Már csak három hét van hátra a márciusban Győr-Ménfőcsanakon a Bezerédj kastélyban rendezendő hosszú hétvégéhez. Jelezzétek, ha a meglévő néhány hely egyikét beakarjátok tölteni. Maximum csak 10-15 fő lesz a hétvégén. Bővebben Mehike e-mail címemén tudtok érdeklődni.
A programban természetesen táska varrás is szerepel, mindig valami új! Apró meglepetések is lesznek!
Erre a topikra azért teszem fel, mert esténként Waldorf jellegű baba készítést is mutatunk igény szerint!
Több babát viszek, így választhattok, amelyik tetszik azt taítom!
Gyönyörű lett a babád! A szályhoz igazán nem értek de én úgy készítem, ahogy hímezni szokás. Na most sokat segítettem igaz? régen lénykoromban sokat kézimunkáztam, hímeztem, de hogy milyen öltésnek hívják szaknyelven azt nem tudom.
nálam kicsit megkésve érkezett ez a téltündérleányka.
fanniangyal tipusu babácska,méretében is kicsi csak a feje waldorfos. a sapija a sebészeteken használt csögéz duplán.a diszitésében erösen segédkezett a pihekisasszonyka.
dekorgumi minták, és félgyöngyök dekorálják.. és egy madárkának kellett a vállára repülnie.. ez valamelyik játékának egyik kelléke volt korábban...ajtódisz a szárnyainál van a zsinor amivel függeszthető...
lelekes waldorfosoktól kérdezném a szájkivarrásának vannak e titkai,mert ha csak egy öltést teszek nem mosolyog ha több öltéssel huzom mosolyra akkor látszodik a 4öltésnyoma...hogyan lehet egy öltésnek tünö de széles mosolyu babaszájat kivarrni????
Egy kis off felétek amiért elnézést és nagyon elnézést!
Magyar és ráadásul magyar készítő vagyok.
Bízom abban, hogy megértitek a következő felhívást és a kérésem felétek...
Kedves barátaim, ismerőseim!
Kérlek ,hogy oszd meg ezt a linket az ismerőseiddel is és, ha úgy érzed, hogy a "szobrom" megér két kattintást ,légyszíves tedd meg, hogy, itt ráklikkelsz, ráklikkeltek:
Igen , ennek az alkotónak a babái tetszenek a lánkámnak. Ha lehet mindet kéri, bár valszeg csak egyet kap ha egyáltalán kész leszek vele. Ma nálunk is farsangi őrület van a nagyobbaknak és nálunk sütit is kell bevinni, úgyhogy mehetek sütni. Fejenként 1-1 tepsi dukál. A jövő héten meg a kicsinek lessz és még nem döntött melyik jelmezt kéri.
Nem találtam a kedvenceimben ezt a címet sehogyansem , pedig tudom h megvan valahol !
Annak az utolsónak segíts már kiválasztani a szabásmintáit léccike ! A szárnyakat látom , de még melyik kell ? Útálom amikor így egymásra halmozzák , én meg válogassam ki belőle ... , tudom h helyet spórolnak vele , de akkor is :-)))
Helyes lett a babád , olyan mosolygós ,,pedig már biztosan hamarosan el kell mennie jégországba , biztosan annak örül már előr e, hogy hazamehet , neeem ??? Nagyon édike :-))
Balerinám van nekem is , ha ez jóóó , valahonnan a netről mentettem anno :
Vagy ez nem balerina , "csak" angyalka ? Én el tudok képzelni egy balerinát is belőle , majd te eldöntöd , h kell-e , jóó?
Jaj képzeljétek a múltkor beszabadultam egy ilyen boltba , megnézni az anyagokat , hát egy negyed méterke darabka majd 1500 Ft volt !!! Nanáhogy ennyiért nem vettem egy centit sem ! És nem is voltak olyan nagyon szépek ... Mint pl itt ez ...
Igen pamutfonalból , és egész kicsitől 16-32 cm-eres fejkörfogatig , tehát az átmérője a legkisebb sapinak 8 cm !!! Naggyon picike ! És harisnyakötőtűvel kötöm , hogy varrás se legyen benne !
Elég sokan csatlakoztak a felhíváshoz , nem tudom jelenleg mi a helyzet , de szerintem ha a talin még tudsz hozni párat , én azt is szívesen beviszem nekik majd még akkor is , jó ???
Itt az első adag , amit vittem nekik , és kötöttem pici zoknikat is , azt kérték sarok nélküli legyen , csak simán a végén befejezve ...
De nagyon szuperek lettek megint! Sajnos annyit nem kell varrnom mint szerettem volna. Anyukám megvette a tündérjelmezt, rózsaszínt, hiába emlegettem, hogy Csingiling lenne a leányzó zöldben, és én varrom :-( Már karácsonyra megvette, nehogy beelőzzem. Az öntudatos óvódás, meg egy éve tűzoltónak készül, és megvetette az apjával a jelmezt, csak nadrág kellett hozzá. Pedig, hogy örültem volna egy Jedi lovagnak, mert az is terítéken volt, jó kis jelmezt tudtam volna összehozni. A legkisebb meg Bob a mester lesz, mert az apja lefújta a tündérmanó jelmezt. El vagyok ám keseredve rendesen. Bánatomban varrtam a babát.
Az imént szétnéztünk Timke lányommal a Meskán és vesztemre meglátott egy Tilda balerínát (10000ft) . Rögtön és azonnal Kell neki. Megígértem , hogy a 4. szülinapjára megvarrom neki. A baj csak az , hogy 17-én lessz a szüli nap. Megtud valaki örvendeztetni egy szm-val??? Ezer köszike!