Az idő mibenléte mindig is foglalkoztatta, és zavarba is hozta az embereket.
De viszonylag korán megjelent az az elképzelés is, hogy nem is létezik.
Lehetséges-e, hogy csak a tér, az anyag, és energia létezik?
Az energia hatására létrejövő változások, mozgások összehasonlíthatók, számszerűsíthetők. Ezt nevezzük sebességnek.
A tér, a térben helyet foglaló anyag geometriai tulajdonságai szintúgy összehasonlíthatók, számszerűsíthetők.
Az energia hatására létrejövő mozgások, változások egyetemessége és pontossága kelti az emberi elmében azt az automatikusan kialakuló képzetet, mintha az idő létezne.
Idő = Távolság / Sebesség
Az idő nem létezik, csak egy automatikusan kialakuló képzet, amiből
hasznos segédfogalmat képeztünk? Vagy ez maga a létezés?
Lehet-e, szabad-e rangsorolni az anyag tulajdonságai között, és
azt mondani, hogy a tömeg/energia az elsődleges és ehhez képest az idő csak általunk bevezetett segédfogalom,
amihez lélektanilag közelebb állunk, mint mondjuk különféle sebességek érzékeléséhez?
Ellenmondana-e mindez a téridő elméletnek, vagy ez a segédfogalom dimezió könnyedén kicserélhető "valósra", vagy "elsődlegesre"?
Vagy erre nincs is szükség? Semmi gondot sem okozhat, hogy valójában egy nem létező, önmagán kívüli okból is relatív fogalommal dolgozunk axiomaközeli szinten is?
Bign számára adott válaszomat ajánlom számodra is. Amikor kihangsúlyozom azt, hogy szerintem, a saját véleményem szerint, akkor ne kívánj szaklapokra való hivatkozást. Az a hivatásos fizikusoktól elvárt, nem a laikusoktól.
A csipesszel való megfoghatóságnak Hírmérnők tulajdonított jelentőséget. Abban igazad van, hogy erőterek találkozási felülete teszi tapinthatóvá az anyagot. Az a nagy üresség, amire célzol a téridő, ami szerintem az anyagnak speciális létformája, mivel kvantumai a van- nincs, állapot között fluktuálnak. Ebből a van állapotban lévők egy nagyon apró buborékokból álló habot, a téridő folytonosságát alkotják.
Ha nem a tudományos ismeretterjesztés pongyolaságaira, hanem a precízségre törekszünk, akkor (véleményem szerint):
Az agy szénatomokat tartalmazó molekulákbóll áll. Némi erölködéssel legfeljebb a fulleréneket, vagy a szén kristályos módosulatait (grafit, gyémánt) mondhatnánk szénmolekuláknak, de ilyen formában én még sohasem hallottam efféle elnevezést.
Megjegyzés: a gázok (a nemesgázok kivételével) hajlamosak molekulaképződésre két atomból. Ezeknél beszélhetünk pl. hidrogénmolekuláról, klórmolekuláról, oxigénmolekuláról, stb. A többinél csak atomokról.
Szerintem a téridő az anyagnak az a speciális megnyilvánulása, amely kiinduló alapjául és egyben háttérként, vagy befogadóként szolgál a csipesszel megfogható anyagnak. Annak az anyagnak, amely jelentős hatással van a téridő görbületére és ez a görbület határozza meg a mozgó anyag útvonalát.
Hogy mi miből áll, visszamehetünk egészen a kvarkok és gluonok világához, de az agy információ feldolgozása szempontjából az egész entitást (embert) kell figyelembe venni.
"A véleményem szerint a tér és az idő kvantumos, vagyis a téridő granulátumos szerkezetű."
Térben valamelyest oldódó - s ezáltal úgymond elmosódott határfelületű, vagy pedig jól kitapintható, akár csipesszel is megragadható szemcsékre céloztál?
1 esetében összeadogatással bármekkora számot előállíthatsz.
A 0 kitétel, azért szükséges, hogy szembesítse az embert azzal az
abszolút hittétellel (mivel bizonyítva, reprodukálva nincs),
hogy 0-kból nem lehet előállítani nagyobb számot.
Ezért (is) valószínűsítik néhányan a plusz dimenziókat, esetleg a multiuniverzumot,
mert ezekben összességében nem 0 a kiinduló állapot.
Nem egyszerűbb lenne, beismerni, hogy az univerzum kezdeti állapota nem 0 volt?
Ha időt mint változást tekintjük, akkor az idő kezdete, a változások kezdetével egyezett meg, de ebből nem következik, hogy ezt megelőzően nem létezett az univerzum és a változás először egy kis területet érintett, majd egyre táguló részt.
Ekkor az univerzumnak nem volt 0 állapota, tehát nem a semmiből keletkezett.
Mi csak a változást észleljük. Lehet a sötét energia is ezért láthatatlan számunkra,
mert hozzánk képest energia lenne, csak mivel statikus, ezért számunkra észlelhetetlen.
„(Én nem állítom, hogy létezik ilyen, de akik szerint spontán módon a semmiből keletkezik valami (ráadásul összehangolt formában), azok neki foghatnak.) „
A véleményem szerint a tér és az idő kvantumos, vagyis a téridő granulátumos szerkezetű. Egy darab téridő kvantum nullánál nagyobb, Planck térfogatnál kisebb méretű és idejű mindaddig, amíg az őt alkotó térforrás aktív. Az aktivitás ideje maximum a Planck idő. Ezután a térforrás átmegy térnyelőbe, vagyis a térkvantum megszűnik létezni. Az a legnagyobb rejtély, hogy meddig aktív a térnyelő? Ez a létszünet és a Planck idő közötti ingadozás adja a téridő dinamikáját, amely a végtelen számú térkvantum esetén lokálisan fénysebességet meghaladó téridő tágulást, illetve zsugorodást is okozhat. Azonban a téridőben csak fénysebességgel haladhatnak a bozonok és fermionok, mert erre maximálja sebességüket a térkvantumok általános fluktuációja. Mivel az információ hordozója a fényszerű anyag és nem a téridő struktúrája, a Planck időnél kisebb tartamok nem adnak értékelhető információt egy zsírszövetből álló agy számára. A végtelen, abszolút, vagy objektív idő elképzelhető, de nem megmérhető. A relatív idő a téridő struktúrájától, görbületi faktorától és az órák pontosságától függő.
Ha Conway játékában vagy valami hasonlóban az állapotok egymást követik. Ha olyan a rendszer, hogy bármikor megállítható vagy az állapotok oda vissza léptethetők a benne mondjuk evolúcióval kifejlődő intelligens lények az oda-vissza léptetésből és megállításból semmit nem érzékelnének.
A idő csak az állapotváltozások által keltett illúzió. Az idő szerintem nem lehet folyamatos. Csak állapotok változnak az állapotérben. Mondjuk kvantumos az idő. Vagy valami hasonló.
Ha meg mégis determinizmus van akkor az állapotok szigorúan követik egymást az állapottérben. Azt mondják a kvantummechanika kivezet a determinizmusból, mert valószínűségi alapon tudjuk csak megjósolni az egyes kvantum jelenségeket. Én nem vagyok erről meggyőződve, hogy attól, hogy mi valószínűségi alapon jóslunk és tudunk mérni, attól még lehet determinált a kvatumfizika. Szerintem nem függ össze az, hogy mi valószínűségi alapon tudjuk meghatározni egy részecske állapotát, attól mégy az lehet determinált. Ha determinált, akkor a világ állapottérben az ok-okozat elvének megfelelelően követik egymást az állapotok. Szerintem, egyelőre.
Az efféle "játékokat" sejtautomatáknak nevezzük, melyben valamilyen elrendezésben egy sejttérben azonosan funkcionáló sejtek vannak, melyek ismerik a saját és a szomszédos sejtek állapotait. Egy u.n. órajelre az egész tér egy kovetkező állapotba lép át, sejtenkét egyszerre végrehajtva az átmeneti függvényt, azaz meghatározva egy-egy adott sejt új állapotát a saját és szomszédos sejtek alapján. (bár értelemszerű, de lényeges, hogy minden egyes sejt ugyanazzal az átmeneti fügvénnyel rendelkezik, amely időben nem változik).
Conway "játéka" - egyszerűsége ellenére - sok érdekes tuljdonsággal rendelkezik, érdemes utánanézni.
A sejtautomata nem új dolog. Már Neumann János is tervezett egyet, bár ő kizárólag elméleti síkon közelítette meg a kérdést. Ő, a 29 állapotú sejtautomatájával azt a kérdést vizsgálta, hogy lehetséges-e olyan sejtautomata, amely önreprodukciós képességgel rendekezik, azaz létrehozható-e benne olyan struktúra amely képes lemásolni sajátmagát. Az általa kitalált automatával ez lehetséges, amint ezt ő be is bizonyította.
A számítástechnika felvirágzásával úgy kb. 30 éve a sejtautomatákkal, és sejtautomata algoritmusokkal sok helyen - Magyarországon is - behatóan foglalkoztak, mivel nagy lehetőségeket láttak benne, különösen a párhuzamos feldogozás kapcsán. Leginkább az E. F. Codd által kifejezetten számítási célokra tervezett 8 állapotú sejtautomata volt népszerű (Codd emellet még a relációs adatbázis elmélethez járult jelentősen hozzá). Ebben önszervező módon jelutakat lehetett képezni, ill. lebontani, és a 4 féle jel segítségével műveleteket végrehajtani. A Codd féle sejtek átmeneti függvénye 8KiB alatti tárolóterületet igényel, mely abban az időben még elég nagynak (bár elfogadhatónak) látszott. Mai technológiákkal ez szinte nevetségesen kicsi, majdhogynem gyerekjáték lenne integrált áramköri megvalósítása. Ám - fogalmazzunk úgy, hogy - a mai trend nem ezt az útvonalat erölteti, így a többprocesszoros feldolgozás mellet a sejtautomaták jelentősen háttérbe szorultak. Valószínű, hogy idővel - csodák csodájára - újra fel fogják találni, mint egy eleddig soha nem létező údonságot - a mai kor szellemének megfelelően.
Nem adhatsz hozzá 1-et. Mert még nem létezik az egy.
Éppen azt kell létrehoznod.
Csak 0 és művelet felhasználásával.
(Én nem állítom, hogy létezik ilyen, de akik szerint spontán módon a semmiből keletkezik valami (ráadásul összehangolt formában), azok neki foghatnak.)
Ha az ilyen játékokban az időt lelassítjuk, megállítjuk, vagy akár megfordítjuk, belülről ebből semmit nem lehet észtevenni. Kívülről nézve az ok és okozat felcserélődik. Belülről ebből semmi nem érzékelhető. Az idő illúzió.
Ilyen és hasonló programokon jól lehet vizsgálgatni, hogy mit lehet látni, ha megfordítjuk az időt. Mit lehet érzékelni kívülről, mint egy isteni szintről és belülről vajon mit lehetne érzékelni
Tovább gondolva. Vajon mit érzékelnénk mi belül ha egy ilyen gigantikus számítógépben lennénk és egyszer a számítógép úgy működne, hogy hol előre menne az idő hol vissza? Számítástechnikailag szerintem ez megoldható.
"Nem mert egy gigantikus számítógépben vagyunk. Ott meg csak állapotváltozások vannak. Nullából egybe, egyből nullába. Csak a váltásnak van jelentősége. A közte levő idő lényegtelen. Ha lelassítja isten az órajelet akár meg is állíthatja majd újraindítja, az számunkra észrevehetetlen."
Nem mert egy gigantikus számítógépben vagyunk. Ott meg csak állapotváltozások vannak. Nullából egybe, egyből nullába. Csak a váltásnak van jelentősége. A közte levő idő lényegtelen. Ha lelassítja isten az órajelet akár meg is állíthatja majd újraindítja, az számunkra észrevehetetlen.
