Ezek szerint a Ti területeken megvan a (valósan) teljes, minden útra kiterjedő felújítási terv?
A szakmai füzetek 5 évenkénti teljes felújítással számolnak, ezt általánosságban én túl optimistának, "feleslegesen tökéletesnek" érzem, Te mit gondolsz erről? Mi a reális jelenlegi erőforrásokkal és hálózattal?
Ha jól sejtem az 5 év nem reális (nálatok sem), hiszen akkor 2021-ben már a 2016-ban felújított utak következnének...:)
Amit írsz, az elvben logikus, de így fél Magyarország túraútjai lehetnének "szaggatott/tervezett" jelzésűek. Ahogy írtam, Varbóc környékén csaknem minden út felújításra vár, mégis csak ez az egy lett így megjelölve. Ugyanakkor Güsziológus is célzott rá, hogy ott más úttal is volt gondja.
A Cartographia új kiadású térképein már van ilyen nehezen járható jelzésű útszakasz jelölés, ami várhatóan nem is lesz felújítva. Velük van ilyen egyezségünk, hogy ezzel is jelezzük a közönségnek a valóságot. De ez a rész nem ilyen. Ez valóban kapacitásfüggő.
Végül is tervezitek az út felújítását, tehát ebből a szemszögből akár tervezettnek is tekinthető :)
Épp a minap említett HISZI féle Békés Megye térképe is szaggatottal jelöl egy olyan utat, amin régi jelzések vannak.
Én tudom, hogy kevés a jelzésfestői erőforrás, de azt is tudni kell, hogy akik nekivágnak egy ilyen szakasznak, azok legtöbbje szeretné tudni, hogy mennyire követhető/járható utat talál majd.
Erre lehet pl. figyelemfelkeltő, a szaggatott keretű jelzés.
Aztán meg vannak persze a hardcore túrázók,akik kifejezetten az ilyen kihívást keresik :)
Köszönöm a felkérést, utána néztem a dolognak. A Szelcepuszta- Varbóc- Szőlősardó busz forduló közötti S sáv jelzés 2010-ben volt utoljára felújítva. Nem csoda, ha hiányos a jelzéssor.
A tervekben 2021-re van ütemezve a festése. Ha akkor is lesz pályázási lehetőségünk.
Arról nincs információnk, hogy a TUHU miért jelöli "tervezettnek" az utat. Ez a jelzés több tíz éve létező útvonal, ezért nem értem a megjegyzést. De magam is kíváncsi vagyok, honnan van ez az információ.
Ami a Borház-tetőre vonatkozó megjegyzésedet illeti, az hibás. A tetőn haladó Z sáv jelzésről elvben van Z3 jelzésű lejárat a településre, ami bekapcsolódik a falut Ny-K irányba átszelő Z+ jelzésbe. Ezt a jelzést valamikor a 90-es évek közepén magam vezettem le a településre. Ezek az említett zöld jelzések egyszerre, 2018-ra vannak előjegyezve felújításra. Kivéve a Varbóc-Perkupa közötti országúti szakaszt, ami megszűnésre van előirányozva.
Nem volt diadalmenet a Varbóc-Szinpetri közötti szakasz se, de az már a múlt.
A Varbóc-Szőlősardó közötti szakasz a TUHU térképén - nem véletlenül - TERVEZETT jelzéssel szerepelt (részben), én találtam közel két kilométeren 2 jelzést, de nem mostanában festették.
Érdekes volt látni a völgyből a Borház-tető hatalmas tömbjét, talán nem véletlen, hogy dél felől nem vezet út felfelé.
Sok lehetőség nem volt, de a magaslesnél jó lett volna, ha megerősíti egy jelzés, hogy jó úton jár, ki erre jár.
Innen füves szekérút van, DÉL felé szántóföld, jelzés még véletlenül sincs.
Egy idő után indul DÉL felé egy feltűnő földút, már látszik Szőlősardó takaros kis temploma, de a térkép szerint É-ÉNY felé kell menni:-(
Ott végre van egy nagyon öreg S- jelzés!
Igen ám, de út csak É felé van, na és egy gyenge keréknyom a házak felé.
Átvágtam a mező szélén a lucernásban, majd elértem a vízmű kerítését, és egy magányos középkorú fát. Jelzés semmi.
A betonkerítés oszlopán nagyon halvány jel, indultam észak felé, követve a gyenge keréknyomokat. Elhagyott egykor művelt területek, romos házak, de találtam jeleket! Az út egyre nehezebben járható, de öreg, kopott jelek vannak, és lám-lám, megpillantottam a fát, melynél Varbóc felől elfogyott a jelzés. Egy kis réten kellett volna nyugati irányba indulni:-(
A réten semmi nyoma annak, hogy út lenne, az oda-vissza trekk viszont mutatja, hogy valahol itt lehetett az egykori turistaút.
Szépen visszaballagtam, hogy legyen nyom, lett is. Pont ott, ahol a TUHU térképén a tervezett út ikon volt. Pedig nem voltak frissek a jelek!
Sebaj, visszaértem a fához, majd irány az egyetlen lehetséges földúton Szőlősardó.
Ott persze már volt jel:-)
Kettő is.
Még az országúton is találtam jelet, az út tehát a buszmegállótól indulhat.
Szőlősardó egy csodaszép NY-K irányú völgyben van, talán nem véletlen, hogy innen indították az É-D irányú összekötő utat (S-).
Bolt is van, de a nyitvatartási idejét nem sikerült megállapítani, délben már zárva volt. A közlekedés csapnivaló.
Innen nincs folytatás, de idő még volt bőven, irány Teresztenye, ott is volt hiányosság, de ez már egy másik történet.
Nem tudom, mi lesz ennek a szakasznak a sorsa, remélem, felújítják a jeleket, hisz Varbóc határában egy tábla is "hirdeti", hogy Szőlősardó 3,2 kilométer.
A két szakasz, melyen a jelzés TERVEZETT volt, meglehetősen bosszantott (ez volt az oka annak, hogy "szakadozott" volt az útvonal), ezért mentem, hogy személyesen is megtapasztaljam a helyzetet.
Ha nagyon sok időm lesz, kicsit kipreparáljuk az útvonalat, de jobban örülnék, ha garass megerősítené, hogy a felújítás legalább a tervekben szerepel.
Vasárnap a Bélmegyer és Vésztő közötti P sáv jelzésen szerettünk volna túrázni. Az online (TUHU és OSM) valamint a régi papír térképhez képest a valóságban a következőket tapasztaltuk:
1. kép A piros és a zöld jelek együtt haladnak, mivel a kastélyt teljesen körbe kerítették. A kastély előtt a jobbos letérő után a szántóföld sarkán balra kell haladni. Utána nem kell letérni az útról, hanem egyenesen menni tovább. Pár zöld jelzés még lesz a fákon és 1-2 piros, valamint fehér műanyag lap összetűzve, ami piros lehetett valamikor. Az út egy szántóföldbe érkezik. Itt mi egyenesen mentünk tovább, mert a napraforgóban volt autónyom, ami a réten is folytatódott. Abban az esetben, ha ez nem járható, akkor balos letérővel lehet folytatni az utat. Valószínű a jelek is erre mehetnek. A mezőről egy igen széles földútra érünk. A bal oldali fekete körnél találtunk egy piros jelet. A jobb oldali fekete körnél pedig az utolsó piros jel volt, amit a túrán láttunk.
2. kép Itt látható, hogy a TUHU még a kastély bal oldalára jelzi a zöld jeleket, ahogy a tuhu . osm . hu oldal is. Ez került át a piros mellé. De ez már elég régen megtörténhetett, mert ezek a jelek is elég kopottak voltak. Ahogy fentebb írtam a piros elágazásnál van az utolsó jel, amit mi láttunk.
3. kép A két nyomvonallal jelöltem, hogy merre haladtunk tovább. A tuhu erre is jelöl egy piros utat ami az AK-ba csatlakozik. Ezt meg is találtuk, de jelek sehol. Következő alkalommal megprobálunk visszafelé a tuhu által jelzett másik úton jönni, hátha ott lesznek jelek, bár ennek elég kicsi valószínűségét látjuk.
A zöld jelzéseket, ha van itt illetékes, akkor esetleg átrajzolhatná, amennyiben ennek értelmét látjátok, illetve eldöntheti, hogy a piros jelzéssel mit kezdjen, mert ott biztosan nem megy ez az út.
Reggel 5 óra magasságában szólt az ébresztő a kassai Hostel Barno 322-es szobáján, keltem és nemsokára indultam is mert 6:08-kor az állomásról induló Iglón, Poprádon és Zsolnán keresztül Pozsonyba közlekedő gyorsvonattal mentem Margitfalváig (Margecany). Az állomás előtt elég szép látványt nyújtott a kicsit felduzzasztott Hernád és környéke.
Leszállva a gyorsról az első vágányon álló csuklós Bz-hez mentem, melyen Nyilasig (Hnilec) utaztam. . Szép helyeken kanyarog a Margitfalva-Vereskő-Besztercebánya vonal, ennek egy szeletét láthattam.
Merényig (Nálepkovo) viszonylag normális közlekedés van, onnantól a Dobsinai jégbarlangig megy fel még pár személyvonat, de onnantól viszont Vereskőig (Cervená skala) napi 2 vonatpár a kínálat, amiből egy odafele, egy pedig visszafele használható túrás szemszögből. Egy órás utazás után szálltam le a valaha nagyobb forgalmat bonyolító 4 vágányos állomáson. Már útközben számolgattam, hogy elég szűkösre sikeredett ismét az időintervallum, ugyanis 17 óra után pár perccel a szomolnoki temetőnél kellett lennem, az utolsó előtti busznál (a ténylegesen utolsó Igló felé került volna és onnan vonatozás Kassáig, és nagyon későn értem volna a szállásra, a másnapi túrára megrövidítve a pihenőidőmet). Szóval a cél és az addig hátralévő idő adva volt. A problémát azt jelentette, hogy addig még 3,4+23+10 km volt hátra amire volt bő 9 órám…3,4 km-t és hozzá 245 méter szintet Nyilastól a Súl’ová nyereg jelentette, 23 km az SNP menet, a Dénesi nyeregtől a falu 3 km (tegnapi út, csak ellenkező irányba, lefele) és onnan pedig a buszmenetrend alapján 7 km (valóságban szerintem kevesebb) volt a táv. Mivel nem vagyok tájfutó ezért hamar eljutott a tudatomig, hogy ez ebben a formában elég érdekes lesz. Sietve elhagytam az állomást és a faluból kivezető, Rozsnyó felé tartó főútra tértem rá. Tempósan haladtam a ködös, taknyos időben, közben már kezdtem emelgetni a hüvelykujjammal felfelé tartott kezemet, mert nem volt más megoldás a helyzetre. Nagyon nagy szerencsémre a falu elhagyása után nem sokkal egy öltönyös úr felvett a kocsijába és felvitt Súl’ová-ig. A kocsival bő 5 perces út nagy segítség volt számomra, mert így negyed 9-kor el tudtam indulni és nem mellesleg nem kifulladva értem fel a nyeregbe, hanem pihenten. Kiszálltam a kocsiból, szépen megköszöntem a segítségét, csináltam pár képet a smerovnik-ról (opís text igazolópont) és a vadászházról és el is indultam, immáron nyugodtabban.
1. egy templom falán lévő magyar nyelvű emléktábla Kassán az állomás közelében
2. Nyilas személyzet nélküli állomás
3. Súl'ová nyereg házai ködben
Eleinte emelkedős ösvényen vezetett az utam, hamar kimelegedtem. Át akartam venni a rövidnadrágomat, de kiderült a szálláson maradt. A köd nem akart eloszlani, a hegyek között egy jó ideig kitartott még. A fokozatosan oszladozó ködben egy-egy ponton részleges kilátás nyílt a környező hegyekre, később szerencsére felszállt a köd. A kiindulási ponttól 5,7 km-re lévő Pod Holou (1210 m) pont smerovnik-jához helyenként erdős, de döntő többségében nyitott és sajnos vihar által pusztított területen vezető utakon jutottam el. A letarolt erdők után hamarosan erdőbe tértem be, ahol még mindig voltak kidőlt fák, de összességében jobb volt az összkép. Sajnos sikerült egy úttévesztést is produkálnom, de viszonylag időben korrigáltam a dolgot. Ismét kiértem az erdőből és sajnos ismét a letarolt néhai erdők fájó látványa vette át a stafétát. Egy félig erdős, félig ritkás erdő-féleségben láttam meg velem szemben egy jó 250-300 méterre egy farkast. Pont volt még időm lefényképezni, majd tovább állt. Nem örültem neki, hogy a következő útkeresésem a farkas előbbi helyének közelében volt, nem szerettem volna megtudni, hogy mit produkál az állat közelebbről. Erre persze nem került sor, így zavartalan folytathattam az utamat tovább. Elkezdett szemerkélni az eső, amely innentől már csak rövidebb szünetekre hagyta abba a csapadék szórását. Szép fenyőerdőbe értem el, felüdülést volt a letarolt domb- és hegyoldalak után. Egy rétnél lévő elágazásban a zöld jelzésen tettem egy kis kitérőt egy forráshoz, majd tovább mentem. Pár lépés után érkeztem meg a Volovec nyereg smerovnik-jához.
4. nagyrészt még a köd az úr
5. nem volt túl érdekfeszítő ez a szakasz így
6.-7. oszladozik a köd, alakul a kilátás
8. hangulatos fenyves, itt sikerült egy úttévesztést produkálnom
9. kilátás északnyugati irányba, sajnos az Alacsony-Tátra már nem látszott
10. az egyik letarolt hegyoldal amiről leereszkedtem
11. éppen napos időben a Volovec nyereg előtt nem sokkal a kilátás kelet felé
12. farkas az úton
13. Volovec nyereg előtti tetszetős fenyves
14. hangulatos forrás a fenyőfák ölelésében
A Volovec hegy és legmagasabb pontja a Skalisko (1293 m), mely magyarul Pozsáló névre hallgat történelmileg is számon tartott magaslat, ugyanis szűk fél évig 1938. novemberétől 1939. márciusáig az első bécsi döntéssel megnagyobbított Magyarország legmagasabb pontja volt, majd helyét átadta egy kárpátaljai kétezres csúcsnak. A Volovec nyeregből kényelmetlen emelkedő vezetett a fennsík-szerű fenyőfák által szegélyezett keréknyomra. Már jó pár száz méterről látható volt a Skalisko jellegzetes sziklatömbje, mely egyre közelebb került. Sajnos idő hiányában a Volovec házhoz a sárga és zöld jelzésen vezető kitérő kimaradt, így a pecsételés nem jött össze, helyette maradt az opís text. Két oldalt már alakult a jó kilátás, mely persze a szikla csúcsán teljesedett ki.
A Skalisko az SNP mellett a Nájvyssie túra érintőpontja is egyben. A kilátás szép volt, de a képet árnyalta a sok szürke felhő, melyek sok jóval nem bíztattak. A nem is olyan távoli Rozsnyón szemmel láthatóan esett is az eső. Pár pillanattal később rákezdett ismét szemerkélni a csúcson is, le is jöttem a szikláról majd a smerovnik-ról lőttem pár képet és hamar el is indultam lefelé a hegyről.
15. közeleg a Skalisko
16. kilátás a szikláról nyugati irányba, a távolban Rozsnyó
Szép fenyvesben haladtam egy darabig, különösebben a csöpörgő eső sem zavart. Sajnos a fenyves nyújtotta idill nem tartott sokáig, ugyanis újabb legyalult területre értem, melyre jókora kidőlt fák kerülgetésével értem el. Öröm volt az ürömben, hogy némi kilátást adott a hely, majd az aktuális magaslatról leereszkedve és a következőre felmenet előtt egy érdekes jelenség játszódott le a szemem előtt: a köd jobbról tejfehér formában kúszott rá az útra és a környezetre. Elég misztikus látvány volt. Újabb kiábrándító gyér erdő és emelkedő következett immáron ködben. Átbukva a hegy túloldalán hamarosan eltűnt a köd, helyét átvette a már intenzívebben szakadó eső. Ilyen körülmények között értem el a Krivé nyerget (opís text pont), majd mentem is rögtön tovább. Az út ismét emelkedett, a szemközti néhai erdős hegyoldalak bambán bámultak vissza a dörgésekkel tűzdelt esős időben. A soron következő letarolt erdejű hegy teteje előtt ismét az útkeresésé volt a főszerep, ugyanis az ösvény elveszett a „rengetegben” és jelzések fák híján nem voltak. A letarolás határán ismét erdő állt, így oda tértem be és a helyes irányt tartva félkörben indultam el az ösvény feltételezett helye felé (ugyanúgy mint ahogyan a kloptányi túrámon is tettem hasonló helyzetben). A taktikám ezúttal is eredményre vezetett, meglett az ösvény és ráadásnak még néhány jelzéssel ellátott sárga plusz csövek is jöttek szembe. Némi csendesebb szakasz után az eső ismét rákezdett, így értem le a Biely skaly (1180 m) ponthoz, innen a sárga jelzésen 3 óra szintidővel volt elérhető Szomolnok. Innentől fogva hol erdőben, hol ritkás erdőben értem el a vizes keréknyomon a tegnap már megismert Dénesi nyerget.
17. szép fenyvesben lefelé a Skalisko-ról
18. ismét egy letarolt hegyes kilátás
19. köd kúszik be nyugat felől
20. ködös erdőben lefelé
21. ismét köd érkezik, ezúttal a Krivé nyeregbe
22. merre tovább?
23. megtalált ösvény
24. az esőben is szemmel láthatólag egyre közelebb kerül az előző napon bejárt Pipitka
25. nyugat felé is az esőfelhők voltak túlsúlyban
26. Dénesi nyereg takony időben
Ezúttal sem töltöttem sok időt itt, szinte rögtön a vizes fűbe gázolva tértem rá a zöld jelzésre. A tegnapi útvonalat jártam be ellenkező irányból, annyi különbséggel, hogy Dénes előtt egy kanyart már nem vágtam le a vizes fű miatt. Útközben sikerült egy vizes rókát is lefotóznom. Az eső lassan elállt és a felszálló párában szép látványt nyújtott a völgyben fekvő falu és környezete. A falu előtt egy erőtlen kísérletet tettem a stoppolásra, nem is lassított egyik autó sem, de ekkor már szerencsére nem volt tétje a dolognak, gyalog is időben voltam. Beérve a faluba az esővédő cuccaimat a buszfordulónál levettem, majd mentem is tovább. Az utcán pár ember sétált, de ők is hamar eltűntek a környező házak valamelyikében. Lakatlan és eladó házak is akadtak a jobb állapotú, lakott társaik között. A falu határában egy tetszetős kis tó volt, ha nem lett volna kiszámolva az időm kicsit több időre lepihentem volna. Innentől Szomolnokig eseménytelenül telt az út, hangulatos volt az aszfaltos út amin haladtam, néhány ház, erdős rész és patakhíd volt a három legjellemzőbb dolog az út során. Szomolnok határában először ritkábban majd szokványos sűrűséggel jelentek meg a házak, a hegyen látott sárga jelzés is a lábaim alá tért. A temetőnél lévő buszmegállóba nagyjából a busz érkezése előtt 10 perccel érkeztem meg, egy kis ücsörgés után be is futott a járat.
27. Dénes falu párás időben
28. szép kis tó a falu határában
29. érkezés Szomolnokra
Már ismerősként üdvözöltük egymást a buszsofőrrel, ugyanis ugyanaz az illető vezette a buszt, aki tegnap vitt Stószfürdőről Kassára. Ezúttal már néhány szót váltottunk is és mutattam neki néhány képet. A rádiót ugyanolyan hangosan hallgatta és jászói gettó is változatlan volt, ezúttal már ezt az elképesztő helyet már meg is örökítettem a busz ablakából. Kassán az állomásépületben jóllaktam pizzával, de a szálláson is sikerült nem sokkal később megfőznöm a magammal vitt babgulyás konzervet. Az eltervezett szakasz sikeres teljesítésének gondolatával elégedetten hajtottam álomra a fejemet.
Májusi második három napos szabadidőmet a Szlovák paradicsom szélétől Stószfürdőig tartó bejáratlan szakasz teljesítésére szántam. A szállásom némi nehézség árán a booking.com oldalon (először szabad volt, aztán megteltet jelzett, utána 7 helyre írtam mail-t, amiből kettő-három válaszolt összességében (azok is nagyrészt nemleges választ), aztán az utolsó pillanatban mégis sikerült az eredetileg kinézett helyre foglalni) keresztül Kassán lett, az állomástól 2 km-nyi sétára. Mivel csillagtúrákat tettem, így a logisztika érdekesen alakult, de ezt majd később részletesen kifejtem. Első napra Dénesi nyereg-Stószfürdő között 21, második napra Súl’ová nyereg-Dénesi nyereg között 23, a harmadikra Voniarky-Súl’ová nyereg között kerekítve 19 km jutott, de a rágyaloglások is jelentősek voltak, illetve az időintervallum sem volt éppen bő legfőképpen az első két napon. Természetesen az eső ezúttal is elmaradhatatlan „tartozéka” volt a túrának. Közepes túrazsákkal keltem útra.
A szokásos Keletiből 6:30-kor induló IC-vel érkeztem meg Kassára, a sörözőidő ezúttal is megvolt, 10:40-kor indult a busz az állomás mellől Szomolnok (Smolník) felé, ahol pedig néhány perces várakozás után futott be a busz, amellyel Dénesig (Úhorná) mentem, jól megfigyeltem az utat mert másnap az ellenkező irányba kellett legyalogolnom Szomolnokra, mert Dénes felé nincsen busz szombati napokon. 12:28 helyett 37 magasságában szálltam le a buszról a szép fekvésű faluban kialakított buszfordulóban. Azonnal neki is vágtam a zöld jelzésen az emelkedős főutcának felfelé, ugyanis az idő szűkös volt: 18:33-kor indult Stószfürdőről a buszom, és a nyeregbe is fel kellett érnem (+3 km,+ 300 szint) ahonnan 21 km-re volt 5 órám. Szedtem a lábaimat és a hangulatos házak után már a település névtábláját is elhagytam pár percen belül. Szerpentines út következett, lihegve törtem egyre feljebb, levágva a kanyarokat amerre a zöld jelzés nagyjából mutatta. Kétszer emeltem fel a hüvelykujjamat az autók felé fordítva, de nem állt meg senki, így nekiindultam az utolsó nagyobb emelkedőnek, közben a szerpentines aszfaltút egy jó nagy kanyart tesz, jelentős távolsággal. Negyed 2 magasságában értem fel a Dénesi nyereghez fújtatva, talpam is elzsibbadt, amire se előtte, se azóta nem került sor, de legalább nagyjából időben voltam. Az aszfaltos út visszatért jobbról és folytatódott is tovább Krasznahorkaváralja felé.
1. Dénes falut elhagyva
2. a nyereg előtti meredek szakasz nem volt könnyű
3. Dénesi nyereg smerovnik-ja, 4 és fél óra a szintidő Stószfürdőig, nekem szűk 5 órába kellett beleférnem
Táskámat pár percre ledobtam, kifújtam magam és néhány kép készítése után elindultam. Innentől 4 km/h sebességet kellett tartanom és ezen kívül volt némi tartalékidő ha megcsúsznék, Sétálós elmondása szerint az Osadník után várt rám egy kis fejtörő. Kisütött a nap, ritkás fenyőerdőbe vezetett a keréknyom, amely valaha összefüggő volt, aztán ez a maradék is elfogyott és viharkárok által sújtott terepen mentem tovább (az út itt még teljesen jól járható volt). Sajnos ez a pusztító hatás az egész térségre jellemző, voltak is szívások emiatt a három nap során. Ennek pozitív hozadéka volt, hogy volt bőven kilátás Dénes falu, Szomolnok és más irányok felé is. Velem szemben a nagyrészt letarolt Pipitka 1225 méter magas hegye jött egyre közelebb, előtte pár kisebb púpot kellett leküzdeni. A keréknyom a Pipitka oldalában egyre feljebb vitt majd egy hirtelen jobbos kanyar után folytatódott. Pár lépésre egy kis ház állt, feltételezem mióta a fenyves nagy része megsemmisült körülötte, azóta vesztett a hely a vonzerejéből. Nem sokkal később jobb kézre egy fatorzóra, melynek törzséből nagyjából 2,5 méter maradt, volt erősítve az opís text pont smerovnik-ja. Innentől már ösvénnyé szűkült az út, és átbukva a hegyen (a csúcsot nem érinti a túra) máris lehetett nézegetni a helyes utat, ugyanis a hegy túloldalán is tarolt a vihar, elég lehangoló képet adva a tájnak. Szerencsére itt még jobban foglalkoztak a jelzésekkel, így különösebb gond nélkül jutottam le a hegyről, és folytatattam az utamat tovább a döntő többségében ritkás erdőben. Visszafelé nézve még sokáig látszott a Pipitka.
4. kilátás Dénes és Szomolnok irányába kelet felé
5. visszanézve az eddig megtett út egy részére
6. Kis-Pipitka utána pedig a (Nagy-) Pipitka következett
7. nyugat felé nézve a Pipitka oldalából
8. délnyugati irányú kilátás a Pipitka smerovnik-ja előtt, előtérben a házikóval
9. átbukva a hegy túloldalára ez a látvány fogadott
10. visszanézve a Pipitka-ra
Az út eleinte ismét keréknyommá hízott, majd ösvénnyé változott, majd ugyanez fordítva az alapvetően emelkedő terepen. Az Orlia studna 1103 méteres pontja után még volt egy kisebb emelkedős rész, majd kibukkantam az erdős környezetből a fatorzókkal teli területre. A Dénesi nyeregtől 9,2 km lévő Pod Osadníkom pontnak már lassan aktuálisnak kellett volna lennie, de mégsem jött szembe. Nem sokkal később a megszürkült fa hullák között megtaláltam amire vártam, az Osadník smerovnik-ja pont egy jobbos kanyarnál állott, látszott is az egyik útjelző táblán, hogy belejavítottak, szerintem két pontot vontak itt össze, a vihar előtt feltételezésem szerint nem biztos, hogy a mostani felállás volt. Kis pihi következett, elégedetten vettem tudomásul, hogy a telefonom órája számomra kedvező időadatot mutat, de nem sokra álltam meg, mivel a Sétálós által előre jelzett problémás pont még ezután következett. Háttérben az erdőben fekvő Osadník (Oszadník) tetőpontjára lehetett volna felmenni, ezt kihagytam (smerovnik-nál egyenes irány lett volna). Lejtős ösvényen nem kevés mennyiségű kidőlt fát kerülgetve érkeztem meg a „várva-várt” feladványhoz: az utolsó jelzések a fákon voltak, majd ismét kidőlt fák és utána fiatalos fenyves volt a közvetlen közelemben, az út kitaposottsága meg megszűnt. Nézelődve jobbra és balra semmi bíztató nem mutatkozott, kissé előrébb menve nézelődtem és mákomra éppen sikerült szinte szemben meglátnom a fiatalos fenyvesben lévő csapást amely a helyes út volt. Ha nem éppen a megfelelő helyen álltam volna meg akkor valószínűleg elidőztem volna itt még egy kicsit. Sikerélménnyel haladtam a szűk ösvényen lefelé, amely egy jól járható ösvénybe torkollot. Ismét kisütött a nap, de már körvonalazódni látszódtak az esőfelhők az égen. Kissé köves ösvényen értem el a Bodovka pontot, ahonnan keréknyomon folytatódott az út lefelé.
11. némi hangulatos rész Pipitka-Osadník között
12. Osadník, jártam már szebb helyeken is
13. a helyes út a fiatalos fenyvesben
14. lefelé Bodovka irányába
A következő elágazásban megint nem voltak egyértelműek a jelek, de a térkép alapján a helyes utat választottam. A keréknyom az Osadník meredek, északkeleti oldalában vezetett, tőlem balra meredek hegyoldal, jobbra pedig jócskán lejtő völgy és kilátás egy-egy ponton. Itt is kellett egy-két kidőlt fát átlépni, ebből következik, hogy nem sűrűn járják ezt az utat és ahogyan több helyen is láttam a kidőlt fák faanyaga is sok helyen nincsen összeszedve, ránézésre évek óta. Ennyire nem lenne érdemes foglalkozni ezzel minimum több száz köbméter faanyaggal? Közben elborult a ég és időnként hallható hanghatások kíséretében jelezte, hogy a beígért eső nagy valószínűséggel érinteni fog. Nagyjából szintben haladó úton érkeztem meg a Skorusina (opís text igazolópont) smerovnik-jához, nagyjából ezen a részen kezdett el szemerkélni az eső. Nem sokkal később műanyag csövön kivezetett forrás következett az elmaradhatatlan oda készített pohárral együtt. Éltem is a frissítő lehetőségével, majd tovább mentem.
15. Bodovka után keleti irányú kilátás az erdőből
16. színes erdő
17.-18. esőfelhők betöltése folyamatban
19. forrás Skorusina-nál
Ösvényre tért le a piros, ahol nem védett a lomb, ott már érezhető mértékben esett az eső. Ismét keréknyomra vezetett a jelek, majd nemsokára bal oldalt egy forrás volt. Behúzódtam az út jobb oldalán egy fa alá és felvettem az esőnadrágot és az esőkabátot is, rajtam is maradtak Stószfürdőig. Eső áztatta úton folytattam az utam lefelé, kb. fél óra után érkeztem meg a buszból már látott Stószi nyeregnél lévő kápolnához. Körbejártam a kis templomot, rácson keresztül be is lehetett kukkantani a belsejébe. Innentől már csak 2,5 volt a célig, számomra viszont többnek tűnt. A kápolna után jobbra rét következett, majd a keréknyomról az ösvény egy hangulatos fenyvesnél balra tért. A Szomolnok-Stósz közötti három számjegyű főút alatt haladt az ösvény egészen a fürdőig, előtte már ismerős volt a távvezeték amihez viszonyítva mentem a múltkori Kloptány felőli túrámon a fürdő felé. Befutva az épületek közé, a már ismerős részről letértem jobb kéz felé a fürdőbe pecsételési célból. Ez sikeresen megtörtént, majd a buszmegálló felé vettem az irányt. Levetve vizes gönceimet, immáron csak vizes bakancsban vártam a buszt ami meg is érkezett.
20.-21. stószi nyeregnél lévő kápolna kívülről és belülről
22. hangulatos ösvényen mentem egy darabig
23. Stószfürdő bejárata
A szabadon lévő első ajtónál lévő kettes ülésben foglaltam helyet. A sofőr hangosan hallgatta a rádiót, egy idő után meguntam, hogy én alig hallom a zenét a fülhallgatómból, így előre bámulva teltek a kilométerek. A térség „krémjét” jelentő Stósz, Mecenzéf és Jászó településeken a kisebbség az eddig látottak alapján képviselte magát. A bő másfél órás út után 19:50 magasságában szálltam le a kassai buszállomáson, majd vettem a szállásomat jelentő Hostel Barno felé az irányt. Bő fél órás sétával értem el a panelházak között lévő szálláshelyet, nem is volt semmi gond, tudtak rólam a magyarul valamennyit tudó portás nénivel is szót tudtam érteni. Felérve a harmadik emeletre a többi megszállt vendégtől is hallottam magyar szavakat (egymás között, telefonálás), tehát ez a magyarok számára is bevett szálláshely volt. Benyitva a kis előtérbe ugyanaz kolesz-szerű elrendezés fogadott mint márciusban Bártfán: balra fürdőszoba, egyenesen és jobbra egy-egy szoba. Nekem a szemben lévő szoba jutott, igényeimnek pontosan megfelelt a hely, egy kis asztal székkel, egy ágy és egy szekrény amibe a cuccaimat szárítani tudtam. Vacsora és némi internetezés után (volt wifi) tettem el magamat másnapra.
Egyébként nem csak a csalás ellen volna jó néhány plusz bélyegző. Egy becsületes túrázónak is egyfajta jutalom a pecsételés miután felszuszakolta magát a Csobáncra vagy épp a Nagy-Milicre.
- Ne sátrazz magaslesekkel teli mező szélén! Ha még sincs más választásod, akkor viszont a magasles lábánál verd fel a sátrat. (Inkább utáljon a vadász, minthogy meglőjön.)
A sátorozás alapból nem tilos, (kivéve a természetvédelmi területeket) 24 órát meg nem haladó ideig. Én legtöbbször este felverem, reggel leszedem a sátrat, nem időzöm többet egy helyen. Nekem a természetbe való teljes beleolvadást jelenti az éjszakai kint lét. Ha csak tehetem, ki nem hagyom.
Persze vannak gyakorlati tanácsok:
- Nem kell másnak tudni, hol sátrazol. (Térj le az útról, aztán térj le az ösvényről, majd menj egy kicsit beljebb az erdőbe. Az a jó hely!)
- Érdemes számodra szimpatikus hangulatú helyet keresni. Ahol jól érzed magad, ott biztonságban is érzed magad.
- Gondolj szélre, felhőszakadásra is a hely megválasztásakor.
- Soha ne feledd, a sátor semmitől nem véd meg! (a négylábúaktól nem kell félni, de a kétlábúakra érdemes ügyelni)
Szerintem az MTSZ is alapból ebből indul ki. Aki csalni akar így is, úgy is csal. Fölösleges ezért nehezebben megközelítő helyekre rakni pecséteket. Nem éri meg az a ráfordítás, amivel x csalót kiszűrnének, illetve minek is kiszűrni a csalókat. Nem nyer vele semmit.
Sziasztok kezdő kék turás vagyok (4 szakasz van meg eddig )és egy olya kérdésem lenne hogy menyire tiltott a Gerecse térségben a sátorozás? Dorogról mennék Szárligetre és azt tudom hogy Somlyónál a kulcsos háznál lehet sátrazni.
"És nem hiszem, hogy annyi pénz lenne, hogy ilyen beleférjen [...]"
Ha már szóba került ez, meg a baráti alapon, ingyen történő bélyegzőpótlás, megnéztem az MTSZ tavalyi évre vonatkozó beszámolóját. Eszerint 342 millió Ft (és még némi "apró") volt tavaly a személyi jellegű ráfordítás. Talán ebből jutna arra, hogy valaki elvégezze ezt a munkát (is).
(Mielőtt valakiben felmerülne, a vezető tisztségviselők nem kapnak juttatást a szövetségtől.)
Megjegyzem, hogy egyébként az összes bevétel 645 millió Ft volt, a tárgyévi eredmény pedig 8,5 millió Ft.
Nem gondolnám egyébként, hogy a több bélyegzőhely nagyon visszaszorítaná a trükközők számát. Mondjuk továbbra sem értem, hogy mi értelme van csalni? Ennyire fontos mutogatni másoknak egy jelvényt, amit valójában nem is érdemelt ki?
A témához kapcsolódva, azért jók voltak azok a régi jó fémbélyegzők! Elég erős lánccal rögzítve nem is lehetett azokat olyan könnyen elvinni. És értelme sem volt, mert kg-ban számolva nem nagy a vas ára. És ezeket kellett a legkevésbé pótolni.
Ha már Csobánc, akkor miért is ne lehetne egy erős láncon lógó vasat kitenni, amelyre ma már nem is volna gond úgy beütni (gravírozni, vésni) a betűket, hogy ne a betű tükörképét lássuk? Értem, hogy nem mindenki szerette ezeket, és talán én is csak azért szerettem meg, mert nem mindegyik volt ilyen. De hát 1-2 darab nem zavarna senkit...
