Ez is nagyon érdekes film, két japán (okinawa?) srác, én a mozgásukról uechi ryusoknak gondolnám őket, először kinában a karate gyökereit kutatgatják, daru stilusban, utána ellátogatnak Higaonna mester dojo-jába.
Ez a daru stilus, nekem egyre jobban ugy aránylik az okinawai karatéhoz,mint a szofisztikált irodalmi francia a paraszt haiti kreolhoz, szerintem a kinaiak megennék a két srácot, de maga a stilus is olyan erős alapokból lesz elegán mozgás, simán elhiszem hogy régen a vad időkben, mészároltak vele.
Viszont Higaonna mester csucs, ugy lehet látni hogy imádja a karatét, az öreg még mindig méltó elnöke lehet a helyi ne baxakodj velem klubnak.
Hamar itt annyit rettegtunk az ejszaka, felfegyverkezve lakasunkba ronto nemzetisegektol, csak a rend kedveert linkeljuk be a szolgalunk es vedunk oldalt is :)
Szabadlábon védekezik a körzeti megbízott, aki Tagyonban rálőtt két kocsival menekülő lányra. Polgárőr ismerőse állítólag gyakran viselkedett úgy, mint aki Rambónak képzeli magát. Tovább »
A szablyavívásban az a jó, hogy rengeteg szakirodalom marad meg róla, lévén akkor már tömeghadseregek számára képezték a népeket. Ez a szablya egyébként tök más, mint az olimpiai (noha annak az őse)
Az ősi szablya, amit a honfoglalók hoztak be tudomásom szerint kihalt az Árpád-kor vége felé, és csak a törökökkel való kapcsolatfelvételkor került vissza ismét, hogy aztán innen terjedjen nyugatra. Ennek sajnos nem maradtak fent könyvei, de a fegyver ismert, a használati módja ismert, a hozzá hasonló elven működő fegyverek technikái ismertek, és ráadásul Ázsai egyes részein egészen a moderni korig használták őket. Így feléleszthető a dolog. De az biztosistenhétszentség, hogy nem néptáncokból.
Jó, hogy rákérdeztél. Amennyire tudom régen a szablyát főleg lovon használták, de gyalogosan is lehet hatékonyan használni a könnyebb (600-800g) szablyákat. Érdemes rákeresni a cutlass, boarding sabre szavakra. Ilyeneket főleg tengerészek használtak. Egy idő után - valamikor a XIX. sz. első harmada, közepe táján (?) - a könnyű huszárkard szépen átalakul párbajkarddá (400-600g), főleg Magyarországon és Olaszországban volt divatos párbajfegyver, hazánkban egészen a múlt század első harmadáig. A párbajkardtól már csak egy lépés a mostani olimpiai sportkard.
Az olimpiai kardoktatás pompás dolog, és a normálisabb hagyományőrzők el is mennek az ilyen edzésekre, pl. az Egri Vitézlő Oskola tagjait Fekete György vívómester tanította vagy 6 éven keresztül. Az egyik oskolással pont pár hete vívtam Egerben a Végvári Vigasságok alatt. A vívásan rögtön látszott az iskolázottság, a vívóiskola hatása.
elnézést kérek a tudatlanségomért, de ezzel a szablyával véletlenül nem a ló hátáról hadakoztak a népek.
Valamikor 2004 körül láttam Kelemen Zsolt bemutatóját, ott ő szablyával és egyéb eszközökel lóhátról levágott mindenféle célt ez így rendben is van, de ha most valami századelős kardozós dolgot akar huszárapu élesztgetni, akkor nem egyszerűbb elmenni egy olimpiai kard oktatásra, abban minden benne van ami kell (és persze ott szakképzett oktatók vannak, nem robotmozgású félművelt pénzbeszedők).
"Még egy pusztán történelmi hozzá fűzést tennék, ami miatt engem IGAZÁN pofán vágott a szablya dolog. Dr.Vukics Ferenc őrnagy neve gondolom nem sokat mond itt sokaknak. Na Ő volt aki a magyar szablya vívást felélesztette holtaiból. És azóta is életben tartja a Baranta Had on belül. És honnan szedte a tudását? Nem egy huszártól. Hanem krónikákból mondákból elbeszélésekből ÉS(!!!) csoda folytán fennmaradt kardtáncokból. Nem tudom Sifu hogy oktatja a szablyát DE, ha fogadnom kéne 500 forintban akkor nem kardtáncok által. Pedig őseink kardtáncok útján gyakorolták és tanulták a szablyavívást. Bizonyám. És lehet Sifunak akármilyen tárgyi bizonyítéka huszár naplók vagy 48 as hősök akik úgy forgatták a kardot mint az atyaúristen és hűmeghá... ők már nem magyar szablyavívást tanultak.
Nem egy bizánci, francia vagy olasz krónikában szerepel ahogy az Őket éppen dúló magyarok tüzek körül "őrült táncot lejtenek kardjaikkal s nem egyszer vért is ontanak eközben". Törökös eredetű nép vagyunk mert voltunk sokáig szomszédai törökös népeknek. Onnan van a népdalunk és ez a módja a vívás oktatásnak. (Hallottam olyat is noha erre meg nem esküszöm hogy a legtöbb népdalunk egy egy kardtánccal egy az egyben kompatibilis is csak a szöveg változhatott az évezredek alatt)
Nah már most!!! Van nekünk egy olyan harcművészetünk hogy Baranta. Archaikus forrásból nem egészen autentikus (erre majd kitérek miért) és van a Sifu féle huszármódi.
ÉRDEKESSÉG: Tudtátok, hogy MI vagyunk az egyetlen nép a világon ahol körül belül a végvár harcok idejéig a kisfiútól az öregapóig mindenki fegyver viselt volt? Bezony. Mindenki űzte a barantát. Néptáncokban benne voltak a botos táncok ugyanúgy mint a kardtáncok. A paraszt ahányszor kiegyenesítette a kaszáját nem vakon hadonászott vele hanem annak a fegyvernek ÚGY a mestere volt ahogy Máday Sifu a patkányfarok rúdnak... És ezt kisfiútól az öregapóig. Bizony. Egy ország rendelkezett harcművészeti tudással. Nem mindenki szablyával lévén az drága fegyver volt. De erre volt a fokos, bot, ostor, íjj... elég széles paletta elég sok féle módszer és mindenki ismert LEGALÁBB egyet. De (és mindig van egy de) nem sokkal a Rákóczi szabadság harc után (amit ugyanezen okok miatt tudtunk 15 évig húzni halasztani 0 minőségű fegyverekkel is) rendelettel betiltották fővesztés terhe mellett a baranta gyakorlását. Elvették a magyartól a fegyverét. Hány generáció kell amég ez elfelejtődik? egy elég.
48 ban a legtöbb tisztünk akár magyar volt akár nem a KuK ból jött át. És ott tanult vívni. És igaz hogy volt aki olyan ügyes volt hogy magának Ferenc Józsefnek volt a kardmestere vagy a testőrségének vagy bánom is én és hű meg há és kisgatyában is kiállt. De kitől tanult? Osztrákoktól. Akik az olaszoktól vettek át vívás jegyeket. Egy olasz-osztrák szablya stílust magyarosítottak a huszárok. És (noha tényleg eskü hogy nem tudom milyen forrásból és milyen módon van oktatva a szablya a mestereknek) de ha Sifu egy huszár által átadott tudást szeretne megmenteni, noha sok diadalt is hozott a magyarságnak... én részemről hagynám veszni mert az nem AZ ősmagyar szablya vívás.
Mivel egyik szablyavívásnak sem vagyok se mestere se gyakorlója el tudom fogadni azt a szakmai érvet hogy de a sifu féle vagy a huszár féle az milyen hatékony még a táncos jellegű ősmagyar annak szakmailag vitatható rendszere van... megérteném én ezt is erre csak annyit mondanék hogy őseink fő fegyvere az íjj és a nyíl volt és nem volt annyira szükséges szablyázzanak."
Nézegetem a you tube-ot, láttam egy filmecskét Harada senseiről, Funakoshi tanitvány,
azon gondolkodtam, az öreg milyen jól tartja magát...közben van nekem egy fixa ideám, hogy a kinai mozgás azért jobban kedvez az öregkornak, legalábbis a lágyabbak, mint az okinawai karate.
azért ez chi erő ...először az utolsó előtti tanitvány esik fel, aztán az utolsó és ekkor még az első pali meg se rezzen.
Ezekkel, meg a többi szinpados bemutatóval ki lehet üldözni a világegyetemből...legalább az epicus kiai mester odaállt a K1 es vagy milyen japán gyerek elé :(
Ezen a régi felvételen mennyivel nyitottabnak tűnik a tartásuk a boxolóknak...
Érdekes lenne tudni, hogy az europai box hatott később réá, vagy csak a sportra hatott és amiatt
együtt változtak az idővel, vagy csak a régi felvétel miatt ilyen, nekem a Chaplin filmekről is mindig az jutott eszembe, milyen furán mozogtak az emberek annak idején :)
Igazad van, a HEMA szó szerinti fordításban Történelmi Európai Harcművészetek lenne. Mivel én személye szerint ebből a középkori dolgokkal foglalkozom, ezért maradt meg bennem ez a helytelen elnevezés.
Embu (2 person kata) were (and still are) a staple training method of Chinese boxing systems (where they are called "dui da quan"). Unfortunately this vital training method has been largely lost in modern karate which instead places too much emphasis on unrealistic "dojo" and sport competition sparring.
It is important to remember that kata and its bunkai are the essence of karate, and tenshin (evasion) and tai sabaki (body movement) are, in turn, the essence of bunkai. This is an important facet of karate that has been long neglected and, in some cases, forgotten.
