Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Azt éppenséggel nem, de akinek az lenne a dolga, hogy gondot fordítson rá, az nem ért hozzá, nem is törődik vele, annak csak a színház a lényeg. A múzeum csak arra van, hogy termelje a belépő díjat, de fenntartás, állagmegóvás, miegyéb csak amatőr szinten megy.
Az urak asztalán lévő objektumról épp nemrégiben raktak fel pár archív képet, azok igen érdekesek és sokat mesélhet azoknak, akik manapság felmennek oda.
Ha a felső keresőbe beírod a kulcsszavakat, akkor könnyen és gyorsan szerezhetsz ezernyi hasznos infót, innen a topicból.
Ha még többet szeretél megtudni és egy kicsit átélni, akkor ajánlom a légvédelmi múzeumot.
Olvasom, de elég hosszú. Ráadásul néha egészen sokat kell hozzá guglizni. A technikáról meg egy jól összeszedett oldalt, ahol részletesen bemutatják és átlátható marad anélkül, hogy valaha élőben láttam volna, nem nagyon találtam. Ráadásul az az érdekes, amit nem írnak le. Mindig a történetek az érdekesek, nem a száraz tények.
Ha itt türelmesen és főleg szorgalmasan végigolvasgatsz, akkor előbb - utóbb kalauzolás nélkül is rájössz mindenre. Ezek a tüzelőállások a nyolcvanas évek elején egy kaptafára készültek, különbséget csak a helyi terep adott. A Budapest körüli 6 közepes osztály tüzelőállásában szinte tökéletesen ugyanazokat a harcrendi elemeket, épületeket, fedezékeket találod. Azért írom, hogy szinte, mert volt olyan osztály, ahol az A területen volt a 7-es, 7/A épület, de volt olyan, ahol a laktanyában. De az SZNR fedezék, szakaszfedezékek, lokátorfedezék, épületek egyformák. (nos természetesen az állapotukban vannak különbségek.)
Az olvasgatáshoz meg jó szórakozást, alig 8500 hozzászóláson kell átrágnod magad. Hidd el megéri, mert ahogy haladsz előre, estére mindig okosabb leszel, mint reggel.
November 22-én hirtelen felindulásból felmentem az Urak asztalára. Érdekes hangulata volt a ködben. Jó lenne egyszer hozzáértő kalauzolása mellett végigjárni. Én a Csepel-szigeten és később egy reptéren voltam sorállományú, de végig csak a tornyokban üldögétem, így a technikáról semmit sem sikerült megtudni. Remélem senkit sem untattam. Végül pár kép a túráról:
Valamint arra lennék még kíváncsi hogy valakinek a kép tárában tótvázsonyi tárolóról olyan képeket látni amik szinte bemutatják az egész lezárt területet? Talán sikerült megbeszélni az őrrel hogy bemehessenek vagy hogyan történt? Valamint a föld alatti részbe hogyan lehet lejutni mert mi a föld alatt csak lezárt ajtókat találtunk. Meg az emeletes házakig se mertünk merészkedni mert onnan már beszélgetés hallatszódott.
Őszintén szólva a szerepét illetően semmi konkrét infóm nincs az objektumról,gyanítom a repülőtérhez lehetett köze.Talán valamiféle kitelepülési pont.Ami érdekes még,hogy az objektumtól nyugati irányban a főút felé úgy 100-150m-es szakaszon a földút két oldalán minimum teherautó méretű beállók vannak kialakítva,félig a földbe ásva.Fűzfő irányába szintén több helyen látni hasonló beállókat.
Ilyen 100 méteres "maszek" lőtér nagyon sok laktanyában volt. A legutolsó, amihez szerencsém volt, az a székesfehérvári "Nagysanyi" laktanyában található. Igaz ott semmi extra nincs, csak a méretes földhányás.
A: Az MN 2167 Luna osztály, később a Vegyes Rakétadandár rakéta tárolója. B: A harckocsi ezred lőszerraktára és kisegítő gazdasága. C: Ahogy Kábeles írta. D: A harckocsi ezred belső lőtere.
Pest megyében keresek kihalt laktanyát vagy bármilyen területet airsoft sport űzése céljából. Természetesen csak legálisan, szóval valami magánterületre gondoltam.