Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2017.10.13 -11 0 63917

Valóban remek és hiánypótló írások ezek, hozzáteszem nagyszerű stílusban! 

No, de ez a kijelentés kissé ámbiválens érzéseket kelt bennem egy olyan ékes tollú szerzőtől, aki maga is betölthette volna eme űrt... :-))

Előzmény: Tavaszi Széll (63896)
hadidoki Creative Commons License 2017.10.13 -7 0 63916

Ilyen nehéz túra bárkivel is előfordul. Nekem is volt már olyan, hogy alig tudtam továbbmenni egy kiszakadt vízhólyag miatt. Majd legközelebb jobb lesz! Sok szerencsét!

 

Mindig csodálom, mennyi energiát öltök a logisztikába. Szállást foglalni, előre menni kocsival, aztán vissza a másikkal (eleve kell hozzá két autó és két ember). Hasznos órák, és élményekkel teli (hajnali, esti) időszakok mennek el meddőn.

Én lusta vagyok, és szeretek egyedül járni túrázni. Én 3... 5 napot tervezek, hátamon a sátor (16 kg, ez az ára a szabadságomnak) és megyek. Ahol ér az este ott éjszakázom, ha fáradtabb vagyok, akkor kevesebbet. (Persze már ismerem magam, nem nagyon tévedek a tervezésnél.)

Mint írtam, nem vagyunk egyformák, de ha valaki érez vonzalmat, próbálja meg. Hátha Ő is rákap, ahogyan én. 

 

Előzmény: AttHunter (63915)
AttHunter Creative Commons License 2017.10.13 -7 2 63915

Itt az utolsó:

4.nap „Megfogyva bár, de törve nem”

2017.10.01. Létavértes-Cserekerti műút-Kepecstag

 

            Reggel sajnos nem én ébredtem először. Mint kiderült, a barátom alig aludt valamit. A térdei inkább egy kisebb veknire hajaztak, mint túrára alkalmas alkatrészekre. Nem nagyon beszélgettünk, de abban megegyeztünk, hogy irány Létavértes. Gyors öltözés és költözés, mármint az apartmanból, aztán irány az országút. Hasonló reggel volt a tegnapihoz, hasonló, de talán mélyebb mínusszal. Létavértesen a boltnál nem bírtam tovább és megkérdeztem, hogy akar-e túrázni a mai napon. Azt mondta, hogy akarni akar, de nem valószínű, hogy tud. Elkomorodtam, elkeseredtem, először az első két nap távjában, majd a rosszul összeállított túratervben kerestem a hibát. Persze mindegyik mögött én álltam, talán nem mértem fel rögtön a kondiját…

            Gyorsan berongyoltam a boltba, mert nekem azért kellett elemózsia, aztán megegyeztünk, hogy kivisz a cserekerti bekötőútig, onnan én zsák nélkül teljes gőzzel betrappolok Létára, ott átöltöm a túrabakancsot, felveszem a zsákot, kivisszük a kocsimat az ismert kepecstagi homoktenger melletti tisztásra, majd visszahoz Létára és elválunk. Így is lett, alig egy óra alatt letudtam az erőltetett menetes aszfaltot Létára, átöltöztem, kivittük a kocsit, majd Ő nekivágott a szegedi háromórás autókázásnak, ami szintén nem lehet könnyű sajgó térddel.

            Kicsit lógó orral és tanácstalanul álltam Léta központjában, néztem a valahova kis hátizsákkal vonuló iskolásokat, aztán nekilódultam a távnak. Valahogy nem akaródzott túrázni. Hideg volt, rossz volt a kedvem, egyedül maradtam, szóval minden olyan hideg és idegen volt. A cél az volt, hogy minél előbb letudjam a Kepecstagig futó 20-21km-es távot, minél több gombát szedjek, és utána uzsgyi haza.

            Elindultam az Újlétára vezető műúton és a tempóm jó is volt, de a gondolat az máshol járt. Jó fél óra múlva vettem észre, hogy a műúton nem igazán látom a kék jelzéseket. Gyors gps-ezés és fény derült a titokra, már egy kilométere rossz úton, - hál istennek, nem rossz irányba – megyek. Elfelejtettem letérni balra, a vasútállomás felé. Mivel már a trafóállomást is jócskán elhagytam, úgy döntöttem, nem fordulok vissza, hanem a kékig az aszfalton megyek. Már megint egy „kispistázás”.

            Gyorsan elértem, ahol a kék keresztezi (egy kicsit rajta is megy) az aszfaltot, tehát innen jó helyen voltam. Hercig kis présházak és szőlők között vitt az út, majd jött egy fácántelep, aztán eléggé össze vissza kanyargott, mire kiért egy erdők által határolt, végtelennek tűnő, homokos pusztaságra. Itt inkább a füvön mentem, mert a homok piszkosul megfogott. Aztán beérve egy akácosba, megjelentek a gombák. Még válogathattam is, melyik tetszik, melyikért érdemes bemenni a most már remekül tűző nap által kiolvasztott, teljesen vizes fűbe. Szépen gyűltek a tasakok, remek vacsi lesz belőle.

Gyorsan elértem a kék+ kiágazást, ami keresztbe átvisz a kékről a kékre, de itt senki nem tud rövidíteni, mert a pecsét még hátra van. Egy erdőszéli és egy szép erdős séta után meg is lett a fára szerelt doboz. Gyors pecsét, folyadékpótlás, aztán trapp tovább. Merre odaértem, ahol a kék+ visszaköt, már olyan jól működött sárgolyónk központi fűtése, hogy vetkőzni kellett. Nagyon szép, ligetes erdei út után értem vissza ki a nem rég végtelennek tűnő homokos pusztaság másik oldalára. Innen gyorsan elértem – egy összeeszkábáltnak tűnő kis híd beiktatásával – a Pungur-hegyet. No nem egy Kilimandzsáró volt, de tényleg kiemelkedett a környezetből. Egy egész komoly épület állt ott, ami nem igazán volt iskolára hasonlított, inkább valami felújított erdei panzió képét nyújtotta.

Innen elég gyorsan haladtam a jó minőségű homokos úton, keresztezve a Villongó-eret máris a műúton találtam magam. Ekkor telefonált a barátom, hogy hazaért és minden rendben van, ne emésszem magam, menni fog ez. Ezek szerint Ő is látta rajtam az önmarcangoló ábrázatot.

            Bekanyarodtam a Kepecstag felé vezető földútra, megcsodáltam egy alkalmi táborhelyet, amit nem hiszem, hogy turista hagyott ott. Kis tűzrakó is volt, meg sült tök és sült kukorica maradványok. Nem állítom, hogy nem erdei munkások hagyták hátra, de gyanús (biztos a keletre néző tájolása miatt). Elég elnyűtt, pocsolyás úton értem el a már említett homoktengert, ahol a kocsim várt. Gyorsan be- és szétpakoltam a szedett gombákat, ledobtam a zsákot és egy üres szatyorral még portyáztam a környéken, míg tele nem lett.

            Aztán beültem a kocsiba és támadt egy ötletem. Úgy látszik kezdtem magamra találni. Mivel alig múlt dél, elkocsikázok az Álmosdi csata emlékművéhez, majd megnézem hazánk egyetlen fennmaradt vízi vágóhídját, utána pedig becserkelem a Fancsikai templomromot. Így is lett, és valamivel kettő után nekivágtam a háromórás kocsikázásnak.

            Hát ennyi volt a mese hölgyeim és uraim. Két barát vesződése a Debrecen környéki AK-n, négy napba sűrítve. Nekem azért tetszett, főként így utólag, az idő által megszépítve. Remélem, hasznotokra volt. Következik valamikor a Ludas-halom – Mezőtúr szakasz, remélem, nem kell megint két és fél évet várni rá.

 

vége

 

AttHunter Creative Commons License 2017.10.13 -6 0 63914

Nem lövöm le a szomorú poént, de attól, hogy a következő napon elég magányosan gyalogoltam.

Végigcaflattuk eddig a Kékkört, aztán ez az első ilyen igazán kidőlős eset. Engem már a harmadik napon is nagyon megviselt, de a negyediken egyszerűen nem ment ki a fejemből. Néha hajlamos vagyok magamat hibáztatni olyan dolgokért is, amiről nem igazán én tehetek. Ráadásul az egyik legjobb barátomról van szó.

Szóval, ez a harmadik nap amolyan leki válság volt nekem. És ilyenkor nagyon rosszul érzem magam, nem figyelek, hibázok ...

No mindegy, túléltem(tük) és folytatjuk, csak más felépítésben. Ez így, ahogy gondoltam, legfeljebb egyedül megy. Marad a normál 22-25km/nap, max. három napon át és sajnos a többszöri utazás.

Előzmény: jzp2107 (63913)
jzp2107 Creative Commons License 2017.10.13 0 0 63913

A "figyelemelelterelés" amiről a bevezetőben írtál, nem működött?

És ez a 26 km ez reális?

Reggeltől estig mentetek, jó, volt néhány pihenő de nem olyan kirívóan hosszú, azt hittem 30 fölött lesz..

Ha hozzáadom a kimaradt 6-ot, akkor 32-33, pont ennyit mentetek első két nap is, mitől volt ez mumus? Azt hittem a táv miatt.. A gát uncsifaktora miatt?

Előzmény: AttHunter (63912)
AttHunter Creative Commons License 2017.10.13 -7 0 63912

Hát igen.

Mondjuk, mi kis zsákkal csináltuk, szinte csak napi kaja és folyadék volt benne, persze én tele tudom rakni rendesen minden szirszarral, úgy hogy általában 6-7kg. Az is igaz, hogy állítólag bármit lehet kérni tőlem útközben, adok, vagy megoldom. :)

A Létavértes előtti egyenes még csak most jön. A bekötő útnál szakítottuk meg.

Egyébként a Berettyó gátja még nekem is aránylag rendben volt, de a Pocsaj elkerülő az már egy kicsit kiverte a biztit. Persze lehet hogy azért, mert fél szemmel a túratárs mozgását vizslattal és járt az agyam, a "mi lesz ha"... dolgokon.

Előzmény: hadidoki (63911)
hadidoki Creative Commons License 2017.10.13 0 1 63911

Jó kis utat jártatok, de mennyire nem vagyunk egyformák! Nekem kifejezetten tetszett a Beretyó gátja, meg Létavértes előtti egyenes. Hát ez van...

Napi 30 km felett már erőltetett nagy zsákkal. Volt, hogy lejártam én is 35 km körül is (3 nap alatt 100 km), de az a pillanatnyi erőnléttől is függ. Ekkorát tervezni kockázatos.

 

Várom a folytatást! 

Előzmény: AttHunter (63910)
AttHunter Creative Commons License 2017.10.13 -7 3 63910

3.nap „A végzet kezdete”

2017.10.01. Nagykereki - Létavértes-Cserekert műút

 

Az előző nap a „beszoktatás” célozta meg, de sajnos reggel figyelve a cimbora mozgását, nem úgy éreztem, hogy sikeres volt. Sajnos a két nap kilométerei összeadódva jelentkeztek a mozgásán, de bíztam sport múltjában és a figyelemelterelő képességemben.

            Sokkal korábban ébredtünk, a csörgésemnek köszönhetően és már negyed nyolckor Létavértesen ért minket az első őszi fagyos reggel. Csak ismételni tudom a már leírtakat: Az ősz első hideg lehelete fehérré változtatta a még eleven zöld tájat, hogy a fagyos reggel első napsugarai gőzölgő párává változtassák a még szokatlan fehér leplet. Érdekes volt látni a fehér füvön legelésző birkákat, ahogy leheletüktől sávszerűen olvadt fel a dér. Létavértesen először aggódtam, hogy milyen település ez, senkinek nincs keze. Úr isten, feltámadtak István királyunk törvényei, netán már itt az iszlám? Nem, csupán az embernép is érzékelte az ősz első intését. Az egyik kocsink itt marad, a másikkal pedig irány Nagykereki. Előtte biztosra menvén benyomtuk a pecséteket a füzetekbe a Koronában. Illetve csak benyomtuk volna, mert a „Boltban vagyok, mindjárt jövök” felirat fogadott minket. Így mi is bementünk a szomszédos boltba és bevásároltuk az aznapi elemózsiát. Visszatérve a Koronához, már az is nyitva volt, jöhetett a stemplizés és a kávé.

            Kocsiba be, start Nagykerekibe, ami csakúgy, mint tegnap Nyíracsád, világ végének tűnt. Nagykerekiben, a boltban, ahol a lánc természetesen tíz centivel rövidebb volt, légstemplizés és irány az utcában lévő kocsma „terasza”, mivel az reggelizést gyanánt megfelelt. A helyiekkel beszélgetésbe keveredve, megtudtuk, hogy elég sok, napi 10-12 tájidegen turista jön a határ felől, de rendünk őrei pillanatok alatt berakják őket egy furgonba és feladják visszáruként. Szóval errefelé „minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve”. Starter sörrel zárva a mutatványt nekiindultunk a távnak. Megcsodáltuk a templomot (vasárnap lévén nyitva volt), aztán a zárt kastély mellett elhaladva még vetettünk egy-két pillantást a vasútállomásra és az ellenkező irányban lévő vakvágányra. Közel a határ, a vonat véget ér. Biztos voltam benne, a korábbi leírásokból leszűrve, hogy lesz zöld autós ellenőrzésünk a nap folyamán.

            Bokariasztó, rossz aszfalton, illetve inkább mellette gyalogoltunk ki a településből, de még utána is elég sokáig riogatott minket ez az út. Azért éberen figyeltük hol kell balra letérni, hiszen úgy gondoltuk az egy megváltás lesz. „Gondolta Stirltz”. Nem lett az. Még bokatörősebb, kerülgetős, dzsindzsaugratós szakasz következett. Megálltunk kicsit megcsodálni a legelésző őzeket, aztán mentünk tovább ugyanúgy, ahogy eddig. És akkor a majorságot elérve, láttunk egy Suzukit, tehát innen jobb útnak kell lennie. Hát nem így lett. Ez valószínűleg az első kétéltű Suzuki lehetett, vagy légi deszantosok dobták ide, de az is lehet, hogy itt szerelték össze. Innen kezdve Kismarja első házáig maga a pokol várt ránk. Gigászi pocsolyák, oldalukon meredek csúszós rézsűvel, láthatatlan apró gödrökkel…

            A megváltás az volt, amikor elértünk a kismarjai központi rendezvényterembe, ahol pecsételtünk, ittunk még egy utolsó sert, megcsodáltuk a remek falfreskót (migránsokra támadó határőrök címet kapta), és belemerültünk a helyiek vasárnapi kártyajátékának hamisíthatatlan hangulatába. Én még életembe nem röhögtem ennyit. Igazi szocreál tanulmány volt, hat-hét eltérő karakterrel. Volt itt kérem minden: szemkimeredt, kötözködő tajt egyén, okoskodó butaember, szabály nem értő hülyegyerek, kopasztani akaró úriember, sok-sok egyre okosabb kibic. Szóval elnézelődtünk úgy háromnegyed órát, tehát gyorsan riadót fújtam és már talpaltunk is a csonka tetejű templom mellett, érintve a vöröscsillagos emlékművet, a Tornácos Vendégházat, ami elég takarosnak tűnt. Elértük a várdombon lévő Székely kaput a Hajdú szoborral és megkezdődött a szinte kietlen pusztaság meghódítása.

Itt legalább még őszi kikericsekkel tarkított legelőn haladtunk a Berettyó gátjáig, de utána ez a gátmenet a sohasem közeledő Pocsaj látképével, már kezdett minket untatni. Azért aminek be kellett következnie, az be is következett: elértük a Berettyó hídját és Pocsajt. Ekkor még takaros kis településnek tűnt. A Berettyóban nem sok víz csordogált, a pecsét megvolt a vízmű kerítésen, úgyhogy rövid étkezési pauza után elindultunk.

Azaz elkeveredtünk a gátak és villanypásztorok között. Ez a gát nem az a gát, tehát átvágtunk a legelő nem bekerített részén az Ér gátjára. Innen kezdve a tömény unalom akart megölni a Pocsaj elkerülőn. A gát lejtett, traktorzúzta gödrök tarkították végig, középen „fogott” a fű. Szóval így sem vót jó, úgy sem vót jó, sehogyan sem vót az jó! Már a trakket sem néztem, minek, úgysem érünk sehová. NIHIL, holtpontok tömkelege és még meleg sem volt. Mi lehet itt Nyáron? Talán Hörpölin tudja azt is.

            Nagy nehezen elértük a műutat és a hidat, ahonnan ismét egy reménytelen, folyamkilométer kövekkel megtűzdelt szakasz következett a következő hídig. Csak a meder túl felén kaszáló traktor zúgása jelentett egy kis változatosságot, ha az egyáltalán változatosság. Gondolatban megemlékeztem a túloldali Hosszúzugi földvár és Leányvár valaha volt létezéséről és csak a távolban magasodó geodéziai tornyot vizslattam, mikor kerül már közelebb. Sajnos a barátom egyre rosszabbul mozgott, kezdte a térde feladni a gátmenetet. Elég sokat vártam rá a hídnál, mondta is, hogy menjek nyugodtam, majd megvárom Cserekerten, de nem igazán akartam nagyon eltávolodni, hátha segítség kell neki. Elindultunk hát, természetesen a gáton, csak a másik oldalon, a torony és Cserekert felé. A gátról letérésnél megvártam, nehogy elkeverjen másfelé, de az „emelkedőn” a löszfalak között ismét lemaradozott.

Kiérve a kukoricatáblák közé, egyeztettük az utat, aztán elindultam előre pecsételni Cserekertre. Több helyen is alkalmi szállásokat figyelhettem meg a kukoricásban, majd az éles bal kanyarnál már rendészeti kocsi állt a fák mögött, elfoglalva éjszakai őrhelyét. Odamentem kicsit beszélgetni, készségesen mutatták meg technikai eszközeiket a silbakoló rendész urak. Volt ott minden, infrakamera, spéci hőkamera, széndioxid figyelő…

Elváltunk, még nem is igazoltattak, és berongyoltam Cserekertre, ahol lecuccoltam Marika néni kerítése előtti padra, és visszaballagtam a közkúthoz mosdani és vizet vételezni. A kútból kifolyó valami színéről inkább egy másik folyadék jutott az eszembe, mintsem a víz. Nyomtan tehát a kutat, hátha kifolyik és tisztul a nedű. Nem akart, de azt elértem, hogy Marika néni odaért a kerítéshez és rám kiáltott: „Ne folyassa már pocsékra azt a vizet!” Illedelmesen elengedtem a nyomót, odaballagtam, bemutatkoztam, és megkérdeztem:

-         Ez mindig ilyen színű?

-         Miért, milyen színű? – kérdezte Ő

-         Hááát, szerintem nem vízszínű. –válaszoltam

-         Én mindig ezt iszom, és nézze meg milyen öreg vagyok. Maga szerint hány éves vagyok?

-         Mélyen belenéztem a szemébe és hízelgően 86-t mondtam.

-         A fenét! Most múltam 88.

Megkönnyebbültem, hogy nem tévedtem plusz irányba, pecsételtem, kicsit még beszélgettünk, mire megérkezett a barátom. Sajnos nem mozgott túl jól. Rábeszéltem, hogy a műúton majd jobban fog mozogni, jobban haladunk, de sajnos csak a cserekerti bekötőútig értünk el.

Innen még több mint hat kilcsi lett volna Létavértes aszfalton, ráadásul az idő is eljárt felettünk, fél hat volt. FELADÁS? SOHA? Majd holnapra a gyógyetapra, felerősítem valami kenceficével, fáslival. Az első úton jövő haláljárgány megállt, felszálltunk és már „robogtunk” is Létavértesre. Néha olyan érzésem volt, hogy talán gyalog gyorsabb lennék, no de mindegy, úgyis onnan kell folytatnunk(nom), ahol abba hagytuk.

            Kocsival vissza a másik kocsiért Nagykerekire, aztán söprés befelé Debrecenbe a szállásra. Biztos fájhatott a térde, mert alig tudtam rábeszélni, hogy ne pizzát rendeljünk, hanem menjünk el a száz méterre lévő étterembe. Végül beadta a derekát és nem bánta meg, mert remek kaját ettünk. Visszabotorkáltunk és irány az ágy. Mára „csak” 26,8km-t mutatott a telóm, de tettem egy fogadalmat, illetve mindketten: Én nem tervezek kettőnél többnapos alföldi túrát, napi 30 feletti kilométerekkel, hiszen két napig ment a dolog, vagy a kilométereket kell csökkentenem a napok számának arányában, Ő pedig fogyni fog, hogy a térde jobban bírja majd. Szerintem az én fogadalmam egyszerűbb és betarthatóbb. Azért úgy hajtottam le a fejemet, hogy bíztam a reggeli folytatásban.

 

folyt.köv.

Özvegy Halpakker Dodóné Creative Commons License 2017.10.12 0 6 63909

Takács Judit túrázó lehet:

http://www.vasvaritse.hu/index.php/2013-01-02-19-27-52/tagjaink-2012

 

http://www.balatonkeresztur.hu/portal/dokumentumok/rendezvenyek/rendezv_2014/majorka_tajekoztato_iskolaknak.pdf

 

http://spatrendonline.hu/outdoor/ha-utaznal/tanacsok-kezdo-turazoknak

 

 

Pontosabb keresést teljesítő füzetben levő teljesített szakasz dátum alapján tudok még lefuttatni.

 

Mivel minden kéket megjárt, én keresném még a túraszervezeteknél is a tagok között.... 

 

 

HEV Creative Commons License 2017.10.12 0 3 63908

Már nem ez az oldal
Az Országos Kéktúra hivatalos oldala

 

http://mtsz.org/turamozgalmak/orszagos_kektura

 

 

Ettől függetlenül az AK és az RP-DDK oldalainál még a régi szöveg olvasható.

V43 1279 Creative Commons License 2017.10.12 -10 0 63907

Ismét egy jól sikerült írás!

Ennyire nem kell félni a kéktúra ellenőröktől. Nincsen semmilyen elképzelt "kihallgatás, vallatás".

Előzmény: AttHunter (63901)
Güsziológus Creative Commons License 2017.10.12 -8 0 63906

A kép egy zalai településen készült.

Egy "esemény" inspirálta az alkotót.

 

HEV Creative Commons License 2017.10.12 0 1 63905

Mint kiderült a postacím megvolt de az nem volt jó elérhetőség :-)  

 

 

Előzmény: nagypapi (63904)
nagypapi Creative Commons License 2017.10.12 -13 0 63904

Ez egy remek ötlet.

Lehet, úgy gondolta a hölgy, hogy már úgyis megvan az MTSZ-ben az elérhetősége, ezért nem írta bele a füzetbe.

 

Amúgy talán nem lenne hülyeség, ha az új füzetben lenne egy-egy rubrika a telefonos és e-mail elérhetőségnek is. Az elbírálásnál is hasznos (ld. fentebb...), és akkor is, ha vki esetleg elhagyja a füzetet.  

Előzmény: AttHunter (63903)
AttHunter Creative Commons License 2017.10.12 -7 0 63903

Esetleg meg kellene nézni, hogy az OKT teljesítők között lévő

5729 2016-09-14 Takács Judit 1976 Budapest

esetleg nem-e ugyanez a személy és akkor adott le elérhetőséget, amikor az OKT füzetet leadta.

Jó, ez csak egy tipp.

Előzmény: HEV (63902)
HEV Creative Commons License 2017.10.12 0 0 63902

Az MTSZ közleménye a fb-ról:

 

"Keressük Takács Juditot, 
aki 2017. augusztus 23-án fejezte be az RP-DDK-t Szekszárdon. Budapestiként hozta be az igazoló füzetét, de nem adott magához elérhetőséget.
Nem találni ebben a csoportban sem, hátha esetleg közületek ismeri valaki.
Előre is köszönjük a segítséget!"

AttHunter Creative Commons License 2017.10.12 -7 4 63901

Ajajj! Ez sem lett rövidebb, sőt. Úgy látszik valami meghajtott és menésem van. :)

 

2.nap A „beszoktatás?”

2017.09.30. Fancsika II. víztározó - Nyíracsád

 

            A reggeli kelés ugyan csendes volt, mert hangunk alig-alig a szurkolás után, de sajnos egy kicsit behunytunk. Nyolc óra is megvolt már, amikor elindultunk, hogy az egyik kocsit letegyük Nyíracsádon, a másikkal pedig visszajöjjünk oda, ahol tegnap zártunk. Lehet, hogy a szombat reggeli piaci forgalom tette, de egy örökkévalóságnak tűnt, merre odaértünk. A cimbi gyanúsan érdeklődött, hogy biztos nem néztem-e be a távot és szívatom Őt. Visszafelé megálltunk Vámospércsen bevásárolni reggelinek és napközbeni éteknek valót. Aztán ittunk egy kávét a központban lévő presszóban, megnéztük a galambot eregető lány szobrát (bűzös egy hely :)), és start a Panoráma úton lévő Fancsika II-höz.

 

            Kocsi lerak, kaja befal és uzsgyi, mert bizony majdnem tízet ver a vekker. Kérem szépen, én őszintén megmondom, de ezektől a Debrecen alatti tavaktól többet vártam. Se tó, se víz, csak nád, csupán a Fancsika III. ordasul benőtt gáti útjáról lehetett némi vízfelületet látni, de itt meg az úttal voltunk elfoglalva. A leeresztőnél egy srác mondta, hogy ezt a tározót meg leengedték, tele van döglött halakkal, meg kagylókkal, aminek a szagát néha-néha éreztük is. Elég unalmas volt a talpalás a homokos erdei, tisztásmelletti utakon. Szinte észre sem vettük, de alig másfél óra múlva már a Fráter tanya bevezető útjánál voltunk. Ekkor vettem észre a tracken, hogy megint sikerült egy kicsit tévelyednünk, a Bodzás-Fancsika csatorna partján haladó makadámon tettük meg a kék egy részét. No, tessék, minden napra jut egy gikszer. A Fráter tanyát kinéztem ugyan, mint potenciális gyomortömési lehetőséget, de most sem az időpont, sem a gyomorüresség nem indokolta a betérést. Ahogy néztem, itt a környéken ezek a csárdafélék, főként rendezvényekből élnek. Ráadásul most van a lakodalmak szezonja, úgyhogy elég sok helyen zártkörű a mutatvány. Mentünk hát tovább és pillanatok alatt kereszteztük a vasutat, majd egy erdős területen keresztül elértük a főutat, amin mint reggel a transzfer során tapasztaltuk, elég nagy forgalom volt. A szemközti oldalon megcsodáltuk az iránymutató táblákat és besétáltunk a fényesebb időket is megért Halápi csárdához. Itt most már volt időm és türelmem rendbe rakni a telefonom és a fényképezőm, mert eddig szinte végig ezt buzeráltam az úton, nem tudom mi bajuk volt, de szerintem valami cívis besugárzás érhette őket a meccsen.

 

            Már a Haranghy György emléktúra könyve is azt írja, hogy térjünk be nyugodtan, mindig van valami harapni- és innivaló, meleg étel kivételével. Szóval már 1998-ban sem igazán működött a csárda. Begyűjtöttük hát az igazoló stempliket az információs táblánál és elindultunk a Hármashegy felé. Annyira el voltam foglalva a fényképezőm üzemzavarával, hogy ha a barátom nem szól, akkor simán tovább megyek a piroson, nem észre véve az éles jobb kanyart, aztán Zsuzsi vonatozhattam volna Hármashegyig a kéktúra helyett. Ilyenkor határozottan előnyösnek érzem, hogy legalább ketten figyelünk az útvonalra és a jelzésekre. Elkanyarodva egy őzlábgomba kánaánba érkeztünk, ahol díszítésként elég sok légyölő galócai volt, de mivel még korai lett volna transzba esni, nem igazán akartuk nyalogatni a kalapbőrét. Minden esetre egy másik barátom azt mondta, hogy fel kellene venni a bakancslistánkra légyölő galóca kalapbőrét. Én bele is mentem, de biztos, ami biztos, csak az utolsó helyre írtam fel.

A nagy gombanézegetésben elbambulva egyszer csak egy csengetésre lettünk figyelmesek. Mivel iskolába nem járunk, villamos erre nem jár, az őznek pedig nincs csengője, kerékpárra gondoltunk. Mire hátra fordultunk, már mögénk is lopakodott egy hátizsákos kerékpáros, majd megköszönve a lehetőséget, továbbhajtott. Gondoltam a Hármashegyi pihenőhöz tart, mert ott bizony a plakátok tanúsága szerint, szüretnek az mulatsága vagyon. Ez az! Igyekezzünk, biztos lesz must mustra és egyebek. Az enyhe kék balkanyart észleltük, de a kerékpáros biztos nem, mert éppen tolta visszafelé járművét, amikor mi is odaértünk. Ekkor már nem menekülhetett. Rendesen lekádereztük, kicsit elbeszélgettünk az AK-ról és hogy kerékpárral akarja az egész Kékkört megcsinálni. Kicsit fejemet csóválva, sok sikert kívántam neki, de azért megjegyeztem, hogy nem mind sík, ami kék, gondoljon csak a Getére, vagy a Nagyhideghegyre, horribile dictu: Mátraháza-Sirok szakaszra. Elváltunk, majd pár méterrel később épp mi is szembesültünk azzal, hogy nem hiába Hármashegy a hely neve. Szépen megmászogattuk a homokdombokat (alföldi viszonylatban ez már a síkság Chimborazo-ja volt), és végül megcsodáltuk a kilátóból elénk táruló panorámát. Sajna elég párás volt még az idő, túl messzire nem lehetett látni, de azért Debrecen masszív tömbje és Hajdúhadház iker templomtornya kivehető volt.

A kilátóból leérve, egy bucka után egy kisebb sivatag volt előttünk, friss erdőirtás képében. Nem lett volna jó egész nap ilyenben talpalni, az biztos. Pillanatok alatt elértük a pihenőkomplexum szélén lévő büfét, és mivel még elég sok volt hátra, bátran betoltunk egy seritalt. Kicsit elbeszélgettünk az éppen lecsót főző családdal, akik invitáltak minket, hogy maradjunk, mert a lecsó után jön a slambuc, majd a szalonnasütés. Jó programnak ígérkezett, de mondtuk, hogy mi sajna önkéntes mazochisták vagyunk, ezért indulunk tovább Nyíracsádra. Mondták, hogy szívesen segítenek, mindjárt indul egy lovaskocsi oda, és szívesen elvisz. Az ajánlat remek, de ezt már nem hiszem, hogy megúsznánk az ellenőrök által eszközölt kihallgatáson.

Tovább hát a Zsuzsi vonat végállomási épülete és egyben alig látogatott Természet háza irányába. Az épületre elég sokat költöttek, de olyan funkciótlannak tűnt, ráadásul egy tárva-nyitva hagyott kocsin és pakoló „nembarátkozom” egyénen kívül senkit nem láttunk, még kérdezni sem tudtunk. A kilátónak álcázott torony valójában csillagvizsgáló. Így legalább van valami funkciója, hiszen kilátóként elég értelmetlenség lenne ide rakni.

            Nagy nehezen elindultunk a vonat régi nyomvonalát taposva, az egész jól járható erdei utakon. Emlékeztem, hogy erre elég jól tekereg a kék nyomvonalvezetése, sőt még nálam sokkal rutinosabb öreg rókák is elkavarodtak a környéken, nem is olyan régen. Miután megemlékeztünk Hörpölin kilátós kitérőjéről, az Ő nyomvonalát szinte lekopírozva, szépen elsétáltunk mi is a bal kiágazás mellett és cintere pontosan ott konstatáltuk a malőrt, ahol Ő. Úgy látszik, itt egy kicsit erősíteni kellene a jelzéseket, bár visszafelé már láttam, hogy mi voltunk a figyelmetlenek, észre kellett volna venni a kiágazó utat. Kiérve az erdőből átmentünk egy csatornán és már láttuk a Zudor tanya épületeit. A kerítés mellett sétálva már messziről kiszúrtam az úthoz elég közel lévő kutyaházat, és gondolván, hogy van lakója, előkészítettem a kutyám szerint elviselhetetlen ultrahangos riasztót. Ekkor vettem észre egy munkást, aki éppen szénát pakolt. Lezajlott szűkös és tartalmas párbeszédünk:

-          Szép jó napot, jó munkát. El tudunk-e menni az úton?

-          Olyan nincs (mármint jó munka). El tudnak, ott a kutyaól mellett.

-          Kutya is van az ólban?

-          Van. Ki van kötve az útra.

-          Köszönjük. Hát akkor további rossz munkát!

Mosolygott egyet, de nem tudtuk a beszélgetésen, vagy a következő percek általa elgondolt eredményén vigyorgott. Én biztos, ami biztos folyamatosan nyomva tartottam a kütyüt, felmértem a lánc hosszát, és elosontam a kutya mellett. A barátomra nem gondoltam, és ez nem szép dolog, mert ahogy kiértem a halálzónából, elengedtem a gombot. No, kérem szépen, ilyen gyorsnak sem láttam még a cimbit. A kutyát ugyan megúsztam, de az Ő morgását több száz méteren át, a műútig viselhettem.

A "fenevad" (kölyke):

            Átkelve az úton, meg akartunk pihenni az ott lévő tanya kerítésénél, de egy nem túl friss őzgida teteme lebeszélt minket erről. Irány Buzitapuszta, nem lehet már olyan messze. Össze-vissza kanyargott a homokos akácos melletti út, néhol irtásfoltokkal, értelmetlen MTSZ-es útjelző kövekkel (persze, ahol kellett volna, ott nem volt), és elhagyott bikaburjúval. Én először szarvast suttogtam a barátomnak, de jól megfigyelve az állatot és ő minket, kiderült, hogy egy elkóborolt tehén a lelkem. Rátérve a Vámospércset Buzitapusztával összekötő széles földútra, némi pocsolyákat kerülgetve elég gyorsan beértünk a településre. A Haranghy könyv még vegyesbolti pecsételést említ, de egy szamáron, egy kerékkilopott kukából ömlő szeméthalmon és a Kéktúra vendégházon kívül nem túl sok mindent láttunk. Ez utóbbi viszont nagyon rendbe tűnt, remek szállásnak kínálkozik az erre túrázóknak. Utólag már bánom, hogy nem mentem be a Vécsey-kúriát és parkját megnézni, mert bár magántulajdon, de a tulaj szívesen megmutatja, mi is volt ez hajdanán (legalább is a nyíracsádi itallerakatos hölgy szerint).

Itt sajnos már látszott rajtunk a fáradtság jele, lelassultunk, ráadásul megpluszoltuk az utat, mert elsőre elméláztuk a letérést a műútról, jöhetett az átvágás a homokbánya mellett és sajnos nem számoltunk egy patakocskával, amiben persze pont ott volt víz. Gázló híján kicsit megiszapolódva átvergődtünk a kékre, amin nekem akkor már egy örökkévalóságnak tűnt az utolsó három kilométer, amíg el nem értük Nyíracsádot. És még akkor nem is beszélve arról, hogy a település is elég hosszúnak tűnt. Mivel tudtuk, hogy pecsétet már nem érjük el, mert délben bezárt a hivatal (mint később kiderült szombaton nyitva sincs), próbáltunk potenciális pecsételő helyeket keresni útközben. Bajor söröző: bezárva, megszűnőben, zöldségbolt és kis ABC: megszűnt, mi van itt kérem, hol pecsételünk. Elővettem a bibliát (made by Hörpölin) és már meg is volt a Viking név. Irány a söröző. Útközben mondta egy fiatal pár, hogy a főtéren lévő itallerakatban is van pecsét. Mivel kocsink pont ott állt, arra kanyarodtunk. Belecsöppentünk egy lakodalmi menetbe, de viseltes ábrázatunk és mocskos bakancsunk miatt erősen kiríttunk az elit menetből, ezért hát gyorsan beütöttük a stempliket a füzetekbe. Megcsodáltuk az itallerakat készletét, csak a hűtőkamrájában volt a fél településnek elegendő serital. Egy-egy alkoholmenteset gyorsan be is vertünk, no meg egyet vittünk az útra.

            Kutyafáradtan, elcsigázva ültünk be a kocsiba, a Nyíracsádi nevezetességek maradnak a folytatásra, amikor megindulunk a Nyírség felé. A távolságot a technikai eszköz ugyan 32,4km-re taksálta, én és a barátom ötvennek éreztük. Bennünk maradt a tegnap minden bája és baja. Irány haza, kajálás és fél tízkor minket már senki nem látott, legfeljebb hallott, mármint horkolni.

 

folyt.köv.

u.i.: ígérem, rövidebb leszek

akárkibárki Creative Commons License 2017.10.12 -2 1 63900

Nem láttam,hogy linkelte volna valaki.Amennyiben mégis,akkor bocs az ismétlésért.:)

 

http://www.turistamagazin.hu/agyonszemeteltek-az-erdot-a-bakancslistasok.html

 

Ez pedig a legutóbbi:

 

http://www.turistamagazin.hu/ennyi-madarfutty-meg-egy-bakancslista-reszben-sem-volt.html

jzp2107 Creative Commons License 2017.10.11 0 0 63899

Utánakérdezve a honi résznek csak Nagybátony-Kazár között hiányos (ide most idén nem is megyünk), illetve az elejéről Rózsaszentmártonig nincs infó. Vagy van vagy nincs.

Möglátjuk.

 

Előzmény: ssimi (63897)
nagypapi Creative Commons License 2017.10.11 -13 2 63898

Lehet, hogy akkor egy focimeccset nézett meg utána. Na, az tényleg durva! :-)

Előzmény: jzp2107 (63893)
ssimi Creative Commons License 2017.10.11 0 0 63897

Szerintem ez egyelőre csak terv, a valóságban nem létezik.

Előzmény: jzp2107 (63895)
Tavaszi Széll Creative Commons License 2017.10.11 0 0 63896

Remek hiánypótló írás az Alföldi Kéktúráról, köszönet érte.

Előzmény: AttHunter (63892)
jzp2107 Creative Commons License 2017.10.11 0 0 63895

Nem tudja valaki, a Mátra-Murány vándorút honi szakaszához (Hatvan-Salgótarján-Karancs) vagy akár az egészhez, kapcsolódik valami túramozgalom?

Őszi szünetben elkezdenénk..

 

B kérdés: melyik évben lett ez létrehozva? Érzésre 1-2 évet saccolok, gugliztam egy 2014-es MTSZ hírt ahol el lett határozva, illetve találtam idén nyárról egy módosításos tracket, ennyi.

Jól emlékszem, 2016 lehet?

Tevemadár Creative Commons License 2017.10.10 0 0 63894

Hmm... :-)

Ez igen élvezetesre sikeredett - legalábbis, ami a stílust illeti: olvasmányos lett! :-)

Előzmény: AttHunter (63892)
jzp2107 Creative Commons License 2017.10.10 0 2 63893

hajnali 3-as kelés, 33.7 km, esti kosármeccs: ez lenne a könnyebb nap?

 

hm, mi lesz a 2 nappal utánival, ami valóban durvának lett beharangozva?

Előzmény: AttHunter (63892)
AttHunter Creative Commons License 2017.10.10 -7 5 63892

Ez egy kicsit hosszúra sikeredett, de a nap sem volt rövid, bocsi!

 

1.nap A „bevezetés”

2017.09.29. Kepecs-tag - Bánk - Fancsika II. víztározó

 

            A terv az volt, hogy debreceni szállással, két autóval utazva a végpontokig, fokozatosan nehezedve építem fel a túrát. Legyen egy könnyebb nap az akklimatizációhoz, utána egy hasonló, hogy megszokjuk, aztán legyen egy durva nap és a végén a levezetés.

            A hajnali háromkor kelés és a lehangoló Székesfehérvár-Debrecen autópályázás négytől-hétig elég durvának hangzott, de a túratárs is hasonlóan járt Szegedről. Valahol a Mátrát elhagyva kezdett ébredezni a nap, ami kissé könnyebbé tette az út hátralévő részét. A Mátrai Erőmű tornyainak körkörös világítása mögött megbúvó Mátra egész impozáns látvány volt, majd a Bükk bérceit már szinte virradatban értem el. Sajnos Debrecen előtt letereltek a 35-ös útra Hajdúböszörmény felé, nem tudni milyen okból, valószínűleg meg szerették volna velem ismertetni a debreceni reggeli csúcsforgalom szépségeit. Sikerült, és ennek köszönhetően jó fél órát késtem a hétre megbeszélt, bánki találkozóról. Ráadásul az arborétum behajtójánál mindenkire kiterjedő igazoltatás és szondázás lassította a forgalmat. A találkozó után az egyik kocsit elvittük a Panoráma úton a Fancsika II. víztározóig, a másikkal pedig elmentünk Kepecs-tagra. START!

 

            Miután beütöttük az AK bélyegzőt a füzetbe és a Hajdú-Bihar Megyei különkiadásba is, megcsodáltuk az állat- és mezőgazdasági farmot, majd nyakunkba vettük a lábunkat és teljes gőzzel nekilódultunk a homokos erdei útnak. Már az elején feltűnt, hogy igencsak gazdag gombaszezonba csöppentünk, csak kitartson hétfőig, és akkor tele szatyrokkal lepem meg a családot.

ezt ne:

 

Erdőfoltos, füves homokbuckák között vitt a néhol alig kivehető út, de a jelzések jók voltak, bár itt terelés is volt a régi nyomvonalhoz képest. Már majdnem a Pető-tanyáig talpaltunk, amikor eszembe jutott egy érdekesség, amit szerintem nem kerestünk meg. A Kepecs-tag után a pihenőházat és a gémeskutat még észleltem, de előzetesen feljelöltem egy „Fa rajkenu roncsai” nevezetességet. No, ez kimaradt, ha valaki látta, mondja el milyen és mire is használták. Egyre több volt az erdős rész, mire elértük a Haranghy György emlékút betűjelét, ami egy fára szögelt, lécekkel kifeszített vízálló valami volt, rajta egy betűvel, felette pedig egy értelmezhetetlen, lekopott tábla, valószínűleg Patkány-Szűcs felirat lehetett, a tanya miatt. A Homokfejtő és a Pércsi-ér útbaigazító tábláinál elég sokat beszélgettünk, hogy mi a rossz bennük, hogyan kellett volna…

            Aztán jöttek a Két Tölgy Tanösvény táblái a régi Létai (Újléta) út beágazásával, majd hirtelen fordulatot vettünk és elindultunk a Bánki erdő és a főút felé. Az előzőleg valószínűleg eső áztatta úton elég jó tempóban haladtunk, aminek azért örültem, mert ezek szerint nem vagyunk túl rossz formában. Kiérve a főútra, annak túlsó felén lepihentünk egy kicsit a szalagkorlátra. Visszanéztünk a volt Ludas csárda helyére és azt találgattuk, hogy egy ilyen forgalmas út mellett miért is ment tönkre ez a csárda.

 

            Kis pihenőnk után egy egész érdekes részre értünk. Sarjirtás után az úton alig lehetett haladni, mert folyton át kellett lépegetni az útra döntött kisebb fákat, gallyakat. Aztán a Bánki-erdő útbaigazító tábla előtt utolértük a tetteseket. Óvatosan közelítettünk, mert messziről csupán 5-6 fejszét láttunk összeállítva az úton, mellettük elég kétes kinézetű, feszesen vizslató emberekkel. Aztán előlépett egy aránylag kulturáltabb kinézetű egyén. Nekem azt mondták, hogy ha hátizsákkal közlekedem a határ menti erdőkben, területeken és nem vagyok egyedül, akkor, ha embereket látunk, kezdjünk el egy kicsit hangosabban, magyarul beszélgetni (semmi allah akbar és egyebek J). Működött, mert ahogy meghallották, hogy kik is lehetünk, egy kicsit oldottabban viselkedtek és álldogáltak tovább. Pár szót váltottunk a közmunkások vezetőjével, aki bár nem érdeklődtünk ez iránt, elmondta, hogy el fogják takarítani az úton lévő gallyakat, ágakat. Ezt a közeljövőben erre járó turista társaink nevében megköszöntük és további szép napot kívánva továbbviharzottunk a Vekeri-tó felé.

            Erdőfoltokon keresztül, néha mezőgazdasági terület, néha füves irtások mellett vezetett az út egészen a piros kiágazásig („Raport-út”, vajon miért ez a neve?), ami a Mézes-hegyi tónál újfent egyesül majd a kékünkkel. Egy elég érdekesen jelzett tisztás szélén eszembe jutott, hogy Hörpölin is itt kavarodott el egy kicsit, ezért szorgalmasabban tekintgettem a telefonomra, de akkor már megláttam az erdő szélső fáján a kék jelet. A mező mellett elballagva, betérve újfent és újfent az erdőfoltokba, pillanatok alatt elértük a Kati-ért és az országutat. A műúton besétáltunk a kempingig, ahol csukló tájékukon tűpárnával felfegyverzett amazonok fogadtak minket. Kiderült lakodalom lesz, de „nyugodtan jöjjünk, pecsételjünk, használjuk az ital- és kávéautomatát”. Így is volt, bár megállapítom, a pecsét lánca mindig tíz centivel rövidebb a kelleténél, így néhol elég körülményes a pecsételés. A nagy üdítőzés, étkezés és kávézás egy kicsit elvette az időérzékünket, jó negyven percet dumáltunk, tehát indulnunk kellett.

            Vissza a Kati-ér töltésére, ami megmutatta az AK rosszabbik arcát is egy kicsit. A Mézes-hegyi tóig bokaakasztó, gáncsoskodó aljnövényzet és alattomosan ezekben megbúvó gödröcskék tettek arról, hogy menettempónk közel felére csökkenjen. Látnivaló sem nagyon volt, csak a vészrikácsolást bevető erdőlakók jelentettek eseményt, esetleg a sűrű vadcsapások, amelyeken inni jártak ide a különféle jobbnál-jobb bakancsot viselő élőlényeg. Legalább is a meredek ér falán történő felkapaszkodásukból erre következtettem. A tónál viszont mi keveredtünk el és észre sem vettünk, hogy egy darabon nem a kéken mentünk, benéztünk egy jobbkanyart, helyette a szép, széles úton beszélgettünk tovább. No, ezt le sem írtam, mert e kis hiba miatt lehet, hogy nem lesz meg a kékkör. Olyan szőrös szívűek ezek az ellenőrök. Istenem, csak ne kelljen ide a világvégére visszajönnöm ezért a 250 méterért! Minden esetre nem fordultunk vissza. Mea culpa, mea maxima culpa!

            Pillanatok alatt elértük a Csonkás-tó pihenőpadjait. A tóból szinte semmi sem látszik, teljesen benőtte a nád, és talán víz sem nagyon volt benne. Innen a Mézeshegyi-főcsatornát keresztezve már láttuk a két lovardát. Az egyik mellett elhaladva egy kicsit bizonytalan voltam, hogy melyiknél is lesz a pecsét, de egy rikítóan kékhajú testvérpár, a magas lóról eligazított, hogy a műúton balra és száz méter az elitzóna. Nem tudtam mire vélni, de hamarosan fény derült a dologra.

             A műúton tényleg nagyon közel volt a következő lovarda bejárata, aminek mellékkerítésén úgy cirka 10-11 pályázati tábla lógott. Megálltam a bejárat melletti fánál, ahol a pecsét lógott, és elkezdtem az adminisztratív melót. Ekkor egy Mercédesz sport limuzin kb. 100-110 km/órás sebességgel, a föld felszínétől szerintem mintegy húsz centiméterre légpárnázva, besiklott a kapun, és bár én nem arra fogadtam, hogy meg tud állni, megállt. Ebben a pillanatban két „pezsgőstárcakezű” leányzó (ilyen alakú nőket eddig csak a Ludas Matyi Balázs-Piri Balázs karikatúrákban láttam) bukkant fel és szokott rutinnal pattintották fel a másik kezükkel a hátsó ajtókat, ahonnét érdekes emberek szálltak ki és szintén szokott rutinnal kapták el a pezsgős poharakat, no meg egyebeket. Biztos jó kis lovarda lehet, de nem biztos, hogy mindenki lovon lovagol.

            Pecsét megvolt, vissza a műúton, és egy cirka 2-2,5km-es talpalás várt ránk a víztározóig. Ebből sokat nem észleltünk, mert túl akartunk már lenni az első napon, ráadásul még várt ránk az esti DEAC-SZEDEÁK kosármeccs vendégszurkolói kihívása. Minden esetre jól járható földúton értük el az üdülőket, majd szinte észre sem vettük a Fancsika III. víztározót, annyira be volt nőve. A Fancsika II-höz a műúton érve a barátomat azzal vigasztaltam, hogy kocsival elmegyünk egy nem messze lévő, remek kilátóhoz (Látó-hegyi régi kilátó, kicsit felújítva, megvasalva), ahonnan… Mint kiderült, semmit nem látni, mert lombkorona alá került az idő múlásával, csak egy nyiladékra látni rá, ami mint kiderült a Fancsika I. náddal benőtt, szinte száraz medre volt. Csalódás volt, de vége az első napnak, visszaültünk a kocsiba és már csak a másik kocsiért kellett visszamennünk, és irány a szállás.

            Gyors tisztálkodás után egy nyögvenyelős kosármeccsen, hatszáz debreceni vadkakas ellen hathatósan fellépve, kiszurkoltuk a győzelmet, amit a meccs után a hazai szurkolók is megsüvegeltek. A szurkolás után hangtalanul mentünk vacsizni és még hangtalanabbul ájultunk a Nagyerdei Apartman szobájának ágyaiba. Hosszú nap volt (33,7-t mutatott a telóm), sok élménnyel és még mindent le sem írtam. folyt.köv.

jzp2107 Creative Commons License 2017.10.10 0 0 63891

Még annyit -esetleg mást is érdekel- hogy ha úgy praktikusabb vagy bármi okból kényelmesebb, nem kell feltétlen okosteló és mapillary app, bármilyen geotaggelt képet fel lehet tölteni kézzel..

GPS-ed van, gondolom fényképeződ is, csak annyi a lényeg hogy a két kütyü órája egyformán járjon, vagy legalábbis tudd az eltérést

Hazaérve én xnview-val szoktam tömegesen leméretezni a képeket (természetesen bármi mással is lehet, vagy akár ki is hagyható ez a lépés), aztán geosetter-rel összehozom a trackloggal a képek pozícióit (meg lehet adni a szinkronizáláshoz a két eszköz órájának eltérését, ha kell), utána mehet is fel a mapillary.com-ra

Miután ott publikálódott (max néhány óra), még át szoktam futni hogy az arc- és rendszámeltakaró nem volt-e túlbuzgó, bár az utóbbi időben sokat javítottak rajta, még mindig hajlamos az irányjelző táblákat kitakarni, szerencsére kézzel le lehet róla szedni

Előzmény: HEV (63890)
HEV Creative Commons License 2017.10.10 0 1 63890

Köszönöm a Mapillary információkat. Átrágom őket és természetesen mindkét része érdekel ha sikerül beletanulnom.

donjuan1984 Creative Commons License 2017.10.10 0 5 63889

Hát igen, nekem nem is volt gondom :) 

Igen, már nincs is meg az a karó, ráadásul épp a rossz irányba vinne :)

Előzmény: olahtamas (63888)
olahtamas Creative Commons License 2017.10.10 -7 0 63888

Ha térkép vagy GPS van a túrázónál, akkor meg minek a turistajelzés? :)

A 2. pontnál általad fotózott karó, olyan közel van a szántáshoz, hogy azt az első mezőgazdasági gép kifordítja, ami arra jár!

Persze ha az úthoz van közelebb, akkor meg az úton haladó járműveknek kerülhet az útjába.

 

Előzmény: donjuan1984 (63884)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!