A mozdonyok eredetileg (egybe-)öntött táblával hagyták el a gyárat, szó sem volt szegecselt kivitelről. VasutTOM-al egyetértőleg sok-sok öntvénytábla volt már a kezünk között, de olyan eredeti, gyári kivitelezésű táblával még én sem találkoztam, amelyen szegecselve lettek volna a betűk/számok.
Abban egyet értek, hogy léteztek ilyen szegecselt táblák, de azok szinte kivétel nélkül valamely műhely által utólag legyártott táblák voltak. Azt, amit Veletek készítettek el az Északiban szintén ilyen utólagos, pótló munka volt.
Ilyen szegecselős eljárással készültek pl. 1959-ben a RÁBÁ-ban az Mk48,1001-1010 gépek táblái, csak ott Mk.48,1 után jött az utolsó 3 számjegy jó minőségű szegecselése.
De az Mk48,1011-1012 gépek későbbi táblái, illetve az összes 2000-es gépé egy anyagból készült, semmilyen szegecselés nincs rajta.
Ganzos gépek címeres táblái közül láttam már egyszer-kétszer így, vagy látványosan és csúnyán szegecseltet, de ott a látottaknál mindig az volt a cél, hogy magát a sorozatjelet és a pályaszámot (vagy csak a pályaszámot) lecseréljék rajta. Ilyenkor közelről látszik is, hogy az alap számjegyeket eltávolították a tábláról és a helyükre kerültek az újak.
Pl. 275,064 Sóstógyógyfürdő, ahol az egyik oldali tábla eredeti egy anyagos, a másik pedig valami szerkocsitáblából igényesen átszegecselt változat.
Vagy M28,1004 kevésbé igényes táblái a közelmúltból, szentesi korából.
Sok ilyen eredeti tábla lóg itt a falon, az említetteken kívül mind egy anyagból van.
De az M62-esek szovjet és az M43-M47-Mk45 román öntvény táblái is egy darabból vannak.
Valószínűsítem, hogy a pályaszám nélküli "alap" táblákat kis számban, pont azért öntötték, hogy majd jó lesz pótlásra és/vagy része volt az öntészeti eljárásnak aztán pont azért tették félre, hátha szükség lesz még ilyenre.
De ott vannak az egy anyagos öntvény Ganz-MÁVAG gyártási táblák és például azok "északis" pótváltozata, ahol már a megfelelő felöntésre beütővel kellett a számokat felhelyezni...
1984 ben mikkor tanuló voltam az Északiban akkor azt kaptuk feladatképpen hogy az akkori Landlerből hozott számokból és betűkből az Északi szertárában még készletben lévő öntött pályaszám alaptáblákra fel kellett szegecselni a múzeumi kiállított gőzösökre készült táblákra a szükséges számokat és betűket. Az alaptáblák pontos sablonnal voltak kifúrva számérték szerint . Az így előre kijelölt pontos helyre kellett a számokat felilleszteni és speciálisan erre a célra készült szerszámmal hátulról elszegecselni ,majd a tábla hátoldalán a rögzítést zömíteni és eldolgozni . Emlékeim szerint vagy 40 táblát kellett akkor csinálnunk Akkoriban is ellopták az állomásokon kiállított mozdonyok tábláit és ezeket pótolták . Nekünk tanulóknak jutott a csicskamunka , Annyit még hozzátennék , hogy az alaptáblák akkor már régebbi aluöntvények voltak a 60 as 70 es évekbeli öntések lehettek. Egyébként akkor rengeteg leszerelt mozdonytábla volt az Északiban ,nem volt probléma szerezni eredetit.
A MÁV 377,269 mozdonyon vesszős tábla volt 1979-ig, majd Sarkadon, a cukorgyárban nem volt címeres táblája. Utánna a szeszfőzdénél meg már vessző nélküli a címeres öntött tábla. Jól fotózott mozdony, azért is hivatkozom rá.
Más: a MÁV Gépgyárban 1873-1955 között gyártott gőz lokomobilok (nem önjáró és önjárő gőz traktorok, vagy gőzekék, cca. 15 000 darab) is szerkezetszám szerint voltak gyártva és jellegraj maradt -e fenn róluk? Kutatta őket valaki?
A nálam lévő Öntvény alaptáblán a számok nem szegecselve vannak, hanem egy különleges eljárással vannak ráhelyezve, amit aztán sérülés mentesen el lehet távolítani. Eredeti sablon számok vannak a táblámon.
A mozdonyok sorozat és pályaszámát jelző számokat, illetve betűket külön betűkből kellett felszegecselni az alaptáblára.
Nem vagyok egy tábla szakértő, de azért elég sok ilyen megfordult a kezemben. Egyetlen egy darab olyat nem láttam, amin szegecselve voltak a számok.
Szerintem úgy csinálták, hogy az alaptáblára rárakták a kívánt feliratot és úgy vettek róla öntő mintát. Vagyis minden tábla ami felkerült a gépekre, egy darabból lévő öntvény.
A pályaszámtáblákról egy röpke gondolat, illetve tájékoztatás.
A MÁV szabványú (1980-ig szabványban lévő) vontató jármű jelzőtáblák tekintetében az aluminium öntvényből készített pályaszámtáblák gyártása a következőképpen történt. Minden egyes öntvénytábla egy un. alaptábla volt, amely tulajdonos állam címerével, illetve a tulajdonos vasút rövidített megjelölését kellett tartalmaznia.
Az alaptábla az állam címerrel egy öntvényből volt készítve. A mozdonyok sorozat és pályaszámát jelző számokat, illetve betűket külön betűkből kellett felszegecselni az alaptáblára. A szegecselés a tábla hátulsó részéről történt, így alakult ki a mindannyiunk által jól ismert pályaszámtábla.
Istvántelken mind a mai napig megvan az alaptábla öntőmintája, illetve a betűk és számok öntőmintái, tehát bármikor készíthető az eredetivel azonos minőségű pályaszámtábla igény szerint. Sajnos a vasúti ereklyék piacán egyre sűrűbben előfordulnak rossz minőségű, hamis öntészeti eljárással készített pályaszámtáblák. Ezek a legrosszabb minőségű homokformákkal vannak öntve. Ilyeneket gyűjteni, illetve velük foglalkozni értelmetlen. A pályaszámtáblákon lévő vesszőjelzet bizonyos esetekben átszámozott mozdonyra ad utalást.Az a feltételezés, hogy a vessző vagy vessző nélküli pályaszámtáblák hamisak nem állja meg a helyét.
Hát a vasút után úgy, hogy a mozdonyokat leselejtezték elbontották, így sokan menekítettek róluk meg táblákat. Királyi címeres táblák esetén azok lecserélésre kerültek, így amelyet nem oszvasztottak be az menekült meg, illetve ha valaki eltudott anno belőle tenni. Állomáson kiállított gépek esetében sokszor nem az eredeti táblái kerültek rá fel, hanem amit után öntöttek, mert mások fűtőházi alkalmazottak eltették maguknak még mielőtt kiállították volna, és még sorolhatnám az eseteket.
Pl interneten időnként egy két példány eladóvá válik, vatera ebay stb. Gyűjtőktől is hozzá juthatsz ha valaki épp ad egyet el. Vagy ha szerencséd van egyet ajándékba kapsz valakitől. És még sorolhatnám.
A 424,306-os mozdonytáblám egy ismeretlen pályaszámú 424-es mozdony címeres táblája. Eredetileg másik mozdonyé volt, pár éve a Nagykanizsán kiállított gép restaurálása közben került elő ez a tábla, melyen a címer és a 424 felurat az eredeti a többi szám helye a táblán üres volt. Az üres számok helyére került fel a 306-os szám, és végül az így kapott minta alapján öntötték a gépen lévő mai táblákat.
22,034 M 324,1579 J 424,036 424,151 G 424,254 424,306 G 424,317 G 424,325 G 424,361 G 424,361 375,1003 375,1026 376,578 V42,536 M63,010 Mk45,2004 V43,1190 490,056
GySEV öntött táblák: 520,030 H 403,507 123
Gőzdóm táblák gyári számilag: 3827 (324,540) és 7429 (424,273)
Gyári táblák: V41,507 V41,514 M44,136 M40,224 JZ 641,105 M62,908 GySEV M32,2051 DVM2 ipari Ózdi kohászati művek M41,001 GySEV (M41,2208) M41,2184 valamint két MÁV 62-es gyári tábla
Közte Oszakában is. Igaz valami metró szerű, de van valami "falura" kimenő vonala is, lehet, hogy oda felengedték? Vagy valami telepen bérelt egy félreeső mellékvágányt magának :-)