Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Szerencsére csak az oroszok már igencsak hiányos kerítésén belül, de a repülőtér kerítésén kívül. Nagy része most gyakorlatilag senki földje, legalábbis bejárható. A nemzetközi repülőtér kerítése nagyjából a gurulóút mentén húzódik, a biztonságiakat azon kívül nem láttam mozogni. Folytatom a sétát:
Gödöllön van fennt mikrohullamu atjatszo az M3 melletti hegyen-mellette piros feher antennak--amik allitolag a godollon a föposta melletti epülethez tovabbitanak jelet, ami föld alatt van, lejarata van, utcarol nem lehet lattni, mert egy telek, keritessel. Allitolag MTI iroda antennai, vayg ez is az egerfogo rendszer eleme lenne?
Tavaly nyáron a kerítésen belül is jártam egy kicsit, de jobb képeket akkor sem csináltam :-) Egy gyorsulási verseny volt a kifutópályán, de természetesen az épületek közelébe nem engedtek bennünket. Én megpróbáltam becserkészni néhány ott tárolt veterán tűzoltóautót, de a biztonságiak rám startoltak a Nivájukkal és visszazavartak a betonra.
Igen, környékbeli vagyok, ennek ellenére eddig még eléggé elhanyagoltam a környékbeli objektumok felderítését. Mentségemre szolgáljon, hogy felderítő csak a hetvenes években voltam és jelenleg a fotózásban a traktorok és egyéb nagyvasak képezik nálam a fő csapásirányt :-) A sármelléki objektumok bejárhatóságát valóban jelentősen befolyásolja, hogy nemzetközi repülőtér működik(?) itt. Szerencsére a volt szovjet épületek jelentős része a kerítésén kívül van, vagy gazdátlan, vagy valamilyen vállalkozások működnek ott. Nagy része valószínűleg nyugodtan bejárható, legalábbis úgy gondolom. Én két "villámlátogatást" tettem ott, először 2004 kora tavaszán bóklásztam egy kicsit a repülőtér észak-nyugati csücskében. Erről valamikor régebben tettem is fel itt pár képet, de ha nem unjátok még Sármelléket, akkor berakom őket is. Ezek technikailag elég gyenge képecskék, mert akkor még csak egy kis webkamerám volt. Ez a rész biztos hogy ma is bármikor bejárható, bár elég rossz úton lehet megközelíteni. Bővebben és jobb képekkel pl. itt: geocaching.hu
Miközben a néhány száz méterre lévő Mechanikai Művek gyárban a civil MEKALOR olajkályha és elektrolit kondenzátorok mellett lőszereket gyártottak. Nagymamám még a lőszergyárban ténykedett és túlélte. Nem volt vicces, elég gyakori volt az emberáldozatokat is kívánó robbanás.
A fennsík egésze nagyon sokáig lőtérként, majd gyakorlótérként szolgált (60-as évekig), miközben az erdő felé eső részén több lőszer raktár is volt (egészen a 80-as évekig). Ma is van 2 lőtér a déli részén, a többi "elhagyott".
én a szentkirályszabadjai reptér irányadóit keresgéltem, a közelit meg is találtam a google earthön a szentkirályi temető mellet, és a túloldalon a nyomát a szántófölben. Viszont a távolit sehol sem látom. Tud valaki ebben segíteni?
A balaton nagyon közel van, esetleg a déli parton lenne valahol?
A tétényi-fennsíkon milyen bázis volt? raktárépületek romjait láttam, egy része elkerített és airsoftozásra használják, a másik része, ami külön el volt szeparálva anno is, elhagyatott és a tájvédelmi körzethez tartozik, érdekes, hogy az utóbbinál rengeteg betonoszlop szegélyezi az utakat és a betonplaccokat, a területen kézigránát alkatrészeket is találtunk.
Aztán felmentünk a kamara erdő felett lévő ex rádiós bázisra, ez egy igen érdekes és szép hely, tudna vki vmi infót írni róla?
Gondolom környékbeli vagy,meg tudod mondani hogy a sármelléki reptér melyik része járható be??Gondolom nagyban korlátozza ezt hogy nemzetközi reptér.Engem főleg a Gránit tárolo érdekelne meg esetleg hogy a HÁP bejárható e.
Igaz, hogy már egy hónapja volt szó ezekről a sármelléki (pontosabban zalavári) objektumokról, de most turkáltam meg a régi, 2004-2005-ös képeimet. Néhány gyenge fotóm van róluk. Egy a közeli irányadóról, amit a helybeliek "kockás háznak" neveznek.Néhány pedig a bombatárolóról, ahol most egy gombatermesztő kft. működik.