A perenoszpórát úgy a legkönnyebb felismerni, hogy fogsz egy levelet, a színén sárgás foltok láthatók, és ha megfordítod, akkor a fonákján penészszínű gombatelep van. Előfordulhat, hogy a gombatelep megbarnul, ha felszívódó permettel megölted.
A fürtökön könnyű összekeverni a lisztharmattal - a perenoszpóra talán nem olyan finom, lisztszerű bevonatot képez a bogyón, hanem vaskosabb, penészszerűbb a megjelenése.
Teendő: felszívódó permettel meg kell permetezni két körben, 5 nap időközzel. A felszívódó szer mellett legyen kontakt komponens is a permetben, tehát pl. Champion (rézhidroxid) vagy rézszulfát, rézoxiklorid, bordói lé, ilyesmi. Vannak eleve kétkomponensű szerek, mint pl. a Ridomil Gold Plus. Felszívódó szerként a Quadris is jó lehet. Ezek kaphatóak 10 liter vízhez kiszerelve.
Fontos, hogy ilyenkor a lisztharmat ellen is védekezni javasolt, mert a perenosz okozta sérüléseken át az is könnybben fertőz. Tehát sztem:
Ridomil Gold Plus + Bumper + Thiovit
vagy
Quadris + Champion + Thiovit
(Igyekeztem olyan szereket mondani, amit az apósom is meg tud venni a 25 tőke szőlőjére. Ezeket konkrétan láttam a lellei gazdaboltban.)
Tanácsot szeretnék kérni tőletek! Az egyik szőlőmet (a nevét nem tudom, de fehér és augusztus végén terem) megtámadta ez a betegség. Amik mellette vannak direkttermők és a Biancák azokat nem károsította.
Botirisz?
Mit tehetek ellene ilyenkor már? Még most vannak olyan fürtök amin csak épphogy látszik a betegség.
Sajnos a szomszédtól folyamatosan az én szőlőmhöz folyik a víz a melléképülete tetejéről. Állandóan vizes az a rész. Gondolom ez miatt (is) kaphatta el ezt a betegséget.
Lehet, hogy én is rásegítettem azzal hogy a fertőzött bogyókból csíptem le...
Általában a lombtrágyák ugyanazt tartalmazzák. (nitrogén, foszfor kálium + mikro elemek + ásványi anyagok + nem vok kémikus szal elnézést ha vmit rosszul fogalmaztam.)
A lényeg az, hogy ezek általában keverhetőek, de előtte érdemes keverési próbát csinálni. Bekevered az alapból felhasználni kívánt vegyszert, madjd abból egy pohárral kiveszel, és teszel hozzá a lombtrágyából. Figyeled a reakciót. Ha erős habzás, pezsgést észlesz, akkor ne keverd. Ha csak picit, és hamar abbamarad, akkor nincs gond.
Viszont én már ilyenkor nem tartom tanácsosnak, mivel ha most megindul netán nőni, a vesszők nehezebben érnek be. De majd a szakértők többet mondanak.
Tápelem-hiány tüneteit fedeztem fel néhány, elsősorban vörös tőkén. Kérdezem, hogy lehet -e még lombtrágyázni, pl. Volldüngerrel. Ha igen lehet-e keverni más permetszerrel?
A magyar permetezőre jó, a kínaira nem tudom, de biztos rábarkácsolnám valahogy. Ez a fej menetes, ha nem passzol a műanyagot lehet reszelni, köszörülni, egyszer ráerőlteted nem kell azt többet levenni.
Én 15 éve vettem a TESCO-ban kék 16 literes karos pumpás műanyagpermetezőt. Ez még izraeli gyártmány volt . Már itt ott a pumpája ereszt, de még mindig ezt használom. A műanyag szelep már néha leragad ,köszönhetően az olajos lemosóknak. A csővel egybeöntött műanyag porlasztója baromi egyszerű két ferde furat rajta egy torlótárcsácska kereszben és ezekre rácsavarodik egy harang alakú kupak a végén egy lukkal. A cigarettafüstszerű ködtől a sugárpisilésig bármit be lehet rajta állítani. Tökéletes.
Sziasztok! Elnézést az OFF-ért, de vettem ezt a minden nagyáruházban kapható olasznak csúfolt, de full kínai olcsó műanyag 16L-es házi permetezőt. Na ennek a feje semmit nem porlasztott, hát rácsavartam. Reccs. Miskolcon csak a Kertész áruházban talalátam megegyező vastagságú és menetű fejet. A helyzet ugyanez. Most már a 3. fejnek is vége. Nincs valakinek tapasztalata, hogy melyik szórófej alkalmazható hatásosas e gagyi termékhez? Köszi! Nem készült ehhez tiszta fémből szórófej? Köszi!
Sajnos nem tudom milyen fajta lehet, de én ugyanezt tapasztalom minden évben a Bíborkadarkámon, amit borfestésre használok. Évekkel ezelőtt valamilyen gombára gyanakodtam és lemosásszerűen, kénnel permeteztem meg a fürtöket. Még most sem vagyok benne teljesen biztos, hogy ez az erősen vörös fajtáknál természetes. Mindenesetre ,ha az érésig más baj nem érte, mindig rendesen beért. Van még egy sajátosság, nevezetesen a nap felőli oldalán jelentkezik elsősorban a szineződés, és nem minden fürtön egyformán jelentkezik.
Kb. 3 éve csináltam zöldbe fás oltást, Eszter a csuklóvastag Bakó alsó hajtására. (Ez árnyékolónak használva, 60-80 rüggyel terhelve is szokott néhány 6-8 méteres vesszőt hozni.)
Mint látható, az amúgy nagyon erősen növekvő fajta alany alig vastagszik, a nemessel ellentétben.
Ez mitől lehet?
Arra gondoltam, hogy esetleg a háncs nem forrt össze, ezért nem vastagszik az alany, mert fentről nem kap semmit. De akkor 3 év után már el kellett volna gyengülni a tőnek, ami nem történt meg.
Tavaly nyáron egy tőhajtásra csináltam egy zöldoltást, hogy szükség esetén kicseréljem a törzset, erre ez is így csinálja, a nemes sokkal erősebben vastagszik.
A képen éppen nem látszódik a forradás (majdnem vízszintesen állt, ezért húzattam fel), de azt látni, hogy alul vékonyabb, mint felül.
Hát, ha valami úgy néz ki, mint a fitoplazma, akkor az valószínűleg az is.
Pont ettől félek én is :( Egyfelől a szóban forgó szomszéd is jóismerős, másfelől ha megjelenik a fitoplazma valahol, ott nehány telek tapasztalat szerint nem nagy távolság, ezt láttuk már a kajszik esetében is...
Hát, ha valami úgy néz ki, mint a fitoplazma, akkor az valószínűleg az is. Szerintem jó a visszavágás és a vektorok elleni kezelés. Meg a tulaj mossa meg a szerszámait - tőkénként.
A gazdának van két telke egymással szemben. Az egyiken van egy hosszú sor szőlő az útra merőlegesen, 3-4 fajta, vegyesen. Ez az egész sor beteg.
A másik telkén van több rövid sor szőlő az úttal párhuzamosan, ott még csak néhány sor eleji tőke beteg. (ezért is tippeltem többek között a bacira, hogy kézzel vagy munkaeszközzel vihette át, mert pont azok, amelyek a közlekedés szempontjából a legközelebb vannak a kapuhoz kb, tehát ha a másik telken, a beteg szőlőkön csinált valamit, majd átjött az úton és folytatta, kb azokhoz nyúlhatott először, akár kézzel, akár eszközzel, mondjuk metszőollóval)
"Nem lehet hogy rossz helyen keresed a baj okát?"
Dehogynem, bármi lehet, ilyent még nem láttam, ezért is írtam itt le, hátha valaki már látott vagy van ötlete. Van valami tipped?
(bár azt is mondta a tulaj, hogy a hajnali rádióműsorban hallotta fél füllel, hogy a Bozsik gazda beszélt valami hasonló újabb betegségről, csak mire feltűnt neki, már végetért a műsor, szóval ha valaki esetleg azt hallotta az elmúlt 1-2 hétben valamikor, az is nagy segítség lenne)
(após szőlője meg 2 telekkel van odébb, annak egyelőre semmi baja, átnéztem az egészet, találtam rajta vagy 4-5 enyhén peronoszpórás levelet, oszt ennyi.... azért biztos ami biztos, a lelkére kötöttem, hogy permetezni kell szívókártevők ellen is...)