Lehet ezen polemizálni sokat, de túl van aggódva, és régen járhattatok errefelé, ezek szerint.
Ugyanis a lefelé haladás egyáltalán nem egyedi eset, túlzás nélkül mondom hogy minden alkalommal mikor a Rám-szakadékban jártam legalább 3-4 párt, túrázót igazítottam útba akik fentről, Dobogókő felől jöttek le a szakadékhoz, és kérdezték hogy merrefelé is van.
Na, ők nem fognak lemenni a Lukács-árokban először 2-3 km-t, és utána visszajönni, ebben biztos lehetsz.
Nem azt mondom hogy ez így jó, de ez van, ennyi.
Az önkéntes rendőrködést pedig legalább annyira visszatetszőnek tartom, mint a szabályszegést. Nem a mi dolgunk megmondani a frankót senkinek.
Empátia ide, vagy oda, a tábla ott van, és nem az a fontos, hogy mi mit gondolunk oknak. Mert a terület gondozója úgy ítélte meg. A többséggel szembeni túrázás, a tiltások be nem tartása egyrészt felelőtlenség, másrészt rossz példamutatás mások felé. Legyen az Rám-szakadék, vagy viharkár.
Ez a Rám-szakadékos téma érdekesen lett kerekítve azért.
Az elmúlt években négyszer voltam a Rámban, és legjobb tudomásom szerint még véletlenül sem a balesetveszély miatt van egyirányúvá téve, hanem azért mert mikor sokan vannak (általában mindig) akkor az egyszemélyes szélességű létráknál torlódások alakulnának ki. Egyszerűen bedugulna.
Nem is olyan régen még kétirányú volt, tökéletesen járható oda-vissza, ha nincsenek sokan.
Semmivel nem baleset veszélyesebb lefelé mint felfelé.
A láncos korszakban is sokat jártunk benne, oda-vissza gond nélkül. Még anyám is lejött benne és ugyanott fel, vissza Dobogókőre 20 éve.
A balesetes okfejtések ebben az esetben szerintem tökéletesen irrelevánsak.
Nem az én dolgom ezt megítélni, de a véleményem az hogy SK-nak teljesen igaza van, ráadásul az ő véleményében volt a legtöbb empátia is.
Még valami: a közeli Vadálló-kövek százszor veszélyesebb szerintem mint a Rám-szakadék, ott meg semmiféle korlátozás nincsen, holott rossz időben az ténylegesen életveszélyes tud lenni, ellentétben a Rám-szakadékkal.
Szerintem mindenben igazad van, de ez itt a teljesítménytúrázók fóruma. Szerintem gyere vissza a természetjárók közé, ők nem arról híresek, hogy a szabályok szándékos vagy tudatlanságból eredő kijátszása lenne a fő céljuk.
Az, hogy Te a saját gyermekedet hogy neveled, magánügy. De az, ha minden kérés, figyelmeztetés, baleseti tény ellenére mindenkivel szembe túrázol, már nem magánügy.
Az okot, indokot, nem a Te tiszted megítélni, az a Pilisi Parkerdő feladata. Felülbírálni meg csak addig, "míg el nem törik a korsó".
Mivel a hozzászólásomban külön kiemeltem, a nem éppen ideális állapotokat, és a családot (bár azt valóban nem írtam, hogy gyakorlottnak tűntek, nem is voltak azok),, elsősorban erről szólt az első észrevételem.
Aki persze gyakorlott,és menni akar, azt gyakorlatilag semmi nem fogja megállítani.
Először belém kötöttél csak úgy. Aztán belém kötöttél azért, mert szerinted túl sok sort írtam arról, amiről írni akartam, és túl keveset arról, amiről nem akartam, továbbá közölted velem, hogy én mit gondolok.
Erre írtam egy egysoros választ, mert kíváncsi voltam, hogy akkor mibe kötsz bele, de a moderátor azt jónak látta kitörölni, a te butaságaidat pedig itthagyni.
Úgyhogy csak két megjegyzés:
1. Minden következtetésed téves.
2. A jövőben a trollokra vonatkozó netes ajánlásokhoz igazodva ignorálni fogom a beírásaidat. Ha bármit írok ide, vedd úgy, hogy rajtad kívül minden más jelenlevővel beszélgetek. Nem neked szól.
A tábla kulturált (kéri és megköszöni) de nem korrekt, mert nincs rajta, hogy "sokkal veszélyesebb és különösen zsúfolt időszakban, és télies, esős körülmények között"
Egyértelmű, hogy egy gyakorlott túrázó, vagy egy a veszélyt ismerő "gyakorló" túrázó lefelé is menni fog rajta.
Gondoljunk a tátrai (főleg a téli) hegymászó-teljesítményekre. A turistautak kivételével az egész hegy "le van zárva" téli időszakban még a felső turistautak is, de az "igazolványosok" értsd gyakorlott "túrázók" (értsd hegymászók) mégis mehetnek és mennek is.
„Továbbá, ez a gyermekem felé történő szülői példamutatás elmaradásának tényét is kimeríti.”
Nem minden esetben meríti ki. Én például szándékosan nem olyan példát szeretnék mutatni a gyerekeimnek, hogy bármely szabályt gondolkodás nélkül tartsanak be. Én azt szeretem, ha használják az eszüket is.
A természetben nem szoktam végigolvasni minden táblát, nem tudtam a tiltásról, ezért mentem/mentünk le olyankor is, amikor rengetegen jöttek szemből. Mi sem fordultunk vissza, hanem hosszú időket várva akkor indultunk neki egy-egy szakasznak, amikor alig akadályoztuk a felfelé igyekvőket. Ehhez nem kellett a szabály ismerete, ez valahogy természetes volt.
A jövőben valószínű fogok még lefele menni. Tudod az elvem az, ha egy szabály hülye (nem ésszerű), akkor ne én hülyüljek a szabályhoz, hanem azt változtassák meg.
Szerintem az egyirányúsításnak elsődleges célja a forgalmi dugó elkerülése. Tehát, ha legközelebb lefele menet 2-3 embert negyed percig feltartunk, nem lesz lelkiismeret furdalásom.
Technikailag sem tartom annyira veszélyesnek a lefele irányt, hogy amiatt tiltani kelljen.
A hatóság széles körben tájékoztasson, veszély esetén figyelmeztessen, és ésszerűen a legkisebb mértékben korlátozzon (tiltson)!
Elsődlegesen a szülő/kísérő felelősségének kellene lennie, hogy mire tanítja, és mit enged meg a gyerekének. Pl. van aki nem adott volna baltát egy 3-4 éves gyerek kezébe.
Lehessen ez az ő dolga!
Én inkább figyeltem rá, és közben 10 perc alatt 20-szor elmondtam, hogy: „Nagy terpesz!”
Érdekes és elgondolkodtató. Én tíz sorban foglalkoztam a fegyelmezetlen és felelőtlen szülők elfogadhatatlan viselkedéséről, és kettőben a Te szabályt felrúgó elképzeléseiddel. Erre válaszodban megfordítottad az arányt, előtérbe helyezve a példamutatónak semmiképp nem nevezhető kijelentéseidet.
Nekem nem kell érettségiznem, de ha már szövegértést hordtál ide, bizony, a megismételt mondatod sugallja a terveidet. Mert először van egy kéjes gondolat, azt követi egy lehetőségeket mérlegelő lépés és ezt már csak a megvalósításnak kell követnie. Nos, idézett mondatodban Te már a körülményeket, évszakot, akár napszakot is betervezted, ami a tervezés második lépcsője. Egy mélységi szövegelemzés ide vezet. Javaslom, ne menj el a holnapi érettségire. De leginkább a Rám-szakadék ellentétes végigjárására se.
Tettem egy kísérletet, hogy megértsem az itt jelen nem lévő, de megidézett embertársaink szempontját és mozgatóit. Ez szerintem mindig hasznos. Ebből az lett, hogy percek alatt én lettem a gonosz közellenség. Pedig csak próbáltam rávilágítani, hogy egy éremnek több oldala is lehet.
Azért mielőtt agyagba döngölnél, így 19 órával a magyarérettségi előtt, ahol a középiskolások majd számot adnak a szövegértésükről is, hadd hívjam fel a figyelmet, milyen jó is az, ha az értelmezés megelőzi az ítéletalkotást. Például értelmesebb lesz tőle a kommunikáció. Ebből a mondatból:
Lehet, hogy egyszer még fogok is, de akkor nem hétvégi csúcsforgalomban és nem jeges időben.
hogy sikerült azt a következtetést levonni, hogy "betervezted a leutat"? Mert ezért bizony nem járna pont a szövegértési feladatban holnap.
Netán valahol úgy állítottam volna be, hogy ezt vagányságból mondom?
Ez egy tipikus szerecsenmosdatás. Tábla van, nem is egy. A tiltás nem ismerete nem mentesít. Több éves tiltás, több balesettel, médiahírekkel. Mindenki szemből jött, ez is gyanús. Visszafordulni soha nem késő. Lehetne, hogy nincs legközelebb.Ennyi egyszerre, nem figyelmetlenség, udvariatlanság, hanem esztelenség. Nem lehet a szülői felelőtlenséget figyelmen kívül hagyni. Baleset esetén a bíróság sem lesz elnéző.
Továbbá, ez a gyermekem felé történő szülői példamutatás elmaradásának tényét is kimeríti. Ha eldobok egy papírt, a gyermekem is eldobja majd. Ha ellen irányba indulok, fittyet hányva mindennek és mindenkinek, a gyermekem is ezt teszi majd. Aztán csak nézünk, hová halad ez a fiatalság. Ez nem vészharang, hanem megelőzés kell legyen. A vészharang is eljön, ha beáll a baleset.
Azt. hogy Te magad is betervezted a leutat, amit fennen ki is hirdetsz, nem vagányság, értelmetlen magamutogatás. Legyen veled a szerencse, de főleg a természetvédelmi őr!