A Börzsöny gyönyörű, pláne így ősszel. Viszont jól látjátok, komolyan kell venni a maga 900 m körüli csúcsaival. Nagyon meg lehet szeretni, bár nekem aránylag közel is esik a budapesti lakhelyemhez. Szép környékeken jártatok, de (mint általában a kéktúra) csak alig ad ízelítőt a hegység szépségeiből. Majd később érdemes lenne visszatérni, mert a Börzsöny megérdemli.
Okt.19.én jártuk le a Nagymaros-Kisinóc th. közti szakaszt.Sajnos a várt panorámák ezúttal is elmaradtak számunkra,de az idő a köd ellenére nagyon rendben volt. Mi még nem túráztunk a Börzsönyben,de nagyon ,megfogott bennünket a zártsága és a csodái. Élveztük a meredek kapaszkodókat és lejtőket. Sajnos mind a Törökmezei,mind a Kisinóci th. csak korlátozottan működött hétköznap lévén. Bár azért Törökmezőn be tudtunk csókolni egy-egy Staroprament. Hétköznap ellenére több túrázóvalés egy csoporttal is találkoztunk,kikre az alant említett jelzők illettek. Kóspallagon szálltunk meg JOE Bácsi Börzsönyi Házában,amit csak ajánlani tudok mindenkinek.Nagyon kedves,aranyos igazi békebeli Úr a gazda.
Háromszori halasztás után, amelyek legfőképpen a rossz időjárás előrejelzések miatt voltak, végre negyedszeri időpontban, július közepén el tudtam indulna erre a rövidebb két napos túrára. Az SNP útvonalán 17 km-t tettem meg (619 m szinttel), de a kitérők hossza is közel ennyi volt, szám szerint 14,5 és ezen kívül volt még 800 méter kényszerű hosszabbítás.
A túra két mozgalomban is folyt, először is a NVSP, vagy röviden csak Nájvyššienek nevezett hegycsúcsfelkeresős túrán érintettem egy Sztracena feletti magaslatot, az 1156 méter magas Holló sziklát (Havrania skala), majd visszatérve a faluba tettem meg még egyszer a Voniarky felé vezető 3,5 km-es utat, ahogyan májusban is tettem. Immáron az SNPO-n Voniarky után nagyjából egy kilométerrel sátraztam, majd másnap tettem meg a Garamfőig vezető utat, az 1268 méteres Borovnyákra tett kitérővel együtt. Mivel az előbb már említettem a sátrazás tényét, így ennek megfelelően nagyzsákkal mentem, ahogyan sokadszorra az SNP-n, önellátó módban.
Tekintettel arra, hogy Besztercebánya felől napi 2 vonatpár közlekedik Sztracena (Margitfalva) felé, ebből a reggeli vonatpárt Magyarországról elérni esélytelen, a délutáni vonatpárhoz pedig nem kellett a hajnali első vonattal utaznom, ráértem fél 7 magasságában kiérni az állomásra. Eseménytelen út után szálltam le Komáromban, majd sétáltam át a szlovák oldalra. A komárnoi állomás előtti boltból történő sörbeszerzésre ezúttal is jutott idő. A 8:42-kor induló személlyel mentem el Érsekújvárig, majd átszállás után emeletes vonattal utaztam Galántáig, ahol csak fél órát kellett várni a Besztercebánya felé közlekedő gyorsvonatra. Rutinos módon a vonat elejébe szálltam fel az egyik fülkés kocsiba, így kényelmesen és nagyrészt egyedül utazhattam le a 171 km-es távot. Zólyomból már 10 perc volt a vonat késése, Besztercén 5 perc van átszállni, de a kalauz megnyugtatott, hogy megvár a margitfalvi vonat. Így is történt, Besztercén gyorsan átsiettem az első vágányon álló 3 kocsis vonathoz, mely szintén 10 perc körüli késéssel indult, egy öreg Búvár becenevű dízelgéppel az élén. Eleinte nem túl izgalmas vonalvezetésű vasútvonal, de az elejétől már szépen látszik az Alacsony-Tátra. Egy-egy pillanatra megpillantottam a májusi eleji Alacsony-Tátrás túrám főbb állomásait, köztük a Chopok-ot és a Gyömbért. Borosznófürdő (Brusno kúpele) után helyenként már szebb részekén egy patak szomszédságában haladt. Zólyombrézó (Podbrezová) állomás épületének nagysága meglepett. Ezután egy vasgyár látszódott a patak túloldalán, majd egy elágazás (Chvatimech) után nem sokkal érkeztünk Breznóbányára. Idáig van normálisnak nevezhető menetrend a vonalon, innentől a két gyorsvonatpárt leszámítva már csak pár személyvonat közlekedik a Vereskőig, a hosszú vasútvonal szakaszhatáráig, ugyanis a 172-es számú vonal Besztercebánya-Vereskő között húzódik, a folytatása Margitfalváig a 173-as számot kapta. Brezno után egy elágazás (Brezno Halny) van jobb kéz felé, ezen a vonalon Tiszolc és Rimaszombaton át Feledre lehet eljutni. Jó 60-as tempóban robogtunk át az állomások és megállóhelyek jó részén, ahol megálltunk azok is szépen fogytak ahogy haladtunk: Benyus (a róla elnevezett hegynek a következő túrán lesz szerepe), Polomka, Závadka nad Hronom, Helpa, Pohorelá. Útközben nézegettem a keleti Alacsony-Tátra hegyeit, amelyek között fogok haladni, a következő és egyben utolsó SNP túrámon (természetesen az első bejárás keretein belül, második bejárást nem tervezek, legfeljebb a legjobb helyekre mennék újra el, „best of” jelleggel). Egyre jobban közeledett a tetején tv tornyot viselő Király-hegy, mely jelezte, hogy nemsokára célhoz érek. Ezen a vonalon is volt néhány lerongyolódott állomás, például a Vereskő előtti Nová Masa, amely több vágányos állomásból deklasszálódott megállóhellyé, azonban vakolathiányos magyar építésű állomásépülete továbbra is sikerrel dacol az idővel. Vereskő és Dobsinai jégbarlang állomások között a reggeli és délutáni oda-vissza gyorsvonat jelenti a kötöttpályás közlekedést. Garamfő (Telgárt) állomáson nem álltunk meg, viszont a falu túloldalán lévő Telgárt penzión megállónál igen. Érdekes építészeti megoldás láthat aki erre jár: a megállóhely egy híd és egy alagút közötti rövid területen helyezkedik el (a peronra nagyjából 2 kocsi fér fel), az alagút spirál alakban tekeredik felfelé, nem kis szintkülönséget legyűrve, majd a megállóhelyről is jól látható szép viadukton halad tovább, nem sokkal később Garamfő határában egy másik viadukt is található a fenyveserdők ölelésében. Dobsinai jégbarlangnál állomás után Sztracena következett a szép vasútvonalon, a tíz perces késésből több is lett, de itt már nem bántam, hogy 15:40 helyett nagyjából 55 körül szálltam le a vonatról.
1. kanyargás az Alacsony Tátrai hegyei alatt
2. Telgárt penzión megállóhely, jól látható az alagút és háttérben a viadukt is, kereken egy nappal később itt fejeztem be a túrát
3. Sztracena és a jelképének számító sziklás háttér, a vonat ablakából
Tervem a következő volt: nagyzsákomat a Sztracenán áthaladó 67-es úton a kis faluban elhelyezkedő Statá Krčma nevű fogadóban hagyom, majd a barátnőmtől kölcsönben lévő tornazsákkal mászok fel a Holló sziklához és onnan visszatérve a kocsmához megyek tovább az SNP felé. Így is tettem, bátran próbálkoztam a fogadóban, ugyanis már email-ban kommunikáltam velük, amikor kerestem Sztracenán szállást, de ez nem sikerült (eredetileg nem akartam nagy zsákkal menni). A középkorú úr meg is engedte, hogy ott hagyjam a nagy cuccomat, ezek után visszatértem a központban lévő buszmegállónál lévő smerovnikhoz, innentől a zöld jelzésen mentem Občasný prameň elnevezésű forrásig. Az út egy rövid utcácska és a temető után hatolt be a Sztracena jelképének számító két sziklás hegy közé. A temető után hallottam és láttam a délutáni vonatpár Beszterce felé tartó vonatát kigyorsítani a megállóból, ekkor megbántam, hogy nem figyeltem erre jobban oda, ugyanis szép képeket lehetett volna csinálni, akár innen is de az erdő miatt ez már nem volt lehetséges. Az ösvény egy szerpentin után is meredeken emelkedett a köves területen, közben többen is jöttek velem szemben lefelé, köztük kisgyerekek is szüleikkel. Tetszett a sziklás és vadregényes ösvény. Elérve az aktuális tetőpontot az ösvény emelkedése megszelídült, majd némi lejtés után hangulatos ösvényen jutottam el a zöld jelzés végét jelentő forrásig 960 méter magasságba, 155 méterrel feljebb a falutól. Emléktábla és pihenőhely volt a forrás mohás foglalata környezetében, július közepén is jéghideg vizet adott a forrás, a fém tartályba benyúlva szinte sajgott a kezem a hidegtől. Innentől a sárga jelzésen mentem tovább, jócskán emelkedős ösvényen és egy újabb tetszetős sziklás rész (itt volt egy kis rövid barlang is) után értem fel a Holló szikla alatt lévő kiágazáshoz. Itt volt a smerovnik, de a kilátóponthoz még egy kicsit feljebb kellett menni. Az elágazás és a tényleges kilátópont között volt egy másik pont ahonnan nyugat felé és észak felé egy darabot lehetett látni a Magas-Tátrából. Egyből lelkes lettem a „nagy” Tátra látványára, amelynek csak a keleti fele látszott, de mégis alig vártam a 1,5 hónappal későbbi túrámat melyet oda terveztem. A délutáni napsütés szépen megvilágította a sziklás csipkéket a láthatáron. Kicsivel feljebb érve érkeztem meg a szép és kiterjedt kilátást nyújtó kilátóponthoz. Déli és délnyugati irányba szépen el lehetett látni messzire, megérte feljönni ide, tetszett a kilátás! Leültem a padra elmajszoltam egy banánt és egy „csúcs csokit”, ez volt tehát a Szlovák paradicsom nájvyššie pontja.
4. az előbbi sziklák előtt immáron gyalogszerrel
5. vadregényes ösvény vezetett felfelé
6. Občasný forrás, jobbra a sárga jelen a Holló szikla felé
7. egy darabka Magas Tátra
8. kilátás a Holló szikláról déli irányba
Nem sokkal később próbáltam kicsit keresgélni, hátha találok a Tátrára jobban rálátó pontot, de a sűrű erdő miatt ennek nem láttam esélyét. Visszatértem a kiágazáshoz és folytattam az utamat lefele. Egy szép réten vezetett át nem sokára az utam, majd ismét erdőben haladtam tovább. Alapvetően ösvényeken haladtam, de időnként keréknyomon is, helyenként szép rálátás nyílt a Király hegyre a tv toronnyal. Nem sokkal később kezdett beszűkülni a völgy és pillanatok alatt egy sziklás völgyben találtam magamat, melynek közepén patakocska csordogált. Szép látvány volt ez az ismételten vadregényes rész. Nem sokáig tartott ez a szakasz, Stratenský kaňon pontnál bukkantam ki az aszfaltos útra, amely a 67-es úthoz vezetett le immáron a piros jelzésen. Csináltam egy pár képet a főúton lévő hosszabb, de egyenes alagútról majd elindultam Sztracena irányába. A falu határában egy hegyoldalban csattogott el Margitfalva felé egy Bz szerelvény, ekkor ismét bántam, hogy nem bújtam jobban a menetrendet át. Visszatértem a csendes kis faluba, a fogadóban ezúttal már egy hölgy állt a pultnál, akinek a délutáni nulla forgalommal ellentétben most már jócskán volt dolga. Megköszönve a segítséget indultam el a kék jelzésen a májusban már megismert úton Voniarky felé, útközben láttam egy szép szivárványt is. Megérkezve a már ismerős Voniarky ponthoz csináltam pár képet, majd ezúttal nyugat felé mentem tovább a keréknyomon. Jócskán sötétedésre állt az idő amikor Voniarky után nagyjából 1 km-rel megálltam egy faháznál a Gápel nevű (közelben lévő 961 méteres hegy neve) helyen. Mivel itt volt forrás és sátrazásra alkalmas terület is, így mindent adva éreztem a letáborozáshoz. A bekamerázott faház előterében lévő asztalnál egy SNP-ző házaspár már elhelyezkedett, váltottunk néhány szót, egy hónap alatt tervezik bejárni az utat, Duklától per pillanat idáig jutottak. A beszélgetéssel a maradék kis világosság is sötétbe fordult, így már lámpafényben állítottam össze a sátrat és költöztem be. A forrás néhány lépésre volt, a babkonzerv elfogyasztása után mosdottam majd ledőltem. A forrás csörgedező hangja szépen hallható volt. Hallottam már pár embertől, hogy ez vizelésre ösztönzi, nekem nem volt ilyen gondom: a relaxációs hangok között is található patakcsörgedezés, rám is így hatott a dolog, ugyanis meglepően hamar elaludtam. Az éjszaka tomboló villámlásokkal és széllökésekkel járó vihar sem tudott kizökkenteni nyugalmamból.
9. lefelé menet a Király hegyet és környékén szépen sütötte a nap
10. a sztracenai kanyon részlete
11. lebukott a nap Voniarky környékén
Másnap hajnalban a negyed hat előtt az úton elhaladó erdőgazdasági járművek hangja azonban már megzavarta a nyugalmamat, így ezek után egy-egy bebólintást leszámítva már nem sokat aludtam. Szép napsütéses reggel volt, a sátramból kinézve láttam, ahogy a házaspár elindul útjára. Egy autó érkezett a házhoz, intettem az úriembernek, aki visszaintett és cseppet sem problémázott a sátrazásomon, majd bement a faházba. Mivel a szomszédos fából készült budi zárva volt, így kénytelen voltam a szabadban elvégezni a dolgomat, majd lebontottam a sátrat. A sátor helye mellett lévő pavilonba húzódtam be, ennek falán szárítottam meg a vizes sátrat, közben pedig reggelit készítettem. Időközben jött két fiatal is akik a forrásból vizet vettek és szintén az SNP-n indultak fel Garamfő felé. Népszerű ez a mozgalom, főleg nyáron. Finom sült kolbászt sütöttem, azonban mire mindennel végeztem és elkészültem, már 9 óra felé járt az idő és előttem volt még 16 km és a Borovnyákos 2x1,3 km-es kitérő. Nem állt szándékomban rohanni szóval el is indultam. A keréknyom eleinte erdőben vezetett majd egy rétre tért ki, ahol egy rossz minőségű aszfaltos útba csatlakozott bele, amely fenyvesben folytatódott. Elérve az aszfaltos út legmagasabb pontját fakitermelő brigádra botlottam akik már jócskán dolgozhattak egy ideje, innentől lejtett az út, majd egy másik favágós csoportot érintve érkeztem meg a Pod Hanesovou I. nevű pont smerovnikjához. Innentől jelentős emelkedésű keréknyom következett, amelyen kb 1060 méterig kapaszkodtam fel. Az emelkedő út után egy rét következett amelyet fenyőerdő határolt, a füves terület szélénél egy zárva tartó ház állott, az előtte lévő kivágott fatörzsön pihentem egyet majd nekivágtam a következő emelkedőnek. Ezt is leküdzve a Honzovské nevű hegy oldalából jutottam ki a következő legelő és fenyves kombó szélére, ahol lovak legeltek, ekkor örültem, hogy nem lefelé a sárga jelzésen kell mennem a Dobsinai jégbarlang felé, nem szerettem volna, ha valami pásztorkutya megkerget. Lefotózta a Nízná záhrada pont (1086 m) smerovnikját feltűnés nélkül osontam be ismét az erdőbe, közben láttam a lovakat őrző juhászt ücsörögni az erdő szélén.
12. reggel a Gápel háznál
13. a reggeli tálalva
14. fakitermelés a fenyvesben
15. legelő lovak Nízná záhradánál
Az ösvény emelkedni kezdett, az emelkedő vége után letértem egy kis kilátópontra. Ezek után ismét rét következett és látszódott már az Ondrejisko hegy 1266 méteres púpja. Újra emelkedett az ösvény erdőben, majd nem sokkal újra egy réten, de már lejteni kezdett. Bal kéz felé egy menedékház mellett haladtam el, majd folytattam az utamat tovább, egészen egy keréknyomig. Nem utalt semmi arra, hogy nem a kijelölt úton lennék. A rét emelkedős részén tehenek legeltek, a pásztorkutya a két juhász közelében foglalt helyet így nem volt veszélyhelyzet, köszönés után mentem is tovább a keréknyomon. Mivel jelzések egyre inkább nem akartam szembe jönni, így ráeszméltem, hogy a jelzett út valahol elkanyarodott a lábaim alól, de a térkép tanúsága szerint a kijelölt úttal nagyjából párhuzamos keréknyomon haladtam. Ebben a megnyugtató tudatban mentem tovább és kisvártatva egy smerovnik tűnt fel az úton. Mosolyogva közeledtem hozzá, mondom mi más lehetne ez mint a Pod Ondjeriskom nevű pont smerovnikja, a jobb oldali út pedig a Borovnyákra vezető kitérőm kezdete. Már fényképezés közben vettem észre, hogy ez a Čuntava nevű következő pont smerovnikja…kis számú túrás tévedéseim közé így bekerült ez az epizód is. Immár kézzelfogható tény birtokában elemeztem a helyzetet és rájöttem, hogy valahol a legelésző tehenek környékén hagytam el az utat, az sem kizárt, hogy közöttük kellett volna mennem. Nem volt a szituáció problémás, ugyanis a Pod Ondrejiskom és Čuntava között 800 méter volt a távolság, elhanyagolható emelkedéssel, de ezzel a plusszal időben nem kalkulálhattam, így sietősen ledobtam a zsákomat egy farakás mögé és a torzsákkal indultam el felfelé, ugyanis a Borovnyákra való kitérésről nem akartam lemondani. Néhány száz méter után egy munkagép zaja ütötte meg a fülem ami a kisebbik probléma volt, a nagyobbik az, hogy fakitermelő munkája révén az ösvényt és a környéket teleokádta mindenfelé hulladékfával és ágakkal, jócskán megnehezítve a tájékozódást. Mivel az ösvény a gallyak alatt feküdt így csak a „sötétben tapogatózás” maradt, az erdőt így is a kijelölt úttól nagyjából 100 méterre keletebbre értem el. Az erdő szélén keresgélve az utat találtam meg az ösvényt, innen pár lépés volt a Pod Ondrejiskom pont smerovnikja, jobb kéz felé jól látszott a lefelé vezető ösvény Voniarky felé, én viszont balra tértem a Borovnyákra vezető útra. Eleinte mezőn haladt a keréknyom majd erdőbe tért, utána ismét mezőn mentem majd itt kellett letérnem egy ösvényre. A szint jelentős része ezek után következett a füves réten, majd utána az erdőbe ismét betérve felfelé a nyirkos, vizes talajon. Az erdőből ismét kijutva és füves emelkedőt megmászva érkeztem meg a Borovnyák (Borovniak) 1268 méteres magaslatára, ahol rajtam kívül egy három tagú szlovák fiatalokból álló csoport is tartózkodott. Az egyik srác meg is kért, hogy fotózzam őket le, cserébe ők is lőttek rólam képet a saját gépemmel. Szép volt a kilátás a napos időben, legfőképpen a bal kéz felé lévő Király hegy tömbje volt hangsúlyos, melynek teteje ezúttal sajnos felhőben volt (akárcsak a távoli Magas Tátra), ami gyakran megesik. Bal oldalon látszódott az földút lefelé, melyen később haladtam. Jobb oldalt látszódtak a Sztracena környéki hegyek. Hivatalosan a Szlovák paradicsomnak a legmagasabb csúcsa ez a hegy, a nájvyššie pontként megjelölt és előző nap bejárt Holló szikla pedig inkább a jellegzetesebb csúcsok közé sorolandó, mely 1156 méteres magasságával 100 méterrel múlja alul a Borovnyákot. Több helyen is van példa rá, hogy nem a legmagasabb hegy a kijelölt nájvyššie pont.
16. tovább a Szlovák paradicsom szélső lankái között
17. keresd az utat..
18. kilátás északkelet felé a Boronyákról
19. kilátás a Király hegyre
Nem sokat időztem a csúcson, hamar visszatértem a nagyzsákomhoz, előtte ismét átverekedtem magamat a gallyakon, immáron jobb kéz felé a hegyoldalpusztító gép továbbra is rendíthetetlenül dolgozott. Felvettem a nagyzsákomat majd nekiálltam a következő emelkedőnek, újra keréknyomon haladva. Nagyjából 10 perc után haladtam át a Pred Čuntavou (1166 m) nevű ponton, ahol kék jelzés ágazik ki. Innen már lejtett az új, nem sokkal később egy erdőgazdasági sorompót kikerülve folytattam az ereszkedést lefelé. A jól járható keréknyom fenyőfák és némi irtásos terület után vezetett egyre lejjebb közben jó pár helyen rálátást nyújtva a környék legmagasabb hegyére, a nemrég érintett Borovnyákra. Újabb, ezúttal nyitott sorompó után érkeztem meg egy pihenőhelyhez, itt kiérve a védett részről érezhetően hangsúlyos szél fújt. Szemben a Király heggyel leereszkedtem az aszfaltos úthoz (sedlo Besník, 994 m, pont), amely a hegy lábai alatt vezetett Garamfő felé. Az út viszonylag forgalmasnak mondható, de azért jó ütemben haladtam lefelé. Nem sokkal később egy tisztáson láttam meg távolról a Garam forrást, melyhez természetesen lementem. Mire odaértem három autónyira cigány család érkezett a forráshoz, vizet tölteni meg ott igénytelenkedni, konkrétan a két gyerek a forrás foglalatának belsejében volt megtalálható mire odaértem. Magyarul kommunikáltak, valahogy elfogott helyettük is a szégyenérzet. Tisztelet a kivételnek de ez a népcsoport akárhova megy a viselkedésük nem sokat változik, ez itt is megtapasztalható volt. Nem szólaltam meg, semmi kedvem nem volt velük beszélni, örültem, hogy a gyerekek kimásztak a forrás helyéről és tudtam egy-két képet csinálni, majd hamar tovább is álltam.
20. haladva lefelé a keréknyomon, jobb kéz felé látszik az imént bejárt Borovnyák
21. "a király lábainál"
22. Garam forrás
Viszonylag idővel is jól álltam megálltam egy alkalmas helyen pihenni (eredetileg a forrásnál ültem volna le egy kicsit) és az internethez kapcsolódva néztem meg telefonomon, egy ismerősöm által nem sokkal korábban javasolt oldalt, melyen a szlovák személyszállító vonatok pillanatnyi helyzete tekinthető meg. Döbbentem néztem a térképet, amelyen ugyanarra a vonatra amellyel tegnap Sztracenába utaztam (ugye ez a délutáni margitfalvi gyors) 26 perc késést jelzett. A dolog pikantériája, hogy Margitfalván 21 perc idő van a csatlakozó kassai gyorsvonatig, Kassán pedig 10 perc átszállási idő van a magyar vonathoz. Másnap reggel természetesen dolgozni kellett mennem, tehát egy késésből eredő kint maradás eléggé érzékenyen érintett volna. Elindultam ismét tovább, nem jutott mentő ötlet az eszembe, azon kívül, hogy a vonat személyzetének jelezni fogok átszállási szándékomat. Garamfő előtt láttam a már említett második viaduktot, ekkor még azt hittem, hogy ez is magyar kezek munkája, de nemsokára kiderült, hogy nem. Néhány száz lépés után értem el a falut, és rögtön a szélén lévő megállóhelyet ahol már egy idős páron kívül egy nagyjából felső tagozatos iskolásokból álló csoport is várakozott.
23. vasúti viadukt Garamfő határában
24. Telgárt penzión, a túra vége
Néztem a telefonomon a vonatot, de az egy perccel csökkent késés nem lendítette előrébb a helyzetet. Ezek után csináltam néhány képet a megállóról, az alagútról, a hídról és a megálló bódéja mellett tábláról, amelyen az állt, hogy a 30-as években épületek a viaduktok és az alagutak is, tehát akkor ez a terület már Csehszlovákia részét képezte (sajnos). A várakozó csoport irányába intéztem egy ki beszél angolul tartalmú kérdést amire a csoport vezetője helyeslő választ adott. Elmondtam neki, hogy mi a helyzet és megbeszéltük, hogy ő majd jelzi szlovákul is az érkező vonat kalauzának az átszállási szándékomat. Nemsokára be is futott a Bz+2 mellékkocsiból álló vonat (Búvár mozdony+3 kocsi helyett) én rögtön az utolsó mellékkocsi hátsó perinjához siettem, mivel onnan szép képeket lehet csinálni. A vasútvonal szépségében ezúttal sem csalódtam: Sztracena, a Dedinky (Imrikfalva) tó és környéke szép volt, valamint a folytatás is Margitfalva felé később a Gölnic patak völgyében. Reméltem, hogy újdonsült segítőm átadja a megbeszélt információkat a kalauznak. Dedinkyben le is szállt a kis csapatával együtt, majd kitartotta kezét, melybe indulás után a sajátommal adtam pacsit, ezzel a gesztussal nyugtázta, hogy teljesítette a kérésemet melyet megköszöntem neki. Mlynky (Hollópatak) állomáson a délutáni besztercei gyorrsal kereszteztünk, melyre szerencsére 10 perc idő volt a menetrendben szánva, így sikerült faragnunk a késésből, mely innentől már csak 17 perc volt. Ezt nagyjából tartottuk is Margitfalváig, ahol sikeresen átszálltam a Pozsony felől érkező gyorsra és Kassán ismét sikeres átszállást hajtottam végre a Pest felé közlekedő Intercityre.
25.-26. a Dedinky tó a vonat utolsó kocsijának peronjáról
Valahogy úgy ahogyan írod. Eleivel bosszantott, aztán végiggondoltam: én nyerek bármit is azzal, hogy járhatom ezt az utat. Az igazolás, az elismerés, a kitűző, már csak ráadás. Ha megkapom, megköszönöm, ha mégsem, az sem túl nagy veszteség.
Én élveztem a csodákat, én aludtam holdfényben az elszáradt, öreg fa alatt, én láttam a mókust, én hallottam éjszaka a vaddisznók közeli csámcsogását, és az én szívem vérzett Zsibrik lebontott templománál. Közvetlen része lehettem a sebezhető és mégis örök természetnek erre a néhány napra. Nekem ez jelenti a legtöbbet!
Kaptam egy levelet a Cserehát Turistája mozgalom szervezőitől amit átküldtem neked is, őszintén elmondják benne mik az okok a megszüntetésnek, de egy a lényeg: mehetünk, minden rendben.
Nézegetem is a logisztikát, háááát... egyedi ötletekre lesz szükség, annyi bizonyos. :-)
De hát voltunk mi már ott együtt, 6 éve, avagy az első közös túránk:
A minap abszolváltuk az Apátvarasd (pecsételőhely) - Zobákpuszta távot és az Apátvarasd "feletti" erdőből kiérve, ahogy elindultunk az aszfaltozott úton a 6-os út felé, jobb oldalon a bokrokon kb. 20 méteres távolságokban egymástól kis tenyérnyi műanyag zacskókra lettünk figyelmesek. Mintha sóval lettek volna megtöltve és általában egy vékony gallyon lógtak. Ez kb. 150-200 m-en keresztül tartott. Van tippetek, hogy mi lehet ez és mi célból került ide? Eléggé tervezettnek tűnt az egész.
És akkor még, az ilyenkor tömegesen burjánzó koldustetűről nem is szóltam. Ráadásul az egész környéket a kullancslegyek lepték el. No, az is egy szép élmény. Mindenhová bemászik és cseszeget egész nap. Még jó, hogy az emberre nem veszélyes, nem fúrja be magát, de állatfajonként van egy-egy fajtája. Ezek, általában juh-kullancslegyek, legalább is remélem.
Ellentétben a három szóval illetett "embertársainkkal", akik lassan mindenhová befúrják magukat.
Tegnap, kisebb „lökött örökösöm” névnapján, egy jó kis túrázós nap volt a kérés. Olcsó névnapi ajándék, gondoltam kicsit „gonoszan”.
A tervem egy Nagybörgő-Tátika kirándulás/túra volt, amit én megspékeltem a Szádeczky-Kardoss Géza féle „Várak a Balaton-felvidéken” mozgalomhoz tartózó kód cserkeléssel. Míg én cserkelek és átmegyek gyalog Tátikára, addig ők visszamennek a kocsiért és áthozzák a tátikai parkolóhoz. Nagygörbő Varott-hegyen(vagy Varrott-hegyen?) lévő vár maradványait nagyon szép, őszi ködös túrában értük el, és mire visszatértem a sáncoktól, már sütött is a nap.
A csajok kocsikáztak egyet, én meg nyakamba vettel a lában és a régi aszfalt úton átvágtattam a kékre, és irány Tátika. A parkolónál már várt rám a „hölgykoszorú”, így innen hármasban mentünk a kék rom kiágazásig. Itt én tovább mentem a kéken, hogy megkeressem az Alsó-vár nyomait. A megközelítés és a megtalálás nem volt könnyű, a bazaltos vidék, sziklák, eléggé meghülyítették a gp-eszemet, így maradt Gejza leírása és a kutakodás. Meglett, kicsit leültem a sziklaszakadék peremére, mely utána a műútról, kocsiból elég magasnak tünt, és sajnálkoztam, hogy párás az idő, nem igazán látok semmit.
Átrohantam a várba, ahol békésen beszélgetett társaságom többi tagja, majd mivel látták, hogy szakad rólam a víz, közölték: akkor induljunk! Biztos nem akarták, hogy megfázzak. J Azért egy kicsit feltöltődtem a nem túl jó panorámától, aztán irány lefelé, hiszen még két kód, két maradvány vár rám. Az első, az egyéb erődítések feltárási munkálatait jelző, nem volt túl messze, de igazi bozótharccal, tökös emelkedőn értem el. Szép rejtés, meg kell érte dolgozni.
Lerongyoltam és irány az Asszonyvár. Már a leírás is sejtette, nehéz dolgom lesz.
„Itt a jelzéstő balra, északkeletre letérve, eddigi utunkon haladunk tovább, és felmegyünk a kb. 350 méterre lévő nyeregbe. Ahol ismét balra, északra fordulva a nyiladékon haladunk. November vége és március közepe között, amikor az erdő lombtalan, jól láthatók a hasadék-vulkán kúpjai. A nyiladék a nyeregtől kb. 180 méterre, a harmadik csúcsocska mellett keresztezi a buckasort. Mi azonban 80-100 méter után, ahol nyiladékot szegélyező bokrok megritkulnak jobbra, kelet-északkeleti irányba térünk, s a negyedik csúcs oldalában, a hamvas szederrel benőtt kőgörgetegen, a csúcsot jobbról kerülve, az ötödik bucka előtti nyeregbe kapaszkodunk fel. Innen már az apró csúcsokból álló gerincen haladva felmegyünk a hetedik, egyben legmagasabb pontra.”
Kérem szépen, ez nekem földi halandónak, aki azért rendelkezik némi túrázási tapasztalattal, egy kicsit sok volt. Először is, a hamvas szeder nem csupán a negyedik csúcs oldalában volt. Mindenütt bazaltomlások, természetesen benőve, kidőlt fák tömkelege. Szorgalmasan számoltam a kúpokat és buckákat, majd felkeltem és számoltam tovább. A blöki is szenvedett, puli lévén, nem igazán szederálló a szőre. Nem akart meglenni a kód, bolyongtam körbe-körbe, gps-jel egy darab se, marad a józan paraszti ész és erő: „hetedik, egyben legmagasabb pontra”. Kinéztem a pontot, húztam egy vonalat és hajrá. Metszőolló elővesz és harc! Felértem. Ilyen jól már nagyon régen éreztem magam. Olyan érzés volt, mint amikor egy elég szűk társaság tagjává válsz. Nyalogattuk sebeinket, bár többségét csak otthon fedeztem fel. Remek rejtés, nagy gratula érte Gejzának. Asszonyvár, ahová a török és egyéb ember elől eldugták a fehérnépet és a gyerekeket, veszély esetén. Szerintem, nem volt az az álló … török, aki ide feljött asszonyért. A lefelé úton legfeljebb Newton bácsi segített, egyre több esést és sérülést produkáltam, de leértem az erdei útra. Innen már gyerekjáték volt kiérni a kocsihoz, az akkorra tömegében megjelenő „enyémazerdő, teleordítom, telerondítom” turisták között.
Lehet, hogy valaki kedvet kap ezek után a túramozgalomhoz, de ne becsülje le, kösse fel a harci alsóneműt: rohadt piszok nehéz helyek is vannak közöttük. Gondolom, ugyanez jellemző Gejza többi vármozgalmaira is.
A fórumot én is olvasom, még ha nem is járom az útvonalat. Úgy tűnik Baranyában nem sokat pecsételtél :-( csak addig volt fontos nekik amig az új honlapot és a vándorlást csinálták 2016-ban, most már nem is olvassák és nem is törődnek az útvonallal.
Köszönöm a jókívánságokat! Nagyon élvezetes szép túra volt. Remélem még sokáig lesz erőm járni hazánk tájait!
Pulmy
Nincs még tervem újabb mozgalomra, bár mostanában izgat az északi határ vidéke. (Érdekelnek a medvék... :) Talán Északi Zöld, Kohászok útja, vagy csak szabadon amerre a kedvem tartja. Majd meglátjuk.
HEV
Nem kapkodtam el, most tervezem elküldeni az igazoló füzetet, bár a fórumra már beírtam a friss infókat.
kérdéses volt a csüt-pén vagy a pén-szombat,de az előrejelzések döntöttek a csüt-péntek mellett. Egyébként a villanypásztorral nem lenne gond,csak lenne rajta egy kiakasztható "kapu",mint máshol.
2014-ben második kéktúrámon egyik legemlékezetesebb túrám volt a Katalinpuszta-Nógrád etap, későn indultam, rám sötétedett, a villanypásztor meg ki volt feszítve...
"...Siettem én, de a Nagy-kő-hegyen már szinte töksötét volt, onnan még 4.5 km, ahol a kék keresztezi a vasutat ott még el is tévedtem, csak annyi szerencsém volt hogy volt GPS-em ami világított picit, szinte telehold volt, és az is elég jól világított, emellett a telefonomba épített lámpa is pislákolt valamelyest...
Olykor bokáig gázoltam a vízben, a sárban, itt-ott zörgött a bokor, mikor megálltam akkor meg elhallgatott, sok minden eszembe jutott akkor is, de kinek nem mikor egyedül bóklászik töksötétben egy ismeretlen erdőben??
Mikor megláttam Nógrád apró fényeit akkor meg deréktájt elkapott egy kifeszített villanypásztor.... váááááéáá!..."
Emlékeim szerint azonban akkor még éjszaka is ki tudtam akasztani a madzagot.
Ez azonban nem lesz sokáig jó így, mert előbb-utóbb az lesz belőle hogy a tulaj megelégeli a turistákat, és jöhet megint a terelgetés. A végén oda jutunk mint a '30-as években, mikor az aszfaltutak, meg egyéb olyan utak maradtak a turistáknak amelyek a kutyának sem kellettek...
Évek óta ezt látom én a kéktúra és más túrák útvonalán is a legnagyobb problémának, és ez várhatóan nem is lesz kisebb.
Érdekesség hogy 1938-ban és 1952-től egy pár évig (kb 1957-ig) nem érintette Nógrádot a kék jelzés, csupán a mai útvonalon vezető kék +.
Lehet hogy ez lesz a megoldás megint? Ennél talán azért akad majd jobb, Nógrádot érdemes felkeresni.
Nahát, mi meg tegnap! Most két helyen is földre volt engedve, de a kéken maradva szépen be is zártuk magunkat mögé és át kellett kúszni a drótok alatt (mondjuk a lányom tökre élvezte a feladatot), de így végig a kéken értünk be Nógrádra.
Viszont ha ez így változik napról napra, akkor ezzel valóban kell kezdenie valamit az MTSZ-nek.
Szerintem kör alakú cső. Egy árkot áthidaló csövek vannak egymás mellett, egy vascső egy hézag, egy vascső egy hézag stb. A vadak lába lecsúszik a csőről a hézagba és nem tud átkelni a csövekből készített hídon. Turistáknak ez nem akadály.
Ilyet láthatsz pl. a Vöröspocsolyástól Remeteszőlősre vezető piros + jelzésen.
Ismét örömmel olvastam a hangulatos,élvezetes beszámolót.Gratulálok az újabb mozgalom teljesítéséhez. További szép túrákat! Tervek? KDP,Balaton-kör stb?
Nem emlékszem volt-e már a Nógrád előtti villanypásztor őrületről szó. A jelek szerint a gazda ad-hoc jelleggel,váltakozva keríti el a Pazsik legelőit. A villanypásztoron kiakasztót nem látni,így vagy átbújsz alatta vagy keresel más utat. A jelekből az is látszik,hogy valamerre mindig nyitva van. Mi tegnapelőtt nem tudtunk a kijelölt úton menni,mert akkor az volt éppen zárva,így a cserjés-bokros bal oldalán a legelőn mentünk le a sínekig,onnét pedig a vasút melletti földúton jutottunk el a Csurgóig. Sztem ebből előbb-utóbb megint terelés lesz. (?) Lefele egyszerű kerülni,mert a falu "vezet",de ellenkező irányból adódhatnak gondok tapasztalatlan túrázóknak.
