Keresés

Részletes keresés

NoZoli Creative Commons License 2008.01.04 0 0 15236
Akkor ezért láttam kuszaságot a 2152-ről... Vácig jól ment az is, aztán bejáraton megfogták. Gyanús volt, hogy kifelé egy régi Bhv-s inga jött először, mint zónázó. Aztán még megvártuk míg a személy Hernyó is kivánszorgott. És még ezután is állt egy Hernyó a 3. vágányon, leeresztett áramszedővel.

OFF-ban jegyezném meg, hogy a 2152 kb. 8 perc késéssel ért Kismarosra, amit nem várt meg a "kedves" Volánbuszos sofőr (3 percet kellett volna várnia az eredeti indulási időtől számolva), bár, még láthatta amint beérkezik a vonat, mert a vonatról még látni lehetett a buszt, amint a megállóban áll. Evvel az akcióval 2 órára odafagyasztotta volna az utasokat a megállóba, ha nem oldja meg ki-ki a maga módján a hazajutást.

Egyébként, szomszédainknál is lehetett valami gubanc, mert a Galilei orosz részét a Moravia hozta.
Előzmény: hivi (15235)
hivi Creative Commons License 2008.01.04 0 0 15235

Ma sem sikerült a 70-esen a menetrend szerinti közlekedés.

 

Állítólag leszakadt a felsővezeték. 2142 Kismarosra +30-cal érkezett, s szerintem nem a szokványos, forda szerinti szerelvénnyel.

 

2145-ös Kismarosra pontosan érkezett, menetrendjét Vácig tartotta. Vácon a "B" vágányra fogadták, emlékeim szerint pontosan indultunk. A helyi vonat a harmadikról indult, és az állomás tele volt szerelvénnyel. Dunakeszin, a déli váltókörzetben átraktak minket helytelenbe, RP Újpesten a déli váltókörzetben mentünk vissza a vágányra. A hernyó vezetője rendesen adta neki a kakaót, a Nyugati előtt sikerült összeszedni egy kisebb késést, +5-tel értünk Nyugatiba. A vonaton jó volt a fűtés.

 

Visszafelé a 2144-es gyorsítottal utaztam. Felszálláskor jó magyar ungarise szokás szerint az összes ajtó nyitva volt, a szerelvény összegreffitizett, koszos, a wc-ről ne is beszéljünk. Becsuktam az ajtókat, természetesen azonban fűtés nem volt, ablak mellett jött be a hideg. A vonat +3-mal elindult Nyugatiból, Vácra nagyjából pontosan érkeztünk, Kismarosra is +2-vel, de mindezek elfogadhatóak, de a fűtés hiánya.....

Ennyi pénzért odatolnak az embernek egy redvás, koszos, undorító szart, amin még ráadásul meg is lehet fagyni. Éves bérlet helyett kezdem lassacskán a kisrobogót ajánlani.... olcsóbb, és még nincsen sokkal hidegebb rajta mint ma a 2144-en.

 

Nyugatiba a kijelzőn még láttam a felsővezeték szakadás "nyomait" késő vonatok képében. A szegedi induló IC-hez 100 perc késés volt írva, a hangos meg azt harsogta, hogy a 100 perces késéssel induló IC-re megvett jegyek a következő IC-re érvényesek, utasforgalomtól függően, ami kábé 12.30-kor indult volna a hangosbemondó szerint.  

 

 

 

alex_86 Creative Commons License 2008.01.04 0 0 15234

Hülye zindex, ez lemaradt...

 

Szóval..

Őket is belevéve a négyszeres utasnövekedést én sem tartom valószínűnek, de hosszabb távon lehet hogy nőne az utasszám, és nem lenne átszámítva veszteség.

Az eszköz adott, annál jobb megoldás is van (nem feltétlenül ez), minthogy tök üresen szaladgáljon az IC bizonyos viszonylatokon. Itt amolyan zónázó vonat szerepét is betöltheti, persze reális felárért....

Előzmény: alex_86 (15233)
alex_86 Creative Commons License 2008.01.04 0 0 15233

Az 520 helyetti 130-as helyjegy azoknak is negyedannyiba kerül, akik eddig is megfizették. Tehát 4x annyi utasnak kell IC-re ülnie, hogy pénzednél legyél (és akkor még nincs többletbevétel).

Ez itt OFF, de eddig is voltak kedvezmények, akik ragaszkodtak az IC-zéshez, azok mentek törzskártyával 1.o.-n (igaz az 150 Ft volt). Így legalább nem a fizető másodról foglalták a helyet, és nem volt öküres az 1. osztály, de most ezt is eltölrölték jan. 1-től, én ezt sejtem a dolog hátterében.

Őket is belevéve a négyszeres utasnövekedést én sem tartom valószínűnek, de hosszabb távon lehet hogy

 

De valóban reálisabban kellene az egész IC pótjegyes dolgot kezelni és valahogy a távolsához igazítani, mert elég nagy különbségek vannak. (pl. Záhony-Debrecen 130 Ft-os helyjegy 115 km-re, még mondjuk Miskolc-Füzesabony 520 Ft-os helyjegy 57 km-re)

 

Nem..... Mit nevezel kis csúszásnak? És milyen gyakran fordul elő?

Kis csúszás pl. a lent említett keresztek átpakolása. Ilyen átlagban 2-3 naponta megtörténik, többnyire a páros gyorsok miatt.  De jó egy hónapja, amikor ki volt pakolva 3 db lassú is, mindennapos volt, és akár több vonatnál is eljátszották, hogy ne verje el a szembejövőt.

 

Itt főleg az 524-es a "mumus" járat, az valahogy mindig összeszed már Füzesabonyra 20 perceket is, ez a tavalyi menetrendben is jellemző volt, amíg nem voltak rajta szlovák kocsik. Tavasszal pl. három egymást követő héten elértem a 13:36-os személyről Füzesabonyban átszállva. Most is ugyanígy volt, 28-án.

 

Aztán pl. novemberben, a kis sztrájkok idején is rendszeresen borult lent a kereszt a délutáni órákig.

 

Nyáron kétszer fogtam ki gázolós esetet, egyszer 60 percet késett a gyors, így Szerencsen csapták a személyhez, emiatt alapból 10 perc késéssel indultunk, hasonló volt a végeredmény. Ha a szorosabb fordát tervezték volna, el lett volna verve mindkét ebbe forduló vonat!

 

Aztán volt egy +1:30-as eset is, Patakról pont azzal a gyorssal utaztam volna Bp felé, amely szerelvénye szedte össze párosban a késést. Pont láttam az állomáson, Újhely felé kihúzni, én is úgy gondoltam, hogy 2x10 perc menetidővel + 10 perc fordulással végül pontosan beérkezik, de nem így lett... +10 lett a vége érkezőben, 20 perc kellett neki Újhelyen körüljárásra, stb...

Tudom, hogy ez Vis maior eset és nem erre kell tervezni, de tapasztalatból írom, hogy ez majdnem hogy lehetetlen lenne a mostani feltételek mellett, ez nagyon kevés idő...

Előzmény: István Gyuri (15228)
István Gyuri Creative Commons License 2008.01.04 0 0 15232

rutthin: Az a pár Bhv kb. 25 darab!

Ezért a mennyiségért egy telepet fenntartani szerintem erős pazarlás...

Mi a fordájuk egyébként? Mi lett a 100-as ingákkal, amiket tavaly már láttam a 10-es vonalon?

Előzmény: rutthin (15231)
rutthin Creative Commons License 2008.01.04 0 0 15231

Miért is kell még a győri honállomást fenntartani? Pár Bhv miatt? Brr.....

 

Az a pár Bhv kb. 25 darab!

 

Sok Bhv-nk meg pestre ment, átalakításra! Pedig jó volt bennük a vezérlési kábel.
Mármint csíkosításra?

 

Igen, úgy tudom az lesz belőlük.

Előzmény: István Gyuri (15228)
D55 Creative Commons License 2008.01.04 0 0 15230

kelenföldi (meidlingi) érkezési idő, és ez az érték nagybetűkkel van reklámozva, hogy már ennyi idő alatt is Bécsbe lehet érni.

Mert így is van :)

Na jó, ha abszolút a város szélén van ez a Meidling, akkor már nem szép dolog. De eszerint meg lehetne velük állapodni, hogy a Bp-Wien EC-k menetidejénél Kelenföldet reklámozzák? Mert az jó lenne (szerintem).

Előzmény: M63 010 (15229)
M63 010 Creative Commons License 2008.01.03 0 0 15229

Természetesen - ahogy az ÖBB számára is - a menetidőket Kelenföldtől mérjük :)))))))

 

Az ÖBB is így mér. :( Van egy Graz-Bécs vonatuk, ami megfelel a korábbi Pécs-Bp Mecsek IC-nek. Azaz van napi egy pár a többihez képest gyorsabb IC (ÖBB EC)vonat, hozzá megadva kelenföldi (meidlingi) érkezési idő, és ez az érték nagybetűkkel van reklámozva, hogy már ennyi idő alatt is Bécsbe lehet érni.

Napi egyszer, és nem a főpályaudvarig.

 

 

Előzmény: D55 (15218)
István Gyuri Creative Commons License 2008.01.03 0 0 15228

Abymot: Nem vagyok benne biztos, hogy a két oroszlányi járat újabb két Flirt, mert a munkanapi betétekből több eddig Tatabányán félreállt éjszakázni. Ha ezek továbbmennek Oroszlányig az nem igényel többletszerelvényt.
Ezt már másnak is leírtam, hogy miért jelent többletet, mert nem az éjszakázó szerelvény megy ki Oroszlányba.


Vajon a megvalósulthoz képest ez pazarlás lett volna?
Nem a megvalósulthoz képest jelentene pazarlást. Egy rossz "rendszerhez" képest nem érdekel, hogy jobb lenne-e.

Mi baj származhat abból, ha 9409 2-3 perc késéssel indul Tatabányáról, amikor Bicske és Budapest között kb. 5-6 perc van rátartalékolva a menetidejére?
Ez tökjó, ezt még észre sem vettem. :-/
Ezzel együtt ilyet akkor sem szabad beépíteni a menetrendbe.

Ahogy sejtettem, az átszállásos rendszer nem megbízható.
Ahogy az leírtam, a jelenleglegi lassújelek mellett és az 1-es vonali össze-vissza menetidők miatt ez nem meglepetés.

még jóindulattal sem lehet azt mondani, hogy lényeges sérelem nélkül fennmaradt a korábbi szolgáltatási színvonal.
Ha csak és kizárólag az Oroszlány-BP utasokat vizsgálod, akkor lehet ilyenről beszélni. De a többi ~90%-ra ez nem igaz.

A munkanapi 5.35, 6.02, 7.02 oroszlányi indulás helyett lehet hogy többre mennénk egy 5.52-kor és egy 6.52-kor induló vonattal, ha azok Tatabányáról azonnal továbbindulnának Budapest felé (csak akkor Oroszlány felé nem tudnának ütemben kimenni a szerelvények).
Tehát mindent verjünk szét?! :(

Vagy 4917-et Komáromból 7.02-kor tovább kellene zavarni, azért hogy biztosan beérjen az EC előtt Tatabányára. Így viszont már 7.38-kor indulhatna (és 8.30-ra Kelenföldre érhetne),
Ha ilyet meg lehetne csinálni, akkor a fűzfői előztetést is meg lehetne csinálni.

A csatlakozások jelöléséhez: azt viszont érdemes megnézni, hogy az 5-ösön 34911-nek milyen nagyszerű csatlakozása van Budapest felől!
Egy ITF-ben minden második órában ilyen lenne.

Tekintve, hogy a fővárosban a különböző rendezvények és az egyetemi, főiskolai előadások jellemző kezdési időpontja tíz óra, ezért a 9:51-es Kelenföldi érkezés túl késő szerintem.
Tavaly 9:46-kor érkezett, a Délibe pedig 9:53-ra. Nem tudom elfogadni az érvelést :)

egyrészt IC817-et már kb. Diósdon ki kellene terelni helytelen vágányra (nem tudom ennek van-e akadálya
Van, pl. a 9002-es jön akkor ott szembe.

de előbb-utóbb úgyis meg kell tenni, mivel Kelenföldön a 14-re kell érkeznie),
Ez nem igaz. Helyes vágányról is mehet Háros felől a 14/15-re.

(de mint Te is írtad, Tatabánya-Kelenföld között lehet 5 percet húzni a menetidőn, így az már 9.30-ra Kelenföldre érhet, és a jelenleg szabad 9.32-es menetvonalon mehetne a Délibe, így a 4227 is tovább tudna menni 9.37-kor).
Tehát már megint mindent verjünk szét egy vonat miatt....

viszont azt végképp nem értem, hogy honnan kerül az 5212-re dízelmozdony?
Pl. gépmenet, hidegen valamelyik vonat végén, tehervonat stb. stb.

Az ütem nem cél, hanem eszköz (ugye ezt a bölcsességet rajtam kívül még senki sem írta le? :))
Szerintem ez így önmagában nem bölcsesség, hanem felesleges általánosítás.

Veled ellentétben én az ilyen (illetve konkrétan ezzel) az „ütemsértéssel” egyetértek, még azon az áron is, hogy így a másik irányba két vonatnak az ütemtől előbb kell indulnia.
Azon utasok nem annyira örülnek, akik emiatt késik le a vonatukat, és elvesztik a bizalmukat az egész rendszerrel kapcsolatban.

Lehet, hogy így a zónázóval együtt már kicsit zsúfoltnak tartják Újszász és Szolnok között, és azért nem vállalták fel? (4-4 perc lenne a „követési távolság”).
Szerintem igen.

De hát … és … között sincs több idő.
Lényegtelen. Amit szabad Jupiternek...

Macsi kereszt esetén Egyeken lett volna a másik kereszt?
Igen.

Mikor lett volna a Debreceni indulás és a Füzesabonyi érkezés (és vissza)?
Hát, ugye, ezt nem lenne olyan nehéz kiszámolni... :)

A 36629 menetrendjén mindenképpen alakítani kellene
ez első ránézésre működik a leírásod alapján. Bár a 39-est elég koránra kell hoznod (Tiszaeszlár felől a csatlakozásra még figyelni kell), hogy a 10-essel böszörményben meg legyen a kereszt.

(feltéve, hogy a 116-os vonatai is tudnak egyidejűleg kijárni).
Nem tudnak azonos percben indulni, mert egy közös váltón át kell menniük. Érkezni valószínűleg úgy lehet, hogy amint le jön az egyik vonat a váltóról, akkor a (közel levő bejárattól) már indul a másik. VAgy egyszerűen nem vették észre, aztán hol az egyik, hol a másik késik egy percet...

Így van-e (vagyis vannak-e 9 perces fordulók V.naményban)?
Igen. Két szerelvény pörög alapvetően.

A 36018-as vonat menetrendjét pedig nem értem. Miért nem indul ütem szerint, 20.38-kor?
Passzolom.

Ha már így van, nem kellene 34317-et Mezőhegyesről fél órával korábban járatni Orosházáig?
Elvesztené a csatlakozását Kétegyháza felől.

Egyetértek azzal, hogy az egész elég mesze áll attól, amit tavaly az ország más részén ITF-ként megismertünk.
Így van. Nagyon így van.

Szerintem előbb-utóbb be kell majd szorítani a menetrendbe ismét a mindkét helyen történő megállást.
Egyelőre ez úgy látszik, megoldhatatlan.

Ez olyan nagy „eredmény”? Mármint Kakaszék megszüntetése
Igen, mert nagyon kakaskodtak a megtartása mellett :))

Szerintem igen, 7751-7759-7712 fordulóra tudok csak tippelni, 7751-nél is látszik Orosházi tanyák környékén a megnövelt menetidő.
Látom én is. Csak nem értem, hogy mi szükség volt rá (Azon kívül, hogy kényelmes dolog kocsikat meg akár V43-ast is becserélni vele Békéscsaba és Szeged között...)

rutthin: A Győr honállomásúakból ami maradt, a 10-es vonalon fut. Azóta jó meleg is a vonat, nem úgy mint amikor a celliek szakadt ex. Sg.-i kocsijai futnak.
Miért is kell még a győri honállomást fenntartani? Pár Bhv miatt? Brr.....


Sok Bhv-nk meg pestre ment, átalakításra! Pedig jó volt bennük a vezérlési kábel.
Mármint csíkosításra?

 

mcg: De komolyra fordítva: Te is úgy gondolod,hogy most a többségnek kell átszállni pl.?

Néha úgy látszik. De ez a jelenlegi rendszerben igaz. LEhet, hogy a kanizsiai pókra annyian rácsobbannak (csobannának), hogy arrafelé lenne több utas.

 

Egyébként én azt gondolom,hogy az tasszám nem minden,érdems hozzá megnézni a pénztárakban hagyott bevételt is...

???

 

Ügyes menetrenddel,s jó szerelvényfordulóval meg lehet oldani a beforgatást is adott esetben...

De minek, ha nem muszáj. Azért az ilyen beforgatásoknak is van egy ésszerű határa.

És adott esetben inkább be kell csukni pl. Nagykanizsát, mint honállomást, és máshová helyezni mindent :)

 

Hát akkor nálunk a menetrend csak utólag menetrend...:(

Így van. Bár még ez sem biztos, és nem csak az ,hogy most szombat vagy hétfői menetrend van-e :(

 

De a 40a-n is hasonló a probléma....

Egyezik.,

 

Jótanácsok a másik topikban már voltak...:)

Jótanácsokkal tele van a padlás. És azért, mert most erre éppen van olyan megoldás, hogy a másik fejállomástól legyen kiadva a jegy, a rendszer még nem működik.

 

Hát...azt veszem én észre,hogy napközben a szóló is elég lenne Tatabányán túlra,de még belülre is,ha lenne óránkénti gyors...

Egyezik.

 

A Komárom-Győr közti napközbeni 10 fős tömegekért megálítani a gyorsot is pazarlás...

És mi az alternatíva?

 

Vagy a 150es vonatait bevinni a Keletibe...

Tessék az illetékes főov. és ov.-val egyeztetni.

 

A Bz Szentgyörgyön is bevárja a gyorsot,minek két helyen is csatlakozás...? a fenékpusztai tömegeknek...?...

Meg a szentgyörgyi tömegeknek. Meg a gyorsról leszálló, de babakocsit toló tömegeknek :)

 

A Szentgyögy-Keszthely közti szerelvénymenet nem szúrja a szemed?

Most, hogy már mondod, így igen :)

 

Viszont én a dízeleseket az ütemesben szaladtatnám a tóparton,a helyi megállókat kiszolgálná a 2-3 kocsis személy is...

De akkor, hogy menne a sok nyaraló (pl. a vasutas) üdülőkbe? ÁTszállással?

 

Az ami Kőszegnél is jelentkezne - szerinted...

Hmmm... Vasárnap 5:15-ös vonattal mennének haza a buliból?

Úgy látszik öregszem, nekem az éjszakai bagolyvonat pont jó időben megy még, a hajnali elsőig már nem bírnám :)

 

Az az 1 (alkalmanként 2 ) halbi nem elég....telhetetlenek:PPPP

Nem. Undorító tömeg szokott lenni a vonaton, és amit tavasszal meg lehetett oldani, nem tudom, hogy most miért nem?

 

Majd az ütemes világban az átlós mehet korlátozva ütemen felül...s akkor foroghatnak a gyorsok saját berkeken belül...

Na, tessék, tiszta MÁV-os szemléletű lettél... És most hol van az ügyes menetrend+szerelvényösszeforgatás gondolata?

 

Ahol lehet,ott legyen egyféle járattípus...nem ezt emlegeti mindig sbb.hu olvtárs is?

Órás ütemig legyen egyféle.

 

Szerintem az kibírható,hogy a diákmentesítők ne álljanak meg,vagy oly sokan repülnének?

Félre ne értsd: helyes, hogy nem áll meg, de más vonatnál is ugyanilyen probléma van P-V.

 

Most nem kaptak 130as helyjegyet,mint régen?...szegények....

Kaptak.

 

IGy"De azért legalább a hibrid-IC-t nem tudták megszüntetni a "szakemberek" (hasonlóan a kör-IC-khez)."

mcg: Majd megszíntetik...de nem azok a szakemberek,s a dolgok előnyére változnak....

??????

 

De ez nem feltétlenül jelent valódi órás ütemet?

Elképzelhető, hogy két kétóás ütemet jelentene.

 

Miért ide ültek volna át a 269-ről?

Arra gondolok, hogy a teljes reggeli kínálatot és azokon a helyfoglalások számát kell összehasonlítani az Arrabonától a Kálmán Imréig. (269-ről 919 vagy 43-ra ültek át, és így tovább.)

 

Hát én a sarokforgalmat erőltetném...a menetrenddel...

Megoldási javaslat?

 

De ha lenne külön gyors,meg személy,akkor a kevesebb kocsiban is elférnének,nem?

Van, ahol Keleti-Hatvan között vannak a legtöbben, van, ahol máshol.

 

Az a két kocsi újabban a nyugati végeken már 1-re szűkül egyébként...:(

Azért, hogy még hosszabb legyen a kerítés?

 

És a másik vágány?

"Helytelen vágányra nem lehet menetrendet szerkeszteni, mert már a nevében is benne van, hogy helytelen" (talán nem szó szerinti idézet, de minden esetre egy illetékestől).

 

Elég az 1esre a 120as gyors is...persze ettől még maradjon halbis...

A tartalékidő miatt kell.

 

Ezért is kellene szétszedni itt a távolsági,s helyi forgalmat...

Ehhez tényleg többlet eszköz kell, de ezt már leírtam.

 

mcg: Hát ,elég baj,hogy a GKM-ben sem tudjá mi hova tartozik....

Ha ugyanazok a szakértők és háttéremberek dolgoznak, mint "régen", akkor mit vársz?

 

alex_86: Miskolctól van 7 kocsi SZVÖR szerint, ennyi tapasztalataim alapján is elég.

Hatvantól már igen necces.

 

Azt, hogy az összeset szétszedjük, szerintem felejtsük el, vannak holtidőszakok itt is.

Lényegtelen. A rendszert ne barmoljuk szét, mert annak soha nem lesz vége.

 

Iagzán kihasznált vonatok a 80-ason csak Miskolctól vannak, a 100-ason pedig Nyíregytől, de holtidőszakban inkább csak Debrecentől. Ha ezekben az időszakokban is adott az eszköz, akkor miért baj, hogy kedvezményes áron értékesítjük a szabad kapacitást? Ezzel plusz bevétel érhető el.

Már nem először írom le, hogy anno én is bele estem ebbe a csapdába.

Az 520 helyetti 130-as helyjegy azoknak is negyedannyiba kerül, akik eddig is megfizették. Tehát 4x annyi utasnak kell IC-re ülnie, hogy pénzednél legyél (és akkor még nincs többletbevétel).

Persze el lehet mondani, hogy így esetleg javul a MÁV imázsa, meg így esetleg lesz új utas is, de a 4x-es különbség nagyon nagy. A 130-ról 520-ra ugrásnál sem veszett el az utasok háromnegyede.

 

Ezt nem vitatom, de az egységes rendszernek a nyíregyi/újhelyi megcserélésével már lőttek.

Ki mondta, hogy ez így marad örökre?

 

Ezzel a 68 perccel azért vannak kétségeim, nem ismerem a keletis takarító személyzetet, hogy de ott a kismillió személyszállító vonat mellett ezt is korrektül elvégeznék és jutna rá idő...

Kistisztításra elegendő lenne, nagyot meg kaphatna Egerben, illetve éjszaka.

 

ráadásul más kth. szerelvényéről van szó... hááát...

NA, ezt az ősmávos hozzáállást tessék elfelejteni!

 

A személykocsik állandó futása a hatékonyság szempontjából valóban jobb lenne, de elég egy kisebb csúszás, aztán borul minden.

Nem..... Mit nevezel kis csúszásnak? És milyen gyakran fordul elő?

Nagy csúszásznál pedig úgy is beborul minden, ha 1,5 -2 órákra forogsz, akkor is.

Mert vagy szerelvény, vagy mozdony, vagy mv. vagy vjv. éppen akkor végez/kezd, szorosan fordul, és akkor sincs más, mint káosz. Csak így legalább nem pazarolnánk a kocsikat.

 

ma de. Tatabányán sikerült megtapasztalnom,hogy a forgalom az 1es vonalon nem csak Győrben tud mélyre süllyedni:

ÉS ha éppen a berendezés az 5-re nem akarta a vágányutat?

 

sbb.hu: Nos, tudna valaki segíteni? :)

Hát, ha végre hajlandó vagy elolvasni egy-két korábbi hozzászólásomat és reagálsz is rá, akkor talán :)

Előzmény: Abymot (15169)
D55 Creative Commons License 2008.01.03 0 0 15227

Szerinted melyik hagyható el egy Dunaújváros-Szekszárd 45 perces várakozás melletti átszállásért?
Ja, hát akkor nem érdekel :)

Előzmény: sbb.hu (15226)
sbb.hu Creative Commons License 2008.01.03 0 0 15226
A rétszilasi megállás csak egy szavadba kerül, amennyiben az a szó a valamely (még megmaradó) megállás neve. Szerinted melyik hagyható el egy Dunaújváros-Szekszárd 45 perces várakozás melletti átszállásért?

Természetesen mindez nem ilyen egyszerű döntés, de a szempontokat érzékelteti. A valóságban komoly piacelemzés folyik a háttérben, azok fognak dönteni az elhagyandó megállásokról. A műszaki adottságok "csak" a megállások számát határozzák meg, nem a helyét.
Előzmény: D55 (15225)
D55 Creative Commons License 2008.01.03 0 0 15225
Hogy tetszik ezt gondolni? És akkor nem lesz átszállás a 46-osról a 43-asra?
Előzmény: sbb.hu (15223)
D55 Creative Commons License 2008.01.03 0 0 15224

Nem tudom, majd talán a területileg illetékes ITF-ötletgazdálkodó kisegít :)

Előzmény: sbb.hu (15222)
sbb.hu Creative Commons License 2008.01.03 0 0 15223
Ja és persze Rétszilas, de az nem kérdés, ott természetesen a 43-as és a 40-es sem áll meg...
Előzmény: sbb.hu (15222)
sbb.hu Creative Commons License 2008.01.03 0 0 15222
Kajdacs, Kölesd-Alsótengelic és Szedres

és Tengelic, Sz-Palánk, Vajta, Sárpilis-Várdomb?

illetve helyettük mi más? (összesen sajnos ennyit kell kilőni)
Előzmény: D55 (15221)
D55 Creative Commons License 2008.01.03 0 0 15221

Nos, tudna valaki segíteni? :)

Igen, a pusztában megy és a rokona azt mondja, hogy pang-pang (tiszta kvart, Te úgyis értesz hozzá :) ), szíveskedjenek vigyázni, az ajtók záródnak! :)

Ő megy 100-al és motorvonat (lgefeljebb kifogy a "benzin" :) ).

 

És Chabee87 olvtárs javasolta Kajdacs, Kölesd-Alsótengelic és Szedres elhagyását. Így a Bogárd-Szekszárd szerintem egy óra alatt megvan (igaz, Sörbogárd és Rétszilas között kell hagyni időt az IC utáni megindulásra és Bp felé időben meg kell állni a kitérőben).

Előzmény: sbb.hu (15220)
sbb.hu Creative Commons License 2008.01.03 0 0 15220
Hát, most épp úgy áll a helyzet, de ehhez két feltétel kell:
1. motorvonat (20 helyett 40 km/h);
2. 100 km/h sebességre alkalmas jármű.

Nos, tudna valaki segíteni? :)
Előzmény: D55 (15218)
D55 Creative Commons License 2008.01.03 0 0 15219
A félreértések elkerülése végett :persze olyan verzióm soha nem volt, hogy Usgyi legyen, amit a gyékényesi vonat vinne, mert tudom, hogy azt nemigen lehetne gépészetileg megoldani :)
Előzmény: D55 (15218)
D55 Creative Commons License 2008.01.03 0 0 15218

Nem azért lenne lassabb a közvetlen eljutás, mert mozdonyos (azt még nem is számoltam bele!), mert Usgyi is mehetne éppenséggel (általában elég ott a 100), akár emeletes lassújelekkel az elővárosban (ami lehet, hogy jó nagy hülyeség), hanem inkább a több megállás miatt lenne lassabb, na meg kicsit más fekvésben közlekedne és még így is laza lenne (mert eredetileg a gyékényesi gyors stockjaként terveztem, így lenne ideje Bogárdon, vagy Szilason, de másképp amúgy sem férne be az elővárosba, ha sárosdi és UD-i kereszt lenne, ami viszont már elavult verzió :) ).

 

Természetesen - ahogy az ÖBB számára is - a menetidőket Kelenföldtől mérjük :)))))))

 

Ti szekszárdi keresztet terveztek?

Előzmény: sbb.hu (15217)
sbb.hu Creative Commons License 2008.01.03 0 0 15217
A Keletiből (és pár többletmegállással) azért inkább 3:07 az a 2:50, de mindenképpen rövidebb (valóban kb. félórával) a mozdonyos vonatnál (20/40 pályasebesség).
Előzmény: D55 (15216)
D55 Creative Commons License 2008.01.03 0 0 15216

Szerintem a Bp-Baja eljutás jobb lenne átszállással, mint közvetlenül. Sárbogárdi pók és szekszárdi kereszt melett ugyanis IC-vel+Usgyival a menetidő kb. 2.50 lenne, ellentétben az - általam már elvetett - átszállás nélküli kétórás ütemről, amikor is a menetidő kb. 3.20 lenne.

gw Creative Commons License 2008.01.03 0 0 15215
Szlovák SZVÖR-ből azt csiripelik a verebek, megint MÁV-ZSSK szerelvény fog összeforogni, nem megy vissza rögrön Kassára a tót szerelvény. Pedig így doszt elég lenne rá Keszthelyen a 2 óra...

Szerintük nyáron 537-2 - 1863 ... 1864 - 536-1 lenne, de ez így elég érdekes

lesz....

 

lehet, hogy félreértek valamit, de szerintem a 1863-536, illetve a 1864-537 az ugyanazon vonat két vonatszáma.

Előzmény: alex_86 (15196)
D55 Creative Commons License 2008.01.03 0 0 15214
D55 Creative Commons License 2008.01.03 0 0 15213

Ezt hogy sikerült összahozni?:)
Úgy, ahogy máskor: laza az mr.

 

Ez szeptembertől májusig természetes jelenség a vonalon...

Majd, ha csak kétórás gyorsvonat lesz, akkor reméljük, nem :)

 

Hány kocsi? 3? Az nem nagy szám ám...
3 kocsi, tehát pont eltalálták, mennyi kocsi kell. Fürdőszezonon kívül nem hinném, hogy olyan nagyon nagy távolsági forgalomnak kéne lennie ezen a viszonylaton.

 

Bár tegnap a 928,921 vonatok is meglepően tele voltak,úgy tűnik nyugaton csak január3-án folytatódik a vizsgaidőszak...
Hogy-hogy nyugaton?

Előzmény: mcg (15206)
mcg Creative Commons License 2008.01.03 0 0 15212
Nem azt mondtam,hogy ne menjenek...de a MÁV-nál meg marad mindenki..:(((


más:
ma de. Tatabányán sikerült megtapasztalnom,hogy a forgalom az 1es vonalon nem csak Győrben tud mélyre süllyedni:
a 10:30kor érkező,majd 10:40kor továbbinduló páratlan személy ki volt írva a 4re,majd 10:25-kor feltehetően rájöttek,hogy ezt itt kellene megelőztetni a WW-rel,így áttették az 5-re...
majd 10:32-kor megjött a vonat....
...a 4-re (gyors visszaírás)...
10:40: "figyelem,a 4.vg-on vonat halad át" - ,ja,megnézem ahogy a teknő eltolja a flirt-öt:)
végül 10:41kor WW át a 3-on , szuper,kitérőztessük meg az áthaladó vonatot:)
meglepő módon mi 10:42kor el, mint kiderült az EN helytelenben ment Szárligetig minimum...
ez piros pont,de lukkal,mert amit előtte műveltek...:(

utastájékoztatás a személyen semmi,se az egy órával előtte menőn...

még 1 dolog: Győrben a vágánykiosztás túronként változik, ami tegnap reggel 6-4-2-7-5 volt, az ma 1-6-5-3-1
:)
Előzmény: Nandesz2 (15198)
Siemens113 Creative Commons License 2008.01.03 0 0 15211
"Ha az országban volt, ha nem, olyan volumenű döntés ez, ami mindenképp szükségessé teszi a legfelsőbb vezetés tájékoztatását. "

illetve nem tudom hogy hogy létezhet egy cégnél az hogy fűnek fának rendelkezési joga van az ő aláírásával kiadni mindenfélét. Ez sehol sem megengedhető csak ennél az állami csökevénynél.
Előzmény: Zsig-zsig (15209)
Nandesz2 Creative Commons License 2008.01.03 0 0 15210
Jah, hogy szabin van?

Én kis naiv azt hittem, hogy dolgozik, de akkor ezek szerint ezért nem jött ki senki, amikor becsengettem...
Előzmény: monor-21 (15207)
Zsig-zsig Creative Commons License 2008.01.03 0 0 15209

Ha az országban volt, ha nem,  olyan volumenű döntés ez, ami mindenképp szükségessé teszi a legfelsőbb vezetés tájékoztatását. Ha nem követeli meg, akkor az nagy hiba.

Bár nem lepődnék meg ezen a hozzáálláson. Nap mint nap elkésik Rákoskertről, nyomorog a vonaton, mégsem tesz semmit a helyzet javítása érdekében, pedig megtehetné.

Előzmény: monor-21 (15207)
monor-21 Creative Commons License 2008.01.03 0 0 15208

Itt kevés a kocsi, ott kevés a kocsi.

Itt állnak az emberek, ott fel sem férnek az emberek.

 

A 29-en 6 kocsival 440 ülőhellyel viszünk el 30-60 embert napota többször.

Van itt kocsi doszt.

 

 

monor-21 Creative Commons License 2008.01.03 0 0 15207

Mosóczi állítólag csak a sajtóból értesült az egészről. Ha ennyire megkerülhető valaki, és ennyire nincs tisztában a cégénél történő dolgokkal, annak mennie is kell.

 

Magyarországon volt?

Előzmény: Nandesz2 (15198)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!