazni. ha szimpi vagy talizhatunk, és mehet a haddelhadd. A kor nem számít, de az ápoltság és diszkréció igen. a méret ha kicsi az azért jó mert könnyen befér, ha meg nagy, akkor azért mert jó szopni. az enyém 17/5cm méreteim 184/80kg sportos testalkat. ha van kedved, a profilomnál az emailcimemre tudsz írni.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!