Keresés

Részletes keresés

Dydand Creative Commons License 2019.02.12 -1 1 1638

Teljesen rendben volt, qrva jó kis cég Amikor átvettük a kocsit mondtam az ipsének, hogy fogok a kocsiról (és annak esetleges sérüléseiről) fotókat készíteni. Mondta, hogy ez nagyon jó ötlet, de -mivel teljes biztivel béreltük, plusz defekt és felni bizti is volt rajta- azt mondta nem érdemes, mert ha véletlenül kiégetném egy csikkel az ülést, vagy rommá törne a felni arra is van biztosítás ;) (persze azért lőttem jópár fotót a kocsi átvételekor, bár teljesen felesleges volt) Neki csupán az volt a lényeg, hogy teli tankkal vigyem vissza (gasoline, por favor :) Azzal is vittem vissza. A mókus, aki átvette meg sem nézte a tankot, csak az volt a lényeg neki, hogy visszavittük :) Kipakoltunk, megköszöntük, odaadtam a kulcsot és már húzott is a bánatba  ;)

 

Előre lett foglalva az SCDW-vel és a gumi+felni biztivel, a teljes összeg felét vonták le a foglaláskor a számlámról. Kihozták ingyen a reptérre (oda is vittük vissza, szintén ingyen), a kocsi átvételekor kellett kifizetni a foglalás másik felét (cash or card? Tehát simán lehet fizetni kártyával is a maradékot). A kocsibérlés 5 teljes napra, teljes biztivel + defekt és felni biztivel volt 40 ropi, a benya, amit a használat során beletankoltunk plusz 20 ropi volt. Így elmondhatom, hogy benyával együtt 60 ropiért volt egy nagyon jó ki kocsink az ott eltöltött 5 teljes nap alatt. ;) 
Legközelebb is náluk fogok foglalni (előre, of course ;) )

Előzmény: Törölt nick (1637)
Törölt nick Creative Commons License 2019.02.12 0 0 1637

Gorentacar rendben volt?

Előzmény: Dydand (1636)
Dydand Creative Commons License 2019.02.12 0 0 1636

Nem vagyok tapasztalt Azori utazó (most voltam először, bár nem utoljára), viszont amúgy tapasztalt utazónak tartom magam. A kérdésedre egyetlen kérdéssel válaszolnék: megéri Neked, hogy a szabadságod alatt (a szabadságod idejéből) kajtass bérlés után helyben, nem lenne egyszerűbb előre lerendezni mindent, és már csak át kell vedd, ott helyben? ;) 

Előzmény: ChemZso (1632)
Dydand Creative Commons License 2019.02.12 0 0 1635

A kajához most adnak bónuszt a TAP-nál, ha márc. 31-ig utazol. 30 EUR, ha a szigeteket látogatod meg.

Előzmény: Törölt nick (1633)
Dydand Creative Commons License 2019.02.12 -2 2 1634

Hát mi is megjöttünk....

 

Szeretném mindenki segítségét megköszönni, nagyon hasznos és praktikus infókkal felvértezve indultunk el, és vittük végig a nyaralást. Hiperszónikus élmény volt!!!!
El is határoztuk, hogy ez a hely olyan, hogy vissza kell térnünk oda, hogy (Sao Miguel mellett) a többi szigetet is felfedezhessük. Sajnos több olyan hely is volt, amit nem tudtunk teljes pompájában megnézni (pl. Boca do Infernón kétszer is fent voltunk, mindkétszer tejköd, pedig az időjárás-előrejelzések semmi ilyet nem mutattak) ergo a mostani 5 éjszaka helyett jövőre minimum 2 hetet fogunk a szigetekre szánni, és  évről-évre szisztematikusan (Ponta Delgadából kiindulva) végig fogjuk látogatni őket..
Legszívesebben már idén visszamennénk, de az idei évünk már be van táblázva (április Tokió, szeptember a szokásos London, november pedig Rovaniemi - az északi sarkkör mellett, a Télapó hazája Lappföldön ;).

Annyira nyugodt, annyira békés, annyira a végletek szigete (gondolok itt Ferraria komor fekete szikláira a hatalmas erővel felcsapó óceánnal, vagy akár a Sete Citades látványára, ahol a legnagyobb élmény az volt, hogy körbetúráztuk a kisebbik tavat a maga "hullámvasút" dzsungel-túraútvonalával, vagy a Farol do Arnelen látott -óceánt átívelő- szívárványra, a 35 fokos lejtő közepén megállni próbáló hülye autósra, aki akkor döbbent rá hogy nem fog tudni lemenni, de akár az út szélén bologató kálák illatára a buja növényekkel és a mindenhol jelen lévő tehenekkel).

Azok a friss halak és tenger gyümölcsei esténként otthon elkészítve, azok a steakek, azok az illatok, a bálna- és delfinles (mindegyiket láttuk!), vagy akár az autópálya, ahol kevesebb autó közlekedett, mint itthon az utcánkban (volt, hogy percekig nem találkoztunk más autóval).... Felejthetetlen élmények!

Mégegyszer köszi mindent, nagyon segítőkészek voltatok!! ;)

Plusz egy: ha a friss dolgok miatt bárkinek a segítségére tudok lenni nyugodtan kérdezzen, megpróbálok mindenre válaszolni!

Üdv: Dy
 

Törölt nick Creative Commons License 2019.02.09 -1 1 1633

Lehet próbálkozni...

ChemZso Creative Commons License 2019.02.08 -1 1 1632

Egy kérdésem lenne a tapasztalt Azori utazókhoz. Flores-en érdemes előre foglalni autót vagy helyben is megoldható a bérlés?

Woodyka Creative Commons License 2019.02.08 0 0 1631

Nem annyira a helyi nyüzsgés, hanem nyugisan kevés turista. A maradék is az elviselhetőbb fajtából :)

Előzmény: garass (1630)
garass Creative Commons License 2019.02.07 -1 1 1630

A múlt tavasszal is. Csak a sziget védőszentjének hétvégéjén volt nagy felhajtás a városban, de mint folklór az is érdekes volt.

Előzmény: Woodyka (1629)
Woodyka Creative Commons License 2019.02.07 -1 1 1629

Ősszel még 2017-ben igen kellemesen nyugis hely volt!

Előzmény: Törölt nick (1628)
Törölt nick Creative Commons License 2019.02.07 0 0 1628

Rendkívül találó hasonlat.

 

Még az jut az eszembe a két hely hasonlítgatásában, hogy az Azorinak van némi falusi turizmus feelingje, és ezt Madeirán képtelenség megtalálni.

Előzmény: attamatta (1627)
attamatta Creative Commons License 2019.02.06 0 0 1627

Nézd meg a mamát, vedd el a lányát?

Előzmény: Törölt nick (1626)
Törölt nick Creative Commons License 2019.02.06 0 0 1626

Jól döntöttél.

Az Azori gyönyörű, Madeira meg még gyönyörűbb.
A következő jeles akalmat tegyétek őszre és nézzétek meg azt is.

Előzmény: Nagymama2016 (1625)
Nagymama2016 Creative Commons License 2019.02.06 0 1 1625

Nagyon egyszerű oka volt, március elején van egy szép kerek, jeles alkalom, évforduló, ami miatt nem későbbi időpontot választottunk. Már régóta nézegettük, először Madeira volt a kiszemelt célpont, aztán mégis az Azori mellett döntöttünk. Remélem jól..., bár most már - így utólag - kissé elbizonytalanodtam.

Woodyka Creative Commons License 2019.02.05 0 0 1624

Csak egy kérdés, miért pont márciusra esett a választás?

Előzmény: Nagymama2016 (1623)
Nagymama2016 Creative Commons License 2019.02.05 -1 1 1623

Igen, jól tippelted, március elején utazunk. Vasárnap indulunk vissza Ponta Delgadaról a 7.00 órás repülővel.

 

A központban lévő T3 Apartmanban foglaltunk szállást, ezzel kapcsolatosan tudtok tapasztalatokat, infókat?

Törölt nick Creative Commons License 2019.02.04 0 1 1622

Amikor feladod a nagypogyót Pesten vagy hazafelé Ponta Delgadában, akkor kérdezni fogják, hogy hol akarod viszontlátni őt.

Bár kétlem, hogy ezt hazafelé megkérdeznék, hiszen látják, hogy azonnal repülsz tovább.

A pogyód kapni fog egy ilyen helyeske fülbevalót, hogy a rakodómukik lássák, hogy elsőbbségre van szüksége:

 

 

És legközelebb Pesten találkozol a pogyóddal. Szerencsés esetben egyidőben azzal, amikor ti érkeztek.

 

Ha mostanában utaztok, akkor tippelem, hogy a reggel 07:00 kor induló géppel indultok PDL-ből. Az nagy eséllyel indul pontos időben, mert ott alszik.

Előre foglaljatok helyet, hogy Lisszabonban aránylag korán ki tudjatok jutni a gépből, mert esélyes hogy a terminálhoz fog állni. Aztán galopp a pesti géphez.

 

Az a pesti járat tavaly az általam megfigyelt csütörtöki napokon tizennégyből hétszer indult több mint 30 perc késéssel. Ez mondjuk nagyon ne vigasztaljon, mert az utazásom napján hajszál pontos volt. Ennyit az önerős statisztikákról.

 

Azt mondanám a repülésben semmi sincs kőbe vésve, de minden halad a maga útján.

Ha valamiért nem érnétek el a 11 órás gépet, akkor szinte tuti, hogy fél 3 körül hazahoznak Munchenen vagy Frankfurton keresztül.

Előzmény: Nagymama2016 (1621)
Nagymama2016 Creative Commons License 2019.02.04 0 0 1621

TAP jegy egyben.

Úgy értetted hogy van esély az átszállásra?

A csomagokat ilyenkor átviszik a másik repülőhöz, vagy azt is nekünk kell felvenni és a felszállásnál leadni?

Nincs még tapasztalatunk átszálláshoz.

Köszi minden infót.

garass Creative Commons License 2019.02.04 0 0 1620

Mi nem késtünk, de az egyik csomag nem került elő, így másfél óra volt a reptéri időtöltés.

Ugyanez visszafelé, éjjel 1-kor kofferkárosodás miatti kárfelvétel Ferihegyen is többlet időt okozott az utazásban.

Előzmény: Nagymama2016 (1618)
Törölt nick Creative Commons License 2019.02.04 0 0 1619

TAP jegy egyben?

Akkor van rá esély

Előzmény: Nagymama2016 (1618)
Nagymama2016 Creative Commons License 2019.02.04 0 0 1618

Lisszabonban 50 perc áll rendelkezésünkre re a Ponta Delgadai leszállás és a Budapesti repülőre történő felszálláshoz. Valóban elegendő az átszállásra ennyi idő? Szoktak késni a gépek?

Woodyka Creative Commons License 2019.02.03 0 0 1617

Előzmény: Woodyka (1616)
Woodyka Creative Commons License 2019.02.03 0 0 1616

Nekünk kicsit barnásabb volt ;-)

Előzmény: garass (1615)
garass Creative Commons License 2019.02.03 0 0 1615

Mint már írtam, Ponte Delgada nem kimondottan halász kikötő. Itt nem láttunk halárusítást. De a városi vásárcsarnokban hátul van egy külön halas rész, több elárusító hellyel. Itt vannak remek friss halak is.

Terra Nostrába nem jellemző a vasas elszíneződés, de érdemes színes fürdőruhát vinni. Ott a parkban nincs bérlési lehetőség. És nem illő a szállás törülközőjét itt használni.

A dohányzás az éttermekben az uniós norma szerintiek. A sziget többi részén a kutya sem törődik ezzel. Bár a leg természetbarátibb  dolog, ha egyáltalán nem dohányzol. Még van rá időd leszokni :) 

Előzmény: Dydand (1607)
Törölt nick Creative Commons License 2019.02.03 0 0 1614

ne bénázz :)

letöthető a másik fájl is, de asszem mailban is küldi.

izgi mi?  alig egy nap és kezdődik a kaland...

Előzmény: Dydand (1613)
Dydand Creative Commons License 2019.02.03 0 0 1613

Köszi szépen a gyorsy infót! a TAP egy boardingpass.pdt-t töltött le, akkor ezért nem veszi észre a Passwallet :)

Előzmény: Törölt nick (1612)
Törölt nick Creative Commons License 2019.02.03 0 0 1612

BoardingPass.pkpass a file neve, ha azt látod arra kattogj. A passwallet azt tudja felszedni.

A tap alkalmazás meg zsigerböl tudja

Előzmény: Dydand (1610)
attamatta Creative Commons License 2019.02.03 0 0 1611

Ha nem sikerül, a check-innél kapsz rendeset.

Előzmény: Dydand (1610)
Dydand Creative Commons License 2019.02.03 0 0 1610

Automatán értesített a TAP emailben, hogy kezdődhet a check-in proci :) Végig is csináltam, rendben van minden. De :) A Passwallet nem találja a letöltött boarding passt, pedig ott virít a letöltések között. Van valami infó arról, hogy ha simán a letöltött beszállókártyát mutatom fel a mobilomon Lisztferin (vagy Listerin? :) azt így is elfogadják?

 

Köszi

Előzmény: Törölt nick (1606)
Woodyka Creative Commons License 2019.02.02 0 0 1609

Ja, előző a világítótorony volt. A Terra Nostra: tényleg randa barna a víz, de a saját törülközőnkön vagy fürdőruhán nem vettem észre maradandó színváltozást. Mi vittünk törülközőt itthonról.

Előzmény: Dydand (1607)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!