Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Ja igen, a lőszeres tálcákon a lőszer őrhelyenkénti csoportosítása is fel volt tüntetve, pl. 1-es őrhely I. váltás, II. váltás, III. váltás. A hosszú felvezetési útvonalon két váltás volt (3-3 óra őrség és pihenő, készültségben csak a rövid váltású őrök voltak, ahol 2 óra őrség, 2 óra készültség, és 2 óra pihenő volt a rend) , a lőszerek természetesen ennek megfelelően voltak kiadva.
Tehát a lőszerek nem őrönként, ahogyan az imént írtam, hanem őrhelyenként és váltásonként voltak a tálcákon kilencvenes csoportokban.
Az előző sztorihoz annyit, hogy a rendfokozat stimmel (szds-őrgy) mi azonban másik névvel hallottuk ugyanezt a történetet. Ennélfogva megkérdőjelezhető a hitelessége, ezért nem is említem az általunk hallott nevet.
A mi időnkben ('76-'78) a szolgálati szabályzat már tiltotta a felállított őr rejtett megközelítését, csak az őrparancsnok vagy a felvezető jelenlétében, a felvezetési útvonalon volt megközelíthető ellenőrzés céljából. Esetleg ismerősnek tűnhet: Állj, ki vagy? Felvezető, ellenőrző elöljáróval! Felvezető, lépjen előre, ellenőrző elöljáró maradjon helyben! S miután meggyőződött a felvezető azonosságáról, akkor engedte közelebb az elöljárót.
Az előzőekben említett eljárásnál az őr sem járt el helyesen, ha rögtön kieresztett egy tárat a célszemélyre.
Az őrszolgálati kötelemek szerint a felszólítást követően (állj, ki vagy), ha az érintett nem engedelmeskedik, jön a következő felszólítás (áll, vagy lövök), s ezzel egyidejűleg a fegyver csőre töltése. Ha ennek utána folytatja a cselekményt az illetéktelen személy, akkor következik a figyelmezeteő lövés. Ha ez sem hatásos, akkor jöhet a célzott lövés. A szabályzat szerint lehetőleg végtagokra, mert az emberi életet kímélni kellett. Őrségfelkészítések alklmából azonban leginkább az a javaslat hangzott el, hogy a delikvens ellened vallhat, ezért, noha a szabályzat világos, de úgy lőjön az őr, ahogyan tud és akar. Képtelenség bebizonyítani, hogy nem a karját célozta, ha mellkason találtam. És beláthatjuk, ha valaki olyan szándékkal közelít, nem mézeskalácsot vinne az őrnek.
Még valami: a mi időnkben az őrség tagjainak lőszerjavadalmazása kilencve db volt, azaz három tár. Ezeket az ÜTI adta ki, foganytúkkal ellátott bakelitlemez tálcákon hozta el az őrpk és a felvezetők, tárazáskor a folyosón mindennemű mozgás tilos volt. A tálcák két rétegűek voltak, alul sima lemez, a felsőn furatok voltak, melyekben furatok voltak, azokba állítva voltak a lőszerek. A furatok kilencvenes csoportokban készültek, minden csoport fölé ráfestették a felhasználó szolgálati helyét (őrpk, 1-es, 2-es felvezető, 1-es, 2-es stb őr).
Üdv. Kidolg_65! Néhány emléktöredék. Pesti Albert százados és a rigói. Pesti századosról a mi időnkben (1970-1972) között az öreg katonák között keringett egy (lehetséges, hogy csak monda) történet. Pesti századost előléptették őrnaggyá, este szűk baráti társasággal elmentek megünnepelni az előléptetést a "Bauxit" nevű tapolcai étterembe. Ez akkor a város legúribb, legelőkelőbb vendéglátó helye volt (emlékeim szerint mintha a sorkatonák részére tiltott hely lett volna), ment az ünneplés, egyszer csak a közönség megdöbbenésére Pesti százados előkapta a pisztolyát és egy jól irányzott lövéssel leterítette a csillárt. Kész, Pesti őrnagy másnap megint százados volt. Állítólag ez az esemény a közönség nagy örömére a következő előléptetéskor újból megismétlődött. Abban az esetben, ha a történet nem igaz elnézést kérek Pesti (1972-ben) százados Úrtól. Őrség lebuktatása: szintén az öregek mondái között szerepelt az alábbi történet: volt egy ÜTI, aki eléggé öntörvényű ember volt, ezzel történt meg, hogy az őrparancsnok (vagy felvezető) nélkül elment ellenőrizni az őröket. Az akkori 3-as őrtoronyt ment ellenőrizni az éjszaka leple alatt. Szerencsére sütött a hold és az őr észrevette hogy valaki settenkedik a nyomsávban. Szabályosan felszólította a megállásra, de az ÜTI nyomult tovább. Az őrnek se kellett több, (az őrségre felkészítés alapelvei szerint) megkínálta reflektorral és vele azonos időben megszórta egy tár (30 db) skulóval. Az ÜTI kénytelen volt bekaparni magát a földbe. Valószínű az őr ismerte ennek az ÜTI-nek a szokásait és ezért figyelt igen nagy fegyelemmel a szabályos cselekedetekre. Az is lehetséges, hogy a felvillanó lámpafényben azonosította a behatolót és azért csak a környékét szórta meg, az ÜTI-nek nem okozott sérülést. Ezután állítólag az a tiszt is kapott valami szigorú fegyelmezést és több hasonló esetről nem hallottunk a laktanyában. Szintén az Őrség: emlékeim szerint a "Csúzli" őrnagy cselekedte a mi időnkben: éjszaka elment ellenőrizni az őrséget. Kezdte ott, hogy az első zászlóalj épülete felőli úton settenkedett oda az őrszobához. A támlás éppen valami miatt nem hallotta hogy lépegetnek az épület mellett és más felé figyelt. Az őrnagy két villám lépéssel már bent is volt az őrszobán úgy, hogy a támlás nem is látta és nem is hallotta, hogy a háta mögött mi történt. Ebből aztán persze az őrségben lévőknél volt nagy hajcihő, de azt is eltudom képzelni, hogy azért az ÜTI-t is esetleg figyelmeztették. Ha ezekről a történetekről tudna valaki cáfolatot vagy megerősítést igazán jó lenne és köszönném. Most ennyi. Üdv.
F. őrvezető megérkezett eltávról. Takarodó után volt, vasárnap este. F. őrvezető nem volt ugyan részeg, de vidám volt, harsány és hangos: - Kopaszok, mi ez a kosz, mi ez a rendetlenség, ébresztő, takarítani! - Lehajolt a vödrön száradó fókáért és az ágyam felé dobta. A nedves-büdös felmosórongy a fejem mellett, a párnámon landolt. Fogtam a felmosórongyot és indulatból, teljes erőből visszavágtam. Túl jól sikerült. A fóka F. őrvezető arcán csattant, teljesen betakarta a fejét.
Nagyon nagy csend lett. Erre még az öreg katonák is felkönyököltek, hogy a kopasz mit csinált a tisztessel, s hogy ebből mi lesz.
F. őrvezető leszedte az arcáról a fókát, odament az asztalhoz és kezdett kipakolni a táskájából: - Egyetek fasirtot meg rántott húst.
Attól a naptól kezdve ő lett az egyik legjobb barátom a Dobóban.
A honvédségnél mindenkiből előbújt a valódi jelleme: emlékszem egy végtelenül primitív és rosszindulatú bakára, aki valahonnan Szabolcsból rukkolt be. Életének a csúcsa lehetett az az időszak, amit Tapolcán töltött sorkatonaként, gondolom se előtte, se utána nem kapott akkora hatalmat, igyekezett hát minél jobban átélni a kivételes helyzetét, amit öreg katonaként kapott. Nem voltam előfelvételis rigó, az első diplomám után vonultam be, de békés önuralommal törölgettem a padlót F. 19 éves gumi őrvezető úr bakancsa körül is, aki láthatóan felettébb élvezte a helyzetet. Vele viszont később jó barátok lettünk, de ez megérdemel egy külön történetet. Leszerelésem előtt a szd. pk-om megkérdezte, szeretnék-e őrmester lenni. Elvettem jócskán a kedvét a "köszönöm, de nem" válaszommal - nem akartam, hogy tartalékosként visszarángassanak minden évben -. A pk-om korrekt volt, sikerült szakaszvezetőként leszerelnem.
* * *
Jó pár évvel Tapolca után Miskolcon, a Tiszai Pályaudvaron felszálltam a vonatra, tele volt, ácsorogtam a peronon, vártam, hogy elinduljon. Egyszer csak odafordult hozzám egy férfi, ismerős volt az arca, agyamban zakatolni kezdtek a kerekek, hogy honnan ismerem. - Megismersz? - kérdezte. - Persze - mondtam, de még mindig nem emlékeztem, honnan ismerem. - Visszagondolva, nem volt könnyű sorunk a Boros századában, még neked se, pedig te nagy hatalmú írnok voltál - mondta. Kigyúrt ember volt, péklapát-kezekkel. Kezdtem furcsán érezni magam, vártam, hogy valami sérelméért elégtételt akar venni rajtam. - Téged nagyon szerettünk - mondta - rendes voltál a többiekhez - mindenkinek elintézted az eltávot, szabadságot, akinek csak lehetett.
Elbeszélgettünk a régi időkről. Visszaemlékezve később erre a beszélgetésre, arra jutottam, hogy jóval többet ért nekem ennek a volt tapolcai bakának a véleménye, mintha tartalékos őrmestert, vagy épp tartalékos hadnagyot csináltak volna belőlem.
Üdv. Nem akartam fölöslegesen szaporítani a hozzászólások számát, de úgy emlékeztem, hogy ezt más írta. A lényeg: a rakéta indító állvánnyal ellátott 2x3 századnál a takarítási mánia azért más formában zajlott. Ezeknél a századoknál 3x8 hónapig (2 évig) azonos időben bevonult sorkatonák voltak. Ebből az első nyolc hónap volt az igazán veszélyes mert, akkor a nyakunkon voltak a kiképzőnek ott maradt néhány harmadik időszakos tisztesek (dublőrök). Az eskü letétele után, amikor már mi is jártunk őrségbe ezek adták az őrparancsnokot és a felvezetőket. Ezek a szellemi képességek terén a korosztályuktól fejletlenebbek voltak, de nagyon tudtak szívatni minden újoncot (síp), azt is aki esetleg náluk időseb és műveltebb volt. Azt, hogy megérkeztek a 70, 71, 72 mintájú mosógépek, azt csak tőlük hallottuk. Az első időszakban bizony volt mindig mosás takarítás ész nélkül. Érdekes betegségben szenvedtek ezek a tisztesek, nem bírták látni, ha egy újonc, olvas vagy éppen a dohányzó körül ücsörögtek. Rögtön találtak valami nagyon fontos mosni valót. A rohamsisakos mosóverseny nálunk nem volt, de a mosószeres habzó kiöntött vödör vizek nálunk is többször előfordultak. A második és harmadik nyolc hónapban már saját sorainkból kerültek ki a tisztesek és azok lényegesen rendesebben viselkedtek. Abban az időben már csak akkor tört ki nagy mosási láz, amikor a szolgálatvezetőnk (azt hiszem: Billik Ferenc) volt a zászlóalj ÜTI, és valahogy elkapta az idegesség. Akkor volt mosás. Más esetben vizet nem is igazán látott a folyosó, volt egy valahonnan örökölt megoldás: lekaptunk egy pokrócot, egy ember ráült, kettő húzta a folyosó kövén. Csillogott, villogott utána a kő. Még a Paréj törzsőrmester (akkor még) sem talált kivetni valót a kövezet állapotán. Tehát mi 16 hónapon keresztül is kénytelenek voltunk mosni és takarítani. De ebben a rendszerben legalább már nem volt szívatás. Én részese voltam az 1972-es "Nagy utazás"-nak, így nem volt plusz takarítási feladatunk. (Hogy, hogyan történt a mi körleteink takarítása azt nem tudom, mivel az egész század a vonaton ült) Helyette viszont a visszaérkezés után, a leszerelés előtt (1 hónappal) bérletet kaptunk az őrszobára a 2. zászlóalj hasonlóan szerencsés tagjaival. Az őrszolgálatban egy hónapig egymást váltottuk. Üdv.
Üdv. szkv! A 8376-os hozzászólásban én írtam róla. Bizony a 2 év alatt én sokat álldogáltam ott és közben persze ott vonult el az alakulat krémje, így legalábbis látásból ismerős volt valamennyi abban az időben ott szolgáló hivatásos katona. A mi időnkben természetesen az őrséget adó századból került ki az 1-es őrhely őrzője is. Nem volt egy kényelmes hely, különösen napközben, amikor jöttek mentek össze-vissza. Még egy kis dobogó is volt az őrnek, úgy mint a támlásnak az őrszoba előtt. A mi időnkben a bejárattal szembeni falon volt egy üveg vitrinben a csapatzászló. Üdv.
Ahogy az őrhelyeket soroltátok, egy kimaradt, bár nem tudom, a ti időszakotokban létezett-e, az enyémben (1982-83) igen: A parancsnoki épületben, két üvegajtó közötti zsilipben, a csapatzászló vitrinje előtt volt egy díszőrség. Az őr flancosan, fehér kesztyűben állt ott, kis terpeszben. Nem volt részem, benne, azt sem tudom, melyik alegység adta, de nagy szívás lehetett. Emlékszik rá valaki? Esetleg nem őrködött ott?
Sziasztok! Hát ahogy olvasom, valóban nagy változások és átszervezések lehettek rövid idő alatt. A térképekről nem szívesen beszélek, mert írnok lévén elég sokkal kellett foglalkoznom velük. Olyan is volt, hogy a kocsin, menet közben kellett összeállítani. Meg néha akkorák is voltak, hogy a csepel teherautót le lehetett volna takarni vele. De rendkívül szigorú követelmények voltak a kezelésére. Így igaz! A Lesencetomaj felé vezető út jobb oldalán, a 1480 mellett harckocsigarázsok voltak. A harckocsizók oda rohantak át riadó esetén. Mentek, mint az őrültek. Csak az M-anyag nem mozgott. (Akkor még a T-55-ösök mozgósítási anyagnak számítottak.) Nos, ezeknek a harckocsigarázsoknak az elhelyezését akkor sem értettem kristálytisztán, így én is arra a következtetésre jutottam, hogy csak álca lehet. Őrség. Nem mentem bele az őrhelyek számozásába, de az út melletti őrhely (két kerítés között) valóban akkor is a 2-es számot viselte. Soha nem felejtem el, amikor éjszaka a laktanyásokat kivezényelték szenet rakni a vagonokból. Őrségben lévén én engedtem ki őket a rampához, közben megkérdeztem tőlük, hogy:- Mi van gyerekek? Nem tudtok aludni? Nem részletezem a hallottakat. Hogy milyen randán tudnak beszélni egyesek? Szegény Anyám, ha hallotta volna! Egyébként az egyetlen őrhely volt, ahova az előírtakon kívül papírt és ceruzát nem, hogy lehetett, hanem kötelező volt vinni. Érdekes, most jut eszembe. Mi még 180 lőszerrel mentünk őrségbe. 5 tár a tártáskában, egy a géppityuban. Azt hallottam, hogy könnyítettek egy idő után. Hát két órán keresztül, nem egy felemelő érzés volt ténferegni vele. Azt, hogy az oszlopba bepofátlankodó autósokkal hogyan bántak el az elhárítósok, volt szerencsém látni. A kidolgozó kocsi egy bodegás Garant volt, amin ablakok is voltak. Pofátlan, erőszakos autósok akkor is léteztek, ha nem is akkora számban, mint most. Arról nem beszélve, hogy annyi gépjármű sem közlekedett az utakon. Amiről tüzér írt, a harmonikázás, minden menet sajátossága volt, hiába hívták fel a figyelmet, hogy egyszerre kel indulni az oszlopnak. Mégis az oszlop vége hol lassan, hol eszement sebességgel próbált felzárkózni. Arpapa feltett légi-felvételeket is a honlapra. Köszönet érte! Hihetetlen élmény volt látni és főleg felismerni a régi épületeket, alakulóteret, a cipőgyárat (amit irodaépületnek neveztek, igaz csak a sarkát lehet látni) az elhárítósok épületét, gépkocsi-telephelyet, parancsnoki épületet stb. Olyan érzés fogott el, mint, ha múlt héten jöttem volna el. Pedig már több, mint negyven éve! Az első zászlóaljépületet kerestem legelőször, de nehéz észrevenni, mert úgy emlékezem, hogy az egyetlen cseréptetős épület volt a laktanyában és eléggé beleolvad a környezetbe a légi-felvételen. Szolgálatok: Senki nem tudta úgy lebuktatni őket, csak Pesti Albert százados. Éjszaka magához rendelt néhány "sárgarigó"-t (tartalékos tiszti növendéket) és az ellenőrzési útvonalon minden meglátogatott helyen otthagyott egyet, hogy ne tudják értesíteni a többieket. Ketten-hárman káromkodtak, hogy nem engedte aludni őket, de nála megszokott volt ez az ellenőrzési módszer. Volt más módszere is, (velem is megtörtént), de arról egy kicsit később. Most újra elmegyek egy kicsit olvasni a hozzászólásokat. Érdekes, nyugdíjas villamosmérnökként is állandó időzavarban vagyok. Folyton két-három felé kellene mennem. Sziasztok!
A más helyeken mindennapos újoncszívatás nem volt divat az MN1480-nál, itt mindenki egyformán szívott, újonc, öreg, háté, mindenki. Voltak persze a hagyományok miatt kivételek, ilyen volt például az újonc időszak végén a "síp" kiműtése a kopaszból. Merthogy kopasz, újonc, síp, ezek szinonim fogalmak voltak. A műtét a következőképpen történt: Először is le kellett fogni a kopaszt, mert nyilván tiltakozott a műtét ellen. A mellkasán filctollal körbe kellett rajzolni a műtendő területet (szegycsont és környéke), majd borotvahabbal, cipőkrémmel stb. fertőtleníteni kellett a műtét helyét. Ezután egy öreg katona egyenletes kis ütésekkel - hogy fájjon is, de ne is tegyen kárt az újoncban - "stokafával" kiverte a kopaszból a sípot. Ezt követően már nem újonc volt, hanem gumi úr, s büszkén várhatta az új bevonulókat, hogy már ne neki kelljen takarítani.
A baka sokat adott a tisztaságra, különösen, ha kopasz volt. Akkor folyton takarított. A gumi már elégedetten hátradőlhetett, nem is szólva a vizenyős szemű, vén tengeri rájákról, akiknek a bakancs tisztítás is csak abból áll, hogy felváltva hozzádörzsölték a bakancsukat az ellentétes nadrágszárukhoz, sorakozó közben. A kopasz kézbe vette a fókát, s mivel fiatal lévén jól hajlott a dereka, végigsakkozta a folyosót egy párszor, majd a körletet, vagy a mosdót, vagy a vécét, s mikor már azt hitte, hogy végre vége, jött a parancs, hogy sorakozó, irány a „píká” (parancsnoki épület), mert az is hozzánk tartozott higiéniai szempontból. Amikor a gumi úr, vagy az öreg harcos dühös volt, mert letolták valamelyik kopasz miatt, na akkor jött a habosítás, azaz szétszórni pár kiló ultraport, s ráönteni pár vödör vizet. Ettől bokáig állt a hab a folyosón, és jól csúszott az egész. Az egyik baka kiállt az ajtóba figyelni az ÜTI-t, majd a vétkes kopasz fejére, mindkét könyökére és térdére kapott egy-egy rohamsisakot, s indulhatott a játék: Jól meglökni a kopaszt, hogy végigcsúszva a folyosó másik végében koccanjon a feje. Nagy mulatság volt, a kopasz röhögött a legjobban, olyannyira hogy egy pár öreg katona is beöltözött a sisakokba, megtudni, hogy milyen érzés száguldozni a folyosón.
Sajnálatos módon lemaradtam az akkor épp esedékes „külföldi kirándulásról”, nem fértem be a csapatba. A visszamaradást akkor kezdtem sajnálni legjobban, amikor rádöbbentem, hogy ami takarítást eddig hatan-heten csináltunk, egyedül nekem kell egy hónapon át, míg vissza nem érnek a bajtársak a sivatagból. Se előtte, se azóta nem takarítottam annyit, jól kitanultam a szakmát, az már biztos. Az öregek rendesek voltak, megengedték, hogy motorral takarítsak, bár arra járó más öregektől és a hátéktól gyakran megkaptam, hogy „és mikor fog kimeszelni, hiszen csúnyán összefüstölte a motorral a falakat, a plafont”.
Még annyit, hogy okos ötlet volt a laktanyába kanadai nyárfákat ültetni, mert amikor virágzott, a kopasz sohasem unatkozott, álló nap kergethette az ablakon belibegő fehér pelyheket vizes fókával.
már akkor is benne volt a KRESZ-ben, hogy katonai menetoszlopot nem előzünk. -A vonatkozó szabályzatok alapján menetoszlopban lakott területen belül 30 m, azon kívül 50 m távolságot kell hagyni, szó sincs besoroló autóról. (Hacsak nem tekintjük a menetoszlopot kísérő és valamilyen okból azt előző rendőr/foszab jármű szembe jövő miatti behúzódását.)
ELVILEG igazad van. Gyakorlatilag 25 vagy 50 m távköz (menetparancs szerint), élen haladó (pl. én) tartotta az 50 km6ó-t (mindig ellenőrizték a mnetteljesítményt), tehát az oszlop vége GYAKORLATILAG 30-80 között osont/vágtatott. Ha valaki beékelődött, az bent is maradt igen sokáig (senki nem segített, és a sofőröknek is kellett egy kis szórakozás), valamint rádión ment a drót, és bizony gyakran kiemelték azt, aki szeretett volna gyorsabban haladni. Tolerancia csak az egyszámjegyű utakon volt.
Egyébként élvezettel olvasom a többiek visszaemlékezéseit.
Adalék: egy ízben egy elhárító is "eltűnt" az alakulattól, mert egy gyakorlaton eltűnt a térképe.
Heló Maz! Nekem nem volt jogosítványom, sem a 70-es években, sem a mai világban, így nem tudok vitázni arról, hogy a KRESZ mit ír elő. Abban az időben, ha mi kivonultunk a közutakra, akkor bizony 50 - 60 gépjármű is volt a konvojban. Hova jutott volna a világ ha, Tapolcától - Rumig nem lehetett volna előzni. 50 járművet egybe (az akkori nem éppen minőségi utakon) előzni lehetetlen lett volna, utánunk jönni? Abból biztos tudta volna a NATO, hogy vonulunk mert a határig ért volna a sor. Üdvözlet
Hali Nyúlkoma! Az őrhelyek sorszáma az 1970-1972 közötti időre vonatkoztak. Akkor a laktanyában még a bizonyos "csotrik" és a hozzá tartozó kiszolgáló eszközök voltak. Pld. Csepel-ek, csőrös Zil-ek, Robur kidolgozó kocsik. Én annak az időnek az emlékeit tudom. A Baglyasban akkor harci technika a tudomásom szerint még nem volt. 6 db lánctalpas kilövőállvány volt. Ezek javarészt a szép nagy irodaépület szerű építményben voltak gyakorlat céljából. A 2-es őrhelyen csak egy földre telepített "fakabát" őrbódé volt. Időnként az őrnek volt feladata vigyázni azt a kaput, amely az őrszoba és a 2. zászlóalj közötti út végében volt és a rampa rövidebb megközelítését szolgálta, tehát akkor még nem lehetett fix helyre telepítve az őr. Valahol össze keveredtek az őrhelyek számai Nálad, mert a 3-as őrhely nem lehetett kettő felvezetési útban is. Üdv.
Szigorúan az én tudomásom szerint, ami nem feltétlenül fedi a tényeket:
-már akkor is benne volt a KRESZ-ben, hogy katonai menetoszlopot nem előzünk. -A vonatkozó szabályzatok alapján menetoszlopban lakott területen belül 30 m, azon kívül 50 m távolságot kell hagyni, szó sincs besoroló autóról. (Hacsak nem tekintjük a menetoszlopot kísérő és valamilyen okból azt előző rendőr/foszab jármű szembe jövő miatti behúzódását.)
Kedves szkv! Az elhárítókról írtakat megerősíteni nem tudom. Mi a bemérő Csepeleken túráztunk abban az időben és tudom, hogy a sofőröknek ki volt szigorú parancsba adva, hogy olyan követési távolságot kellett tartani, hogy az előző autók kényelmesen (veszélyhelyzet okozása nélkül) beférjenek a sorba, ha szükséges. Akkor azért még lényegesen kisebb volt a közúti forgalom. Az általad írt eset talán a KRAZ-ok környékén lehetett, mivel azok nagyon védett eszközt szállítottak. Különben az elhárításról: a mi időnkben autó stop használata szigorúan tilos volt, csak kimenő ruhában lehetett közlekedni eltávok és szabadság alkalmával. A laktanyában az őrszobával szembeni épületben voltak elhelyezve az elhárítok. 2 vagy 3 sorkatona kinézetű figura. Ezeknek viszont állandó feladatuk volt a környező utakon autókázni és az esetleges stopposokat a laktanyájukba vissza szállítani és ott a megfelelő intézkedésre átadni. A mondák szerint a vonatokon is utaztak civil elhárítók és igyekeztek a figyelmetlen és dicsekvő sorkatonákat behúzni a csőbe és a futkosóra. Szerencsére az én környezetemben ilyen szerencsétlen figura nem volt, de a dolog létezett. Ennyi. Üdv.
Kedves kidolg_65! Én 1970 - 1972 között szolgáltam az MN.1480-ban. Csak megerősíteni tudom amiket Írtál. A laktanya melletti utat nem Sümegi útnak hívták. A Sümegi út a város belső részén ágazott el. A laktanyánál lévő út a Keszthely felé vezető út volt, ami Lesencetomajon keresztül vezetett. Természetesen ennek az útnak is volt csatlakozása a 84-es útra és azon lehetett eljutni Sümegre. Bizony elég sok alkalommal jártunk arra a Csepelek, Roburok, Zilek és Gazok társaságába. A laktanya mellett közvetlenül, a TÜTI bejáratnál, gondolom félrevezetés céljából az út túloldalán lévő laktanya harckocsijai táboroztak. A keszthelyi út mentén végig beton oszlopokra húzott drótkerítés volt nálunk is és a harckocsiknál is. Ennek lehetett az is az oka, hogy ne lassítsanak a fényképező és kíváncsiskodó autósok. Ez így biztosabb volt. A mi időnkben (emlékeim szerint) 6 őrhely volt. 1. Csapatzászló, 2. a keszthelyi út mellett, (itt őrtorony nem volt, gyalogos szolgálat volt) 3. őrtorony valahol a telephely mellett, valami szállító és talán árokásó, útépítő járműveket lehetett nézegetni, 4. őrtorony volt, de hogy hol, azt nem tudom, 5. gyalogos őrhely a bemérőkerten túl a tiszti lakótelep felé. 6. (nevezhetjük baglyasnak) gyalogos őrhely volt az erdős részen állítólagos lőszer raktárak között kellett mereszteni a szemünket. A telephelyre és annak bizonyos részeire csak (a fényképek között már láttam) a fém bilétával, a tisztek az igazolvány felmutatásával juthattak be. Ezt a belépőt ténylegesen kellett mindenkitől kérni, mert, ha elmulasztottad, akkor annak komoly következményei voltak. Most ennyi. Üdv.
Na igen, a térkép: már nem emlékszem, hogy térképszél volt-e vagy a térkép egy darabja, de azon a darabkán, ami eltűnt, állítólag szerepelt a rakétadandár megnevezés. Ami egészen biztos: nagy idegeskedés, kapkodás volt a gyakorlat végén, és kihallgatások folytak. Nem emlékszem, hogy hadbírósággal zárult volna a dolog - tehát ha úgy van, ahogy mondod -, akkor vélhetően csak egy üres papírcsík tűnt el, amin semmi sem volt, minden más pedig a laktanyai legendák közé tartozott. Gondolom, akik emlékeznek az esetre és pontosan ismerik a részleteit, nem járnak ide, a fórumba olvasgatni, vagy ha igen, akkor sem fognak hozzászólni ehhez a témához.
Kedves György! Könnyen lehet, hogy a laktanya melletti utat nem Sümegi útnak hívták (1983. óta nem jártam Tapolcán), de hogy harckocsizók tanyáztak a Dobó mellett az ott töltött időszakomban, arra mérget iszok, s arra is, hogy az út mellett voltak őrtornyok. Hogy az elhárítósok hogyan vigyáztak ránk, hogyan nem, sosem láttam, mert a híradó kocsiban hátul, ahol általában "utaztam" , nem volt ablak. Amit leírtam, a bajtársak mesélték, nem tűnt akkora túlzásnak, hogy kételkedjem benne.
Hát. csak-csak eszembe jutnak dolgok. A térkép és a levágott térképszegély titkos anyag volt, amivel el kellett számolni, akár lövészet után a hüvelyekkel. Térképszelvényekkel értelemszerűen a bemérők is foglalkoztak, hiszen a topó-kocsiba is használták. A térképszegély elvesztése vagy elhagyása nem az előléptetés elmaradását, hanem egyértelműen hadbíróságot jelentett, úgy, mint az őrszolgálati vétség. (elalvás, vagy egyéb nem az őrszolgálati szabályzatban előírt cselekmény) Őrtornyok a laktanyán belüli körön voltak. A technika környékén. Oda csak külön engedéllyel mehetett be a jogosult. Állandó őrségen kívül áteresztőpont szolgálat is volt. Ha nem volt igazolvány, bejutás sem volt, még a saját elöljárónak sem. Tényleg nem akarom leírni a feltörő emlékeket! Aki akkor ott volt, az tudja. Elsőéves koromban kipróbáltam néhány őrhelyet, az egyik tornyot is, de a kedvencem a Baglyas volt. Oda kérhette is magát az, akinek volt hozzá idegrendszere.
Még valami, ami nagyon fontos. A katonai térképek szélén nincs az alakulat jelzése! Azt az írnok vagy az írja rá a térképre, aki gyakorlat közben foglalkozik vele -általában az írnok végezte ezt a nemes feladatot egyéb teendői mellett- de már az összeragasztott térképre. A Cár megette volna azt a századparancsnokot, ha nem előírás szerint járt volna el. Üdv!
Most kapcsoltam be a számítógépet, és rögtön szemet szúrt szkv. hozzászólása. Bocsáss meg Öreg, 1965-től voltam ott, de emlékeim szerint a sümegi út mellett nem volt őrtorony, nem egy laktanya volt az út baloldalán, és ha, vonultunk, az elhárítósok úgy vigyáztak ránk, hogy olyant csak amerikai filmekben lehet látni. Abban az esetben, ha egy idegen kocsi pofátlankodott az oszlopba, pillanatok alatt ott voltak és leszorították az útról és különböző -gondolom kényelmetlen- kérdéseket tettek fel neki. Az út melletti őrhelyen valóban kellett figyelni a forgalmat és az idegen rendszámokat felírni, majd jelenteni. Bocs, ha azóta változott a világ. Általában a változásokat nem közvetítette a híradó. Most megyek és olvasom tovább a hozzászólásokat.
A rakétadandár a titkok ködébe rejtőzött, nehogy az ellenség kifürkéssze. A sümegi út túloldalán nem véletlenül volt egy másik laktanya, ahol harckocsizók voltak, hogy azt higgyék, mi is azok vagyunk. Bár a harckocsizó fegyvernemi jelzés érdekesen festett a 180-190 cm magas miskolci fiúk hajtókáján, nem számított. Az őrtoronyból gondosan fel kellett jegyezni az arra haladó külföldi és diplomáciai autók rendszámait, mert azok utánunk kémkedtek. Gyanús volt a menetoszlopot követő-előző személykocsi, ha csak a vezető ült benne és mozgott a szája, mert akkor épp a teherautók rendszámát mondta magnetofonra. :) Csak két műholdátrepülés közben mozdultunk ki a laktanyából, rejtőzködtünk nagyon. Egyszer egy „erdei kirándulás” alkalmával a hadműveleti rajzolók nem tudtak elszámolni egy térképszegéllyel, melyen mit ad Isten, épp a rakétadandár valódi nevének egy részlete szerepelt. Lett is ebből haddelhadd, nyomozás és elhárítás - sikertelenül. A sorállomány körében elterjedt változat szerint az egyik háté ezzel akart kiszúrni a másik hátéval (neveket nem mondok, maga a jelenség az érdekes), állítólag sikerült is, mert elmaradt emiatt valakinek az előléptetése.
