„Ma már tudjuk, hogy a Rajk - per eredetileg kozmopolita - cionista pernek indult, és Szőnyi Tibor lett volna a névadója és elsőrendű vádlottja. A koncepció átalakulása folytán került a perbe Rajk, Szőnyi elé. A nagy műgonddal kidolgozott nyilvános főper után a durván és sietősen összetákolt mellékperek következtek. Szőnyi Tibor, a svájci magyar kommunista emigráció vezetője személyéhez a svájci emigránsok pere kapcsolódott, az úgynevezett svájci per.
A svájci per tizenhat vádlottja közül két személy nem volt svájci emigráns (illetve Svájcból hozott feleség), és Aczél az egyetlen, aki egyáltalán nem volt emigráns, aki úgy került be (nyolcad- vagy kilencedrendű vádlottként) a perbe, hogy soha nem élt, sőt nem is járt külföldön.
A per ügyésze Dr. Alapi Gyula; az ügyet két hírhedt vérbíró, első fokon, 1950. március 22-23 - án, Dr. Olti Vilmos, másodfokon, május 20-án, Dr. Jankó Péter tárgyalja.
(A per lefolytatását az eredeti tervekhez képest hónapokkal el kellett halasztani, mert az akasztásra kiszemelt elsőrendű vádlottat, Vági Ferencet, a svájci emigráció második emberét, aki Szőnyi Tiborral együtt találkozott az amerikai hírszerzés vezetőjével, alig tudták a rabkórházban életben tartani, miután a kínvallatások során ürüléket etettek vele, és ettől igen súlyos fertőzést kapott.)
Egy halálbüntetés, egy életfogytiglan, első fokon hat, másodfokon négy 15 éves börtönbüntetés születik a perben, a többiek rövidebb, 3-12 éves börtönbüntetést kapnak. Aczélt első fokon is, másodfokon is 15 évre ítélik.
A per adatait lásd: Varga Endre: Nem felejtünk. Vita Kiadó - l956 - os Intézet Oral History Archívuma, 1989., 130. o. Az interjút készítette Hegedűs B. András, Kozák Gyula.
Az idézett rész Révész Sándor: Aczél és korunk című könyvéből származik.
Hogy aztán az ürülék emberi, - vagy mondjuk macskaürülék volt, az az áldozat szempontjából ma már elhanyagolható.
quisquam
Az idézett szöveg a 2001/4 számú Magyar Demokrata című újság 28. oldalán található.
Hasonló, nemzetközileg elfogadott, politikailag korrekt megnyilatkozásokkal eddig csak a vietnami háborúról írott legendák, úm. Rambo, Chuck Norris és társaik nálunk is terjesztett konzumidiótáknak szánt rasszista, fasiszta kiadványaiban hangzottak el.
Ez viszont hírértékű:
„BÉLCSAVARÁS AZ ÜGY ÉRDEKÉBEN
Fischer, von Stauffenberg és Weizsäcker
Joseph Martin Fischer, a népszerű német külügyminiszter és a Német Szövetségi Köztársaság alkancellárja egykor egy "PUTZ" rövidítéssel jelölt banda tagja volt. A rövidítés kibontva: a "Proletár Unió a Terrorért és Pusztításért". Mint e kedélyes nevű szervezet tagja, Joschka Fischer annak idején helyeselte a kommunista Vietkong terrorját, mert az "az ügyet szolgálta".
Fischer, szó szerint:
"Emlékszem egy beszélgetésre, amikor a 'bélcsavarásról' volt szó. A Vietkong egy falusi vezető hasát felvágta, a beleit kitépték és felfüggesztették Keserű vita volt a forradalmi terrorról egy humanista frakcióval, amely szerint ilyet nem lehet csinálni de a politizáltabbak - akik közé én is tartoztam - igent mondtak. Igaz, hogy embertelen, de ha az ügyet szolgálja, akkor rendben van a dolog."
A rehabilitálás, a szemhunyás, a kettős mérce továbbra is rendben van.Azt hiszem, képes metszetben láttam gyerekkoromban Bocskai hajdúit, karóba húzva pipázni. A hivatkozott extra. hu oldalon van beszkennelve egy kép a lengyel tiszt karba húzásáról.
Mindennap kikiáltanak ezen a fórumon valakik valakiket szélsőségesnek, fasisztának és így tovább. A fórumon is, az országban is, a világban is.
Tessék mondani: Európához csatlakozunk, vagy a Neander-völgyhöz?
quisquam
Csendes megjegyzés, mert szeretem a számszerűséget:
A világtörténelem legaljasabb és legembertelenebb utópiája a kommunizmus volt. Alain de Benoist csak egy adattal illusztrálja ezt: a cári rezsim utolsó 92 évében mindössze 6321 halálos ítéletet hoztak az orosz bíróságok, ezek jelentős részét is utóbb kényszermunkára változtatták.
Ezzel szemben Lenin hatalomra jutásának első 5 hónapjában 18 000 embert végeztetett ki, első öt évében pedig már közel kétmilliónál tartott a lista! Mégis, szemrebbenés nélkül lehet ma polgári demokráciákban, alkotmányos parlamentarizmusokban azt nyilatkozni, hogy a kommunista eszme humanisztikus, haladó, alapjaiban megkérdőjelezhetetlen, csupán volt némi eltolódás az elmélet és a gyakorlat között.
Kötelességünknek tartjuk közölni a megye kommunistáinak, dolgozóinak hangulatát - Brusznyai és társai ellenforradalmi csoport bünügyének tárgyalásán - a Győri Katonai Biróság Népbirósági Tanácsa által hozott itélettel kapcsolatban.
Másrészt a f. év október 19-én megtartott kommunista akti(va) meg is bizta a Párt- Végrehajtó Bizottságát, hogy közölje véleményét illetékes szervekkel, mely szerint nem ért egyet a Népbirósági Tanács itéletével, enyhének tartja azt. /10 évi, 5 évi és ez alatti itéletek./
Véleményük szerint a Népbirósági Tanács nem vette figyelembe 1956. október körülményeit, az ellenforradalmi csoport társadalmi veszélyességét, de még az elkövetett és bebizonyitott népi hatalom megdöntésére irányuló sulyos cselekményeket sem.
A vádiratban szereplő ellenforradalmi csoport Brusznyai vezetésével eszmei irányitója, gyakorlati szervezője volt a megyében az ellenforradalomnak. A megyében nemcsak kisérletet tettek, de lényegében át is vették a hatalmat. Az általuk létrehozott fegyveres csoportokra /katonai direktórium és egységei, nemzetőrség, operatív csoport, stb./ támaszkodva a törvényes államhatalmi szerveket megfosztották jogaitól, vezetőit, nagyszámu kommunistát elbocsájtottak. Az egész megye területére "érvényes" jogi formákba öltöztetett rendeleteket adtak ki, melyek a népi demokratikus államrend megdöntését célozták.
Több kérdésben átvették az Elnöki Tanács jogkörét. Hozzáfogtak az egész megyében a régi közigazgatás megszervezéséhez. A kommunisták üldözésével, /kb. 170 volt letartóztatva/ a párt anyagi értékeinek kisajátitásával lényegében szétverték a pártot is.
Hatalmuk szilárditása érdekében többezer fegyvert kiosztottak és elkészitették a védelmi tervet, megszervezték a szovjet elvtársak elleni ellenállást. Ennek következményeként felelősek kb. 250 (em)ber haláláért, felelősek óriási értékek elpusztulásáért, egyéb anyagi károkért.
Mindezek és több más sulyos ellenforradalmi büncselekmény a tárgyalás során bizonyitást nyert.
A megye kommunistái, becsületes dolgozói - a népi demokratikus
államrend megdöntéséért küzdő vezető szerepet játszó ellenforradalmárok felelősségrevonásánál - a legsulyosabb ítéletet várták, nem pedig a törvényes büntetési tétel minimumát.
Kérjük a Legfelsőbb Biróságot, hogy az ügyben - mely fellebbezés alatt áll - a törvényeinknek megfelelő komoly ítéletet hozzon.
V e s z p r é m . 1957. november 2.-
Elvtársi üdvözlettel:
/Geier Béla/
m.adm.főelőadó. /Pap János/
m.titkár
BRUSZNYAI ÁRPÁD ÉLETRAJZI ADATAI:
1924.június 24-én született Derekegyházán.
1942-ben érettségizik a szentesi gimnáziumban.
1947-ben a Pázmány Péter tudományegyetem klasszika-filológia tanszékén mint az Eötvös József Collegium tagja szerez görög-latin-történelem szakos tanári diplomát.
1947-től 1950-ig a Klasszikafilológiai Intézet munkatársa, Moravcsik Gyula professzor vezetése alatt.
1950-ben katolikus pap bátyja internálása után állásából elbocsátják. A váci egyházmegye püspökének segítségével ezután latint és görögöt tanít a váci szemináriumban.
1951-ben a Homérosz-kérdésről szóló doktori disszertációját megvédi.
1952-től a veszprémi Lovassy László gimnázium tanára, emellett előadásokat tart, énekkart vezet.
1953-ban házasságot köt Honti Ilonával, egy év múlva lányuk születik.
1956. október 26-án beválasztják a Veszprém Megyei Forradalmi Tanácsba, október 31. és november 4. között a Megyei Forradalmi Tanács elnöke.
1956. november 4-én a szovjet helyőrség katonái lefogják, de egy hónap múlva, igazolva vétlenségét, haza engedik.
1957 elején felesége szüleihez Vácra költöznek, a váci gimnáziumban tanít.
1957 húsvétja után ismét letartóztatják; a váci, veszprémi, szegedi, budapesti, győri börtönökben vizsgálják előéletét.
1957. október 15-én, ügyének elsőfokú tárgyalásán, a Magyar Népköztársaság államrendje elleni szervezkedésben való részvétel címén vádat emelnek.
Első fokon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik.
Az ügyész fellebbezése következtében, 1958. január 6-án kötél általi halálra ítélik.
Kedbes barbar!
Nem foglalkoznál kicsit a veszprémiekkel, ha már sikerült azzal a Pap János-levéllel megkavarnod, mit megkavarnod: -dermesztened őket. Kicsit bővebben, barátom. Minthogy az ifjúságot eltiltották a topiktól: az ifjúság tanulni akar. Vénebbek meg alvásra intenek...
Üdvözöl: ty.
(Hol van Nereusz?)
Kedves pvcpadlo!
A tényközlést köszönöm.
A megjegyzést már olvastam, és nem tetszik.
Nem a számháború a lényeg.Valahol, másik topicban már idéztem valakit, aki volt olyan korrekt, hogy a számokkal zsonglőrködőknek megmondta: a legkisebb szám is eggyel több az erkölcsileg megengedhetőnél.
Maradjunk ennyiben.
Tisztelettel
Tiborc
a törés nem a hatalmi viszonyok, társadalmi rétegzettségek, grádicsok mentén kezdődött.
Ha ez így volna, akkor ma világforradalomnak kellene kitörnie, mivel: érdekel egyáltalán?
Azért mondom: az unokád még csak fuldokolni fog. Az ükunokád az oxigénhiánytól el is fog kékülni. További leágazóidról már nem nem is akarok beszélni.
A tigris, amikor magabiztosan kopoltyút növeszt, s beugrik a vízbe...
Erről van szó.
Nos, milyen a távlat?
Ahhoz képest, hogy ezek a szemetek még lélegeznek, semmilyen.
Ha fölakasztatod őket, abszolút és abszurd az eset, több levegő, kevesebb nem lesz a széndioxid-kibocsátás.
Teljesen fölösleges kékülni rajtuk.
Azt gondolom, hogy ez a könyv a legelső összegzése ennek a fekete korszaknak. A hibák ellenére is elég jól olvasható, már amennyire a tárgya ezt az olvasmányosságot nem változtatja hányingerré. Nyilván követni fogják gondosabb, pontosabb, elfogulatlanabb munkák.
A legnagyobb nehézséget én abban látom, hogy a fasiszta előképe az arisztokrata a polgárból ha módjával is, de bőszültséget váltott ki. A kommunista előképe, a "megalázott és megszomorított", társadalom áldozatának kikiáltott csatornalakó, aki egyszerűen nem felelős a tetteiért. A polgárnál ő annyira alacsonyabb, hogy szóba se jöhet alternatívaként. Kasztja az érinthetetleneké. Titokban vagy nyíltan, de közös az ősük a polgárral. Ezért nem hiszem, hogy jobb meg baloldalnak különösebb értelme volna.
Bevallom, igen nehéz olvasmány a könyv.
Keveslem a hozzászólók számát.
Nem szeretném, ha egyedül folytatnám a könyv olvastán megfogalmazódott gondolataimat.
Visszakerestem: pl. „A’ zannya Krausz” topicban nagyon ideillő gondolatai voltak asztaltársaimnak. Köszönöm.
Darrownak és szabikának is, mert olyanokra hívták fel figyelmemet, amelyekről az index.hu politika nélkül nem lenne tudomásom.
Amatőr vagyok, és nem szeretném, ha egyedül nyilatkoznék meg itt.
Dilettáns mivoltomat igazoló megjegyzést 02 bejegyzésemre köszönöm, nem ismertem Pelle Jánosnak a kérdésben megfogalmazott írását. Talán lesz időm pótolni.
Nem szeretném, ha kritikai hang nélkül maradnának beírásaim. Tetszik a könyv, hibáival, erényeivel, és nem jó, ha csak én szólalok meg. Nem vagyok tévedhetetlen szakember, nem vagyok elfogulatlan történész, és ember vagyok elsősorban.
Elnézést azoktól is kérek, akiket nem említettem, bár már elmondták véleményüket.
Tisztelettel
Tiborc
Politikai perek a nem kommunista vezetők ellen.(406-415 oldal)
Elnézést, kissé offtopic leszek.
Nem ismeretlen a tény, de így Karel Bartosek szerkesztésében érdekes párhuzam található.
Bulgária: Nikola Petkov miniszterelnök helyettest 1947. szeptember 27.-én felakasztják. A perét előkészítő Trajcso Kosztov elvtársat majd két év múlva.
Csehszlovákia: Heliodor Pika tábornokot 1949. június 21.-én akasztják fel. Bedřich Reicin, egyik eltevője három év múlva követi.
A magyar példát csonkán adom: Donáth Györgyöt meggyilkolták.
Rajk Lászlót pedig 1956.-ban újratemették.
Nem e könyv adata: belenéztem Kiszely Gábor könyvébe. A végén lévő névsorban számomra meglepetést okozott Kádár János és felesége ÁVH - ás rendfokozata. Nem tudtam eddig. H’ja kérem, ez volt a párt ökle, á’la SA/SS.
Nem szívesen idézek a könyvből.
Gottwald et. parlamenti beszéde:
”És Moszkvába járunk, hogy megtanuljuk az orosz bolsevikoktól, hogyan kell kitekerni az önök nyakát.”
Elvtársak, nem volt elég?
Fejlődés a demokráciában, hogy egy ilyen mondatot az indexen IRC fenyegetésnek vennék és törölnék. Akkor a létező szocializmus volt.
Kedves Tiborc, feltehetőleg erről lehet szó (ld. fettel kiemelt!
Az altavizslán találtam a részletet:
"Az 1919-ben egyszer már kipróbált bolsevizmustól való félelem Magyarországon
is fontos komponense volt az antiszemitizmusnak, nemcsak a háború végéig,
ameddig “a zsidó veszély elleni védekezést” a hivatalos politika szervezte és
támogatta, de még 1945 után is. A poszt-Holocaust periódusban egész
Kelet-Európán, főként Lengyelországon, Szlovákián és Magyarországon
végighullámzó vérvádhisztériák és pogromok (lásd ezekről Az utolsó vérvádak című
könyvemet) azért is figyelemre méltóak, mert lehetővé teszik a Holocaustot
előidéző és végigkísérő kollektív pszichózis rekonstruálását és tanulmányozását.
Ne feledjük: ezekre az antiszemita jellegű tömegmegmozdulásokra akkor került
sor, amikor a hadicselekmények már megszűntek, az uszító propaganda
elhallgatott, és a németek nyomásával sem kellett számolni. A zsidó=kommunista
evidencia egyaránt nyilvánvaló volt az 1946. májusi kunmadarasi és a júliusi
kielcei pogrom résztvevői számára, akikre ugyanakkor a legprimitívebb vérvádas
hiedelmek és a szabad rablás vágya is hatottak. Tömegpszichológiailag egyébként
teljesen érthető, hogy a Vörös Hadsereg kiszámíthatatlan önkényeskedéseit, a
“malenkij robotot” és a kommunista demagógiát a demoralizált tömegek
összefüggésbe hozták a zsidókra szórt irracionális vádakkal, különös tekintettel
arra, hogy az újdonsült kommunista garnitúra és a rendőrség vezetői között a
várakozásnak megfelelően “túl voltak reprezentálva” a zsidó származású káderek...."
Kedves barbar!
Köszönöm.
Már írtam egy Felipe Gonzalez Európa népei könyvről, amelyből a kiadói cenzúra vágta ki Magyaroszág külföldi ismertetésének fordítását.
Azóta sem tudom, hogy mi a véleménx Oxfordban a magyarokról.
Tisztelettel
Tiborc
"Nekünk magyaroknak nyilván a rólunk szóló lapok lennének a legfontosabbak, és bizony szomorúan kell megállapítanunk, hogy Etiópia vonatkozó históriáját részletesebben tárgyalja a könyv...
A hibák egy részét a fejezethez kiegészítő jegyzeteket író Zinner Tibor kijavította, de azért maradt belőlük bőven a szövegben...
Mérgelődni persze fölösleges, e rémtörténet hazánkra vonatkozó részét nekünk kell megírnunk alaposan, aztán sürgősen lefordítani majd néhány világnyelvre..."
(N. Pál József: A pokol köreinek enciklopédiája=Kortárs. 2000. 10-11. 120. p.)
Adattáram hiányos.
Idézet a Fekete könyvből:
„1946-ban voltak az európai történelem utolsó pogromjai..”
Zinner Tibor jegyzete a könyv adatához:
” Kunmadarason 1946. május 21.-én, Miskolcon 1946. július 30.-án, valamint augusztus 1.-én volt pogrom.”
Én még úgy tanultam, hogy hazánk felszabadult 1945. április 4.-én, és mi voltunk „az utolsó csatlós”.
Nekem ez fekete folt.×
Még csak három oldalt olvastam el.
Tisztelt asztaltársaim adatolását kérem a fentiek megértéséhez.
Tisztelettel
Tiborc
×Megjegyzés: az általam birtokolt Bakos 1983 szerint:
„pogrom”: lakosság más nemzetiségű v. vallású része (főleg zsidók) elleni, gyilkolással, erőszakoskodással járó hajsza (a.m. elpusztítás)
Fekete könyv 01.
Tisztelt asztaltársak!
Oldalanként több mint 5 Ft az ára, de megéri!
Kegyetlenül lehet vele ütni, verni, szétverni a tákolmányt az alapokig.
Kevés idézet lesz, sok saját vélemény.
Nem értem egyes urak fanyalgását.
Fordító: Benyhe János
Szakmai ellenőrök, jegyzetkészítők: Kun Miklós és Zinner Tibor
Szerkesztő: Fázsy Anikó és Csillag István.
Apró hivatkozás a jegyzetekben:” Különösen a budapesti 1956-os magyar forradalom Történeti Intézetében dolgozó kutatók (Békés Csaba, Rainer M. János és Germuska Pál) közzétett összefoglalójára támaszkodtunk.”
Mert én a magyar vonatkozások olvasásával kezdtem a könyvet.
A nevezett történész urak ellen sem itt a fórumon, sem az életben komoly kifogást nem emeltem, megítélésem nem mindig esik egybe az övékkel, de nem életbevágó az ellentét.
Ami viszont meglep: látszat szerint a jobboldal dicséri a könyvet, a baloldal hallgat, holott ez a többi vitafórumban az említett történészek vonatkozásában fordítva szokott történni. Valami sántít ez ügyben!
Akkor hazánkról.
A 401. oldal eredeti szövegében számadatok szerepelnek.
Magyarország adatai:
Katonai veszteség 140 000
Civil veszteség 300 000
Zinner Tibor adatai lábjegyzetben szerepelnek:
A 14 milliós Mo. háborús vesztesége 800-850 ezer fő.
A zsidóság vesztesége meghaladja az 500 ezer főt, ebből a trianoni területről elhurcoltak száma 330 ezer.
Katonai veszteség 150-180, más adat szerint 220-260 ezer fő, a többi civil áldozat.
Érdekes adatok, ennek kapcsán az MSZP kiváló politikusának tavalyi elszólalása jutott eszembe. Danielisz Béla adatai az egy évvel ezelőtt tartott tüntetés során a holokauszt áldozatainak számáról. Meg a tisztelt asztaltársak által citált számok. Végre történészt olvasok.
mert a könyvek, a media - az irott és elektronikus, a film stb. - mindez aránytalanul kevesett és nem is kellő mélységben, hűséggel foglalkozott az elmúlt ötven évben a Kommunizmus büneivel.
Mindez hatványozottan igaz a magyarországi helyzetre, sajnos még ma is.
Persze ennek a media bünrészessége is oka, hiszen negyven éven át magyarprszágon nemigen létezett másfajta media, mint kommunista barát.
Nyugaton egy kicsit jobb volt a helyzet, de mivel ott sosem volt "létező kommunizmus" és sok meghatározó szellem ezért a saját börén nem élvezte a létetző kommunizmus borzalmait - megtévedt, és magával vitt nemzedékeket. Később hiába visszakozott - már kitermelt magából egy félrevezetett "generációt" - lást pl. Sartre esetét, stb.
Ebben a topicban például senki nem tagadja, hogy a Gulág és a KZ-táborok - bizony, ez az időbeli sorrend - alapformája a gyarmati háborúkban, tehát a kapitalizmus bonyodalmaiban, gyökerezik. (Brit-búr konfliktus.)
Bizonyára sok dolog kiadható a kapitalizmusról is, igazad van. A felsoroltaknál többet tudok magam is. De az nem mondható el pl., hogy külföldi kölcsönök felvételével tette, ideig-óráig, magát gazdaságilag állóképessé. Az még ugy sem, hogy vele ellentétes ideológiájú rendszer finánctőkéjéhez fordult.
Ha tudsz példát erre, boldogan fogadom.
Most egyelőre nem folytatom a kommunizmus "sajátosságainak" további taglalását.
Tisztelt Asztaltársak!
Lovas Márton, egy GULÁG - ot megjárt kommunista 1962-ben megírt könyve csak 1989-ben jelenhetett meg. Címe: Magyar voltam a GULAG - on. Széchenyi kiadó kft. 1989. ISBN száma: 963 01 9480 5
Szerzője régen halott, és sok elvét ma már másként látom, mint akár 1962-ben, és mint 1989-ben. Az általa leírtakat valóban történelemként kell kezelni, és a szerzőt azon kor historikusaként.
Javasolom szíves figyelmükbe, az index szabályai szerint rövidre fogva a szót, csak az utószót másolom be.
„UTÓSZÓ
ÍRTA: SZABÓ MIKLÓS
Az 1905-ben, Budapesten született Lovas Márton eredetileg munkás volt, esztergályos. A húszas évek legelején, a berendezkedő Horthy-rendszer ereje teljének időszakában csatlakozik a mély illegalitásba szorított, alig létező földalatti kommunista mozgalomhoz. Óriási elszántság jele ez az adott körülmények között. Mivel ezekben az időkben gyakorlatilag nem folyhat kommunista tevékenység Magyarországon, a kommunista aktivisták többségéhez hasonlóan ő is emigrál. A húszas éveket munkásként Franciaországban tölti. Megtanul franciául, s míg ezt teszi, kiderül kiváló nyelvtehetsége. Ez a felismerés értelmiségi ambíciók felé fordítja. Be- kapcsolódik a franciaországi magyar emigráció kommunista csoportjának sajtótevékenységébe; ettől kezdve lelkében és ambícióiban újságíró, s ennek meg- felelően igyekszik magát autodidakta módon képezni. Hányatott élete során csak rövid időszakokban tudja választott vagy inkább vágyott hivatását gyakorolni. A húszas évek végén váltás történik az illegális magyar kommunista mozgalom vezetésében. Ez nem a belső mozgalmi fejlődés eredménye, hanem - mint akkor minden kommunista párt minden lényeges politikai fordulatát - a kommunista mozgalom nemzetközi köz- pontja, a Kommunista Internacionálé, ismert rövidítéssel a Komintern eszközöli ki. A fordulat eltávolítja a pártvezetés éléről az alapító pártgarnitúrát, s a vezetést az otthoni, illegalitásba került fiatal aktivisták kezébe adja. Az átalakítás meghirdetett célja az, hogy felszámolja a párt emigráns vezetésében hosszú időn át folyt frakcióharcot, azzal a salamoni döntéssel, hogy mind a Kun Béla, mind az ekkor már nem élő Landler Jenő által korábban vezetett frakció tagjait kihagyja a vezetésből. A Komintern célja, hogy a párt élén álló vezetőket, akik elhajlásnak bélyegzett politikai platformokhoz való vonzódással, így vagy úgy mind kompromittálódtak a húszas évek végére, félreállítsa. Az új, fiatal pártvezetők - akik sorába Lovas Márton is tartozik - ebből a szempontból tabula rasával indulnak. Kiválasztásuk, a mozgalom élére helyezésük szempontjából azonban nem ez a legfontosabb. Ezek a fiatal emberek nem rendelkeznek az idősebb, leváltott gárda mozgalmi tapasztalataival, politikai súlyával, nemzetközileg is elismert tekintélyével, tőlük azt remél- heti a "világpárt" (valójában a szovjet párt) vezetése, hogy fenntartás nélkül hajtják végre utasításait. A politikai vonal, amelyet ekkor a Komintern az új, megfiatalított pártvezetésnek ad, szélsőségesen, élettől elrugaszkodott módon radikális. A vezetésből közvetlenül Kun Béla irányzatát távolítják el, de a "vonal" inkább a korábbi Kun-frakció stratégiájának még szélsőségesebb változata, mint a Landler-frakcióé.
Intrikából mégis a Landler-frakció régi tekintélyei látják el tanácsokkal, mozgatják a háttérből Kun Bélával szemben a Moszkva által kinevezett fiatal pártvezetőket. Sajátos forrás a visszaemlékezés erre vonatkozó része, sajátosan tükrözi a párton belüli frakcióharc módszereit és egyénien új megvilágításba helyez több, legenda övezte mozgalmi klasszikust.
A fiatal pártvezetői garnitúra 1930-ban percek alatt bebizonyítja Magyarországon az aktuális szektás Komintern-stratégia kudarcát: az osztályharc élezésének, a nyílt kommunista fellépéseknek a tömegtüntetéseknek stratégiája, amelyet a helyi viszonyokat ismerő vezetők közül Lovas Márton csak vonakodva vállal, olyan vereségeket okoznak a pártnak, amely a fiatal vezetés leváltásához vezet és alkalmat ad a magyar vezetésből kibuktatott Kun Bélának, hogy ezért "revansot" véve ellenfelein a GULÁG-ba juttassa a fiatal vezetőség tagjait.
Lovas Márton csak jóval 1945 után kerül haza Magyarországra. Vezető pártfunkciót többé nem kap, ezután újságíróként működik. Egyszer még feltűnik a hazai közéletben. 1957 elején brosúrát jelentet meg a lezajlott "eseményekről", amelyben figyelmen kívül hagyta azt az 1956 decemberi párthatározatot, amely a lezajlott felkelést minden fázisában és mozzanatában, már a diáktüntetéstől kezdve ellenforradalomnak bélyegez és visszacsempészte azt az értékelést, amely 1956. november 4. és a decemberi párthatározat között olvasható volt, azaz: a forradalom kétszakaszos érté- kelését, amely szerint a felkelők és a Nagy Imre-kormány között október 28-án kötött fegyverszünetig forradalom volt és csak utána csúszott át ellenforradalomba. A brosúrából óriási politikai botrány lett; azonnal bevonták és a további időkre megalapozta szerzőjének is tartós félreállítottságát.
Lovas Márton életrajzi írása beilleszkedik a nemzetközi és a magyar GULÁG - irodalom sorába. Már az is figyelemre méltó, hogy az 1962-ben született írásban jóval Szolzsenyicin előtt megjelenik a később, az orosz szerző nyomán fogalommá vált rövidítés. Nem először. Egy, a koncepciós, perek idején lágert járt és a harmincas évek végén külföldre jutott alsó szintű funkcionárius, Szolonyevics leleplező könyvében már használja a kifejezést, de ez a könyv nem kap széles publicitást és később sem igen idézik, mert a hitleri Németországban jelenik meg. Így Lovas a kifejezés használatában (is) igazi előfutár. Fontos a könyv szempontjából, hogy míg az ismert nemzetközi irodalom elsősorban a "nagy tisztogatás" korának GPU - terrorjáról, vizsgálati módszereiről és GULÁG - járól ad hírt, addig Lovas Márton emlékezése a megelőző korszak: a mezőgazdaság kollektivizálása és az első ötéves terv időszakának állambiztonsági módszereit, eme időszak politikai ügyeinek bonyolítását és az ekkori lágerviszonyokat írja le. Fontos darabja a magyar GULAG - irodalomnak is; méltó helyet foglal el olyan írások sorában, mint Lengyel József szépirodalmi formában írt visszaemlékezései vagy a Csalog Zsolt által lejegyzett, hátborzongató "M. Lajos" - interjú.
A könyv mindenképpen segíti a "fehér foltok" eltüntetését és gazdagítja politikai kultúránkat”
A fülszöveg:
„Harminc év távlatából
Ezeket a sorokat 1962. december 30-án írom, pontosan harminc évvel azután, hogy az OGPU letartóztatott. Nem titkolom, letartóztatásom után közvetlenül kigyulladt lelkemben a gyűlölet fáklyája mindazok ellen, akik velem szemben bűnöket követtek el, mindenekelőtt Kun Béla iránt. Valóban, amint ő durván és nyíltan megmondta, "hülye" voltam. Dolgozószobájában négyszemközt felajánlotta nekem, hogy nem tartóztat le, ha vállalom a hóhérszerepet, és megfonom a kötelet Szerényi Sándor és Barna József számára. Én azonban visszautasítottam az ajánlatát. Bevallom, annak ellenére, hogy nagyon drágán fizettem ezért a "hülyeségért", soha nem tettem magamnak szemrehányást amiatt, hogy ezt a szerepet nem vállaltam. Naiv és tiszta lelkű ifjú voltam én akkor, eszembe sem jutott, hogy a szóban forgó "vizsgálat" tulajdonképpen ártatlan elvtársak lélektelen és kegyetlen elítélése. Valahogy úgy voltam, mint a becsületes kártyajátékos; aki hamiskártyásokkal játszik. Ők persze hülyének tartják a tisztességest. Harminc év hosszú idő egy ember életében. A gyűlölet említett fáklyája már régen kialudt bennem Kun Béla iránt. Egyébként is Kun Béla és a "viszgálóbíró" , aki úgynevezett ügyünkben a hóhér szerepét játszotta, egyaránt azoknak a módszereknek estek áldozatul öt évvel később, 1937-ben, amelyekkel akkor öt magyar kommunistát - Szerényi Sándort, Barna Józsefet, Házi Károlyt, Kiss Hugót és engem - "elintéztek".
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Tiborc
.
Bocsánat, ha nem a könyvről szólok, de ez a mű is a "kommunizmus fekete könyve".
„Véralgebrailag” kevesebb benne a hullák száma, nem is számoltam össze.
Emlékszem, gyerekként akartam elolvasni, de nem engedték szüleim, fiatalnak találtak hozzá. Alexandra Rachmanova: SZERELEM, CSEKA, HALÁL című könyvét szeretném figyelmükbe ajánlani.
Lehet, a szerelem szó miatt nem olvashattam akkor el, lehet másért. A családi példány eltűnt, csak nemrégen leltem rá az 1990-es kiadásra.
A Kelenföld kiadó adta ki, fordította Benedek Marcell.
ISBN száma: 963 3 553 245 8.
Kérem, ha valaki hozzájut, olvassa el, mert alapmű. Több helyen fogok hivatkozni rá.
Az előszót, és a fülszöveget másolom be, remélem a jogutód is helyesli szándékomat, bár Benedek István professzor már nincs közöttünk.
"ELŐSZÓ
Alexandra Rachmanova regénytrilógiája: a Szerelem, cseka, halál, a Házasság a vörös viharban és A bécsi tejesasszony jóformán teljesen ismeretlen a mai magyar olvasóközönség előtt, holott ez az orosz „Elfújta a szél" a két háború között a 30-as évek világhírű könyvsikere volt. A memoár-sorozatot szinte valamennyi világnyelvre lefordították, évek alatt sok-sok kiadását kapkodták el. Magyarországon 1934-ben jelent meg először a Dante Kiadónál Benedek Marcell fordításában, s az Ünnep című folyóirat közlése szerint 1935-ben mára harmadik kiadását követelte az olvasók rendkívüli érdeklődése. Nyilván ennek hatására is adta ki a Dante Kiadó Benedek Marcellné tolmácsolásában Gyermekkorom címmel Rachmanova fiatalkori naplóját, amely a regényfolyamot négy kötetre bővítette. Laikus számára alig-alig érthetőek és követhetőek a század első negyedének oroszországi, szovjet-oroszországi történelmi változásai és eseményei. 1914 nyarától a gazdaságot és a lakosságot végletekig kimerítő világháború, az egymást gyorsan követő forradalmak, majd a négy és fél évig tartó - a világháborúnál is nagyobb szenvedéseket hozó polgárháború elmondhatatlan megpróbáltatásokat jelentett. Az egymással szembenálló fehér és vörös seregek, különböző rendű és rangú, reguláris vagy alkalomszerűen összeverődött fegyveres csoportok, majd a Murmanszknál, a Fekete- tenger partjainál, illetve Vlagyivosztoknál partra szálló,. a polgárháborúba beavatkozó angol, francia, görög, japán csapatok révén kiszélesült s állandósult a hatalmas földrajzi méretűvé váló konfliktus. De még az egy-egy ideig együtt harcolók - mint az eszerek, anarchisták, bolsevikok, baloldali mensevikek - is gyakorta szembefordultak egymással. Mészárlások sora, sebtiben törvényesített vagy törvénytelen kivégzések, terrorakciók, merényletek, bosszúk. megtorlások, áttekinthetetlen egyéni és csapatos leszámolások honává vált az egész ország.
Az emberi kíváncsiságot az akarva vagy akaratlanul megrostált, a gyakran elferdített hivatalos híreken és beszámolókon túl mindig is izgatták és érdekelték egy-egy ismeretlen, szinte elérhetetlen ország magánemberének élményei, egyéni reflexiói. Így különösen felfokozott várakozás fogadhatta azt a naplót, melynek szerzője közvetlenül a félelmetes és misztikus ködbe vont Szovjet-Oroszországból érkezett, végigélve a proletárdiktatúra és a polgárháború viszontagságait.
A korabeli olvasók Rachmanova könyveiből éppen azt tudhatták meg és olvashatták ki, ami a hivatalos tényekből és jelentésekből, az elfogult vagy elfogultnak tűnő tudósításokból kimaradt: a mindennapok tragédiáit. Rachmanova nem politikus és nem politizál. Nem irányítója, és nem alakítója, hanem elszenvedője a történelemnek. Naplójában - bármilyen furcsa is - a történelem pusztán mellékszereplő. A főszereplő az egyén világa és családjának, hozzátartozóinak sorsa. A történelem eseményei nem önmagukért jelennek meg a könyv lapjain, hanem akkor és csak annyiban, amennyiben azok a tágabb értelemben vett családnak és ismeretségi körnek az életét megváltoztatják, megnyomorítják. Így történhet meg az, hogy egyes - Oroszország életében is - korszakos jelentőségű históriai tények (mint pl. a breszt-litovszki béke) kimaradtak, meg sem említődnek a naplóban. (A regény datálásai - körülbelüli pontossággal - általában helytállóak. A Szerelem, cseka, halál című kötet második feléig Rachmanova a régi, a Julius Caesar - féle naptár szerint számozza a napokat, ami a Gergely - naptárhoz képest 12 nap eltérést jelent. Néhány meglepő dátumot azért találunk a könyvben. Rachmanova napokkal előbbre helyez eseményeket a valóságban megtörténteknél. A Lenin elleni merénylet például 1918. augusztus 30. helyett a regényben augusztus 28.-án zajlik,
a cár lemondását 1917. március 4. helyett március 3-ra teszi. Ezek a tévesztések nyilván a korabeli naplófeljegyzések utólagos rendezésénél születhettek. A visszaemlékezés bejegyzéseit a családi élet történései diktálják, nem a történelem. Mindemellett az írónő egyéni sorsán keresztül is képes visszaadni és érzékeltetni a vörös és fehér seregek küzdelmei közt sodródó, a frontvonalak hullámzásaiban, anarchikus viszonyok közepette éhező, nyomorgó, kiszolgáltatott emberek és embertömegek félelmét, az életért vívott harcát. sőt nemegyszer a körülmények okozta elállatiasodását is.
Rachmanova műve a memoárok azon fajtájához tartozik, mely a történelmi folyamatokkal egyidőben, napról-napra, kronológikusan íródott, így a tévedés, az időeltolás lehetősége is kisebb. Az ilyen visszaemlékezések jellemzője, hogy a szerző kevésbé elemez, kevésbé magyaráz, vagy általánosít, ám ez által írásának érzelmi hatása is erősödik. Rachmanova nem analizál, nem von párhuzamokat történelmi korok, tények vagy csoportosulások között. Az évek multával leülepedett, kikristályosodott következtetéseket nélkülözi ugyan a könyv, hisz az időbeli rálátás teljesen hiányzik belőle, de ez nem feltétlenül hátrány, mivel mindezért cserébe műve még inkább hitelesnek tűnik.
Alexandra Rachmanova 1898-ban, az Uralban, egy dél-orosz városkában született. Apja orvos, nagyapja milliomos falusi vállalkozó-gazdálkodó. Szülei, s főleg nagyszülei patriarchális háztartásában látta és emelte később eszményképévé az orosz család (ezen belül a jó házasság modelljét. Rachmanovának a kultúráltság és a műveltség mellett a család az élet legnagyobb szentsége, ezek nevében mondja ki kíméletlen - és többször igaztalan - ítéleteit.
Magyarul is megjelent A család halála című brosúrájában, mely inkább szociológiai tanulmány, tárgyilagosan, statisztikákra támaszkodva tekinti végig az orosz család jelenét és várható jövőjét Szovjet-Oroszországban. Borzadva idéz Kollontajnak, a híres szovjet teoretikusnőnek egy kommunista kongresszuson mondott beszédéből:
” ..A forradalom mindaddig megvalósíthatatlan, amíg a család fennáll. A család a burzsujoknak az egyház által feltalált intézménye. El kell pusztítani!” vagy Lunacsarszkij kijelentését, miszerint: "A család a bolsevista ideológia szerint az egyéniség éltetője és ezért az ideális kommunista államban nem tűrhető meg. " Felhívja a figyelmet a prostitúció, az elképesztő mértékűvé növekedett magzatelhajtások, a fosztogató és nemegyszer gyilkoló, hazátlan gyermekek jövőtlenségének veszélyeire, valamint ezeknek a családot szétzüllesztő következményeire is. A család - Rachmanova szerint - éltető erő, amiért érdemes bármilyen szörnyűséget elviselni, mert az egyik legszebb örömet ebből meríthetjük. "A boldogságért minden embernek saját magának kell harcba szállnia, mindenek előtt saját magával: áldozatokat kell hoznia a boldogság érdekében - másokért. Ez az emberi lét és boldogság örök törvénye" - írja A család halála című munkájában.
Rachmanova élete során - szinte egy fejlődésregény felépítése szerint - az okos és művelt, de allűröktől nem mentes, elkényeztetett úrilányból fokozatosan. a szemünk láttára válik egyre több megpróbáltatást tűrő és áldozatokat vállaló fiatal nővé. A család mellett a tanulás, az embereket jobbá tevő olvasás az egyedüli dolog számára, melyről semmiképpen, semmilyen körülmények között nem mondott le. Két diplomát szerzett, irodalomtörténetből és pszichológiából, s egyiket a 20-as évek Oroszországának hányattatásaiban. A másik megszerzésére hosszú ideig készült. Mikor 1925-ben osztrák hadifogoly férjével (Dr. Arnulf von Hoyer) két bőrönddel kitoloncolták hazájából, Bécsben, majd Salzburgban. 1945-töl pedig Svájcban lakott. Bécsben, hogy családját eltartsa, és férje folytathassa tudományos kutatását, egy tejesüzletet nyitott és tartott egyszemélyben életben. Éjszakánként pedig - ahogy ereje engedte - ő is tanult. Évekkel később végül Salzburgban kapott végzettségének megfelelő állást, a gyermekpszichológia docense lett. (Ez a memoár valóban másféle világról és életmorálról mesélt, mint a Nyugat-Európába kimentett, vagy eleve ottani bankokban tartott vagyonokból dőzsölő nagyúri orosz emigránsok élete, vagy éppen a hazájukat elhagyni kényszerülő nincsteleneknek a meg- változtathatatlan szegénységbe beletörődő fásultsága)
Szinte véletlen, hogy írónő lett. Férje tudományos munkásságának jegyzeteit keresve talált rá a kiadó Rachmanova - addig csak önmagának szánt - naplójára, a megjelenést követően azonnali igazi besteller lett.
A Gyermekkorom az 1910-es évek közepének Oroszországában, egy gazdag, középosztálybeli gimnazista leány nyári szünidejének, majd gimnáziumi élményeinek dátum nélküli. ám naplószerű, de inkább tematikusan felépített eseménytára. A falusi idillek, a nagymama vidéki birtokán, az imádott nagyszülői család körében játszódó részletek Alexandra Rachmanova ügyes szerkesztőkészségéről és humoráról tanúskodnak, pár soros jellemzései is igen találóak. Iskolai történetei általában a megszokott gimnáziumi élmények ugyan. de megmutatkozik bennük Rachmanova becsületessége, igazságossága és öntudatossága. Megértéssel fordul a kiközösítettek, a szegények, a szerencsétlen, tudatlan nyomorultak felé; szenvedésük, nélkülözésük segíteni akarásra ösztönzik. *
A Szerelem, cseka, halál története 1916. szeptember 24-én, tizenhetedik születésnapján, egyetemi tanulmányainak kezdete előtt indul. A festőművésznek készülő fiatal lány meglepően olvasott és művelt. A születésnapra kapott ajándékokon végigtekintve őszintén elkeseredve írja: ,.Gondokat akarok, szenvedést, harcokat! Aztán mindent magam akarok kiharcolni magamnak, tulajdon kezemmel akarom kovácsolni az életemet. csak akkor leszek boldog!" A műveltség és a felvilágosultság nevében megveti a szemében rendkívül ostobának tűnő és előítéletektől szabadulni nem tudó úri társaság tagjait. Mélységesen felháborítja az olyan - számára teljesen érthetetlen - szankció. mint pl. egyik ismerősének kizárása a gimnáziumból, mert egy osztrák hadifogolynak élelmet juttatott. Az egyetemen először érdeklődve, néha már- már várakozva figyeli a társadalmi változásokra buzdító diákgyűléseket és diákmegmozdulásokat.
Marina Vlady Szerelmem, Viszockij című könyvében emigráns édesanyja sorsán keresztül meglepően hasonlóan, szinte azonosan mutatja be a felvilágosult úrilányok forradalomváró érzését, majd gyors kiábrándulását. "A forradalom idején serdült nővé, 1917-ben volt tizennyolc éves. A Szmolnijban, a nemesi származású kisasszonyok intézetében nevelkedett, azok közé tartozott, akik az új eszméktől elbódulva vörös kelmét terítettek az ablakokba. De miután végignézték igazgatónőjük meggyilkolását, a zsidó kereskedők üzleteinek kirablását - selyemfényű szöveteiket az utcákon hengergették -, fejvesztve menekültek, és számos tragikus epizód után száműzetésben találták magukat. "
Rachmanova is a tapasztalt képtelenségek, átgondolatlan hőzöngések, a szellemi és mentális mosdatlanság és az úri osztályénál talán még e/vakultabb és áthághatatlanabb előítéletek keltette viszolygásairól és ijedelmeiről számol be, még a pogromok, a házkutatások, a letartóztatások, a betegségek, hozzátartozóinak halála, a kitelepítések és a vagonélet borzalmai előtt.
A Szerelem, cseka, halál utolsó bejegyzése 1920. szeptember 13-ról kelteződik s innen folytatódik majd a napló a Házasság a vörös viharban című kötetben, mely 1925. december közepéig, a kényszerű kiutasításig, és a szovjet-országból való gyötrelmes elutazásukig meséli tovább Alexandra Rachmanova életét. A bécsi tejesasszony szűk két esztendő története az idegen országban, két év harc a megélhetésért, és küzdelem a kiközösítés ellen a befogadásért.
Rachmanova minden szenvedés és a kitoloncolás ellenére is megmaradt orosznak. Otthonában csak oroszul beszéltek, regényét latin betűs írógépen, de orosz nyelven írta. Mérhetetlen fájdalommal szerette hazáját. Ha bántotta, szidta is, az ország sorsáért való aggódás vezette, s örökké hazavágyódott. Regényfolyamának esztétikai értéke talán nem állítja őt a legnagyobb szépírók sorába, de memoárja élvezetes, izgalmas és sokszor torokszorító olvasmány.
A Szovjetunió korai éveiről, de főleg a magánember sorsüldözött életéről nem túl régen olvashatunk sokáig alvó könyvekben, mint pl. Paszternak Zsivago doktorában, Bulgakov Kutyaszívében, Taraszov - Rogyionov Csokoládéjában. Nemsokára talán Szolzsenyicin új, a forradalomról és a polgárháborúról szóló könyve is kiadóra talál hazánkban. Ma az eddig tabuként kezelt, mozdulatlan történelmi tablóként ismert "állóképek" ár- nyaltabb, többoldalú megismerésére van egyre szélesebb körű olvasói igény és szerencsére lehetőség is. A politikai témáktól az emberek nagy része egy idő után megcsömörlik. de a "magántörténelem" mindig vonzani fogja az olvasókat.
Császtvay Tünde"
A fülszöveg:
" ... Életemben először éreztem a halál közelségét, reszkettem félelmemben, mert azonnal felfogtam, hogy az utcán nyüzsgő emberek egészen jogosnak találják a meggyilkolásomat. Nem ismernek, de gyűlölnek. és halálomat akarják. Ekkorra már a lövésektől felriasztott szüleim is berohantak a szobámba. Amint apám az utcán lévő embereket meglátta, tüstént a telefonhoz ment, hogy segítséget hívjon. Azt felelték neki, hogy az egész városban pogromok vannak. A nagy spirituszgyárban az egész alkoholkészletet beleöntötték az újonnan berendezett vízvezetékbe, amikor a katonák rohamot akartak intézni a gyár ellen. De a katonák fölfedezték a csövet, teleitták magukat s nekiindultak a városnak, hogy az üzleteket s a burzsujokat kifosszák. ... ... A függönyök mögül láttam, hogy rohan elő a tömeg, minden elképzelhető edénnyel fölszerelve. Egy katona egy gyerekfürdőkáddal szaladt, egy öregasszony egy főzőkászrollal, egy fiú egy nagy csuporral, egy katona a cipőjét húzta le, egy másik prémes sapkáját bélelte ki gondosan újságpapírral, s ez az egész piszkos, rongyos, részeg tömeg a vízcsap körül tülekedett, amely éppen a mi házunkkal szemben van. Ordítoztak, lökdösődtek, még harapták is egymást, hogy hozzáférkőzhessenek - s az egész harc ezért a mocskos folyadékért folyt, amely a beszakított csőből kiszökkent. Azok a boldogok, akik egy edényt, sapkát vagy cipőt megtölthettek ezzel az undorító folyadékkal, félreálltak néhány lépésnyire s mohón nyakalni kezdték. Tüstént lerészegedtek. Sokan végigvágódtak a földön, mások hányni kezdtek s aztán mellükkel vagy arcukkal estek bele a szörnyű mocsokba. "
Köszönöm, hogy elolvasták
Tibor
# A Gyermekkorom című kötet az eredeti kiadás sorrendjének megfelelően, utoljára jelenik meg.
