Sajnos nem egyedi eset. Én a Mária úton találtam több hasonló felerősítést.
Ráadásul Fokozottan védett természeti területen haladt át az út. A képeket elküldtem a Mária út Egyesületnek, kérve ezek és számos más festési hiányosság megszüntetését. Még választ nem kaptam. Ez 2016 nyarán történt!
Ma sétáltam egyet Ják és Szombathely között.A Szent Márton útvonalon van egy kis pihenőhely kialakítva a jáki erdőben,ahol az alábbi képeket csináltam.Tényleg nem lehetett volna valami más rögzítést kitalálni?Nekem nagyon szúrja a szemem...
Igen, Szűcs Sándor építész tervezte és építtette a tornyot. A tervezés valóban már egy évvel korábban megkezdődött, de a tényleges építés 1900 tavaszán történt meg, a hozzá vezető túraút kiépítésével együtt.
Szűcs Sándor a város vezető építésze volt, akinek sok más létesítményt is - (Miskolci Deszka templom, Avasi és Szentléleki turistaszállók azok több ízbeni bővítése, stb.) - köszönhetünk. 1932 és 39 között, haláláig Ő volt a Miskolci Bükk Egylet elnöke.
A pontos adatok azért jönnek most elő, mert épp a pályázat kapcsán most készítem a Zsófia-kilátó történeti összefoglalóját.
Igen, ennek én is örülök hogy végre keletre is jut egy kis pénz, olyan kilátókra melyeknek értelme is van.
Köszönöm a pontosításokat!
Valamikor azt olvastam a Turisták Lapjában hogy 1899-ben egy miskolci mérnök ember tervezte és építette meg a Zsófia-tornyot, még a neve is megvolt, de nem kerestem ki, csak úgy emlékezetből írtam.
A 60-as éveket asszem a Bükk topikban írta valaki, ezeket a dátumokat raktam össze.
Ez a pályázat végre a keleti hegyeink infrastruktúráját érinti. Ráadásul a 11 pontból kilenc közvetlenül is a mi területünket.
A Zsófia-kilátóval kapcsolatban viszont adatpontosítanék. A kilátó avatására 1900. június 3-án került sor és több, mint 40 évig szolgálta a turizmust. Valamikor a II. Világháború éveiben dőlt össze. Az utolsó hiteles híradás 1941 őszéről származik, amikor a Miskolci Bükk Egylet közgyűlése határozott a kilátó kincstári kezelésbe adásáról. Ekkorra már az állaga annyira megromlott, hogy felújítása halaszthatatlanná vált, illetve ekkor a szakemberek lebontását is megszellőztették.
A jelenség valóban vegyes, az én tapasztalatom, hogy nálunk a nagyobb csoportok korosztálytól függetlenül némák. ha egy-két fős túrázóval akadunk össze, nagyobb esély van a kölcsönös köszönésre. Sajnos ez többnyire magyar jelenség.
Ugyanez külföldön más. A napokban a Lengyel-Tátrában jártunk. Köztudott, hogy itt még hétköznap is annyian túráznak, hogy behorpad a hegy. Szinte mindenki köszön mindenkinek, pedig ugye nyelvtávolságra is vagyunk egymástól. A Liliom-hágó - Svinice közti szakaszon egy hágcsószorosban több mint tíz percet vártunk az ellensodrás elfogyására. Mégse unatkoztunk, mert folyton oda-vissza köszöntünk, sőt biztatgattuk egymást.
De ugyanezt elmondhatnám az El Caminóra is, ahol a leggyakoribb mondat a Bon Camin! Nálunk egy Jó utat! többnyire beszorul.
Okés,de a tanárnő azért visszaköszönhetett volna.:)Különben szerintem is vegyes a kép,bár azért az öregebbek jobban hajlamosak köszönni(akár még előre is).
Azon a vidéken -a főváros környékén- rengetegen vannak az erdőbe egy ilyen szép napon. Úgy ahogyan a városok utcáin, ilyen forgalomban az erdőben is el-elmaradozhat a köszönés, teljesen logikus okokból, mert például akkor csupán ebből állna a túra hogy köszöngetnek a szembe jövőknek.
Távol a fővárostól, ritkán járt vidéken múltkor (konkrétan a Keskeny-réten) MINDEN tanuló és a tanító nénik is köszöntek. Egy komplett egri osztály volt, ugyanis még beszélgettem is velük...
ők voltak azok
Felesleges ilyen hamar és ilyen negatívan ítélkezni, pláne ennyiből. Nem is túl okos dolog.
Az OKT-n jártunk a Pilisben és a Visegrádi hegységben 2 túranapon. Most az első szakasz beszámolóját osztanám meg Veletek .A beszámolót és a fényképalbumot itt találjátok. Itt csak címszavakban írnék az első napról:
Dobogókő-a hazai turistáskodás bölcsője,csodás panorámák (rossz nyelvek szerint a Magas Tátra is felfedezhető alkalomadtán :D :D)
Turistamúzeum -korlátozott nyitvatartással
Báró Eötvös Lóránd Turistaház-reggel 9es nyitással,du 5ös zárással egy 4cl és egy 2cl Tatra tee (52°) 1500 huf
Méltatlanul elhanyagolt Hősök Emlékműve-jól értesültek szerint tervbe van véve az újabb felújítás,ráférne
A csodás Zsivány-sziklák
Dera -patak Szurdoka-kicsit többet vártam tőle( nagyon szubjektív vélemény)
Csobánka-ebbe a gyöngyszembe igazán betérhetne a kék,lenne akkora durranás mint a Szentkút
Kevély-nyereg- erős kapaszkodás,még fickósabb ereszkedés. Lefele találkoztunk egy iskolás osztállyal 13-15 közt lehettek,a csoportból ha öten ismerték a köszönés fogalmát,ráadásul előre köszöntünk,mert volt velük egy huszonéves "tanárnő" is ,de ő sem viszonozta az üdvözlést. Mi lesz ebből a korosztályból,ha ilyen példát lát?
A Bükk topikban mutatta meg ezt az írást egy topiktárs, tulajdonképpen a Nagy-Eged mellett több kéktúrás hely felújítását is tervezik, remélem hogy mindenre jut majd a keretből, amit az MTSz kap.
"Bélyegzőért is mentem már vissza így, mikor valamiért nem tudtam bélyegezni egy adott pecsételőhelyen."
Köztudottan én kicsit szabadabban értelmezem a útvonalkövetés szabályát, s így inkább beleiktatom az ilyen helyeket a túrába. Érdekes gondolatok születnek ilyen alkalmakkor.
pld: Fancsikai romoknál: "...közben arra gondoltam, vajon mennyi ember élt itt, milyen volt az otthonuk, hogyan éltek? Ésszel nehéz elgondolni, pedig azok is örültek és búsultak… Már csak az éjszakák hangulata és a távoli csillagok hunyorgása mesél azokról a régi életekről." idézet: hadidoki.ini.hu
"Az utolsó napi kocsikázás már hagyomány nálam. Általában magányos kultúrakereső, múzeumjáró vagyok."
Vannak köztünk hasonlóságok testalkat terén is, és ebben is. :-) Általában én is egyedül megyek, mert a családot -hogy is fogalmazzak szépen- mérsékelten érdeklik például az Árpád-kori templomok, várak, és egyéb műemlékek. Túrák után is felkeresem azokat a helyeket amik kimaradtak és mégis érdekelnek, és családi kirándulások alkalmával is szoktam egy-két órára külön utakat járni.
Persze a látványos, szép helyekre ők is szívesen jönnek.
Például az Örvénykő, vagy a Lillafüredi kilátó-kör első szakasza örök emlék marad, de akár a Csobáncot is említhetném.
Ugyanakkor például a szintén Lillafüreden található Kohász Múzeumba eszembe sem jut elvinni őket, annak ellenére hogy nekem nagyon tetszett. (Kohász Kéktúra során ott bélyegeztem és meg is néztem)
Vagy mondjuk a mátrai Nyesettvárat sem hiszem hogy nagyon értékelnék. Ehhez az kellene hogy érdekelje őket, de nem baj ha nem.
Picit tréfásan jó múltkor utaltam is erre az aprócska "problémára" például ebben az írásomban, a harmadik bekezdésben, a Tarányi-présház fotója alatt:
No azért egy-két dolog hozzátartozik az igazsághoz (nem pont olyan sorrendben, ahogy említetted):
Ő, - a barátom az értelmi szerzője 2010-ben az OKT kezdésének, akkor még nem sejtettem, hogy Kékkör lesz belőle. Persze mindig én voltam a szervező és a logisztikus.
Rengeteget mentünk együtt, volt kilencnapos Zemplén-Cserehát, volt kezdetnek 41km-es, eltévelyedéses Kőszeg-Szeleste 41km és egyebek is. Tehát, nem kezdő Ő sem. Sajnos a hét főből ketten maradtunk az AK-ra, bár az elején még négyen mentünk Rémig.
Én szinte minden hétvégén túrázok, BK..., Ő viszont két és fél éve semmi. No itt volt a gond, ezt felejtettem el.
Sajnos szakasz választáshoz, nem túl nagy a választék, Ludashalomtól felfelé nem sok más jellegű hely akad.
A hellyel, legalább is első két nap, semmi gond nem volt. Élveztük. A gond, talán a hossz volt, ami gyűlt a térdben. Szerintem is a gáton való és előtte lévő boka- és térdnyűvő út vette igazán igénybe a térdét.
A holtponttal semmi gond, én személy szerint szeretem, mert optimista ember lévén, tudom, hogy utána jön a totális feltöltődött "tombolás".
Hát az alkatunk mindkettőnknek ún. antiropi. Sajnos én is centináriumi alkat vagyok, de a filozófiám az, hogy amíg bírom kondival, és orvosilag minden rendben van, addig nem fogyok. Ő egy kicsit (nagyon?) nagyobb alkat. Szóval "edzés" nélkül ilyen alkattal megjósolható volt az eredmény.
Az utolsó napi kocsikázás már hagyomány nálam. Általában magyányos kultúrakereső, múzeumjáró vagyok.
Sajnos elég rossz a szemem, az utolsó apró betűs részt nem tudtam elolvasni. :)
Hadidokinak: szoktam sátorral is járni, bár amióta kutyával túrázok, egyre nehezebb. Szerintem is az a túrázás Chimborazo-ja, de sajnos nem mindig tehetem. Ráadásul a barátom nem igazán szereti. Amúgy a logisztika már szinte rutinból megy.
Irigyellek az utolsó napi kocsikázásért, remek helyeken jártál, ötletnek is jó. Egyébként ilyeneket én is szoktam csinálni, legutóbb a Mátrában a Három Falu Templomát kerestük fel így, közösen túra után autóval.
Apróbetűs rész:
Bélyegzőért is mentem már vissza így, mikor valamiért nem tudtam bélyegezni egy adott pecsételőhelyen. :-)
Nekem megfájdul, biztosan a barátodnak is ilyen az alkata.
Még annyi hogy talán kétszer voltam 10 év alatt 3 napos túrán, sokkal többször kétnaposon, és például nekem bőven elég a két nap, pláne ha húzósak. A harmadik nap olyankor már nem élvezhető, legalább is nekem, ezek szerint ti is így voltatok vele, talán ennek is köszönhetőek a mélypontok.
De persze nem vagyunk egyformák, ha hadidokit kérdezed vagy hörpölint akkor 4-5 nap a minimum. :-)
- Ismerek határ mentieket én is, tudom mit műveltek ott két éve... örülök hogy ilyen jól működik a "visszáru" posta, nem kis diplomácia kellett hozzá hogy visszavegyék.
- Ha ignis volt abban volt 4x4-es. Én egy Daciát láttam télen, 30-40 centis szűz hóban felfelé a Kohász Kéken, akkor megfogadtam hogy ilyet veszek.
-Minden túrán eljön egy holtpont, csak az a kérdés hogy mikor. Nyugodj meg, ez a "miajóbüdösfrancnakjötteménideotthonnézhetnématvtakényelmeságyikóból" érzés teljesen természetes bizonyos helyzetekben. Sőt cifrábban is szoktam fogalmazni magamban. Ettől még túrázni jó. :-))
-ha elfogadod a véleményem, szerintem nem a legjobb kéktúra szakaszt választottad arra hogy belejöjjön a barátod a túrázásba, két szempontból sem. Egyik nagyon egyszerű, azért mert nem a leglátványosabb kéktúra szakaszok ezek, lássuk be. Egy tapasztalt túrázó megláthatja benne a szépet, de egy kezdő nem fogja.
Másik, hogy hegynek fel vagy hegynek le nekem nem nagyon fáj semmim. De sík terepen 3-4 km és a derekamtól a térdemen át mindenem megfájdul.
Ilyen nehéz túra bárkivel is előfordul. Nekem is volt már olyan, hogy alig tudtam továbbmenni egy kiszakadt vízhólyag miatt. Majd legközelebb jobb lesz! Sok szerencsét!
Mindig csodálom, mennyi energiát öltök a logisztikába. Szállást foglalni, előre menni kocsival, aztán vissza a másikkal (eleve kell hozzá két autó és két ember). Hasznos órák, és élményekkel teli (hajnali, esti) időszakok mennek el meddőn.
Én lusta vagyok, és szeretek egyedül járni túrázni. Én 3... 5 napot tervezek, hátamon a sátor (16 kg, ez az ára a szabadságomnak) és megyek. Ahol ér az este ott éjszakázom, ha fáradtabb vagyok, akkor kevesebbet. (Persze már ismerem magam, nem nagyon tévedek a tervezésnél.)
Mint írtam, nem vagyunk egyformák, de ha valaki érez vonzalmat, próbálja meg. Hátha Ő is rákap, ahogyan én.
Reggel sajnos nem én ébredtem először. Mint kiderült, a barátom alig aludt valamit. A térdei inkább egy kisebb veknire hajaztak, mint túrára alkalmas alkatrészekre. Nem nagyon beszélgettünk, de abban megegyeztünk, hogy irány Létavértes. Gyors öltözés és költözés, mármint az apartmanból, aztán irány az országút. Hasonló reggel volt a tegnapihoz, hasonló, de talán mélyebb mínusszal. Létavértesen a boltnál nem bírtam tovább és megkérdeztem, hogy akar-e túrázni a mai napon. Azt mondta, hogy akarni akar, de nem valószínű, hogy tud. Elkomorodtam, elkeseredtem, először az első két nap távjában, majd a rosszul összeállított túratervben kerestem a hibát. Persze mindegyik mögött én álltam, talán nem mértem fel rögtön a kondiját…
Gyorsan berongyoltam a boltba, mert nekem azért kellett elemózsia, aztán megegyeztünk, hogy kivisz a cserekerti bekötőútig, onnan én zsák nélkül teljes gőzzel betrappolok Létára, ott átöltöm a túrabakancsot, felveszem a zsákot, kivisszük a kocsimat az ismert kepecstagi homoktenger melletti tisztásra, majd visszahoz Létára és elválunk. Így is lett, alig egy óra alatt letudtam az erőltetett menetes aszfaltot Létára, átöltöztem, kivittük a kocsit, majd Ő nekivágott a szegedi háromórás autókázásnak, ami szintén nem lehet könnyű sajgó térddel.
Kicsit lógó orral és tanácstalanul álltam Léta központjában, néztem a valahova kis hátizsákkal vonuló iskolásokat, aztán nekilódultam a távnak. Valahogy nem akaródzott túrázni. Hideg volt, rossz volt a kedvem, egyedül maradtam, szóval minden olyan hideg és idegen volt. A cél az volt, hogy minél előbb letudjam a Kepecstagig futó 20-21km-es távot, minél több gombát szedjek, és utána uzsgyi haza.
Elindultam az Újlétára vezető műúton és a tempóm jó is volt, de a gondolat az máshol járt. Jó fél óra múlva vettem észre, hogy a műúton nem igazán látom a kék jelzéseket. Gyors gps-ezés és fény derült a titokra, már egy kilométere rossz úton, - hál istennek, nem rossz irányba – megyek. Elfelejtettem letérni balra, a vasútállomás felé. Mivel már a trafóállomást is jócskán elhagytam, úgy döntöttem, nem fordulok vissza, hanem a kékig az aszfalton megyek. Már megint egy „kispistázás”.
Gyorsan elértem, ahol a kék keresztezi (egy kicsit rajta is megy) az aszfaltot, tehát innen jó helyen voltam. Hercig kis présházak és szőlők között vitt az út, majd jött egy fácántelep, aztán eléggé össze vissza kanyargott, mire kiért egy erdők által határolt, végtelennek tűnő, homokos pusztaságra. Itt inkább a füvön mentem, mert a homok piszkosul megfogott. Aztán beérve egy akácosba, megjelentek a gombák. Még válogathattam is, melyik tetszik, melyikért érdemes bemenni a most már remekül tűző nap által kiolvasztott, teljesen vizes fűbe. Szépen gyűltek a tasakok, remek vacsi lesz belőle.
Gyorsan elértem a kék+ kiágazást, ami keresztbe átvisz a kékről a kékre, de itt senki nem tud rövidíteni, mert a pecsét még hátra van. Egy erdőszéli és egy szép erdős séta után meg is lett a fára szerelt doboz. Gyors pecsét, folyadékpótlás, aztán trapp tovább. Merre odaértem, ahol a kék+ visszaköt, már olyan jól működött sárgolyónk központi fűtése, hogy vetkőzni kellett. Nagyon szép, ligetes erdei út után értem vissza ki a nem rég végtelennek tűnő homokos pusztaság másik oldalára. Innen gyorsan elértem – egy összeeszkábáltnak tűnő kis híd beiktatásával – a Pungur-hegyet. No nem egy Kilimandzsáró volt, de tényleg kiemelkedett a környezetből. Egy egész komoly épület állt ott, ami nem igazán volt iskolára hasonlított, inkább valami felújított erdei panzió képét nyújtotta.
Innen elég gyorsan haladtam a jó minőségű homokos úton, keresztezve a Villongó-eret máris a műúton találtam magam. Ekkor telefonált a barátom, hogy hazaért és minden rendben van, ne emésszem magam, menni fog ez. Ezek szerint Ő is látta rajtam az önmarcangoló ábrázatot.
Bekanyarodtam a Kepecstag felé vezető földútra, megcsodáltam egy alkalmi táborhelyet, amit nem hiszem, hogy turista hagyott ott. Kis tűzrakó is volt, meg sült tök és sült kukorica maradványok. Nem állítom, hogy nem erdei munkások hagyták hátra, de gyanús (biztos a keletre néző tájolása miatt). Elég elnyűtt, pocsolyás úton értem el a már említett homoktengert, ahol a kocsim várt. Gyorsan be- és szétpakoltam a szedett gombákat, ledobtam a zsákot és egy üres szatyorral még portyáztam a környéken, míg tele nem lett.
Aztán beültem a kocsiba és támadt egy ötletem. Úgy látszik kezdtem magamra találni. Mivel alig múlt dél, elkocsikázok az Álmosdi csata emlékművéhez, majd megnézem hazánk egyetlen fennmaradt vízi vágóhídját, utána pedig becserkelem a Fancsikai templomromot. Így is lett, és valamivel kettő után nekivágtam a háromórás kocsikázásnak.
Hát ennyi volt a mese hölgyeim és uraim. Két barát vesződése a Debrecen környéki AK-n, négy napba sűrítve. Nekem azért tetszett, főként így utólag, az idő által megszépítve. Remélem, hasznotokra volt. Következik valamikor a Ludas-halom – Mezőtúr szakasz, remélem, nem kell megint két és fél évet várni rá.
Nem lövöm le a szomorú poént, de attól, hogy a következő napon elég magányosan gyalogoltam.
Végigcaflattuk eddig a Kékkört, aztán ez az első ilyen igazán kidőlős eset. Engem már a harmadik napon is nagyon megviselt, de a negyediken egyszerűen nem ment ki a fejemből. Néha hajlamos vagyok magamat hibáztatni olyan dolgokért is, amiről nem igazán én tehetek. Ráadásul az egyik legjobb barátomról van szó.
Szóval, ez a harmadik nap amolyan leki válság volt nekem. És ilyenkor nagyon rosszul érzem magam, nem figyelek, hibázok ...
No mindegy, túléltem(tük) és folytatjuk, csak más felépítésben. Ez így, ahogy gondoltam, legfeljebb egyedül megy. Marad a normál 22-25km/nap, max. három napon át és sajnos a többszöri utazás.
A "figyelemelelterelés" amiről a bevezetőben írtál, nem működött?
És ez a 26 km ez reális?
Reggeltől estig mentetek, jó, volt néhány pihenő de nem olyan kirívóan hosszú, azt hittem 30 fölött lesz..
Ha hozzáadom a kimaradt 6-ot, akkor 32-33, pont ennyit mentetek első két nap is, mitől volt ez mumus? Azt hittem a táv miatt.. A gát uncsifaktora miatt?
Mondjuk, mi kis zsákkal csináltuk, szinte csak napi kaja és folyadék volt benne, persze én tele tudom rakni rendesen minden szirszarral, úgy hogy általában 6-7kg. Az is igaz, hogy állítólag bármit lehet kérni tőlem útközben, adok, vagy megoldom. :)
A Létavértes előtti egyenes még csak most jön. A bekötő útnál szakítottuk meg.
Egyébként a Berettyó gátja még nekem is aránylag rendben volt, de a Pocsaj elkerülő az már egy kicsit kiverte a biztit. Persze lehet hogy azért, mert fél szemmel a túratárs mozgását vizslattal és járt az agyam, a "mi lesz ha"... dolgokon.
Ráadásul Fokozottan védett természeti területen haladt át az út. A képeket elküldtem a Mária út Egyesületnek, kérve ezek és számos más festési hiányosság megszüntetését. Még választ nem kaptam. Ez 2016 nyarán történt!
ők voltak azok
ennyi maradt belőle. Ha megcsinálják szuper hely lesz, biztos vagyok benne hogy rengetegen látogatják majd.
