Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Egy ismerősöm elköltözött, vett egy házat itt némethonban, Münchentől nem messze. A szomszédságában van egy étterem, amely egy volt légiós tulajdonát képezi. A sztori:
a srác hét évet szolgált, altisztként szerelt (fejvakakrás + ?), harci búvár volt. Egy orosz társát kilőtték mellőle, a gruppjával, heten, úgy döntöttek, bajtársi kötelességük a gyermekét felnevelni. Az étteremtulaj viszont látogatta a menyecslétk Kazahsztánban, belé is szeretett, az meg őbelé. Lett is nagy álávjúság, házasságig. A másik hat már szanaszét volt a világban, de a lagzira azért elmentek. De: ugyebár egymásét nem báncsuk. Jól elverték a gyereket a lakodalmán, aztán meg jól be..tak együtt.
Uram adj erőt elmondani.
Az étterme nem megy, mert a helyi plébános a község lakossága előtt a légiós múltjáért kiközösítette, és senki nem megy hozzá zabálni. Hány kérdőjel is van?
hét év után őrmesterként szerelt. A cm 1 után, még három évet legalább szolgálni kell. Ezek szerint már négy év szolgálati idővel őrmester volt. Ilyen van, a műszakiaknál és a REC-nél. De búvár volt. Akkor mászakiak. De akkor hol lőtték ki mellőle a társát? A REP-nél vannak búvárok, de ott nem lesz négy éven belül őrmester. Ennyi idő alatt ott tizedes az ember fia, hacsak nincs zöld útja az elit csapatba.
a plébános kiközösítette. Rólam kilenc év alatt, az itt megismert emberek közül, jó ha öt tudja, hol voltam 96 és 2002 között. Miért kellett ezt meggyónni? A plébános meg a vasárnapi szentmisén kiadta az ukászt, hogy mindenki tömje otthon a majmot.
a legjobb: a vőlegény-verés, meg a keresztapaság. Ez a fajta bajtársiasság ha létezett is valamikor, biztos hogy nem 2003-ban.
Az ismerősöm kérdezte, hogy meg akarom-e ismerni ezt a hőst. Azt válaszoltam, rántott szelet meg hideg sör Münchenben is van
" ez amúgy egy nagyon jó kérdés, jó kis kutatómunka alapja lehetne:) "
Csak ha lehet ne taftul :P, a legutóbbiból se sokat értettem és a legfájdalmasabb (nekem), hogy nem az angol miatt, hanem mert fájdalmas lyukak tátongtak (még googlizással együtt is) a tudásomban.
Minden egyes kereszthivatkozás felért nekem egy tockossal :)
Kezdve azzal, hogy az alap, ami evidenciaként volt kezelve a továbbiakban, nekem who/what the f. is...kategória volt :P
a sereg nagy része , ahogy a légió nagy része sem követte de Gaulle-t, nem szerették, főleg a tisztek, ahogy a szövetségesek sem. a Dunquerque -nel evakuált 130 ezer katona nagy része visszakérte magát Vichy Franciaországba. még az észak afrikai partraszállásnál is inkább egy vichy tábornok kapta az irányítást Eisenhoweréktól mintsem de Gaulle. ez amúgy egy nagyon jó kérdés, jó kis kutatómunka alapja lehetne:)
Természetesen tudom, hogy Kis daru a leghitelesebb válaszoló, de a kérdés mindenkihez szólt. ;)
Remélem benéz is kifejti.
Kösz azokat amiket írtál, érdekes. Ez az időszak amiről elég keveset tudok. Olvastam, hogy elég sokan beálltak az ellenállásba egy komplett szakasz választotta ezt az utat. Nem tudom mennyire hiteles vagy csak UL.
Mert ugye tudjuk, hogy a háború után khmmm kicsit több lett az ellenálló múltú mint amennyi valójában...
Lol...Kósza, te ezt Kis darutól kérdezed, hidd el.
Maga a téma nem egyszerű, a Légió a 2. VH ban.
A létszámnövelés, aztén a kettészakadás, a létszámcsökkentések, állitólag a nácik fel is akarták oszlatni.
Ez a John Parker ir egy érdekes dolgot, hogy Vichy kormányhoz hű légiós egységek is elrejtették a nácik által keresett embereiket, mindenféle távoli helyőrségekbe helyezték át őket álnéven etc.
Remélem az ária gyerek nem lesz öngyilkos, ha ezt olvassa :P
Bár nem tudom, az irónak azt elhigyjem e amit kérdez....
De egyébbiránt Parker se ir semmit, ráadásul ő Üllő hadműveletet emleget, pedig az már mint Dragonyos futott le.
Amugy a könyvek- amik nekem vannak- pont ezt a részt ugorják, a 13 DBLE tavasszal Olaszországban harcolt, aztán a következő amit irnak, hogy részt vettek az Operation Dragoonban, de az már augusztusban volt.
Két könyv is Porch angol nyelvű könyvére hivatkozik, ami azért vicces, mert ő is csak a 13 DBLE ről ir, ők még júniusban Olaszországban voltak, illetve a REC egységeiről, de már az augusztusi Dél Fro.i partraszállásnál.
Szóval az én tippem(!!!), 1944 június 6. án a Légió Indokinában, Afrikában volt helyőrségekben, Olaszországban harcolt aztán pedig az augusztusban Dél FRo.ban
Apropó, én nem olvastam se a John Parker se a David Jordan könyveket, de ez azért most mindfuck nekem a Parkeréből (meg kellene nézni, nem-e hülyén ferditették:
" A francia repülőgépek egyszer lemészároltak 15 000 parasztot, akik Vinh felé mentek. Gyakran kérték fel a légiósokat az ellenállás vezetőinek tárgyalás nélküli kivégzéséhez. Atetőpont az volt, amikor egy év alatt 1000 vietnamit lőttek le és 4000-nél is többet börtönöztek be a franciák. "
Mi van ?
Lemaradtam valamiről, a történelem legnagyobb paraszt mészárlásáról ???
Engem még mindig nem győzött meg senki, hogy ezeket a vicces dolgokat önálló entitások irogatják ide,
nem pedig ez a bohém fiú, mindenféle nickken.
De legyünk igazságosak, ugyan nem engem kérdezett, hanem volt légióst, vagy aki ismer ilyet,
de szvsz:
- Az inapte définitif, az végleges elutasitás. Lehet , gondolom, irni egy levelet, akár a tábornoknak cimezve is, hogy vizsgálják felül... szerintem udvarias lesz a válasz.
- Meglepődnék, ha a festőművész úr nickjein kivül ismerne itt valaki olyat, aki pénzért fuvaroz ki a Légióba jelentkezőket.
Aki az altalam emlitett ket peldàt nem erti, annak tenyleg nagyon kicsi a lehetosege hogy felvegyék. Sajnos olyan gyerekes kerdesek jelennek meg....
Az XY kap egy papirt ràirva hogy inapte définitif, szerintem azt megmagyaràzzàk neki , ha kell tolmàccsal is kogy mit jelent, nem? Vagy csak forog oràkon àt a cetlivel a kezében mint egy dervis? Aki ezt keptelen megoldani, az tudja miert lett veglegesen alkalmatlan. Ez nem lenne vilàgos? Akkor megis muszaly lesz se...be rugni hogy megertse?
Az is az lesz, aki a magyar mikrobuszos transporttal akar utazni,indul a kejutazàs...... untig eleget ràgtuk mindenki fulébe, hogy semmi a lehetosege....
Vagy aki a metroàllomàsok nevet kerdezi.....leesett màr a tojàshély? Hogy a francba ert Aubagneba az a nepàli gyalogos aki 3 honapig jàrta az utakat?
Alljon meg a vilàg....dedoval nem foglalkoznak, meg ha ötvenet is huzodkodsz.....
Ja, hogy ezt te írtad? Mert elég szerényen raktad be a linket mintha végre ráakadtál volna valami jó kis beszámolóra és ajánlod nekünk is.
Már éppen írni akartam, hogy ezt nehogy komolyan vegye valaki mert tutti, hogy ez egy hoax, mert komolyan ilyet nem ír senki. És tessék te ezt mégis komolyan gondoltad. Nem tudom sírjak e vagy röhögjek. Inkább röhögök. Jó kis színfoltja leszel ennek a topicnak már látom, a kitiltásodig biztosan. :))) Nem ártana szólni az ápolóknak, hogy ne engedjenek annyit géphez.
A kedvenc részem:"El is terveztem minden megölt nigger után, egy borostyán levelet tetováltatok a karomra."
Beszarás, komolyan! :) Miért nem egy kis KKK csuhás figurát? Miért borostyán levél? Gondolom most összetöröm a kis lelked, de megsúgom üres maradt volt a karod.
A szófordulataidból gondolom,meg a szép kép alapján,amit alulra tettél.Olyan keménytökűnek tűntél,ahogy írtad,hogy "n" így,meg "n" úgy.Az ilyenek azért kemény fiúk,nem,akik nem ijednek az árnyékuktól,van vér a pucában,nem?Erre látsz közelebbről is pár "n"-t,felemelik a hangjukat,és erre elsöpörsz onnan pár órán belül...Látod,az "n"-betűsök,meg a mindenféle szláv,meg ilyesmi,ők férfiként elmentek egy teljesen más kultúrába,összezárva olyan népekkel,akik utálják egymást,mégis férfiként ott voltak,végigmentek a felvételin,eredménytől függetlenül!Te meg,aki elvben egy kemény nacionalista,egy harcos keménytökű,hazajössz pár óra után....Látod,ez itt a baj.
Ott,hogy már a nulladik napodon civilt kértél.És ez is rontja a magyarok jó hírét ott,ami sajnos a Légióban amúgy is gyenge.És mégis mit vártál te ott?A Föld összes országából,majd szerinted szegregálni fogják az embereket?Velem is mindkétszer úgy beszéltek,bántak,ahogy,összezárva mindenféle legalja kis nyomorékkal,lopóssal,csőcselékkel,mégis férfiként ott maradtam,ahogy mások is...Mégis mit hittél?De ha ilyen harcos típus vagy,miért nem mondtad,csakazértis,te megmutatod,hogy férfi vagy,és csinálod,amíg bírod,gerincesen!Miért nem?