Ami ennél is borzasztóbb, hogy a MotoGP-t adják élőben. Biztosan lenne egy-két csatorna, aki szívesen megvenné a jogot mondjuk egy-egy vasárnap délutáni 3 vagy 5 órás angol bajnokira (Story TV, Viasat3, TV6, vagy ahol már ment sport valaha). Ha nem lenne a Digi pénzszűkében, még meg is érteném, hogy ragaszkodnak az exkluzitivátshoz, na de így?
sikerült megoldani, addig kutakodtam, mig a szervíz menübe sikerült belépni, ahol aktiváltam a 16:9 képarányt, ami ezentúl a normál menüben is benn lesz. estére aztán a kapcsolójel is megérkezett...
25 millió Eurot kiperkálni a PL-ért , úgy hogy az Eurosport csak 15 millát adott volna ez finoman fogalmazva kockázatos. Főleg úgy ,hogy mivel kevesen látják és nincs vagy alig van reklám bevétel nagyon nehéz (vagy lehetetlen )lesz kigazdálkdni.
Valahol olvastam ,hogy az UEFA elég rossz szemmel nézi ,hogy elég kevés helyen látható a BL mecsek és ebből bizony még bajok is lehetnek .
A cikkből is látható, meg egyébként is tiszta a dolog, hogy baromira nem érdekli a szolgáltatókat, mit szeretnének az előfizetők. Ha érdekelné őket, akkor egyrészt nem ilyen szar minőségű képet adnának, másrészt pedig az előfizető válogathatná össze, melyik csatornát szeretné. A szabályozás is hibás, mert nem lenne szabad megengedni egyetlen kábeles vagy műholdas szolgáltatónak sem, hogy csatornája, érdekeltsége legyen (akár közvetett, akár közvetlen) a közvetített adókban, éppen az előfizetők érdekében. ilyenkor ugyanis nem képes egyenlő mércével mérni, mint a mellékelt ábra is mutatja. A digisport leányvállalatos PL trükkje az ígéret ellenére pedig gyomorfordító, olyan, ahonnan való, balkáni.
ÁSZF 12.5 A hiba kijavításának átmeneti, vagy tartós lehetetlensége esetén az Előfizetőt megillető díjcsökkentés mértéke Amennyiben a Szolgáltató az Előfizető által bejelentett és valósnak minősülő, a Szolgáltatás minőségét rontó hiba kijavítását a Szolgáltató által vállalt 5 munkanapos hibaelhárítási határidőn belül nem tudja vállalni, az Előfizető részére díjcsökkentést nyújt, amelynek mértékét a 3. sz. melléklet tartalmazza.
a történet folytatódott, újabb telefon az üfsz-tól, újabb semmi, majd kiküldik a szerelőt, mondtam a kapcsolójelet küldjék, a szerelő jött, aki jól lehülyézte az egész bagázst, de a digisport még mindig nem jó... kénytelen leszek csökkentett előfizetési díjat kérni erre a hónapra.
hivtam az üfsz-t, de hiába mondtam, hogy az EU2 jól, megy a digisport meg hosszított, Emese szintü tanácsokat kaptam. az én is tudom, hogy a tv-n át lehet állítani a képarányat, másnál meg is csináltam, (igaz a többi adás lett még elfekvőbb, de jó volt) de a nagyképernyős 4:3-as crt samsung tv-n nincs ilyen opció. csak normál, vagy nagyitás. irtam az üfsz-n e-mailt, először visszairták hogy azonositsam be magam, én irtam, hogy nem ez a lényeg, hanem a probléma jellege, mert ez nem egyedi, most továbbitották a digisport felé. irtam hibabejelentőt is, arra még nem jött semmi.
érdekes hogy a múlt hét elején jól jött a digisport "letterboxban", 4:3 tv-n is nézhető volt,tehát egyértelmü hogy náluk van a hiba. persze ezt az ügyfélszolgálatos hölggyel nem tudtam megértetni. végülis nem ő tehet róla.
Nekem nagyon unszimpatikus az a hozzáállás a Digisport képviselőinek a részéről ,hogy " az előfizatöink számára akarunk tartalmas szórakozást nyújtani"
Miért a többi ember le van sz........-va?
A másik itt a sport közvetitési jogok halmozása: A Diginek annyi jog van már most a birtokában ,hogy nyugodtan elindithatna egy még egy csatornát is .
Miért kellett pl .a portugál focibajnokság a Diginek?(vagy az Arsenal tv ?)
Ha jönnek az olasz bajnokik szinte nem is tud mecset adni .
Vannak mecsek az angol és olasz bajnokiknál ,ahol szintén ütközések vannak és akkor ne is beszéljünk a Moto-GP futamairól.
Szóval akkor mindenképpen el kell inditani még csatornát
Most felhívtam az ügyfélszolgálatot. Az m1-en 16:9-es műsor megy, míg a digisporton szintén. Az m1 esetén a tévizgatóval lehet képarányt váltani, a digisporton nem. Küldenek egy szerelőt, majd referálok.
Ahol lakom, sajnos (?) nincs digikábel, ha lenne, megpróbálnám. Mivel szinte csak sportot nézek tévén, filmeket sosem, ezért a többi választék nem igazán érdekel, de jó minőségű PLés BL meccsek jók lennének. Az a baj hogy a különféle társaságok homokozója lett. Normális országokban ez nem egészen így működik. Ennyi sportcsatorna hosszú távon úgysem tud megélni ebben az országban. Mennyi is van jelenleg? 7? És még beszélnek egy nyolcadikról is.
Az UPC-s féle dolgokat én is jól ismerem. 4 éve felhívtam őket, hogy lemondom az előfizetésemet, mert kicsit felháborítónak tartottam, hogy a friss szerződést kötők jóval jutányosabb áron juthattak a különbféle csomagokhoz. Én pedig, mint már elég régi ügyfelük fizethettem a viszonylag magas árakat. Aztán mikor ezt bejelentettem nekik, számomra is volt egy kedvező ajánlatuk....
Nekem eddig a Digi kábellal semmiféle gondom nincs, eltekintve attól, hogy ma valamiféle okból nem volt Digi Sport. Mikor felhívtam őket közölték, hogy náluk van a hiba , elnézést kérnek érte, a kijavítása folyamatban van. Július elején is volt hasonló gondom, de miután jeleztem nekik a problémát kb egy óra elteltével tudtam nézni az adást. Mindkét esetet megelőzően hatalmas vihar volt országszerte, elképzelhető, ez okozta a hibákat. Nálam a Digi Sport minősége az UPC direkt minőségével kb egyenértékű, inkább az m1 az a csatorna, ami elég gyenge. A VB alatt emiatt elég gyakran bosszankodtam is.