Nem tudom emlékeztek-e rá, a múltkor írtam, hogy az unokahúgom 5 hónapja volt felülvizsgálaton állapotrosszabbodás miatt, és még nem kapott határozatot, 29.000.- Ft-ból él. /Debrecen/
Ma viszont megkapta, és 70 %-os az egészségromlása, és egy évre visszamenőlegesen kérheti a rokkant ellátást.
Nem tudná valaki megmondani, hogy kb. mennyi lesz a járadéka? Hosszú évekig kapta ezt a huszonpárezer forintot, előzőleg rokkant nyugdíjas volt, de elvették tőle.
Segítségeteket előre is köszönöm. /Szegénykém olyan izgatott, hogy a sok éhezés, fagyoskodás után talán egy kicsit jobb lesz./
Ja, még annyit, hogy 2016 juniusában kell visszamenni felülvizsgálatra. Vajon miért? Addigra kigyógyul a daganatos betegségéből?
Történetem a következő,1990-ben 67%-ra levéglegesítettek,míg 2012 Januárjában beadtam a papírokat,hogy a felülvizsgálatra jelentkezem.Eddig nem is jött semmi, október 1-n kaptam levelet,hogy 8 napon belül csatoljam a korábbi leleteimet.Amit be is adtam a Váradi utcába a rehabilitáció központban,levélben az állt,hogy papírok alapján döntenek.Ma jött egy levél,hogy November 10-n jelenjek meg a szakértő bizottság előtt.
valahol olvastam, hogy az emberek nem vették észre, de még az alkotmány módosítást megszavazók sem, hogy kivették a nyugdíjjogosultságot az alkotmányból. Adja Isten, hogy Neked legyen igazad.
Az nem olyan egyszerű mivel alkotmányos védelem alatt áll. Tehát a ha jogi útra kerül egy nyugdíj ügy van esély a nyerésre. Minden más esetben (ide tartozik a rok.ell. is) - nincsen. Természesen nem magára az eljárásra ( felülvizsgálati procedúra) értendő , annak megvan a maga rendje (I.II és a mü.bir).
levelibéka,...és hozzá hasonló személyek, akik 8 napon belül kötelesek visszaküldeni hiánytalanul a kért iratokat a Rehab Hatóságnak,....
Amennyiben az ügyfél az előírt határidőn belül nem gondoskodik a Beutaló, valamint a -teljes körűen kitöltött - Nyilatkozat, továbbá az azokban foglaltak alátámasztására szolgáló szakorvosi leletek, és a rendelkezésére álló előzmény szakvélemények/szakhatósági állásfoglalások rehabilitációs hatóság számára történő visszajuttatásáról, az ügyfél nem mentesülhet a személyes vizsgálat alól,
ill. akkor sem mentesülhet a személyes vizsgálat alól, ha nem lehet egyértelműen dönteni a visszaküldött iratok alapján, döntést hozni a Hatóságnak.
(Végrehajtási rendelet szerint)
Levelibéka esetében a jelenlegi minősítési kategóriája B2 (2011.12.30-ig rszj, majd átfordított rehab ellátás), ha ezt minősíti hatóság, akkor maradhat ugyan az az ellátási összege, ellenkező esetben változhat. (komplex minősítésről szóló r.szerint)
Minden eset más!! Ezt már hangsúlyoztam. Szakmai honlapomon megtalálja elérhetőségem, ha esetére konkrét, hiteles választ szeretne (rehab gazd szakértő, menedzserként):http://www.versenykepesseg.eu/
Ha egészségem, időm, családom engedi, válaszolok készséggel kizárólag a versenykessseg.eu végű email címre érkező levelekre a szabadidőmben.
Igaza van mindannyiotoknak akik hozzaszoltatok ezidaig.Eleg zavaros ,en is azt kerestem hogy hova es hany napon belul kuldjem vissza. Olyan nincs sehol,mar atneztem tobbszor.Targy:Vizsgalaton valo megjelenesre kotelezes.Mar irtam lentebb ,hogy 1995 ota nem hivtak vizsgalatra.A regi besorolas szeriti 50%-os munkakepesseg csokkenes .Komplex elott ,Rendszeres szoc.jaradek. Rokkant nyugdijas en sosem voltam.Bemegyek 6- an ,tulleszek rajta.Mert nem tudom eldonteni.Amugy Debreceni vagyok,helyileg is oda kell mennem.Koszi mindenkinek a valaszokat.
Szerintem előre szerkesztettek egy nyomtatványt és minden felülvizsgálatra várónak kiküldték, holott lehet, hogy már rég el volt döntve, hogy behívják.
Irén Konc ! Szurkolok neked majd. Te milyen státuszban voltál eddig és hány százalékos? Korod? Nekem vissza kellett küldenem papírokat kitöltve és valamennyi orvosi papírt utóbbi időszakról. Azt írták,hogyha így ezek alapján el tudják dönteni állapotom akkor nem fognak be hívni személyes vizsgálatra. Nekem konkrétan Fiumei útra kellett vissza küldenem papírokat.
Irén tulajdonképpen egy idézést kapott, mikor, hol kell megjelennie és mit vigyen magával. Szerintem orvosilag igszolható indok nélkül ne maradjon távol és vigye a papírjait.
Tőlem szeptemberben kérték be, de fél napi nyomozásba meg telefonálgatásba került mire megtudtam, hogy hová kell beadni a beutelót, nyilatkozatot és orvosi papírokat, ugyanis feladóként Kormány Hivatal volt feltüntetve. Manapság meg már szinte minden hivatalos hely Kormány Hivatal.
Nekem azt írták, küldhetek másolatot is, ha a háziorvosom hitelesíti. Hát ezt nem vállaltam be. 240 oldalt fénymásolni és ráírni, hogy az eredetivel egyező, plusz bélyegző és aláírás, ezzel arra a napra megbénítottam volna a rendelést.
Koszonom a jo tanacsokat!A jovohetem idegolo lesz ,az biztos.De ebbol az alig harmincezer forintbol se lehet megelni.Vagy meg ez se marad,majd meglatom.Latni akarnak ezek szerint.Majd irok ,hogy mi volt.Tovabbi szep napot mindenkinek.
Ez egy kicsit száraz téma sok írást lehet találni róla a neten. A lényege talán az h a rokkantellátás nem áll alkotmányos védelem alatt , mint pl. a nyugdíj. Egy idézet talán segít jobban megérteni , ime :
"Az Ab szerint a rokkantsági nyugdíjra való jog nem alanyi jog, csak meghatározott feltételek fennállása esetén a kiesett jövedelem pótlására szolgáló ellátás ,,,,,,, " - ergo táppénzszerű valami
Ha van hasonló sorstársam itt és már túl van az új eljárás szerinti felülvizsgálaton. Esetleg új határozata is meg van már, akkor várom tapasztalatait. Köszönöm!
Az új besorolási táblázatból azt tudom ezt leszűrni: Ahhoz, hogy komples felülvizsgálat után se legyen az ellátás összege kevesebb mint előtte, ahhoz min. C2 vagy D besorolást kellene, hogy adjanak. Eddig 52% rehab. ellátott vagyok, 53 éves,
Most van folyamatban komlex felülvizsgálati eljárás. 3 hete kelett beküldenem kitöltött papírokat, orvosi leleteim.
Nagyon kíváncsi leszek milyen új besorolásom lesz.
a "szerű" azt jelenti, hogy nem kell TB-t fizetni belőle? Vagy a rehabilitációs ellátásból igen, (ez esetben az ideje beszámít a nyugdíjhoz) a rokkantsági ellátásból nem?
A nyugdíjszerű ellátások körében bemutatott rehabilitációs ellátás és rokkantsági ellátás, mint a megváltozott munkaképességű személyek részére nyújtott pénzbeli ellátás valójában táppénzszerű ellátásnak minősül 2016-ban.
Kedves Irén. Ha a levélben nem volt megírva, hogy 8 napon belül mit és melyik szervnek küldd meg az iratokat, akkor 6- án kell magaddal vinned. Ott jelentkezéskor leadod, a vizsgálat végén visszakapod.
Abból amit írtál, arra gondolok, hogy a te esetedben személyes vizsgálat lesz.
Igen, elfogadják a fénymásolatot is, ha a háziorvosod hitelesíti.
Csak olvasni szoktam a hozzaszolasokat ezen a forumon.De most eljott az ido ,hogy kerdezzek par dolgot.Ugyan is megkaptam a behivomat november 6-a reggel 8 orara.De megkaptam melle a nyilatkozatot is ,hogyha kitoltom hianytalanul nem kell reszt vennem szemelyes vizsgalaton.De most az a gond,hogy nem szerepel sehol ,hogy hova es hany napon belul kell vissza kuldeni,csak hogy 6- an 8 orara jelenjek meg.Az orvosi papiroknak a fenymasolatat elfogadjak?Van amelyik kellene rovid idon belul.En1995 ota vagyok beteg .Most 57 ,eves vagyok.Hatarozaton az van felulvizsgalata nem szukseges .Rendszeres szocialis jaradekoskent kaptam meg 20 evvel ezelott az 50% minositest.Aki tudja valaszoljon mar ,hogy az eredeti vagy a fenymasolat kell nekik.Koszonom.
Mostanában több felülvizsgálatra történő idézést láttam. Ami meglepett az,hogy nem egyformák tartalmilag.
Kedves Sorstársak, Ti mit tudtok erről?
Gondolok pl. arra,hogy a háziorvosi beutaló szükségességét megtaláltam az egyikben, a másikban nem, az egyikben szerepelt,hogy amennyiben dolgozik az üzemorvos szakvéleménye kell a munkakör betöltésének alkalmasságára vonatkozóan+ munkaköri leírás, a másikban ez nem volt.