Keresés

Részletes keresés

hagyma boly Creative Commons License 2015.11.21 -3 2 15132

kedves Pmmi!

 

Ilyen súlyos betegségre csak 1 évre kaptad a C2-öt? Azt írod,hogy már két év csúszásban vagy.Lehet tudni melyik megye ?

 

Javulást és szép hétvégét mindenkinek !

Előzmény: pimmi (15130)
Törölt nick Creative Commons License 2015.11.21 -2 0 15131
pimmi Creative Commons License 2015.11.21 0 2 15130

Engem 2013 januárban százalékoltak le, súlyos szívelégtelenséggel, c2 kaptam és akkor 40éves voltam, addig dolgoztam 17 éves korom óta, de a bizottság elé is éppen a kényszerű felmondás után mentem, dolgoztam akkor is habár a kardiologus azt mindta meghalok ha nem maradok ottho, de lehet akkor is. Aztán annyira romlott hirtelen hogy szeptemberben szívtranszplantációm volt, hogy mitől romlott el azóta sem tudják, mostanában várom a behívót, gyógyultnak nem mondom magam de jobban vagyook mint akkor, márcsak a minusz 30 liter viz miatt is, de most más minden, akkor fulladtam és tele voltam vizzel, most ez nincs de az egész lelkileg lenullázott, pszihologushoz járok azóta is, és mindentől félek, az immunszupresszió miatt nem merek menni közösségbe, ha megbetegszem a szívnek nagy esélyel ammyi, de ezt nem veszik mostanában figyelembe szerintem, a szteroidról csak most tudtak levenni, mert volt kilökődésem a műtét után grade2 a 3 már halál, fotoferezist is kaptam összesen 40 kezelést, én voltam az első szives akin csinálták itthon, kint már ez alap a műtét után, de oly drága hogy csak bérelik a gépeket, 2 darab van a jánoskórházban, ez mentett meg. tulajdon képpen. A kilökődésnél volt szívizom károsodás is, 40 es ef -em volt ami most a sok pihenés és kimélés hatására 50 körül van , ez már elfogadható, persze hegyet nem fogok mászni. Májusban is volt valami de nem tudták mi az, a vérlelet alapján infarktus ,de a katéterezés nem igazolta, 120 pulzus, és ilyenek voltak a tünetek, korházba csak a havi, éa háromhavi kontrollra járok, mostanában, de félek nem fognak rokkantban tartani, hogy mi lesz nemtudom, van egy kislányom akit el kéne tartanom de ha elmegyek dolgozni lehet meghalok....a szemem is elromlott a szteroidtól, látáskiesés kétoldali, és szürkehályog, szóval kész para az életem, itthon mindent megcsinállok, és amit kapok, meg a párom keres abból most megéllünk de mi lesz ha hivnak, már 2 év lassan a csúszásom, szerintem simán elkaszállnak, amiket itt is olvasok, köszi hogy elolvastad.

Előzmény: Törölt nick (15041)
Gellar Creative Commons License 2015.11.21 0 2 15129

Hiába a szakvélemény, ha az adott diagnózis 40-59%-ot ér, meg kell győznöd a felülvizsgáló orvost, hogy a jelenlegi állapotod sem jobb, mint a legutóbbi felülvizsgálatkor volt.Ezt nem tudod megírni neki.

 

Előzmény: ildó66 (15124)
Pirike62 Creative Commons License 2015.11.20 -1 0 15128

ibi43  Írj erre a címre és válaszolok!

vicuska6687@gmail.com

Előzmény: ibi43 (15127)
ibi43 Creative Commons License 2015.11.20 -1 1 15127

Kedves Farkas 62!

Szeptember végén é is kaptam hasonló levelet, mindent beküldtem, de semmi. Nov. 10-én járt le az elintézési határidő.

Tolakodó vagyok ha megkérdezem, mi a betegséged?

Köszönöm a válaszod!

Előzmény: Farkas62 (15125)
Pirike62 Creative Commons License 2015.11.20 0 1 15126

Nem,nem volt munkahelyem,már 2007 óta!Nem is tudok dolgozni,nagyon nehezen mozgok és csak bot segítségével tudok járni!

 

Előzmény: Gellar (15116)
Farkas62 Creative Commons License 2015.11.20 0 1 15125

Tisztelt Szakértő Asszony!Úgy volt ahogyan le írja,2012-be be adtam a kérelmet a felülvizsgálatra!Most szeptemberben kaptam a levelet,hogy nyolc napon belül küldjem be az eltelt időben keletkezett leleteimet és a házi orvos által ki töltött forma nyomtatványt!Időben meg tettem és egy hónap múlva küldték a határozatot,amiben rehabilitálhatóvá nyilvánítottak,a Munka Képesség Csökkenés (MKCS) az 53 százalék,C1 kategória!Ha C2 lenne,akkor maradt volna minden a régiben!Én azért meg felebeztem,mert állapotom semmit nem javult!Majd ki derül nyerek,vagy vesztek vele!Túl sok veszteni valónk már úgysincs!

Köszönöm a tájékoztatást és a küldött linket,én már sokat tájékozódtam ott,Googl találat alapján!

Nagyon jó nekünk,ha van ilyen önzetlen szakértő,aki segít eligazodni a szabályok rengetegében!Minden jót kívánok Önnek!

Előzmény: BJszakért (15114)
ildó66 Creative Commons License 2015.11.20 0 1 15124

Tulajdonképpen a személyes vizsgálatnál is a leletek alapján döntenek.

Ha valami betegségről/panaszról nincs leleted, szakvéleményed hiába mondod el, hiába látható szerintem nem veszik figyelembe.

Én az I. fok előtt kaptam beutalót MR vizsgálatra többszöri röntgenfelvétel után, ezer éve fennálló porckorongsérvem "pontosítására". Elmondtam,hogy mire várok, rá volt írva a leletre a beutaló, a diagnózis, mégis csak olyan szinten vették figyelembe amiről az addigi felvételek szóltak. Azt,hogy az orvos állapotrosszabbodás miatt javasolta az MR felvételt nem vették figyelembe csak a  II. fokon a már meglévő lelettel - mert fellebbeztem...

Az I. fokú vizsgálatnál is azok voltak a panaszaim, leletekkel megalapozva, mégis kellett az MR pontosítása. Ezért az a véleményem,hogy mindig a lelet dönt. Sőt, az orvos megmondta: hiába van panaszom ha arról nincs lelet, amiről meg van, azt elolvassa, nem szükséges "megtoldanom".

Előzmény: beteg62 (15115)
sz16 Creative Commons License 2015.11.20 0 0 15123
sz16 Creative Commons License 2015.11.20 0 0 15122
Törölt nick Creative Commons License 2015.11.20 -2 0 15121

Ma voltam másodfokon.http://orientalista.hu/racio/   Ráció

Egy adott nép lelkét csak azon keresztül lehet megszólítani, amihez a népi lelkület kötődik. Ez lehet vallás, kultúra, nemzetiségi hovatartozás… Aki az értelmen keresztül szólít, arra az értelem a maga logikájával ad választ, de ez nem jelent belső kötődést.

Ma ezer erő próbálja letörni az érzelmi kötődéseket. Tönkre tesznek kultúrákat, visznek át a köztudatba vallás köpönyegébe bújtatott hiteltelen eseményeket, tetteket, bagatellizálnak kohéziót, ami a nemzethez köt.Egy hatalmas lejárató kampány részesei vagyunk, ahol minden megszentségtelenedik, ami nekünk szent, miközben beborít a ráció, ami kőkemény, rideg és könyörtelen. A ráció nem a mi versenypályánk, ezt nem mi irányítjuk. A rációnak nincs nemzetisége, vallása, kultúrája, identitása. A ráció alapja az érdek.

Visszatértünk az állatvilág evolúciós rendjéhez, ahol a lesben támadó, sunyi, megtévesztő, gyengét legyilkoló egyed szaporodik tovább. Mert ez a ráció.

Orientalista.hu – Mihálffy Balázs

beteg62 Creative Commons License 2015.11.20 0 2 15120

Na! Hát kekem nem írtak vissza. Vagyis elegendőnek találják a beküldött papírokat valószínűleg. 10 nap múlva le is telik az eljárás határideje. De majd kiderül hamarosan.

Ruth22 Creative Commons License 2015.11.20 -3 0 15119

Kedves Mindenki,

most beszéltem az egyik - eddig - végleges ismerősömmel (49 éves férfi), akinek a papírjait bekérték. Kapott levelet, hogy mit kell kivizsgáltatnia. Belgyógyászhoz ment, és kapott kórházi időpontot, befekszik. Ha minden vizsgálat megvan, azoknak a papírjait is be kell küldenie.  Itt tart, de belül van a 2 hónapon (60 napon), neki karácsonytájt jár le.

Szeretettel: Ruth

beteg62 Creative Commons License 2015.11.20 -1 3 15118

és így , ha még ezt a kis pénzem is leveszik akkor az eléggé lesújtó lesz számomra... Mert állapotom az sajnos semmit nem javult.

beteg62 Creative Commons License 2015.11.20 -1 3 15117

2010 szeptembere óta, vagyis ahogy rokkanttá / 2012. jan. 1-től rehab ellátott/, nyilvánítottak nem is volt munkaviszonyom 1 napot sem sajnos. Most meg csak orvosi papírokat kérték be és nagyon úgy is néz ki, hogy az alapján fognak dönteni .

Gellar Creative Commons License 2015.11.20 -1 1 15116

A 2011 óta eltelt időben nem volt bejelentett munkaviszonyod?

 

Mielőtt valaki leharapja a fejemet, tudom, hogy a rokkantsági ellátás mellett lehet dolgozni, de olyan esetről már hallottam, hogy 4 órás bejelentett munka miatt tettek valakit C1-re, annak ellenére, hogy az egészségi állapotában semmi javulás nem történt a megelőző felülvizsgálata óta.

Előzmény: Pirike62 (15100)
beteg62 Creative Commons License 2015.11.20 -1 3 15115

Többen is érintett ismerőseim közül is sorban kapják a határozatokat papír alapú vizsgálat alapján visszaminősítésükről.

 Hogyan lehet így eldönteni, hogy javult az emberek állapota, munkaképessé válhat,hogy meg sem nézik személyesen az embert?! Mikor a törvényben szigorúan le van írva, hogy milyen vizsgálatokat bizottságnak el kell végezni és csak azután hozhatna új határozatot.

BJszakért Creative Commons License 2015.11.20 -1 1 15114

Farkas62

 

Senkit sem minősítene át, vagy változtatják meg ellátásának összegét határozat nélkül.

 

Ha Ön pl. 2011. dec.31-ig III.cs. rokkantsági nyugdíjas volt, azt a törvény (2011. évi CXCI.tv. Mmtv., amit az emberek által választott képviselők, döntéshozók hoztak meg) alapján átnevezték rehab ellátottá, és kötelezték felülvizsgálatra jelentkezésre 2012. márc.végéig, különben azon év májusától nem folyósították volna ellátását tovább, ezért mindenki , aki a törvény által meghatározott csoportokban volt, jelentkeznie kellett önként felülvizsgálatra, lásd itt szakmai honlapomon a 4) pont elején a jognyilatkozatom tiszteletben tartása mellett, de ők, nekik nem változott az ellátás összege, csak átnevezték a nevét a felülvizsgálatig, az összeg csak a felülvizsgálatot követően változhat a minősítésnek megfelelően:

http://www.versenykepesseg.eu/index.php?option=com_content&view=article&id=86&Itemid=674

 

Még mindig sokan vannak, akik várnak a hivatal által kiküldött felülvizsgálati időpontra, vagy egyes esetekben a személyes vizsgálat alól mentesülhet, lásd fenti linken 4) pont végén, és 15. 16. pontban, mert 3-szor változott rövid időn belül Mmtv.(aug 1.-, szept.9-től, szept.28-)

Most mennem kell.

 

BJszakért Creative Commons License 2015.11.20 -1 1 15113

tahisi

Vannak hozzátartozói nyugellátások, megyei Nyugdíjbiztosító Igazgatóság Főosztályhoz kell fordulni ez ügyben. Esetfüggő, minden esetet külön kell vizsgálni, megfelel-e a jogszabályi feltételeknek.

 

yulika

az, hogy kinek hatályos a szakvéleménye, határozata, szintén esetfüggő, ha megvizsgáltam, és azt mondtam, hogy a vizsgált szempontból részesülhet munkaadó támogatásban, akkor Ön megfelel a támogatás feltételeinek, DE meg kell vizsgálni az adott munkaadót is, pl. költségvetési támogatás esetén van olyan bértámogatott (költségvetési támogatásban részesülő, akkreditált cég), amelyik tranzit foglalkoztatást nem vállalt, akkor nem igényelhet ilyen típusú támogatást,....több eset létezik, lásd a rehab hozzájárulás szempontjából itt a jognyilatkozatom tiszteletben tartása mellett:

http://www.versenykepesseg.eu/index.php?option=com_content&view=article&id=7&Itemid=490

lásd a költségvetési bértámban részesülők esetén ki részesülhet támogatásban tényszerűen felsoroltam (Ön itt a II.pontba tartozik), itt olvashatja a jognyilatkozatom tiszteletben tartása mellett a közepe felé:

http://www.versenykepesseg.eu/index.php?option=com_content&view=article&id=87&Itemid=675

 

A rehabilitáció speciális szakterület, speciális jogszabályokkal, amelyek folyton változnak, én nyomon követem, ismerem az összefüggéseket,...ha van időm, segítem az eligazodást. Megtisztelnek megkeresésükkel.

Most nincs több időm sajna. Emailokra válaszolok (igyekszem), ahogy szoktam.

 

 

 

yulika Creative Commons License 2015.11.20 -1 1 15112

Sziasztok!Én 2009 ben voltam bizottságon akkor véglegesítettek le 80%,2012 ben nem is kaptam papírt,hogy kérjem a felülvizsgálatom.Csak most van egy problémám,hogy 4 órában foglalkoztatnának,de mivel a régi szerint vagyok leszázalékolva,így állítólag nem kapnak utánam támogatást!Mert nem vagyok kategóriába sorolva a papírom szerint.De B Júlia azt mondta,hogy ez nem így van!Várom a megeresítést!

Farkas62 Creative Commons License 2015.11.20 -1 3 15111

Én is véglegesítve voltam és komplex rehabilitáció nem javasolt!Nem régen meg változtatták úgy,hogy a százalék maradt,de rehabilitálhatóvá változtattak!Tették ezt úgy,hogy be se hívtak vizsgálatra!Vajon érdemes felebezni???Én meg tettem!Egy orvos mondta,vizsgálat nélkül nem is tehették volna meg,hogy vissza minősítenek!De nem csak az orvost kell felelősé tenni,mert négy ember dönt!Néha az orvos ellenében a "rehabilitációs szakértők"szava és pontjai a döntő!

Pirike62 Creative Commons License 2015.11.20 -1 2 15110

Ezzel a be sorolással 35 százalékkal kapok kevesebbet!Január elsejétől,mert a határozathozatal után három hónappal lép hatályba!Én meg felebeztem másodfokon és harmadfokra is el megyek!Szomorú,hogy ez már a politikáról szól,nem arról ki beteg valójában!Talán egyszer valakik felelősségre vonják azokat akik ezt ki találták!

 

"

Ha a vizsgálat alapján az igénylő foglalkoztathatónak, rehabilitálhatónak minősül, rehabilitációs ellátást fognak megállapítani.

Esetükben a rehabilitációs ellátás összege megegyezik

– ha a jogosult foglalkoztathatósága rehabilitációval helyreállítható, a közfoglalkoztatás bér 40 százalékával (28.720,- forint)

– ha a jogosult foglalkoztathatósága tartós rehabilitációt igényel a közfoglalkoztatási bér 80 százalékával (57.440,- forint)

A felülvizsgálatot követően mikortól állapítják meg új összegben az ellátást?

A felülvizsgálatot követően a jogosultsági feltételek fennállása esetén a rehabilitációs ellátást az erről szóló döntést követő harmadik hónap első napjával állapítják meg."

 

Az idézet innen van!http://www.strokeinfo.hu/a-megvaltozott-munkakepessegu-szemelyek-ellatasai/

Előzmény: beteg62 (15106)
Törölt nick Creative Commons License 2015.11.19 -2 1 15109

Ezek bűncselekmények,állami megrendelésre.Szemét,aljas banda.

Előzmény: beteg62 (15108)
beteg62 Creative Commons License 2015.11.19 -1 2 15108

Egy jó néhány ismerősöm korhatár alatti volt és papírok alapján döntöttek új határozatról! Itt oldalon is többen írták korhatár alattiak, hogy kizárólag papírok alapján és többségüket le is minősítettek .

Törölt nick Creative Commons License 2015.11.19 -2 1 15107

A Komplex felülvizsgálatot mindenképp megcsinálják,a korhatár alattiaknak.

Előzmény: beteg62 (15106)
beteg62 Creative Commons License 2015.11.19 -1 1 15106

Üdv.Pirike 62! 

 A C1 új besorolásodra mennyivel kapsz kevesebbet mint eddig és mikortól kapod az új összeget? Köszi a válasz!

 

Pirike62 Creative Commons License 2015.11.19 -2 1 15100

Én is C1-et kaptam,pedig csak papírokból döntöttek!2011-ben véglegesítettek és nem javasolták a rehabilitációmat,most mégis látatlanul rehabilitálhatóra változtatták!Be kérték az orvosi leleteimet és küldték a határozatot!Meg felebeztem,nem tudom lesz e másod fokon eredménye!Volt már valaki hasonló helyzetben?

Előzmény: Gellar (15085)
Pirike62 Creative Commons License 2015.11.19 -1 1 15099

beteg62  Csak legyél nyugodt,nem feledkeznek meg rólad!Én is így voltam!2011 augusztusban véglegesítettek és komplett rehabilitációt nem javasoltak!

Szeptemberben kaptam levelet,amiben nyomtatvány volt amit ki kellett tölteni!Kellett a házi orvostól a szokásos papír,az utolsó felülvizsgálatom óta keletkezett orvosi leleteim!Azt írták,hogy személyesen nem kell meg jelennem!Október végén meg kaptam a határozatot,le csökkentették 53%-ra és rehabilitálhatóra változtatták!Pedig meg sem vizsgáltak!Én sem értem hogyan tudták el dönteni papírokból,hogy rehabilitációm lehetséges,pedig öt év alatt romlott az állapotom!Persze a pénzt is csökkentették!

Előzmény: beteg62 (15083)
Törölt nick Creative Commons License 2015.11.19 -1 2 15098

A lényeg,hogy mindig rendszeresen kezeltesse magát,mert

a betegségek megmaradtak,így ha behívnak is valakit,már az

említett csoportból,eü.doc-al tudja bizonyítani jelen állapotát.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!