Nem tudom mennyire veszik majd figyelembe, hogy 54 évesen 5 éve lerokkantan, hogyan lehet vissza térni a munka világába.
Gyógyíthatatlan autoimmun betegségekkel. Nálam ha minden leírtak szerint lesz akkor nov. 30-ig el fog dőlni, hogy személyes komplex vizsgálattal vagy anélkül, marad-e eddigi ellátásom vagy kevesebb lesz netán. Várom mások tapasztalatait.
http://www.vg.hu/gazdasag/huznak-a-nadragszijon-460247Már a Széll Kálmán-tervben szerepelt, hogy a kormány véget akar vetni a „rokkanttá nyilvánítás rendszerét körülvevő számos csalásnak és visszaélésnek”, ennek nyomán pedig több mint 60 ezer ember rokkantsági járadék iránti kérelmét utasították el. Az álláskeresési járadékot már nem 9, hanem csak 3 hónapig folyósítják, ráadásul a következő években még kevesebbet költenének a munkanélküliekre GDP-arányosan.
Lehet, hogy jót is jelent éppen és maradsz eddigi ellátásban. Persze így nehéz véleményt mondani. Korod betegségek és eddigi százalékod is számíthat. Valamint, hogy állapotod javult vagy rosszabbodott. Én egy hónapja lassan, hogy be adtam papírjaimat.
Azóta semmi még. Még lehet, hogy be hívnak. Nem tudom.
Kedves Ruth22!Megigértem,hogy beszámolok a dolgokról,a történésekről.Vannak ám itt gonosz medvék is,nemcsak névbitorlók.Szeretettel:G.G. Költségmentes felleblezéssel éltünk,de ez hamis szakértői vélemény (bűncselekmény).Majd!! felteszem a topikba a határozatokat,amikor vége az ügynek.
Hihetelen történt velem.Április óta nincs mozgáskorlátozott kártyám,egy hete jött meg az elutasító határozat,a gerincemre adtak 20 %-ot,más betegségem szerintük nincs.Előtte kaptam meg a komplex felülvizsgálati határozatot,amiben felsorolják hiányosan azokat a betegségeim,amiket a mozgáskorlátozott papiron kinulláztak,az összes keringési betegségem.Mindkét lábam keringési elégtelenséges,a jobb karom részlegesen használható,a többit nem sorolom.Kértem a közlekedőképesség vizsgálatát is,annak az eredményéről semmit sem tudok. Mi folyik itt?Egy intézet,más nevek a két határozaton,amik különböznek egymástól.
Itt szépen sorban felsorolva minden. Ha hiszik, hiszik, ha nem, hát nem. Kezelő orvos is van aki mindent látni akar, amíg meg nem szemléli, hogy mennyi. Akkor segítőleg odaadom a táblázatot, és elfogadja. Ha előre bekérik a papírokat, lesz idejük rá.
Amúgy másfél méter heg van rajtam, ha váza lennék, ilyen repedten már kidobnának.
Az utolsó mondatodra:sajnos nem tudom a választ,itt próbálok infókat gyűjteni én is meg a facebookon is van hasonló csoport de semmit nem lehet 100%-nak venni ,hisz mindenkinél más az orvos esetleg emberségesebb ,meg ahogy lentebb írtad,kor ,betegség tipus stb.....
A legutóbbi vizsgálaton 2011.-ben 40 %-ot állapítottak meg. A besorolást nem tudom,mivel azóta nem hívtak ,csak azt hogy, rehab ellátott lettem 2012 01.01.-től. Te is bővelkedsz a bajokban ahogyan olvastam.Kiszakadt gerincsérvvel műtöttek 2008.-ban, az ágyéki részen ahol a műtét volt van kiújulás,meg az egész gerinc el van kopva,meszes csőrök meg a fene tudja mi van még ott. A nyakamnál még csak kidudorodás van + nyaki borda 2 cm-es .Terhelésre nagyon fáj ,de olyan falkaparós fájdalom mint annak idején,még nincs. 50 éves vagyok már 2006 januártól egyáltalán nem dolgoztam,postai kézbesítő és eladó a szakmám.Mivel két császárom volt anno,hosszanti hasi műtéttel volt 1 éve méhkivételem miómák miatt,meg kevert szorongásos depresszív zavar,pánik. Röviden ennyi . Hát nem tudom mi lesz,reménykedem ,hogy ezt ne vegyék el . Ha nem lenne a férjem 29 ezer forintból nem tudom hol lennék.
Nekem Fiumei útra kellett küldenem papírokat vissza. Te eddig milyen besorolásban és betegségekkel vagy? Én 53 éves 52% rehab. ellátott! Azt mondják, hogy akkor nem változna ellátásom összege ha C2 besorolás lenne új határozatban majd.
Új határozat dátumától mennyi időre adják új ellátást, nem tudod?
Sziasztok ! Kedves beteg62 én hasonlóképp vagyok ahogy te eljárásilag nekem november 24.-ét írták az eljárás végének. Szeptember 24..-ét jelezték az eljárás kezdetének ,október 4-5.-én kaptam kézhez.Október 8.-án adtam fel a Váradi utcába a tértivevény szerint 12.-én átvették,bízom benne személyes találkozót mellőzik ,mert ahogy pinkibaba írta neki már a papírok beadását követően 2 hétre jött a személyes meg jelenésről szóló papír. Hát majd csak lesz valami,és ahogy írtad is egy esetet sem lehet összehasonlítani. Szép napot Mindenkinek!
Valóban feleslegesnek tűnik a számítógépes nyilvántartások korában, mégis - ahogy korábban írtam - elsők között ellenőrizték, hogy a korábbi szakvéleményt vittem-e.
Nincs racionális magyarázat.
Ahogy arra sincs, hogy nekem anno miért nem postázták.
Személyesen kellett visszamennem és kérni egy hiteles másolatot.
Idézem, hogy pontosan mi áll a levélben. Vastag betűsen!
KÉRJÜK, A RENDELKEZÉSÉRE ÁLLÓ KORÁBBI SZAKVÉLEMÉNYEIT A FELÜLVIZSGÁLATRA FELTÉTLENÜL VIGYE MAGÁVAL, TEKINTETTEL ARRA, HOGY AZ NEM ÁLL FŐOSZTÁLYUNK RENDELKEZÉSÉRE.
Ezt nem értjük, hogy a számítógép világába ezek hová tüntek?
Az önkormányzatok nagy szabadságot kaptak a döntésben 2015.03.01-jétől, hogy kinek, milyen feltételekkel és milyen támogatást biztosítsanak, így az embereket és problémáikat közelről ismerő helyi szervek a valóban rászorulóknak nyújthatnak segítséget.
Mindent feltételt leellenőriznek a települési támogatáshoz (jövedelmi, családi összjövedelem,...), amit az önkormányzat (minden önkorm.-nál más-más lehet) a saját rendeletében szabályozottnak megfelelően .
Egyéni kérdésekre nem itt, hanem weblapomon lévő email címemen válaszolok.
Most mennem kell.Egyébként is a felülvizsgálat, foglalk.rehab., ellátások (fellebb., kereset) útmutatás a szakterületem, mint látható weblapomonhttp://www.versenykepesseg.eu/
ugyan nem engem kérdeztél, de a saját tapasztalatom:
megyét váltottam és nincs összeköttetésben a két megye. Be kellett küldenem parkolókártyáka kéréshez mindent, és ott mondták, hogy nincsenek számítógépes kapcsolatban a másik megyével.
Úgy,hogy igazán nem is tudom melyik verzió lenne jobb számomra. Vagyis, ha úgy döntenek be hívnak, vagy ha személyes megjelenés nélkül döntenek a további sorsom felől és úgy hozzák meg az új határozatot.
Azért szerintem vizsgáló orvosok keze is rendesen meg van kötve ahogy tudom. Be viszik a gépbe a betegségeinkről az adatokat leletekről, életkor, előző besorolás,dolgozol-e, stb., és gép pontrendszer alapján már meg is adja új besorolásunkat. ettől ők sem térhetnek el nagyon.