"Még tán annyi, hogy a lében úszó kajákról érdemes leönteni a levet és úgy egyszerübb kiszedni." - Szerintem is. P.csabán pont ezt tettem, mikor láttam, hogy ez nem oké. Oliváról, anananászról öntöttem le a levét, hogy a futóknak ne abba kelljen nyúlkálni.
Egyéb info: elején egyébként oliva és banán fogyott el a villámgyorsan, oda érdemes lenne legközelebb többet vinni belőle. Sajtot is szerették, az pont elég volt. (Ha már írta valaki sorry.)
Nem tudtam végigolvasni, amit itt írtatok, de most a másik oldalról és néhány visszajelzésből, ezdésnaplóban, FB-on vagy itt akit tudtam olvasni, abból azt láttam, hogy most elégedettek voltak a futók.
Jó ez látni, remélem csupa pozitív visszajelzést kapnak Csanyáék! ;-)
Nagy gratuláció minden résztevőnek! Különösen a nagyon szép eredményeket, meglepetéseket vagy várt eredményeket produkálóknak! ;-)
(Nem nevezek meg senkit, mert nem tudok felsorolni mindenkit, olyan hosszan meg nem akarok. Vagytok páran akik közel állnak hozzám, de ti meg úgyis tudjátok és már tegnap is beszéltünk! ;-) )
A feladók se csüggedjenek egy percig sem, élvezzétek továbbra is a futást és hajrá a következő versenyen! ;-)
mtb - nem mondom, hogy szívesen, mert bár ne kellett volna, de ez volt a legkevesebb! Ha hamarabb eszmélek, vagy hallom meg, hogy Ganki keresi neked a mielőbbi célba visszajutás lehetőségét már előbb elindulunk.
Furcsa érzés ez, még sosem hagytam félbe sem túrát, sem futást úgy, hogy ki ne adtam volna magamból mindent, amit csak tudok.
A Szakó-nyeregből lefele a Pálos kolostor romjaihoz baktatva, nyilalló bokával, alkalmi mankóval a kezemben is azon törtem a fejemet, hogy nem lehet, hogy rendbe jön?
Nem lehet, hogy mégis végigmegyek valahogy?
Nem lehet!
Még itt is alig tudok lemászni a bottal és a két pontőr a nyeregből már útban van értem autóval a romokhoz.
Kész, itt nekem vége a T100-nak!
Pedig milyen nagyon jó volt... ... és itt még nem tudtam, hogy ennyivel mégsem volt vége számomra a T100-nak!
Bár a futást befejeztem, de ezután olyan élményekkel gazdagodtam, amiket sosem tapasztalok meg, ha valamikor a szintidő végénél, utolsók között beesek a célba.
De vissza az elejére!
Közeledett a T100 előestéje és régi hagyománnyal kívántam szakítani, hajnalban már nem nyúlok a cuccokhoz, sőt amit lehet, előre kiviszek a kocsiba, hogy a család ne ébredjen fel a hurcolkodásra. Este lefőzött hideg kávét belököm és csak csendben kilibbenek az ajtón és kész.
Ez bejött! Legközelebb már kilenckor ágyban leszek, mint Csanya szokta! Csak nem tudom, hogyan fogok majd elaludni!
Reggel hatkor suhanok lefelé a dombunkról, közben bepillantok jobbra Doki és Robi utcájába, magas fehérpólós alak áll egy autó mellett. Biztos Doki az!
Később találkozom is velük. Kár, hogy sosem tudunk együtt utazni, mert én mindig sokkal később érek be, mint ők!
A rajtnál a megszokott ismerős arcok, szervezettség minden szinten. Minden apró részlet megtervezve, gördülékenyen profin! Dicséret mindenkinek, aki odatette magát, hogy ilyen legyen.
Rajtcsomagban minden átgondoltan, szépen összekészítve, színes itiner, frissítős zacskóra rajtszámos címke, utasítással, névre szóló szövet rajtszám, rendezői telefonnal, 4(!) tű a rögzítéshez, zacskós izo por, stb.(már azoknak, akik nem tudtak ott lenni).
Csomagleadás, egy utolsó, jól időzített kör a mosdóban és aztán rajt.
A tömegrajt után a technika bosszúja, nem jelenik meg a betöltött track a képernyőn, vacakolok vele, itinert kiejtem a zsebemből és elnyalok a sima aszfalton.
Ez jó! Kicsit meghúztam a bokám, de sebaj, majd figyelek rá!
Lord és Lütyő izgatottan cikáznak össze-vissza az emberek között, már-már hozzá tartoznak ezekhez a terepversenyekhez!
Egyszer csak Lord visszafordult az éppen megnyitott forgalmú főútnál és vágtatott vissza a rajt irányába, persze nem hagyta magát megfogni.
Szerencsére, mire beértem Ebolát, aki épp a hegyoldalban hívogatta, már újra elő is került.
A nagy meleg ellenére nagyon jól haladtam, jó választás volt a tarkóvédős sapka is. A napos részeken mindig megugrott a pulzusom, de már lényegesen magasabb pulzussal is elmegyek sokáig. Jók voltak a jelzések, a track-et nem is kellett használjam. A bokám többször is megbillent, de még óvatosabbra vettem és nem volt vele gond.
Piliscsév feletti napsütötte emelkedők után frissítő volt a hűvös erdei lejtő Klastrompuszta felé. Ritkán esik ennyire jól egy-egy szakasz, kész felüdülés volt.
Klastrompusztán azért nekem is bele kellett irányítani a dugókámat a dobozba, majd meglepődésemre, hogy milyen zacskót nyomnak a kezembe, tájékoztattak, hogy ez az én egyéni frissítőm. :-)
Úgy látszik, értelmi képességeimet hátrahagyva bár, de sikerült beérni a tervezett időben a pontra.
Ponton kapott leukoplaszttal leragasztottam a bokám, ami olyan jól sikerült, hogy el is felejtettem ezt az egész boka dolgot.
Felfele mászásnál ez nem is volt baj, de Dobogókőről is úgy mentem lefele, mintha misem történt volna. Suhantam a lejtős sárga-piroson, végre hűvösebb volt és árnyék, meg-megvillant a fák lombjai közt a Duna panorámája. Gyönyörű volt, arra gondoltam, odáig ma kétszer is lefutok.
Sokat küzdöttem az elmúlt három hónapban, mire a lefele pihenek-től eljutottam odáig, hogy már lefele is tudok jó tempóban futni és még az MBT-n Ágasvárról lefele is tudtam élvezni, kis kényelmetlenség árán, a futást. Speedcross lefelé is tapad, mint az állat, meg lehet ereszteni vele!
Aztán a Szakó-nyeregnél úgy kaptak utánam a pontőrök, hogy álljak meg dugókázni, mert automatikusan kerültem ki őket is, mint a többi kirándulót.
Innen még volt kb. húsz méterem lefelé, aztán a Szakó-nyeregből Zakó-nyereg lett.
A földön fektemben ért be a srác, akivel együtt haladtunk Piliscsaba óta. Ő a gyomrával küszködött és bevárogattuk egymást itt-ott, de mondtam, hogy most ne várjon, mert fel sem bírok állni.
Két pontőr segítőmmel az egész utat végig dumáltuk a kocsiban, a futásról, maximum futás közben van csak lehetőségem beszélgetni más versenyzőkkel és ez szinte szokatlan volt.
Visszaérve a célba, megjelentek a T50 teljesítők, jó volt velük is trécselni pár szót, beneveztem a masszírozásra is, ezekről rendszerint mindig lemaradok. Ment a jó hangulatú élcelődés, Csanya bárhol megjelent, begyűjtött valakitől, valami mondvacsinált panaszt, mert nem nagyon volt mire panaszkodni igazából! Remélem ő is élvezte a humorunkat :-)
A masszőr olyan csodát tett a lábammal, hogy úgy éreztem futni is tudnék újra, de a gyaloglás már egyáltalán nem esett nehezemre. Estére persze jól bedagadt, mert már levettem róla a kompressziós zoknit.
Evés-ivás, mennyei citromos, alkoholmentes sör, majd még hátra volt, hogy elugorjak a Kis Rigóba a depo-s cuccomért.
Csanya nagyon megörült a kérdésemnek, hogy kell-e vinni valamit a Kis Rigóba: - Az összes banánt, amit kint találsz!
Persze nem találtam egy darabot sem.
Amint kiléptem a kapun, épp Carlos ért be, elsőként! Felemelő érzés volt, még nem néztem végig a győztes befutóját eddig sosem!
Csanya, 20kg banánt rendelt vásárolni, amivel jól zavarba is hoztam a Pilis Auchant, mivel nincsenek felkészülve egy doboznyi(18kg) banán lemérésére, másképp pedig nem megy át a pénztáron. Ez persze nem lehetett akadály, hiszen minden percben elmegy egy futó az állomásról banán nélkül. Én mindenhol eszem a banánból ahol van, ezért át tudtam érezni ennek a kérdésnek a súlyát. :-)
Mikor megérkeztem a Kis Rigóhoz egy versenytempójú, szerpentines gumicsikorgatós autózás után, Ebola tűzött ki éppen a kapun Lord kíséretében.
Ha gyorsabb lettem volna, lett volna banánjuk is gondoltam szomorúan, de azért mégis jó érzés volt látni őket együtt futni így, már túl a nehezén. Eszembe jutott, hogy Ebola is sietett egyszer már túl gyorsan!
Odabent az állomáson jó volt a hangulat, a rendezők azonnal elkezdték szeletelni, szétosztani a banánt. Itt is több ismerős arc üldögélt már, ki sárosan, ki porosan, fáradtan, de mindenkinek mosoly volt az arcán, akárcsak a célban. Egy pár percig még szívtam magamba a hely hangulatát, összeszedtem a cuccomat és aztán búcsút vettem a versenytársaktól és rendezőktől.
Jövőre szeretném, ha ugyanide ugyanekkor már nem autóval jönnék fel. :-)
Köszönöm mindenkinek, aki szervezett és akik versenyeztek, mindenki a legjavát adta!
Megértem, ha így gondoljátok (minden nagyobb versenyen ez a szabály), bár egy kicsit szomorúan veszem tudomásul :o( Azt terveztem, hogy amikor majd - 90 évesen :o) - nem teljesítménycentrikusan indulok egy-egy versenyeteken, hanem örömfutóként, szívesen magammal vinném Lego jogutódját***, ha a T100-on is ilyen jól elvoltak a kutyák, még engedélyt és frissítőt is kaptak. Ezek szerint volt negatív visszajelzés is, hogy ez után az első alkalom után inkább így döntöttetek? Vagy az erdészek sem repkednek az örömtől, ha szabadon engedett kutyákok is futkorásznak nálatok? ***ez több szempontból is optimista megközelítés: 1. 90 évesen még élni fogok 2. 90 évesen még futni fogok 3. 90 évesen lesz kutyám 4. 90 évesen még lesznek Csanya-féle terepfutó versenyek ;o)
Esetleg gondoljátok végig ezt a verziót is, az már tegnap látszott, hogy "igény, az volna rá":
"Kutyák és más háziállatok
A versenyen kutyával, háziállattal ( görény, macska, királytigris, stb.) indulni tilos! Ez alól kivételt képeznek a dogtrekking kategóriában induló versenyzők kutyái, a következő feltételekkel: - a dogtrekking kategória 5 perccel később rajtol - a kutyát a verseny teljes távján pórázon kell tartani - a dogtrekking kategória nevezési díja +XXX forintal magasabb az azonos időszakban érvényes normál nevezési díjnál, ezért a kutyák minden frissítőponton vizet kapnak, és külön dogtrekking eredménylista készül - külön dogtrekking díjazás csak legalább 10 nevező esetén!" stb... Ha komolyan fontolóra veszitek a dolgot, szívesen segítek a témában, canicross-t legalább már láttam közelről.
Majndnem elfelejtettem: köszönet Csanyának és csapatának a szervezésért, semmibe nem tudtam belekötni. Viszont a levesben nekem is inkább a tészta ízlene...:)
Tavaly októberben kóstoltam bele először 65-nél hosszabb távokba, mindjárt kettőbe (Less Nándor 75, P85). Arra hamar rájöttem, hogy nem ezek az erősségeim, hanem a rövidebbek, de azért különösebb nehézség nélkül megcsináltam mindkettőt. Idén úgy döntöttem, hogy harmadik hosszú versenyként a Terep Százzal is megpróbálkozom.
A várható meleg és a közelgő front nem voltak túl jó előjelek, mindkettőre érzékeny vagyok. Ráadásul a szállásomon valami ifjúsági találkozó volt, hajnal ötig ment az őrjöngés. Így aztán alvás sem sok volt. Időtervvel nem készültem, csak az első felére. Tavaly 5:07 alatt tettem meg az Ötvenest, úgy gondoltam, most 6 óra körül megtenni ugyanezt nem lesz erős kezdés. Nem is volt az, a Szentfa-kápolnáig rendben volt minden. Könnyed, beszélgetős tempóban haladtam, futottam együtt Zoncsival, megismerkedtem ef zé-vel. Ef zé-vel majdnem a Vadálló tetejéig együtt haladtunk. Egyre melegebb volt, és egyre többször kellett megpihennem néhány pillanatra. A teteje előtt kevéssel aztán olyan rosszullét tört rám, amit még soha nem éreztem. Szapora szívdobogás, minden erő kiment belőlem, és úgy éreztem , rögtön elájulok. Ismétlem, soha nem jártam még így, ezért igencsak megijedtem. Itt még árnyék sem volt, pedig nagyon vágytam volna rá. Szorult helyzetemből Zoncsi és barátnője, Ildikó mentettek ki, megitattak és javasolták, feküdjek le. Le is feküdtem a porba, mivel itt nem volt más...Ezután a rosszullét amilyen gyorsan jött, úgy el is múlt. Üldögéltem még egy kicsit, aztán a hamarosan felérkező D. Zsófival haladtam tovább a Prédi felé. Egyértelmű volt számomra, hogy a Kisrigóig ki kell bírnom, ott pedig befejeznem a versenyt, annyira riasztó volt ez az egész. Zsófi sem volt túl jó passzban, ő is ki akart szállni. Be is értünk a Rigóba, talán 6:30 körüli idővel. Itt közöltem a rendezőkkel a döntésemet, akik nem nagyon akarták tudomásul venni, hiszen találkozhattak már jónéhány hasonló esettel. Egyél, igyál, aztán majd máshogy látod - mondták. Leves, frissítés - egészen rendbejöttem félóra alatt. Zsófi továbbra is fel akarta adni, de aztán néhány utánunk érkező unszolására végül úgy döntöttünk Zsófival, hogy kimegyünk a Visegrádi hurokra, aztán meglátjuk. Itt még nem jártam, tetszett a Visegrádig tartó szakasz a sok patakátkeléssel (de főleg az, hogy kevés emelkedő volt benne:). A gondok a fellegvár felé tartó kaptatón kezdek újra előjönni, a gyomrom nem volt túl jó, összevissza frissítettem, de igazán nem kívántam semmit. Végül félrevonultam egy "technikai szünetre" a bokrok közé, de Zsófi közben visszanyerte motivációját, és el is húzott. A hátralevő 15-öt egyedül tettem meg, és ez már korántsem tetszett annyira. Közben volt egy párszáz méteres elkavarásom, pedig Pepe oda is írta az ominózus részt ábrázoló képre, hogy "Figyelős!". Sajnos ekkor a figyelem már nem volt ez erősségem...A front 17-17:30 közül érkezett gyenge esővel, erősödő széllel ( megjegyzem, a freemeteo előrejelzését senki nem említette az elmúlt napokban, pedig ott már néhány napja enyhe esővel és 17 óra körülre jelezték a front érkezését. Már többször is bejött a prognózisuk, érdemes nézni).
10:30 körüli idővel értem vissza a Rigóba, egyre nehezebb légzéssel is küszködve. Felvettem a melegebb ruháimat, de hamarosan ezek semmit sem értek. Olyan erős hidegrázás és lázas állapot kapott el, hogy létezni alig bírtam, nemhogy továbbmenni. Bejelentettem, hogy vége. Köszönet Gankinak, Emesének és a többieknek, hogy segítségemre voltak ezekben a nehéz percekben. Végül Mariann vitt vissza a rajtba, neki is nagy köszönet ezért. Az autóban már jobban éreztem magam, a Klébiben jólesett a gulyás. Lúdtalp doki (grat, nagyot ment!) terheléses EKG-t javasolt, ami 9 év futás után valóban nem ártana...
Ma visszagondolva az egészre, jól döntöttem, hogy abbahagyom, az egészségemet kockáztatni ne igazán érte volna meg. Már nagy merészség volt 50 után kimenni is, hiszen nem szimpla fáradtságról volt szó, hanem több intő jel sorozatáról.
Gratulálok mindenkinek, aki részt vett a versenyen, különösen azoknak, akik nagy küzdelmek árán végig is mentek! (Lord kutyának is:)
"a Börzsöny Trailen talán átállok a másik oldalra." Gyere Zoncsi! Én is ott leszek, pár hete bejelentkeztem pontőrnek Csanyához, nehogy eszembe jusson benevezni a versenyre egy héttel a Bükki Terepmaraton után...
Csanya, újra a régi, megszokott, profi volt a rendezés, köszönjük! Tökéletesen jelölt pálya, rengeteg segítő - szinte olyan érzésem volt, hogy minden versenyzőre jut egy :o) Talán ez is jelzi, hogy a T100 milyen rangos versennyé nőtte ki magát, ide már nem úgy kell összevadászni a segítőket, mint mondjuk a VTMre. Kis túlzással minden kanyarba tudtál állítani valakit. Néhány helyen ugyan keresni kellett a jelet, de ez azért volt, mert nem lehetett nem napra tenni, és az UV hamar elkezdte halványítani. Egy helyen kavartam csak el egy kicsit, Dömös előtt valamivel egy réten, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy a jelölés hiányossága miatt, ott már nem voltam teljesen egyben... Kritikát nem is tudnék megfogalmazni, csak csatlakozni Lúdtalp óhajához, Kisrigónál én is rögtön paradicsomot kerestem, ilyen melegben jól meg sózva nagyon jól tud esni. Tavaly a Budapest Terepkupa után betoltam vagy másfél kilót, az hozott helyre. Persze tudom, mindent nem lehet, de ha sokaknál felmerül az igény, legalább a melegebb versenyekre érdemes lehet beújítani, ha felbukkan vmi milliárdos szponzor ;o) Addig pedig megjegyzem magamnak, és viszek én verseny utánra. (Viszont egy szavazat Yoyo ellen, nem kell tészta a levesbe :oP)
Lúdtalp, óriási grat, süt a profizmus a beszámolódból! Nagyon kemény lehetett a 2. fele, de te is az voltál. Hiába, a rutin meg az évek... :o)
Gratula az összes T100 teljesítőnek is, emberfeletti amit tegnap végigcsináltatok ebben a melegben. Nekem az előző napokban még volt egy olyan kósza gondolatom, hogy célbaérés után visszakocogok 3-4 kilit Prédi felé, majd hátraarc, és ezzel teljesítem életem leghosszabb (60 körüli) távját, de Kisrigóba beérve fegyverrel se lehetett volna erre kényszeríteni...
Külön szeretnék gratulálni Boszinak, Dórának, Áginak, Jucusnak, Zsófinak és Erzsébetnek, remélem pár év múlva én is felnövök ehhez a távhoz és köztetek indulok majd, nem a "babatávon". Most nagyon át tudtam érezni, mennyire más műfaj a T100 és a T50!
Húúú ez a videó, köszi Athosz! :o) (egyszerre néztem ezt és az FTC KEK győzelmének ünneplését, nem tudom, melyikre fogjam, de valamitől valami sós lé folyt az arcomon...) Így még jobban bánom, hogy nem mentünk vissza a Klébibe, de Kisrigóban azért szurkoltunk fél5-ig, utána meg embert kellett varázsolnom magamból, mert nálunk tegnap estére csúszott az anyák napja. Kapott tőlem virágot, egy szép kerámiatálat még a Hanák Kolosról, meg egy T50 győzelmet :o)))
Ma bezzeg tökéletes tavaszi futóidő volt, csak úgy mondom ;o)
Komolyan kirázott a hideg , ahogy olvastam a soraidat...elképesztő tapasztalat és rutin van Mögötted ( Mögötettetek ) ....nagy csata volt , de megint megnyerted ...gratulálnék , de kicsi vagyok hozzá . Így egyszerűen csak megköszönöm az élményt .
Három hely: Pilisborosjenőn benyeltük, de a másik két helyen volt jelzés. (Szerintem) A városban mindenhol találtunk.
Jó ötlet az az öt perc és ismét elnézést azoktól akiknek egy pillanatra is útban voltak.
Jó ötlet a két szín, főleg az itteni nagy viták miatt, ugyanis a depót begyűjtő emberek nem tudták hogy nem lehet egy helyre a két csomagot.
Még tán annyi, hogy a lében úszó kajákról érdemes leönteni a levet és úgy egyszerübb kiszedni. Ki kéne találni valamit (Ez rám is vonatkozik), amivej jobb szedni az olivát, az ananászt... :)
De mivel a jobbnál is lehet még jobb, a balra forgató hadronmikroszkóp által befogott szőrszálak:
- A pályajelölés minden eddiginél jobb volt. Néhány helyen, leginkább az első 50-en és az ajándék-körön viszont volt pár olyan földre fújt jelzés, amely eléggé szét volt már taposva, mire odaértem, s ha megjött volna az eső, akkor nem sok minden maradt volna belőle. Erre érdemes figyelni. 3 helyen nem láttam jelzést, ahol elkelt volna (vagy eltűnt addigra): PBJ-n ahol fel kell kanyarodni az aszfaltútra a Köves-bérc felé, a Csúcs-hegyi nyereg után ahol jobbra kell fordulni és később bent a városban egy kereszteződésnél.
- Érdekes színfolt volt Lord és Lütyő, és fantasztikusat teljesítettek, szerintem legalább megduplázták a távot, különösen Lütyő :). Érdemes volna viszont a kutyás indulókat a mezőny után pl. 5 perccel elengedni, a kutyákat se izgatná fel így a tömeg és a tömeget se a kutyák :). Mire utolérik a mezőnyt, addigra pedig az már széthúzódik. Azt az 5 percet akár jóvá is lehet írni. Nem biztos hogy minden kutya (és a gazdi :)) olyan intelligens, mint a tegnapiak.
- Úgy láttam, volt aki hiába kereste Klastrompusztán a depós csomagját. Tudom, biztosan az illető tette reggel rossz helyre, de segítene ezen, ha pl. különböző színe lenne a depómatricáknak. Amúgy a "kis" depós zacsi a célnak tökéletesen megfelelő szerintem.
- Ha kétszer is megkérdezitek a pólóméretet, akkor azt gondolná az ember, hogy jut neki olyan méret, amilyet megadott. De nem így van. Túl lehet élni, de jobb lenne ha lenne egy hordható idei T100-as pólóm.
Miközben ezt írtam, jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat, hogy mi minden volt pikk-pakk perfekt, amit az ember hajlamos természetesnek venni, s közben mennyi odafigyelés és munka van benne. Köszönet mindezért mindenkinek, aki részt vett benne!
Köszönet az Elnök Úrnak és minden munkatársának, szuper rendezés volt! Még egy balra forgató hadronmikroszkóppal is nehéz volna hasogatni való szőrszálat találni! Külön köszönet és elismerés a pontok személyzetének, egytől egyig odafigyelve, szakszerűen, pontosan és mosolyogva dolgoztak! Legközelebb is ilyet kérünk :)!
Megy a poénkodás a Remete-szurdok felé, feminát útjára engedem, zárkózom Jakus Bélára. Beelőz zserzseli, meg még vagy 20 T100-as, de hát ez nem a hiúság szakasza, hanem az önfegyelemé. Kegyetlenül belesétálunk a kisebb emelkedőkbe is hiába suhannak el, mellettünk fürge lábúak.
Megyegetünk, de lassan haladunk, muszáj behúzni a kéziféket, hogy kordában maradjon a freki.
A Nagy Szénás letörés előtt azért egy kisebb csoport élére állunk, sejtjük, hogy lefelé a saját tempó gyorsabb lesz. Így is van, de még újra és újra kerülgetjük egymást néhányan Csba felé.
Meleg van. Kezd már hevülni a termosztát, Csabán meg is kezdjük Bélával a zuhanytúrát a kéknyomósoknál.
Piliscsév (fürdés), Klastrom (fürdés), Dobogókő (fürdés), Szakó-nyereg - rendben vagyunk, gurítjuk neki. Körtvélyes előtt vagy öten meglepjük kékvirágot... "Nehogy elrontsátok fiúk!" adja ki a taktikai utasítást. "Nehogy!" - reménykedem én is.
Dömös (ismét komolyabb fürdés) aztán nyomás a Prédi felé. Le vagyok szakadva Béláról, csak egy-pillanatra tűnik fel a képben. "Lehet, hogy meglép mint két éve?" lamentálok, miközben Pap Gábor ér fel mellém. Ő is becsipog időnként ahogy én is csipognék, ha nem vettem volna le a hangot. Küzdünk az aszfalton a beszállás felé, lassan is fogy mint mindig. Mégsem aggódom, ment ez már itt rosszabbul is...
Mászás. Komótosan vágok neki, de még így is fogy az erőm. A hűtésre szánt vizet is inkább megiszom, tikkadok kegyetlenül, mintha szédülnék, émelygek. "Már megint megöl a Prédi?" Suhan át az agyamon. "Lehet, hogy nem tudok még egyszer felpörögni?" Jönnek az aggódó gondolatok. zsotyeknél érem be kerti traktort, s egy üzenet is vár Bélától: "Húzzak bele, mert unatkozik!" Kössz...
Bevetem a titkos fegyvert: mp3. Elvonom magamról a figyelmet, s ez most jó, kezd gurulni a szekér ismét, időnként látótérbe kerül Béla.
Kis Rigó. Relatív gyors frissítés. Jöhet az egyik leggyilkosabb szakasz az Apátkúti völgy. Hosszú és futós, Visegrádra érve könnyen vasalt fos lesz az emberből. Locsolok a hűtőpalackomból, tolom, és lassan-lassan felérek Bélára. Panaszkodik, hogy túlitta magát, visszavesz egy kicsit. Előre is állok, húzok egy kicsit. Közben Nóri hív, gondjai vannak a térdével, pedig amúgy jó állapotban szépen halad. Visegrádra érve képbe kerül Pepe és Zserzseli, ennek örülök, de jó lenne összeállni és húzni egymást - gondolom. A kéknyomósnál fürdik mindenki, zárkózik Béla is, egymás hátát locsolgatjuk...
A Temetőnél a ponton igyekszem észnél lenni, hosszú sivár szakasz jön most 75-ig, nagyot lehet bukni, vagy hozni. Pepével és Bélával támadjuk a Kálvárián a Fellegvárat. Kimérten, nem kapkodva haladunk, főlünk a saját levünkben. Fenn a parkolónál ismét hűtünk, aztán az aszfaltra érve kezdjük darálni. Pepénél még nem állt fel a rendszer így ketten toljuk neki. Még elmegy a ketyegő 160-ig, ebből látom , hogy nincs nagy baj, csak türelem és cérna kell. No meg gyomor. Ez utóbbi határeset. Próbálom nyugtatni áfonyás müzliszelettel, de hamar megint émelyeg. Ha rátöltök, lötyög, ha nem töltök émelyeg - fincsi :) Baráthalomra gyalogolva óvatlanul "hátul hagyom" a lábam egy hosszabb lépésnél, rögtön görccsel köszön vissza. "Tessék figyelni!" "Rendezd a sorokat!" veszem az üzenetet.
Felváltva vezetünk Bélával, Nóri jelentkezik be: nagyon fáj a térde, csillagokat lát. "Nyújtás, séta, lazítás, aztán meglátod" Szándékosan nem pendítem meg neki a kiszállást, pedig az oldalszalag tapadás nem vicc. Bélával is megszakértjük: "ki kell szálljon" Hagyom még egy picit aztán felhívom: mi újság?. Persze nem javult. Csekkolj ki, tanácsolom - ez gázos fájdalom.
Kezd jönni a szél, s közben valami halvány permet is, ami jól esik egy-egy sóhajtásnyi időre, de még így is fő a fejünk a melegtől. Valahogy mégis kezdünk haladni. "3 percre vagyunk a 10:58 mögött" mondja Béla, "annyira nem fos ez a tempó!" Hát lehet, de én úgy érzem elhajlás lesz belőle. Már könyvelgetem is a 3. 11:26-os teljesítésemet, de azért ketyegünk előre konokul.
75. Találkozom Nórival és a gyerekekkel is másodszor, ez nagyon feltölt. Még fürdünk egy utolsót a kisrigós kékkútnál, betolom 3. powerradet, calciumot magnéziumot, beteszek pár gélt, de a szőlőcukrot elfelejtem...
Bepördülök a pontra, markolok egy kis csokit, aztán "nyomás utána" - Béla megint elviharzott. Beletelik pár percbe mire felzárkózok, de egyre nehezebb. Pedig a pulzusom jó, még izzadok is, de már minden nehéz és fáj.
Az aszfalton feltűnik egy spori, Béla vérszemet kap, emeli a tempót, előzünk, még emeli, majd a Lajosforrási emelkedőnek is nekimegy. Hörgés közeli állapotba kerülök, de tartom magam. A "Lajosforrási dózer tetejéig tartsak ki", szuggerálom magam, aztán "a köves lejtőkön, már valahogy fogok tudni lobogni".
Kibírom, de kínlódok, érzem ahogy fogy belőlem a cukor, kéne az a szőlőcuki, de nincs, nem voltam észnél eléggé. Próbálom felszívni magam, tapadok, így érkezünk larzenék pontjára. Az itteni powerrade életmentő. Pörgök ahogy csak tudok, de így is később tudok továbbindulni mint Béla.
Utoljára tudom magam felszívni, de Csobánka előtt őrült erővel tör rám az érzés, hogy itt most megállok, nem kapok levegőt, kész vagyok.
A Kevély beszállásig kitartok, aztán megadom magam. Nyugi, saját tempó. larzenéktől tudjuk, hogy 5.-6. helyen vagyunk és nem sokkal van előttünk Pap Geri, nem éppen a toppon.
Újra előkapom az mp3-at. Szándékosan lemaradok egy kicsit, beállok egy fenntarthatóbbnak érzett tempóra. Jobb lábamon kegyetlenül hasogat egy durva vízhólyag, de próbálok nem a kínomra figyelni, csak haladok előre makacsul. Béla csak igen lassan távolodik, érzem, hogy még visszatudnék rá zárkózni, de sajnálom azt a mennyiségű fogzománcot beáldozni ami ehhez a bravúrhoz kéne, így inkább nem erőltetem. Felfelé elkerülöm Gergőt, aztán tűz, na jó parázs, lefelé.
Gurítom, pontosabban inkább engedem lefelé, kapkodom a lábaimat, hiszen itt nem kell nyomni, megy az magától is csak fáj.
Az mp3-ban dübörög a River Plate koncerten Angus gitárszólója az AC DC-ből. Megyek, élvezem. A Köves-Bérc előtt alig van előttem Béla, keményen meg is tolom a Bércet, mégis a 10-es útig növeli az előnyét. Keményen engedem neki a lejtőn is, hiába a Thunderstrack-re nem lehet kímélni.
Csőre Ernőék privát hűtött colával várnak, sörrel kínálnak, annyira kedvesek, hogy majdnem belefeledkezek a válogatásba, mikor kapcsolok, hogy ez verseny vagy mi, toljuk neki, úgyhogy egy káromkodás (bocsánat) kíséretében elköszönök, és zúzok.
A 10-es úton átérve a kedvenc Hair betétdalom harsog a fülembe: "I got Life". Szinte sírok...
10:17 - 42 percem van a 10-eshez. Nyomom.
Közeledek a Csúcs-hegyi nyereghez. 10:45-re fenn kell lenni, akkor már behúzom.
10:43. Meglesz!
Gurítom, balos, jobbos, balos, balos, jobbos, fel, jobbos, cél. Itt vannak a gyerekek. Szól az "Addicted to love" úgyhogy betrappolok mint Tina...
10:53:54
Jeszoké! Bekk in top ten (fájv).
csanya!
Jók voltatok! Nem kicsit! A csapatod osztályon felüli munkát végzett: ahogy irányítottak, töltöttek, etettek, szurkoltak, locsoltak, dugtak, az hihetetlen volt!
yoyoka, jövőre revans, ugye? Remélem, találkozunk! Amúgy meg, ugye emlékszel, mi volt a temető kerítésére írva ott a pont mellett? Na, hát akkor ahhoz tartsd magad ;)!
Sziasztok, felraktam a Börzsöny Trail (még a BÉF-en futottam itt) útvonalát a Garmin Connect-re, akit érdekel az könnyen át tudja rántani az órájára: http://connect.garmin.com/course/1211402
