antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Ki elindult, valahol célhoz ér, ha nem is találod sehol. Hogy, ami végre testtelen, füttyödre ,jelent' jelezzen a por - Nem gondolhatod komolyan te sem.
Mikor már megtettem az út kétharmadát s bukdácsoltam árkon, patak-ágyon át s véget nem érő hóeséseken. Most visszafelé ugyanezt? Nem gondolhatod komolyan te sem.
A göröngyösön és csalánoson vitt botlasztóan ösvénytelen. Most visszafelé ugyanezt? Nem gondolhatod komolyan te sem.
Mikor a szivárványból csak fehér maradt szürkévé porladón, most újra tanuljam a színeket s a könnyűség újra nehéz legyen? Nem gondolhatod komolyan te sem.
Ha elvetődnék oda, hova régen tán azóta se jártam, s az öreg pad ép volna még kettőnk történetében, melyet a sejlő májusi hasonlat csalna elő, s épp arra jönne szemben, és nem is tudná, ki s miért köszönne rá, csupán biccentene meglepetten, s nagy hirtelen az idő visszaállna egy villanatra, s minden lehetetlen együtt, külön a keblétől az árnya, mint blúza szállna el kigombolódva, s kétséges kéjű vére fölszívódva keringene a pad erezetében, tehát ha épp ő közeledne szemben valahonnan valahová a téren, elröstellném magam és kérdezetlen mennék tovább, nehogy egymásban lássuk megszégyenítő mássá változásunk.
Ágh István: Óhaj Lírai szenvedély híján üres a vers, szerelem nélküli hasztalan az élet, magára hagyott kisgyerek sírdogál bennem, elvesztett játékai végett,
elgurult labdája miatt az egész földkerekséget kellene megtalálnom, s kezébe adni újra, hogy ne fájjon hiánya, s játsszon, játsszunk költeményt.
Emlékszel? amikor a rózsák nyílni kezdtek, Már nem voltunk fiatalok- Házunk körül virágzó sírkeresztek, Szívünkben sok friss halott.
Tudtuk, hogy a boldogság lopott jószág, Akkor is, ha férj-feleség Nézi, hogy bomlanak bokron a babarózsák, Fogják egymás kezét.
Sok hajszálad lett ősz épp abban az évben- Emlékszel? volt is oka. De ami fekete maradt, még feketébben Ragyogott, mint valaha.
Szemedbe, a töretlen csodájú, vad tükörbe Tört fényeket rejtett a rémület, És zavarosabb lett tiszta, haragos zöldje S attól lett édesebb.
Újjongó áhitattal ébredtünk reggelente, Te a kertre, én tereád- Ez az öreg nyarunk szelíden betemette Velencét s Angliát.
Mint furcsa ráadást vagy szeszélyes messzeséget Kezdtük nézni a holnapot- Ez volt az a nyár, mikor a tél szele szíved Koszorújába kapott.
Volt vidámabb nyarunk s merészebb azelőtt, De emlékszel? ez volt a legszebb. Némán kertünkbe hajoltak a szomszéd temetők, Mikor a rózsák nyílni kezdtek
Szia! Mentem a verset,nem egyenesen másolom ide a netrol.Érdekes módon a vers címét és a kolto nevét (amit a verssel egyutt veszek le) tudom alakítani, példának az elozo 3 vers címét szántam :) Koszonom a segitségedet, :)
Gondolom, a netről egyből ide másolod át. Ha a saját gépedre lemented (pl. jegyzettömbbe gyűjtöd) és utána teszed a topikba, úgy alakítod a betűket, ahogy akarod.
Próbálok néha elképzelni Egy kevésbé zsúfolt égboltot. De nem sikerül, Mert nem akar róla lemondani Se a mítoszokat látó, Sem a gépeket látó szemem. Íme, éppen ebben a pillanatban Egy repülő És Niké, a szárnyas istennő Összeütköztek És alázuhantak Ellentétes indokoktól megzavart Két szemem előtt, S mivel egyik Nem tudja megmagyarázni A gép meghibásodását, A másik meg A győzelem istennőjének halálát, Fáradtan, Mindketten elalszanak És álmodtak Egy olyan csupasz égboltot, Melyen csak felhők És madarak vonulnak át.
Ha a Biblia bizonyítja, hogy van Isten, akkor a Fedél Nélkül bizonyítja, hogy van hajléktalan, a DC Comics meg azt, hogy van Batman, a vallás és a felekezet bizonyítja, hogy van hit, a szív azt, hogy szeretem; az ember azt, hogy van kit.
Van Isten? Mindjárt kiderül.
Ha a Biblia bizonyítja, hogy van Isten, akkor az érettségi bizonyítja, hogy ideje megérni, a Cosmo meg azt, hogy van tökéletes férfi, a halál bizonyítja, hogy volt előtte élet, a 21 gramm bizonyítja, hogy mérhető a lélek, a rím bizonyítja, hogy létezik vers, a sült krumpli meg azt, hogy van nyers, az árnyék bizonyítja, hogy van fény, a bűn meg bizonyítja, hogy van erény.
Van Isten? Mindjárt kiderül.
Ha a Biblia bizonyítja, hogy van Isten, akkor a Gyűrűk ura bizonyítja, hogy van Mordor, Baloghné zúzódása azt, hogy vak a komondor. a szerető bizonyítja, hogy a szerelem hű, a techno bizonyítja, hogy van speed, a reggae azt, hogy van fű, a pénz meg azt bizonyítja, hogy van érték, Hajdu Péter villája meg azt, hogy jól mérték, a kokárda bizonyítja, hogy a szabadságnak van ára, a trafik meg azt, hogy ne gondolj mindig a családra.
Van Isten? Mindjárt kiderül.
Ha a Biblia bizonyítja, hogy van Isten, akkor a Disney Channel bizonyítja, hogy vannak tündérmesék, az öklöd meg azt, hogy szívesen ütnél vesét, a tetoválás bizonyítja, hogy van bőr a testeden, a múlt meg azt bizonyítja, hogy van jelen.
Van Isten? Mindjárt kiderül.
Ha a Biblia bizonyítja, hogy van Isten, akkor a Twilight bizonyítja, hogy léteznek vámpírok, a billentyűzet meg azt, hogy én néha igen is rád írok, a Tchibo bizonyítja, hogy a kávé a legtöbb, mi adható, a kalóriatábla meg azt, hogy a McDonald’s laktató.
Van Isten? Mindjárt kiderül.
Ha a Biblia bizonyítja, hogy van Isten, akkor az útlevél bizonyítja, hogy van hazád, az atyai pofon meg azt, hogy van apád. a „Szabad egy táncra?” bizonyítja, hogy csajozni állami jogod van, Vidnyánszky bizonyítja, hogy a fejed nincs homokban.
Van Isten? Mindjárt kiderül.
Ha a Biblia bizonyítja, hogy van Isten, akkor a Facebook-posztok bizonyítják, hogy esik a hó. Skrillex Grammyje meg azt, hogy a dubstep jó, a zuhanás bizonyítja, hogy szárnyalni is lehet, a bólogatás bizonyítja, hogy egyetértek veled.
Ha a Biblia bizonyítja, hogy van Isten, akkor a „Kérjük, adja meg a PUK2 kódját!” bizonyítja, hogy Isten nincsen.
Borostyán-csöndű falak, a fehér kiskapu, a barna lépcső, a zöld korlátra dőlő diófa alak. A sárga fényű nárciszod fátyla az ablakod alatt. A kép, ahogy a rubin teát iszod, mind eszembe jutnak míg léptem lassan házunk elé ér.
Fáradt érkezés után téged hallottalak, ahogy veled kérdezett minden szoba, bútor és fal: “hazaértél! nem ért hát semmi baj?” Bár szóba nem hoztam soha hiányom a tündéri kis hely után, most mégis bámulok az összes ablakra várón, bután, hogy piros teád ugyanúgy iszod bent a tompa bútorok között, s megismernek a falak ha belépek ismét a fehér kiskapun. Ha pedig bent vagyok, aranyba lépő szavakkal téged hallak megint: “hazaértél! nem ért hát semmi baj?”
valahogy mostanában én is sok számomra ismeretlen koltot fedezek fel-kedvencrol még a soraikból nem tudok beszélni,de sok vers felkeltette a figyelmemet :) pl.
Az Úr az angyalok húsába harapott. Vérük a földre csöppent. Anyám udvarukon állva Összegyűjtötte kupájában S megitta; Így jöttem világra
Egyszer elmesélte; Többször, ha kérdeztem Azt válaszolta: Hát hányszor szeretnéd hallani Ugyanazt?
A
nyám visszaadott az Úrnak Már életemben. Nem tudott Megtartani. Ruháját gyakran Fölkapta a szél, s beléejtett
Egy újabb gyermeket.
Még sosem írtam le a nevem. Nem fontos. Különben is, nem akarok egy Szó lenni. A szavak a könyvekbe Valóak. Ha mégis leírom egyszer Akkor a halálom előtt, hogy aki Megtalál, tudja, ki ültem itt Évekig névtelenül a cellában.
(talán egy vers, a padlóba vésve)
Nő vagy, szennyezett anyag Mit szőnyeg alá söpörtek. Szent irtózat tárgya, hol
Drágább, hol meg olcsóbb; Kasztráló igézet, mi undorít, Végül bűvkörébe von egészen.
nem és nem bírom átalakítani a verset nagyobb betukre (:
Macska, te selymes őrület, te kúszó törleszkedés a nálad nagyobb testhez, visszhangvadász, te hosszan kiterült olvadt rugó, tükrös szemedben lámpa fénykörét köddé oldó üres nézés, kurrogó, berregő forró torok, tüskefogsor, mely cafatokra tép, hasfelhasító görbetőr karom,
macska, te alvó, kilencmilliárd élet tudója, aki a kapun túl lelkeket ítélsz álmodban, miközben hűs bundádon egy gyerekkéz simít, a patkány képében a túlvilágra megérkezők torkát átharapod, és érdes nyelvvel lenyalod a vért, visszalökve őket új földi húsba,
ott macskaőr a sötét folyosón, itt simulékony plüss-szobacica, te szó nélkül is szóló, síró-rívó, ki megérted az embernyelveket, és kiharapod azét, aki gyáva, hogy visszaköpd az álmodban egy másik gyerek szájába, aki hirtelen felébred álmában, felül, beszél –
te puha vadság, koncentrált halál, élet, ítélet, feszült figyelem, napjaim tükre és tudója, jöjj, ülj az ölembe, nyugtass meg, hogy élek, nem álmomban ölellek, simogatlak, hogy ember vagyok még s te macska vagy, hogy még, még, még, még, még – hogy ne küldj vissza, engedj át mégis, ha patkány leszek.
A Verslavinának köszönhetően fedeztem fel magamnak több fiatal költőt. Ő az egyik kedvencem.
Mihez fog a késő november A tavaszi gerjedelemmel, Nyári hő alakzatai S foszló hópelyhek mit neki, S mályvák szürkébe felszökő Piros színe mire való, S késő rózsában korahó? Görgő csillagok közt a dörgő Menny, mint a bolygóközi harcba Rohanó csatakocsi hangja Nap ellen küzd Skorpió Míg Nap és Hold leszáll s kométák Sírnak és szállnak leonídák Egeken síkokon a hajsza Kerengő örvény a világot A végpusztító tűzbe hajtja S csak aztán a jégtakaró.
Hát így is ki lehet fejezni - nem éppen kielégítően: Iskolás körülírás volt, elévült költői divat, Nem takarítja meg a tűrhetetlen viadalt Szóval és jelentéssel. Nem fontos a költészet. Nem az volt - kezdjük újra el - amire számítottunk. Mit ért volna ama régóta várt Rég remélt nyugalom, őszi derű, Az öregkor bölcsessége? Hát becsaptak, Vagy magukat csapták be a halk hangú öregek És mást se hagytak ránk, csak a csalás receptjét? A derű csak eltökélt tompaság, A bölcsesség kihűlt titkok tudása, Hasztalan a sötétben, ahova belenéztek Vagy ahonnan szemüket elfordították. S úgy látjuk mi már, Legföljebb korlátolt értéke van A tapasztalatból leszűrt tudásnak. A tudás mintát szab s ezzel hamisít, Mert a minta minden pillanatban új, S minden pillanat új s megrendítő Értékelése mindannak, ami voltunk. És csak akkor látjuk át A csalást, ha már többé nem árthat. Félúton, nem csupán az út felén, De egész úton, sötétlő erdőben, sűrűségben, Ingovány szélén, hol minden lépés bizonytalan, S szörnyek, lidércek fenyegetnek és Varázslat. Hallani sem akarok A vének bölcsességéről - bolondságukról inkább, Arról, hogy félnek a félelemtől, a megszállottságtól félnek, Attól, hogy másé lesznek, vagy másoké, az Istené. Egyetlen bölcsességük van, amit még remélhetünk, Az alázat bölcsessége: az alázat végtelen.
Horváth Tivadar:[alulnézet]Lucifer levele Istenhez
ó hatalmas Isten mire a hatalmad ha nem használod? mondj köszönetet Mihály angyalodnak hogy legyőzött engem seregével legfőbb teremtményeden a Hozzád hasonlón a Saját képedre teremtetten immár én uralkodom Hozzád imádkozik Neked ad hálát de Engem szolgál – s te mindezt hagyod s engeded – neked ez így tökéletesen megfelel megtehetnéd hogy elpusztítasz engem de nem teszed mert – bár haragszol rám – de azért mégis szeretsz engem te is tudod én nem élhetek másként csak ellened egyébként köszönöm jól vagyok nagyon örülök hogy mára már több lélek van Velem mint Veled annyi vigasztaljon – hatalmas Isten hogy csak addig létezem míg vannak követőid egyszer lejöhetnél hozzám tudom hiába is hívlak (Mihályt még elkapom csak fussak vele össze) most zárom soraim még mindig nagyon jól áll Neked a fehér fojtó szorítással ölellek
Mit tennél ha azt mondanák, ez a nap az utolsó? S rövid életedre, mint lakat zár a koporsó. Mit tennél ha valaki azt mondaná neked: mindent ami voltál, lennél, ebbe a napba tedd? Csak zokognál azon, hogy mindennek vége? S átkoznád magad, amiért annyi mindent kéne még tenned, amire nem elég csak egy nap.... S dühöngenél amiért nem szóltak már tegnap.
Vagy számot vetnél, minden téglát külön: amit utadon raktál le, hószirten vagy füvön. Amiből felépült kusza sorsod háza, s bár ledől, talán számít milyen volt a váza.
Vagy elmondanád annak, kinek sosem merted, hogy csoda volt, hogy Őt megismerted... Hogy miatta keltél, hogy ma is miatta kelsz, hogy róla álmodoztál, s ha ma álomra lelsz: Ő lesz elmédnek végső gondolatja s, hogy emlékedet róla a halál sem ronthatja.
Vagy csak ülnél csendben... nem csinálnál semmit. Csak bánnád, hogy mit ma tennél, mért nem tetted eddig.
Tudjátok-e, a szerelem mit ér, s hogy megkettőzik értékét az évek? A szerelem nem sóhaj, sétatér, nem holdvilág, padok, beszélgetések. Lesz benne minden: hó, latyak, vihar - az életet is együtt kell szeretni. A szerelem, az olyan, mint a dal. S azt hiszitek, könnyű jó dalt szerezni?
Tudod... Az élet így is, úgy is... Ki ne mondd...! Csak szép legyen az út, és mind bolond, aki előre kesereg s azt várja, mikor jön a förgeteg... mely végleg elsodor... Most kimondom: temet. Múlttá tesz minden küzdést, életet. Megyünk... Megyünk a közös cél felé, virágok, hantok, koszorúk közé... Addig talán még lesz néhány tavasz másnak... s nekünk is, majdnem az. Ezer göröngyben botlik meg a láb, de a kék madár dalol valahol... Te hallod még?
" - Tovább! Tovább!" Remény? Hát persze: Mindig van remény, míg tart az út, pedig végül mindenki odajut... tudjuk, hogy nem számít hova visz el a szentmihály-lova... csak míg a saját lábunkon megyünk, addig fontos: "hogyan?". Botladozunk és vándorlunk tovább egy kicsit sírva, kicsit boldogan...
A természet csupa ellentét: Nappali fény és éji sötét, Kopár hegyek és virágos völgyek, Piciny fűszálak, hatalmas tölgyek. A komor észak és a dalos dél, A tikkasztó nyár és a dermesztő tél. A chaos, a rend, A zaj és a csend, A föld és az ég, A kezdet és a vég.
És ellentmondás a történelem. Egyéni érdek és honszerelem, Viszálykodás és tömörülés, Az Isten nevében emberölés, Felszökő pálya és letört vonal, Bonyolult cselszövés, szakadt fonal. A szolga, az úr, Az angol, a búr, A tömlöc, az őr, A béke, a tőr.
És mind csupa hegy-völgy és mind csupa véglet, Az emberi lélek, az emberi élet. Lobogó érzések, lehiggadt ész, Feszülő tervek és remegő kéz. A tett és a szó, A rossz és a jó, A csonka, az ép, A rút és a szép. S a számtalan végletnek egy az ura Világot átfogó harmónia.
