Minden erőfeszítésünk ellenére sajnos nem minden esetben tudjuk megakadályozni, hogy a Fórum felületét morálisan és szakmailag kifogásolható személyek is használják. Ezért kérünk titeket, egészségügyi kérdésekben is mérlegeljétek kinek hisztek és kiben bíztok. A nickek mögött álló természetes és jogi személyek személyazonosságát, illetve szavahihetőségét nem áll módunkban ellenőrizni. A felhasználók által megnevezett, ajánlott nickek (ajánlott cég, személy) és az ajánlást tevő nickek mögött nem kizárt hogy ugyanazok a személyek találhatók. Hasonlóképpen legyetek kellően gyanakvók a javasolt kezelésekkel szemben is, a hangzatos címek és a nagy összegekbe kerülő kezelések nem garantálják a gyógyulást.
Nem volt időm arra, hogy kivárjam a soromat az Istenhegyin -már nagyon rosszul voltam, sürgősen kellett a gyógyszer- és hamarabb beszereztem az antibiotikumokat (a férjemmel közben tanulmányoztuk a külföldi szakirodalmat).
Lakos doktor nem kezelt (pedig részletes tünetlistával mentem hozzá), ismeritek a történeteket, én is hasonlóan jártam. Akut lyme-ra adta ki a diagnózisát, ami negatív volt. Elküldött pszichológushoz és fogászatra. Nem mentem el ezekre. Majd elmentem Dr. Balaicza Erikához, de nem voltam elégedett a hozzáállásukkal, mert adatfelvételért -én csak ennek tartottam- 16 ezer forintot elkértek, majd mindenféle szereket kínáltak úgy, hogy nem volt diagnózis. Később elmentem az Istenhegyire vérvételre, ahol p41 pozitív volt, de akkorra már beszedtem a gyógyszereket, jobban is lettem. Most még mit tehetek? Az immunrendszeremet erősítem. Az elmúlt évben 3 negatív laborom volt, ezért nagyon remélem, hogy nem ártottam magamnak a kezelésekkel. A CK növekedett, de az lymeosoknál állítólag magasabb. SM-re is gyanakodtam az elején...elestem a garázsunkban, nem tudtam átlépni egy ládát és ráestem a kerékpárunkra, nagyon megütöttem a karom, hetekig látszott rajta a kék folt. A neurológusnál pedig kijövet nekimentem az állófogasnak. Neurológia negatív lett. Szent László Kórházból elküldtek, meg sem vizsgáltak. Van egy könyv, a címe Karikázza be ahol fáj! A történet nagyon hasonlít az én történetemhez.
Sajnos még semmi nem gyógyított meg, különben nem lennék ilyen rosszul (bár az ilyesztőbb tünetek elmúltak). Használtam: szauna, szegfűszeg, shiitake gomba, fokhagyma, kurkuma, kasvirág por, diólevél tea, relaxálás, napozás, mindenféle vitamin, köpölyözés, akupunktúra, kínai gyógynövények, kender paszta, MMS, Taurin, nyomelemek, szelén, mangán, réz, vas, faháj olaj, máriatövis kapszula, és sok más...Tudna valaki ajánlani valamit ami nála bejött?
Hát igen, a rángásos tüneteket mindenkinél az amoxicillin tünteti el, már megfigyeltem. De én meg allergiás vagyok rá.
Egész jó kis kúrát összeállítottál, ügyes vagy. Szerintem pedig jó esélyeid lennének a gyógyulásra, ha már idáig eljutottál az állapotjavulásban. Nem tudhatod, milyen közel már a cél. De ha ezt így beszedted, akkor legbelül elég biztosra vetted a lyme kórt. Az a tünetlista, amit említettél: nálam is szinte minden tünet fellelhető abból, ill. fellelhető volt a betegség elején.
Amoxicillin 3x750 mg, Klion 2x250 mg/nap, Rifampicin 2x150 mg/nap. Nem tehettem mást, mert nem tudtam elérni, hogy felírják, így magam állítottam össze. olyan 70-80 nap, már nem emlékszem pontosan, ahogy kijött a gyógyszer. Már nem akarok szedni, mert azt olvastam, hogy a krónikus lyme-ra már nem nagyon hatnak.
Merev nyakam 1 éve van, én is reménykedem, hogy egyszer elmúlik. Recseg, ropog hangosan, ha mozgatom. A bal vállam és a kulcscsont fáj, a kis mellizmom is és a mellem is fáj bal oldalon.
Pozo úgy értette, hogy a fennálló panaszokkal könnyebb a lyme-ban bizakodni, mert az még mindig gyógyíthatóbb, mint mondjuk egy autoimmun, pláne egy als. Annyiban igaza van pozo-nak, hogy als-re én pl. még egyáltalán nem vizsgáltattam magamat, csak most tervezem ezt, amikor már eléggé eldurvult a helyzet. A lyme-ban ugyan biztos voltam eddig is, de sajnos lehet két (vagy több) dolog is egyszerre, egyik nem zárja ki a másikat.
Ez csak időleges tünet (mint sok egyébb). Csak olyankor vigyázz, hogy ne ess el, mert a sebek is nehezebben gyógyulnak mint általában. Lehet gondolkodnod kellenek 1 AB kúrán, hogy hamababb jöjj helyre a gyerekek miatt. Orvos mit mondott? Vagy nem voltál?
Nekem volt olyan érzés, mintha nem tartana a lábam és nem tudom átlépni a küszöböt. Az autó csomagtartót a karjaimmal aligtudtam felemelni, vagy a tepsit, annyira gyenge volt a csuklóm...ezek elmúltak.
En lyme koros es sclerosis multiplexes beteg vagyok es folyamatosan a sclerosis symptomakat produkalom (most eppen kettos latas, szedules es jarasi nehezsegeim vannak). Valamelyiketek hasonlo cipoben jar-e mint en, azaz egyszerre lyme korral es sclerosis betegseggel kell megkuzdenie es melyiket kezeli, mert a ketto egymasnak ellentmond.
En eddig csak a lyme korral foglalkoztam es ennek ellenere folyamatosan produkalom a sclerosis szimptomakat. Most az agyi MR vizsgalaton ujabb aktiv gocok jelentek meg a felevvel ezelotti MR-hez kepest. Szerintetek az agyban levo aktiv gocok a lyme kortol is megjelenhetnek? En nagy dillemaban vagyok ezzel kapcsolatban es azon vagyok, hogy a tovabbiakban csak a sclerosis multiplexet kezeljem.
Amikor az antibiotikumot szedtem, akkor 1 éjszaka volt olyan, hogy az egész testem rángatózott kétszer, háromszor és arra ébredtem, meg fel-fel riadtam. Félelmetes volt. A szívütés is minha kimaradt volna, elakadt a lélekzetem...
Én nem szándékoztam menekülni lyme kórba. Meg semmilyen betegségbe. 3 kisgyerek mellett nem tehetem meg, hogy lelkileg, vagy fizikailag elhagyjam magam! Ezerrel azon vagyok, hogy eltűnjenek a panaszaim...és mégsem tűnnek el. Most is azért ülök itt és veletek beszélgetek, mert megvannak a lyme tünetek és tehetetlennek érzem magam. Rokkantnak.
A nemrég készített lyme filmben (Duna TV) Esztó doktornő azt mondta, hogy már egy -mondjuk p41- pozivitásnál, ha a tünetek fennállnak is lyme kórt diagnosztizálnak a külföldi kollégái. Én nem jártam még Esztó doktornőnél amúgy. Gyógynövényekkel próbálkozom antibiotikum helyett (amit már szedtem kb. 80 napig).
Vicc ide, vicc oda - hiddjétek el az orvosnak is könnyebb elküldeni a beteget azzal, hogy nincs semmi baja, minthogy vesződnie azzal, hogy ilyen vagy amolyan gyógymódot találjon a betegségére (jelen esetben a lyme-ra). Esetleg olyan gyógymódot ami nem mindennapos - értem alatta az AB kúrát (de azt is csak 21 napig, ugyan nem tudom ezt milyen alapon számították ki!? - de ez a protokol, amitől egyesek nem mernek - nem tudnak - eltérni), vagyis marad számunkra az ismeretlen és mi betegek hajlandóak vagyunk próbálkozni (ki mivel tud - anyalilag és szellemileg).
KB. 2 ÉVE KB. HAVONTA JÖNNEK, MENNEK A FOLTOK A NYELVEMEN, FÁJNAK, A NYELVEM HEGYE PIROS, ÉGŐ, BIZSERGETŐ ÉRZÉS A NYELVBEN, MÉG BARÁZDÁK IS LETTEK AZ ELSŐ HARMADÁBAN...+ OLYKOR DADOGÁS, BESZÉDHIBA MIÓTA AZ EZER LYME TÜNET IS MEGVAN ILLETVE A FÁJDALMAK VÁNDOROLNAK. NEUROLÓGIA NEGATÍV.
Képzeljétek,bejött egy cikk egy Kennedy- szindrómás pasasról. Illetve azt diagnosztizáltak neki izomrángásokkal és sorvadásokkal. De mily véletlen, lyme kórja is "volt", na persze "lezajlott fertőzésként", amivel már nem kell foglalkozni. Most vagy a lyme váltotta ki nála, vagy nem is Kennedy szindrómája van szerintem, hanem még most is a lyme. De arra egyáltalán nem kezeli magát, merthát az már lezajlott...
Nekem is fáj sok mindenem, hol jobban, hol enyhébben,nem gyógyultam tökéletesen ,de viszonylag jól vagyok . Élek és nem vagyok tolószékben, mert én már ott is voltam.
Igazából ő is lehet még személyesen érintett, akár családtagja által. Ha pl. ők lesznek szeronegatív lyme-osok (de nem kívánom ezt senkinek amúgy), akkor ezt a tézisét kénytelen lenne átgondolni, mert csak úgy tudna rajtuk segíteni.