A múltkor érdeklődtem már itt a JDM főfékhenger ügyében.
Elég jó úton járok a helyettesítés ügyében, Woodo írta régebben hogy fiat (uno, panda) típussal akarta helyettesíteni, de a menet nem passzolt, ezért átrakta a belét a régibe és jó lett.
Azok 19mm körüli dugattyúátmérővel vannak, viszont az enyémből kivettem a régit, és bár kívülről ugyanúgy néz ki, de a dugattyú 15.5mm-es.
Nos mivel a Devecseri márkaszerviz kezei közül való az autóm, bármi lehet rajta (volt is már bolygatva ez a rész), valahogyan szükségem lenne rá hogy kb mekkora átmérőjűek ezek gyárilag?
Nagyjából egyforma lehet minden mopedautón mivel a fékmunkahengerek is hasonlóak.
Valaki megtenné akinek van polcon bontott főfékhengere, rámérne az átmérőre hátulról?
Én már régebben megírtam, hogy a K&H a nyerő, ott szépen kiválasztható a 4 kerekű smk. Teljesen korrekt volt a netes megkötés. Bankkártyával fizettem és egy héten belül már küldték az igazolást a zöldkártyával.
Engem az Allianz szivatott meg a 23 ezres új ajánlatával, ezért lett belőle K&H.
A Netriszkel sosem foglalkoztam, nem érdekel, nem bízom meg benne, talán ha kétszer láttam a felületét.
Mindíg az adott biztosító honlapján kutakodom a megfelelő ajánlatok közt. Lehet hogy több időt vesz igénybe,
de igy biztosabnak tartom.
Szerintem vannak olan biztosítók kik a "különleges" kategóriába tartozó jármúvekre nem akarnak kockázatot válalni,
ezért szabnak ki ilyen drasztikus árakat. Sajnos akkor lesz probléma, ha a többi biztosító is követi ezt a példát.
Ilyen van nekünk is , de a mienk kissé leharcoltabb , viszont rendszámos . Amikor műszakin volt akkor azért kellett egy napot várnom : fönn Bpesten a központban vegyék fel az adatállományba a Dinli Diablo D604R-et , mert Magyarországon még senki nem helyezett forgalomba ilyen járgányt. Gondolom azóta sem .
Egyet hírdettek ( vagy ezt ? ) valahol az Alföldön 259-ért nagyon sokáig , de annak mintha meg lettek volna a kinti papírjai .
Amikor a Trabantosok a kötelező katalizátor-beépítésre kértek amnesztiát többek között arra hivatkoztak , hgy az ilyenjárművek száma fogy : a Barkas már ritkább mint a Jaguár . A hétvégén Zalaegerszegen jártam , a Sport utcában a vasúti kereszteződésnél előttem is , mögöttem is BMW jött . Ilyen bajor lóerőgyárból több tucatnyit láttam , kétütemű Trabantból egyetlen egyet .
A netrisk ráadásul a kvadokat nem bontja tovább . Amikor próbaképp végigzavartam az Aixamet a neten , mintha most január 01-én akarnék váltani akkor az össztömegén és gyártmányán-típusán kívül semmit nem kérdeztek . Hogy L6e vagy L7e -e , hogy köbcenti , teljesítmény , zárt-nyitott , szállítható személyek száma . semmi ... És persze felmerül a kérdés : az Egyesület vérszegény 50 ccm-es Dinli Diablo rendszámos kis kvadját -- ami elvétve mozog közúton azonosan bírálja el , mint a 4 személyes 500-as Aixamet , amibe -- akár autópályán is mozogva -- évente beletolnak extrém módon akár 20-30 ezer km-t ?
Vagy az 500-as Aixamet együtt kell szerepeltetni a 9 kW-os kétkerekű motorkerékpárral ?
Amennyit foglalkoztam vele abból a mopedautósok számára a K@H jött ki győztesen . Egyetlen bűnük , hogy már mi is kaptunk többször fenyegetőző levelet a biztosítási ajánlat tovább nem küldése miatt , illetve alvázszám elírás miatt .
A többszörös különbség valóban érdekes , mert a biztosítás elsősorban tiszta matematika lenne , és úgy nem stimmel a dolog . Bár tapasztalatom szerint a szélsőséges többszörös különbségek a speciális járműveknél ( moped , motorkerékpár , lassú jármű , traktor stb. ) van meg , a mezőny zömét adó gépkocsik között ilyen nagy különbség kevésbé jellemző . Láthatóan bizonyos ügyfélcsoporttal nem kívánnak foglalkozni .
Gondolom te már végignézted a biztosítók ajánlatait, én nem kínlódnék vele. Csak a K&H-nál ugyan annyi a 2 és a 4 kerekű segédmotorok KGFB díja?
Nem tudom mi indokolhatja az egyes biztosítóknál a drasztikus különbséget a 2 és a 4 kerekű segédmotorok díja között, mert elvileg a statisztikákból dolgoznak. Ha a K&H-nak megéri normál díjjal biztosítani a mopedautókat is, akkor elvileg a többi társaság elemzője sem számolhatna sokkal nagyobb kockázatot.
Szóval ha a netrisk-kel próbálkozol akkor már az elején elakadsz , ugyanis mopedautósként választani kell a
-- segédmotoros kerékpár
-- kvad
járműcsoportok között .
Ha te naivul azt mondod : a mopedautó nem kvad , akkor az alábbit hozza ki :
Ha ezen a párszáz forintos nyereségen fellelkesülve elhagyod a jó öreg K@H-t és átnyergelsz az Union-hoz akkor nagyon megszívod , mert többszörös díjat fogsz fizetni . Ha az Union saját honlapját nézed akkor ott élesen elhatárolódik egymástól a "normális" ( tehát kétkerekű ) és a mopedautós segédmotor .
Ha az Union saját honlapján végigjátszod , akkor kiderül , hogy mopedautóra ötszörös díjat szednek :
Ha visszatérünk a netriskhez , és kvadként zongorázzuk végig a dolgot , akkor kiderül , hogy a K&H a nyerő , mert nála a mopedautó ugyanannyit fizet mint a Babetta . És a K&H saját honlapján is erre az eredmémyre jutunk . Ezért írtam , hogy ellenőrizzük a biztosító saját honlapján is a kereső eredményét . Ugyanis ha betolod az Unionhoz a mopedautódat segédmotorként akkor az adatok végleges beérkezése után küldenek egy pótcsekket a díjkülönbségről . Ami tetemes , és nem tudsz mit csinálni mert megkötötted a szerződést , amit csak egy év múlva mondhatsz fel .
A háttérben látok egyet, a tied? Közel 9 év alatt egyetlen darab volt fent a használtautón évekkel ezelőtt Rácalmáson 1,3 millió körül. Azt Franciaországból hozták és kicsit sérült volt.
Legutóbb személyesen egy K&H fiókban kötöttem át az Aixamre a biztosítást, vittem a forgalmi engedélyt (igazolólapot) is, egyből beírták a rendszerbe a rendszámot is. Felárra nem emlékszem, úgy rémlik pontosan annyit kértek, mint amennyit előzetesen számoltam a netrisken (3600 Ft).
Annyi bajom volt csak velük, hogy nem jelentették le a biztosítást a járműnyilvántartásban, ezért jött a szokásos határozat az okmányirodától a kivonásról. De reklamáltam a biztosítónál, és pótolták a lejelentést, kíváncsi vagyok az idén maguktól is eszükbe jut-e, vagy megint nekem kell szólni...
Kíváncsiságból csináltam egy kalkulációt az Aixamre a netrisken, de most a K&H és még 4 biztosító nem adott rá ajánlatot. A legolcsóbb nekem most az Union lenne 3032+910 Ft, de a Signal is csak 3240+972.
Pár éve még a Signalnál volt az Aixam KGFB-je, de egy tolatásnál összekoccant a tükröm a szomszéd kocsijának a tükrével. Az a fura, hogy az én ócska Fiat tükröm még be sem hajlott, de a szomszéd tükrében kitört fűthető üveg. Biztos jó sokba kerülhetett, mert a biztosító felmondta évfordulóval a biztosításomat, ezért kellett átkötnöm a K&H-hoz...
A netrisk-kel csak óvatosan . Nem tudja megkülönböztetni a kvadot a mopedautótól , és emiatt esetleg nem a K&H-t hozza ki a legolcsóbbnak . Aztán megkötöd , és kapsz egy levelet , hogy végleges adatok beküldése után ( vagyis amikor a biztosító számára a forgalmi és rendszám alapján világossá vált : nem kétkerekű smkp-ra kötöttél biztosítást ) véglegesítik a díjat és még megdobnak egy párezer forintos csekkel . Én is így jártam .
Szóval ha valamit kidob a netrisk akkor azt úgy kell ellenőrizni , hogy az illető biztosító saját honlapján is végig kell zavarni -- az általam pár éve év megjátszott esetben is utólag ellenőriztem , és akkor már rögtön látszott , hogy ők külön tarifával futtatják a mopedautókat . Így egy évig volt párezer Ft felár .
Az lehet hogy a vastag a ferodolt és a kúp alá kellett tenni alátétek és nemtudok annyi gázt nyomni mint eddig de majd össze kopik és kiveszem az alatetet és akkor több gázt tudok nyomni de hosszabb útra kéne menni osszesegebe jobb simabban megy 1_2het. Vagy honapmulva többet tudok!
Hát én félek hogy előbb-utóbb a sok motorfékezéstől majd enged valami egyen lőre maradok az eredeti álláspontnál nem hegesztek semmit így legalább ha történik valami el tud csúszni és nem csinál bajt! {de váljon be neked és használd sokáig} azért köszönöm hogy megosztottad hogy milyen lehetőség van..Üdv. János
Lehet hogy jó megoldás de ha megyünk 50-nel és hirtelen el kell venni a gázról a lábat akkor nem ránt rajta? mivel fixen van nekem nem szokott megcsúszni pici gázadásra is fogott rögtön igaz ez a fém-a fémmel érintkezett de nagyon jól megy 85km-t elértem vele de majd meglátom hogy a ferodolossal hogy működik!
Én csak azért írtam, mert nekem az az 1mm többletvasagság a harangban, már elég volt hogy alapjáraton meghajtsa a szíjat. Ezért került a harang alá az alátét. De nálad jóval több lesz mit 1mm.
Kíváncsi vagyok majd a végeredményre.
Nekem itt keletkezett a vastagság különbség, mikor rögzítettem a tárcsa elfordulását.
Még mindíg stabilan müködik vele és eddig még nem fordult meg (kb. 400Km)
Nics slip, motorfék után mikor elenged (szabadon futás), nem pörög fel feleslegesen a tárcsa.
Így csendesebb lett, valamint nem koptatja annyira a perselyeket, a forgáshiány miatt.
3mm vastag a ferodol ezt még egy picit csiszolom amúgy 3 centi hosszú és 1 centi széles csíkokat vágtam alakjára reszelem a többit majd össze csiszolódik!
Már bocs, de nem akarok rosszat beleszólni, de milyen vastagon akarod meghagyni a pakolást rajta?
Mert ha szélesebb lesz a gyárinál, akkor alaphelyzetben jobban megtolja a harang a tárcsát és előfordulhat hogy már alapjáraton hajtani fogja a szíjat. A rugófeszítést már nem is említem.
Ez a probléma nálam is felmerült, mikor a vezetőket belehegesztettem a harangba. Pedig az csak 1 mm plusz volt.
Ezt úgy oldottam meg, hogy egy alátétet tettem a harang belső felénél.