dolna
2010.12.10
0 0
32137
Szép estét!
~~~
Jósé Asunción Silva: ....?.... Ó csillagok fenn, fenn az űrben a homály meg a végtelenség és az ismeretlen között, fenn, ti sápadt, tömjénfüst-szemecskék, köd-lángok, mik oly távol égtek az elborzasztó végtelenben, hogy fényeteknek csak visszfénye csillan meg olykor földi szemben, nem-ismert örvények torkából ragyogó bizonytalan árnyak, csillagképek, miket a távol múltban a mágusok imádtak, gyémánttűk milliárd egekben, milliom világ a Semmi szárnyán, szigetek az éj feneketlen és végnélküli óceánján, ó csillagok, tűnődő fények, bizonytalan pupilla-bolyhok - miért hallgattok, hogyha éltek, s ha nem éltek: miért ragyogtok?Végh György fordítása
Teresa7
2010.12.10
0 0
32136
Szép estét kívánok Mindenkinek!:-)
****
Áron Attila
A jelentéktelen
Itt van ismét,
a maga-teremtette ködből előlép. Hinnéd: jelentéktelen figura,
mérhetetlen serege takarva.
Nem int, nem szól, rám sem néz –
a parancs már elkészült rég.
Hát jó.
Itt van, vedd a cipőm először,
úgysem megyek már sehova …
Körül a kába köd
bonthatatlan mátrixa.
Aztán itt az ingem, nadrágom,
Viheted, nincs semmi, ami fűtsön,
nem fázom.
Nincs órám, ékszerem,
házam, földem is elveszőben –
a ködben nem lelem.
A számból eltűnt az íz,
a hársak illatát sem érzem,
bőröm tapintásra érzéketlen,
és nem látok és nem hallok –
csak a ködöt érzékelem.
Innom sem kell,
és elég egy darab kenyér,
eláztatom fogatlan ínyemen.
Elég nekem a kevés is –
az is kéretlen.
Mit vinnél még?
A lelkemet?
Azt adni nem tudom.
Elhagyatva, hűtlen testemben bujdokol
és egyre csak fogódzót keres –
ura nem vagyok, társa sem.
A szemem?
Fénytelen, de vigyed, nesze!
Meg ezt a félszeg,
bugyuta mosolyt?
Ezzel se sokra mentem, – legyen!
Kéne az erőm, akaratom?
Szerkezete csalódás-vírussal
fertőzött, gyönge.
Mire is mennél vele?...
Ha kell, vigyed, nesze!
S a szerelmet…
Már régen elvetted.
S ha nem leled, csak azért,
mert rossz helyen keresed:
iszákod mélyén lapul
a kegyvesztett, – kedveszegetten.
Kéne a hűség is?
Minek az neked?
Ám adom, ha kell. Kínáltam sokat
de már azt sem tehetem, –
nincsen is kinek.
A büszkeségem, hitem?
Durva posztó, sebhelyes,
cementnél erősebb ragasztású,
viselhetetlen, ... s ezt is elveszed!
Lehet, azt hiszed, magad elé tartva,
tán még hasznát veheted, –
Legyen, vigyed!
Csapzott méltóságom
sebtiben toldozgatott gúnyája,
legszebb ékem cafatokban, ernyedten lóg,
állapotáért elnézésedet kérem.
Épp te ne tudnád,
hogy miért ilyen?
Nem, másom nincsen,
oda adtam mindenem.
Hogy itt a kezemben,
öklöm védelmében? –
Nem, ezt nem adom, ezt nem lehet.
Haragos szél támad
s közelebb oldalog
a Jelentéktelen.
Valahol az elszabadult,
kínban fogant képzelet
fennkölt magasában,
Mária fölsír egy mennybéli oltárképen.
A felszabdalhatatlan
ködfal előtt ekkor felemeli
karját és görbe ujjával
mögém mutat a Jelentéktelen.
Ott, a felizzó vörös-fekete ég alatt
elém tárul az iszonyatos látvány:
milliók tántorognak felénk elárvultan,
esdeklő tekintetük az égre tapad.
És ekkor érzem, hogy
behajlított tenyerem
szeretet-öblében,
elsőt moccan
az újszülött remény.
Zsonát
2010.12.09
0 0
32135
Hajdók János , *Bölcske, 1913. dec. 10 ., †Bp., 1983. jan. 12.: író, költő
DELTOID
1
Hogy zár szíveden a világszerkezet
Láncai rajtad érnek össze
kapcsai bordáidon harapnak egymásba
s mit érc és kő és szén
szanaszét
széttagoltan
lustán
értelmetlen
valaha titkolt
kétívű alakodban vallja meg magát
és csendül
csordul
deltoid csípőiden
és meghinti vonalaid
harmónia-kék-ezüsttel
2
Meleg tehénszemű szavak illenek hozzád
istálló-édesek sután bökdösők
dús domború tőggyel megrengők
tágult cimpájú szimatolók
nagy békés buta jóságúak
lomhák langyosak lebegők
szénaillatot lehelők
sósan nyaldosók
eléd guggolók
benned elfekvő
álomalmon szuszogó
szíved bús párával gőzölő
fel-felhorkanó
s elcsöndesülő szavak
Boldogok – tejszagúak
Szerelmes ezüst ka-
lendárium [138-139.]
Zsonát
2010.12.09
0 0
32134
Török Sophie ; Tanner Ilona, *Bp., 1895. dec. 10 ., †Bp., 1955. jan. 28.: költő, író
BIJOU
Szavaid úgy vésődnek lelkem rejtett redőibe,
Ahogy titokzatos tengerben űzött homokszem
Érzékeny kagyló puha testébe fúrja be magát.
Minden betűjét fájdalom bágyadt zománcával vonom be,
Míg ajkadról lepergő sok röpke kicsi szó
Igazgyöngy súlyos szépségében ragyog:
Így díszítem veled a lelkemet.
Kiadatlan szerelmes versei [24.]
Zsonát
2010.12.09
0 0
32133
Komlós Aladár ; 1907-ig Kredens, *Alsósztregova, 1892. dec. 10 ., †Bp., 1980. jún. 22.: író, költő, irodalomtörténész
HAZATÉRÉS
Ó nekidőlni keresztbevetett lábbal a reklámoszlopnak szemben a kávéházzal.
Ti hallgatag fehér asztalok s szorgalmasan, csendesen horgoló villanylámpák,
oldalt te kis mellékucca, barlangtorku, sötét fasorral,
ó kallódottan kóborolni s nézni, hogy fenn a dróton az útközépen guggol az ívlámpák komoly sora,
szembefutó autók kavarodva hosszu fénysávokat dobálnak
s az este sötét óriása vörös narancsokat hajigál
a levegőbe szomorúan.
S nem érteni, hogyan van, hogy a kék estéből s futó fényeiből az ősz
mély muzsikája járja át a lényed. Mert az ősz, az ősz,
az búg itt halkan mindenütt.
És aztán ráismerni: Szomorúság,
uccák esti szomorúsága,
te vagy az én örök lakásom!
Igen, mostanában oda voltam kissé, valakivel kettesben jártunk,
de visszajöttem.
– És íme visszanéz az este rám s köszönt az ucca, régi ismerőst.
A tölgyek és a hegedű [86.]
Zsonát
2010.12.09
0 0
32132
Szentiváni Mihály , szentiváni, *Nyáradgálfalva, 1813. máj. 30., †Kolozsvár, 1842. dec. 10 .: költő, jogász
AZ ÉN HAZÁM
Az én hazám Firtos alatt Énlaka
Ott fehérlik rózsámnak is szűk laka;
Silány, kopár a határunk, kőverem,
A szép virág a faluba benn terem.
Firtosi szirt alján forrás csörgedez,
Az én szívem, rózsám! Érted epedez,
Kristálytiszták a forrásnak habjai,
Mint szívemnek érted égő lángjai.
Székely szabad nép lakozza falunkat,
Nincs főnemes, nincsen úr, sem zsellér ott;
Első ember a pap után, a ki jó,
A legjobb ember Énlakában nagyapó.
Székelyföldön nincs a lánynak jószága,
Jószág neki szépsége és jósága,
Édes rózsám, te szép is vagy, jó is vagy;
S Énlakán és világszerte gazdag vagy.
Fagyos szél fú Firtos hármas homlokán,
Mécs pisladoz barna babám ablakán;
Süvölts, óh szél! Légy sötét, óh éjszaka!
Vezércsillag nekem babám ablaka.
Drága arany fekszik Firtos hegyében
Drágább arany lakik a hegy tövében:
Turkáljon a kiknek tetszik aranyér’,
Veled, rózsám! Semmi arany föl nem ér.
Messze látszik kerek erdőd Énlaka,
Szép rózsámnak híre messzebb elhata;
Hadd terjedjen az ő híre messzire,
Szomszéd legény viszi attól esküre.
Ne búsulj, hogy sovány falunk határa,
Isten után áldás vár a munkára.
Megél, aki egymást híven szereti,
A szabadság szegénységünk enyhíti.
101 vers a Székelyföldről [9-10.]
Zsonát
2010.12.09
0 0
32131
Szőnyi Benjámin , *Alsónémedi, 1717. dec. 10 ., †Hódmezővásárhely, 1794. szept. 14.: ref. lelkész, egyházi író
AZ ISTENNEK A TERMÉSZETBEN LÉVŐ MUNKÁIRÓL
Oh csudálatos, és hatalmas felség
Kinek munkáit szólja föld és az ég:
Ezeket nékünk előnkbe tetted,
Látnunk, vizsgálnunk kiterjesztetted.
Csuda a nap, hold és csillagok fénye
Kiknek oly állandó minden törvénye:
Hogy járások soha el nem bomlott,
Csak egy is közülök el nem romlott.
Nem kellett nékik semmi szaporítás,
Avulás sem volt, nem kellett ujítás:
Amiben a Fő Mester meghagyta,
Sokezer nap el nem fogyathatta.
A nap az esztendőt, éjjelt és napot,
Az hold pedig mérsékli a hónapot:
Egyik sem siet, sem nem maradoz,
Követi, amit a szabott rend hoz.
A nap világát, melegét úgy osztja,
Hogy sehol embert tőle meg nem fosztja,
Homállyal béfedez, hogy nyúgodjunk;
Ismétlen felkél, hogy munkálódjunk.
A felhők, szelek, havak és záporok,
Hol Istennek áldási, hol ostorok,
Mikor dörög, zeng, mennykövek hullnak,
A bátor szívek is elájulnak.
A fenevadak nappal lenyúgosznak,
Úgy az emberek bátrabban dolgoznak,
Bátran utaznak; és bátran esznek,
Ételt keresnek, adnak és vesznek.
De ha az ember, mint vadak királya,
Lefekszik, béfedi az éj homálya;
Vadak, mint szolgák, enni felkelnek,
És mezőn, hegyen bátran legelnek.
Kietlenek szűlik a fenébbeket,
Hogy ne háborgassák az embereket:
Ezek kevesebbet is fajzanak,
Hogy embernek kevésbé ártsanak.
Földi legnagyobb állat az elefánt,
De szörnyű nagy test lévén embert nem bánt,
Egy gyermek tőle magát mentheti,
Kis futással is elkerülheti.
A legfutóbb vadak futnak előlünk,
Farkasok, őzek, nyulak félnek tőlünk,
Fegyveres a vadkecske, s szarvasok;
De házak hegytetők s havasok.
Csak híreket halljuk a sárkányoknak,
Tigrisek, párducok s oroszlánoknak,
A déli kősziklákban a férgek,
Kiknek van legártalmasabb mérgek.
Tenger bár legtöbb s nagyobb állatokkal,
Hogy földünk ne pusztíttassék azokkal,
A cethalak embert nem rabolnak;
Sőt ha lelnek, szárazra kitolnak.
Ha tekintünk a szárnyas állatokra,
Éneklésekre, szaporodásokra;
Ezek is Isten csudáit szólják,
Embert dicséretire unszolják.
A hím fészket rak együtt a nyősténnyel,
A vad madarak élnek e törvénnyel.
Mindketten ő tojásokon ülnek,
Míg egy enni jár; így meg nem hülnek.
Ő fiaikat mindketten táplálják,
Mert az emberek őket nem kínálják.
Azért nagy részént keveset költnek,
Mert sokat étellel bé nem töltnek.
Csuda a fecske és a fige-fészek,
Melyet akármi remek mellé tészek;
Ezt más mestertül ők nem tanulják,
De a mester embert fellyül múlják.
Hol a király, ki vagy csak a sáskáknak,
Ha öszvegyűlnek, ez állatocskáknak
Eledelt bőségesen adhasson?
Vagy ország ellenek megállhasson.
Nem szégyen szólnunk a tetűről, balhárul,
Mert bizonyságok Isten hatalmárul:
E világ őket el nem veszheti,
Bár minden erejét reáveti.
Ezek munkára ébresztik a restet,
Menten megszállják a rossz tunya testet,
Faraót megalázá ezekkel,
Heródest csapá Isten tetvekkel.
Pók, méh, selyembogár mint kis mesterek,
Mit tésznek? csudálhattyák az emberek,
Az hangyához küldetünk tanulni,
Bizony méltó rajtok elbámulni.
A folyóvizek is méltók csudára,
Melyeket Isten sokképpen bézára.
Hogy embert, vadat el ne borítsák
Avagy a földet el ne pusztítsák.
Sok határt Isten heggyel békerített
De a víznek ott is utat készített,
Úgy hogy egy ország is el nem merül
Kifoly az árvíz, mindaddig kerül.
Azért Isten e földet meghajtotta,
Hogy a víz lefolyhasson, úgy alkotta.
Minden kis patak a nagy vizekre,
A nagy víz siet a tengerekre.
A Teremtésnek és az özönvíznek,
A vizek emlékezetire visznek;
Mert ahol akkor eltakarodtak,
Mindeddig azon utat tartottak.
A tenger vizét Isten sóssá tette,
A bűzhödéstől azzal megmentette,
Híressé tette ki- s béfolyással,
Nagy halakkal és hajózásokkal.
Ámbár sok országok meginduljanak:
Hogy a nagy vizek visszaforduljanak.
Bár minden erejeket ráadják,
De a régi folyást el nem hagyják.
A források hév, sós és orvos vizek,
Sok hasznot tésznek bár nehéz is ízek.
Nincs vezérek a néma halaknak,
De a vízben élvén együtt laknak.
A mezőkön is a füvek és a fák,
Istennek bölcsességével mind rakvák.
Mely nagy légyen Istennek jósága,
Megmondja a mezőnek virága.
Ezeket esztendőnként megruházza,
Sok csudálatos színekkel cifrázza:
Embert gyönyörködtet illatjokkal,
Élesztgeti orvosló hasznokkal.
Ezekben szemléljük az halált télben,
A feltámadást minden kikeletben.
Ám akkor meghalnak és elmúlnak,
Ekkor megélednek, megújulnak.
Nevelésében egy kis füvecskének
Dolgozni kell napnak, földnek, tengernek,
Nap melegét, tenger vizét adja:
A föld pedig méhében fogadja.
A fa, fű, tenger és föld mely sokat szül,
Melyből az embernek eledel készül:
De mennyi a mesterséges étek?
Ezért Istent nem áldani vétek.
Ezek kiáltják Isten bölcsességét,
Jóságát, hatalmát és dicsőségét.
A legszebb képek ezt el nem érik,
Ők a magok mesterét dicsérik.
Idevezet Urunk, nem a képekre,
Liliomokra, mezei füvekre,
Égi madarak szemlélésére;
És ezek mellett Szent Igéjére.
A kövekben elrejtve van a sok kincs,
Amely tűzzel teljes nem volna, egy sincs.
De kár nélkül ember tapodhatja,
A tüzet, ha szükség, kihozhatja.
Szörnyűködjünk az égő hegyek körül,
Vagynak azok örök tűzre tükörül.
Kik nézik erejét a mágnesnek,
Sokféle vélekedésbe esnek.
Akik drágakövet, sót ércet ásnak,
Meg tudják azok beszélleni másnak,
Hogy Isten embert hívta munkára,
És mi légyen a restségnek kára.
Az emberre forduljon már az elme
Mely minden állatoknak fejedelme.
E szörnyű világnak kis summája,
A mennyei mester bölcs munkája.
Lelke, teste munkája és mozgása,
Csudával rakva, nincs ég alatt mása.
Lelke esmérete nagy szövétnek,
Embereket megfeddi, ha vétnek.
Az arculatban, emberek szavában,
Csuda különbség kezek írásában,
Még járásokban is e’ kitetszik:
Nem hibáznak, akik azt megjegyzik.
Isten világa az érzékenységek
Melyeknek bennünk ez bizonyos végek;
Egyet, mástól, hogy megválaszthassunk,
És különbséget tenni tudhassunk.
Nagyok mind ezek, de közök mindennel,
Hívő emberrel, és az hitetlennel.
Ezt még az ördögök is szemlélik:
De szeretetből Istent nem félik.
Vagynak fenn az égben ezeknél jobbak
Az Istent szeretőké, és nagyobbak:
Szem olyat nem látott, fül nem hallott,
Amit Isten nékünk elrejtett ott.
Adjad Uram! hogy ezeket úgy nézzük,
Elméinket csak tereád intézzük.
Téged mindezekben magasztaljunk,
Minden jóknak kútfejének valljunk.
E teremtések tiszteket követik,
A Teremtőnek rendit meg nem vetik:
Adj járnunk nékünk is törvényidben,
Részeltess mennyei örömidben.
Magyar költők 18. század [71-77.]
dolna
2010.12.08
0 0
32130
Oravecz Imre: Ryokan öregkorában Olyan vagyok, mint szélcsendben az ágról leválni készülő levél, melynek szárában egyszer csak megpattan valami, és magától elindul lefelé.
~~~
Jó éjszakát mindenkinek!
dolna
2010.12.08
0 0
32128
Oravecz Imre: Az örömre való képességről Ryokan, 18. századi japán költő évtizedeket töltött remeteként az erdőben, és szenvedett a hidegtől, magánytól, az emberi tökéletlenségtől, elmúlástól, de mindvégig élvezte az élet örömeit: a patak csobogását, a madarak énekét, rizsbort, az alkonyt, a héjából kibomlott gesztenye tapintását, az esőcseppek gördülését a banánleveleken, de jó volna, ha én is sokáig meg tudnám őrizni e képességemet.
dolna
2010.12.08
0 0
32127
Oravecz Imre: Tájvers Ott, a völgy túloldalán az ófalu, csak az alvég látszik belőle és a közepe, a felvéget eltakarja a hegy, a hegyen temető, a temetőben sok sír, itt, a völgy innenső oldalán az újfalu, itt a házam, itt lakom, itt pergetem tenyeremből életem homokját, csak ritkán megyek át, pedig sokszor kellene, de nem nagyon érek rá, és félek is kissé, így hát többnyire innen nézem a holtakat, ha meghaltam, átvisznek majd oda, és akkor onnan szemlélem az élőket.
dolna
2010.12.08
0 0
32124
Oravecz Imre: Nádas 1 Feltámadt a szél, és a téli verőfényben, mintha égne, pattog a nád. 2 Kifürkésztem, mitől pattog a nád. a nádszálakon fel-alá kúszó és táplálék után kutató kékcinkék tűvékony csőrükkel lázas sietséggel lyukasztgatják a levélhónalj-gyűrűket. 3 Megvan, mit keresnek a cinkék. Az íz-összetételeknél lévő barnás ragacsot csipegetik ki a száraz csövecskékből. 4 A kert alatt valaki kedvtelésből minden tavasszal felgyújtja a nádast, de a nádirigókat ez nem tántorítja el, mikor megérkeznek Délről, és újra kinő a nád, megint fészket építenek, tojnak, költenek, fiókákat nevelnek, és éjszakánként ugyanolyan rendíthetetlenül énekelgetnek.
dolna
2010.12.08
0 0
32119
Szép estét!
~~~
Iancu Laura: Ádventutó 1. A házban zongoráznak. Kint havazik. Ködszínben vakolom a tükör foltjait: Igaz embert mutasson, ki égen túl is él. Kiben a szusz is sóhaj, elindult már s nagyon fél.
Zsonát
2010.12.08
0 0
32118
Bárd Oszkár ; Wettenstein, *Naszód, 1893. máj. 6., †Dés, 1942. dec. 9 .: író, költő, drámaíró
ÉVFORDULÓ
Mint minden élet, ez is szép s nehéz volt,
gyönyörű kép, de méltatlan keret,
s a nehézséget mind-mind én okoztam
s a szépség mind-mind Tetőled eredt.
A nagy titok, a holnapunk mély titka
abban a csepp kis hangsúlyban kering,
hogy múltunkból a szépben vagy nehézben
kapaszkodnak-e meg a lelkeink.
Hiszek bennünk, mert megtanultam Tőled
– áldott, ki halkan hinni kényszerít! –
hogy alapjában minden, minden élet
szebbülni vágyó, biztató s szelíd.
Az Erdélyi Helikon költői, 1936 [72.]
Zsonát
2010.12.08
0 0
32117
Cserey Farkas , *Nagyajta, 1717., †Bécs, 1782. dec. 9 .: történetíró, jogi író, könyv- és kéziratgyűjtő
TITKOS ÉRTELMŰ RÓZSA
Én a mező virágja vagyok
(Én 2,1). Mint a rózsa plántálása
Jerikóba (Sir 24,18). Mint a rózsák
virágja a tavaszi napokban (Sir 50,8).
A mező szépsége velem vagyon (Zsolt
49,11). Az én virágaim tisztességes és
tiszteletes gyümölcsök (Sir 24,23).
Mint az útak szélyin,
Források mellyékin
Kinyíló gyenge rózsák
A tövisek között,
Sértő csipkék között
Épségöket megtartják,
Víg tekintetökkel,
Illatos színökkel
A nézököt múlatják,
Úgy e Szűz Anyának,
Nagy titkú rózsának
Elválasztott szépsége,
Az emberek között,
A bűnösök között
Megmaradott épsége
Világot újított,
Mindent vídámított
Az ő gyönyörűsége.
Isteni malaszttal,
Mennyei harmattal
Gyümölcsöző kedves Ág!
Bűnnek tövisétől,
Fonnyasztó derétől
Épen maradt szép Virág!
Lelkemet, ne engedd,
Vétek által tőled
Hogy elszakassza világ.
Régi nagy patrónánk [84-85.]
Zsonát
2010.12.07
0 0
32116
Máté Imre , *Érmihályfalva, 1936. febr. 14., †Érmihályfalva, 1989. dec. 8 .: költő
SZÜLŐHELYEMEN
Félbemaradt város a bölcsőm,
ringat, mióta élek,
erős kezek nyújtják felém
az éltető emberséget.
Hiszem, paraszt őseimet
elfogadja értem a holnap,
és hatalmat ad mindörökre
az igazságot akaróknak.
Legyen a lenniakarásból
mezőszagú vágyak világa,
ne átkozhassa őrült elme
örömeinket pusztulásra.
Nőhessen, ami nőni vágyik
míg a földön nagyon szeretnek:
határtalan útja maradjon
a határtalan képzeletnek.
A végtelen mondat [87.]
Zsonát
2010.12.07
0 0
32115
Kuczka Péter , *Székesfehérvár, 1923. márc. 1., †?, 1999. dec. 8 .: író, újságíró, szerkesztő, műfordító, sci-fi író
PESTI LEVEGŐ
A fenyőerdők levegője jobb,
gyanta illata s oxigén pezseg.
S a völgy, amelyben kis patak locsog,
egy sikátornál tán százszorta szebb.
Itt vegyigyárak savas füstje száll,
s üzemek felett szürkül a korom,
mégis, mikor az éj óráinál
szobámban ülök, nyitva ablakom,
s egy kicsi szellő lopva lesuhan,
frissnek érzem, mint széna illatát,
felpillantok és nézem boldogan
az égi s földi csillagok raját,
és elmerengek: jön a kikelet, –
városom kedves levegője mos,
– s az utcán cirpel, mint egész sereg
tücsök, a legutolsó villamos.
Verses Budapest [394-395.]
Zsonát
2010.12.07
0 0
32114
Solymos Ida ; Bíró Zoltánné, *Pécs, 1922. dec. 8 ., †Bp., 1995. dec. 8 .: költő, műfordító
KIS DAL
Alszol már?
Mit mondjak?
Virrasztok
oly régen.
A könny is
otthont kap
kék-ikrás
térségben.
Emléked
szívemnek
színében
oly ékes,
mint nagy fürt
kék szőlő,
ízében
oly édes.
Bárhol vagy,
itt is vagy!
Nem járhatsz
oly messze,
hogy szíved
szívemmel
együtt ne
éghetne.
Lábnyomnak
nincs rajza.
Utcánkban
aszfalt van
– jól érzi –
ott jársz el;
súlyodtól
megrokkan.
Felhőkön
nincs rajza
másodnak
szépségben,
egy-arcod
ívének
félföldnyi
térségben.
Mint terhes
egyetlen
célját nagy
kedvének –
dajkállak,
ringatlak,
így hívlak.
Így érezd.
Vendégvárás [17-18.]
Zsonát
2010.12.07
0 0
32113
Kiss Tamás , *Kisújszállás, 1912. szept. 5., †Debrecen, 2003. dec. 8 .: költő, esszéíró, műfordító, tanár
ABLAK
Ablak vagyok. Hóvihar paskol,
forró nap éget.
Valaki egyszer idetett,
hogy kizárjam a sötétséget
s a tavaszi fényt beigyam.
Ablak vagyok, négyszögbe vágva
egy kunyhó falába;
néha előttem megy el az isten,
hallom, hogy kopog a lába.
Benéz rajtam, hogy ég-e benn
a lélek-űr, a mécsese,
letörli lágyan a szemem,
megsimogat a két keze,
de lép tovább: a vállain
viszi magával álmaim.
Egyszer tudom, majd visszajön,
éjjel, szelíden odaáll
a hold elé és önfeledten
benyomja arcom az a váll.
Megáll akkor az éj fölöttem:
s egy lesz az ősz, a tél, a nyár.
Mérleg hava, (1933-1934) [7.]
Zsonát
2010.12.07
0 0
32112
Hollós Korvin Lajos ; Weisz, *Bp., 1905. dec. 8 ., †Bp., 1971. márc. 27.: író, költő, lapszerkesztő
ÓDA
Hogy értenélek, ó, bonyolult világ?
Számlálhatatlan számu viszonylatod
egy elmének felfoghatatlan
szédületes szövedéke: rejtély.
A társadalmat s mindama kis rugót,
mi hajtja pontos szerkezetét, van-e,
ki látja minden részletében
s szörnyü egésze előtt se kábul?
Ha mégy az utcán s nézed a házakat,
megértesz-é csak ennyit is: ezt minő
erők teremtő mozdulása
rakta ilyen gyönyörű egésszé?
Tán érzed-é a mérnökök ihletét?
S útját a vasnak látod a föld alól,
amíg kohókon át odáig
jut, hogy a váza lesz ennyi háznak?
Avagy kövesd a fákat az ősvadon
favágójától, míglen az úsztatók,
vasúti munkások, majd ácsok
s asztalosok fonalán e célhoz
elér, – s a többi titkot: a sima kő
történetét a bánya belétől és
a mész, cement, üveg s a festék
zegzugos útjait, míg e házban
egymásra leltek; hányfele ágazó
energiákból jöttenek, érzed-é,
ahogy megbámulod a házak
szemrevaló, nemes arcvonásit?
S eszedbe jut, hogy hány ezer év becses
művészetének az ivadéka e
szerényen szóló sima stylus,
min szemed álmodozón pihen meg?
De ez csak egy ház! S mondjam a gépeket,
hogy mennyi eszmét rejt bonyolult, okos
szerkezetük, s hány agyvelő s kéz
mozdulatát süritik magukba?
Csak öltözéked nézd: a gyapotszedők,
fonók, timárok, gyapjunyirók, szövők,
szabók, cipészek, műszerészek,
csontfaragók, gumifejtők dolgos
keze nyomát kell rajt utólérned és
immár megérzed számtalan ágbogas
viszonylatát e szertezajló
társadalomnak, amely maga is, lám,
örökre mozgó, nagyszerű szerkezet,
mely egyre jobbul, (hidd, ha ma romlik is!)
s emberben és értékben egyként
mindig a jobb, a különb marad meg.
Ekként te, Költő, szintilyen útakon
örökléd nyelved s mindama szép igét,
miket csiszolni, ujratörni
és nemesíteni vagy hivatva.
Megújul minden, el ne maradj magad,
s ne járd a messze fellegek útjait,
itt élsz egy élő test ölében,
meg ne tagadd szived e világtól!
Ha minden elme kincse az összesé
és bárki hasznát látja e sok becses
erőfeszítésnek, ne légy te
az, ki a céhbelieknek alkot.
A bölcs s tudós a társadalom agya,
a dolgozók meg a karjai, lábai,
te szíve, lelkiismerete
légy, aki hallatod érte hangod!
S megértsenek mind, nem maradsz így magad.
Tanítsd a népet – s lesz, aki majd becsül,
mert hivatásod egy lehet: hogy
szónoka légy a világ ügyének.
A csodaszarvas nyomában [696-697.]
Zsonát
2010.12.07
0 0
32111
Rudnyánszky Gyula , dezséri, *Özdöge, 1856. máj. 1., †Bp., 1913. dec. 8 .: költő, újságíró
TÉL
Fenséges nyúgalom,
Kápráztató fehér világ!
Rezegve csillan a havon
Az égi csillagmiriád.
Fehér a nap, fehér az éj:
Se képzelet, se szenvedély
Izzása nem piroslik, –
A lét fehér sejtésbe oszlik.
A szintelen
Kietlen
Csupán a bölcseség
Fehér hegyorma ég:
A végtelenbe veszve
Sugárzik, él az eszme.
A századforduló köl-
tészete, 1913. [244.]
Zsonát
2010.12.07
0 0
32110
Ányos Pál (István) , fajszi és vámosi, *Nagyesztergár, 1756. dec. 8 ., †Veszprém, 1784. szept. 5.: költő, pálos szerzetes
BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIÁHOZ AZ ÉDES HAZÁÉRT
Magyarok Asszonya!
Tekints elhagyatott birodalmadra:
Nincs másban oltalmunk,
Csak tebenned bízunk
Mi árva magyaraid:
Szemléljed ügyünket, gyászos ügyünket,
Ne hadd, hogy elnyomják magyar nevünket!
Angyali koronánk
Az ég kegyelméből szállott le hozzánk:
E drága kincsünket,
S véle nemzetünket
István néked áldozta:
Most örökségedet, örökségedet,
El akarják vonni tőled, népedet!
Ne nézd bűneinket,
Hanem hozzád buzgó s hiv őseinket.
Sok verejtékekkel,
Ah! mennyi vérekkel,
Nedvesültek mezeink:
Őérettek szánj meg, szánj meg bennünket,
Vedd el: mi is néked adjuk szívünket.
,,Tiszták, hősök, szentek.”, (1782-1784) [123.]
Zsonát
2010.12.06
0 0
32109
GERGELY ÁGNES: SZERETEK VÁRNI RÁD
Eső kering az utcán, s idebent
a lámpa körül gyűrűzik a csend,
ahogy ülök és várlak.
Nincs más világ: magamba búvom el.
Ilyenkor nem hiszem, hogy látni kell,
ilyenkor óriás vagyok,
aki elég magának,
lebegek fönn, a csont-palack felett
és az sem érdekel,
hogy kerek szemmel figyelnek a tárgyak.
Ülök és várlak.
Mióta várok így?
Emlékszem, meggyűltek az évek,
feltornyosult a megvárattatás,
közben mosoly fürösztgetett, közelség,
jószó, szívesség és kézfogás,
lassanként gyanús lettem önmagamnak
s előrebukván a jövő felé
(hogy ki jön még és ki az, aki nem jön)
belémfagyott a maradék lehellet
és meggyűlöltem, akit várni kellett –
és most eszméletem hideg falára
kikönyökölve nézek innét,
s mint az igazi boldogok,
a tétovázó ifjúságra
s a lépteidre gondolok.
Te vagy bennem a bizonyosság,
az önvédelem és a gőg,
a különbség, az azonosság,
a fejtartás mások előtt.
Ha jössz, a padló is megéled,
körvonalat kap a világ,
a tárgyak előrefeszülnek,
türelmük szétveti az ajtót,
lebiccenő fejem fölött
a lámpa lélegző virág,
jaj, nézd, hogy szeretek,
szeretek várni rád,
nézd, én, az egykori csavargó,
hogy ülök itt, nyugalmi lázban,
e mozdulatlan mozdulásban,
ülök és várlak, várlak –
állj meg! egy perccel előbb, mint belépsz,
még felmutatlak a világnak.
Ajtófélfámon jel vagy, 1961 [49-50.]
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!