Keresés

Részletes keresés

oldman pipe Creative Commons License 2006.11.08 0 0 406
Hello én végig olvastam ezt a vállalkozó ilyen csaló meg olyan csaló dolgot.

Nekem erről az ugrott be mikor mi a nagyobbik fiammal egy olyan helyzetbe keveredtünk, hogy a kedves ügyfél megrendelte a terméket és a 50% előleget elhoztam egy automata kapura és megrendeltem az ehhez szükséges dolgokat de olyan mozgató elektronika amit szerettem volna éppen nem volt de azért megrendeltem mert ígérték hogy lesz.

Na és az történt, hogy határidőn belül felszereltük a kaput és a tulajnak mondtam, hogy elektronikával lehet csúszom egy picit teljesen nyugodtan vette tudomásul. És a következő héten vittem is neki megegyeztünk mert megbíztam benne, hogy a motorokat és az elektronikát bedobom hozzá hazafelé menet és másnap szerelem és másnap felvonultam sehol senki. Se motor se elektronika se pénz és azóta sem sikerült kb. 1,5 éve behajtani rajtuk és én sem tudtam befejezni a munkát és én is mindenféle rágalmak kereszttűzében találtam magam.

Szóval az elszállt h….k nálam is kavartak sokat. Ezeknek az embereknek ki kéne fogni egy olyan vállalkozót aki jól ellátja a bajukat! Ja és APEH-hoz lehet menni mert ez amit Isidorra csinál ez bűncselekmény. De láttam ,hogy vannak képek a munkáról én azért megnézem. De ezt egy független szakértő is felül tudná vizsgálni de gondolom ezt a sértett nem szeretné. Amit olvastam, hogy Isidorra nem tudja lefényképezni nevetségesnek tartom mert a nagy „multikban” lehet kapni 24 kockás eldobható fényképezőgépet kb 250-300Ft. De ha nincs erre pénz kérek egy számlaszámot és utalok egy ezrest.

 

Ui.: Zsozsonak sok kitartást én ezt már megkaptam ezeket a pofonokat de folytatni kell mert ha ilyen rosszindulatú embereken múlna, itt mindenki a múltbéli besúgós rendszer áldozata lenne.

 

 

Üdv.: oldman pipe

Zsozso007megmondja Creative Commons License 2006.11.08 0 0 405
Kedves pancsercsip-em. Ha olyan okos lennél, mint amilyen elfogult, tudnád azt a tényt, hogy a vállalkozóknak, ha nincs bevételük, akkor is több fizetési kötelezettségük van a közös kasszába, mint az átlag melósnak, és ha netán nem tudja befizetni, akkor beizettetik vele. Ezért is tartozol te azoknak a buta irigyeknek a táborába, akik csak kritizálni, és bunkóskkdni szoktak, de nem merik felválalni a vállalkozás kckázatát, a túlélés reményében, és aktivan tevékenykedni az ország helyzetének, jobbá tételében. Üdv. Zsozsó!
Előzmény: pancsip (404)
pancsip Creative Commons License 2006.11.07 0 0 404

Nekem te ne köszöngessél semmit, mert ha velem csinálod ugyanezt, akkor már rég leharaptam volna a fejed, rádúszítottam volna az összes vérszívó állami társaságot,az APEH től elkezdve a TB-ig.

Különben is ha jól emlékszem, nem a munkáddal volt baj, hanem hogy egy  rohadt feketéző vagy és megbízhatatlan.

Az ilyenek miatt tart itt az ország, hogy a fene essen az ilyenekbe, ha én befizetek minden szar adót,áfát, ifát, akkor mindenki fizesse be.

Előzmény: Zsozso007megmondja (403)
Zsozso007megmondja Creative Commons License 2006.11.06 0 0 403

Pancsipnek köszönöm az értékelést.

 

Aki egyébként kíváncsi a kontár munkára, szívessen elküldöm a képeket, ha ad E-mail címet. De a helyszinen is megtekintheti, ha a Isidorra megadja a címet.

 

Üdv. Zsozsó!

pancsip Creative Commons License 2006.11.06 0 0 402
Szerintem az ilyenféléknek nincs lelkiismeretük, vagy ha van, leszarják.
Előzmény: Isidorra (401)
Isidorra Creative Commons License 2006.11.01 0 0 401

Nem jelentek én senkit fel, a lelkiismeretével mindenkinek úgyis el kell számolniaó, de azért kösz a számot, megkaptam.

memorixnak tényleg köszi a hasznos infókat és ötleteket, most ott tart a a dolog, hogy előkerestük a szúnyoghálógyártót és felveszzük a kapcsolatot velük, gondolom, csak tudnak valakit ajánlani, aki majd segít.

Előzmény: pancsip (399)
memorix Creative Commons License 2006.10.30 0 0 400
pancsip Creative Commons License 2006.10.30 0 0 399

Köszi az infót és a hasznos tanácsokat, de sajnos az ember mindig utólag okos.

Isi, szerintem is duplán megszívtátok...

Se számla, se pénz, se munka= magyar kisvállalkozó. A helyedben beszólnék az APEH-nél, hogy egy kicsit nézzenek már utánna.Nem érts félre, nem azért, hogy nyomjuk fel egymást, de aki ennyira gátlástalanul átver, kicsalja belőled a pénzt, aztán ott hagy a kakiba, ráadásul elteszi az egészet a zsebébe, komolyan mondom én simán feljelenteném, mert ez egy tuti csaló.

A k.életbe, ha én tudok adózni, akkor ezek is adózzonak. Átküldök neked egy ingyenes zöldszámot, ahol feketegazdaság gyanús eseteket lehet név nélkül is jelenteni....legalább ebben tapasztalt vagyok:)))))    

Előzmény: memorix (391)
memorix Creative Commons License 2006.10.29 0 0 398

Ha esetleg neked is HELLA alu redőnyöd lenne akkor az alábbi telefonon tudnak segíteni... probáld megtudni milyen tipusú vagy ki a gyártó a redőnyődnél...utána nézek van-e esetleg gyári supportja...

 

Karbantartás - ötletek

Minden HELLA termék megfelel a TÜV elõírásoknak.

A termékek beszerelését rendelje meg márkakereskedõjétõl, azt ne bízza idegenre. Így az általunk kínált szavatossági idõ 3 év.

Az elektromos hajtásokat és vezérléseket kizárólag erre vállalkozói engedéllyel rendelkezõ szakember kötheti az elektromos hálózatra.

Amennyiben valamilyen mûködési zavar lépne fel:

Kérjük, ne próbálja meg a hibát kijavítani.
Hívjon minket az alábbi telefonszámokon

30/207-61-50      30/289-40-16     99/505 -454

Technikusaink gyorsan és szakszerûen segítenek

Előzmény: Isidorra (396)
memorix Creative Commons License 2006.10.29 0 0 397

Lehetsz csalódot és még igazad is lehet, de ettől nem lesz szúnyoghálód fenn a redőnyőkön, és nem lesz szép a gurni szerelésed...a vállalkozók többsége a szezonban nem ér rá...ilyenkor mindig oda mennek ahol nagyobb a pénz ..tudod nekik ilyenkor kell megkeresni azt a pénzt is amikor uborkaszezon van...mint lentebb irtam csak a pénzel tudod kordában tartani öket...ha úgy érzi, hogy már csak 1-2 napos munkája van hátra a nagypénzért akkor nálad be is fejezi a munkát ...különben megy máshova ahol többet kap...

 

Ha sértődötségedben most szakítasz vele akkor jóval többe fogg neked kerülni...nehéz lesz olyan vállalkozót találnod aki folytatja más esetleg "eltolt" munkáját...majdnem annyiba fogg kerülni ha egyáltalán sok telefonálgatással találsz valakit mintha teljesen újat elölről építenél be...aprópénzért már senki nem dolgozik...ami érthető a mai világban...

 

vagy marad az, hogy nekiálsz barkácsolni...és kitudja mi lesz belőle...igy válik az ólcsobb árajánlat és munka drágává...és sok bosszúsággá...

 

Javaslatom továbbra is azt, hogy adj neki egy utolsó esélyt mielött bármit csinálnál....rakd félre az önérzeted és az igazad ....hátha tényleg képes rá, hogy megcsinálja tiszteséggel amit vállalt...most sajna neked kell várni ár...amig ráér mivel kifizetted a javát a munkának...

 

Ebből az egészből csak az a tanulság ha kis vállalkozást választasz akkor mindig az elvégzett munka és anyag után fizes, ha nincs elkészitve amit vállalt mindig többet tars vissza, hogy megtegye. Csak ezzel tudod öket rávenni a munka elvégzésére...

 

Érdemes az elején biztos háttérrel működő cégeket megbizni és több árajánlatot összehasonlítani és mindegyik vállalkozóval beszélgettni ki mit ajál...amúgy nem véletlenül ajánlottam a MANTU stúdiót...

 

 

 

 

 

Előzmény: Isidorra (396)
Isidorra Creative Commons License 2006.10.28 0 0 396

Volt már utolsó esély. Volt már utolsó időpont, amikor az illető nem jelent meg a helyszínen és nem is jelzett, hogy nem jön. Érted? Én emberileg csalódtam, nem a munkájával lenne baj, hanem a hozzáállással.

Én embereket gyógyítok. Kíváncsi lennék mit szólna valaki, ha amikor ki kell venni a vesekövét én éppen bankba mennék....

Ha valamit megbeszélünk, akkor az legyen már úgy.

Elfogadom a segítséged, de talán személyesen kellenne megnézni a helyzetet, mert képet nem tudok küldeni ( mivelhogy techikai eszköz nincs hozzá).

Én már abban is benne lennék, hogy valakit odaviszek a helszínre, érte megyek, haza viszem.Mi nem akarunk laikusként semmilyen szerelést végezni, valszinű egy másik brigád fogja befejezni a melót.

Egyébként sem számlát, sem garanciát nem kaptunk. Én viszont kaptam fenyegetést, hogy fel leszek jelentve rágalmazásért. Hát itt tartunk.Ja, és gyakorlatilag ki van fizetve a munka. A 20000ft.- a teljes összeg kb. 6%-a, ennyit tartottunk vissza.

Előzmény: memorix (395)
memorix Creative Commons License 2006.10.28 0 0 395

Szerintem adj egy utolsó esélyt neki, hogy bebizonyithatsa, hogy igen ő megtudja oldani a problémákat... beszéljetek meg szerintem egy közös utolsó idöpontot ..adig készits egy listát arról mit szeretnél még csináltattni vele...

 

pl szúnyogháló felszerelése ezen és ezen az ablakon..

az alábbi abalkokon  nem szépen van felcsavarozva valami..., hogy lehetne megoldani, hogy pl a peremtől x cm legyen...

 

Igy lesz egy javítási listád és szerintem meg tudja oldani...ad átt neki...és legyél végig ott amikor csinálja...igy ha valami nyitott kérdés lenne, hogy mégsem szép akkor már ott rögtön lehet korrigállni...majd ha mindennel végzett vedd át a munkát... probáld ki és ha minden müködik csak akkor fizesd ki...

 

Amúgy érdekelne, hogy lehet úgy megcsinálni a redőny zsinórt, hogy ne legyen szép..esetleg a memorix@freemail.hu a küldenél egy-két képet szivesen megnézném...hátha tudok valami javaslatot tenni...lehet, hogy nem megfelelő tipus lett kiválasztva...

 

érdemes leülni megvétel elején és megkérni a vállalkozót mutasson néhány képet milyen tipusok közül lehet válogatni...és hogy néz ki majd....

 

Amúgy ha az ablak peremén nincs tok toldó vagy hely akkor többnyire az utolagosan beépített redőny zsinorok egy kicsit bénán festenek...:))) Ezt az elején érdemes tisztázni...

 

 

 

 

 

 

 

Előzmény: Isidorra (387)
KalásziM Creative Commons License 2006.10.28 0 0 394

 

 

 

Nekem van, hogy 1héten 2x félóra is sikerül."

 

 Azért korábban  volt az több is !!

Előzmény: Zsozso007megmondja (386)
KalásziM Creative Commons License 2006.10.28 0 0 393

  Mennyit mennyit  - nem tudom, de már két csirkét elégettem e miatt !

 

 A sütőben !

Előzmény: Zsozso007megmondja (386)
memorix Creative Commons License 2006.10.28 0 0 392

Ha a tulaj saját maga szereli akkor kevés helyen van rá garancia:)) Természetesen ilyenkor a kiszállási és a rezsi költséget ki kell velük fizetettni ...nincs bratyizás...

 

Tudom, hogy nincs mindig egyszerű ügyfél látam én is már olyat aki a ször szálán is kákát keres...azonban szép szóval mindig érdemes megoldani a problémákat...én azt tanultam mindig a vevőnek van igaza még akkor is ha nem, egy bizonyos határig... ezért érdemes minden kiszállást kiszámlázni...igy nincs ingyen munka és a vevő is minél hamarabb meg akarja oldani majd a dolgot...nem akar majd több lépésben csináltattni dolgokat...ha pedig igen, akkor a pénze bánja..fizesse meg az extra szolgáltatást...igy ő dönthet hány lépésben akarja élvezni a társaságodat..:))

 

ha megigérted, hogy utolag beszereled azokat a szúnyoghálókat akkor érdemes szerintem helytállni természetesen ha a vevő nem mindig ér rá az nagy baj...gondolom, mivel ezt te ingyen igérted be, igy neked és neki sem  fontos annyira...ez volt szerintem itt a baj...tudom meg kell éllni igy mindig a vacak pénz után kell futtni...de ha betartod amit fent irtam akor te sem dolgozol ingyen és az ügyfél is elégedet lesz ha több lépésbe akar valamit...az ő pénze..ő bánja...

 

Ha közbejön valami fel kell hivni és elmondani a problémádat, majd később adni egy olyan időpontot amit mindkettőtöknek jó...itt mindkét félnek be kell tartani a dolgot...nincs egyéb fontos dolog...csak az ügyfél...ha mégis késnél erről a randiról akkor is menj oda, de előtte telefonálj... igy bárki megoldhatja a problémáját...

 

talán békésen egy közös utolsó időponttal meg lehetne oldani ezt a csorbát...mindkét részről, csak rajtatok múlik...én azt tanultam meg itt az építkezésnél, hogy folyamatosan kommunikálni kell egymással és lehetőleg a félreértéseket minél hamarabb egymásközt higadtan el kell intézni...igy többnyire minden megoldodik...

 

a tulajnak pedig folyamatosan ellenöriznie kell a munka minőségét és lehetőleg az elején érdemes közölnie az elvárásait..ami nehéz...igy nincs az hogy barkácsolás lesz a vége vagy gányolás...

Előzmény: Zsozso007megmondja (384)
memorix Creative Commons License 2006.10.28 0 0 391

Beépítő cég cime: http://www.mantu.hu/    

 

Garanciális kiszállásra van egy 6-8 fős csapatuk...

 

Én a Xlll. ker. Röppentyű u. 73. -ban rendeltem meg mindent. Hollosy Noémitől...

Ablak tipus (passion, alu borítással, 1.1 üveggel, középen felnyiló BK-NY) : www.internorm.hu 

 

Ez a tipusú vakolható tokos redőny lett beépítve: http://www.hella.co.hu/

 

http://www.hella.co.hu/kulsoarny_redony_beepitett.html

 

Többféle tipusú redőnyük van Internormtól kezdve a Helláig minden...érdemes beszélgettni az eladókkal...milyen ár/érték arányba ( motorosat, gurnisat, tekerős redönyt) kerestek....és milyen az ár különbbség...

Előzmény: pancsip (390)
pancsip Creative Commons License 2006.10.28 0 0 390

Azért regisztráltam, mert sok jót hallottam a fórumról és gondoltam szerzek egy jó redőnyöst magamnak:)

Nem tud valaki ajánlani megbízható redőnyöst vagy céget?

Isi, te esetleg? :)))))))))

memorix, tudsz valami elérhetőséget adni annak a cégnek, aki nálad csinálta a redőnyöket?

Előzmény: Isidorra (389)
Isidorra Creative Commons License 2006.10.28 0 0 389

pancsip, részemről lezártam.

Nem vagyok az a tettleges fajta:)))

Igazad van, nem ér annyit az egész, hogy gyomorfekélyt kapjak:))

Előzmény: pancsip (388)
pancsip Creative Commons License 2006.10.28 0 0 388

Köszi a tanácsokat, de hát ugye eső után köpönyeg..a redőnyökkel még azért nem késtem el.

Isi, még nem verted meg ezt az embert??? még ő fenyegetőzik...

Hozzám is küldték a fiúk a behajtót, miután otthagyták a félig beépített ablakokat, az egész bagázs egy nagy maffia.

Amúgy szerintem ne itt tisztázzátok a nézeteltéréseiteket,van ennek módja, vagy hagyni kell a fenébe....az ember szélmalom ellen ne harcoljon.  

Előzmény: memorix (381)
Isidorra Creative Commons License 2006.10.28 0 0 387

Kettőnk közül a bűncselekményt te követted el azzal, hogy visszaélve az internet adta lehetőséggel olyan munka elvégzését ígérted be és vettél rá fel pénzt, amit nem teljesítettél.

A munka következő részei huányoznak:

-mobil szúnyogháló beépítése a bejárati teraszajtóhoz

- szúnyogháló szétválasztók, amit szintén beígértél, erre én is tanu voltam

-állítólagos plusz "grátisz" fix szúnyoghálók, amit szintén beígértél

- a már korábban hanyagul felszerelt redőnyzsinórt tartó tokok kijavítása( össze-vissza van felcsavarozva)

Mindezekért minösszesen 20 000ft.-lett visszatartva, azért ugye érezzük, hogy ki van átverve inkább....

Ja és az, hogy ti szerelés közben összetörtetek egy értékes kaspót, azt már nem is említem...hogy ki mit barmolt el.

Persze, ne adjál garancciát, a legkönyebb kibúvót keresni a felelősség alól:)))) Szép kis válalkozó vagy te!!

Egyébként gondolhatod, hogy ne mi fogjuk felszerelni a szúnyoghálót, még most is ott áll, odatámasztva a falhoz. És ez a legszomorúbb az egészben, hogy augusztus eleje óta nem voltál képes befejezni a melót..

Ja persze, egyszer bankba mentél, máskor a kolléga feldatait vetted át..

Igen, nekem is öreganyámnak szélütése volt, mégis, amikor megbeszéltük, hogy ott vagy reggel 8-ra , akkor én nem a kórházba rohantam, hanem a T. mesterúrra várakoztam...

Egyébként ez a fórum nem erre hivatott, hogy egymással leszámoljunk, úgyhogy részemről befejezettnek tekintem az ügyet, de senkinek nem fogom ajánlani a munkádat és azt is el fogom mondani, miért.

Előzmény: Zsozso007megmondja (385)
Zsozso007megmondja Creative Commons License 2006.10.28 0 0 386

Te mennyit internetezel naponta?

 

Nekem van, hogy 1héten 2x félóra is sikerül.

Vagy nekem csak ahoz van jogom, hogy titeket szolgáljalak, lehet, hogy nem vagyok olyan értékes ember mint ti, de azért nekem is vannak igényeim, és szükségleteim.

És mielött azt hinnéd, hogy dorongolok, ezt csak halk megjegyzésnek szántam, mint az összes többi megszólalásomat.

Még hozzá tenném, szintén halkan, én nem ebből a topikból tartom fenn magam, itt csak azoknak probáltam tanácsot adni akik kevésbé értenek ehez a területhez, de úgy látom szükségtelenül, mert itt mindenki tud mindent.

Előzmény: KalásziM (378)
Zsozso007megmondja Creative Commons License 2006.10.27 0 0 385

Kedves Issidorra!

 

Tudatni szeretném veled, hogy ebben a hozzászólásban kimerítetted a rágalmazás fogalmát, ami a jelenleg érvényben lévő jogszabályok szerint büncselekmény.

Előzmény: Isidorra (379)
Zsozso007megmondja Creative Commons License 2006.10.27 0 0 384

Én igazi garanciát adok, amit isidoráék már igénybe is vettek, és nem voltam velük szigorú, mert a Bence már 1 hét után szét szedte a motoros aluredőnyét valami érthetetlen okból, és nem tudta összerakni, ez úgy gondolom már az extra garancia körébe tartozik, de minden féle megjegyzés és dorongolás nélkül életrekeltettem a terméket, természetessen díjmentessen.

Én lehet, hogy követek el hibákat, de a vevők között is akad aki nem piskóta.

Alapvetően azt gondolom, hogy a labdát én dobtam fel, mivel hazafelé menet a nagyker-ből felhívtam a Bencét hátha otthon van, s mivel utba esett, azt kértem tőle, hogy letehessem nála a hálóját, ne keljen feleslegessen utaztatni. sajnos aznap éjjel a kollégám elaludt, és felborult autójával, és megsérült, így az ő feledatait is át kellet vennem, de ez bárkivel megtörténhet, mint ahogy már velem is előfordult, addig én is abban a hitben éltem, hogy ez csak másokkal történik meg.

A garanciára, egy tegnapi válaszomban nem arra utaltam, hogy nem adok garanciát, hanem a Bence nem rendelkezik érzésem szerint az idevágó müszaki képzetséggel, olyan károsodást fog okozni az aluredőnyében, és a szúnyoghálójában, amit már nehéz garanciális javításként megoldani, mindezt 20.000 Ft-ért, ezért is szorgalmaztam, hogy engedje számomra a beépítést.

Előzmény: memorix (381)
Zsozso007megmondja Creative Commons License 2006.10.27 0 0 383
Félre ismersz soha nem dorongoltam le senkit, én csak leírtam a véleményem, úgy gondoltam ez erről szól. Abszolut nem vagyok agresszív típus, te csak rám gondolod a környezetedből valakinek a jellemét. Volt, hogy sikerült majdnem a belehalás is, de szerencsém volt.
Előzmény: KalásziM (378)
Zsozso007megmondja Creative Commons License 2006.10.27 0 0 382
A zsozsó nem olyan féle.
Előzmény: pancsip (380)
memorix Creative Commons License 2006.10.27 0 0 381

Nem csak a vállalkozó hibás hanem ti is....

 

1. Tudnotok kéne, hogy mindenki ólcson sok mindent akkar megcsinálni ez azt jelenti ,hogy a problémákat csak részlegesen kezelik a vállakozók..és nem is rakják be ezek ügyintézését ( díjukat ) a költségvetésükbe...

 

2. Mindenki csak eladni akkar és gyorsan pénzhez juttni...minimális ráfordítással...csak marketing...no support...

 

mi a megoldás...

 

1. Ha elvégezte a munkát részlegesen, de nincs minden még megcsinálva akkor is jóval nagyobb összeget tartasz vissza mint amit neked beépített vagy megcsinált..mindegy mit sir neked akkor is tarsd magad ehez... ha máskép akarja mind te az elején nem kell megbizni...lehet neki ez mondani már az elején is...:))

 

2. Csak akkor fizeted ki az útolsó nagy részletet ha mindenben elégedett vagy.

 

Igy bármelyik vállakozó rohan majd megcsinálni neked amit csak szeretnél...én igy csinálom és nagyon minimális a problémám az építkezésen...mindenki olyan készséges amig ki nem fizetem:))))

 

A garanciális problámák már más kérdésre tartoznak...neked kell eldönteni, hogy ólcson veszel valamit és mondjuk meg vagy vele elégedve...de utánna elromlik...ilyenkor ha kis céget KFT, vállalkozót biztál meg és nem néztél utánna, hogy mennyien vannak garanciális problémák elintézésére akkor bizony hasonlóan is járhatsz... a garanciális ügyintézésben nekik nincs pénzük igy csak ha tisztességes a vállalkozó csak akkor fog neked megfelő szolgáltatást adni...máskülönben ő sem kért érte + pénz...igy nagyivben kerül téged...esetleg projeck cég és megszünik...

 

Ez sok telefonálásba kerül és mindig megigéri, hogy eljön azonban vagy késik vagy soha többé nem látod..ezt hivják küszöbb garanciának...addig látod amig meg nem kapta a pénzét:)))

 

Érdemes nagyobb céget választani, ahol több ember dolgozik...igy várhatóan nagyobb a valószínűsége, hogy kezelik ezeket a problémákat tiszteségesen....

 

A döntés a tiéd... én az Internorm-t választottam...éppen a garanciális ügyintézés és a szolgáltatás miatt ...mind redőnyben mind ablakban...igy egy jól szolgáltató céget, jó minőségű redőnyőkkel ablakokkal sikerült megszereznem... és még alkudtam is...és nem sokkal kerül többe mintha más cégeket biztam volna meg...úgyan ök is készitettek nekem több mint 16 féle árajánlatot részletesen:)))

 

Nekem 6 óra alatt 4 -n 9 alu redőnyt 10 ablakot , 1 bejárati ajtót, 1 teraszajtót építettek be, probáltak ki, és adtak át személyesen nekem..én mindent ellenöriztem...és csak utánna fizettem...és most nyugodtan alszom minden működik...

 

Úgyan az elökészítés (arajánlatok összehasonlítása,költségek felmérése, vállakozások kikérdezése a problémás ügyintézésről...) és az alkudozás sok ideig tartott, de megérte, 1 nap alatt minden kész volt... ez csak úgy megy ha időt szánsz  rá...legalább 3 vállakozást hasonlits össze...

 

Amúgy meg sokan számla nélkül csináltattnak mindent igy nincs gari max csak szóban...pedig mindenki hallotta már a szó elszáll az írás marad...a MO valóság pedig az, hogy lehet számlád is de a cég vagy megszünk vagy pereskedhetsz...

 

Igy inkább érdemes megnézni mit mennyiért veszel és jól választani...

 

 

 

 

 

 

Előzmény: pancsip (380)
pancsip Creative Commons License 2006.10.27 0 0 380

Mit csodálkozol? ezek mind ilyenek. Beígérnek mindent, felveszik a nagy lóvét, aztán ha teljesíteni kell, lelépnek.

Én is így jártam, csak nálam az ablakokat szerelték fél évig. Addig kosz a lakásban mindenfelé, az összes szabadságom ráment, ettem a kefét és kihullott az összes hajam.

Gondolom ez a zsoszó is olyanféle, ezerfelé beígér, aztán beszedi a pénzt. Ezért működik illyen jól Magyarország...mindenki ott csal meg lop, ahol tud. 

Előzmény: Isidorra (379)
Isidorra Creative Commons License 2006.10.27 0 0 379

Először is hagyjuk ki a Bencét, mert én a barátnője vagyok,és azért érzem magam felelősnek, mert én ajánlottalak be neki ( hogy száradt volna le mindkét kezem, amikor klaviatúrát ragadtam..)

Másodszor, ha valaki elválal egy munkát, akkor én úgy gondolom, szolgáltatást nyújt és nem elvárható, hogy állandóan mi alkalmazkodjunk a kedves mesterhez, aki eddig soha nem tudott a megbeszélt időpontra megjelenni. Megerősítem: soha!!!!

Zsótér úr!

Hányszor egyeztettünk? És hányszor tetszett azt mondani: most közbejött valami, most úton vagyok, de máshova is be kell ugrani, most ott hagyott a társam, most ez, most az....

Én többször is kimentem reggel ( egyszer 9-re, máskor 8-ra beszéltük meg) egy órát vártam, de nem méltóztatott odafáradni. Legalább egy telefon,hogy nem megyek, vagy kések, vagy akármi...  tiszteljük egymás idejét, drága Uram!

Az meg egyszerűen nevetséges, hogy azt gondolja az a 20 000 ft.- kell nekünk. Miután kifizettünk több, mint 300 000ft.-ot...Ne haragudjon, de nem végezte el a munkáját, hitegetett bennünket,soha nem jött a megbeszélt időpontra, ezek után úgy gondolom, még a 20 000ft.-kevés is fájdalomdíjként.

Nos én úgy gondolom ne csodálkozzon, ha rossz híre megy, mert így nem lehet hozzáállni egy munkához. annyit vállaljon, amennyit el tud végezni, mert így hamarosan nem lesz egy ügyfele sem. Legalábbis ha rajtam múlik. 

Előzmény: Zsozso007megmondja (376)
KalásziM Creative Commons License 2006.10.27 0 0 378

  " ....zsozsomegmondja007 egy nagy szélhámos....."

 

 Nem tudom így van e, de ezt azért leírom :

 

 

 

Jó egy - másfél éve uralta itt a topikot - ez rendben is lenne. De  aki  az ő "megmásíthatatlan tanainak" ellent mert mondani, azt előbb utóbb ledorongolta.

 Még szerencse, hogy csak ebben a szakmában tevékenykedik.

 

Akkoriban azt állította, hogy :

 

„Én átlagosan napi 12-16 órát melózok, próbáld meg te is hátha úgy fussa!”

 

 Reagálva  egy hozzászólónak,  aki  egy bizonyos redőny típusra azt állította, hogy irreális árai vannak  – neki az az anyagi helyzete miatt nem megy.

 

 Mellesleg átlagosan dolgozni vagy  12 órát,   vagy 16 órát lehet, mivel az átlag mindig csak egy szám.  Lehet napi  0 és 24 órát dolgozni  - különböző napokon.

  Nyilván azért tűnt el, mivel az átlaga már  nem a 12 óra, nem a 16 óra , hanem közelit  a 24 órához, abba viszont előbb utóbb bele lehet halni – nem hogy internetezni  legyen az embernek ideje.

 

 

 

Előzmény: Isidorra (375)
Zsozso007megmondja Creative Commons License 2006.10.27 0 0 377

Kedves Mattee!

 

Ha arra gondolsz, hogy nem értem rá benézni a topikba, akkor ez valóban csend, szerintem téged sem csaptalak be, de hívjál fel, ha mégis így érzel, és megpróbálom orvosolni a problémáidat. A pozitív fejlemény az csak úgy lehetséges ha, hajlandó megoldani, hogy bejuthassak a lakásába a munka elvégzéséhez.

 

Üdv Zsozsó! 

Előzmény: mattee (374)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!