Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Négyszer nem használtad a Választ, amikor kellett volna. Ami 13 hozzászólásnál azért nem kiemelkedően jó arány, ugye?
Ha nem érted, miért lehetne hencegés, nem magyarázom.
Lenézős? Szerintem egyáltalán nem. A smiley-val meg végképp nem. Nem vagy te túl érzékeny?
Elhiszem, hogy régóta olvasod a fórumot, és nem az a baj, hogy feltöltötted a képet. A felhasználók kora pedig nem feltétlenül jelent bármit is. Vagy mégis?!
Ezt már szeretem. Végre egy jó írás. Eddig is használtam a Válasz-t. Nem volt rossz a poén, csak olyan lenézős egy szintén "egy hetestől". De nem értem ez hogy lehetne hencegés, ezért húzott fel vele. Régóta olvasom ezt a fórumot, és igen szeretem mikor mások is töltenek fel képeket egy szép bicskáról vagy késről, akár vették, akár maguknak készítették. Innen jött hogy én is töltök fel. Másoknak is van ilyen, és jóval értékesebb is. Ami pedig a felhasználók korát illeti, miszerint egy hetes, fél éves stb, egész találó. Körülbelül ilyen smiley volt a reakcióm: :)
Oké, de el kell dönteni, hogy a kést szeletelésre, vagy borotválkozásra akarjuk használni. Szerintem késként célszerűbb, ha borotválkozni szeretnél hagyományosan nyeles borotvával kell próbálkozni. A fenésnél nagyon nem mindegy, hogy az éllel szemben, vagy az él irányában történik éllel szemben ugyanis nincs sorja, csak a szemcsének megfelelő finom él. Az él az élszögtől is függ.
De ha csak bedobsz egy képet, legalább írhatnál is mellé. Így - udvariasan fogalmazva - minimum gyermeteg céltalan hencegés. Nem kell kisregény, de mivel kezdő fórumozó/hozzászóló vagy, írhattad volna, hogy "sziasztok, régóta olvaslak titeket, hadd mutassam be a kedvenceimet". mindjárt normálisabban jössz ki belőle.
Most, hogy kegyesen ránk pazaroltál pár klaviatúraleütést, javult - legalábbis számomra - a rólad alkotott kép. Bár ez azért nem szimpi egy egy hetestől (nyilván lehet, hogy más néven fórumoztál korábban): "Nem fogok engedélyt kérni senkitől." A fórumozásnak vannak bizonyos írott/íratlan szabályai, nem kötelező betartanod, csak aztán ne sértődj meg a következmények miatt.
Peace
És használd légy szíves a Válasz-t, mert a 42736 hozzászólásodról elsőre nem jött le, kit ekézel. Amúgy Bourvil kommentje egyrészt kifejezetten poénos volt, másrészt volt egy smiley is végén.
Gyerekek most már fejezzétek be a hülyeséget. Képeken így fennakadni. Nem fogok engedélyt kérni senkitől. Te is jössz itt a nagyokos társkeresős dicsekedős írásoddal. Olvasgatni szoktam ezt a fórumot, Te is azt tehetnéd inkább ahelyett, hogy osztod a zagyvaságot. Majd ha lesz kérdésem valamilyen témában akkor kérdezni is fogok, nem vitatkozni olyanokról, amik eltérnek a fórum fő témájától.
Ismétlés ("flood"): ha nem szándékos az ismétlés, egy bejegyzés meghagyása mellett a többi példány törlésre kerül. Szándékos floodnak számít, ha egy regisztrált felhasználó az adott hozzászólást egy vagy több rovatban, kettőnél több alkalommal helyezi el.
Megpróbálhatod azzal is, csak azt ne nyomd rá annyira, mert az csak ragasztott. Érdemes lenne beszerezned hozzá egy HCC180-ast, azzal nem lesz ilyen gondod. :)
A HCC180-as kővel, gyémánttal vagy 100-120-as vizes csiszolópapírral. A 180-as követ érdemes rányomni a felületére erőteljesen, hogy a kopott szemcsék kiforduljanak a kötésből.
Nagyon jók a Tyrolit kövek is, de egy kicsit kemény a kötésük. Talán túl kemény is, nehezen újjul meg az elkopott réteg a felületén a tapasztalataim szerint. :) Ez volt az egyik oka, hogy a Haidu kövek "puhábbak" lettek. Amit, mármint a puhaságot, persze érdemes az összefüggésben a helyén kezelni...
Társkereső hirdetés: Fiatal vagyok, jóképű és izmos. Anyagilag is jól állok, hat kocsim van, két házam, és egy nyaralóm a Karib-tengeren. Nem keresek senkit, csak dicsekedni akartam. :)
Döbbenetesek ezek a kínaiak, hogy milyen pofátlanul hamisítanak mindent. Nemrég volt a kezemben egy Smith&Wesson (Extreme Ops Fire Dept) kés hamisítványa. Igen, a már "eredetiben" is gagyi kínai fost is hamisítják! (Abból gondolom, hogy a dobozán egy szó se volt a S&W-ról.) A vicc az egészben, hogy a kínaiboltos árához képest egész jó minőségben.
Egyébként ezt a kést egy 280-as és egy 400-as Haidu kővel úgy megéleztem, hogy finom csuklómozdulatokkal szeletelte az újságpapírt, a kezemről meg valósággal ugrottak lefele a szőrök tőle. (Hogy az éltartósága milyen lesz, azt nem tudom, valószínűsítem, szar, majd megkérdezem a tulaját egy idő múlva.)
sima szürke kaszakővel profilozva, majd polírkoronggal alaposan sorjátlanítva is tudok borotválós élt készíteni (a skandináv élű nyúzókésemet pont így szoktam élezni), de mivel a polírkorong az már bőven nem a köves élezés kategóriájába esik ezért ezt nem számítom bele a kövön fenésbe.
kedves Árpád ne vedd kötekedésnek, de az én Haidu köveim iszonyatosan kemények, szinte már-már túl kemények is. hétköznapi felhasználónak egy életre elég lehet egy garnitúra belőlük. ez a kopás dolog valami újdonság lehet.
a másik dolog meg sokszor meg lett itt tárgyalva, nem akarok vitát indítani a megfelelő szemcseméretről. ennek ellenére megnézném, hogy egy 400-as kővel megfent kés mennyire tud borotválni. nekem még a 600-as is kevés. a szőrt a karomon 1000-től kezdi rendesen vinni, az már nem nyúzza a bőrt.......
más.
a múltkor a mihálynapi vásáron az egyik késes (talán Varga de nem biztos. az tuti, hogy egy idősebb hölgy volt az árus) az előttem álló vevő kérésére "megfente" a frissen vásárolt kis konyhakéseket egy ilyen gagyi kézműves kerámiarúdon. alig bírtam ki megjegyzés nélkül a dolgot....... húzott vagy négyet ötöt oldalanként, jól összebarmolva a normális élt és még sztárolta is magát közben, hogy neki ez már ilyen gyorsan megy :D
Nagyon jók a Haidu kövek is, de egy kicsit lágy a kötésük. Késfenéshez én max. 400-as szemcsenagyságú követ használok. bár itt sokaknak a 2000-es finomság is kevés. az ezzel jól megfent kés borotvál, de nem harap. A 400-assal fent, borotvál is és harap is, így késre ezt tartom inkább megfelelőnek. A Tyrolit-ot én azért használom, mert keményebb kötésű és kevésbé kopik, azaz hosszú életű, ami nálunk késeseknél nem mindegy. http://www.rozmaring.hu/termekek/carborundum/szegmensek_es_fenoidomok.pdf