sima házi nyul vágonak nincs kereztezve ,a tápot délután nem ette meg külön edénybe volt bébiétel gyogyszerrel kevertem be most mert maradt meg gyogyszerem mikor egyik nyuszinak bélgyulladása volt azóta beszéltem dokival is mondta nem baj ha bébi ételbe keverem ha a fojékonyabb ételeket elfogyassza 3 év körüli korát nem tudom pontosan mert kaptam most kint voltam valamivel éberebb és a szénát szépen rágcsálta lányom szereti még elis nevezte elmonak :-) ezért probálnék mindent elkövvetni hogy helyre jöjjön
A vágónyúlnál nincs is mit hártyázni, annyira zsenge. A 2 éves nyúlnál sincs igazán nagy munka. Egy pár nagyobb inat ki lehet vágni ha valaki nagyon akarja.
A konyhakész nyúl nyúzás, zsigerelés után egyben van.
Szerintem csak egyben megnyúzva szokták adni, de ha neki darabolva kell, akkor az magasabb árat jelent. Én nem szokta,m a hártyát lehúzni, csak a gerincéről, ha rántom, lehet ő is erre gondolt.Meg ha minden hártyát leszednél, a hús szanaszét szakadozna, meg sok pocsékba menne.
Persze ,hogy észben tartalak :-).Különben küldtem egy mailt(bocs a késői válaszadásért).Meg voltam velük elégedve,Nov.16-án lettek 12 hetesek akkor 2,9-3,5 kilósak voltak.
De az igazat megvalva nemigazán tudom mire gondolhatott. Amit vágás közben le tudok szedegetni, azt természetesen le is szedegetem. De tökéletesen nem fog mindenhonnan lejönni. Akkor 3 órahossza lenne egy nyúl vágás. :). Nálatok, hogyan néz ki egy konyhakész nyúl? Mennyire daraboljátok össze a háziasszonyoknak? Le szoktátok szedegetni a hártyát a húsról?
Ha már tavaly volt, akkor már nem bébi étellel kellen etetni...
Vagy férges, vagy kokcidiózisa van. Ezért ellenzem a táp higítását, mert a benne lévő gyógyszerrel szemben rezisztencia alakulhat ki.
Én a helyedben egy féreghajtást és egy kokcidiózis elleni kezelést tennék. De nem egyszerre, mert azért nem kell agyon nyomatni a szervezetet... Én először a féreg hajtást javaslom, aztán pár nap után ha nem áll meg a fogyás és javulás nem kezdődik, akkor kokci elleni készítményt.
Az ilyen ökörségeket mint a bébi étel meg mellőzd... A fog hibák ritka jelenségek és általában álló fülü és lógó fülü nyúl keresztezése esetén jöhet elő.
Lassan már oda jutunk, hogy beszélni tanítják meg a nyulat.
sziasztok sos segitség kellene, van egy bak nyuszink eszik rendesen ,árpa,kukorica,nyultáp keveréket,mellette zöldséget szénát, a tálja mindig üres meg látom is mikor eszik de fogy levan fogyva naprol napra soványabb, a többi jó husban van csak ö nagyon sovány lett,adtam neki bébi ételt gyümölcsöset mert arra gondoltam nem-e a fogával van valami megette szépen, mi lehet a baja akkor? volt már ilyen nyulam tavaj :-(
ma reggelre elpusztult 10 éves újzélandi vörös bakunk.este semmi baja nem volt,evett....Ami érdekes,hogy kajával a szájában pusztult el ez a nagyszerű,még ilyen öreg korában is nemzőképes állat:o(
Örülök, hogy egyetértünk. Reggelente a viszek nekik kukorica pelyhet a saját reggelimből, a kertből kakukkfüvet, oreganót, petrezselymet, tyúkhúrt, ami elém kerül. Ezekkel kezdjük a napot, a továbbiakban a szokvány nyúl kaját kapják. Öröm nézni, ahogy már várják a különlegességeket. :-)
Amúgy mi annak idején Pannon fehér témában váltottunk pár emailt, de éppen a héten döntöttem a dbereceni fehér mellett, immár végre és végleg. Beszéltem a Juráskó Kft.-vel telefonon, januárban megyek atenyészérett egyedekért.
Neked hogy alakult az utolsó debreceni alom? Láttam, 6-8 hetesen nagyon szépek, fejlettek voltak.
A száraz,konyhában megszáradt, penészmentes kenyeret csak kiegészítésképp kapják, amíg takarítok bedobok nekik egy-egy gyufaskatulyányi darabot. Szeretem hallgatni a rágcsálásukat. Természetesen tisztában vagyok, hogy könnyen erjedésnek indul stb., de ennyi nem árt. Utána nekiesnek az almának, sárgarépának, szénának, fűnek.
Hát olyan fajtát nem tudok, de nekem vannak ezek a kistestű rövid fülü nyulak, ezek inkább olyan csont és bőr fajták de sokkal finomabb a húsa mint a mostani húsfajtáké. Továbbá lepketarka húsa se jött be annyira nekem. A keverék holland tarka egész korrekt volt. az óriások is elég finomak, bár eddig csak keveréket ettem. A törpék is egész finomak voltak.