Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
A nagy füvön meg ne csodálkozz! Ugyanis örültünk, ha nőtt a fű. Akár a Pilis, akár az Urak asztala elég sziklás hely, a fedezékeket is sziklára építették. A fedezékek töltés anyaga sem volt mindig a legjobb termőföld, így örültünk, ha megtermett rajta valami. Ám abba földbe leginkább bukfencet volt érdemes vetni.
A közepes komplexum - mint ami az Urak asztalán is volt - egy célcsatornás, három rakétacsatornás. Ez azt jelenti, hogy egy célra három rakétát tudunk indítani, és ami a lényeg, egyidőben célra vezetni. Persze ez nam jelenti azt, hogy mindhárom rakétára ugyanaz a rávezető parancs menne, eleve minimum 6 másodpercenként kell őket indítani, és ezt a "taktusidőt" figyelembe véve kell kidolgozni és kisugározni a rávezető parancsokat.
Egy osztálynak 6 darab indítóállványa volt, rakéta csatornánként 2 - 2 darab, és minden rakétacsatornán volt egy - egy rakéta, ami folyamatosan indítóállványon volt, hajtóanyaggal, minden egyébbel feltöltve. Vagyis összesen három rakéta volt állványon. A maradék háromról meg készülhettek a képek. Mondjuk az én időmben nem, mert az én seggemet alaposan szétrúgták volna, ha nekiállok fényképezgetni.
Érdekes képek.De micsoda nagy a fű mindenfelé :) Nálunk ezért a szd.pk. befenyített volna mindenkit és nem kellett volna nagyon hazajárni :) Az indítók közül mindegyik üres volt, vagy volt amin volt rakéta? (a mostani szerbiai képeken nem nagyon látok üres indítót...)
Gondolom, ismered a viccet, amiben a cigánylegény elmegy egy lányos házhoz, mert ott garantáltan szűzlányt ígértek neki. Bemegy a putriba, hát ott babusgatja a beígért szűzlány a purdét és éppen szoptat. Felfortyanva támad a lány anyjához, hogy miféle eljárás ez, hiszen neki szűzlányt ígértek, ez meg itt szoptat. Öregasszony ránéz a lányra, majd megvonja a vállát: "Hát... Ideje van, teje van, miért ne szoptasson?
A közepes rakéta komplexumokhoz szinte a kezdet kezdetétől rendszeresítettek barát - ellenség felismerő berendezést. Persze nem kellett kitalálni a csőben a lukat, hiszen a már addig is működő felderítő lokátorok majd mindegyikén volt, mégpedig a Kramnyíj, majd a Kremnyíj-2 rendszerbe tartozó IFF. A rakéta komplexumokon is tököltek egy keveset, mégpedig megpróbálták ráültetni az IFF adót a komplexum RPK (rádióparancs közlő) berendezés antennájára (a három közül a jobb szélső laskaszűrő.) Annak ugyebár a funkciója csak akkor kezdődik, amikor rakétát indítunk, addig meg nyugodtan lehet kérdezgetni a repülőket. Utána ugye már felesleges. Csak az volt a gond, hogy a kétféle berendezés működtetéséhez kellett volna egy speciális átkapcsoló, amit az orosz nem adott, Magyarországon nem sikerült (olyan kis mennyiségben) legyárttatni, így maradt az a változat, amit az orosz "ajánlott", a P-12 NRZ-jéhez hasonló (NRZ-12) IFF berendezés. A rakéta komplexumokban egy külön kabint kapott, ami a komplexum legnyugisabb munkahelye volt. Ott tulajdonképpen nem kellett csinálni semmit, csak lesni kellett a biztosítékokat.
Ennek az NRZ berendezésnek az antennáját látod azon a három lábon. Ez egy ping-pong asztal méretű rács, rajta meg egy csomó dipol antenna.
valamikor a '90-es években voltam ott is katona. Akkoriban sokan jártak be lopni ezt-azt... ha jól emléxem 3 sorház 2-3 szintes volt ott, alakulótér, garázsok, egy összeszerelő csarnok, 2 földbe ásott siló'ajtó', több tonnás kb.20-25 méter átmérőjű és a földalattti vezetési pont, ahova lementünk lámpával mert az egyik ajtó fel volt feszítve? vagy ilyesmi...elég veszélyes volt lent, hosszú leejtő folyosók, falból kitépett kábelek, összetört üvegek stb..állítólag 11 emelet mély...
két dolgot tudok megerősíteni: nagyon sok 5,65-ös hüvely volt elszórva, és akkora hangyák és rovarok nőttek ott mint sehol máshol az országban...
Egészen pontosan ez egy CsMZAP-5208. Azért szokták CSMZ-40-nek, vagy kiscsimpánznak becézni, mert 40 tonna a teherbírása. Amúgy bár nagyon hasonlít az amerikai világháborús Rogers trélerre, a futóművét leszámítva teljesen más a szerkezete.
A nagy CSMZ a 4 tengelyes hasonló kinézetű 60 tonnás terhelésű CsMZAP-5212.
Valamint van még a MAZ-537G nyergesvontatóhoz használt CsMZAP-9990 is.
Amikor fent voltam lenyűgözött a panoráma! Derítést nem véletlen kérdeztem mert jobb helynek tűnt mint Sormás pozíció szempontjából, gondolom az osztrák vadászokat is jó hozta mint nekünk Banja Luka gépeit.Egy relé fedezéket megtaláltam az út mellett (még az antenna rögzítő fémcölöpöket is!). A többi merre van?
Emlékeim szerint (hú de rég volt, 30 éve) a lépcsővel szemben a P-35
volt.
Én VP-11-es voltam, hanem nem volt muszáj nem másztam meg azt a
rengeteg lépcsőt. Csak napozni jártam fel,és csak akkor ha lenn túl nagy volt a kavarás. Kiváncsiskodni nem volt idő, ha elsőfok volt ment a műszer, akkor nekem
is a helyemen kellet lennem, ha nem ment akkor viszont be volt zárva.-)
Amúgy másodállásban kantinos is voltam, főztem a kávét ezerrel a sok
nem normálisnak-).
A kútról nem tudok mit mondani. Gondolom abban az időben le volt fedve
így nem tünt fel kábelcsatornák között. Vagy állt felette valami? Nem tudom.
Derítés szempontjából nagyon jó hely volt. A fő irány természetesen Olaszo.
volt, de figyelték Klagenfurtot is (mikor száll fel a zöldséges-) )
Az állócélokhoz sem hozzászólni mivel én nem voltam "igazi" lokátoros,
bár a nagy cső az megegyezett P-35 csővével, de hála istennek nekünk
nem kellett ilyesmivel foglalkozni. Mindenkinek meg volt a maga baja.