antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Az anyaság alázat. Szolgálat és lemondás. Élethosszig tartó aggódás. Önismereti lecke. Kétkedés és hit magadban. A hited őbenne. Az ő hite tebenned. Bizonytalanság és bizonyosság egyszerre. Könnyek a zuhany alatt. Végtelen fáradtság. Végtelen káosz és mindent elsöprő harmónia. Ismeretlen szívelszorulás. A szeme a szívedben. A hangod az övében. A mosolya mindenhol. Az illata a lelkedben. Szövetség vele. Az anyaság kötelék. Ragaszkodás és elengedés. Kérdések magadnak, válaszok magadtól. Az anyaság áldozat. És mindenekelőtt hála. Hála annak, akit megszültél; és annak, aki téged megszült.
"Nem itt tartana a világ, ha az emberek a szó jó értelmében többet foglalkoznának saját magukkal, saját maguk megismerésével. Sokkal kevesebbet ártanának egymásnak, ha az ember rájönne, hogy ki is ő valójában, és ezért talán arra is maradna ideje, hogy megpróbáljon azon elgondolkodni, hogy ki az, aki éppen vele szemben ül, és megpróbálna odafigyelni azokra, akikkel érintkezik. Azt hiszem a legnagyobb tanulás az életben elfogadni saját magadat. Ha dolgozol azon, hogy magadat elfogadd, akkor az megnyit egy utat afelé, hogy elfogadd a világot, a környezetedet, hogy el tudd rakni a dolgokat magad körül, mert nem lehet egy állandó káoszban élni. Tudnod kell felelősséggel, hogy mit teszel az életedben, és azzal amit teszel, azzal mit okozol másoknak. Ezt muszáj..."
Összekulcsolt kezeimben cseppnyi lélek szendereg, szárnyai, mint apró világ ...elbírják a terheket. Bágyadtan nyitja szemét: - Engedj kérlek! - mondaná, de összecsukom tenyeremet, s nem hallom már halk szavát; ...most feléd nyújtom, ...most odaadnám, hogy neked is jobb legyen, csak egy lélek a tenyeremből, egy léleknyi jó... egy maréknyi csend...
Én azt hittem, hogy mindig kék, ragyogó tükör a tenger, s hogy rejtett aranyszemecskék kincsével tele az ember. Hogy járva a tengert, szembe kell szállni merészen a széllel, s akkor a hajós csodákra lel, az idő nagy titkokat érlel. Szálltam hát, Végtelen, feléd: hullámok pörölye paskolt. Ég s víz határa s a tengerfenék derengett: messzi, deres folt. S akkor megtudtam, hogy csak néha, nagy ritkán kék a tenger, és hogy üres és szürke, még ha csillog is sokszor, az ember. Láttam földet, hol nincs tó, se folyó- por és rög, semmi más: nincs aranyszem a porban, melyből ott gyúrják az ember fiát. De tudtam: Nincs szebb feladat, mint vágyva előre törni: keresni, kutatni, hol rejlik a mag, s szeretni, és gyűlölni. És látni, hogy néha szürke homályon, átragyog kéken a tenger, s tudni: tisztább öröm nincs a világon mint az, ha ember az
De nehéz, de nehéz, részeg tántorgás közben a pocsolyákat elkerülni. Szédítő, zöld mocsár fölött lebegve várni ott, ahol a végletek között az aranymetszet rejtett mérlegén egyensúly rezeg!
De nehéz, de nehéz zúzott testedből lelked épségben kimenteni, ha rázúdulnak a sors lavina omlásának kövei!
De nehéz, de nehéz a hullámhegy tetején is szilárdan tudni, hogy a szenvedő embert szolgálni több, mint tömjénben fürdő zsarnokok kegyét keresni!
De nehéz, de nehéz reményed apadó szintjét fénylő hittel feltölteni, s a végtelen szimmetriát meglelni a pokolban is!
De nehéz, de nehéz mindig bízni és mindig adni, anélkül, hogy áldozatod földi arannyal kifizetnék!
De nehéz, de nehéz az agyaddal érezni s a szíveddel látni. Hiú sérelmeken mosolyogni és sajnálni azt, aki megüt!
Ha megidézed magadban a csillagszelídítő bölcset, Ő mégis a nehezebbet választja a könnyű helyett. Belső Mestered jobban tudja nálad, hogy egyszerűbb megtenni a könnyűt, de az ijesztő erővel visszaüt!
Izmaid attól nőnek, hogy életed súlyát önként megemeled. A félutat, amely a csodához vezet, akármilyen úttalan meredek, neked kell kitaposnod. E vállalkozás talán utolsó, ziháló lélegzeted is elkéri, de megéri!
Mert a titkos középpontig, ahol az idő az időtlent metszi, eléd jön Isten, s minden terhed továbbviszi.
''A vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a létről. A legszentebb játék. A kifejezhetetlen körbetáncolása, megidézése, ritka szertartás, míves fohász. Valami, ami születésének pillanatában a halhatatlanságra tart igényt.''
Ne kövezzetek meg jó emberek ha egyszer rám találtok nyomasztó emlékeim és nyugtalan vágyaim bozótjában. Nem az vagyok én akinek ti láttok engem. Árnyék és fény izzó nyár és fagyos tél egyformán eltakar előletek.
És íme bevallom önmagam takarom el önmagam nem miattam hanem magamért mint az a gyermek aki bújócskát játszik. Csak akarnia kell és láthatatlanná válik a házban ahol együtt él a családdal vagy az utcákon tereken ahol az emberek tömegei sodródnak körülötte azt hiszi senki se látja és játssza együgyű játékait önmagával önmagának.
Így élek és is mintegy kiszakadtan a világból s mégis mindenütt jelenvalón. Egy szem vagyok a testvéri szeretet füzérében. szenvedve mindenkiért és harcban mindenkiért de sosem mutogatva magam a fórumokon.
Olyan vagyok ahogyan az elvetett magból kikeltem És nem szégyenkezem miatta. Tudom jól tiszták a kezeim nyelvem nem árulja el barátaimat nem felejtem el halottaimat s hogy ti másnak láttok engem mint aki vagyok ám legyen csak arra kérlek benneteket jó emberek ne kövezzetek meg ha egyszer rám találtok nyomasztó emlékeim és nyugtalan vágyaim bozótjában.
Olvastam egy Bruno Ferrero történetet Miért tagadjam megihletett. Felkavarta lelkemet, szellememet, És megírtam ezt a versemet.
A kisvárosban élt egy fiatalember csendesen
Nap, mint nap dolgozni járt, rendesen.
Ruházata: mint a többi fiatalnak
Mit lázadásból, maguknak kiagyalnak.
Színes póló, kopott, szakadt farmer, Amit a mai fiatalság oly annyira kedvel. Nem volt ő semmiben sem különleges, Talán csak túlságosan is csendes.
Minden délben bekukkantott a Templomba, Pár másodperc, és már elhagyta Kint a parkban lekuporodott a fűbe, Papírzacskójából két zsemléjét elmajszolta ülve.
S rohant tovább az építkezésre, ahol dolgozott. Nem volt Ő csavargó, nem lopta a napot Egyszer a pap szerét ejtette, Megállítsa a fiút, kis faggatásra, csak egy percre
Mivel manapság a templomból is lopnak, Megtudakolja, napi látogatásának okát, a fiúnak. Válasza a fiúnak: milyen meglepő! Imádkozni jár a templomba, mondja Ő:
„Szervusz, Jézus. Józsi vagyok” Azután már rohanok. Azért ilyen rövidet, mert nagy az Isteni szeretet,
Tudom. Jézus így is megértett.
Pár nappal később történt egy súlyos baleset, Egy vasgerenda a fiatalemberre ráesett. A fiút beszállították a kórházba, Bizony nem magán szobába, hanem egy több ágyas hodályba.
Érkezése felborította a kórházi rendet, Ha Ő szólt azonnal csend lett, Mindenkihez volt egy kedves szava, Egy fájdalmas, de biztató mosolya.
A híre a plébánoshoz is eljutott. Egy kicsit elgondolkodott, Azután a fiúhoz a kórházba látogatott. Ott, csak körbe pillantott, és kérdezett: Tested péppé törve, mégis honnan veszed e-csodálatos erődet?
Hangjában, fájdalomtól gyötörten A fiú így válaszolt röviden, Ezt attól az embertől kapom, Aki minden délben a látogatóm.
Az ápolónő félbeszakította, Ide nem jöhet délben látogató – sipította
A fiú szólt újra csendesen,
Illemtudón, és végtelenül kedvesen
Pedig egy férfi minden délben bekopog, S annyit mond: „Szervusz Józsi, Jézus vagyok.”
igen, az hiányzik, az egészséges élniakarás, a minden bajt legyűrő erő és remény, ami átlendít a holtpontokon, és segít, repít tovább, amíg csak lehet, a veszteségeket tudomásul veszi, de oktalanul nem bánkódik, nem álmodozik, a következő lépést latolgatja, és csak azt, ha kell, mindent újrakezdve, más irányban indul el sietve, tépelődés és kétely nélkül, mint a hegyomlás, mint a kilőtt nyíl, vakon, céljának értelmét nem keresve, csüggedetlen bizakodással, ravaszkodva, csak tovább, csak előre, bármi áron, mérhetetlen önbizalommal félresöpörve az akadályokat, a vétlen útjábakerülőket, hátra se pillantva, a végpontra se nézve, lépésről-lépésre eredményesen, biztatóan, igen, az hiányzik, a makacs élniakarás.
“Azt nem tudni pontosan, hogy Shakespeare mikor született, de biztos, hogy a napokban lesz 450 éves.
1564. április 26-án Stratford-upon-Avonban megkeresztelték William Shakespeare-t. Ez az első biztos időpont az író életrajzában. Az a közmegegyezés, hogy ma - április 23-án - van a születésnapja. A dátum főleg azért terjedt el, mert ugyanezen a napon halt meg 1616-ban, az pedig pokolian kényelmes, hogy nem kell két dátumot megjegyezni. Akárhogy is, boldog születésnapot!”
***
William Shakespeare
Hamlet (1601)
Hamlet, Prince of Denmark (1601)
(Ford.:Arany János)
mert minden olyas
túlzott dolog távol esik a színjáték céljától,
melynek föladata most és eleitől fogva az volt
és az marad, hogy tükröt tartson mintegy a
természetnek; hogy felmutassa az erénynek
önábrázatát, a gúnynak önnön képét, és maga
az idő, a század testének tulajdon alakját és le-
nyomatát.
(Hamlet, III.2.)
for anything so overdone is
from the purpose of playing, whose end, both at
the first and now, was and is, to hold, as 'twere,
