Mi manapsag a legjobb ar/teljesitmenyu valasztas otthonra, amator szintre,
gyakorolgatni, stb. egy valamilyen elektromos billentyus hangszerben gondolkodva ?
Ha befektetésről beszélünk, nem lehet eltekinteni attól, hogy kinek kell.
Egy zongora leginkább zongoraművésznek, vagy zongoraművésznek készülő konzios diáknak lehet befektetés, aki aztán a zongorázásból él meg.
Amúgy egy zongora nem jó befektetés:
- az akusztikus zongorát jó eséllyel időről időre újra kell hangolni
- a digi zongorák meg jóval gyorsabban avulnak el.
A zongorára érdemes úgy tekinteni, ha nem potenciális vagy jelenlegi professzionális zongoraművészről van szó, mint élvezeti cikkre. Innentől kezdve ízlés és pénztárca kérdése, hogy mit jó választani. Egy jó kávét sem azért veszel meg, mert milyen jó befektetés... legfeljebb jó ár/érték arányról lehet beszélni -- a kategória modelljeinek összevetésében.
Ha csak a billentyűket néyyük is, egy akusztikus zongora billentyűi és egy nem hibrid digi zongora billentyűi között még mindig érdemi különbség van. Ha Kawairól beszélünk, akkor a GF2 (CA78, CA98, CS11, CS8 zongorákban) sem éri el az akusztikusok szintjét, pedig az RHIII és a GF2 között van még pár másik (RM3II, GF). Talán egy Novusról már nem túlzás azt állítani, hogy olyan a billentyűzete.
Persze, egy kezdő zongoratanulónak egy RHIII vagy akárcsak AHAIV-F is elég jó közelítés. De ne keverjük össze a neki elég jó közelítést az ugyanolyannal.
Erre fogadni mertem volna hogy külföldi fórumok "terminusz technikusza" az a kifejezés.
Oké, ez itt nem az ELTE fizika tanszéke, csak már ha a részleteket bontogatjuk, gondoltam ez is elolvasható legyen ha vki majd ilyen "szakszavakkal" állítja falhoz a bolti eladót. :)
Na arra meg én nem gondoltam hogy pont trombita formájú is lehetett volna Mozart korában a zongora... :)
Mellesleg az ő korában még soxor dominált a csemballó mint előd hangszer, az meg pengetett elvű billentyűs húros hangszer, a zongora viszont ilyen téren az ütőhangszerekhez áll közelebb hangképzésileg. A lényeg hogy hasonlóan nagy e kettő közti különbség érzetben is, mint a dig. zongora meg az akusztikus hangversenyzongora közt, csak erre céloztam.
"Mozart bácsi idejében még villany sem volt, nemhogy digitális zongora, kalapácsmechanika szimulációval! Kár a gyereket ennyire félrevezetni szerintem."
Miért vezettem félre?
Pontosan így nézett ki a klaviatúra akkor is. És ezt mondtam: így nézett ki, ha valaki odaült elé.
Annyira meg nem hülye a gyerek, hogy tudja, hogy ebben nem húrok vannak.
A "dinamikus súly" lehet hogy egy gyenge fordítás a részemről, angol nyelvű fórumokon láttam érdekes diskurzusokat a témában. Próbáltam leírni, a dolog arról szól, hogy a statikus súly feletti (pici) többlet erőre hogy reagál a hangszer, mondjuk egy adott billentyűnél. Egy szintetizátor kb. sehogy, hacsak nem a műanyag billentyű hangosabb kattanásával. Egy koncertzongorán meg nagyon-nagyon finom erőkülönbségekkel is érdemi változásokat tudsz varázsolni a hangzásban.
A szilikon és gyakorlás kapcsán meg egyetértek. Annyit hozzátéve, hogy egy virtuóz zongoraművész 1 órás gyakorlásával lehet hogy csak egy kisgyerek erős csapkodása veszi fel a versenyt igénybevételben, de egy igazi kezdő zongoratanuló gyakorlása aligha :)
Igyekeztem a bekezdésekkel is tagolni az általános érvényű és zongoraspecifikus dolgokat. Azt továbbra is tartom, hogy a hegedű esetében is széles a skála, a kezdő hegedűtől a mesterhegedűig, mind árban, mind abban, hogy mennyire könnyen tudod kifejezni magad rajta, ha gyakorlott vagy... (Emlékezzünk akárcsak a lányra, aki a Virtuózokban elsírta magát, amikor mesterhegedűt kapott ajándékba...)
Azt felesleges lenne tagadni, hogy sokféle szempont alapján lehet a kifejezőerőt nézni, és a sokféle szempont mentén sok királyt és/vagy királynőt lehet választani, a tónus finom árnyalatai kapcsán én sem vitatom, amit a hegedűről írtál. A zongora messze inkább a tágabb tartomány lefedésében jó, feltáve, hogy elég jól tudok fogalmazni :) De nem is a zongorát akartam univerzális királynővé koronázni, ha érted a szösszenetemet.
Megpróbálom újra megfogalmazni, hogy érthető legyen, miről akartam írni: a zongora billentyűzetmechanikája egy elég hosszú, több évszázados kísérletezési/fejlesztési/tökéletesítési sorozat eredménye, amiben az egyes elemeknek, így az ellensúlyoknak is szerepük van abban, hogy segítik a zenei kifejezést. Az akusztikus zongoráknál ez közvetlenül mechanikai szempontokat követett, a digitális zongoránál pedig bejön a képbe az is, hogy nem egy teljesen új hangszer akar lenni, aminél nem baj, ha nehéz a váltás az akusztikus zongorára meg esetleg visszafele.
A digi zongora esetén a váltási nehézség az akusztikus zongorával baj, és ezért minél jobban leköveted az akusztikusok billentését annál jobb -- akkor is, ha már közvetlenül mechanikai szempont nincs is, ld. let off.
A súly ehte statikus fizikai anyagi jellemző a gravitációs tér adott pontján, mivel az ún. konzervatív erőtér! Inkább a lendülettel lehetne kifejezni, vagy amolyan dinamikus ellenállással, amit a mechanikai áttétel, a felfüggesztési pontok helyzete és a súrlódási tényező eredményez. Aztán az új hangszerek esetén, adott ideig a kenéshez használt szilikon alapú kenőanyag jelenléte is jobban nehezíti a billentésérzetet, amég megfelelően ki nem járódik a mechanikai részekből. Sok használat után évek alatt ez pótlásra is szorul majd a dig. zongoráknál! Na ehhez mondjuk a heti 2x1 óra gyakorlás smafu! Adott esetben egy zongoraművész NAPI 6-8 órát gyakorol tanuló korában, koncertező felnőtt művész korában pedig nem adja alább a napi 2-3 óránál csak szintentartás kategóriában sem, ha mondjuk egy Kék rapszódiát végigjátszani sem 5 perc. Nyilván az amatőr műkedvelőnek elég heti 2 óra is az ő szintjén...
Ez amúgy csakis zongorista oldalról való megközelítés amit írsz a kifejezőerőről. A legnagyobb zenei kifejezőerejű hangszer ugyanis a zeneértő és művelő többség szerint, ha a kérdést valódi mélységében nézik és nem az egyenrangúság elve szerint, akkor az a hegedű. Ezerszer árnyaltabb és kifejezőbb játékot, tónust tud képviselni. A high end audiot kedvelő zenebolondok sem véletlenül hegedűs anyaggal tesztelik legszívesebben a rendszerük transzparenciáját.
Persze ettől még gyönyörű hangszer a zongora is, az orgonáról meg nem is beszélve, mint a "hangszerek királynője". (:
:DDD Mozart bácsi idejében még villany sem volt, nemhogy digitális zongora, kalapácsmechanika szimulációval! Kár a gyereket ennyire félrevezetni szerintem.
Inkább menjetek el egy zongoraszalonba, ahol valódi zongorát is láthat, próbálhat.
Érdekes... engem leginkább az érdekel, hogy a P-125 GHS billentyűzete vajon ugyanaz-e mint a P-115-é, vagy szép csendben érdemi fejlesztések történtek-e a háttérben.
Ugye minden hangszernél az az egyik lényeges kérdés, hogy mennyire jól tudja rajta a művész kifejezni magát a zene nyelvén -- kicsit máshogyan megfogalmazva: milyen a zenei kifejezőereje.
A zongorák klasszikusan a nagy kifejezőerőről híresek, a leheletfinom, lágy, halk hangoktól a hirtelen, erőteljesen zengő hangokig a teljes ppp-fff skálát teljesen fokozatos átmenettel le lehet fedni. Az akusztikus zongorák mindezt az elég kifinomult mechanikai felépítésüknek is köszönhetik, a billentyűktől a kalapácsokon és a pedálokon át a húrokig... és nem véletlenül a zongora az a hangszer, ami tipikusan egy egész zenekarral hangversenyezhet...
A digitális zongorák nem csak kifejezőerőben igyekeznek megközelíteni az akusztikus zongorákat, hanem igyekeznek minél jobban imitálni őket. Egyebek mellett az is a céljuk, hogy digitális zongorákon [is] tanulva, gyakorolva az akusztikus zongorákon való játékot is tanuld, gyakorold, és ha megvan a tehetséged, és egyre komolyabb hangszereken gyakorolsz kitartóan, lehessen belőled a végén akár híres zongoraművész is...
Nem véletlen, hogy a csúcson a hibrid zongorák vannak, egy koncertzongora billentésével, de húrok helyett hangmotorral...
Nyilván elég széles a skála a szintetizátoroktól az akusztikus koncertzongorákig, és a digitális zongorák valahol középen helyezkednek el, a korábbi pianínó használattal versenyeznek elsősorban, részben azzal, hogy nem kell nekik a hely a húroknak, részben a koncertzongorák hangmintáinak használatával, részben a kisebb karbantartási igénnyel (különösen: nem kell újrahangolni), részben a fülhallgató használattal stb. -- és a technológia fejlődésével a spektrum egyre szélesebb szeletét tudják lefedni.
Szóval nem véletlenül utánozzák az akusztikus billentésmechanikát, ellensúlyokkal, let-off avagy escapement szimulációval (amire ugye az akusztikus zongoráknál szükség van a húr megszólaltatásához, a prémium digitális zongorákon meg azért van, mert imitálni akarják az akusztikusokat...)
Az utánzással egyébként az az apró bökkenő, hogy akusztikusból is sok van, amelyek nem mind ugyanolyanok, könnyebb-nehezebb billentésben is. Tipikusan a nehezebb akusztikus billentéshez szokott zongoristák szeretik jobban a Yamaha digitális zongoráit, különösen az olcsó szegmensben...
Amúgy amiről te írtál, az a billentés statikus nehézsége/súlya -- ami talán ennél is fontosabb, az a dinamikus súly: ha a minimum erőnél 1-2-5-10-20 grammnak megfelelő többleterővel (vagy akár plusz 5-10-25-50-100 százalékkal több erővel) ütsz le egy billentyűt, milyen a reakció erre a hangzásban... Ott vagyunk a zenei kifejezőerőnél újra :)
Amúgy meg kapitalizmusban élünk, ott a piac, ha annyira parasztvakítás ez, előállhat egy gyártó, aki olcsóbban adja legalább olyan jól... Így működik a világ... és az elmúlt 10-15 évben ez a verseny sokat lendített előre a technológián, különösen a Kawai és a Roland szorongatja a régen egyeduralkodó Yamahát... de azért ott a Casio, Korg meg még jópár kisebb márka is.
Ami a Liszt-rapszódiát illeti, észleltem a szmájlit... és azért rutinból megpróbáltam keresni videót KDP90 Liszt Rhapsody keresőszöveggel, de sok értelmeset nem találtam, azért talán nem véletlenül :) Hány év heti 2x1 óra tanulás után is várható hogy ez a rapszódia bekerül a repertoárba? :)
Vissza a KDP90-hez, azért a lányod, ha zongoraművész irányba halad, ki fogja nőni ezt a modellt előbb utóbb... Ugyan nagyon jól összerakták, összhatásában az árához képest meglepően jó, de pl. a harmadik szenzor egy idő után hiányozni fog... Ugye egy profi hegedűművésznek is egy idő után jól jön egy mesterhegedű...
Ha pedig elégedett vagy a Kawai márkával, upgrade irányába gondolkodsz, és sokallod a CA17/CN37 árát, akkor a még a CN27 modellt (vagy elődjét, a CN25-öt, ha jó áron találod) ajánlom figyelmedbe. A CN25 csak az extrákban maradt el a CN35-től, a CN27 és CN37 között kicsit nőtt a különbség (rezonancia modellezésben, a felhasználói felületben -- nem zongorabillenytű gombok), de a CN37 felára még mindig jórészt az extrákból fakad...
Ha zongoratanulás a cél, akkor a billentés+pedál, hang, ezek összhatása a leglényegesebb szempontok -- elsősorban ezek határozzák meg, hány év 2x1 óra tanulás után növi ki a lányod az adott modellt... (A hangba amúgy használattól függően beleértendő a beépített hangszóró meg maga a bútor is -- nyilván 99% fejhallgató használat esetén ez nem annyira fontos)
Az a helyzet, hogy - pár napot rászántam a témára és te is sokat segítettél - a lányom első hangszere a fuvola és másodikként heti 2x1 órát jár zongora tanárhoz 1,5 éve, így bőven kiszolgálja őt a KDP90. (Hahh, ha nekem 40 éve lett volna egy ilyen dobozom...!!!)
Egy műszaki kérdésem azért maradt, kíváncsi vagyok a véleményedre.
A drágább gépekben - csak a Kawait néztem igazán - írják, hogy ellensúly is van a billentyűben. (Egyébként ez már nekem akkor eszembe jutott, mikor erről még nem is olvastam, hogy könnyebb billentést adna, ha kb. 20-30 gramm-al nehezebb lenne a billentyű az újak alatt, mert akkor kb. olyan 30 gramm lenne a lenyomási erő, ami egy jó, könnyű lenyomási értéknek számít.)
A kérdésem lényege: mitől olyan piszok nagy szám, hogy abba a műanyagba billentyűbe beletesznek egy kis vasdarabot??
Nem parasztvakítás ízű ez?
Én fényképezőgép fan vagyok, és ott dettó ez a helyzet.
Annyira vigyáznak, hogy milyen fícsört tesznek a gépbe, hogy a következőbe még legyen újdonság és lehessen árat emelni.
(Itt is 100 ezrekről beszélünk ám! Egy jó tükörreflexes gép (Nikon D7200) úgy 300e körül van és utána csak feljebb.)
Bár, a mobiloknál is ez van, nem kell messzire menni.
Szóval, egy jó pianista a KDP90-en is élvezhetően el tudná játszani Liszt II. magyar rapszódiáját...:)
Ez egy jó hír, megnyugtattam magam, hogy van még hova fejlődnie a lányomnak.:)))
Az első 4-5 évre szerintem már egy KDP110/CN17/KDP90/CN14 is bőven elég :)
Viszont a CN37-hez viszonyítva sokkal inkább a CA17-et választanám, még a listaárat is figyelembe véve, kivéve ha előre lehet tudni, hogy sokat használod a CN37 extráit.
A hangmotor ebben csak a másodlagos szempont, elsősorban a billentés a különbség. Az RM3II legalábbis félúton van az RHIII és a GF billentések között...
A CA17 kb ennyibe került azelőtt is, hogy bejelentették, hogy kimegy a gyártásból, és a CA48 veszi át a helyét... Nyugaton már alig-alig látni, de jellemzően olcsóbban. Ha most vennék zongorát, megpróbálnék alkudni belőle. (A CA58-nak meg egyelőre nem ismertek az európai árai), ha nem sikerül, akkor meg lehet, hogy vadásznék Nyugatról egy elfekvő darabot.
(Ha pedig a CA17 jelenlegi árai felett is van egy kis tartalék büdzsé, és nem csak az első 4-5 év van képben, akkor érdekes lehet Nyugatról egy CA67-est vadászni, a CA78 megjelenése annak is levitte az árát...)
Feltéve hogy nem kell a sok extra (hangszín, USB etc.) akkor már CA17 irányába hajlanék, ha még találok kifutó darabot (alkudva akár). Esetleg CA48, de az hangmotorban visszalépés épp a CN37 szintjére.
