Az "olympic.org" szerint, amely lap állítólag az "Official website of the Olympic Movement" 1988-ban volt először csapatverseny az olimpián, Calgaryban, így M.N. "csak" 4x-es olimpiai bajnok lehet. Az alábbi kivágatok arról a lapról származnak, az engelbergi infónak valahol máshol kéne utána nézni. Jó búvárkodást! :))
Itt egy újabb cikk, mely Nykänenről szól, benne a névjegyen belül felsorolják a titulusait. Ebben is 4-szeres olimpiai bajnokként tüntetik fel, ugyanakkor 5-szörös világbajnokként! Itt az (állítólagos) 5. olimpai címét vb címként jegyzik, ami fals adat! Nykänen 4-szeres világbajnok (lásd. 214-es hsz.), '84-ben pedig nem lehetett az, mert olimpiai év volt! 1950-től '82-ig négy évenként volt vb, ezután (egy évvel korábban) '85-ben rendezték meg Seefelden, utána pedig a FIS átállt a két évenkénti (páratlan évekbeli) rendezésre, azóta változatlanul így kerülnek lebonyolításra a vb-k. Valami elírás van itt is (már mint a Sport Géza honlapon), szerintem! Valami nagyon nem stimmel...
Amúgy itt a teljes Nykänen cikk (feb. 13.-ai), ha valakit érdekelne:
Na ez érdekes. A berkutschi-n ugyanezek az eredmények vannak, de a sarajevoi sáncok K112 és K90-esek. A wikipedián négyszeres olimpiai bajnokként van feltüntetve, de az meg nem a leghitelesebb forrás.
Az én adataim közt a finn egyéniben 3-szor (1984 Sarajevo, 1988 Calgary 2x), csapatban pedig 2-szer (1984 "Sarajevo", 1988 Calgary) végzett az élen. Itt a kakukktojás a '84-es "sarajevo"-i csapat olimpiai cím!
Ugyanis a FIS honlapja szerint Nykänen csak egyszer nyert csapatban olimpiát, mégpedig '88-ban Calgaryban. No de!
Csapatversenyt tudtommal először a '84-es szarajevói olimpián rendeztek, melyet egyedülálló módon a Großtitlis-sánc avatásának alkalmából "költöztették át" Engelbergbe. Mint ahogy a belinkelt képeken is látszik (piros színnel bekarikáztam) '84-ben az olimpia egyéni száma normálsáncon, valamint a csapatverseny nagysáncon a FIS szerint egy azon időpontban szerepelt (feb. 12.-én), ami hát ugye Nykänen esetében fizikai képtelenségnek tűnik két,
egymástól kb. több mint ezer km.-re lévő helyszínen is versenyezni (legfeljebb abban az esetben, ha az egyik versenyt délelőtt, a másikat pedig több órás fárasztó utazás után késő délután zavarja le, de ez nagy hülyeség lenne...). Ráadásul Engelbergben világbajnoki címért folyt a verseny, ami számomra elég furcsa! Jó párszor fedeztem fel már kisebb-nagyobb hibát a honlapjukon, de ezt nem igazán tudom hova tenni... A FIS egyébként a szarajevói versenyeket a sánc méreteiként közép- és normálsáncként adja meg, holott nincs is ott K70-es! Szóval akinek van valamilyen ötlete hogy is lehetett ez anno, megoldást talál erre a nagy "rejtélyre" az ossza meg velem (velünk)! :) (amúgy meg '84-ben nem is lehetett vb Engelbergben, már csak az olimpia miatt sem!)
Nagyon nem tudtál felvilágosítani, mivel ezzel én is tisztában voltam! Viszont Malysz tegnapi rekordját nyilván azért nem tekintik hivatalosnak, mert tréningen érte el! A tréningeken, próbakörökön ill. az előbb általad említett versenyeknél alacsonyabb rangú /COC, FIS Cup, nemzeti bajnokságok stb./ versenyek sáncrekordjait a FIS nem hivatalos rekordként tartja számon. Érdekes, hogy ennek ellentmond Schlierenzauer tavaly jan.-ban a HS140-esen elért 149 m.-es rekordja, azt ugyanis Vk versenyen érte el, ennek ellenére ugyanolyan "egyszerű", nem hiv. rekordként van feltüntetve az aktuális honlapon, mint Malysz tegnapi, tréningen elért rekordja!
A síugrás olimpiai történetein (1.-5.) belül az aláhúzott részekre kattintva az adott íráshoz szorosan kapcsolódó rövid filmanyagok tekinthetők meg! :)
Bár a műkorcsolya és a jégkorong a londoni és antwerpeni nyári olimpiai játékokon egyaránt szerepelt versenyszámként, a téli sportok űzését azok szezonja szabályozta. 1921-ben a NOB lausanne-i gyűlésén a téli sportok egységesítésére érkezett javaslat, ezért egy megállapodás értelmében 1924 jan. 25.-én a festői Mont Blanc lábánál, a francia Chamonix-ban rendezték meg a "Téli Sportok Hetét". Chamonix olimpiáját a Francia Olimpiai Bizottság rendezte meg, a várost a NOB jelölte ki, mint az első Téli Olimpiai Játékok házigazdáját!
1925-ben a NOB döntést hozott, miszerint minden 4 évben megrendezik a téli olimpiai játékokat függetlenül a nyári társától és a "Téli Sportok Hetét" a továbbiakban az I. Téli Olimpiai Játékok-ként említik!
A síugróversenyen 10 ezer néző előtt a norvég Jacob Tullin Thams (1. kép) diadalmaskodott, aki 2-szer is 49 m.-es távolságot elérve lett az első olimpiai bajnok! A dobogón honfitársa, Narve Bonna és a norvég származású amerikai ugró, Anders Haugen végeztek! Érdekes, hogy Haugent csak 1974-től tekinthetjük a verseny bronzérmesének, hiszen addig az olimpiai játékok történelme 4.-ként jegyezte a síugró versenyszámokban, ugyanis 50 évvel később (!) hibát találtak Thorleif Haug, a bronzérem nyertesének ugrásában, így helyet cseréltek az éremtáblázaton! Haugen 50 év (!) múltán, 83 évesen kaphatta kézhez bronzérmét! Az olimpia legnagyobb sztárja éppen a norvég Thorleif Haug északi összetettes versenyző volt, aki 3 aranyat is szerzett sífutásban! Thams egyike volt azon kevés sportolóknak, aki téli-nyári olimpiai játékokon egyaránt érmet tudott szerezni, 1936-ban ezüstérmes lett vitorlázásban a norvég hajó tagjaként!
1928-ban St. Moritz volt a házigazdája a II. Téli Olimpiai Játékoknak!
Az első olimpia hatalmas siker volt, így a st. moritzi játékokon már 84%-kal növekedett a résztvevők száma, 25 nemzetből 464 sportoló indult! A síugrószám hőse az a norvég Alf Andersen (2. kép) volt, aki 60 és 64 m.-es ugrásaival nyerte a második ízben kiírt olimpiát, mögötte 2. helyen a híres Ruud-testvérek (Birger, Sigmund, Asbjörn) legidősebbike, Sigmund végzett, míg a bronzot az első nem norvég ugró, a csehszlovák Rudolf Purkert szerezte meg! A Ruud-testvérek egyébként a "kongsbergi fiúk"-ként váltak híressé akkoriban, ugrásaik stílusával, versenyeken elért nagy távolságaikkal hívták fel magukra a figyelmet!
Sigmund Ruud 1930-ban fejezte be aktív pályafutását, majd sok éven át dolgozott a FIS-ben a Síugró Bizottság tagjaként, nyugdíjazása után egy múzeumot alapított szülővárosában, Kongsbergben, mely a Ruud-testvérek síeléssel kapcsolatos érmeit, díjait mutatja be.
1932-től kezdődött el öccse, Birger (3. kép) korszaka!
Abban az időben 10 éven át ő volt a legjobb síugró a világon, a "hegyek királyá"-nak is nevezté, mindig egy "K"-betűvel (K, mint Kongsberg, ahol született) belevarrt sapkában versenyzett szép stílusban és nagyon meszire ugrott.
De nem csak ő, hanem bátyja, Sigmund is, aki 1929-ben Zakopanéban világbajnoki címet szerzett! A 30-as, 40-es években Birger volt szinte minden síugró példaképe a világ minden tájáról! Ő volt az első síugró, aki karkörzéseket végzett a levegőben, 2 vagy 3 természetes mozgást végzett a kezével és miután elérte a repülés felső határát előre mozgatta őket. Ezzel a stílussal - melyet később "fecske"-stílusnak neveztek - nyert Birger a '32-es lake placid-i olimpián 66,5 és 69 m.-es ugrásokkal nehéz körülmények között, ugyanis megolvadt havon, latyakon landoltak az ugrók! Ezen az olimpián debütált a lengyel síugrósport egyik legnagyobb alakja, Stanislaw Marusarz is, aki akkor 19 évesen a 17. helyen végzett!
Miután a Világszövetség békét kötött Németországgal, az I. Világháború agresszorával, a NOB megbízta a 4. Téli Olimpiai Játékok megrendezésével, melyre 1936-banGarmisch-Partenkirchenben került sor (ugyanebben az évben Németország rendezhette a nyári olimpiai játékokat is Berlinben)! Ezen az olimpián égett először az olimpiai láng hasonlóan a nyári játékokhoz! Az olimpiát személyesen Adolf Hitler nyitotta meg, melyet a nácik egyfajta propagandaként használtak föl. Ennek is köszönhető, hogy az eseményeket mintegy félmillióan tekintették meg! A síugróversenyen Birger Ruud megvédte címét 75 és 74,5 m.-es ugrásaival nem kevesebb, mint 106 ezer fizető néző előtt, ami rekord volt abban az időben! A legnagyobb szenzációt viszont az jelentette, hogy Birger lesíklásban is aranyat nyert! A svéd Erikssont és honfitársát, Andersent előzte meg a versenyen, Marusarz pedig az 5. lett, a második legjobb lengyel teljesítményt nyújtva ezzel Wojciech Fortuna mögött, aki később olimpiai bajnok lett!
A síugrás a kezdetektől szerepelt a Téli Olimpia programjában, a nyárihoz hasonlóan 4 évente rendezik, ezalól kivételt képzett a II. Világháború kitörése miatti időszak, 1940-ben és '44-ben ugyanis elmaradt az olimpia! 1943-ban Birger Ruud börtönbe került náciellenes érzelmei miatt, majd 6 hónap múlva sikerült onnan kiszabadulnia! Miután a II. Világháború befejeződött 1948-ban újból megrendezték a Téli OlimpiaiJátékokat! A színhely az a St. Moritz volt, ahol 20 évvel korábban már rendeztek olimpiát! A Norvég Síszövetség kezdetben nem vette figyelembe a csapat összeállításnál Birgert, mivel megsérült, de a svájci olimpiai szervezők meghívását elfogadva részt vett az olimpia megnyitóján, mint csapatvezető. A 3-szoros olimpiai bajnok (síugrásban 2-szer, lesíklásban egyszer) norvég ikon nem bírta ki, hogy ne kössön lécet a lábára, s ugorjon. Szinte minden előkészület nélkül ugrott és így is - több mint 20 évvel (!) az első megnyert olimpiai bajnoki címe után 37 évesen - ezüstérmet szerzett honfitársa, Petter Hugstedt (1. kép) mögött csupán 1,5 pontos hátránnyal lemaradva! Birger volt az olimpiák történetének legeredményesebb norvég síugrója, aki emellett 3-szoros világbajnoknak (1931, '35, '37) és 2-szeres Holmenkollen-síbajnoknak (1934, '39) is vallhatja magát!
A következő színhely Oslo volt, mely az első és egyetlen olyan Téli Olimpia volt, ahol egy ország fővárosa kapta a rendezés jogát, mellesleg a II. Világháború óta előszörindulhatott el a német és japán csapat! Az olimpiai lángot a Telemark megyei Morgedalból hozták, ahonnan a síugrás úttörője, Sondre Nordheim is származott! 1952 feb. 22.-én több mint 100 ezer néző előtt zajlott a verseny a Holmenkollen sístadionban! Ez alkalommal a norvégok síugró bajnoka, Birger nem indult az olimpián, mert eltörött a kulcscsontja! A létesítmény K-pontja 71 m.-en volt. Bár a leghosszabb távolságot a norvég Torbjörn Falkanger érte el 68 m.-es ugrásával, ennek ellenére honfitársa, Arnfinn Bergmann (2. kép) lett az olimpiai bajnok a két ugrás összesítése alapján! Ő az az egyik síugró, aki más sportágban is jeleskedett, az 1947/48-as szezonban norvég bajnok volt a Freidig FK labdarugócsapatával (Björn Wirkola még az, aki szintén norvég bajnok, valamint kupagyőztes volt a Rosenborg futballcsapatával 1971 és '74 között)!
Az olimpiákon 1952-ig csak norvégok nyertek, talán nem véletlen, hiszen maga a sportág is tőlük származik! Ezen időszak után a norvégok elsöprő erőfölényét a finnek törték meg, akik a síugrás stílusán változtattak, fokozatosan csökkentették a kéz munkáját a levegőben, így 1956-banCortina dAmpezzóbanAntti Hyvärinen (3. kép) 81 és 84 m.-es ugrásaival megnyerte az olimpiát! A dobogó alacsonyabb fokaira honfitársa, Aulis Kallakorpi és a keletnémet Harry Glass állhatott föl, így először fordult elő, hogy a síugrás "feltalálói" nem szereztek érmet az olimpián, legjobb helyezésük is egy 9. hely volt, így elsöprő vereséget szenvedtek! A lengyel StanislawMarusarz 43 évesen 5. olimpiáján (!) vett részt úgy, hogy a II. Világháború miatt törölt 1940 és '44-es olimpia kimaradt! Abban az időben ő szerepelt legtöbbször a téli olimpiákon, a lengyelek nemzeti hőse lett!
Az 50-es évek végén nagy áttörés történt a síugrásban, ugyanis a kiváló skandináv, majd osztrák és svájci atléták mellett kitűntek a keleti blokk sportolói is, csatlakozott hozzájuk Szovjetunió, Csehszlovákia, Lengyelország és különösen a keletnémet síugrók! Köztük volt a legjobb, Helmut Recknagel, akit a sajtó egyszerűen csak a "thüringiai sas"-nak nevezett! Gyönyörűen, elegánsan, technikailag kiválóan ugrott és ami a legfontosabb: a legmesszebbre! Az elugrás pillanatában a kezét végig a teste mellé szorította, amíg el nem érte a csúcspontot, aztán a landolás közeledtével előre húzta azt. AZ 1960-assquaw valley-i olimpián Recknagel volt az első, aki 93,5 és 84,5 m.-es ugrásaival először tudta elorozni az olimpiai aranyat skandináv ugrók elől! Recknagel emellett világbajnok és 3-szoros Négysáncverseny győztes is volt, ő volt az első nem norvég, aki versenyt nyert a Holmenkollenen (1957)!
1964-ben a következő olimpiai állomás Innsbruck volt, melyen a FIS először vezette be, hogy két különböző méretű (K70 és K90) sáncon is megmérettessenek a síugrósport kiválóságai! Ez az olimpia ismét a két skandináv nagyhatalom csatározásáról szólt, ezenbelül is a finn Veikko Kankkonen és a norvég Toralf Engan (fekete-fehér képen) párharcáról!
Előbbi középsáncon (80 és 79 m.-rel), utóbbi pedig normálsáncon (93,5 és 90,5 m.-rel) remekelt, s lett olimpiai bajnok!
A legtöbb szakértő egyöntetű véleménye alapján az 1968-as grenoble-i olimpia legfőbb esélyese a norvég Björn Wirkola volt "frissen" szerzett 2. Négysánc aranyával, mégsem sikerült egyik sáncon sem a dobogóra kerülnie! Meglepetésre a középsáncon a csehszlovák Jiri Raska (2. kép) győzött nagy csatában az osztrákok kiválóságai (R. Bachler és B. Preiml) ellen, míg normálsáncon az a szovjetVladimirBelousov nyert, aki elsőként lépte át a 100 m.-es határt az olimpiák történetében (101,5; 98,5 m.)! A csehek és szovjetek (oroszok) máig egyetlen olimpiai aranyukat köszönhetik a két kiváló sportolónak, a skandináv államok közül csak a norvégok tudtak felmutatni egy bronzérmet a K90-esen Lars Grini révén!
Ezt követően hosszú sikertelenség vette kezdetét a skandináv államokat, főleg a síugrás "atyjait", a norvégokat illetően, hiszen a következő négy (!) olimpián sem sikerült a dobogó közelébe jutniuk!
1972-ben első alkalommal rendezhetett Téli Olimpiát távolkeleti állam, a színhely Sapporo volt! Változtak a sáncméretek is, a normálsánc mellett első alkalommal ugrottak nagysáncról (K110)!
A japánok kihasználták a "hazai pálya" előnyét, mivel normálsáncon csak ők kerültek dobogóra, közülük is az a Yukio Kasaya (3. kép) végzett az élen, aki a bischofshofeni állomás előtt a Négysánc győzelmet feláldozva tért haza, hogy az olimpiai kvalifikáción részt vehessen (Kasaya egyébként 3 szakaszgyőzelmével a legnagyobb favoritja volt a Négysáncversenynek, de a hazájában rendezett olimpia miatt a Japán Síszövetség hazarendelte őt, s a többi japán ugrót)!
Meglepetésre a nagysáncon egyrészt már egyetlen japán sem "fért fel" a dobogóra, másrészt egy olyan 19 éves lengyel ugró nyert, aki se korábban, se később nem tudott komolyabb eredményt elérni! Ő volt Wojciech Fortuna (4. kép), a lengyelek máig egyetlen olimpiai bajnok síugrója, aki a versenyen 111 m.-es (akkori sáncrekord) ugrása után a másodikat elrontotta ugyan (csupán 87,5 m.-t ért el), ha csak egy tized pont különbséggel, de így is sikerült megelőznie a rá egy hónapra sírepülő világbajnoki címmel vígasztalódó svájci Walter Steinert!
1970-ben Denver kapta a rendezési jogot, azonban 1972-re a költségek a triplájára emelkedtek, így teljesen váratlanul visszalépett! A NOB vészhelyzeti megoldásként Innsbruckot választotta, így '64 után 1976-ban másodszor is olimpiát rendezhetett a tiroli síparadicsom! A normálsáncon (melyet az Innsbruckhoz közeli Seefelden rendeztek) a keletnémetek 2-szeres világbajnok, Négysánc-győztes, valamint sírepülő világbajnok klasszisa, Hans-Georg Aschenbach (5. kép) győzött (84,5 és 82 m.-es távolságokkal), így azon kevés ugrók egyike lett, aki mindent megnyert, amit abban az időben meg lehetett! A nagysánc (K104) küzdelmei már a Bergiselen folytatódtak! Bár a verseny legnagyobb távolságát (102,5 m.) a hazaiak ugrója, ToniInnauer érte el, mégis bekellett érnie az ezüsttel, mivel honfitársa, Karl Schnabl két egyenletes jó ugrásával (97,5; 97 m.) összesítésben 2 pont különbséggel lett jobb, így síugrásban ő lett az osztrákok első olimpiai bajnoka!
1980-ban Lake Placid (1932 után) második alkalommal adott otthont olimpiai versenyeknek, ahol normálsáncon az a Toni Innauer győzött, aki 4 évvel korábban épp, hogy lecsúszott az aranyról!
A nagysáncon hosszú idő után ismét skandináv siker született a finn Jouko Törmänen (fekete-fehér kép, 114,5 és 117 m.) személyében, aki 2004-ben vette át a FIS Síugró Bizottságban a nemrég elhunyt Yggeseth helyét!
1984-ben, a szarajevói olimpián kezdődött el a "repülő finn", azaz Matti Nykänen időszaka! Az 1982-es oslói VB-n először rendeztek csapatversenyt a síugrás történetében, s mivel az akkor nagyon jó visszajelzést kapott, a FIS úgy döntött felveszi versenyszámként az olimpia programjába is!
Az első olimpiai csapatversenyre azonban rendhagyó módon nem Szarajevóban, hanem a svájci Engelbergben került sor, ugyanis egy verseny erejéig "átköltöztették" a versenyszámot, hogy így avassák föl a felújított Großtitlis-sáncot! A versenyt a finnek nyerték Nykänen vezérletével! A normálsáncon a keletnémetek csillaga, Jens Weißflog szerezte meg az aranyat, ami igazi "presztizsharc" volt kettejük közt, hiszen az összetett Vk-ban is fej-fej mellett küzdöttek az aranyért! A nagysáncon viszont már a finn volt a jobb, az olimpiák történetének legnagyobb pontkülönbségével (17,5) megnyerve kettejük párharcát!
1988-ban Calgary-ban folytatódott a Nykänen-éra, nem is akárhogyan!
Több rekordot is jegyez ez az olimpia! Először is a csapatversenyen sikerült a finneknek a címvédés, így ezzel Nykänen már 3. aranyát szerezte, mely eddig még senkinek sem sikerült az olimpiákon! Normálsáncon a csehszlovák Ploc-Malec kettős ellen győzött meggyőző, 17 pontos előnnyel, ami azt jelentette, hogy ami 1936-ban Birger Ruud-nak sikerült, az most Nykänen-nek is, vagyis az egyéni címvédés! A nagysáncon is Nykänen nyert, méghozzá a hosszú ideje sikertelen norvégok egyik ugrója, Erik Johnsen ellen szintén nagy fölénnyel!
Így a finnen kívül nem szerzett senki még egy olimpián 3 és így összességében 5 aranyat sem! Abszolút rekord!
Ezen az olimpián tűnt fel a svéd Jan Boklöv, aki új V-stílusú technikáját a bírók igen alacsony pontszámokkal honorálták, így a 28. és 18. helyeken végzett az egyéni versenyeken. Bár az olimpia egyik legeredményesebb sportolója volt Nykänen, mégis a "sztár" egy csodabogár volt. Megjelent ugyanis a brit Michael Edwards, azaz "Eddie, a sas" is, aki normál- és nagysáncon egyaránt utolsó lett 41 m. körüli "repülésével". Ennek ellenére a vastag szemüveget viselő síugrót ünneplő tömeg fogadta a londoni reptéren, s hihetetlen népszerűségre tett szert!
Az 1992-es albertville-i olimpia síugrószámait Courchevelben tartották, melynek hőse az a finn Toni Nieminen volt, aki izgalmas csatákat vívott mindkét sáncon az osztrákokkal. Míg a normálsáncon alulmaradt Ernst Vettorival (88 és 87 m.) szemben, addig a nagysáncon - mint az olimpiák történetének legfiatalabb bajnoka - 16 év 9 hónaposan lett aranyérmes a verseny leghosszabb ugrásaival (122 és 123 m.)! Csapatversenyen sorozatban harmadszor is a finnek nyertek, köztük Nieminen immár 2. aranyát szerezte! Érdemes megjegyezni, hogy ezen az olimpián csak azoknak volt esélyük jó eredményt elérni, akik idejében tudtak átállni a klasszikus ugróstílusról a Boklöv-féle V-stílusra. Sokaknak amiatt ért végük a pályafutásuk, mert ez nem sikerült nekik (lásd Nykänent, nála V-stílus+alkoholizmus együtt, 27 évesen vonult vissza még 1990-ben)!
1924-től egészen 1992-ig a téli olimpiai játékok a nyáriakkal megegyező évben kerültek megrendezésre. Albertville után viszont 2 évvel hamarabb, 1994-benLillehammerben rendezték az újabb Olimpiát (majd ezután ismét 4 éves ciklus következett), melyen az olimpiai lángot az akkor 83 éves Birger Ruud-nak kellett volna meggyújtania, de egészségügyi problémák miatt nem tudott megjelenni, így ez a nemes feladat másra hárult. A norvégok azt remélték "hazai pályán" végre megtörik a jég, ugyanis 30 évvel korábban sikerült utoljára olimpiát nyerniük, Toralf Engan révén!
A csapatversenyt a már egyesített német csapat nyerte az exkeltnémet Jens Weißflog vezérletével. Normálsáncon összejött a várva várt siker a norvégoknak! Espen Bredesen, aki a 2 évvel korábbi albertvillei olimpián csak 57. helyen végzett (mivel az új V-stílusra való átállást csupán néhány héttel az olimpia előtt kezdte el), most 100,5 és 104,5 m.-es ugrásaival, egyúttal új sáncrekorddal, valamint az olimpián szerzett legmagasabb versenypontszámmal (282,0) lett olimpiai bajnok! A nagysáncon Jens Weißflog (133; 133,5 m.) immár 3. olimpiai aranyát megnyerve ő lett az egyetlen síugró a történelemben, aki mindkét stílussal (parallel, V) aranyérmet tudott szerezni!
1998-ban ismét Ázsiába (Nagano) került a Téli Olimpia rendezési joga, a síugró versenyeket viszont a hakubai sáncokon bonyolították le! A csapatversenyen nagy fölénnyel nyertek a japánok (több mint 30 ponttal, mely az eddig legnagyobb pontkülönbség a csapatversenyeken), akik közül Harada és Okabe is sáncrekordot ugrott (137 m.)! Harada közel 30 évesen lett olimpiai bajnok, ilyen "idősen" csak neki sikerült ez a bravúr! Az egyéni versenyeken pedig finn és japán győzelem született. Míg a normálsáncon Jani Soininen diadalmaskodott Kazuyoshi Funaki fölött, addig nagysáncon éppen fordítva történt! Funaki 126,5 és 132,5 m.-es távolságokkal, valamint mind az 5 pontozóbírótól 20 pontot kapva szerzett olimpiai bajnoki címet, Yukio Kasaya után a 2., egyben pedig az utolsó egyéni japán aranyat!
A 2002-es olimpiát Salt Lake City kapta, így ezzel az USA rendezhette meg a legtöbbször a téli ötkarikás játékokat Lake Placid (1932, '80) és Squaw Valley (1960) után! Ez volt az első olimpia a 2001 szept. 11.-ei terrortámadás után, természetesen magasabb volt a kockázat, így kiemelt eseménnyé minősítették az olimpiát! A csapatversenyen az eddigi legkisebb különbséggel, csupán egy tized ponttal nyerteka németek a finnek ellen! Az egyéni versenyeken az összetett Vk-ban addig a szezont domináló Malysz és Hannawald volt a favorit, mégis az a svájci Simon Ammann nyert mindkét sáncon, aki az olimpia előtt egy hónappal súlyosan bukott a willingeni Vk verseny tréningjén! Bár normálsáncon Hannawald sáncrekordot ugrott 99 m.-rel, ez mégis kevésnek bizonyult a végső sikerhez! A nagysáncon már egyértelműbb volt Ammann sikere, mindkét kör legnagyobb ugrását elérve (132,5; 133 m.) lett a svájciak első, de immáron 2-szeres olimpiai bajnoka! Egy adott olimpián csak neki és Nykänennek sikerült egyéni versenyen dupláznia!
2006-ban rendezték a 20. Téli Olimpiát, méghozzá Torinóban, azonban a síugró versenyekre Pragelatóban került sor! Míg a csapatversenyen az esélyesként kikiáltott osztrákok nyertek, addig egyéniben a normálsáncon borult a papírforma! Az a Lars Bystöl győzött (101,5; 103,5 m.), aki korábban mérsékelt teljeítményt nyújtva szerepelt az összetett Vk-ban, a norvégok 9. olimpiai aranyát szerezte így ezzel, mellyel vezetnek az örökranglistán!
A nagysáncon Thomas Morgenstern és Andreas Kofler párharcáról szólt a verseny! Több, mint 25 pontot vertek a mezőnyre és ha csak egy tized pont különbséggel is, de nyert Morgenstern, aki bár a nap legnagyobb ugrását szerezte (133 és 140 m.), csak magasabb stíluspontjainak köszönheti olimpiai bajnoki címét!
