Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Szervusztok katonák!
Úgy látom, hogy sajnos kevesen vagyunk itt akik 1971-1973 körül szolgáltunk az MN 1480-nál.
Ma sem értem, hogy bár Bp.-i munkahellyel és lakcímmel de S. ujhelyi születéssel és családi háttérrel miért éppen Tapolcára kellet bevonulnom.
Mára persze már csak a megszelídült emlékek maradtak fent, de azért a hozzászólásokból is kiderült, hogy mély nyomok maradtak meg az itt szolgálókban így bennem is.
Abban a reményben írok néhány sort, hogy nektek is ismerős érzések jönnek elő.
Sorrendben:
Éppen egy munkatársam munkahelyi leszámolást intéztem( velem egykorú) amikor jött egy telefon a családomtól, hogy egy érdekes postai küldemény érkezett számomra.
Természetesen a behívómról volt szó. Gondoljátok el, hogy egy jól beinduló munkakörből történő kiszállás mit jelentett?( Ennyit a kötelező katonai szolgálatról) Jelentkezés a főnökömnél aki „nagyon örült” amiért pótolni kellet a személyemet.
Amikor kb. 10 nap múlva egy művelődési házban sok- sok „katonajelölt” között megjelentem, és kiderült, hogy harckocsizó jelvény van a kísérő hadnagy öltözékén, nem értettem, hogy 180 cm magassággal mit keresek itt? Aztán később a csíkos papír aláírása után megértem.
3x8 hónap tapolcai sorkatonai szolgálatkövetkezett
Mint mindannyian tudjuk, az MN1480-nál mindenki szívott ugyan, de nem egyformán, mert voltak, akik nagyon szívtak, s voltak, akik csak épp hogy. Nézzük hát a zsibis toplistát (nem a bizonyosság és nem a teljesség igényével):
1. Horgásztanya-gondnok. Fogalmam sincs, hogy hol volt, de valahol a Balaton parton. Az oda kivezényelt baka az idejének túlnyomó részét fürdéssel és napozással töltötte. 2. Sorkatona az elhárítóknál. Semmilyen szabály nem vonatkozott rájuk: Pl. nem jártak reggeli tornára sem, az épületkéjüket belülről kulcsra zárva tartották, egyszer jártam ott, akkora rendetlenséget még sohasem láttam, mintha nem is a laktanyában lettem volna. 3. Sportpálya-gondnok. A laktanya kerítésén kívül volt a tanyája, ez már kapásból helyzeti előny. Az akkori gondnokhoz bekérezkedett egyszer egy tapolcai profi luvnya, persze, hogy a bakának megesett rajta a szíve. Pár nap múlva már sietett is az orvoshoz a honvéd, hetekig járt antibiotikum kezelésre. Sokba került neki az a kósza kufirc. 4. Csapatpostás. Állandó kilépő a laktanyából, a kis postaépület remek kummantó hely, ahol el lehet tűnni a fárasztó kötelezettségek elől. 5. Telefonközpontos. Külön kis körletük volt. Mivel felváltva voltak éjjel-nappal a telefonközpontban, a körletben mindig aludt valaki. Ide még az ÜTI-nek is tilos –de legalábbis illetlen dolog - volt bemenni. 6. Rajzoló, írnok. Magas beosztású tisztek közvetlen közelében dolgoztak, s mint bizalmi emberek többet megengedhettek maguknak, mint az átlag. Igaz ugyan, hogy ami előny volt, az egyúttal hátrány is: A tűz mellett nem csak melegedhetett az ember, de könnyen meg is égethette magát. 7. Kantinos. Az ablakból figyelhette, ahogyan a bakák elfutottak tornázni. Másrészt – ha ügyes volt – remek vállalkozásba kezdhetett a szocialista néphadsereg elit alakulatának laktanyájában. Például a híradók kantinosa talpraesett srác volt, ügyes legény. Nála a valódi kantin takarodó után nyitott ki, és ott bármit kaphattál, ha pénzed volt (kivéve nőt és helikoptert, ahogy szokták mondani), dobozos sört és amerikai cigarettát, vadonatúj tiszti gyakorlót hazavitelre, de megrendelhettél a Videotonnál akkor csak nyugati exportra gyártott mini-hifi tornyot stb. Az árubeszállítás a sportpálya felől, a kerítésen átadással történt, ebbe nyilván be volt vonva a sportpálya gondnok, az őrszolgálatos, sőt, a rossz nyelvek szerint még egyes ÜTI-k is. 8. Hadtáp raktáros. Ha jóban voltál vele, mindig volt a körletben tartalék kenyered és zsírod, de kaphattál tojást, konzerveket, szalámit is. 9. A parancsnoki szgk. sofőrje. 10. Szanitéc az orvos mellett a gyengélkedőn.
Mifelénk is (javítószázad, az említett '76-'78) három nyolchónapos időszak járta: az újonc, a gumi és az öreg. Mi még egyenesen a századunkhoz kerültünk,az utánunk jövők az alapkiképzés idejére külön kiképzőszázadokba. Mi hajtottunk szombatokon is (igaz, csak ebédig), az újoncoknak meg szabad szombartjuk volt, kint napoztak a tornakertben. Egy panasz nyomán, ahol az újoncok kifogásolták, hogy a krumplin héjat találtak étkezésnél, az épp munkára vezényelt századból (persze ezek mi voltunk) még az öregeket is levezényelték krumplit pucolni. Na mert hogy a krumlipucoló gép ezek szerint nem működött száz százalékosan. Volt is fogadkozás: na csak kerüljenek fel a századhoz ezek az elkényeztetett újoncok!
Egy sztori a lebuktatásról:
Egy TüTi (azaz Telephelyügyeletes Tiszt), aki arra utazott, hogy a hátsó telephelyek (műhelyszd, műszaki szd) szolgálatát éjnek idején alváson kapja, magyarán lebuktassa. Ha gyalog ment, az útbaeső első telephelyügyeletes katona az ellenőrzés alkalmával hangosan jelentett, így a további telephelyek őrzői éberen várták az ellenőrző elöljárót. Igenám, csakhogy a TüTi kieszelte, hogy biciklivel suhan hátra, az elülső ügyeletesek harsogó jelentését megelőzendő. Volt is lebukás... A hír persze elterjedt, s mikor a legközelebb telephelyszolgálatot adott a nevezett hivatásos, őt várta meglepetés. A jeles alkalomkor a bevált rövid úton haladt a kerékpárral, azaz ahol üres hely volt a kocsiszínekben, ott átvágott a biciklijével, s kerekezett toronyiránt. Csakhogy azon az estén az ominózus helyen gépkocsik felemelve tartására szolgáló bakok voltak felsorakoztatva. Éjszaka a telephelyeken gyér világítás volt. Az esemény színhelyén pedig kiégett az égő, micsoda balszerencsés véletlen... Így aztán a TüTinek nem sikerült a lebuktató manőver. Annál inkább a telephelyeseknek a felbuktató...
K.B.-ról hallottuk ezt a sztorit már '76-ban, de semmi nem bizonyította. K.B. '88 körül ment nyugdíjba őrnagyként. Tegyem hozzá, hogy a mi századunknál volt lokátorjavítással foglalkozott, és a katonák szerették, mert mindig korrekt és tisztességes volt.
Üdv Ricky Hawk! Te aztán jól megtanultad a Helyőrségi és Őrszolgálati Szabályzatot. A felállított őrnek szó szerin így kellett cselekednie! Annyi változás volt ezek szerint, hogy 1966-ban még a zászlóaljaknál volt egy státusz, amit úgy hívtak, hogy fegyvermester. Az ütegek havonta láttak el egyszer őrszolgálatot vagy hadtápszolgálatot. Ilyenkor a fegyvermester irodájában kellett felvenni a 180 skulót és a tanteremben betárazni. Persze felügyelet mellett. Szolgálat lebuktatása: az első zászlóaljnál, földszinten a törzsszázad, ha észnél volt az ügyeletes, az épület mellett a murvából kiválasztott egy megfelelő méretű követ, amit takarodó után a csapóajtó alá helyezett. amikor valaki megnyomta az ajtót, - mondjuk az ÜTI- éktelen csikorgásba kezdett. Akkor volt gázos a dolog, ha erről elfeledkezett. Történt, hogy a másodikon, ahol az első század volt, én voltam az ügyeletes. Az a dinnye ügyeletes meg nem tette oda a követ, és a Pesti százados szép lassan benyomta a csapóajtót, kezében lövésre tartott pisztollyal. Az ügyeletes mukkanni sem mert. Aztán szép óvatosan fel az első emeletre a második és harmadik századhoz. Ott sem mukkant senki sem. Ugye jelentkezni kellett volna előírás szerint, de ilyen körülmények között? Azért a surranó csikorgott kissé, ami feltűnt. Odaálltam a lépcsőfeljárathoz és vártam. Aztán megjelent egy tányérsapka árnyéka a lépcsőfordulóban, kézben tartott fegyver, majd a százados is, felfelé kémlelve. Kajánul vigyorogtam szembe, hát ismertük is egymást. Megcsóválta a fejét, megkérdezte, hogy van-e valami probléma és elment. Ez a három részre osztott időszak számomra ismeretlen volt. A két évből, egyikben újoncok voltunk, novemberben jött a váltás, és öregek lettünk. Tisztesképzés az alakulatnál volt. Szívatásról nem tudok beszámolni, de nem is szerettem volna ott lenni. Ostoba, meggondolatlan emberek mindig voltak, akik, ha egy kis hatalmat kaptak, nem éltek, hanem visszaéltek vele. Soha nem tudtam megérteni ezeket az embereket! Különösen egy ilyen egységnél, ahol annyira egymásra voltunk utalva. A századnál akkor, amikor ott voltam, egy ilyen sem akadt. Meggondolva, hogyan lehet pontos, megbízható munkát elvárni egy megbántott, megalázott embertől. Kátai őrnagytól kapott volna olyan eligazítást az ilyen, hogy máig emlegetné. Nem sorkatona, hanem annak elöljárója kapott ilyenért olyan eligazítást, hogí bizonyára nem felejtette el. Nem írom meg a nevét, mert felesleges. Véletlenül bukott le egy gyakorlaton, hogy szívatta a beosztottjait. A lényeg az volt, hogy a törzstől futott fel a századparancsnok a második emeletre, hogy ugyan megőrült-e Kátai őrnagy, hogy a századparancsnoki irodában négyszemközt ilyen hangon tart kioktatást az emberi bánásmódról. Az Ő parancsnoksága alatt a szívatás nem volt szokásos. Amit meg kellett tenni, ott nem volt pardon, de emberileg az egyik legnagyszerűbb ember volt, akit valaha ismertem. Németh Mihály főtörzs. kidolgozó rajparancsnokomon kívül! Meg a többiekre sem tudok rosszat mondani. Elnézést,hogy ilyen hosszú voltam. Még jelentkezem, üdv Mindenkinek, aki a 1480-nál szolgált.
Egyszer pedig (ha igaz) egy tiszt éjjel bemászott az őrszobára egy magasabban lévő ablakon amin akkor még nem volt rács. Ha ez igaz, akkor volt vér a pucájában:-)
Igen, a Bauxit tiltott hely volt, s akkoriban nem értettem, hogy miért, hisz a tiltott helyek listájára a leglepusztultabb helyeket gondoltam volna felvetetni. Így már értem, egészen más az ábra. A nyilvánvaló ok az volt, hogy a sorállomány ne találkozzon csontrészeg tisztekkel, ami ugye, egyrészt blama, másrészt meg ha a sorkatona is beiszik, elszabadulhattak volna a józan állapotban visszafojtott indulatok.
Szokás volt a mi időnkben, hogy a kimenőn levő bakákat, ha meglátták őket Tapolcán, az utcán sétálgatni, akkor minden ok nélkül ("megelőző intézkedésként") a járőröző teherautó ponyvája alá begyűjtötték.
Így jártak azok is, akik valamely okból (nem akartak a szovjet emlékműnek tisztelegni, vagy csak mert arra rövidebb volt az út) a vasúti sín mellett igyekeztek a vasútállomásról vissza a laktanyába.
Nagyon jók ezek a laktanyai legendák, a legjobb bennük, hogy még mindig nincs fogalmunk sem, hogy megtörténtek-e, s ha megtörténtek, kivel történtek meg. Itt van még egy legenda:
Nem mondok se nevet, se rendfokozatot, nevezzük XY hátének, akinek a jellegzetes testi tüneteiről (nem mondom meg azt sem, hogy ez mi volt) a következő történet keringett a laktanyában: NN hátét megcsalta a felesége XY hátével, s NN ezt megtudta. Fogott hát egy gyakorló kézigránátot, a kék csíkot kromofággal leszedte róla, s rápingálta szépen a piros csíkot. Az így előkészített, élesnek tűnő gránáttal benyitott XY háté szobájába, majd azzal a szöveggel, hogy mindent tudok, te szemétláda, és most meghalunk mind a ketten, "kibiztosította" a gránátot, s a padlóra ejtette. XY háté egy pillanat alatt kidobta magát a szobából az ablakon keresztül (szerencséjére a földszinten voltak), s a lelki-testi sokk miatt szemmel látható, maradandó károsodásai lettek.
Ja igen, a lőszeres tálcákon a lőszer őrhelyenkénti csoportosítása is fel volt tüntetve, pl. 1-es őrhely I. váltás, II. váltás, III. váltás. A hosszú felvezetési útvonalon két váltás volt (3-3 óra őrség és pihenő, készültségben csak a rövid váltású őrök voltak, ahol 2 óra őrség, 2 óra készültség, és 2 óra pihenő volt a rend) , a lőszerek természetesen ennek megfelelően voltak kiadva.
Tehát a lőszerek nem őrönként, ahogyan az imént írtam, hanem őrhelyenként és váltásonként voltak a tálcákon kilencvenes csoportokban.
Az előző sztorihoz annyit, hogy a rendfokozat stimmel (szds-őrgy) mi azonban másik névvel hallottuk ugyanezt a történetet. Ennélfogva megkérdőjelezhető a hitelessége, ezért nem is említem az általunk hallott nevet.
A mi időnkben ('76-'78) a szolgálati szabályzat már tiltotta a felállított őr rejtett megközelítését, csak az őrparancsnok vagy a felvezető jelenlétében, a felvezetési útvonalon volt megközelíthető ellenőrzés céljából. Esetleg ismerősnek tűnhet: Állj, ki vagy? Felvezető, ellenőrző elöljáróval! Felvezető, lépjen előre, ellenőrző elöljáró maradjon helyben! S miután meggyőződött a felvezető azonosságáról, akkor engedte közelebb az elöljárót.
Az előzőekben említett eljárásnál az őr sem járt el helyesen, ha rögtön kieresztett egy tárat a célszemélyre.
Az őrszolgálati kötelemek szerint a felszólítást követően (állj, ki vagy), ha az érintett nem engedelmeskedik, jön a következő felszólítás (áll, vagy lövök), s ezzel egyidejűleg a fegyver csőre töltése. Ha ennek utána folytatja a cselekményt az illetéktelen személy, akkor következik a figyelmezeteő lövés. Ha ez sem hatásos, akkor jöhet a célzott lövés. A szabályzat szerint lehetőleg végtagokra, mert az emberi életet kímélni kellett. Őrségfelkészítések alklmából azonban leginkább az a javaslat hangzott el, hogy a delikvens ellened vallhat, ezért, noha a szabályzat világos, de úgy lőjön az őr, ahogyan tud és akar. Képtelenség bebizonyítani, hogy nem a karját célozta, ha mellkason találtam. És beláthatjuk, ha valaki olyan szándékkal közelít, nem mézeskalácsot vinne az őrnek.
Még valami: a mi időnkben az őrség tagjainak lőszerjavadalmazása kilencve db volt, azaz három tár. Ezeket az ÜTI adta ki, foganytúkkal ellátott bakelitlemez tálcákon hozta el az őrpk és a felvezetők, tárazáskor a folyosón mindennemű mozgás tilos volt. A tálcák két rétegűek voltak, alul sima lemez, a felsőn furatok voltak, melyekben furatok voltak, azokba állítva voltak a lőszerek. A furatok kilencvenes csoportokban készültek, minden csoport fölé ráfestették a felhasználó szolgálati helyét (őrpk, 1-es, 2-es felvezető, 1-es, 2-es stb őr).
Üdv. Kidolg_65! Néhány emléktöredék. Pesti Albert százados és a rigói. Pesti századosról a mi időnkben (1970-1972) között az öreg katonák között keringett egy (lehetséges, hogy csak monda) történet. Pesti századost előléptették őrnaggyá, este szűk baráti társasággal elmentek megünnepelni az előléptetést a "Bauxit" nevű tapolcai étterembe. Ez akkor a város legúribb, legelőkelőbb vendéglátó helye volt (emlékeim szerint mintha a sorkatonák részére tiltott hely lett volna), ment az ünneplés, egyszer csak a közönség megdöbbenésére Pesti százados előkapta a pisztolyát és egy jól irányzott lövéssel leterítette a csillárt. Kész, Pesti őrnagy másnap megint százados volt. Állítólag ez az esemény a közönség nagy örömére a következő előléptetéskor újból megismétlődött. Abban az esetben, ha a történet nem igaz elnézést kérek Pesti (1972-ben) százados Úrtól. Őrség lebuktatása: szintén az öregek mondái között szerepelt az alábbi történet: volt egy ÜTI, aki eléggé öntörvényű ember volt, ezzel történt meg, hogy az őrparancsnok (vagy felvezető) nélkül elment ellenőrizni az őröket. Az akkori 3-as őrtoronyt ment ellenőrizni az éjszaka leple alatt. Szerencsére sütött a hold és az őr észrevette hogy valaki settenkedik a nyomsávban. Szabályosan felszólította a megállásra, de az ÜTI nyomult tovább. Az őrnek se kellett több, (az őrségre felkészítés alapelvei szerint) megkínálta reflektorral és vele azonos időben megszórta egy tár (30 db) skulóval. Az ÜTI kénytelen volt bekaparni magát a földbe. Valószínű az őr ismerte ennek az ÜTI-nek a szokásait és ezért figyelt igen nagy fegyelemmel a szabályos cselekedetekre. Az is lehetséges, hogy a felvillanó lámpafényben azonosította a behatolót és azért csak a környékét szórta meg, az ÜTI-nek nem okozott sérülést. Ezután állítólag az a tiszt is kapott valami szigorú fegyelmezést és több hasonló esetről nem hallottunk a laktanyában. Szintén az Őrség: emlékeim szerint a "Csúzli" őrnagy cselekedte a mi időnkben: éjszaka elment ellenőrizni az őrséget. Kezdte ott, hogy az első zászlóalj épülete felőli úton settenkedett oda az őrszobához. A támlás éppen valami miatt nem hallotta hogy lépegetnek az épület mellett és más felé figyelt. Az őrnagy két villám lépéssel már bent is volt az őrszobán úgy, hogy a támlás nem is látta és nem is hallotta, hogy a háta mögött mi történt. Ebből aztán persze az őrségben lévőknél volt nagy hajcihő, de azt is eltudom képzelni, hogy azért az ÜTI-t is esetleg figyelmeztették. Ha ezekről a történetekről tudna valaki cáfolatot vagy megerősítést igazán jó lenne és köszönném. Most ennyi. Üdv.
F. őrvezető megérkezett eltávról. Takarodó után volt, vasárnap este. F. őrvezető nem volt ugyan részeg, de vidám volt, harsány és hangos: - Kopaszok, mi ez a kosz, mi ez a rendetlenség, ébresztő, takarítani! - Lehajolt a vödrön száradó fókáért és az ágyam felé dobta. A nedves-büdös felmosórongy a fejem mellett, a párnámon landolt. Fogtam a felmosórongyot és indulatból, teljes erőből visszavágtam. Túl jól sikerült. A fóka F. őrvezető arcán csattant, teljesen betakarta a fejét.
Nagyon nagy csend lett. Erre még az öreg katonák is felkönyököltek, hogy a kopasz mit csinált a tisztessel, s hogy ebből mi lesz.
F. őrvezető leszedte az arcáról a fókát, odament az asztalhoz és kezdett kipakolni a táskájából: - Egyetek fasirtot meg rántott húst.
Attól a naptól kezdve ő lett az egyik legjobb barátom a Dobóban.
A honvédségnél mindenkiből előbújt a valódi jelleme: emlékszem egy végtelenül primitív és rosszindulatú bakára, aki valahonnan Szabolcsból rukkolt be. Életének a csúcsa lehetett az az időszak, amit Tapolcán töltött sorkatonaként, gondolom se előtte, se utána nem kapott akkora hatalmat, igyekezett hát minél jobban átélni a kivételes helyzetét, amit öreg katonaként kapott. Nem voltam előfelvételis rigó, az első diplomám után vonultam be, de békés önuralommal törölgettem a padlót F. 19 éves gumi őrvezető úr bakancsa körül is, aki láthatóan felettébb élvezte a helyzetet. Vele viszont később jó barátok lettünk, de ez megérdemel egy külön történetet. Leszerelésem előtt a szd. pk-om megkérdezte, szeretnék-e őrmester lenni. Elvettem jócskán a kedvét a "köszönöm, de nem" válaszommal - nem akartam, hogy tartalékosként visszarángassanak minden évben -. A pk-om korrekt volt, sikerült szakaszvezetőként leszerelnem.
* * *
Jó pár évvel Tapolca után Miskolcon, a Tiszai Pályaudvaron felszálltam a vonatra, tele volt, ácsorogtam a peronon, vártam, hogy elinduljon. Egyszer csak odafordult hozzám egy férfi, ismerős volt az arca, agyamban zakatolni kezdtek a kerekek, hogy honnan ismerem. - Megismersz? - kérdezte. - Persze - mondtam, de még mindig nem emlékeztem, honnan ismerem. - Visszagondolva, nem volt könnyű sorunk a Boros századában, még neked se, pedig te nagy hatalmú írnok voltál - mondta. Kigyúrt ember volt, péklapát-kezekkel. Kezdtem furcsán érezni magam, vártam, hogy valami sérelméért elégtételt akar venni rajtam. - Téged nagyon szerettünk - mondta - rendes voltál a többiekhez - mindenkinek elintézted az eltávot, szabadságot, akinek csak lehetett.
Elbeszélgettünk a régi időkről. Visszaemlékezve később erre a beszélgetésre, arra jutottam, hogy jóval többet ért nekem ennek a volt tapolcai bakának a véleménye, mintha tartalékos őrmestert, vagy épp tartalékos hadnagyot csináltak volna belőlem.
Üdv. Nem akartam fölöslegesen szaporítani a hozzászólások számát, de úgy emlékeztem, hogy ezt más írta. A lényeg: a rakéta indító állvánnyal ellátott 2x3 századnál a takarítási mánia azért más formában zajlott. Ezeknél a századoknál 3x8 hónapig (2 évig) azonos időben bevonult sorkatonák voltak. Ebből az első nyolc hónap volt az igazán veszélyes mert, akkor a nyakunkon voltak a kiképzőnek ott maradt néhány harmadik időszakos tisztesek (dublőrök). Az eskü letétele után, amikor már mi is jártunk őrségbe ezek adták az őrparancsnokot és a felvezetőket. Ezek a szellemi képességek terén a korosztályuktól fejletlenebbek voltak, de nagyon tudtak szívatni minden újoncot (síp), azt is aki esetleg náluk időseb és műveltebb volt. Azt, hogy megérkeztek a 70, 71, 72 mintájú mosógépek, azt csak tőlük hallottuk. Az első időszakban bizony volt mindig mosás takarítás ész nélkül. Érdekes betegségben szenvedtek ezek a tisztesek, nem bírták látni, ha egy újonc, olvas vagy éppen a dohányzó körül ücsörögtek. Rögtön találtak valami nagyon fontos mosni valót. A rohamsisakos mosóverseny nálunk nem volt, de a mosószeres habzó kiöntött vödör vizek nálunk is többször előfordultak. A második és harmadik nyolc hónapban már saját sorainkból kerültek ki a tisztesek és azok lényegesen rendesebben viselkedtek. Abban az időben már csak akkor tört ki nagy mosási láz, amikor a szolgálatvezetőnk (azt hiszem: Billik Ferenc) volt a zászlóalj ÜTI, és valahogy elkapta az idegesség. Akkor volt mosás. Más esetben vizet nem is igazán látott a folyosó, volt egy valahonnan örökölt megoldás: lekaptunk egy pokrócot, egy ember ráült, kettő húzta a folyosó kövén. Csillogott, villogott utána a kő. Még a Paréj törzsőrmester (akkor még) sem talált kivetni valót a kövezet állapotán. Tehát mi 16 hónapon keresztül is kénytelenek voltunk mosni és takarítani. De ebben a rendszerben legalább már nem volt szívatás. Én részese voltam az 1972-es "Nagy utazás"-nak, így nem volt plusz takarítási feladatunk. (Hogy, hogyan történt a mi körleteink takarítása azt nem tudom, mivel az egész század a vonaton ült) Helyette viszont a visszaérkezés után, a leszerelés előtt (1 hónappal) bérletet kaptunk az őrszobára a 2. zászlóalj hasonlóan szerencsés tagjaival. Az őrszolgálatban egy hónapig egymást váltottuk. Üdv.
Üdv. szkv! A 8376-os hozzászólásban én írtam róla. Bizony a 2 év alatt én sokat álldogáltam ott és közben persze ott vonult el az alakulat krémje, így legalábbis látásból ismerős volt valamennyi abban az időben ott szolgáló hivatásos katona. A mi időnkben természetesen az őrséget adó századból került ki az 1-es őrhely őrzője is. Nem volt egy kényelmes hely, különösen napközben, amikor jöttek mentek össze-vissza. Még egy kis dobogó is volt az őrnek, úgy mint a támlásnak az őrszoba előtt. A mi időnkben a bejárattal szembeni falon volt egy üveg vitrinben a csapatzászló. Üdv.
Ahogy az őrhelyeket soroltátok, egy kimaradt, bár nem tudom, a ti időszakotokban létezett-e, az enyémben (1982-83) igen: A parancsnoki épületben, két üvegajtó közötti zsilipben, a csapatzászló vitrinje előtt volt egy díszőrség. Az őr flancosan, fehér kesztyűben állt ott, kis terpeszben. Nem volt részem, benne, azt sem tudom, melyik alegység adta, de nagy szívás lehetett. Emlékszik rá valaki? Esetleg nem őrködött ott?
Sziasztok! Hát ahogy olvasom, valóban nagy változások és átszervezések lehettek rövid idő alatt. A térképekről nem szívesen beszélek, mert írnok lévén elég sokkal kellett foglalkoznom velük. Olyan is volt, hogy a kocsin, menet közben kellett összeállítani. Meg néha akkorák is voltak, hogy a csepel teherautót le lehetett volna takarni vele. De rendkívül szigorú követelmények voltak a kezelésére. Így igaz! A Lesencetomaj felé vezető út jobb oldalán, a 1480 mellett harckocsigarázsok voltak. A harckocsizók oda rohantak át riadó esetén. Mentek, mint az őrültek. Csak az M-anyag nem mozgott. (Akkor még a T-55-ösök mozgósítási anyagnak számítottak.) Nos, ezeknek a harckocsigarázsoknak az elhelyezését akkor sem értettem kristálytisztán, így én is arra a következtetésre jutottam, hogy csak álca lehet. Őrség. Nem mentem bele az őrhelyek számozásába, de az út melletti őrhely (két kerítés között) valóban akkor is a 2-es számot viselte. Soha nem felejtem el, amikor éjszaka a laktanyásokat kivezényelték szenet rakni a vagonokból. Őrségben lévén én engedtem ki őket a rampához, közben megkérdeztem tőlük, hogy:- Mi van gyerekek? Nem tudtok aludni? Nem részletezem a hallottakat. Hogy milyen randán tudnak beszélni egyesek? Szegény Anyám, ha hallotta volna! Egyébként az egyetlen őrhely volt, ahova az előírtakon kívül papírt és ceruzát nem, hogy lehetett, hanem kötelező volt vinni. Érdekes, most jut eszembe. Mi még 180 lőszerrel mentünk őrségbe. 5 tár a tártáskában, egy a géppityuban. Azt hallottam, hogy könnyítettek egy idő után. Hát két órán keresztül, nem egy felemelő érzés volt ténferegni vele. Azt, hogy az oszlopba bepofátlankodó autósokkal hogyan bántak el az elhárítósok, volt szerencsém látni. A kidolgozó kocsi egy bodegás Garant volt, amin ablakok is voltak. Pofátlan, erőszakos autósok akkor is léteztek, ha nem is akkora számban, mint most. Arról nem beszélve, hogy annyi gépjármű sem közlekedett az utakon. Amiről tüzér írt, a harmonikázás, minden menet sajátossága volt, hiába hívták fel a figyelmet, hogy egyszerre kel indulni az oszlopnak. Mégis az oszlop vége hol lassan, hol eszement sebességgel próbált felzárkózni. Arpapa feltett légi-felvételeket is a honlapra. Köszönet érte! Hihetetlen élmény volt látni és főleg felismerni a régi épületeket, alakulóteret, a cipőgyárat (amit irodaépületnek neveztek, igaz csak a sarkát lehet látni) az elhárítósok épületét, gépkocsi-telephelyet, parancsnoki épületet stb. Olyan érzés fogott el, mint, ha múlt héten jöttem volna el. Pedig már több, mint negyven éve! Az első zászlóaljépületet kerestem legelőször, de nehéz észrevenni, mert úgy emlékezem, hogy az egyetlen cseréptetős épület volt a laktanyában és eléggé beleolvad a környezetbe a légi-felvételen. Szolgálatok: Senki nem tudta úgy lebuktatni őket, csak Pesti Albert százados. Éjszaka magához rendelt néhány "sárgarigó"-t (tartalékos tiszti növendéket) és az ellenőrzési útvonalon minden meglátogatott helyen otthagyott egyet, hogy ne tudják értesíteni a többieket. Ketten-hárman káromkodtak, hogy nem engedte aludni őket, de nála megszokott volt ez az ellenőrzési módszer. Volt más módszere is, (velem is megtörtént), de arról egy kicsit később. Most újra elmegyek egy kicsit olvasni a hozzászólásokat. Érdekes, nyugdíjas villamosmérnökként is állandó időzavarban vagyok. Folyton két-három felé kellene mennem. Sziasztok!
A más helyeken mindennapos újoncszívatás nem volt divat az MN1480-nál, itt mindenki egyformán szívott, újonc, öreg, háté, mindenki. Voltak persze a hagyományok miatt kivételek, ilyen volt például az újonc időszak végén a "síp" kiműtése a kopaszból. Merthogy kopasz, újonc, síp, ezek szinonim fogalmak voltak. A műtét a következőképpen történt: Először is le kellett fogni a kopaszt, mert nyilván tiltakozott a műtét ellen. A mellkasán filctollal körbe kellett rajzolni a műtendő területet (szegycsont és környéke), majd borotvahabbal, cipőkrémmel stb. fertőtleníteni kellett a műtét helyét. Ezután egy öreg katona egyenletes kis ütésekkel - hogy fájjon is, de ne is tegyen kárt az újoncban - "stokafával" kiverte a kopaszból a sípot. Ezt követően már nem újonc volt, hanem gumi úr, s büszkén várhatta az új bevonulókat, hogy már ne neki kelljen takarítani.
A baka sokat adott a tisztaságra, különösen, ha kopasz volt. Akkor folyton takarított. A gumi már elégedetten hátradőlhetett, nem is szólva a vizenyős szemű, vén tengeri rájákról, akiknek a bakancs tisztítás is csak abból áll, hogy felváltva hozzádörzsölték a bakancsukat az ellentétes nadrágszárukhoz, sorakozó közben. A kopasz kézbe vette a fókát, s mivel fiatal lévén jól hajlott a dereka, végigsakkozta a folyosót egy párszor, majd a körletet, vagy a mosdót, vagy a vécét, s mikor már azt hitte, hogy végre vége, jött a parancs, hogy sorakozó, irány a „píká” (parancsnoki épület), mert az is hozzánk tartozott higiéniai szempontból. Amikor a gumi úr, vagy az öreg harcos dühös volt, mert letolták valamelyik kopasz miatt, na akkor jött a habosítás, azaz szétszórni pár kiló ultraport, s ráönteni pár vödör vizet. Ettől bokáig állt a hab a folyosón, és jól csúszott az egész. Az egyik baka kiállt az ajtóba figyelni az ÜTI-t, majd a vétkes kopasz fejére, mindkét könyökére és térdére kapott egy-egy rohamsisakot, s indulhatott a játék: Jól meglökni a kopaszt, hogy végigcsúszva a folyosó másik végében koccanjon a feje. Nagy mulatság volt, a kopasz röhögött a legjobban, olyannyira hogy egy pár öreg katona is beöltözött a sisakokba, megtudni, hogy milyen érzés száguldozni a folyosón.
Sajnálatos módon lemaradtam az akkor épp esedékes „külföldi kirándulásról”, nem fértem be a csapatba. A visszamaradást akkor kezdtem sajnálni legjobban, amikor rádöbbentem, hogy ami takarítást eddig hatan-heten csináltunk, egyedül nekem kell egy hónapon át, míg vissza nem érnek a bajtársak a sivatagból. Se előtte, se azóta nem takarítottam annyit, jól kitanultam a szakmát, az már biztos. Az öregek rendesek voltak, megengedték, hogy motorral takarítsak, bár arra járó más öregektől és a hátéktól gyakran megkaptam, hogy „és mikor fog kimeszelni, hiszen csúnyán összefüstölte a motorral a falakat, a plafont”.
Még annyit, hogy okos ötlet volt a laktanyába kanadai nyárfákat ültetni, mert amikor virágzott, a kopasz sohasem unatkozott, álló nap kergethette az ablakon belibegő fehér pelyheket vizes fókával.
