Hali! Akkor egyformák, viszont én nem akarom sem eladni sem elcserélni, de a kölykeiből szívesen adok nőstényt amelyik úgy néz ki. A mostani alomban is van egy csak még nem tudom milyen nemű. A pontos korát nem tudom mivel megunt húsvétinyúlként adták nekem a nyáron.Még akkor 2 kiló körüli volt. Én egyévesnek saccolom.
Na, ez a salgótarjáni kóklerkedés érdekelne, de komolyan. Én is itt lakom, nem vagyok ugyan érintett, de érdekelne a dolog, hogy mégis mit és hogyan okoskodtak a környék nyulászai.
Még egyszer mondom, nem vagyok érintett, nem kavarni akarok, csupán olvasni a témáról, ha már egy fórumon lennénk....
Hasonló eset volt az 1970-es, korai 80-as években. Elkezdődött egy új fehér nyúlfajta kitenyésztése, amit folytatunk ismét.
De korábban bejöttek Gödöllőre, és magántenyésztőkhöz mindenféle kinézetű buszkátik. Itt voltak a német óriások fehérjei, a magyar óriások kihasadt fehérjei, a nagyobb testű új-zélandik.
Aztán jöttek a kóklereskedések, kutyulások, főleg Salgótarján és környékén.(Ez a kollektív tudatban mindvégig fennmarad!)
Majd megalkották a Fehér Óriás standardját. Az nem volt jó nekik, inkább bepróbáltak férközni a magyar óriásosok közé.
Később többen elismertették az új magyar fajta standardját
Először majdnem kijavítottalak, hogy a pannon nem hibrid, de mostanában pontosan ezen agyaltam. Ugyanis az anyai és az apai vonal, valamint a 'fajtatiszta pannon fehér' külön genotípusként való szaporításával, használatával "elvész" a fajta jelleg. Bár, ez csupán az én gondolatmenetem szerint van így, de a végtermék (anyaixpannon-apxapai), már nem hozza egyik ivarban sem azt, amit a fajtatiszta pannon fehér. Így nálam, az én mércém szerint a pannon (a jelenlegi fomában) már nem fajta.
Akkor lehetne megőrizni fajtaként, ha nem szórták volna tele az Egyetemről apai vonalú bakokkal a hobbi nyúltenyésztőket. Így szinte(!) mindenki az apai vonalú(7-7,5 kg) bakkal fedeztetett anyák utódait árulja, vagy (ami még rosszabb) fedezteti ismét egy apai vonalú bakkal. Így aztán 6-7 kilós anyák szaporodnak, a fajtatiszta pannon fehér mutatóitól lényegesen eltérő eredményekkkel.
Pontosan ezért vannak a hibrideknél is 'szülőpár' elnevezéssel a végtermék vágónyulat előállító egyedek. a végtermék már nem tenyészállat, nem "szülőpár". Tudom, h te ezekkel tisztában vagy, csak hangosan gondolkodtam az imént. :)
Ha a hibridet szaporítod, akkor visszaüt az ősökre, kiszámíthatatlan variációban. Lásd, ha kukorica hibridet vetsz el. A Debreceni fehér egy fajta, tehát az utódok a szülők tulajdonságait öröklik és örökítik.
Én is utána tudok nézni, de a zika csak egy példa volt. Írhattam volna hycolet is, arra is egy leírást adtál volna? Én arra lennék kíváncsi, hogy akkor a zika és a debreceni fehér közt mi a különbség abból a szempontból, hogy az egyik hibrid a másik külön fajta? Nem a termelési ráta érdekel, azt bárhol meglelem...
Zika>>> Elnevezése a tulajdonos(ZImmermann) és a házinyúl német nevének(KAninchen) kezdőbetűiből tevődik össze.
Majd' negyven éve dolgoznak vele.
Két anyai és két apai vonal keresztezésével előállított 4 vonalas, fehér színű hibrid.
TESSÉK UTÁNA NÉZNI!!! /Forrás: Holdas Sándor: Fajták és fenntartásuk c. könyve!/
Én tartottam majd' 20 éve! Jók voltak a tapasztalataim vele.
Magyarországon az egyetlen hibrid(talán még a pannon), mely elismert volt az a: bikali Fehér Gyöngy. 3 vonalas volt. Nemesítőjével igen jó a kapcsolatom.
Ugyan erre a mintára fogtam kísérletekbe egy háztáji hibridbe.
Én neked is igazat adok valamilyen formában, de egy fajtiszta nyúl leírásában szerepel, hogy mire, mikor, hol, stb...tenyésztették ki.
Természetesen a kiállításon a küllemet bírálják, de akit ismerek tenyésztőket,- és akiket nem ismerek- de a klubbokban tenyész azok 98% meg lehet bízni.
Nálam például, akik vásárolni jönnek, sokan meg kérdezik, hogy meg vagyok -e elégedve a fajtával. Erre csak azt tudom mondani, hogy nézzenek körül.
A szaporaság, nevelés ,növekedés az nem csak a fajától függ.
A törzskönyvezés, nálunk a bizalomra épül, de abban biztos vagyok, hogy egyik tenyésztőtársam se járatná le magát azzal, hogy nem valós adatokat ad le az alombejelentőn.
A kiállításokon pedig kiderül, hogy ki, milyen munkát végzett.
Helló. Most mértem meg kerek négy kiló. Augusztus 5.- én született. A te nyulad mennyi idős? Esetleg érdekelne a csereajánlatom? Nagyon szeretnék egy ilyen anyanyulat. Őt akartam megtartani, egy "tapasztaltabb" ismerősöm kisebb korában azt mondta, hogy nőstény, így külön neveltem, de később mint kiderült kani. Kicsi korukban nekem még nem megy a nemek megállapítása, de úgy látszik az ismerősömnek sem. Szóval esetleg csere? Merre laksz?
Lényegében nem rólam van szó,úgy általánosságba merült fel a kérdés,vagyis melyik az a nyul amit érdemes többféle hasznositást is szemelőtt tartva érdemes tenyészteni. Tenyésznyulként legyen jó ára, de husnyulként is produkáljon jó eredményeket. Igy került képbe a német lepketarka,a bécsi nagy ezüst,, a panon a debreceni,akaliforniai és az ujzélandi. Mind mellett szólnak érvek és ellenérvek.
Nem vagyok szakértő! Több mindent nem tudok mint amit tudok. Pl rá tudok keresni neten hogy mi a hibrid, de azért az itteni szakértőkre vagyok kíváncsi.
Pl a Zika mitől hibrid? A debreceni fehér mitől külön fajta?
Az oroszlánfejű-kosorrú nyulak hibridek vagy fajták? Gyárilag nem volt ilyen, az ember rakta össze a 2 fajtát.
Vannak tévhitek, hogy a hibrid szaporításra alkalmatlan. Ez annyiban igaz, hogy a hibridek párosításakor nem minden esetben kapjuk meg azt amit a szülők tudnak.
A másik lehetőség amikor steril a szülő, pl mulard kacsa, öszvér stb.
Szia!Nem vagyok szakértő de és úgy tudom hogy a a hibrid szó alatt nem egy fajtát kell érteni hanem azt hogy 2 -3-4.....fajtatiszta egyed keresztezésével jön létre.A cél pedig az hogy pl mindkét állat jó tulajdonsága egy állatban legyen meg.
Bocsi a késői válaszért, "telelni" voltunk és most értem gépközelbe. Neostomosannal óvatosan permetezd le az egész állományt, meg a ketrecet, és ha élősködő volt az akkor kipucolja!
Véleményem szerint valamilyen húsnyúl fajtára lenne érdemes ráállni. Ne haragudj, sajna nem tudom merre élsz. Viszont figyelembe venném a lakhelyem és nagyjából akár a fórumon keresztül le tudod szűrni milyen fajta nyúlból van "hiány" azon a területen.
Népszerű a Pannon fehér, Kaliforniai, és utóbb a Debreceni fehér is elég keresett lett.
Pl. ha Dél-Magyarországon (vagy nyugaton, mindegy) élsz akkor érdemes lenne a Debrecenivel próbálkozni plusz néhány (2-4) Pannon anyát tartani a népszerűsége miatt meg így van választék más fajtából is.
Én nem csak húsként hírdetném a nyulakat, hanem mint tenyészállat értékesíteném. Így többet lehet érte kérni. A selejteket, lassabban fejlődőeket meg húsként árulnám.
Viszont, hogy egy húshibriddel jó eredményeket produkálj, ahhoz a rájuk vonatkozó tartástechnológiát kell alkalmazni.
Mindez az én véleményem, remélem valamelyest előrébb vagy vele.