Már régóta érlelődik bennem a gondolat, hogy egy-két élményemet megírjam és „szakmai” körökben, igaz anonim módon, de közzé tegyem.
Hogy a legelején kezdjem, 12 éves korom óta tudom, hogy én kizárólag a fiúkat kedvelem. Voltak kezdeményezéseim a női nemnél, amelyek igennel végződtek, de az igazság az, hogy én akkor hagytam abba velük mindent, amikor korosztályom igazán nekilendült a csajozásnak. Nem vagyok mai gyerek, a korábban említett dolgok a hatvanas évek végén és a hetvenes évek legelején történtek. Ez a téma több szót nem érdemel.
Hát a srácokat igen csak szerettem volna, de erre csak 20 éves korom után került sor. Sorsom ilyetén történő alakulásában bent voltak az akkori körülmények és biztosan a saját hülyeségem is. Ebből a korszakomból két soha be nem teljesült, de nagy szerelem és pár elszalasztott lehetőség érdemel említést.
Szerelmeim:
Elsőként azt említeném meg, hogy bár diplomás ember lettem, de igen problémás gyerek voltam az általános iskola felső tagozatán. Igazából sokáig utáltam odajárni (nem voltak sikerélményeim) de ez az érzés nyolcadikos koromban megváltozott. Szerelmes lettem egy akkor ötödikes kiscsávóba, akit természetesen csak az óraközi szünetekben láthattam. Aki most pedofilt kiállt, kapja be, én is csak 14 éves voltam és nem szexet, hanem érzéseim viszonzását szerettem volna. Persze a tanulmányozott rendelkezésemre álló szakirodalomból már tudtam, hogy „nézeteimmel” ajánlatos nem dicsekedni, tehát meg sem próbáltam bármiféle kapcsolatba kerülni vele. De az egész tanulmányi éven keresztül az, hogy naponta láthattam, neurózisomat és depressziómat átmenetileg segített leküzdeni. Tanulmányi eredményem megjavult és egy műszaki szakközépiskolába mentem tovább tanulni.
Középiskola első két éve részemről eseménymentesen történt, leszámítva azt, hogy újra láthattam általános iskolai szerelmemet. Mivel a város másik végében volt a középiskolám, városunk egyik jelentős és hosszú autóbuszjáratával közlekedtem, mígnem észrevettem, hogy bizonyos napokon Ő is arra közlekedik, bár egyébként még az általános iskolánkba kellett, hogy járjon. Így további két éven keresztül láttam, havonta kb. egyszer. Azóta sem tudom, hogy mit keresett arrafelé. Utoljára akkor láttam, amikor motorkerékpár vizsgára készültem és lakásunkhoz nem túl messze egy forgalommentes, de aszfalt burkolattal ellátott helyen gyakoroltam a rutin feladatokat. Ő és a haverjai „lábtengó”-ztak. Én 19 éves voltam, Ő 15 lehetett. Ha csak egy kicsit is rám néz, lehet, hogy beszélgetést kezdeményezek. De semmi, nem kívánt élni a magasztos személyem által nyújtható társasági élménnyel. Viszont megtudtam a nevét. Ugyanis a labdajáték során a többiek hol a vezeték, hol a keresztnevén szólították. Egyszer eszembe jutott, hogy megnézzem, hátha megtalálom az iwiw-en, de nem volt szerencsém. Illetve lehet, hogy így a jó. Mert így amikor eszembe jut, mindig a fiatal emberkére emlékezhetem, nem egy esetlegesen elhízott, sörhasú egyén furakszik be legbensőbb emlékeimbe. Ha kiderülne, hogy életében azért Ő is valamilyen szinte érintett volt a témában (a szépeket gyakrabban megkísértik) biztos, hogy szepukit követnék el…
Életem talán utolsó szerelménél (na ez sem jött össze, de mi a faszt akar egy ötvenegynéhány éves egy huszonegykét évestől) jöttem rá, hogy benne (és sok másikban) a volt általános iskolai szerelmemet vélem felfedezni.
Mivel első szerelmemet ilyen részletesen kibontottam, ígérem, hogy a másodikat röviden fogom kivégezni. Én középiskola negyedik, Ő elsős… Azóta sem láttam ilyen gyönyörű aranyhajú szépséget. Na, nála már tudtam, hogy mit szeretnék tőle. Nedves álmaim nagy részét Ő okozta. Évekkel később újra láttam. Kisfiús szépségének maradékát is elveszítette, elég közönségessé vált az arca.
Elszalasztott lehetőségek:
Középiskolás koromban második és harmadik között a párhuzamos osztályokból kb. 20 gyerkőcöt összeszedtek és nyáron 10 napra kivittek bennünket az akkori NDK-ba. Az NDK-s fiúk nagyon csinosak voltak, csinosabbnak találtam őket a magyaroknál, de az elszalasztott lehetőség saját bandámból származott. Egy nagyon szép hegyes vidéken gyalogoltunk nem szigorúan egy tömbben, de azért mindenki tisztában volt, hogy nem célszerű a többiektől lemaradni. Valószínűleg pislantani mehettem a fák közé, így teljesen elmaradtam a többiektől. Ahogy igyekeztem utolérni őket egy másik osztályba járó csóka kerül mellém és mindjárt nekem szegezi a kérdést:
- Tudod-e, hogy kik azok a buzik?
Majd választ sem várva folytatta:
- Azok a férfiak, akik férfiakat szeretnek.
Ebben a pillanatban – a lehető legalkalmatlanabb időpontban – csatlakozik hozzám két osztálytársam. A másik osztálybeli gyerek – valószínűtlenül világos szőke és tejfehér bőrű - eloldalog. Kint létünk során azt egyszer még meghallottam, hogy a saját osztálytársai felszedtek pár német leányzót és ő azzal hárította el a felkínált hölgyet, hogy ő is szőke, a csaj is szőke, hogy néz az ki, hogy egy szőke fiú szőke csajjal jár. Mit mondjak, érdekes érvelés. Soha többet (még két évig jártunk a suliba) nem volt alkalmam dűlőre vinni, hogy mi fenét is akarhatott, de van határozott elképzelésem.
Utunk során én is kerültem bajba a hölgyekkel. De hát a Jó Isten megsegített. Amikor már csókolózni kellett és (pfúj, de) puncit fogdosni, mellettünk az osztálytársam a sok elfogyasztott sörtől elhányta magát. Megvolt az indok az elegáns távozásra. Szinte mindennap más városban voltunk, így még hazudoznom sem kellett.
További középiskolás éveimben az akkori ismerkedő helyeken próbáltam körülnézni, de hát akkor is az volt, hogy megjelentem én, alias „Szerény Bimbózó Virág” 16-17 évesen és helyben lévő összes elaggott korú próbált felszedni. No ez volt az a kategória, amire azt mondtam, hogy amennyiben csak ez a korosztály létezik, akkor én szűzen fogok elhunyni…
A második és harmadik alkalom már a katonaságnál történt.
Na! Katonaság. Nevezzük Árpinak. Egy félreértés miatt utáltuk egymást. Pontosan csak Ő utált én csak viszonoztam érzelmeit, bár ez nem volt szép részemről. Hanem egyszer századnapos vagyok. Az ügyeletes a takarodót intézte a körletben, így én egyedül voltam a napos asztalnál. Ez sem szép, de pisilés miatt ott hagytam az asztalt és bementem a klotyóra. Ezt követően átmentem a mosdóba kezet mosni. És ott megláttam Árpikát… Első látásra semmi furcsa, mivel hetente egyszer egy másik épületben volt csak meleg zuhany, a jobb idők beálltával mindenki csinálta, hogy hideg vízben lemosta az egész testét. Tehát ott állt Árpika, de nem egyedül… Állt neki a cerkája is, ami vastag és legalább 22 cm lehetett. Azt hittem megszédülök. De hát mennem kellett vissza, mert ha az ügyeletes nem talál a helyemen, akkor baszakodhatott volna. Ezt követően Árpika is viszonylag gyorsan összeszedte magát és elment aludni. Azon az éjszaka én szolgálatban legalább kétszer rárántottam. Igazából akkor láttam először más álló farkát élőben. Én ezek után igyekeztem Árpikával kibékülni, ami sikerült is. Voltam vele közösen őrségben (gyalogos, nem őrtornyos) ahol egymás melletti területet ügyeltünk. Persze az éjszakai órákban a tiltás ellenére együtt sétáltunk és beszélgettünk. Feltett szándékom az volt, hogy felajánlom kezem szolgálatait az Ő megkönnyebbítése irányában (lehet, hogy nem lett volna elutasító) de nem mertem kivitelezni. Ha botrány lett volna belőle, nekem nincs továbbtanulás… Árpikáról még annyit, hogy az együtt, egy helyen kezdett tanulmányainkat ő az első félévben abbahagyta. Végleg kiszállt az életemből.
Másik katonaságbeli élményem kiváltóját nevezzük Karcsikának. Közös feladatunk volt, hogy abból az épületből, ahol a közös zuhanyzás és fehérnemű váltás volt (majd erről is pár gondolatot később) nekünk kellett a szennyes fehérneműt a Csepelre (teherautó a gyengébbek kedvéért) felrakodni, majd mi is felugorva a platóra a laktanya másik végén egy raktárba lerakodni. Karcsika, akinek egyébként két fő kutatási területe volt az életben, az egyik, az állapot térmodell alkalmazása az irányításelméletben, a másik pedig a PINA, az egyik forduló során hátulról galád módon elkapott és maga alá gyűrt, (egyébként egy fejjel magasabb is volt, mint én) és elkezdett fogdosni. Egész pontosan a farkamat, ami egy pillanat alatt úgy állt, mint a cövek és én meg féltem, hogy észreveszi azt, hogy a szitkozódásom ellenére a testem meg azt mondja, hogy ne hagyd abba… No! Később Karcsikával közösen ún. biztonsági Őrségbe mentünk. A laktanya másik századai lőgyakorlata idején nekünk kellett volna megakadályozni, hogy bárki megközelítse a lőteret. Itt eleve párban voltunk szolgálatban. Én azzal a lökött Karcsikával (ÉN!!! akartam így), akinek sajnos most csak az volt fontos, hogy elgyalogoljunk két kilométert egy tanyához, hátha van pálinkájuk. Mit mondjak? Volt, mármint pálinka, sex, az semmi…
A közös laktanyai zuhanyzásról mások ódákat zengedeztek. Én meg úgy voltam vele, hogy akkor, amikor nem tudsz úgy megmoccanni, hogy ne legyen rögtön két farok a seggedben (persze nem az erotika, hanem a helyhiány jóvoltából) nem láttam benne túl sok örömre okot adó élményt.
Összefoglalva a katonaság egy nagy rakás szar volt, de ez az, ami a mai kisköcsögöknek kurvára hiányzik. A többségnél jellemzően eltinglitanglizott középiskola után kellene egy ilyen intézmény ahol gatyába ráznák és egy kis fegyelemre szoktatnák őket.
Na! Most még az első sex élményemet elmesélem, a következő expozémban pedig a koleszos élményemről fogok mesélni.
Uszoda és gyógyferedő. Én (sokadszor) próbálkozom a meleg vizes medencében (olyas) valakivel (aki persze tetszik) kapcsolatba kerülni. Az előző alkalommal majdnem sikerült, valószínűleg egy heteróval, aki végül zavartan elmenekült előlem (pedig jól nézett ki). Nos jött emberünk. Nem volt ugyan vágyaim netovábbja, de az első élő ember, akivel dűlőre tudtam jutni. Végül is én, a kezdő szólítottam meg. Nem volt nagy élmény, tél volt, egy útépítés miatt feltúrt, de ezért garantáltan elhagyatott területen próbálkoztunk. Megpróbáltam rábukni, de a feredőben történt hosszas tartózkodása ellenére bukéja volt. Ezek után én lekókad és többé ott nem… Ő próbálkozik saját magának megkönnyebbítésével, de neki sem ment. Szóval, első keksz élményem nagy szopás, de nem az erotikusból.
Még visszajövök!
