SNP (Koritnyicafürdő elágazás-)Hédeli nyereg-Ördöglakodalom hágó (Korytnica kúpele rázcestie-Certovica)
Az előző túrán felmerült gondolatomat tett követte, így a május eleji első hármas szabadnapomon az Alacsony-Tátra nyugati részét vettem célba. Nagy kíváncsisággal készülődtem és indultam neki első igazi magashegyi túrámnak. Számok tekintetéten úgy nézett ki az út, hogy kezdésnek 6,7 km-t kellett megtennem a kék jelzésen a koritnyicai elágazástól a Hédeli nyeregig, majd onnan 44 km-t mentem az SNP három napon át az Alacsony-Tátra nyugati és keleti felét elválasztó Ördöglakodalom hágóig. Az első éjszakát a Durková menedékházban, a másodikat pedig a Gyömbér alatt lévő Stefánik házban töltöttem. A szinteket nem számoltam össze, de bőven 2000 méter felett alakult. Nagy zsákkal indultam útra, sátor nélkül.
Korán keltem és az első személyvonaton már rajta is voltam, ezzel érkeztem Komáromba, majd sétáltam át Komárno-ba. Itt az állomás előtti boltból megtörtént a szokásos sör beszerzése, az állomásépületen immáron szerepel a magyar név is, akárcsak Ógyallán. A 6:42-kor induló személlyel elmentem Érsekújvárig, ahol átszálltam a Privigye felé tartó motorvonatra, amellyel Nyitráig utaztam. Itt kellemes másfél órás várakozás következett, majd némi üggyel-bajjal elértem a Besztercebányára tartó Regiojet-es buszt (sajnos vonat nem volt megfelelő időfekvésben a hétvégi menetrend miatt). Leszállva Besztercén volt egy újabb fél órás várakozásom, majd a Rózsahegy felé tartó busszal érkeztem meg Dóvalon keresztül Koritnyicafürdő elágazásba, 12:30 magasságában. Innen indultam el a kék jelzésen (730 méterről), az elég húzósnak kinéző aznapi etap-ra ugyanis: 18 km-t mentem a piroson és utána még pár száz métert jelzetlen úton a Durková-ig, ami a Chochul’a miatt is elég nehéznek ígérkezett (5,3 km-en 710 m szint), de a SNP-t is el kellett érnem addig, ami az elágazástól 6,7 km-re volt és újabb 450 m szinttel emelte az adagot. Mindezt persze sötétedésig kellett volna teljesíteni (az előző beszámolóban írt büntetés lehetősége miatt), de ez nem jött össze. Ilyen kondíciókkal vágtam neki az túrának, a kátyús aszfaltos út kitartóan emelkedett a meleg, fülledt időben. Bő 20 perces út után értem el a már ismerős Koritnyicafürdőt. A kancsónál lévő „központban” valamilyen rendezvény miatt már távolról is hallható hangos zene szólt és a múltkorinál lényegesen több ember is jelen volt. A patakhíd után, akárcsak múltkor, most is felnéztem a Kis-Chochul’a innen látható csúcsára mint egyik elérendő célra. Igyekeztem nem arra összpontosítani, hogy addig még majdnem 1000 szint és izzadás hegyek várnak rám. Az előző alkalommal már jól megismert úton jutottam el a kék jelzésen a Hédeli nyeregig, közben azon tűnődtem, hogy nem sikerült a majdnem egy év alatt megszeretnem a nagyzsákozás miatti cipekedést. Vitathatatlan, hogy ez a legolcsóbb és leginkább szabad túrázási forma, de én inkább jobban kedvelem a könnyebb zsákos, haladósabb és némi kötöttséggel járó (szállás, busz, vonat stb) túrákat, még ha azok rövidebbek is adott esetben.
1. Koritnyicafürdő elágazás, innen indultam
2. Koritnyicafürdő első házai
3. felfelé tekintés a Prasivá-ra
A zsákcipelés ellenére jól haladtam, 2 óra szintidő helyett 1,5 óra alatt, 14 óra után pár perccel értem fel a Hédeli nyereghez 1099 méterre. Nem is törtem meg a lendületet, azonnal folytattam is az utat felfelé a Prasivá felé. Nem is csalódtam, már az első métereken is kemény emelkedőket kellett leküzdenem, majd következett a középső, kevésbé durva rész, majd a vége felé ismét meredekebb volt az ösvény. Útközben viszont az erdei túrát felváltotta a köves ösvény és a törpefenyves és ehhez társult az egyre jobban kiterjedő szép kilátás. Pár csepp eső is esett, de szerencsére több nem. Egy fotókat készítő párral találkoztam, egy pár km-eken keresztül kerülgettük egymást, de ők láthatóan a egymás és a fotózás, és nem a túrázás miatt voltak a hegyen. A durvább emelkedő végén már azt hittem a Prasivá csúcsán vagyok, de ebben a várakozásomban csalatkoznom kellett, az még egy kicsit odébb volt. A törpefenyvesben kanyargó köves ösvény már szelídebben emelkedett a napsütéses időben, a kilátás kárpótolta a fáradtságomat. Egyre inkább megtetszett ez a magashegyi téma, a felhős, de alapvetően napos idő által szépen megvilágításra kerültek a közelebb és távolabb lévő hegyek. Feljebb kapaszkodva jobbra már látszódni kezdtek a beljebb lévő (közel) kétezres, hófoltos hegyek. Balra egy kis köves kilátóponton szép kilátás nyílott legfőképpen nyugati irányba, a Nagy-Fátra, Dóval és az előző túrán bejárt 1330 méteres Kozí chrbát irányába. Utóbbi így felülről szinte egy kis dombnak tűnt. Nem sokkal később az úttól pár lépésre jobbra értem el a Prasivá 1652 méteres csúcsát. A felhős idő miatt szép fények voltak, és a kilátás is szép volt, ezúttal keleti irányba a Chopok felé, látszott is, hogy sűrű sötét felhők gomolyognak arrafelé, egyszóval látszott hogy ott van „baj”. Erre a napra nem sok esőt jósoltak, de a másnapi 2-5 mm is jócskán bejött, de erről majd később. Tőlem balra immáron ott állt a képeken már sokszor látott de élőben meg nem tapasztalt kopár holdbéli táj, amely nagyon tetszett. Annyira más volt mint az eddig megtapasztaltak és persze Magyarországon nem található egy ilyen sem már sajnos.
4. a Hédeli nyereg már ismerős smerovnik-ja
5. köves ösvényen emelkedik az út
6. a kilátás kezd alakulni
7. kilátás Dóval felé a Prasivá előtt, balra szinte alacsonynak mondható a Kozi chrbát-ra vezető rész
8. Prasivá, 1652 méter
9. az előző képen a háttérben lévő magas hegyek közelebbről, már akkor sem volt ott jó idő
A csúcs után lejteni kezdett az út majd az immáron a szomszédos füves és kopár Kis-Chochul’a-ra (1720 m) kapaszkodtam fel, közben mindvégig szép kilátással. A múltkori túrán tett megállapításom itt is hitelt nyert, ugyanis láttam az ösvényt hosszan magam előtt, de a kiszemelt pont elérésének ideje jócskán tovább tartott mint ahogy elsőre tűnt. Közben láttam a már bejárt részeket: a házakat a Koritnyica utáni hajtűkanyarnál, Koritnyicafürdőt és a lefelé csobogó patakok hangját is hallottam, melyeket a kék jelzésen érintettem. Ezek után a Nagy-Chochul’a következett, immáron kisebb szinttel, közben kirajzolódtak a felhők által okozott záporok is közelben, szerencsére engem elkerültek. Jobbra a távolban a magasabb hegyeket időről-időre felhőtakaró borította. Nem túl jelentősen, de túllépve a szintidőt érkeztem meg a Nagy/Vel’ká– Chochul’a 1753 méter magas, gúlára hasonlító csúcsúra (opís text igazolópont). Egy kis kajaszünetet tartottam és mivel nem voltam már védett helyen, így a szél is jobban érződött, fokozatosan fel is öltöztem a kabáttal bezárólag.
10. tovább a Kis/Malá Chochul'a-ra
11. kilátás kelet felé, esővel
12. közeleg a Nagy/Vel'ká Chochul'a
13. kilátás kelet felé a Nagy Chchul'a-ról
14. Dóval felé is esik
A klasszikus faágból készült smerovnik 2 óra 15 percre taksálta a következő nagyobb hegy, a Latiborská hol’a (1643 m) elérését, attól még azért odébb volt a Durková, így is el folytattam is az utamat. Hosszú és elnyújtott lejtő következett a hol napsütésben, hol árnyékban mutatkozó hegyek látványával. Szerencsére a záporok továbbra is elkerültek. Az ösvényen érintettem egy sírt, gondolom az elhunyt személynek volt köze a hegyekhez, másképpen nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy egy ilyen helyen, egy nemzeti parkban kapjon végső nyughelyet. Néha egy-egy hófolt is látható volt, télen durva viszonyok lehetnek itt és az ehhez hasonló helyeken. Kosarisko, sedlo pontnál kék jelzés ágazott ki Rásztó irányába. Folytattam a gerincutat és egy újabb lejtőnél kezdett egyre közelebb kerülni a felhőkbe burkolózó hófoltos hegyi rész. Nemsokára jobbra egy 1945. januári eseményekről megemlékező SNP emlékmű következett, csúcskönyv dobozzal, de a doboz teteje jócskán rá volt gyógyulva az alsó részére, emelésre az cső kezdett kijönni a földből, így nem erőltettem tovább a dolgot. Továbbhaladva, balra Lúzsna (Liptovská Lúzna) faluja látszódott, szép volt ez az idillikus hegyi környezet. Leereszkedtem ismét 1500 méter környékére, így a füves gerincen ismét meg jelentek a törpefenyők és fenyőfák. Szép rész volt ez is, a napsütés is dobott a látványon, és kilátáson is amely szinte folyamatos volt minden irányban. Ezek után értem el a sedlo pod Skalkou opís text igazolópontot. Innentől ismét emelkedett az út és a fellegek is jócskán kezdtek gyülekezni körülöttem. Szépen látszódott, hogy a Nagy-Chochul’a-tól már nem kis utat tettem meg idáig, de az ezek után következő hegyek is kezdtek egyre közelebb kerülni. Feljebb érve már láttam, hogy a Chochul’a tömb is sötét felhőben van és tőlem balra és jobbra is kezd egyre több helyen esni a sötét felhőkből. Már látható volt a Latiborská hol’a magaslata előttem, a fényképzőmmel zoomol-va már a smerovik is kivehető volt a hegytetőn. Ismét lejtő következett, majd a Latiborská hol’a-ra felfele menet pártolt el tőlem aznapra végleg az időjárással kapcsolatos szerencse: jobbról fehér felhő közeledett gyorsan, mondom ezt már nem úszom meg. Pillanatok alatt heves jégeső kerekedett, mire felvettem az esőkabátomat és esőnadrágomat illetve felhúztam az esővédőt a zsákomra már félig el is áztam. Ebben a remek időben értem el a Latiborská hol’a csúcsát, mivel egy felhő közepében voltam, így a kilátás is ennek megfelelően nulla volt. A hegyről leérve, az alatta lévő nyeregben (sedlo pod Latiborskej hole pont) kicsit tisztult az idő és némi kilátás-féleség is volt, de ez is hamar véget ért, újra rákezdett az eső és ez így maradt a túra végéig sajnos.
15. út lefele a Nagy Chuchul'a-ról
16. Lúzsna (Liptovská Lúzna) távolról
17. közelednek a magasabb hegyek, némi napsütéssel
18. magasabb hegyek némi zoom-mal
19. kellemesen lejtős rész sedlo pod Skalkou előtt
20. szemben a Latiborská hol'a, a tövében lévő emelkedő kezdeténél szakadt le az ég
21.-22. az eső hatásszünetet tart
23. a nap utolsó látható sugarai
24. Latiborská hol'a hátulról egy pillanatnyi felhőmentes időben
A következő pontnál a Zámotskej hole nyeregnél ismét emléktábla volt, a szövegének tanulmányozásával az időjárás miatt érthető okokból nem fektettem energiát. A Durková-ig terjedő szakaszt nem részletezném túl, eső és köd volt a két főszereplő, nem valami derűs hangulattal karöltve. A hegyet borító vékony földréteg hamar fel is ázott így hamar átázott a bakancsom is, cuppogása lépésenként nem volt valami kellemes. Az egyre inkább szürkülő, estébe hajló pocsék időben küzdöttem le a Zámotskej hol’a magaslatát (1612 m)
és a Durková hegyének (1750 m) kőrengetegét. Közben volt egy jelzéssel kapcsolatos anomális egy rossz helyre rakott vagy hiányos smerovnik miatt, de szerencsére a pocsék idő ellenére is jól követhető volt az út. Az előírt szabály betartása nem sikerült, sötétedés előtt egy órával nem tudtam elhagyni a túraútvonalat, ahogyan ez előre megjósolható is volt, sőt sötétedésre sem értem a szálláshelyre. Gondoltam ha megbüntetnek az ellen sem tehetek semmit már ebben a helyzetben. A nap ténylegesen utolsó fényeinél értem el egy táblát amely a Durková menedékházhoz vezető téli útvonalra hívta fel a figyelmet, gondolkodás nélkül meg is kezdtem az ereszkedést az úton lefele a gerincről. Nem sokkal később hangokat hallottam és lámpafényeket láttam, tudtam, hogy már közel van a cél. Így is volt, pont a teljes besötétedés után nem sokkal értem el a menedékházat, este negyed 10-kor.
25. vacsora készülőben a Durková-ban
Belépve az ajtón egyből konstatáltam a tömeges jelenlétet a közös, lenti helyiségben, szombat este lévén sajnos várható volt, hogy mások is erre fognak járni. Balra tőlem fiatal magyar cserkészek beszélgettek és kártyáztak az asztalon, velük a későbbiekben legalább tudtam pár szót váltani. A többiek mind szlovákok voltak. A ház személyzetét két középkorú úr alkotta, mindketten tudtak angolul, így a kommunikáció kevésbé volt problémás. 5 euró a szállás a menedékházban amely sokkal inkább a lehetőség miatt van (fedett hely 1623 méteren) semmint a komfortnak. Kérdezte az egyik házigazda, hogy kérek-e meleg teát, rábólintottam, félig vizesen nem hozott lázba a két eurós ára sem. Közben közölték, hogy a tetőtérben kialakított hálórészre én már nem férek be, így a közös helyiségben kell töltenem az éjszakát. Ennek kicsit örültem, mert legalább nem kellett mások horkolását hallgatnom, de korántsem volt olyan nyugalmas ott lent mint elképzeltem. Vizes cuccaimat kiteregettem a kályha környezetében lévő vállfákra, a többiek sok-sok cucca mellé, a bakancsomat a kályha közelébe tettem. Nem nagyon bíztam benne, hogy a sok pára miatt számottevően szárazak lesznek a cuccaim, de nem volt más lehetőség. A tea után vacsora következett, kint lehetett csak főzőt használni, így kivonultam megmelegíteni a babgulyás konzervemet, közben természetesen elállt az eső. Az idő sem volt hideg, rövidnadrágban és rövidujjú ingben sem fáztam kint a szabadban. Az egyik cserkész mondta, hogy kocsival érkeztek az erdőhöz előző nap, egy forrásnál sátraztak és onnan indultak reggel ide fel. Holnap pedig mennek vissza a kocsihoz és onnan Magyarországra, mivel hétfőn iskolába mennek. Nekem szerencsére nem volt ilyen gondom. Örömmel vettem tudomásul, hogy senki nem kérdezte meg, hogy miért érkeztem ilyen későn és büntetésről sem beszélt nekem senki, tehát ebből szerencsére nem volt gond. A ház mellett pottyantós wc állt, nagyjából 200 méterre pedig bővízű forrás fakadt, utóbbit csak másnap reggel kerestem fel. 10 óra után nagy nehezen megkezdődött a túrázok felfelé vándorlása a tetőtérbe, én is felfújtam a nem régen beszerzett matracomat, melyet most használtam először túrán. Két összetolt pad ágyaztam meg magamnak és feküdtem le. Az alvás még sajnos messze volt mert a ház személyzete még járkált össze-vissza és napelemek által működő izzók is világítottak. Miután bevonultak mindketten a konyhába nekiálltak hangosan beszélni, eléggé dühítő volt a számomra érthetetlen, véget nem érő szlovák karattyolás amelyet nem túl csendesen műveltek, koccintások közepette. Értem én, hogy ők vannak otthon, de nekem meg pihenésre volt szükségem egy fárasztó és áztató végű nap után és másnap sem tűnt sokkal könnyebbnek. Egy jó órás türelemjáték után meguntam és bekopogtam, hogy beszéljenek kicsit halkabban mert nem tudok aludni. Néhány szavas, nem túl józan szó volt a válasz, nagyjából annyi hogy aludjak nyugodtan. Visszafeküdtem és jó negyed óra után abbahagyták a diskurálást. Ezek után végigmentek még egyszer a házban, be lett csapva nagyjából az összes létező ajtó és ezek után végre éjfél után valamennyivel csendesség ereszkedett a menedékházra.
Másnap reggel korán volt ébresztő, mert már fél 6 körül elkezdődött az emberek lefelé szivárgása a tetőtérből. Egy-egy mikroalvásra még futotta, de fél 7 magasságában az egyik házigazda szólt, hogy akkor keljek fel mert reggeliznének. Ekkor már felmehettem volna a tetőtérbe, de tudtam már úgysem aludnék, így hát felkeltem. Valamelyest kitisztult az idő, és megcsodálhattam a ház előtt a szép környezetet amelyben fekszik, nagyon tetszett a magashegyi érzés. Szemben a házzal közel kétezres hegyek, és maga a ház is ugye egy 1700-as magaslat alatt volt valamennyivel. Visszamentem a házba, összepakoltam, szerencsére a kályha (melyben alig látható tűz égett) környékén lévő ruhadarabjaim megszáradtak, a bakancsom pedig használható mértékűre megszikkadt. Látva, hogy többen is helyi reggelit fogyasztanak, a cserkészek is, így rendeltem én is egy tojásrántottát és mellé meleg vizet a zacskós levesemnek, nagyjából ez is 2 euróba került. A reggeli adagja elég könnyen leküzdhető volt, ezek után még váltottam pár szót a cserkészekkel akik hamarosan indultak lefele a hegyről, majd a forrásnál feltöltöttem vízkészletemet és útnak indultam a több mint 20 kilométeres utamra a Gyömbér alatti Stefánik házig.
26. kilátás a Durková menedékháza előtt
27. Durková
28. smerovnik a földszinti étkező helyiségben
Sűrű köd ereszkedett le a ház mögötti emelkedős területre ahogy elindultam, és néhány hófolton is átverekedtem magamat mire újra a gerincre felértem. Mivel a Durková opís text igazolópont és piros-zöld elágázásában lévő smerovnik-nál kell igazolni, így a piros-kék elágazásában (eredetileg a zöldön terveztem felmenni, de a köd és a jelzéshiány miatt így sikerült) hagytam a zsákomat és mentem le a zöld jelzésig. Ismét elkezdett esni az eső, és mire visszatértem a zsákhoz újra az előző esti szinten szakadt…sajnos az elkövetkező órákban ismét az esőben haladás volt az osztályrészem. Emiatt ismét nem részletezném túl azt ezt követő pár kilométert, ugyanis a ködös időben messze nem azt az élményszintet nyújtotta ez a szakasz mint ami normális idő mellett lehetett volna. Néhol egy-egy pillanatra időnként előtűnt a szép táj, de ez nem javította rossz kedvemet. Jócskán emelkedő út vezetett fel a Chabenec-re (1955 m), közben jöttek szemben is, erre később is sor került, leginkább ketten vagy többen mentek egy csapatban. A Chabenec után következett a Kotliská (1937 m, opís text igazolópont) majd a Pol’ana (1890 m). A Pol’ana után egy nyereg következett (sedlo Pol’any), innen még a Chopok 1 óra 50 percnyire volt a smerovnik szerint. Éppen azon gondolkoztam, hogy az elmebajnak és a mazochizmusnak vajon mely fajtájában és mely súlyossági fokban szenvedek, hogy itt vagyok egy magashegységben és szakadó esőben megyek órák óta ahelyett, hogy fedett helyen lennék valami kellemesebb elfoglaltsággal. Ekkor kezdett rám mosolyogni a szerencse, ugyanis az eső lassan elállt és a köd is kezdett kicsit oszladozni. Egy pillanatra látszódott távolról a Chopok-ra vezető felvonónak a felső állomása, kibukkantak a sziklák én pedig kezdtem érezni a lelkesedés magvait magamban. Szép kikövezett út vette kezdetét (magyar vagy szlovák kezek munkáját dícsérik-e ezek az alkotások nem tudom, de nagyon jól meg vannak csinálva), mely jócskán emelkedett a következő tetőpont, a Deres (Derese) felé. Közben kilátás foszlányok is adódtak attól függően a szél hogy fújta a ködös felhőket ez pillanatról pillanatra változott. A kikövezett út a Gyűrűk ura befejező részében szereplő mordori lépcsőkre emlékeztetett, de nagyon jó volt rajta haladni, minőségi előrelépés volt a hófoltos és cuppogó saras ösvény után.
29. gerincút a Chabenec után, szebb időben nagyon jó is lehetett volna ez a rész
30. kilátás észak felé a Deres előtt
A köves út a Deres aljában vezetett el, én ledobtam a zsákomat és felmentem a kőrakásból álló csúcsra, mely 2004 méterével az első kétezres meghódított hegyem volt. Örültem neki, hogy ide is eljutottam, a kilátásból az éppen aktuális ködhelyzet miatt nem lett semmi. Leereszkedtem a hegyről és mentem tovább, egy felvonó felső állomása után ismét a sűrű ködé lett a főszerep, így jutottam el a következő felvonó felső állomásához, mely egyben a Chopok-on terült el. A látótávolság pár méterre apadt, én pedig a balra lévő menedékházba mentem be pecsételési céllal. A bejáratnál egy a helyet ismerő srác mutatta meg a pecséteket a bejárati ajtó belső felén, volt belőlük legalább 4 fajta. Láttam, hogy be van fűtve a vendéglátó helyiségbe, így meg is kérdeztem a pultos hölgytől hogy nem zavarja-e ha egy kicsit megpihenek, természetesen belement. Levettem a kabátomat és a felső részemet és a radiátor felé akasztottam. Ekkor vettem észre hogy a felső részem majdnem a hátam közepéig felázott, valamint az ujjánál és a kapucni résznél is jelentős vizesedés állt fent, ezeket menet közben különösebben nem észleltem. Mivel arra nem volt időm, hogy megvárjam a teljes száradást (meg pofátlanság is lett volna órákig ott ülni csak úgy), így a pecsételés és némi ejtőzés után ismét magamra vettem őket, csak így ez rosszabb volt abban a tudatban, hogy vizesek. A bakancsom is tiszta víz volt, de azt inkább le sem vettem emiatt.
31. Deres, 2004 m
32. Chopok, felvonó felső vége, tejköd
Bentről láttam, hogy egy kicsit erőlködött a nap, de sikertelenül, így továbbra is tejködben folytattam az utamat. Sajnos emiatt teljesen okafogyottá vált felmenni a Chopok 2024 méteres sziklás csúcsára is. A köves út szépen lejtett lefelé a hegyről, a köd továbbra is kitartott. Egy élesebb kanyar után leültem megenni egy csokit és egy banánt és ekkor vettem észre, hogy a fényképezőgépemmel valami nincsen rendben: bepárásodott körbe a lencse de belülről, tehát letörölni nem tudtam…így viszont a képeket egy homályos karika vette körbe, ami mondanom sem kell értékelhetetlenné tette a képeket, leginkább valami eltolt gagyi effektre hasonlított. Mivel kiszárítására nem volt módon, így jobb híján a telefonomat használtam és időnként leheltem az objektívet. Ugye a több órás kinti hideg miatt „átfázott” a gép és a Chopok alatti menedékházba betérve hirtelen „melege lett” és az alkatrészek hőmérsékletváltozása nem ment teljesen végbe addig amíg a fűtött helyen tartózkodtam. Egyszer már jártam így, akkor tartósan a napba felé tartottam az objektívet amely egy idő után kiszáradt. Mivel most a napsütésből volt a legkevesebb, így maradt a lehelés, elég csekély sikerességgel. Visszatérve a túra útvonalára, a Chopok után két púp alatt tövében haladtam el, majd a Demanovské nyereg előtt újból elkezdett szakadni az eső, de ezúttal szerencsére nem tartott túl sokáig. A következő pont felé, a Krúpovo nyereg felé egy jelentős emelkedésű balos kanyar következett, visszafelé nézve láttam ahogy a ködöt elfújja szél a Chopok-ról és láthatóvá válik a köves csúcs, mondom ezt miért nem lehetet fél órával ezelőtt, jegyeztem meg magamnak. A köd nélküli Chopok is amúgy csak pillanatokig tartott az éppen aktuális széljárásnak megfelelően. Amint a köves út átbukkant az aktuális emelkedő egy részén a következő, számomra meghökkentő kép rajzolódott ki: a köves ösvény kanyargott egy ideig tovább, velem szemben pedig láttam az Alacsony-Tátra legmagasabb csúcsának, a Gyömbérnek a kopár sziklás tetején lévő keresztet. Immáron tényleg volt hasonlóság a Gyűrűk ura-beli mordori környezettel.
33. visszanézve a Chopok-ra, kibukkan a csúcs a felhőkből
34. ugyanez nem sokkal később, újra felhőben
35. Gyömbér csúcsa rajzolódik ki a távolban
A köves úton pár percen belül oda is értem a Krúpovo nyereg elágazásába, ahonnan egy kis 1 km-es kitérővel és 136 méter szinttel lehet elérni a Gyömbért, amelynek a teteje ezek után újra ködbe burkolózott. A kitérőt a ködbe való tekintet nélkül megtettem, ugyanis ez egyben új magasságrekordot jelentett nekem. A zsákomat ledobtam az elágazás után, majd haladtam egyre feljebb. Kezdet kisütni a nap, bíztam benne, hogy mire felérek kitisztul újra a csúcson az idő, illetve a fényképezőgép lencséjét is szorgalmasan tartottam a nap felé. Felfelé menet jobb kéz felé, déli irányba néhány kilátás-töredék jutott, de sajnos a ködé maradt a főszerep továbbra is fent a csúcson is, ahová bő 20 perc alatt értem fel. A csúcson jobbra a Stefánik ház felé az utat lezáró korlátok helyezkedtek el, balra pedig a legmagasabb ponton pedig kereszt állt. Az SNP eredeti útvonala erre vezetett, de a Gyömbérről lefelé, a Stefánik ház felé vezető szakaszt az erózió miatt már régebben lezárták, ma már hivatalosan nem járható, a papír alapú turistatérképen is át is van húzva az ösvény jelölése. Felmentem a kereszthez, a jócskán szeles időben készítettem néhány képet magamról az obeliszken lévő Dumbier 2046 m táblával, mely egyben igazolókép a Nájvyssie túrához is (a Gyömbér is érintendő pontja a mozgalomnak). A csúcson csak a ködös felhők látszottak, kilátás egyenlő volt a nullával. Az viszont feltűnt, hogy a Gyömbér északi oldala meglehetősen meredek, ugyanis a csúcsponttól jobbra elég meredeken kezdett lejteni a hegyoldal.
36. déli irányú kilátás foszlány a Gyömbérre felfelé menet
37. fényképezőgép probléma
38. lezárt út a Stefánik ház felé
39. Gyömbér, a kilátás hiánya. A felhők alapján akár repülőből is készülhetett volna a kép felső fele
40. Alacsony-Tátra legmagasabb csúcsa
Vártam egy kicsit, hátha javul az idő, de nemsokára tudomásul kellett vennem, hogy így jártam, ezért el is indultam lefelé (terveim között szerepel a visszatérés ide). Felmarkolva a zsákomat visszamentem a Krúpovo nyereg elágazásába, majd folytattam tovább az utamat a Stefánik ház felé. A köves ösvényen ismét voltak szépen kőből kirakott részek, de itt már csak rövidebb szakaszokon. A Krúpovo nyereg és a Krúpovo nyereg elágazás pont között 1,1 km volt a hivatalos táv, gyakorlatilag ez jóval többnek tűnt. Ahogy ereszkedtem lefelé egyre több törpefenyő volt az út mentén és az idő is kezdett egyre jobban kitisztulni, egyre szebb kilátás volt előre, keleti irányba is és jobbra, déli irányba is. Sajnáltam, hogy nem tudtam a fényképezőgépemet érdemben használni, de legalább telefonnal sikerült megörökítenem valamicskét a hangulatból és a látványból. A Krúpovo nyereg elágázásnál kék jelzés tért be oldalról, innen már csak 1,2 km volt a cél és lassan az épület is láthatóvá vált a távolban. Visszafelé nézve egy-egy sötétebb felhő és a napsütés szép látványa fogadott. Nemsokára becsatlakozott a néhai, de még most is jól kivehető ösvény balról a Gyömbér felől (áthúzott turista tábla), én pedig befutottam a Stefánik házhoz. Eléggé vártam már a megérkezést a szálláshelyemre, mert a 8-10 óra talpalás a vizes bakancsban és a többi szintén vizes cuccomban korántsem volt annyira kellemes.
41. hó magasság demonstráló fotó a Krúpovo nyereg elágazás smervik-jánál, kemény lehet itt a hóhelyzet télen
42. kilátás délkeleti irányba a Stefánik ház előtt
43. visszafelé pillantás
44. érkezés a Stefánik házhoz
Belépve az ajtón az étterem iránya mentem és a ház személyzetének megmutattam a foglalással kapcsolatos email-t a telefonomon, ezek után kiválasztottam a magyarul (!) írt étlapról (több nyelvű étlap is volt, de örültem, hogy a magyarokra is gondoltak) a reggelit, majd kifizettem a 21 eurós szállás díjat, amelyben a reggeli is benne volt. Mivel másnap 10:35-kor indult a buszom a túrám végállomásáról, az Ördöglakodalom-hágóból, oda még 8,3 km-es út vezetett amelyen nem szerettem volna sietni, így némi üggyel-bajjal, de sikerült megbeszélnem, hogy fél 7-re találják a reggelit nekem (hivatalosan 7-re és 8-ra lehet reggelit kérni), cserébe tojás helyett választanom kellett mást, így virsli lett a reggeli menü. A ház személyzetét egy konyhás srác, egy idős konyhás néni és az angolul is tudó fiatal hölgy alkotta, akivel az imént beszéltem meg a dolgokat. Ő kísért fel a szobámba, amelynek első lépcsője az volt, hogy az előtérből nyíló, bakancstárolásra rendszeresített helyiségben kellett hagynom a bakancsomat. A lábbelimet a többi mellé akasztottam fel egy szárító fűtőszálra, amelyet bekacsoltam, de nem melegített. Megkérdeztem tőle, hogy ez reggelre jó lesz így? Azt mondta reméli. Nekem 21 euróért a remélés édeskevés, gondoltam magamban. Ezek után az emeleten lévő szobába mentünk, a folyosón finoman fogalmazva sem volt valami gatyarohasztó meleg, a szobában jobb idő volt, de radiátort nem láttam. A szoba berendezését egy konnektor, egy csap és 4, egyenként két emeletes ágy alkotta, szemben pedig szép, déli irányú kilátás nyílott, amelyet előzőleg sajnáltam, hogy csak telefonnal tudtam lefotózni. A hölgy magamra hagyott, én felakasztgattam a fogasra a vizes cuccaimat és megmelegítettem a babgulyás konzervemet. Tudom, hogy ezt hivatalosan nem lehetett volna a szobában, de semmi kedvem nem volt lemenni az étkezőbe (kicsit furán is vette volna ki magát) és a kinti viharos szélbe sem. Étkezés után úgy döntöttem intézem a bakancsom kérdését, mert ha nem teszek semmit akkor bizony vizes marad reggelre. Leakasztottam a lenti helyiségből a vizes lábbelimet és bevittem az étkezőben lévő kandallóhoz ((mellette nem sokkal pecsétek az igazoláshoz), ahol az élelmesebb turisták bakancsai és vállfára akasztott ruhadarabjaik száradtak. A kandalló előtti padon egy nálam valamivel idősebb srác ült akivel szóba elegyedtem, mint kiderült ő is a Durková-ban aludt akárcsak én (megjegyezte, hogy magyar vagyok), később több embert is láttam akik szintén onnan jöttek, csak utánam érkeztek meg. Nem sokkal később a fényképezőgépemet is lehoztam a kandallóhoz szárítani, külső szemlélő számára elég érthetetlen lehetett ennek ténye. A kandallóval szembeni sarokban eladó könyvek, pólók és pulóverek sorakoztak, néhány könyvvel és újsággal. Az egyik könyv amely a Magas-Tátráról szólt nagyon megtetszett: jó minőségű képekre voltak rárajzolva a túraútvonalak, ez elég jól szemlélteti az utat és sokkal többet mond a térképre rajzolt színes vonalnál. Később sikerült be is szereznem a könyvet, a címe: Ladislav Janiga: Tatry z oblakov, azaz a Tátra a levegőből vagy madártávlatból, ahogy tetszik.
45. étkező helyiség a Stefánik házban
Visszatettem a könyvet a helyére, majd visszatértem a szobámba is elmentem fürödni a közös fürdő helyiségbe. Mivel a Durková-ban semmilyen fürdési lehetőség nem volt, a szél pedig a nap nagy részében fújt és az eső is esett így vártam már a meleg vizes fürdőt. Azaz csak vártam volna, mert amint beálltam zuhanyozni az eleinte langyos víz (azt vártam hogy majd egyre melegebb lesz) szinte teljesen hidegre váltott, a fürdésem vége így egy gyors kapkodó mozdulatokból álló hideg vizes fürdővel és hajmosással ért véget. Csalódottan tértem vissza a szobámba, majd mentem le a cuccaimért a már jelentősen megtelt étkezőbe, a fényképezőm szerencsére kiszáradt, a bakancsomat továbbra is otthagytam, a kesztyűm is úgy ahogy megszáradt. Visszafelé menet a lépcsőn összefutottam az idős konyhás nénivel és kértem hogy jöjjön velem a szobámba, ahol mondtam neki, hogy egy kicsit hűvös van. Igazából mutogattam, ő meg csak a zima szót ismételgette, majd elment. Néhány perc múlva visszatért egy kis olajradiátorral, aminek nagyon megörültem és meg is köszöntem neki a segítségét. A konnektorba ahová bedugtam a csatlakozót előzőleg a telefonom töltője nem érzékelt áramot (így a folyósón lévő aljzatot kellett használnom), de a radiátor működött róla. Igazából alváshoz elegendő volt a hőmérséklet, a nadrágom, felsőm és kabátomat is jó ütemben száradt így úgy döntöttem, hogy csak reggel fűtök be vele egy kicsit. Ezek után az egyik ablakhoz közelebbi emeletes ágy felső ágyában foglaltam el helyemet és tértem nyugovóra. Nem sokkal éjfél után arra ébredtem, hogy részeg szlovák beszédet hallottam a folyosó felől, majd kisvártatva be is nyitottak a szobámba (nem volt zárható az ajtó) tévedésből a Durková-ban már látott arcok, erősen ittas állapotban. Felnéztem az ajtó irányába és vártam, hogy észrevegyék magukat de ez nem történt meg, ezért egy határozott „Whats the problem?!” mondattal sikerült őket észhez térítenem, majd mondták egymás között, hogy „mágyárszki” (úgy látszik ebben az országban mindenki a származása alapján van megkülönböztetve) és becsukták az ajtót. Ezek után a mellettem lévő szobában végre elérték úticéljukat, tehát tényleg csak egy ajtótévesztés történt. Innentől már nem zavarta senki a nyugalmamat reggelig.
Már jócskán világosban ébredtem reggel, összeszedtem a cuccaimat és lementem az étkezőbe megnézni a bakancsom állapotát, még jócskán száradásra szorult. Felvittem a szobámba és az előző nap este megnyert kisradiátort beüzemelve szárítottam még indulásomig. Ekkor bántam meg, hogy ezt nem kezdtem el az este, mert kisebb hőmérsékleten szárítva is az éjszaka ideje alatt bőven víztől mentes lehetett volna reggelre. Pár perccel fél 7 után találták a bőséges reggelit, 3 db virsli 3 szelet kenyérrel és egy bögre teával bőséges reggelit jelentett. Visszamentem a szobámba, kiüzemeltem a radiátort, a bakancsom éppen elfogadható állapotba került, majd összeszedtem magam és elindultam. A házból kilépve megcsapott a viharos szél, közben a nap is sütött. Ennek pozitív hozadéka volt, hogy a házzal szembe déli irányú szép kilátás irányába eltakarította a szél a felhőket, így lehetett fotózni. A ház után balra SNP emlékmű tetején géppuskával, először majdnem jobbra a sárga jelzésen indultam el, de gyanús volt, hogy nem volt az út kijárva, így hamar korrigáltam és rátértem a helyes útra. Jókora széllökések közepette haladtam az emelkedőn fel a következő hegy, a Králicska tetejére. Érdekes módon több ösvény alkotta az így már helyenként keréknyomnyi széles utat, néhol „ötsávos” volt az út. Visszafelé nézve a Gyömbér teteje továbbra sem látszott, az oszladozó ködös időjárásban is nagyon tetszett a magashegyi környezet. Egy rövidebb ideig tartó törpefenyvesben még akadtak hómaradványok, ilyenek többször és több helyen is akadtak a 3 napos túrám során. Bal oldala Gyömbér tömbjének meredek déli lejtői láttam, jobbra szép kilátás nyílott több ponton is. Némi lejtő után elértem a Králicska pont smerovnik-ját, ezek után újabb emelkedő következett egy újabb kopár hegyre. A köves ösvényen többször is megálltam a kilátást fotózni, örültem még ha az utolsó napra is, de sikerült némi panorámát bezsebelni. Sétálós szerint az esetek döntő többségében a hazatérős nap napsütéses nap, ezt jó néhány saját példával is alá tudom támasztani. Továbbra is nagyon tetszettek, a hol napos, hol félig felhős időben mutatkozó, itthon már nem fellelhető domborzati formák.
46. kilátás a Stefánik házból dél felé
47. a ház után nem sokkal visszatekintés a Gyömbér tömbjére
48. kilátás dél felé
49. a délnyugati irányba is lehetett gyönyörködni, már amikor a felhők engedték
50. szintén visszafelé nézve: nagyon tetszettek ezek a hegyek is
51. újabb hegyek mutatkoznak déli irányba
Jelzések nem voltak valami sűrűn, a következő törpefenyvesben találkoztam szembe egy sráccal, tőle meg is kérdeztem megerősítésképpen, hogy jó úton megyek-e (igazából eléggé adta magát az útvonal, de jó volt hallani is ezt). Jobb kéz felé pár hegyi patak is jól látszott, ahogyan az olvadó hó tövében nekiindulnak a drasztikusan lejtő hegyoldalakba vájt medrükben lefelé, a zubogó víz hang is felhallatszott. Ezen kívül a kis lélekszámú, a breznóbányai főút mellett fekvő Jarabó falucska házaiból is látszódott néhány. Egy lejtő tetején lejjebb vetkőztem, a második nadrágot és az esővédő cuccot levetettem magamról, majd leereszkedtem a lejtőn a következő igazolópont, a Kumstové nyereg elágazásába. A keresztező zöld út északi ága tovább vezet a hegyek között, a déli irány pedig a közeli Felső Jarabó pontig vezet. Továbbhaladva egy púp tövében elhaladva értem el az igazi Kumstové nyerget, ahonnan keleti irányba nézve már látszódtak Királyboca (Vysná Boca) házai, jobbra is szép kilátás nyílt délnyugati irányba. Újabb emelkedő következett, amely eleinte jócskán szuszogtató emelkedési szögű volt. Elérve az aktuális magaslatot törpefenyves következett, majd kirajzolódott az újabb emelkedő, amely már normál fenyőfák által is kísért fel a legutolsó magaslat a Rovienky (más források szerint Lajstroch) 1602 méteres tetejére.
52. látszanak Királyboca házai
53. Kumstové nyereg
54. utolsó emelkedő a Rovienky-re
55. távolban Jarabó házai
A csúcs előtt és után is, döntően idősebb korosztálybeli túrázó jött szembe, az egyik hölgy tudott magyarul is, mesélte, hogy Komárno környékén született, azért tud magyarul és ők egy szervezett kirándulás keretein belül túráznak errefelé. Jócskán meg is volt a busznyi létszám ahogyan jöttek velem szembe az először szintet tartó törpefenyvesek által határolt ösvényen. A törpefenyves után jócskán lejteni kezdett az út, szemben már az Alacsony-Tátra keleti részének a hegyei látszódtak, a kis adótorony velem szemben, már a keleti Alacsony-Tátrás túra mentén feküdt. A füves területeken egyre jobban megjelentek a fenyőfák az ösvény közelében, az egyik lejtőben 3 fiatal túrázó jött velem szemben, majd egy kis csengővel felszerelkezett (medvék ellen használatos) tájfutó előzött meg. A füves és fenyveses ösvényen értem el az Ördöglakodalom-hágó fölötti sífelvonó felső állomását, innen nyaktörő lejtő következett a hágóig, melynek házai egyre közelebb kerültek hozzám miközben haladtam lefelé. A szlovákok által Csertovicának nevezett hágóban már áthaladtam egy párszor kocsival, de gyalog most először. A szép fekvésű helyen nem volt túl sok élet, az ingatlanok nagy része kihasználatlanul, üresen állt, amelyeket használnak azok közelében sem láttam sok életet, egyedül egy család sétált lefelé a breznóbányai főút felé. Pár lépcsőfokon lelépve értem el a főutat és a buszmegállót. Bő negyed órával a buszom érkezése előtt érkeztem meg, volt időm kicsit nézelődni. A klasszikus faág alapú smerovnik volt az utolsó melyet utam során érintettem, innen majd a terveim szerint az utolsó befejező túrám során fogok majd indulni. Jobbra a smerovnik-tól kihalt vendéglátó hely, bezárva. A smerovnik-tól balra viszont egy aktívabb és nyitva tartó másik vendéglátó hely állt, így ide tértem be pecsételési célból, melyet a segítőkész fiatal hölgy a füzetlapomra is nyomott. Ezek után még készítettem pár képet a kihalt vendéglő melletti kilátópontról, majd a buszmegállóba tértem vissza. A menetrendi kínálat elég csekély a hágóban, nagyjából 2 pár buszjáratban merül ki, ezek közül az egyik irányút, a reggel Bártfafürdőről Pozsonyba (!) tartó járatot vettem igénybe, mely hivatalosan 10:35-kor indult volna. Gyakorlatilag egy bő negyed órát késett, addig felbontottam egy tábla csokit, és a megállóban várakozó család környékén sündörgő macskát nézegettem. A busz érkezése előtt egy túrázó idősebb pár érkezett, miután a busz befutott örömmel vettem tudomásul, hogy nem kell csomagjegyet vennem. A busszal 3,5 órás út következett Nyitráig, a késés miatt a fél órás besztercebányai pihenő rövidült meg, az út nagyobb részén kényelmesen elfértem a zsákommal együtt. Aranyosmaróton kezdett jobban megtelni a busz, de a következő megállásnál Nyitránál szálltam le, ahogy néztem onnantól már szűkös lett volna a hely ha tovább megyek Pozsony irányába. Hétköznap lévén Nyitrán elérhettem volna a korábbi vonatot, de mivel ez a nap mint kiderült a szlovákoknál ünnepnap, így maradt a későbbi, eredetileg is kinézet vonat. Érsekújvári átszállással értem el Komárno-ba, ahonnan a magyar Komáromba átsétálva értem el a személyvonatot, és fél 8 magasságában tértem haza erről a maradandóan élménydús túráról.
56. lefelé menet
57. közeleg az Ördöglakodalom-hágó, az egyik ház tetején ki is van rakva a Csertovica szó a cserepekből
58. Ördöglakodalom-hágó, a háttérben lévő helyen pecsételtem
59. kilátás dél felé a hágóból
60. czudar macskával őrzött terület
