Keresés

Részletes keresés

CLY-802 Creative Commons License 2013.03.03 0 0 83753
Mádi Gerg Creative Commons License 2013.03.03 0 0 83752

Hmm... Hozzászólnék a témához, mint fiatal, még csak nézelődő akárki. 

 

Eddig biztos voltam benne, hogy én leteszem a buszos jogsit, hát mit nekem az. Gondoltam. Aztán megismerkedtem a pénzzel, merthogy 13-14 évesen még nem nagyon tudja az ember, hogy mit is jelent ez, de talán még most sem tudom.

 

A pénz volt az egyetlen, amivel nem is foglalkoztam, ám mindig tudtam, hogy csak ez fog visszatartani, mert a többi (remélem nem hangzik úgy, mint ha nagyzolnék) a KRESZ, a vezetés maga, menni fog, ahogy motorral is ment, ahogy (mostmár "házon belül") a kocsival is megy. Remélem így lesz minden más, nagyobb vassal is. 

 

De ez, hogy gyakorlatilag fél éves fizetésből lehet letenni 24 évesen, ez erőteljesen (elnézést) f@szság. 

 

Remélem azért majd sikerül, egyben biztos vagyok, hogy mindig kellő alázattal, odafigyeléssel fogok vezetni, mégha az áramot vezetem akkor is :)

buszosjocó Creative Commons License 2013.03.03 0 0 83751

Üdvözlet!

Ha megengeded, pár mondatban kifejteném a véleményem, illetve tapasztaltom az általad felvázolt témával kapcsolatban, megpróbálok rövid lenni, hogy ne terheljem a topicot. Off következik.

-Először is, nagy hiba a korcsoport szerinti általánosítás. Ha egy ember fiatal, az sok vállalkozó, vezető szemében egy a feladatra alkalmatlan ember, netántalán még hülye is. Pozitív ellenpélda erre egy közúti szállításban tevékenykedő vállalkozó példája, aki a 0 km-es vezetőket részesíti előnyben, mert azok még nincsenek "elrontva"... No comment.

-Saját tapasztalat, láttam már fiatal srácot nagyszerűen gépészkedni, illetve öreg rókát bénázni...

-A sajnálatos baleset, illetve az autó rongálása sajnos nagyban függ a szerencsétől is, ez szintén nem csak korhoz "kötött" dolog...

Az autóval való törődésről meg csak annyit, hogy összeteheti a két kezét az, aki állandó autót kap, plusz addig megy is ez, még az ember lelkes, de a lelkesedést a legtöbb helyen nagyon gyorsan kiölik az emberből, egy darabig még a megszállottság, hajtja viszi az embert, de idővel az is elmúlik, és nem tudom, hogy ez kinek jó, miért jó? Miért baj az egy másik ember szemében, lehet az kolléga, vagy vezető beosztású ember, ha valaki magas nívón próbálná végezni a hivatását. Sajnos ezek a dolgok nem egyediek, nem csak kimondottan egy helyen történnek így, de választ ezekre a kérdésekre senki nem tudott még adni. Viszont, mindenhol meg találja az ember azokat az embereket, akikkel együtt lehet dolgozni, és így szebbek a napok, és öröm is van a munkában.

On.

Előzmény: Törölt nick (83748)
ocsibusz Creative Commons License 2013.03.03 0 0 83750

Egy kérdésem lenne?

 

Van valakinak közelibb és jobb képe a  középső szellözöről, mert az enyémen már nincsen és potolni szeretném.

 

Elöre is köszönöm!

 

  

 

ocsibusz Creative Commons License 2013.03.03 0 0 83749

Szia!

Engem is érdekelne a képek, és más is a felújitással kapcsolatban.

Az E-mail: ocskay74@freemail.hu

 

Elöre is köszönöm. 

Előzmény: BP-16-63 (83726)
Törölt nick Creative Commons License 2013.03.03 0 0 83748

Ja és még valami:

a meszólós emberekkel nem kell foglalkozni! Egerben igen nagy divatja van, vagyis volt ennek amikor ott voltam. 'rája.* Ha Neked úgy tetszik, úgy érzed jól magad munka közben, menetközben. Ha jóérzéssel tölt el a szép csili-vili busz amikor kinézel a tartózkodó ablakán és látod, hogy milyen szuper, akkor csináld. Magadnak csinálod, az utasoknak. A legtöbb utast nem érdekli, de mindenki szívesebben száll fel egy olyan buszra ami tiszta kívülről bizalmat sugároz a szolgáltatóval szemben, mint egy szakadt koszos kohószökevényre.

 

* szarjárája

Előzmény: Cpt.Dave (83745)
Törölt nick Creative Commons License 2013.03.03 0 0 83747

Én a honvédségnél csináltam meg :D Akkoriban szinte mindenki ott rakta le, minimum a C-ét. De mostanában aki önköltségi áron szeretné megcsinálni (főleg vidéken), annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Pár éven belül bizonyos térségekben komoly gépkocsivezető hiány lesz (nem csak busz). Önköltségen nem csinálja meg szinte senki, mert nagyon drága, a munkaügyön keresztül pedig nagyon megszigorították (például: akinek már van érettségije és mellé akármilyen OKJ-ja, nem mehet pl semmilyen képzésre, csak minimum 18 havi regisztrált munkanélküliség után...). Rohadt drága és az árát sem hozza be (kezdő fiatal kap 100-110 ezer körül, ami teljesen átlagos, de a tandíj bekerülési költségéhez képest szegényes...).

Előzmény: Cpt.Dave (83745)
Törölt nick Creative Commons License 2013.03.03 0 0 83746

Én is szívesebben alkalmazok olyat aki most kezdi és fiatal, 30 alatti. Sajnos az idősebbekkel 10 esetből 8-szor probléma van (legtöbbször az alkoholizálás...). Viszont volt a fiatalabbakkal is problémám már, a munkaügyi hivatallal közösen kiképeztük, alkalmaztuk. Nagyon lelkes volt a srác, érdeklődött, kérdezgetett. Aztán egy kicsit beleszokott. Elkésett a munkából. Egyszer előfordul, elalszik. Kétszer előfordul, nem ébreszt a telefon, az óra. Harmadjára már szóvá teszem, szóbeli figyelmeztetés, de még mindig elmegy. Na de az amikor rendszeresen 8 óra körül szól be, hogy "jó reggelt, de beteg lettem". Egyszer-kétszer még ez is elmegy, mert most mikor szóljon reggel 3-kor, amikor én 7 órától dolgozom. De amikor ez hetente előferdül, az már nem tetszik, de mindig hozza rendben a táppénzes papírt... De volt olyan is aki rendre elaludt a Volán mögött, mert buli, vagy nem aludt eleget. Ha 5 perce volt, elaludt. Forgalmiszolgálatos végállomáson nem volt gond, mert a forgalmista rászólt és indult. De volt amikor kerestük 3 órája a busszal együtt. Egy kiseső végállomásra ért ki, 45 perc kiálás, szundikál egyet... de ott zajos volt, hangos az út forgalma, ezért egy onnan 300 méterre lévő földútra tolatott rá, 50 métert és ott aludt be (nem ébredt fel a telefonra...).

Előzmény: Ikarus 260.03 (83744)
Cpt.Dave Creative Commons License 2013.03.03 0 0 83745

Anno a C-t így csináltam, de utána úgy gyűjtögettem a D-re majd kerültem ide. Én úgy vagyok vele ,hogy szeretnék tanulni ezért ha javít is a busz azt szeretném tudni mit hol hogyan csinálnak hogy működik. Lehet a kelleténél lelkesebb is vagyok. Most a felni lefestése miatt cukkolnak, merthogy rááldoztam az időm, hogy minek ennyit foglalkozni vele stb. Szeretem a rendet, a tökéletességet. A jól állapotú busz rozsdás felnikkel minden csak nem kerek, egész.

Előzmény: Törölt nick (83742)
Ikarus 260.03 Creative Commons License 2013.03.03 0 0 83744

Az a baj, hogy nagyon óckodnak a fiataloktól, pedig aki egyből a jogsikorhatártól kezdi, az valószínűleg nem csak bohóckodni megy.

Annyi az egész, hogy meg kell neki mutatni jobban dolgokat, mint a jogsin, meg ha van műhely, akkor néha kiállási időben tanítgatni erre-arra a szerelővel, mi micsoda.

Senki sem úgy születik, hogy mindent tud, csak ezt a Volánokat nem érdekli, a maszek meg elvárja, hogy valaki "adj uram isten" mindent tudjon a sofőr.

 

Szerintem sokkal jobb a csuklós, nagyobb az emberek tisztelete feléd, és jobb a munkásjáratok miatt is.

Előzmény: Törölt nick (83742)
Törölt nick Creative Commons License 2013.03.03 0 0 83743

Mondjuk mi válogathatunk a felvételesek között*! És nem friss jogsisokat veszünk fel, bár már ezzel is volt rossz tapasztalat...

 

*: minden héten kapunk postán, személyesen naponta legalább 1 önéletrajzot, valamint naponta érdeklődnek telefonon, van akinek már telefonból ismerem a hangját, nevét annyit telefonál a szerencsétlen, de nem tudom felvenni, mert nekünk nem kell ember... most.

Előzmény: Törölt nick (83742)
Törölt nick Creative Commons License 2013.03.03 0 0 83742

Nem tudom másutt hogy megy. Mi nem engedünk senkit csuklósra egy jó ideig. Maximum akkor ha új felvételes van és csak csuklóson van hely csak és a régebbiek közül szólóról nem akar átülni csuklósra valaki....

 

"Felhígult a szakma..."

Bizonyos kerültekben Budapesten illetve pár megyeszékhelyi munkaügyi központtál a munkanélkülieket előszeretettel képzik C-re, D-re. Teljesen ingyen.... na így kerülnek be ezek. Aki meg elhivatott lenne, esetleg ez az álma, és még helyt is állna annak meg évekig tart összegyűjteni a rávalót, mert nem teheti meg, hogy hónapokra munkanélkülire menjen és elkezdje a képzést ingyen vagy pár ezerért (maximum az orvosit, PÁVot kell kifizetni meg a vizsgadíjat, maximum 50 ezer, míg másnak ennél 10-szer többe van...).

Előzmény: Ikarus 260.03 (83741)
Ikarus 260.03 Creative Commons License 2013.03.03 0 0 83741

Máshol sincs ember, nyugi. Nálunk 3 hónap volt a türelmi idő, hogy beleszokj, utána bármivel, amire egyik napról a másikra nincs valaki.

 

Meg van, az a réteg, aki több éve buszozik, de nem ül ő csuklósra, az már meghaladja az agyi kapacitását, meg egy sima busszal sem tud tolatni.

Felhígult a szakma, sok a műszaki analfabéta, pedig nem kell semmit sem szerelni.

Előzmény: Törölt nick (83740)
Törölt nick Creative Commons License 2013.03.03 0 0 83740

Csuklósra, ilyen hamar? Érdekes, ennyire nincs ember Egerben? Én annak idején amikor ott elkezdtem vezetgetni (még a mérnöki gyakorlat alatt kialakítottam pár kapcsolatot, de nem kellettem sehohová mint mérnök, így a rokonok elszállásoltak és jobbhíján vezetgettem), én 1,5 évig a legszakadtabb 260-assal (BRF-826, a régi rendszámát nem emlékszem, műszaki előtt 2 héttel kaptam meg, le is cserélték a rendszámát), utána jött Németországból két patent kis 260-as, az egyik tartalék lett (972 vagy ilyesmi, még mostanába is látok róla fotókat ugyanott áll, mint annakidején, lassan 20 éve, csak átalakult a busz), na a DZC-238-at megkaptam egy idősebb kollégával, Csontos Misi bácsival. 4 év után rákerültem a "halálbuszra". Ez is egy németből szerzett busz, a BPC-776... ez volt az a híres-hirhedt busz, amineka Volánja mögött a buszállomásnál lefordult a vezetőülésből a gazdája (szívroham, helyszínen meghalt), majd 2 hétre rá a kollégáját várták dolgozni, ő az ágyában hunyt el éjjel ugyanebben (Isten nyugosztalja őket!). Ez a szerencsétlen busz 1,5 évig állt tartalékosként, senkinek nem kellett. Akkor egy nagy piás Béla bátyám volt ott a helyis főnök (szerintem már nyögdíjas...), na ő megkérdezte nem-e gondolom. Gondolom, csak rendbe kell rakni a buszt, mert így nem, meg kézi váltóból elég volt, Prágásat kéne bele, ha megoldható, akkor ráülök... Rendbe raktam, a helyköziektől átjött egy vén matuzsálem kommunista a maga 2x évével a Volánnál és benyúlta a buszt. Na az öreg a buszt egy év alatt teljesen hazavágta, le is selejtezték. Akkor már nem voltam ott. A korábbi kollégámmal Misi bácsival még elmentem átvettük a C60-ast (emlékszem szabadságot kértem a főnöktől, hogy el tudjak menni és is Székesfehérvárra a többiekkel a buszért, annyira kíváncsi voltam milyen is az a C60 meg C80), ez volt '99 augusztusa. Szeptember 1-jével felmondtam, mert már júlisban átadtak ideiglenesen helyközi üzemre egy szakadt 266-osra, és kaptam egy olyan fordát, amiben jóformán egésznap Heves, Átány, Kömlő, Tiszanána térségét jártam. Nem esett jól hajnali és esti/éjszakai sötétben, sok arra a dakota. Úgy volt, hogy átmenetileg szeptemberig, akkor visszajön a tanítási idős mentrend és akkor kellek a helyire megint. Helyette augusztus 23-án közölték velem, hogy kapok egy jó állapotú 256.44-est, meg egy fordát és végleges egri helyközi tartalék, 90%-ban megegyező fordával. Köszöntem abból nem kértem.

 

Váltó:

kinek mi. Ha a ZF jól van beállítva akkor pörgős ügyes kis technika, de akkor is rángat. Ezt én sem szeretem. A VOITH meg elhúzza az 1-est nagyon azt sokan azért nem csípik, de én is azt szerettem, mert soha nem siettem sehová. Egerben akkor egy VOITH-os kocsi volt, ami gyárilag azzal jött még a 90-es ével elején (AVC-934) és akkor kapták meg az első buszok a ZF váltót (BKV-tól selejtezett Egerben felújítot vackokat amúgy) Mezőtúron.

Előzmény: Cpt.Dave (83705)
D 20 Creative Commons License 2013.03.03 0 0 83739

Ezt is még az eredeti célországban alakították át ilyenre.

Egy beltér fotót megnéznék, hogy ott van-e hagyva a léghengerbúra... :)

Előzmény: EKW-531 (83733)
GARAZSMENET Creative Commons License 2013.03.03 0 0 83738

Én is adok egy e-mail címet, ha nem gond: rdoboskukacchelloponthu :) Kíváncsi vagyok rá!

Előzmény: BP-16-63 (83726)
nemeza Creative Commons License 2013.03.02 0 0 83737

Engem is érdekelne, mailem nyilvános. Köszi!

Előzmény: BP-16-63 (83726)
acee88 Creative Commons License 2013.03.02 0 0 83736

Rajta kívül Miskolcon még ilyen a BPR-177 és a GJA-066. Pár bolygóajtós is hasonló ajtóképletűre lett átalakítva vázcseréjekor, Miskolcon a BPR-184 és a JOB-671, illetve Sátoraljaújhelyen a BPR-635 és BPR-639. Rajtuk kívül is voltak még, de már selejtezték őket (ráncajtóval a BPH-157 és a JOB-673, valamint bolygó ajtóval a JLA-386).

Előzmény: Cpt.Dave (83735)
Cpt.Dave Creative Commons License 2013.03.02 0 0 83735

Hülye vagyok hisz utaztam is vele tavaly Polgáron. a JOB-713 az ami így néz még ki.

Előzmény: Cpt.Dave (83734)
Cpt.Dave Creative Commons License 2013.03.02 0 0 83734

Borsodnál kicsit elegánsabban van megoldva a befalazott 3. ajtó ,de van olyan csuklósuk mint ez. 1-2db talán.

Előzmény: EKW-531 (83733)
EKW-531 Creative Commons License 2013.03.02 0 0 83733

Egy érdekes ajtóelrendezésű 280-as:

 

zil130g Creative Commons License 2013.03.02 0 0 83732

Szia!
Ha nem nagy kérés, nekem is el tudnád küldeni, hogy hol találok több képet a buszról? Nagyon szépen halad!

zil130@freemail.hu

Előzmény: BP-16-63 (83726)
by-169 Creative Commons License 2013.03.02 0 0 83731

Jó szétkapták.

Előzmény: BP-16-63 (83711)
Cpt.Dave Creative Commons License 2013.03.02 0 0 83730

Amit hallok állandó jelleggel újabban az a leállító szelep. 2 hét múlva kiállásban megnézetem. 

Előzmény: GARAZSMENET (83724)
BP-16-63 Creative Commons License 2013.03.02 0 0 83729

Mail,ment.

 

Előzmény: Mwin (83727)
BP-16-63 Creative Commons License 2013.03.02 0 0 83728

OK.

 

Előzmény: Mwin (83727)
Mwin Creative Commons License 2013.03.02 0 0 83727

rabaorultkukacindexponthu

Előzmény: BP-16-63 (83726)
BP-16-63 Creative Commons License 2013.03.02 0 0 83726

Szia!

 

Add meg a mailod és megmondom hol találsz képeket.

Előzmény: Mwin (83719)
GARAZSMENET Creative Commons License 2013.03.01 0 0 83725

Kicsit meg vagyok lepve. A váz ennyire jó állapotban volt, hogy már a lemez is rákerült?

Nagyon gyorsan halad.

Gratulálok!

Előzmény: BP-16-63 (83711)
GARAZSMENET Creative Commons License 2013.03.01 0 0 83724

A levegőrendszer tud érdekes dolgokat produkálni. Majdnem két évig szenvedtem segédlevegő termelési problémákkal, míg végre rájöttek, hogy a pótkocsi fékerőszabályzó fossa el a levegőt. A szomorú az, hogy előtte így közlekedett a kocsi forgalomba és egy évvel eladása előtt ezzel volt tele a hibalistája. Nem bírták megcsinálni akkor.

Figyelni kell hol szökik a levegő.

Előzmény: Cpt.Dave (83698)
Törölt nick Creative Commons License 2013.03.01 0 0 83723

http://iho.hu/hir/kilencvennyolc-eves-lenne-az-1-es-busz-130301

Utolsó sorok: Van azóta másik 66-os is? Nullás úré elkészült? Hogy néz ki, ha van másik?

CLY-802 Creative Commons License 2013.03.01 0 0 83722
Cpt.Dave Creative Commons License 2013.03.01 0 0 83721

A Credo előtt még azért ott volt pár hónapig a 825 is.

Előzmény: Irisbus (83710)
Törölt nick Creative Commons License 2013.03.01 0 0 83720

Szia!

Nagyon jól halad a munka, gratulálok hozzá! :)
Esetleg van még fotó? Ha igen kaphatok folyamatos képes dokumentációt róla? :))) 

Előzmény: BP-16-63 (83711)
Mwin Creative Commons License 2013.03.01 0 0 83719

Megnézném azokat a képeket, de hol?

Előzmény: BP-16-63 (83716)
Irizar ranger Creative Commons License 2013.03.01 0 0 83718

A 'hamar' szóból mire következtetsz?

Előzmény: Ikarus 260.03 (83717)
Ikarus 260.03 Creative Commons License 2013.03.01 0 0 83717

Soknak számít, vagy kevésnek a fél év?

Előzmény: Irisbus (83710)
BP-16-63 Creative Commons License 2013.03.01 0 0 83716

Csak véletlen!

 

Ez a fiam nickje,én lejöttem a fórumokról,mert basztattak és elegem lett,régen pár éve igazi szaktopik volt ez.

 

A  karácsony előtti hozzászolónak üzenem,legyen boldog én már csak Facebook-on vagyok elérhető ott  viszont a idővonalamon láthattok sok-sok képet a gépről.

 

Köszönöm,mindenkinek aki kitart mellettem továbbra is.

 

Attila.

Előzmény: Muks0 (83714)
Cpt.Dave Creative Commons License 2013.03.01 0 0 83715
előbb utóbb az lett volna. sőt egy kollégám ki is hagyta a csuklóst. bc11 után v134. nem volt más lehetősége. engem is hívtak oda de maradtam még a 992-n. a v134nek még van ideje, ennek már nem sok.
Előzmény: Irisbus (83710)
Muks0 Creative Commons License 2013.03.01 0 0 83714

Legalább ezen a fórumon lehet igazán jó híreket olvasni! Csak így tovább!

Előzmény: BP-16-63 (83711)
FAV 20 Creative Commons License 2013.03.01 0 0 83713

Szépen halad a munka. Belül a váznál jól le kell védeni, és a zártszelvényekbe is juttani valami petróleumos olajat.

Előzmény: BP-16-63 (83711)
bandikaikarus Creative Commons License 2013.03.01 0 0 83712

Gyönyörűséges, gratulálok itt is hozzá!

Előzmény: BP-16-63 (83711)
BP-16-63 Creative Commons License 2013.03.01 0 0 83711

A vázas munkák elkészültek,a lemezes munkákból sem maradt már sok hátra.

Irisbus Creative Commons License 2013.03.01 0 0 83710

,,(fél év BC11 Credo azóta 280-as)"

 

Hát igen, elég hamar átkerültél csuklósra............... :)

Előzmény: Cpt.Dave (83705)
BPO-105 Creative Commons License 2013.03.01 0 0 83709

Csak vigyázzunk, nehogy ezt valaki komolyan is vegye...:)

Előzmény: Zsoltikarus (83707)
IKARUS Egyedi Creative Commons License 2013.03.01 0 0 83708

Setra 400-as elemekkel megnéznék egy 412-est :D

Előzmény: Zsoltikarus (83707)
Zsoltikarus Creative Commons License 2013.02.28 0 0 83707

Most ezzel mi van? Valaki olvasta, hogy az IKARUS-nál a rendszerváltozás táján a Mercedessel is szóba került az együttműködés és utólagos jelleggel beindult a képzelőereje! :-)

Előzmény: BPO-105 (83706)
BPO-105 Creative Commons License 2013.02.28 0 0 83706
Cpt.Dave Creative Commons License 2013.02.28 0 0 83705

Amikor időm adta akkor próbáltam is ott lenni. Szélvédőt nem nyomták ki sikával pl pedig felírtam hogy beázik, meg hasonlók, de alapjaiban rendberakták a buszt csak ki kell gányolni mert merő retek meg por. Kész lett volna ma minden csak vizsga előtt szúrt szemet nekik valahogy, hogy egy ülés lába el volt törve a C tengely felett.

 

A váltót ne is mond, 5 napja fregózok, de már nagyon elég volt a fregoliban lévő ZF-ből, amit megrángat meg kapcsolgat. 1 éve hogy voith-os buszokkal dolgozok (fél év BC11 Credo azóta 280-as), de nem is vágyok vissza a ZF-esekre.

Előzmény: Törölt nick (83701)
wszatyi Creative Commons License 2013.02.28 0 0 83704

Előzmény: Petikarus (83699)
wszatyi Creative Commons License 2013.02.28 0 0 83703

Nem, sőtt nagyon készségesek voltak bármit kérdeztem!

Előzmény: PalM23 (83692)
másodsorban Creative Commons License 2013.02.28 0 0 83702

Előzmény: buszosjocó (83658)
Törölt nick Creative Commons License 2013.02.28 0 0 83701

Majd megtanulod, hogy műszaki szemlekor ott kell lenni végig a busszal, magadnak szerlni, vagy lesni amit csinálnak. Még akár a szabadidőd kárán is, ha ennyire fontos a busz. A vizsgáztatásra felkészüléskor mindig csak elcsesznek valamit. Utána nagy nehezen rendbe rakod, beáll a busz a kezedre úgymond, aztán jön megint a szemle. :))) Nekem egyszer a váltóba nyúltak bele, de nagyon. Csak a garázsból a végállomásig mentem vele, de éreztem, hogy ez nem jó. Indulásig volt még vagy nagyedórám, kicsit belekukkoltam a dolgokba. Hát ne beleraktak a buszba egy szakadt lestrapált vackot? Ekkor voltam még csak úgy egy éve buszos, ez volt az igazi első "saját" kocsim. Garázsba persze elküldtek a francba, végülis kiderült, hogy egy sokkal fiatalabb kocsiba rakták át a váltót, ebbe a régi rozsdás vacakba meg jó lesz a sz@r váltó is.

Előzmény: Cpt.Dave (83698)
FAV 20 Creative Commons License 2013.02.28 0 0 83700

Küldtem e-mailt.

Előzmény: Petikarus (83699)
Petikarus Creative Commons License 2013.02.28 0 0 83699

Üdv!

 

A garázsban találtam egy pár műszerfal óra egységet.

A jobb szélsőt ismerem, de a két barna nem tudom melyik típusé lehet? (ha Ikarus egyáltalán).

Cpt.Dave Creative Commons License 2013.02.28 0 0 83698
elvileg gatyába rázták a buszt most mégis hamarabb megy ki belőle a levegő ráadásul leállításkor nyomja a levegőt megint így alig akar leállni 6-7bar körül.
Előzmény: GARAZSMENET (83696)
GARAZSMENET Creative Commons License 2013.02.27 0 0 83697

Annyira még nem sürgős, még sokára lesz a kapaszkodóra szükség.

Előzmény: ocsibusz (83689)
GARAZSMENET Creative Commons License 2013.02.27 0 0 83696

Bizony hallani sok ökörséget sofőröktől.

A kezdet kezdetén a segédlevegőt nem termelte fel a csuklósom.

Leállításhoz segédlevegőre van szükség, azt tanácsolták tegyem B I -be a Prágát attól leáll. Aztán a későbbiekben lemásztam és benyomtam az adagolókart, az mégse a váltót gyepálja.

Előzmény: RIKA424 (83681)
GRY-569 Creative Commons License 2013.02.27 0 0 83695

5* :)

Előzmény: Törölt nick (83685)
GRY-569 Creative Commons License 2013.02.27 0 0 83694

"Ebből is csak az látszik, hogy azt ütik, aki kérdezni mer."

5* -ös megfogalmazás. Csak az a gond,hogy ez mindenhol így van..

Előzmény: ujfigura (83680)
Törölt nick Creative Commons License 2013.02.27 0 0 83693

A 311-es önálló darab, nincs köze a sorozathoz.

Előzmény: PalM23 (83692)
PalM23 Creative Commons License 2013.02.27 0 0 83692

És ez hogyan működik? Nem húzzák a szájukat, hogy neked pl. csak a 311-es kéne? Vagy meglehet úgy rendelni?

Előzmény: wszatyi (83683)
cseza Creative Commons License 2013.02.27 0 0 83691

Bizony-bizony! A csókosok eltudnak intézni bármit.Ez így volt régen,és így van ma is!

 

Előzmény: Törölt nick (83686)
Ikarus 260.03 Creative Commons License 2013.02.27 0 0 83690

Addig jó, míg itt kérdezel, minthogyha az út szélén állsz, és vársz a mentésre.    Csak a mondandó elé oda kell írni:  Egy kérdés:

 

Kályházás már csak azért is jó, mert télen a  motorban a "tömbök" idővel nem repednek majd meg.  Arról nem is beszélve, hogy jeget sem kell kaparni a szélvédőről, mire fellöki a levegőt a gép, addigra annyira megolvad, hogy vagy le tudod törölni sima vízként, vagy ablaklehúzóval.

 

Tavasztól őszig nem kell a napfényben nézegetned, ahogy megcsillan egy pár erősebb karc azon a régebbi szélvédőn.

Előzmény: Cpt.Dave (83687)
ocsibusz Creative Commons License 2013.02.27 0 0 83689

Köszi!

 

Meglep, hogy egy kocsin két tábla található, de talán erre is van megfelelő válasz. Az enyém ez, a motortérben 250 67 1986 0705 van. Elöl meg 250 59 1986 705 található. A 250 a típúst, 67 a kivitelt, 1986 az évszámot, 0705 pedig az adott évben addig legyártott boszra utal. a első tábla 250 a típúst, 59 a títúson belül az ajró-ablak elrendezést jelölné, 1986 az évet, 705 pedig addig legyártott ajtó-ablak elrendezésre utal.

 

Akapaszkodot nem felejtettem, de nagyon elvoltam havazva. Megtalálom a modját, hogy jússon el hozzád.

Előzmény: GARAZSMENET (83674)
RIKA424 Creative Commons License 2013.02.27 0 0 83688

Nem írtál le senki előtt semmit.

Nyugi.

Dolgozz, tanulj.

 

Ha meg hallasz sofőr plyetykákat inkább itt kérdezd meg.

 

 

Előzmény: Cpt.Dave (83687)
Cpt.Dave Creative Commons License 2013.02.27 0 0 83687
nekem semmi bajom veletek csak épp attól tartottam hogy ezzel leírtam magam nálatok. ma pl kolléga bejött én meg a kiállásomat áldoztam rá a felnik rendbetételére hogy lefessék. amúgy a voithos ave-992 az. holnap műszakizik.
Előzmény: RIKA424 (83679)
Törölt nick Creative Commons License 2013.02.27 0 0 83686

Az nagyon helyes! Én is mindig így tettem, ha hajtottam a vasat. Főleg akkor lehet patent állapotban tartani a gépezetet, ha egyedül dolgozol vele. Még elmegy akkor is ha a váltód kicsit odafigyel. De én a birka türelmem miatt a vezénylőktől mindig a legbunkóbb parasztokat kaptam meg. Kitakarítottam a buszt ha éjjel végeztem, bementem 15 perccel hamarabb hajnalban, másnap meg délután veszem át a kocsit és ugyanolyan okádék a munkahelyem, mint volt.... néha elmegye az embernek a kedve tőle. Volt amikor kaptam egy 15 éves 280-ast, kipucoltam a retekből. Műszakilag is rendbe rakattam. Kiírtottam belőle az egeret(!), kidobtam a sofőr ülás mögül nem tudom én hány kg. uborkahéjat, 1 szemetes vödörre való maghéjat mindenhonnan, megcsináltattam rajta mindent amit engedtek vagy én tudtam saját kezűleg, leműszakiztattam, kilakatoltattam, kérvényeztem a fényezését (addig jártam a nyakára az illetékesnek, amíg megunta és engedélyezte...). A belső teret saját maga súroltam ki, pótolgattam amit kellett, lefestettem a felniket.... stb. Erre az első nap a főnök csókos haverja a 2x éve ott buszozgató alkoholistának megtetszett, esti sörözésnél lebeszélte a főnökkel, másnap már az övé volt a garázs addigra lett legpatentebb kocsija, én meg ott álltam a jóval fiatalabb, de teljesen széthullot nyugati remekmű előtt, amiért ha új lett volna (vagy egy másik jobb állapotúért) összetettem volna a fél kezem..... aztán a közepébe az egésznek, előszedtem a fiókból a diplomámat, leporoztam és kerestem üres pozíciót irodán.

Előzmény: Cpt.Dave (83676)
Törölt nick Creative Commons License 2013.02.27 0 0 83685

Én is pisogva olvasom csak. Ritkán szoktam olvasgatni, inkább csak a képeket nézem, de ha Nekem válaszoltak/kérdeztek volna vissza, vállat rántok, ha tudok írok neki egy levelet, ezt a fórumot meg hagyom a csudába. Szerintem, de csak ez a magánvéleményem: ahogy láttam a felhördülő bunkó stílus azoktól jött akiknek az adatlapjuk alapján több száz, ezer hozzászólása van. Nem pont nekik kellene példát mutatni és inteligens formában megnyilvánulni, megzabolázni a ficsúrokat? Részemről a közösség így teljesen újként itt "bemutatkozott". Mit mondjak? Nem hozta meg a kedvem ahhoz továbbra sem, hogy napi szinten benézzek erre a portálra, esetleg ha véleményem, észrevételem van azt megosszam, esetleg fotókat töltsek fel. Nagyon nem.

Előzmény: ujfigura (83680)
Törölt nick Creative Commons License 2013.02.27 0 0 83684

Hoppácska! Gondolhattam volna. A 4-es sz. Volánnál ez bevett szokás volt még a 90-es évek közepén, de még később is. Részt vettem használt BKV ZF váltók eladásában nekik, az egyiket gallyra vágták így 3 hét alatt. :)))) Utána még egyet, meg egy VOITH váltós C80-ast is az első telén.... szerintem ez még ma is bevett gyakorlat ott, nem véletlenül pont Egerben tanácsolták ezt neki. Valami nagyokos "sofőr" amelyiknek már millió km van a lábába, meg xx éve Egerben tekereg...

Előzmény: Irisbus (83664)
wszatyi Creative Commons License 2013.02.27 0 0 83683

Ja személyesen is megrendelhető:Bp Űllői út 206.

Előzmény: wszatyi (83677)
wszatyi Creative Commons License 2013.02.27 0 0 83682

Azt mondták az ügyfélszolgálaton, hogy ha sok megrendelés érkezik ezekre a tipusokra beindítják az Ikarus sorozatot!

Előzmény: wszatyi (83677)
RIKA424 Creative Commons License 2013.02.27 0 0 83681

Jobban örülök annak ha itt kérdez, mintha a garázsok melletti sofőr kocsmákban egymásnak terjesztik a butaságot.

 

Azonkívül nem csinált semmi olyat amiért vérét kellene venni.

Sok buszvezető, sok butaságot kipróbál élete során.

Én is.

 

Van aki tanul és túllép gyerekes ötletein.

 

 

Előzmény: ujfigura (83680)
ujfigura Creative Commons License 2013.02.27 0 0 83680

Remélem a srác azért még szóba áll velünk ezután is, elég rendesen adtatok a pofájára. Ebből is csak az látszik, hogy azt ütik, aki kérdezni mer.

Előzmény: RIKA424 (83679)
RIKA424 Creative Commons License 2013.02.27 0 0 83679

Nyugi.

 

Nem vagy anyagyilkos.

 

Hallottál egy nagy hülyeséget a garázsban egy kollégádtól és kipróbáltad.

Semmi baj.

 

A baj akkor lenne ha Te is terjesztenél butaságokat vagy minden hülyeséget kész pénznek vennél, ahelyett, hogy gondolkodnál.

Nem ezt tetted.

Ide jöttél - és helyesen - kérdeztél.

 

Ezzel máris többet tettél mint a garázsokban sofőr legendeket terjesztő buták.

 

Lépjél túl a dolgon.

 

----------------------------------------------------

 

Kapaszkodás felfelé.

 

Ez a motor üzemszerű működése.

Üzemszerű de nem hasznos.

Viszont a buszt arra (is) gyártották, hogy szélsőséges körülmények között is biztosan kell üzemelnie.

 

Nagyon, nagyon más ha egy szóló busz 50 utassal Szeged-Kistelek között, vagy Gyöngyös-Mátraháza között halad.

Más fogyasztásban, más kopásban.

 

 

Attól még ne ess kétségbe ha 10 vagy 20 percig kell kettesben 1500-2000 fordulat között felfelé kapaszkodni.

Azt a buszt arra is gyártották.

 

 

Előzmény: Cpt.Dave (83676)
Törölt nick Creative Commons License 2013.02.26 0 0 83678
wszatyi Creative Commons License 2013.02.26 0 0 83677

Akit érdekel az Ikarus 66 1:72-es modelje 990Ft-ért az itt megrendelheti:

http://www.editionsatlas.hu/collection/nsb/Bus-Collection.html

Az Ikarus 311-est a postai cimen keresztül lehet megrendelni

szintén 990Ft-ért.        

 

 


Cpt.Dave Creative Commons License 2013.02.26 0 0 83676

Egy valamit tisztázzunk mielőtt legyilkoltok. Épp hogy igyekszem rendben tartani a buszt és vigyázni rá, de ha akkor tudom hogy ezt ennyire nem szabad még véletlenül sem próbáltam volna ki, mert mint mondottam rutinos kollégáktól hallottam ezt.

Előzmény: Zahnrad (83672)
Mádi Gerg Creative Commons License 2013.02.26 0 0 83675

Az úgy érthető..

 

Viszont azt nem szeretem, mikor hallom, hogy a fordulat már olyan alacsony,egyáltalán nem húz felfelé, és ha visszaváltana se lenne semmi baja a busznak, nem pörögne annyira, ellenben kicsit dinamikusabban menne felfelé. 

 

Persze, lehet, hogy ezt megdönti a sofőr tapasztalata, miszerint akkor se menne jobban, de én így látom, utasként. :)

Előzmény: Cpt.Dave (83673)
GARAZSMENET Creative Commons License 2013.02.26 0 0 83674

Nekem is van több tábla a vasaimon.

A 260-ason a motor mellett is van egy és elöl a jobb oldali vonógúlán is a VIN-en kívül.

A 280-ason a pótkocsiban a 4-es lépcső mögött van egy. Majd szétnézek még hátha máshol is találok.

Biztos a gyártás miatt kaptak ennyi azonosítót, váztípus stb.

Előzmény: ocsibusz (83661)
Cpt.Dave Creative Commons License 2013.02.26 0 0 83673

 Én csak azért megyek lassan felfele mert szimplán lusta a busz. Az előző kollégája az adagolót visszaállította a fogyasztás miatt. Nem is hajtom éppen emiatt, 1500-ra beáll a fordulat aztán annyival kapaszkodunk fel. jobban nem fog menni max a motor lesz széthajtva. Azért furcsállom most ezt a motor melegítést 900-as fordulattal, mikor a Csikyn kevésbé óvatos sofőrök 17-1800-as fordulattal bőgetik a motort közben meg 20-szal sem kapaszkodik a busz tehát a váltó ott még jobban kapja az ívet és ezt napi sokszor.

Előzmény: Mádi Gerg (83670)
Zahnrad Creative Commons License 2013.02.26 0 0 83672

Az autódon kipróbálnád?

Előzmény: Cpt.Dave (83668)
BPO-105 Creative Commons License 2013.02.26 0 0 83671

Köszönöm!

Előzmény: 18-09 (83669)
Mádi Gerg Creative Commons License 2013.02.26 0 0 83670

Postától a nagybuszmegállóig? :D 

 

Néha szoktam rajta gondolkodni, hogy mennyire nyomná a sofőr, ha neki kéne elérni a buszt :D 

 

Nem tudom, mert nem értek hozzá, de van aki tud normálisan menni felfelé, van aki meg nem. 

 

Legalábbis ez az én észrevételem arról az útszakaszról.. :)

 

Előzmény: Cpt.Dave (83668)
18-09 Creative Commons License 2013.02.26 0 0 83669

.50

Előzmény: BPO-105 (83667)
Cpt.Dave Creative Commons License 2013.02.26 0 0 83668

nem küldtem szét helló. zárjuk már le a témát. párszor kipróbáltam semmi több. a busznak semmi baja.

de egy valamit nem értek ha már mindenki anyáz engem.  Olyankor mi van ha emelkedőn kell legalább 1-2 percig felfele másznom kitömve? azt sem szabad?  Akkor nem kap hasonló vagy még nagyobb terhelést a váltó? Én mindössze az alapjárattól 2-300-as fordulattal többel járattam egy kicsit a motort. Nem én találtam ki, hanem mondták. Még majdnem én voltam a hülye hogy kályházom a buszt. Van aki csak alapjáraton hagyja a motort sebesség mellett. Azt mondták 1000 felé nem szabad menni gondolom nem ok nélkül. 

Előzmény: Irisbus (83664)
BPO-105 Creative Commons License 2013.02.26 0 0 83667

Valaki meg tudja mondani, hogy a közelmúltban Romániába szállított (Bukarest: 1991 és 1993) 260-asok szériajele mi volt?
A fővároson kívül még Craiovában lehetett látni hasonló kocsikat.

Muks0 Creative Commons License 2013.02.26 0 0 83666

Wow! Remekül fest!

Előzmény: cdjbatyo (83665)
cdjbatyo Creative Commons License 2013.02.26 0 0 83665

:-)

 

Irisbus Creative Commons License 2013.02.26 0 0 83664

Melyik Agriás kocsit küldted szét ezzel a hülyeségeddel baszki? :/

Előzmény: Cpt.Dave (83656)
Irisbus Creative Commons License 2013.02.26 0 0 83663

Jah, ez nagyon jo rendszer. :) 

Előzmény: Hnorbert (83659)
Irisbus Creative Commons License 2013.02.26 0 0 83662

,,Viszont másfél millió km van a jogsimban."

 

Ez aztán tényleg garancia mindenre. :)

 

A kedvencem, amikor azzal érvelnek, és védekeznek a balfékek, figyelmetlenek, hogy "25éve vezetek és nem fordult ilyen elő".

Előzmény: Mwin (83655)
ocsibusz Creative Commons License 2013.02.26 0 0 83661

Üdv. Mindenkinek!

 

Lenne egy kérdésem? A 250-es Ikarus alvázszámát tartalmazzó tábla a motortérben van ahogyan lennie kel, de a homlokfali ajtót felnyitva szintén van egy heggesztet tábla. Az milyen azonosításra szolgálna?

 

A homlokfali ajtó alatt     és    a     motortérben.

 

 

 

 

Mádi Gerg Creative Commons License 2013.02.26 0 0 83660

Köszönöm a válaszokat! :) 

 

 

Hnorbert Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83659

Jól tudod, és jobb helyeken a kipufogóra is rá van dugva egy elszívó, amit indulásnál szintén nem tép magával, ha a személyzet nem húzza le.

Előzmény: buszosjocó (83658)
buszosjocó Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83658

OFF: Tűzoltóágnál bevan kötve a vízmelegítő, ami állandóan melegen tartja a vizet/motort, ráadásul, nekem úgy mesélte egy nyugalmazott tűzoltó parancsnok, hogy jobb helyeken ezt a vízmelegítőt ki sem kell húzni az áramból, amikor a sofőr gyújtást kapcsol, feltekeri magát a vezeték. (mint a porszívóknál). Nem vagyok biztos benne, h minden így van, ahogy leírtam, de én így tudom.

ON.

 

Előzmény: norbee601 (83648)
Mihál Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83657

Igen, meg a 211-eseknél is volt egy kis csúszás a 260-280-hoz képest, de ez - úgy gondolom - a lényegen nem változtat.

Előzmény: faros1 (83640)
Cpt.Dave Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83656

nem 1 kollégától hallottam ezt ezért bátorkodtam kipróbálni párszor. mindígis a kályházás híve voltam és maradok ezekután is. 0°C alatt mindíg belövöm a kályhát hogy motorindításnál legyen vagy 40°C-os a víz.

Előzmény: RIKA424 (83641)
Mwin Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83655

4 szemem van, így sem tökéletes:-( Viszont másfél millió km van a jogsimban.

Előzmény: Irisbus (83654)
Irisbus Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83654

Valóban, először a vonalnál kellett volna megállni. Büszke lehetsz a sas szemedre :)

Előzmény: Mwin (83653)
Mwin Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83653

00:25-nél az ott egy stoptábla. Valahogy nem sikerült megállni....

Előzmény: KPK-299 (83651)
KPK-299 Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83652

Ezt én se tudtam, ezt soha nem találtam volna ki még én se. :-)

Előzmény: P.Box (83650)
KPK-299 Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83651

Mai feltöltés:

 

P.Box Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83650

Bármire tippeltem volna, de erre soha :) Köszi!

Előzmény: faros1 (83649)
faros1 Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83649

Túlfeszített ékszíj miatt tönkrement spanoló csapágy.Különösen a négytárcsás spanoló csapágya tud nagyon hangos lenni.A hiba egyszerűen megállapítható,ékszíjak sorban le és kiderül hol a bűnös.  A belinkelt videón is rendesen nyüszít a busz spanoló csapágya.

Előzmény: P.Box (83646)
norbee601 Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83648
Még a tűzoltóknál sem jellemző.

Pedig ott az egész életét úgy éli le a jármű hogy beleülnek és nyomni kell neki, ahogy csak bírja.
Előzmény: másodsorban (83645)
P.Box Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83647

Sőt, így továbbgondolva nem is biztos, hogy a mechanikus váltósokra, inkább a farmotorosokra jellemző!

Előzmény: P.Box (83646)
P.Box Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83646

Mi adja ezt a 200-as mechanikus váltós ikarusokra jellemző jellegzetes nyöszörgő hangot?

Előzmény: KPK-299 (83622)
másodsorban Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83645

Szerintem rendesebb  cégeknél temperált  csarnokban  állnak a  használaton  kívüli  buszok,  flexibilis tömlővel  bekötve a  központi  nagynyomású levegőrendszerbe.

 

Előzmény: 698 (83643)
Irizar ranger Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83644

Van bizony.

Már megtakarítás sincs, szóval végképp nem értem, miért kell ennyire cigánykodni. Pláne, hogy nem is szar (aránylag) cégről beszélünk..

Előzmény: 698 (83643)
698 Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83643

igazad van, de

-rendesebb cégeknél van kályha a buszban (tudom a példában van)

Előzmény: RIKA424 (83641)
698 Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83642

Ha jól láttam a videón, ott már kb 60 fokos motort indít műszer szerint. Annak meg nem árt(hat) meg az 1500 fordulat.

Előzmény: Mádi Gerg (83628)
RIKA424 Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83641

ilyenért rendesebb cégeknél főbelövés jár............

Előzmény: Cpt.Dave (83633)
faros1 Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83640

1974 végi Ik255-ösök még ritka betűsök voltak.  Nálunk GC 73-17 - től talán 21 ig voltak ebből a szériából kocsik.

Előzmény: Mihál (83623)
boz-021 Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83639

Gratulálok... Tudod mennyibe kerül egy váltófelújítás ?

Előzmény: Cpt.Dave (83633)
RIKA424 Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83638

Kályházás helyett D-zést én nem ajánlanám,

 

------------------

 

Én sem.

 

 

Előzmény: Ikarus 260.03 (83637)
Ikarus 260.03 Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83637

Kifelejtetted, hogy a turbódízeleknél meg kimondottan emeltebb alapjáraton kell tenni a kenés miatt.

 

Akkor hallanád, hogy a Volánoknál mit csinálnak, ahol nincs hétvégén javítás, csak vasárnap éjjel, szombat délben leraktak, azt vasárnap éjjel is nyélgázon lökik fel a levegőt.  Ezért is olyan ócskák néha a tömegközlekedésben használt buszok.

 

 

Kályházás helyett D-zést én nem ajánlanám, mert az meg a váltónak tesz rosszat, hosszú távon nem biztos, hogy kifizetődő. Lehet még a retarderrel is vizet melegíteni, ami olcsóbb.

Előzmény: RIKA424 (83631)
rally forever Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83636

Jobban melegszik, de a váltó lamellái biztosan nem fogják ezt hosszú távon megköszönni :)

 

R.

Előzmény: Cpt.Dave (83633)
Ikarus 260.03 Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83635

Az is játszik, persze, főleg nagyobb sebességtartományban, de azt nem akartál cserélni.  :)

Előzmény: Bzmot332 (83627)
KPK-299 Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83634

Sajnos meg nem mondom a dolgot, amúgy 45 fokos volt a víz. :-)

Előzmény: Mádi Gerg (83628)
Cpt.Dave Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83633

ha meg hideg van. belököm sebességbe és úgy pörgetem 900-1000-es fordulattal és a víz is melegszik. hamarabb felhúzza a vizet mintha kályháznék. igaz ez automatánál játszik csak.

amúgy ti hogy látjátok? én eddig a kályházás híve voltam de mondták páran hogy hatékonyabban lehet melegíteni ha behúzott westing mellett belököd D-be és úgy járatod picivel többel mint alapjárat.

Előzmény: RIKA424 (83631)
Aron_son Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83632
Előzmény: Mádi Gerg (83628)
RIKA424 Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83631

Autóbuszoknál (dizel motor) azt tanították, hogy hideg motornál nem pörgetjük.

 

Ha levegőt kell termelni hideg motorral akkor nem az alapjárati 400-600 fordulat/percen tesszük ezt mert ilyenkor nincs elég olaj a hengerfalakon és károsodnak a hengerfalak és a persely (ha perselyes a motor) hanem kb. 900-1000 fordulat percen.

 

Ezért volt évtizedekig csavarhúzós reggeli indítás....................:-)))

 

Az 1500 fordulat feletti levegő termelés, vagy bármilyen más hideg pörgetés pedig szakmai bunkóság.

 

 

Előzmény: Mádi Gerg (83628)
másodsorban Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83630

Jó  meglátás. A  négyütemű  motorokra  pedig  fokozottan érvényes. Hideg  motort nem  illik felpörgetni.A  hengerfejek sem   szeretik, ill. a  kenőolajnak nincs meg a  megfelelő  viszkozitása, a szivattyúzhatóságáról nem  is  beszélve.

A gázpedál rugdosásáról  pedig  nem akarok  csúnyát  írni, de  szépet  nem  tudok.

Előzmény: Mádi Gerg (83628)
D 20 Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83629

A miénk is gyári, az a buszos és eb. fényképalbumokon teljesít szolgálatot. ;)

Előzmény: cseza (83595)
Mádi Gerg Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83628

Egy kérdésem lenne, és tényleg kérdés, nem szúrkálódás, stb.. 

 

Én a kétüteműből indulok ki, mivel az van, azzal vannak tapasztalataim. 

Szóval ott nem jó, ha a hideg motort túráztatjuk, pörgetjük, mert a henger eléggé szeret kopni ilyenkor, stb, mittudomén, szóval én elindulás előtt kb 1-2 percet szoktam alapjáraton hagyni, hadd pöfögjön. 

 

 

Ez dieselnél hogy van? Itt is hasonló a felállás, vagy itt annyira nem számottevő? 

 

(tényleg csak egy kérdés, szeretnék kicsit megismerkedni a dízel gépekkel is. :) )

Előzmény: KPK-299 (83622)
Bzmot332 Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83627

Ami egy 260-as hangját adja főrészben, az leginkább a híd, meg a retarder, nem? A motornak inkább csak a "dorombolását" lehet hallani, az meg valószínűleg hasonló lenne egy másik MAN motor esetében is.

Előzmény: Ikarus 260.03 (83626)
Ikarus 260.03 Creative Commons License 2013.02.25 0 0 83626

Amit hallasz az utcán, az a motor-váltó együttes muzsikája.   :)  Akkora különbség nem lenne, ha marad a váltó eredeti.

Előzmény: Bzmot332 (83625)
Bzmot332 Creative Commons License 2013.02.24 0 0 83625

Üdv!

Lenne egy teljesen fura/hülye elméleti kérdésem; egy teszem azt 260-asnak mennyivel lenne másabb hangja egy új típusú MAN motorral?

Persze gondolom elég más, mint egy Rába D2156/D10-zel, de azért viszonylag azonos működésű motoroknak (ugye a D2156 is MAN licensz) azonos fordulatszámban/azonos buszban, tehát azonos körülmények között hasonló hangjuk van, nem?

LMB-706 Creative Commons License 2013.02.24 0 0 83624

De. 

Előzmény: Blindmouse (83619)
Mihál Creative Commons License 2013.02.24 0 0 83623

A ritkabetűs felirat 1973-ig volt, elég durva lenne egy 80-as évjáratúra feltenni. Ami sokminden másban is különbözik (pl. ablakok).

Előzmény: Blindmouse (83619)
KPK-299 Creative Commons License 2013.02.24 0 0 83622

Mai:

 

CLY-802 Creative Commons License 2013.02.24 0 0 83621
Törölt nick Creative Commons License 2013.02.24 0 0 83620

??? :D 

Előzmény: FAV 20 (83616)
Blindmouse Creative Commons License 2013.02.24 0 0 83619

Nem tiltakozna senki a polírszegély, és a ritkabetűs felirat miatt az indexek közt elöl :D

Előzmény: daf69 (83613)
RIKA424 Creative Commons License 2013.02.24 0 0 83618

Lanta Kft.

Előzmény: fetáz bt (83617)
fetáz bt Creative Commons License 2013.02.24 0 0 83617

Sziasztok!

 

Keresünk megvételre ikarus 200 szériából kialakított, nyitott városnéző autóbuszt, vagy olyan vállalatot, mely végez ilyen tipusú átalakítást.

FAV 20 Creative Commons License 2013.02.24 0 0 83616

" 1 000 000 új munkahely."

Előzmény: pamutkutya (83615)
pamutkutya Creative Commons License 2013.02.24 0 0 83615

Tudjátok miért bontotta le a felikon kft az Ikarusban a présüzemet meg a festőüzemet meg még egy két dolgot? Hát azért mert a XVI. kerületi önkormányzat 2012.01.01-től a duplájára emelte az ipari ingatlan adót!!! No comment.

zil130g Creative Commons License 2013.02.24 0 0 83614

Azért nem ennyire szigorú az OT vizsga. Én Ladás vagyok, de itt is elfogadnak pár olyan dolgot, ami nem eredeti, vagy amit nem lehet beszerezni.

Előzmény: P.Box (83593)
daf69 Creative Commons License 2013.02.24 0 0 83613

Szia !

Korabeli fényképek, ( ezen a GE 06 71 és rendszám rokon társait értem) és hitelesíthető emlékezések nyomán lesz helyreállítva, ahogy meg tudtam.

A hűtőrács ( fényszóró tartó keret) ennél a járműnél már matt fekete volt, és csak a középső harmadban volt perforálva. Találtunk ilyen donort is cégen belül, már csak jóindulat kell hozzá, hogy ki legyen cserélve pl az is.  

Üdv ! KZ

Blindmouse Creative Commons License 2013.02.24 0 0 83612

Ekkora lesz a precizitás? helyees. :)

 

polírozott hűtőmaszkszegély, meg hátulkipufogó is lesz ezekszerint?  :)

 

 

Előzmény: daf69 (83606)
sakal6 Creative Commons License 2013.02.24 0 0 83611

sakal6 Creative Commons License 2013.02.24 0 0 83610

.................................................................................................................................................................................................................

=D Doma Creative Commons License 2013.02.24 0 0 83609

sziasztok

 

szükségem lenne ikarus 553 utasteréről fotókra.. nagy segítség lenne..

 

üdv:

Doma

metanbusz75y Creative Commons License 2013.02.24 0 0 83608
pamutkutya Creative Commons License 2013.02.23 0 0 83607

Elismerésem, szépen halad a munka. És ez a lényeg.

Előzmény: cdjbatyo (83589)
daf69 Creative Commons License 2013.02.23 0 0 83606

Szia Cseza , és Többiek !

 

Köszönöm szépen a segítséget mindenkinek!

Cseza a kép nagyon jó. Igen pont ilyen volt. 

Tájékoztatásul közlöm, hogy BKV GE-06-71 es felújításához kellet az infó.

Megpróbálunk valahol szerezni ebből annyit, ami a vezetőték függöny pótlásához szükséges.

 

Üdv!  KZ

Előzmény: cseza (83595)
BPO-105 Creative Commons License 2013.02.23 0 0 83605

Köszönöm!

Előzmény: Zsoltikarus (83599)
boz-021 Creative Commons License 2013.02.23 0 0 83604

Nálad a pont, ez a mint az. :)

Előzmény: cseza (83595)
ujfigura Creative Commons License 2013.02.23 0 0 83603

Erre én is rájöttem, de a busz nem akkor sem stimmel.

Előzmény: éjszakás tartalék (83602)
éjszakás tartalék Creative Commons License 2013.02.23 0 0 83602

Pedig szám alapján mindeképpen a '858 az.

Előzmény: ujfigura (83600)
Zsoltikarus Creative Commons License 2013.02.23 0 0 83601

Mi az észrevétel tárgya?

Előzmény: ujfigura (83600)
ujfigura Creative Commons License 2013.02.23 0 0 83600

azzal a BRF-858-cal valami nem stimmel

Előzmény: Zsoltikarus (83599)
Zsoltikarus Creative Commons License 2013.02.23 0 0 83599

Az első kiesik a hazánkba szállított intervallumból.

Második: ex-Agria BRF-858

Harmadik: pont kimaradt a Volánook '81-es szállításból, úgy látszik ott landolt.

Negyedik: lásd első pont.

 

Előzmény: BPO-105 (83597)
Abrantes2000 Creative Commons License 2013.02.23 0 0 83598

Gratulálok, nagyszerű teljesítmény!

Előzmény: foggalhuzas (83596)
BPO-105 Creative Commons License 2013.02.23 0 0 83597
foggalhuzas Creative Commons License 2013.02.23 0 0 83596

Az eső ellenére is megtartottuk ma az Ikarus busz húzását!

 

Nézzétek meg a képeket itt:

http://hajoka.hu/index.php?view=category&catid=951&page=4&catpage=1&option=com_joomgallery&Itemid=9

cseza Creative Commons License 2013.02.23 0 0 83595

Ez gyári,a tyúkólon teljesít szolgálatot.OT vizsgája nincs.

 

504LACI Creative Commons License 2013.02.23 0 0 83594

Semmi köze hozzá.

Előzmény: P.Box (83593)
P.Box Creative Commons License 2013.02.23 0 0 83593

Ha az OT minősítést megkapta, akkor szerintem ez is gyári!

Előzmény: BHJ-962 (83592)
BHJ-962 Creative Commons License 2013.02.23 0 0 83592

Ez már nem a gyári,a buszosjocó képén van az igazi.

 

Előzmény: P.Box (83588)
buszosjocó Creative Commons License 2013.02.23 0 0 83591
Előzmény: boz-021 (83584)
ikarinátor Creative Commons License 2013.02.23 0 0 83590

Ez mond valakinek valamit?

cdjbatyo Creative Commons License 2013.02.23 0 0 83589

:)

 

P.Box Creative Commons License 2013.02.23 0 0 83588

http://www.kalv.hu/?page_id=694

 

Itt az egyik képen látszik a függöny, nemtudom használható e.

Előzmény: daf69 (83580)
bop308 Creative Commons License 2013.02.23 0 0 83587
Előzmény: daf69 (83585)
boz-021 Creative Commons License 2013.02.23 0 0 83586

Passz...
Egy maszek 256 a sok közül, több info-m nincs róla.

Előzmény: daf69 (83585)
daf69 Creative Commons License 2013.02.23 0 0 83585

Szia !

Hol jár ez a busz ? Megnéznénk.

És köszönöm az infót . üdv ! KZ

Előzmény: boz-021 (83584)
boz-021 Creative Commons License 2013.02.23 0 0 83584

Nagyjából majonézsárga, függöleges csíkokkal.
FKB-990 / törtfehér IK256 - ennek a busznak az utasterében megtekinthető.

Előzmény: daf69 (83580)
EAG E95 Creative Commons License 2013.02.22 0 0 83583

Ez is körbe fogja,csak nem jó szögből van a kép. :D Amúgy egyik-másikból le van törve nem tudom,hogy sikerült összehozni.

Előzmény: D 20 (83581)
Störung! Creative Commons License 2013.02.22 0 0 83582

Ma délután a komáromi Tesco parkolóban állt.

Előzmény: LMB-706 (83469)
D 20 Creative Commons License 2013.02.22 0 0 83581

Ez az!


Ennél furcsállom, hogy úgy néz ki, nem fogja félig körbe az oszlopot.

Előzmény: EAG E95 (83567)
daf69 Creative Commons License 2013.02.22 0 0 83580

Sziasztok !

 

Meg tudja mondani valaki, hogy milyen mintázatú volt a 200-as Ikarusokban

a gyári függöny ? Valami nagyon világos barna - már, már sárgás alapon - csíkok voltak ?

Ha van fótó róla, vagy valamilyen fényképen kivehető minta, akkor kérem tegyétek föl ide, vagy a publikus mailomra .

Köszönöm !

Üdv !  KZ

EAG E95 Creative Commons License 2013.02.22 0 0 83579

DUD-771

Előzmény: BPO-105 (83573)
Mádi Gerg Creative Commons License 2013.02.22 0 0 83578

Köszönöm, / Köszönjük!

Előzmény: foggalhuzas (83577)
foggalhuzas Creative Commons License 2013.02.22 0 0 83577

http://energiaoldal.hu/tiszta-energia-ujabb-rekordra-keszul-az-erosember/

 

Harmincadik rekordját készül megdönteni Sinka Zsolt erőművész. A különleges tehetséggel és erővel megáldott szentesi fiatalember nem ismer lehetetlent: eddigi rekordjaival is bebizonyította, hogy nincs olyan jármű, amit ne lehetne emberi erővel elmozdítani!

 

Húzott már el csupán a fogai segítségével autót, teherautót, sőt vasúti mozdonyt is. A mintegy 90 tonnás MÁV-mozdonyt bemelegítésképpen húzta el a Nyugati-pályaudvar egyik vágányán 2012 decemberében. Néhány nappal később emelte a tétet: a mozdony mögé kötöttek egy személykocsit is, a 140 tonnásra hizlalt szerelvényt 20 méteren keresztül húzta maga mögött!

 

A magyar rekorder nem éri be szimplán járművek húzásával: sportmotort tart vissza, driftautókat élő láncszemként tart vissza, égő cserepeket és Ytong-téglákat tör, ha éppen arra van szükség.

Következő attrakciójára 2013. február 23-án szombaton kerül sor.  Ezen a napon a Parlament előtt egy 16 tonnás Ikarus BKV-buszt fog elhúzni a fogaival!

 

De ez neki nem elég: szüksége van 80 önkéntesre, aki vállalja, hogy megnehezíti Zsolt feladatát, és a buszon ülve részt vesz a rekordkísérletben! Így a jármű súlya több mint 20 tonna lesz! Ezzel Zsolt új Guinness-rekordot fog felállítani, hiszen jelenleg a legnehezebb foggal húzott jármű egy „csupán” 9 tonnás busz!

Várunk mindenkit sok szeretettel Budapesten a Kossuth térre szombaton 11 órára!

Aki a buszra is fel szeretne szállni, kérjük, jelezze a foggalhuzas@gmail.com email-címen!

 

 

Előzmény: Mádi Gerg (83576)
Mádi Gerg Creative Commons License 2013.02.22 0 0 83576

Hmm... Nem lakom közel, és nem is valószínű, hogy el megyek, de kérlek tedd ki ide is, amit facebookra! Nekem pl. nincs facebookom, nem is lesz, de érdekelhet rajtam kívül olyan embereket, akiknek szintén nincs. 

 

Köszi! :)

Előzmény: foggalhuzas (83574)
Mihál Creative Commons License 2013.02.21 0 0 83575

1949 végén kezdték gyártani és 1950-ben álltak forgalomba a Mávautnál. 35 db, melyből 31 1958-ban kocsicserével a Faü-höz került.

Előzmény: Scatty29 (83568)
foggalhuzas Creative Commons License 2013.02.21 0 0 83574
Gyertek ki szombaton 11-re a Kossuth térre, kicsit propagálni fogjuk a magyar buszgyártást, el fogom húzni foggal az Ikarus v187-est, tele emberekkel!

Részleteket aFacebookon találtok.

Sinka Popey Zsolt
BPO-105 Creative Commons License 2013.02.21 0 0 83573

Ez melyik jármű konkrétan?

Előzmény: EAG E95 (83567)
Mr.omnibusz Creative Commons License 2013.02.21 0 0 83572

. . . van : )

 

Előzmény: cdjbatyo (83560)
norbee601 Creative Commons License 2013.02.21 0 0 83571

Mávag M5. Az utolsó megmaradt példányt ugye a BKV vágatta szét....

Előzmény: Scatty29 (83568)
GRY-569 Creative Commons License 2013.02.21 0 0 83570

Fail :D

Előzmény: LMB-706 (83569)
LMB-706 Creative Commons License 2013.02.21 0 0 83569

'48-ban még nem is volt Ikarus. 

Előzmény: Scatty29 (83568)
Scatty29 Creative Commons License 2013.02.21 0 0 83568

Ikarus M 5 (1948) (!!!!!!!!!!!!)

 


EAG E95 Creative Commons License 2013.02.21 0 0 83567

 Ilyenre gondolt topiktárs? :D (Doku. jelleggel).

Előzmény: D 20 (83142)
Dzsokko Creative Commons License 2013.02.21 0 0 83566

 

Jó napot Urak!

 

Ikarus 31-hez hűtóvízóra eladó 145cm-es dróttal

Érd: 06-20-9888-557

 

Üdv

gabesz919_II Creative Commons License 2013.02.21 0 0 83565

Ha már BPO-103: erről a két kocsiról mit lehet tudni?

Előzmény: T-660 (83539)
Minimodel Creative Commons License 2013.02.20 0 0 83564

Most jönnek majd a jellegrajzok, mára az összes 211-esem (211.01, 211.51, 211.52 és 211.53) Forrásuk az ominózus alkatrészkatalógus. Ennek jó darabig krumpli és pinceszaga volt, mivel ott tárolták elötte, de egy bő év után már nem érezni semmit. Már csak a lapszéli foltok árulkodnak a múltról. De félre a történetekkel, íme a rajzok:

FAV 20 Creative Commons License 2013.02.20 0 0 83563

20 éve a Szentendrei múzeumnak ajándékoztam, és ott vannak kiállítva. Volt egy fehér és egy piros.  Lehetne csinálni. Van egy üvegtárgy készítő a közelemben. Az üveglapot megmelegíti és ráhajtja a mintára. A férjének autószerelő műhelye van a bolt mellett. Jó barátom, majd rákérdezek erre.

Előzmény: cdjbatyo (83560)
Minimodel Creative Commons License 2013.02.20 0 0 83562

Vázrajztáram zárásaként jöjjenek a 266.25 anyagok: Nagyon köszönöm a műhelyvezetőnek, hogy annak idején bíztatott és kezembe nyomta ezeket. Azt mondta: "Majd egyszer pont egy ilyent fogsz modellezni és ezek jól jönnek." vázrajzok és üregvédelmi ábrák.

 

Minimodel Creative Commons License 2013.02.20 0 0 83561

Igazán nincs mit, viszont nekem ezeken kívül még 256 illetve 266 vázrajzok vannak csak.

Íme a 256-osok: Forrásuk a javítási kézikönyv, ami lefűzős, Volánnál kaptam őket annó.

Jó, hogy megmentettem őket, már biztosan elégtek azóta valahol.

Előzmény: Grikon (83555)
cdjbatyo Creative Commons License 2013.02.20 0 0 83560

Csepp alakú magasságjelzővel a tetőn... :)
Belevaló üveg búrája esetleg nincs valakinek?

 

 

Üdv!

daveszka Creative Commons License 2013.02.20 0 0 83559

Oké, köszi.

Előzmény: Slam Jr. (83552)
Ikarus 260.03 Creative Commons License 2013.02.20 0 0 83558

Hogyha valaki azt mondja ingyen elviszi, add oda neki nyugodtan!

Előzmény: Citroen007 (83557)
Citroen007 Creative Commons License 2013.02.20 0 0 83557

Sziasztok. Van pár Villtesz éjjeli fényem. Ha jól tudom Ikarusba volt ez a típus. Villtesz 1.390. 
Két db komplett lámpa, egy tartalék búra és egy másik lámpa repedt búrával.

Ha valakit érdekel, 2500Ft-ért odaadom!

 

DJ Szegecs Creative Commons License 2013.02.20 0 0 83556

Ezek illusztrációk 6-7 éves gyerekek tanításához, úgyhogy ne olyan szemmel nézzétek, mintha műszaki szakkönyvben szerepelnének.

Grikon Creative Commons License 2013.02.20 0 0 83555

Köszi, hogy megosztottad!
Én ilyet keresek a 263 és 283 típusokról már nagyon rég óta. Volánokat is kerestem, de azt mondták nincs ilyenjük.
(284 és 282 is jó lenne, meg persze minden típusról)

Előzmény: Minimodel (83554)
Minimodel Creative Commons License 2013.02.20 0 0 83554

A rajzoló gondolom nem nézegetett túl sok fényképet annak idején.

 

Minden esetre most íme pár vázrajz. Elsőként a 211-esek:

Forrás: Ipari Szakkönyvtár sorozat, Autóbuszok üzemeltetése, karbantartása  és javítása (Kertész Ferenc)

Forrás: Ikarus 211 alkatrészkatalógus

Most pedig szintén az Ipari szakkönyvtár kötetéből a 280-as vázrajza:

Előzmény: BPO-105 (83553)
BPO-105 Creative Commons License 2013.02.19 0 0 83553

Az első kép enyhén szólva nem stimmel, az 556-os és 557-es jellemzői keverednek rajta.

Előzmény: Minimodel (83549)
Slam Jr. Creative Commons License 2013.02.19 0 0 83552

Úgy emlékszem, hogy kb itt van, az Agárdi utcában, a buszforduló után. Egyébként ez a piros turistaútvonal is, épp arra mentem anno. :)

Előzmény: daveszka (83548)
FAV 20 Creative Commons License 2013.02.19 0 0 83551

Első kép kamu.

Előzmény: Minimodel (83549)
BP-16-63 Creative Commons License 2013.02.19 0 0 83550

Köszönöm szépen az információt!

Előzmény: LMB-706 (83547)
Minimodel Creative Commons License 2013.02.19 0 0 83549

Nos akkor kezdem a rajzokkal, igaz nem jellegrajzok, hanem táblaképek. Nekem nagyon tetszettek mindíg, mikor a tanító néni felrakott párat a táblára mágnessel, a rövid történetük, hogy mikor egy régi általános iskolában tanítottam, nyáron padlást kellett takarítani és én megmenekítettem őket meg még egy Csepel pótkocsis szerelvény képét. Hát igen, mi nem csak azt tanultuk meg annó, hogy "a" mint autóbusz, hanem a főbb fajtáikat is.

 

 

 

daveszka Creative Commons License 2013.02.19 0 0 83548

Az merrefele van?
Volánnak elvileg Erdészháznál van a végállomása, ott van a buszforduló?

Előzmény: LMB-706 (83547)
LMB-706 Creative Commons License 2013.02.19 0 0 83547

A buszforduló környéke rémlik. 

Előzmény: BP-16-63 (83546)
BP-16-63 Creative Commons License 2013.02.19 0 0 83546

Sziasztok!

 

A Kosdi ikarus felöl érdeklődnék,merre van a településen bellül (ex-GJA-316),nagyon fontos lenne!

 

A tulajdonosát is keresem.

 

Köszönöm a segítségeteket előre is!

 

 

Blindmouse Creative Commons License 2013.02.19 0 0 83545

Reméljük fehér léghengerdobozos, hátulkipufogós, polírozott hűtőmaszk-keretes lesz a végeredmény.. :D

Előzmény: T-660 (83539)
DB Rheingold Creative Commons License 2013.02.18 0 0 83544

Sziasztok!

 

Volna valakinek Ik. 405-ös jellegrajza?

 

E-mail címem: attila851125@freemail.hu

 

Nagy segítség lenne! Válaszaitokat előre is köszönöm!

 

Üdv: Juhász Attila

LMB-706 Creative Commons License 2013.02.18 0 0 83543

Nem volt egyértelmű, hogy mennyire közelről láttad. 

Ha pedig rajta van a rendszám, akkor valószínűleg csak ideiglenesen van kivonatva a forgalomból. 

Előzmény: Csuklósbusz (83542)
Csuklósbusz Creative Commons License 2013.02.18 0 0 83542

Miért ne láttam volna? Ez nem olyan udvar hogy kerítésen kívülről kell sasolni meg fotózni, hanem simán odamehetsz mellé aztán simogathatod is. :-) D Úgyhogy aki elég közel megy az láthatja hogy elöl és hátul is megvan a rendszám. De ez hogy még rajtavan ez azt is jelentheti hogy talán fog még közlekedni?

Előzmény: LMB-706 (83536)
Csuklósbusz Creative Commons License 2013.02.18 0 0 83541

Az az udvar a Kossuth Művelődési Központ udvara, de szerencsére senki nem szól hogyha oda bemész és általában munkanapokon nyitva is van.

Linkelem a térképen, a busz még a műholdas térképen is látszik tehát meg fogod találni.... :-) :
Google maps Cegléd

(Cegléd, Kossuth tér 5./a)

 

 

Maga a B épület főbejáratán keresztül is átlehet menni az udvarra (főbejáraton be, aztán végig egyenesen a folyosón szembe az udvar), vagy hátulról a kocsibejárónál is belehet surranni a Petőfi utcáról. Sőt onnan egyszerűbb is meg kevésbé feltűnő.

Hogy mennyire fotózható az attól függ hogy mennyira parkolják körbe személyautókkal. Ma pl felvásárlás volt, azért voltam ott aztán kíváncsiságból beszöktem az udvarra. Nincs digifényképezőm, csak fényképezős mobilom, de még azt sem vettem elő annyira körbe volt parkolva.
De talán ha olyankor mész mikor nincs semmi vásár, felvételi, rendezvény stb akkor talán jobban fotózható.

 

A rendszám is rajtavan, mindenféleképp megéri szerintem annak aki arra jár benézni mert ki van vonva a forgalomból, innentől csak idő kérdése hogy mikor adják le ócskavasnak. :-(
Szerencsére én havonta járok arra. :-)

Előzmény: bop308 (83537)
5mg Creative Commons License 2013.02.18 0 0 83540

Ha jól emlékszem ezen részen szállt le a buszról, Alma mikor hazakisérte Szelényi János .

A Vágási Feris verekedős, azt hiszem késöbbi részben volt tán.

Előzmény: norbee601 (83532)
T-660 Creative Commons License 2013.02.18 0 0 83539
LMB-706 Creative Commons License 2013.02.18 0 0 83538

Valahol a főtér környékén. 

Előzmény: bop308 (83537)
bop308 Creative Commons License 2013.02.18 0 0 83537

Mennyire fotózható? Hol van ez az udvar?

Előzmény: Csuklósbusz (83535)
LMB-706 Creative Commons License 2013.02.18 0 0 83536

Akkor azt sem láttad, hogy a rendszám rajta volt-e, vagy sem? 

Előzmény: Csuklósbusz (83535)
Csuklósbusz Creative Commons License 2013.02.18 0 0 83535

A mai napon láttam az ADT-468 rendszámú könyvtárbuszt Cegléden a szokásos "udvarában".  Fotózni nem volt mivel, sőt előtte parkolt egy autó így nem is látszódott rendesen. Sajnos már mint írtátok megszünt a könyvtárbusz szolgáltatás, a buszon a polcok is üresek de szerencsére még nem vágták szét és még ott meg is tekinthető kivülről akit érdekel.

 

---------------------------------------------------

Rendszám: ADT-468
Gyártmány: IKARUS
Típus: 260-90
Szin: KÖZÉPKÉK
A jármű körözés alatt áll? NEM
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás adatai: A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) állásfoglalása alapján adat nem adható ki.
Forgalmi adatok: -
Egyéb: A lekérdezett jármű nincs forgalomban

----------------------------------------------------------

rentha92 Creative Commons License 2013.02.18 0 0 83534

Hy! Azt nem tudom, hogy merre van, de azt igen, hogy már nincs ott.

Itt találtam:

http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:aFDVVCG_5U8J:v8cars.hu/forum/topic.php%3Ftopic%3D260%26oldal%3D5+&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

További szép napot, üdv.: rentha92

Előzmény: ikarinátor (83524)
FAV 20 Creative Commons License 2013.02.18 0 0 83533

A tető vaj színű, értem. A gumiabroncsokat honnan tudod megszerezni? Jó lenne valami régi gumimárkát rásüttetni egy modern abroncsra.

Előzmény: cdjbatyo (83527)
norbee601 Creative Commons License 2013.02.18 0 0 83532

Ezen verekedett Vágási Feri?:D

Előzmény: 5mg (83531)
5mg Creative Commons License 2013.02.18 0 0 83531

Forrás : Szomszédok


ikarusgyula Creative Commons License 2013.02.18 0 0 83530

A minőségnek ára van!v És ha összehasonlítjuk a Vector modellekkel, ég és föld ...

Előzmény: BvZ (83523)
Oleever07 Creative Commons License 2013.02.17 0 0 83529

amúgy péntek óta itt volt, ez a kép aznap reggel készült.

 

Előzmény: Oleever07 (83528)
Oleever07 Creative Commons License 2013.02.17 0 0 83528

a Hacktion című magyar sorozat epizódjait forgatták.

Előzmény: BPO-105 (83498)
cdjbatyo Creative Commons License 2013.02.17 0 0 83527

Egyelőre a felnik ilyen színűek,a buszt meg a régi "volán-szürke"színre szeretnénk.A teteje pedig nagyon picit sárgás lesz.(de nagyon halványan).Ez a terv. :)

Előzmény: FAV 20 (83526)
FAV 20 Creative Commons License 2013.02.17 0 0 83526

Hű a felni mekkora munka. Pakolgatni forgatni sem könnyű.  Látom a busz színét a felnin. Jól fog kinézni ezzel a színnel a buszod.

Előzmény: cdjbatyo (83525)
cdjbatyo Creative Commons License 2013.02.17 0 0 83525

Sziasztok!

Pár friss kép:



Üdv!

ikarinátor Creative Commons License 2013.02.17 0 0 83524

Sziasztok, tudja valaki hogy ez merre lehet?

BvZ Creative Commons License 2013.02.17 0 0 83523

Ja hogy ez classicbus-os. Farosokat nézegettem vaterán is, kicsit borsosnak tartom az árát. 

Előzmény: ikarusgyula (83520)
CLY-802 Creative Commons License 2013.02.17 0 0 83522

A 2. kép nem CKG-644, hanem CTD-644.

Előzmény: CLY-802 (83521)
CLY-802 Creative Commons License 2013.02.17 0 0 83521
ikarusgyula Creative Commons License 2013.02.17 0 0 83520

Vagy a honlapon (http://shop.classicbus.ru/), vagy a következő autómodell börzén tudsz vásárolni ... gondolom addigra már lesz a fiuknál!

Előzmény: siófoki35 (83510)
buszosjocó Creative Commons License 2013.02.17 0 0 83519

Ez engem is érdekelne. Elég szép darab.

Előzmény: BvZ (83517)
Mihál Creative Commons License 2013.02.17 0 0 83518

Pedig az az, már tudom, mért volt olyan ismerős! Árpád út a Duna felé, Állami Áruház mh. (most Újpest-kp.) A 43-as még 280-asokkal is járt ott pár évig (GE>BU-04-xx) a 80-as évek elején.

Előzmény: LMB-706 (83514)
BvZ Creative Commons License 2013.02.17 0 0 83517

Kicsit bővebben esetleg? Honnan lehet rendelni, mennyiért? :)

Előzmény: ikarusgyula (83508)
siófoki35 Creative Commons License 2013.02.17 0 0 83516

Ja de hülye vagyok, az a 2. kép. A 3-at nem tudom.

Előzmény: siófoki35 (83515)
siófoki35 Creative Commons License 2013.02.17 0 0 83515

Üllői-Ferenc krt. sarok lesz az :)

Előzmény: LMB-706 (83514)
LMB-706 Creative Commons License 2013.02.17 0 0 83514

Elsőre axondanám, hogy a mai Újpest-Központ az a metróépítés előtt, de a 43-as busz nem arra járt. 

Feltéve persze, hogy az nem egy 48-as a képen. :)))) 

Előzmény: RIKA424 (83509)
siófoki35 Creative Commons License 2013.02.17 0 0 83513

És tényleg! Kösz!

 

Ismerős volt, de nem tudtam hogy honnan :)

Előzmény: EKW-531 (83512)
EKW-531 Creative Commons License 2013.02.17 0 0 83512

Zalaegerszeg

Előzmény: siófoki35 (83511)
siófoki35 Creative Commons License 2013.02.17 0 0 83511

1.kép hol van?

Előzmény: GRY-569 (83507)
siófoki35 Creative Commons License 2013.02.17 0 0 83510

Kik, hol, mennyiért?

Előzmény: ikarusgyula (83508)
RIKA424 Creative Commons License 2013.02.17 0 0 83509

A harmadik képen hányas busz van és hol ?

 

 

Előzmény: GRY-569 (83507)
ikarusgyula Creative Commons License 2013.02.17 0 0 83508

Sziasztok!

Modellgyűjtőknek kötelező darab! Már árulják az Ik 250-est.

GRY-569 Creative Commons License 2013.02.17 0 0 83507

Szép napot Mindenkinek!:)
                                

 

                               

                                

(A képeket az egyik Facebookos oldalon találtam!) 

bop308 Creative Commons License 2013.02.17 0 0 83506

oké, köszi!

Előzmény: boz-021 (83504)
BPO-105 Creative Commons License 2013.02.17 0 0 83505

Köszönöm!

Előzmény: boz-021 (83502)
boz-021 Creative Commons License 2013.02.16 0 0 83504

- Testvérek úgy, hogy egymást követi a vázszámuk.
- Testvérek úgy, hogy mindkettő ex MTV-s gép volt, és a tévétől való selejtezés után kapták a GZL-t.

Előzmény: bop308 (83503)
bop308 Creative Commons License 2013.02.16 0 0 83503

A GZL-098 közvetlen tesója lehet ennek, vagy csak véletlen az egymás utáni rendszám?

Előzmény: boz-021 (83502)
boz-021 Creative Commons License 2013.02.16 0 0 83502

BX 72-85 -> AZH-037 -> MTV-080 -> GZL-097, IK365.01, 1988.

Előzmény: BPO-105 (83495)
BPI-553 Creative Commons License 2013.02.16 0 0 83501

Pár 415-ös Pozsonyból...

 

+ Ikarus 435-ösök.

=D Doma Creative Commons License 2013.02.16 0 0 83500

köszönöm azoknak akik próbáltak segíteni..

 

GRY-569 Creative Commons License 2013.02.16 0 0 83499

Megy mint a veszedelem. :D

 

Előzmény: ckg471 (83497)
BPO-105 Creative Commons License 2013.02.16 0 0 83498

Valami filmforgatás volt az R-ben, sajnos többet nem tudok.

Előzmény: torqmatic (83496)
ckg471 Creative Commons License 2013.02.16 0 0 83497

Fuuu, mekkora állat ez az autó. :))

Előzmény: GRY-569 (83491)
torqmatic Creative Commons License 2013.02.16 0 0 83496

Mit keresett a Műegyetemen?

Előzmény: BPO-105 (83495)
BPO-105 Creative Commons License 2013.02.16 0 0 83495

Erre tud valaki típus/szériát, állandó rendszám(ok)at mondani?

 

GRY-569 Creative Commons License 2013.02.16 0 0 83494

Pedig azért is meg kellett "szenvednem" :D De köszi:)

Előzmény: BPI-791 (83493)
BPI-791 Creative Commons License 2013.02.16 0 0 83493

Értem, a GEX már sokkal jobb :)

Előzmény: GRY-569 (83492)
GRY-569 Creative Commons License 2013.02.16 0 0 83492

Tudom,mert buszból lőttem,plusz nem számítottam rá úgy igazából,hogy jön. Szal a másodperc tört része alatt kattintottam meg.

Előzmény: BPI-791 (83489)
GRY-569 Creative Commons License 2013.02.16 0 0 83491

Ahülye.. :D Pedig különböző linket tettem be...

Akkor helyes linkel a GEX-808 

Köszi az észrevételt!:) 

Előzmény: GRY-569 (83488)
EKM-765 Creative Commons License 2013.02.16 0 0 83490

Mindkét link 404.

Előzmény: GRY-569 (83488)
BPI-791 Creative Commons License 2013.02.16 0 0 83489

GEX-808 helyett is az FJA jön le, ami kicsit sötét/ködös ..

Előzmény: GRY-569 (83488)
GRY-569 Creative Commons License 2013.02.16 0 0 83488

Tessék..?

Előzmény: boz-021 (83486)
D 20 Creative Commons License 2013.02.16 0 0 83487

Fószer rakatott volna bele egy D-10-est, s hello...

(Max. papíron ez lenne az exBPO-999...)

 

[Mindjárt jön valaki, s megírja, hogy nem volt BPO-999 kiadva...]   :D

Előzmény: LMB-706 (83481)
boz-021 Creative Commons License 2013.02.16 0 0 83486

Ennek azért fussál neki mégegyszer... :)

Előzmény: GRY-569 (83485)
GRY-569 Creative Commons License 2013.02.16 0 0 83485
LMB-706 Creative Commons License 2013.02.16 0 0 83484

:)))) 

Előzmény: ckg471 (83482)
CLY-802 Creative Commons License 2013.02.16 0 0 83483
ckg471 Creative Commons License 2013.02.16 0 0 83482

Valóban, tényleg teljesen átlagos, mezei C83-as. :))

Előzmény: LMB-706 (83481)
LMB-706 Creative Commons License 2013.02.15 0 0 83481

Nem különleges, csak a KBK-784. 

Előzmény: Törölt nick (83480)
Törölt nick Creative Commons License 2013.02.15 0 0 83480
BX-60-72 Creative Commons License 2013.02.15 0 0 83479

Pontosabban az ukránoknál, még pntosabban a Krími Autonóm Közösség területén.

Előzmény: trlpx (83473)
LMB-706 Creative Commons License 2013.02.15 0 0 83478

Ez volt a KTY-508, azelőtt pedig DZA-236. 

Előzmény: suraki1 (83477)
suraki1 Creative Commons License 2013.02.15 0 0 83477

Kis segítséget, pontosabban egy ex-rendszámot szeretnék ehhez az LZZ-822-eshez, vázszáma 250.69 555 1989. Cserébe meglesz nektek az új. ;)

Oleever07 Creative Commons License 2013.02.15 0 0 83476

kis nyelvhelyesség:

...nem messze tőle, a Jókai Mór utcában állt...

Előzmény: Oleever07 (83475)
Oleever07 Creative Commons License 2013.02.15 0 0 83475

tavaly novemberben Pesterzsébeten, egy, a Tátra térhez közeli kis utcában fotóztam a buszt (vélhetően a tulaj házának közelében), nem messze, a Jókai Mór utcában állt tőle az AVC-492. (szóval szvsz eladták.)

Előzmény: LMB-706 (83469)
KápCity Creative Commons License 2013.02.15 0 0 83474
trlpx Creative Commons License 2013.02.15 0 0 83473

Kultúrált állapotú, retro hatású flotta oroszoknál :)
http://fotobus.msk.ru/photo/829386/

bandikaikarus Creative Commons License 2013.02.15 0 0 83472
Fokepp, h ezek mar vagy masfel eve is hirdetve voltak ugyanezzel a harom keppel...
Előzmény: D 20 (83471)
D 20 Creative Commons License 2013.02.15 0 0 83471

A kisablakos egy 266-os.

ExVasi volán, a többivel együtt.

Előzmény: 603-1961 (83470)
603-1961 Creative Commons License 2013.02.15 0 0 83470
LMB-706 Creative Commons License 2013.02.14 0 0 83469

Újpesti még a gép, vagy már eladták? 

Előzmény: leoforio (83468)
leoforio Creative Commons License 2013.02.14 0 0 83468

ACF-776 új rendszáma MHZ-021.

heggla Creative Commons License 2013.02.14 0 0 83467

Egy kép,de van még sok más érdekes is itt,egy kicsit rokon oldalon:)

http://www.facebook.com/SaechsischesNutzfahrzeugmuseum

Mádi Gerg Creative Commons License 2013.02.14 0 0 83466

BHJ-962!

Minimodel!

 

Köszönöm a választ! :) 

KPK-299 Creative Commons License 2013.02.13 0 0 83465

Igen, kb 1000x volt ide belinkelve, de inkább úgy mondom, hogy minden héten bekerül ide. :-)

Előzmény: CSUPA-CS (83464)
CSUPA-CS Creative Commons License 2013.02.13 0 0 83464

Sziasztok!

Ezt a videót már láttátok?

BPI-145 Creative Commons License 2013.02.13 0 0 83463

Köszönöm! :-)

Előzmény: RIKA424 (83462)
RIKA424 Creative Commons License 2013.02.13 0 0 83462

Igen.

Általában délutáni műszakban amig volt délutáni műszak.

A vázkészítésben dolgoztak. Igen egyszerű munkákat végeztettek velük.

Például a tetőlemez peremezése, amikor a vázállítóból kijött félkész vázra rátették a tetőt, majd ennek peremét egy gumi/fa vagy valamilyen más kalapáccsal rágörbítették a vázra.

 

 

Előzmény: BPI-145 (83453)
RIKA424 Creative Commons License 2013.02.13 0 0 83461

Belgiumban és Franciaországban is keresgélj.

Ott arra felé (frankofon nyelvterület) igen népszerű az amit most keresel itt. Évente több száz ilyen kocsit helyeznek forgalomba, és sok száz cserél gazdát.

Komoly háttériparág gyártja - sorozatban - az ilyen mozgó boltokat, mozgó elárusító helyket.

Talán az autocassion körül érdekes szimatolnod.

 

 

Előzmény: FiBi45 (83445)
ocsibusz Creative Commons License 2013.02.12 0 0 83460

Szia!

 

Engem a 250.59-röl érdekelne alváz és váz szerkezeti rajzok. Ha van, Alkatrész Katalógus az is érdekelne részben vagy egészben. Az ülés erendezésről, a beépített szekrényről és a hűtőről is érdekelne rajzok. Kapcsolási raj is érdekel, mert egy 250-es felújításhoz keresek dokumentációt. Ami nekem vannak azok nem jók.

Előzmény: Minimodel (83454)
siófoki35 Creative Commons License 2013.02.12 0 0 83459

Szép darab!

Előzmény: Scatty29 (83450)
BHJ-962 Creative Commons License 2013.02.12 0 0 83458

Snake-Mojzi Creative Commons License 2013.02.12 0 0 83457

Mindenképp hiánypótló lenne.

Előzmény: Minimodel (83455)
BHJ-962 Creative Commons License 2013.02.12 0 0 83456

Nem volt benne a hátsó 5-ös üléssor,keresztben volt egy hálós polc,alá fogasokat lehetett akasztani.

+ az ajtó mögött volt egy szekrény,amiben alulra hűtőt lehetett berakni,felül pedig egy zárható pakolós rész..

Előzmény: Mádi Gerg (83446)
Minimodel Creative Commons License 2013.02.12 0 0 83455

Tényleg, lenne-e igény, hogy a neten nem létező jellegrajzaim illetve vázrajzaim közzé tegyem? (biztos vagyok benne, hogy lenne olyan is, ami létezik neten csak kicsiben) Cserébe én is szívesen látnék hasonlóakat.

Minimodel Creative Commons License 2013.02.12 0 0 83454

Az ilyen típusokban hátul van egy nagy fogas, illetve valami szekrényszerűség.

Meg is találtam a 250.59 rajzát, ezen jól látszik.

De van a 256.50E-ben is fogas.

Előzmény: Mádi Gerg (83446)
BPI-145 Creative Commons License 2013.02.12 0 0 83453

A következő kérdésem volna: úgy tudom, hogy az Ikarus mátyásföldi gyárában a '80-as években dolgoztak rabok. Mi volt a munkájuk?

Ikarus 260.03 Creative Commons License 2013.02.12 0 0 83452

Akkor hány liter/ 100 km-re keresel buszt?

 

Előzmény: FiBi45 (83451)
FiBi45 Creative Commons License 2013.02.12 0 0 83451

Köszönöm..méretben jó lenne,de sokat esziknapi 100km le klne nyomnia..igy kompromisszumot kell kötni..de azért köszi..kissebb motoros kéne jóval..max 4000 ig

Előzmény: Scatty29 (83450)
Scatty29 Creative Commons License 2013.02.12 0 0 83450
BHJ-962 Creative Commons License 2013.02.12 0 0 83449

Vegyél egy ilyet,ülés ki,berendezed boltnak és zsebeled a pénzt.

 

http://www.hasznaltauto.hu/autobusz/ikarus/ikarus_260-6157135

Előzmény: FiBi45 (83448)
FiBi45 Creative Commons License 2013.02.12 0 0 83448

Értem..Tehát ez nem olyan mint a teherautóknál,hogy oda megyek tárgyalok és megveszem..igazából eladó ilyeneket nem találok.Nem a lé hiányzik rá.

Előzmény: 7-es troli (83447)
7-es troli Creative Commons License 2013.02.12 0 0 83447

OFF:

szerintem egyediben keresd fel a hazai lízingcégeket, bankokat.

pl: mkb euroleasing, merkantil.

 

ON:

Előzmény: FiBi45 (83445)
Mádi Gerg Creative Commons License 2013.02.12 0 0 83446

És mit jelent az, hogy ruhatárolós, pontosabban? :) 

 

Van hátul valami nagy szekrény? (lebutítva :) )

Előzmény: vt976 (83444)
FiBi45 Creative Commons License 2013.02.12 0 0 83445

Sziasztok!Szeretnék infót gyüjteni.Mozgó árusításhoz keresek midi buszt.Találtam egy ilyen típust:ikarus 546..vagy valami hasonló paraméterekel rendelkezőt keresek.

Sajna nem találom h.hol lehet vásárolni,lizingelni ilyeneket.Már napok óta keresem és semmi.Van sokkal drágábbért merci vagy iveco de erre a célra nincs szükségem azokra a szolgáltatásokra és minőségre amit kínálnak.Ezért esett a választásom erre a típusra.Az utasüléseket amúgy is kiveszem.CSak 2-3 személy fogja használni.

Ha tudtok..segíthetnétek..Ti még is csak vágjátok ezt a témát

Köszi előre is....További szép napot!

vt976 Creative Commons License 2013.02.11 0 0 83444

Ezek nagyablakos 250-esek. Ezt onnét a legkönnyebb észrevenni, hogy 4 csomagtérláda van a kerekek között, míg a 256-oson 3 van.

Előzmény: Minimodel (83442)
Minimodel Creative Commons License 2013.02.11 0 0 83443

a kép meg lemaradt:

Előzmény: Minimodel (83442)
Minimodel Creative Commons License 2013.02.11 0 0 83442

Egy érdekesség a Köllö-Oszipova: Zdrávsztvujtye c. őskori orosz nyelvkönyv 66. oldalán: Ruhatárolós 256-osok.

 

trlpx Creative Commons License 2013.02.11 0 0 83441

A 250/256-osokon gyárilag szerelt fényszórók gyártmányát, típusát meg tudná valaki mondani? Főleg a sima búrás távolsági fényszóró lenne érdekes. Köszi előre is.


 

Scatty29 Creative Commons License 2013.02.11 0 0 83440

GRY-569 Creative Commons License 2013.02.11 0 0 83439

Idáig azt csináltam,de már egyszerűen szemetszúr,hogy mennyire idióta..

ON 

Előzmény: EKW-531 (83436)
Snake-Mojzi Creative Commons License 2013.02.11 0 0 83438
Előzmény: Snake-Mojzi (83437)
Snake-Mojzi Creative Commons License 2013.02.11 0 0 83437
EKW-531 Creative Commons License 2013.02.11 0 0 83436
Miért kell még mindig etetni a trollt? Átugrod a hsz-ait és kész.
Előzmény: GRY-569 (83429)
BHJ-962 Creative Commons License 2013.02.11 0 0 83435

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=5drMjhWgn4M

 

Milyen igaz,lásd a filmet a 20. másodperc körül.

Előzmény: rezgaras (83432)
FAV 20 Creative Commons License 2013.02.11 0 0 83434

Lehet csinálni is, de már a jó szakembereket elbocsájtották.

Előzmény: rezgaras (83432)
BX-60-72 Creative Commons License 2013.02.11 0 0 83433

Jó példa erre a Hajdúnál leállított kocsik egy része...

Előzmény: torqmatic (83423)
rezgaras Creative Commons License 2013.02.11 0 0 83432

Annak idején, amikor (OT) a HÉV MIX-eseket újították fel, akkor azt mondták, azért kapták az újabb, csúnya négyszögletes lámpatesteket, mert nem találtak eredetit. Az eredeti az pont ez volt, az Ik31-ről.

 

Előzmény: FAV 20 (83413)
bop308 Creative Commons License 2013.02.10 0 0 83431

Én azt hittem arra írja, hogy annyi van meg neki fotón. De közbe leesett. :D Este van már... :S

Előzmény: Irizar ranger (83430)
Irizar ranger Creative Commons License 2013.02.10 0 0 83430

Ha a 11-ből kivonod az 5-öt, akkor 6-ot kapsz.

Legalábbis felénk... :D

Előzmény: bop308 (83428)
GRY-569 Creative Commons License 2013.02.10 0 0 83429

"mer akkora lúzer volt aki addig megcsinálta hogy az fájt."

Szerintem aki lúzer,az TE vagy. Észrevehetnéd már végre,hogy ezekkel a cselekvéseiddel csak hülyét csinálsz magadból. Én azt tanácsolom neked,hogy húzd meg magad,de nagyon,és csendben figyeld az eseményeket,sokak életét megkönnyítenéd ezzel. :)

ON



 

 

 

Előzmény: Scatty29 (83400)
bop308 Creative Commons License 2013.02.10 0 0 83428

A kassai 6/11-et hogy érted? Onnan már 5 selejt van.

http://imhd.zoznam.sk/ke/vehicle-type-description/74/Ikarus-435.html

Előzmény: FKU-911 (83426)
CLY-802 Creative Commons License 2013.02.10 0 0 83427
FKU-911 Creative Commons License 2013.02.10 0 0 83426

Egy kis felvidék az elmúlt hetekből:

Az aktuális számok:

Pozony 412: 1/3

Pozsony 415: 25/44

Pozsony 435: 45/96

Kassa 415: 6/6

Kassa 435: 6/11

 

A héten a pozsonyi #4862 elégett, így az lesz a következő selejt.

 

buszosjocó Creative Commons License 2013.02.10 0 0 83425

Íme még pár kép...:

 

HHY-796, Baja, 2006.

 

BRF-802, Fedémes, 2000.

 

AVE-990, Eger, 2004.

 

AFC-180, Fedémes, 2000.

CSUPA-CS Creative Commons License 2013.02.10 0 0 83424

Sziasztok!

Nagyon nagy kérésem lenne!!!

Az OMSI busz szimulátorhoz szeretném elkészíteni az IBUSZ 1975 festését ikarus 250-re.

Nem találok képet a témában.

Tudtok segíteni, nagyon megköszönném!

Maillom publikus.

Azt tudom, hogy a házibuli című filmben egy rövid pillanatra látszik, de ez kevés.

Köszönöm és további szép napot!

torqmatic Creative Commons License 2013.02.10 0 0 83423

Sajnos itthon is ugyanez megy... Az egyik helyen kb az udvaron rohad szét a tizenegykét éves, korszerűbb gép, máshol meg a 25-30 éves roncsokkal szenvednek.

Előzmény: D 20 (83420)
Sz.Norbi632 Creative Commons License 2013.02.10 0 0 83422

Szia!

 

Esetleg azt nem tudod, hogy honnan veszik ezeket a kapcsolókat?

Előzmény: DJ Szegecs (32386)
D 20 Creative Commons License 2013.02.10 0 0 83421

Ilyenjük is van "Udo-éknak".

Talán fehér volt előtte, illetve hiányolom erről is az ablakok alatti lécet...

No, meg persze, hogy rá kellett állni a Kokkodával... :/

D 20 Creative Commons License 2013.02.10 0 0 83420

Oroszországról volt szó.
Ha a központi járműelosztás intézménye hiányzik ahhoz, hogy ~30éves

széthulló romhalmazok helyére kerülhessenek a 10-en egy-két éves kocsik,

ne halomra legyenek vágva...

 

Ehh; mondom én, hogy "értelmesebb" hobbi után kéne nézni... :v

Előzmény: LMB-706 (83416)
18-09 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83419

Csuklósra néhány nagyobb várost kivéve nincs szükségük. Nem kevés 280-as lett szólósítva ugye arrafelé... nem véletlen. Új városi csuklóst Moszkvában, Szentpéterváron állítanak forgalomba, máshol évente jó, ha pár tucatot. Egy ekkora országban... mentsük meg a 415-öst, Moszkvától délre, keletre divat. De ott is csak erősen kényszerből. Ahol meg elvetemült fanos cég van, ott meg úgy is 200-as van, meg felújítósdi játszanak. Pl. Jekatyerinburg. Lakat+fény lassan az összes 283-asuk. Igaz a napokban kikukázták a maradék .33-asokat. 94-es, agyonporladt gépeket. Nincs is több nekik.

Előzmény: D 20 (83386)
Laszlocsik Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83418

Szivesen. Örültem, hogy segithettem.

Előzmény: BU 20-39 (83389)
LMB-706 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83417

Wikipédiát csak vasúti tárgykörben érdemes olvasni. Ami busszal kapcsolatos rajta, az szar. 

Előzmény: Snake-Mojzi (83402)
LMB-706 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83416

Nem ám azok helyére kerülnének a moszkvai selejtek, ááá...

 

Úgy tudom, már nem létezik a Szovjetunió, hogy központilag koordinált járműelosztás legyen. Vagy tévednék? :P 

Előzmény: D 20 (83386)
FAV 20 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83415

Az valami spiáter öntvény ha jól gondolom. Az meg kipattogzik az idő múlásával.

Előzmény: cdjbatyo (83414)
cdjbatyo Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83414

Nekünk szerencsére megvannak.Még az irányjelző keretét kell feltenni.

Előzmény: FAV 20 (83413)
FAV 20 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83413

Hetekig lehet pepecselni ezzel. Ráadásul szem előtt vannak ezek nagyon. A Németh László-nak egy karosszériás barátom csinálta meg a lámpakeretét, mert nem volt meg neki.

Előzmény: cdjbatyo (83411)
Ricsi89 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83412

Ilyen süsüt még nem láttam. :) A rendes mozdony elé köthetőről már láttam képet/videót, de ez biztos valami egyedi darab lehetett. :D

Előzmény: FAV 20 (83410)
cdjbatyo Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83411

:)

 

FAV 20 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83410

Süsü. A váltókat melegíthették ezzel.

Előzmény: litlebubu (83408)
Scatty29 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83409

Ezmiez?! Durva..:D

Előzmény: litlebubu (83408)
litlebubu Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83408

Snake-Mojzi Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83407

C56, C83 így hirtelen.

Előzmény: Scatty29 (83406)
Scatty29 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83406

Csak 1 hibát mondj az adatokban :))

Előzmény: Snake-Mojzi (83405)
Snake-Mojzi Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83405

Remek, tehát még a hibás adatok forrását sem jelölted meg, ügyes...

Előzmény: Scatty29 (83404)
Scatty29 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83404

Busportonline-ról vannak az infók nagyrészt.:D

Előzmény: Snake-Mojzi (83402)
Scatty29 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83403

Jut eszembe, suliba játszottam ezzel a format c:-vel de nem engedte mer használatban van a meghajtó :)

 

ON már végre.

Előzmény: Hnorbert (83401)
Snake-Mojzi Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83402

Köszönjük ó Nagy Mester! Ha már ilyen rettentő büszke vagy a hatalmas művedre, amit a társadalom okulására elkövettél, megtennéd, hogy nem fals adatokat használsz? Konkrétan az általad oly találóan megfogalmazott "elég szépen" megcsinált Ikarus Classic család bekezdésben találtam a kb. fél másodperces megtekintés során hibát, de lehet hogy akad máshol is. Ja, ne kérdezd hogy mi az, nem szeretném elvenni ama érdemet, hogy önálló munkával tökéletesre csihold a mérvadó források legjobbikának számító magyar Wikipediát.

 

Végeztem, leléphet!

Előzmény: Scatty29 (83399)
Hnorbert Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83401

A leütést a format C: betűsorral kezd, aztán jöhet a billentyűzet, monitor, gép és végül saját magad. Ez be fog jönni.

Előzmény: Scatty29 (83399)
Scatty29 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83400

+300-as szériát is naggyából én irtam meg szinte, mer akkora lúzer volt aki addig megcsinálta hogy az fájt.

Előzmény: Scatty29 (83399)
Scatty29 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83399

Élmény javítani a wikipediás Ikarus cikket:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Ikarus

 

A Classic szériás részt pl én csináltam nemrég meg elég szépen.

400-as szériát ki fogom javitani nemsokára mer akkora balfasz volt aki csinálta hogy leütöm :D

Előzmény: IK55 (83396)
BPO-105 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83398

Köszönöm!

Előzmény: BU 20-39 (83393)
Köny Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83397

A nagy Ikarus könyv megvan? Az talán tekinthető megbízható bibliának.

Előzmény: Scatty29 (83394)
IK55 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83396

Javaslom Ikarus ügyben ne a Wikipédiából legyél tájékozott,mert ott igen sok baromságot írnak.

Előzmény: Scatty29 (83394)
htibor Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83395

Ha neked a wikipedia egy hiteles és hivatalos forrás bármilyen téma tekintetében, akkor fogadd gratulációmat.

Előzmény: Scatty29 (83394)
Scatty29 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83394

http://hu.wikipedia.org/wiki/Ikarus_438

Zárjuk le a témát már.

Előzmény: htibor (83388)
BU 20-39 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83393

HR05 LCB----- ex.AVE-233

HR05 NTB----- ex. AVE-383 /fmw-257/

 

Előzmény: BPO-105 (83392)
BPO-105 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83392

HR 05 LCB? Ez egy időben még egy egri 266-oson volt, ha jól tudom. Most melyik gép viseli?

Hasonló a kérdésem HR 05 NTB felől is, természetesen az egri 266-os nélkül.

Előzmény: rally forever (83375)
BU 20-39 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83391

AVE-417

Előzmény: gabesz919_II (83390)
gabesz919_II Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83390

A HR 07 PKW melyik kocsi volt a Szabolcsnál?

Előzmény: rally forever (83375)
BU 20-39 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83389

Köszönöm szépen a válaszodat ! A HR 05 LCB-re gondoltam egyébként a kérdésemben, és csak utánna néztem,  hogy  06-ot írtam véletlenül.  A többi rsz ismerős  a Tramclubról, mindnek megvan a magyar megfelelője. Az AVE-233 (HR 05LCB)-al együtt még ment Csíkszeredára 4 db 260.43-as is ,de legfrissebb infóm szerint ők átkerültek egy másik megyébe.

Előzmény: Laszlocsik (83371)
htibor Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83388

Szerintem ne fokozd a magad alá ásást.

Bizonyára bármelyikünk fotós oldala a legtutibb infóval rendelkezik mindig az aktuális napi dátummal bezárólag...

 

A honlap tudtommal már nem él, így kérdéses, hogy milyen idősíkon éled az életed, hogy azt létező honlapnak látod.

Ha a "lementettem és ott olvastam" verzió játszik, akkor:

 

10 GOTO #83381

20 RUN

Előzmény: Scatty29 (83387)
Scatty29 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83387

buszok.fw.hu adata alapján beszéltem. :)

Előzmény: Zsoltikarus (83381)
D 20 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83386

Szórják ki a 2001-es kocsikat, az ember szíve szakad meg.

 

Egyébként meg Oroszország szerte vannak olyan kényszerkendácsolásból működésben tartott rettenetek százával, amik már ránézésre félelmet keltenek az emberben...

Nem ám azok helyére kerülnének a moszkvai selejtek, ááá...

 

Azokat szét kell hamar díbolni...

 

Ész megáll.

Előzmény: 18-09 (83284)
D 20 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83385

Ez már csak a paródiája annak a cuccnak, amiről a múltkor szenvedtem.

Az a kapaszkodón szokott volt elhelyezve lenni, mint a mostaniakon is az ajtók melletti "oszlopokon".

 

(Megaszondás5000) :)

Előzmény: Ikarus 260.03 (83287)
D 20 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83384

A BHF-914 fotóra akkora tetszik, hogy még!

2000-ben még bőven jártam Baján...

Megfogott a beállítás is...

 

Időutazás...

Előzmény: buszosjocó (83301)
D 20 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83383

GMY-395, 396...
A 392-ről leszedték, csak a fene se érti minek, akkor be kellett, hogy foltozzák valahogy a lyukakat, hogy ne bóklásszon bele a wasszer...

Előzmény: ckg471 (83356)
bop308 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83382

És ezt te honnan veszed? Na itt látszik az a fenenagy tudás ami mögötted áll.

Előzmény: Scatty29 (83373)
Zsoltikarus Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83381

Namármost.

 

Tegyük fel, valamilyen információt felraksz a honlapodra, amit mai fejjel mindenki, még a szakma is úgy tud, ahogyan fent van. Pár év múlva kiderül valami ellenkező adat, ami miatt utólag mindenki röhög, de mondjuk nincs kijavítva. És ezt valami madár a jövőben lefitymálóan szóvá teszi.

 

Milyen lesz a tekinteted elsőre?

Előzmény: Scatty29 (83378)
ckg471 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83380

Nem értetted az iróniát...

Előzmény: Scatty29 (83378)
Laszlocsik Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83379

Na igen, ezekről beszéltem. A HR06GUE ha jol látom magántulajdonban van, mert egy román különjárat van felirva. Az Ik. 280 asok Hunyad megyében lettek fotozva a HD Hunyadot jelent és ahogy elnézem a buszokat a dévai helyi közlekedési vállalat (Devatrans) vásárolta meg. Ha már ex. SZV-s kocsik után kutatsz, ird be http://tramclub.org/viewtopic.php?t=257 itt rengeteg ikarust láthatsz ex. SZV-t is

Előzmény: rally forever (83375)
Scatty29 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83378

Nem lehet felfogni hogy hülyeséget mondott, erre még őt véded :D

Előzmény: toto92 (83377)
toto92 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83377

Tévedtem, mégis lehetsz hülyébb.

Előzmény: Scatty29 (83373)
Laszlocsik Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83376

Igy van, bocsánat. Tényleg Ikarus 266-ot akartam irni.

 

Előzmény: Scatty29 (83374)
rally forever Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83375

Egy pár.

A 2 280-as nem 'szeredai, a HD rendszámból Te biztosan tudod, nekem most nem ugrik be. 2010, 11-es képek.

 

R.

Előzmény: Laszlocsik (83371)
Scatty29 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83374

Ik 226 tuti nincs, 266-ot akartál irni?:D

Előzmény: Laszlocsik (83371)
Scatty29 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83373

Akkor nem mondana ekkora hülyeséget:

"két 438-asa is van a 20-as volánnak: a GVP-231 és a JID-095"

 

Összesen 2 db 438-as készült az egyik sorsa ismeretlen,

másik meg VB: JID-095 (ex GVP-231)

Előzmény: toto92 (83372)
toto92 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83372

Te se leszel már hülyébb ahogy elnézem. Ezzel mondjuk nincs feltétlen baj (mondjuk ha nem itt lennél hülye, az jobb lenne...), csak ne magadból indulj ki, és ne nézz másokat is annak.

 

HáBéról azt állítani, hogy ne tudná hány darab 438-as van, az finoman szólva is meredek.

Előzmény: Scatty29 (83368)
Laszlocsik Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83371

Csikszereda és környékén ma 5 ex. szabolcsos kocsi dolgozik.

3 Ik. 260.32 az egyik az általad emlitett HR06CLB erről fotom sajnos nincs, a másik a HR06YSF foto a HBweb, erdélyi buszoknál, a harmadik  a HR07PKW

1 IK. 256 HR06RSR ez átfényezve

1 IK. 250 HR07NWA - ez utobbi 3 buszrol fotot találsz a busportonline nevű honalpon a külföldi buszok romániai részén. A 256-os-hoz nincs feltünteteve, hogy ex. SZV-s de láttam benne SZV-s régi dijszabási tájekoztatot, logot. Ezenkivül voltak még ik. 226-osok és 1 260,43 de azokat rég nem láttam valoszinü eladták vagy leállitották ne tudom.

Előzmény: BU 20-39 (83350)
Laszlocsik Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83370

Hát igen még van amit fotozni itt is csak ne lenne ekkora távolság, amugy látogattam a honlapodat, nagyon jo és részeletes.

Előzmény: hajdubus (83341)
BPD-017 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83369

Akkor most szorítsd ökölbe a kezed. 

 

 

Ha megvagy, szólj...

 

 

 

 

Nyújtsd ki a mutatóujjad előrefelé, mint amikor valakire rá akarnál mutatni.

 

 

Kész? Mehet tovább?

 

 

 

 

Most nézd meg a kezed: hány ujjad mutat előrefelé?

 

 

Igen, egy.

 

 

 

 

És ökölbeszorítva mennyi mutat feléd?

 

 

Na, akkor legközelebb így tessen mutogatni.

Előzmény: Scatty29 (83368)
Scatty29 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83368

Értem én, de ha valaki tegnap is (2-en) azt állitja h JID-095 és GVP-231 két külön busz, hát nemtom, nézze át az Ikarus történelmet. :D

Előzmény: htibor (83366)
boz-021 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83367

Hidd el, hasonlóan fáj nekünk is, mikor idebüfögöd az aktuális napi baromságod...

Előzmény: Scatty29 (83364)
htibor Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83366

Az a szöveg alig 11-12 éve van ott fent, akkor még nem volt minden kismókusnak ámítógépe és Internete, hogy mindent három kattintás után megtudhasson...akkor főként a személyes ismertségek és sok időt felölelő kutatómunkákat jelentette az ismeretszerzés.

Előzmény: Scatty29 (83357)
norbee601 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83365
GNX-373-on is megvan a narancs fény.

http://www.gyoribuszok.hu/gyoribuszok/Kepek/album/HELYKOZI/GNX-373/index.html
Előzmény: ckg471 (83356)
Scatty29 Creative Commons License 2013.02.09 0 0 83364

JID-095 (ex GVP-231)

 

 
Ez fáájt :D

Előzmény: HBweb hu (83360)
ckg471 Creative Commons License 2013.02.08 0 0 83363

Valóban. :)

Előzmény: Snake-Mojzi (83361)
ckg471 Creative Commons License 2013.02.08 0 0 83362

Bizony. Bőven van még hová fejlődni...

Előzmény: HBweb hu (83360)
Snake-Mojzi Creative Commons License 2013.02.08 0 0 83361

IYX-191. Sötétben arról lehet megismerni :)

Előzmény: ckg471 (83356)
HBweb hu Creative Commons License 2013.02.08 0 0 83360

Szketti még nem tudja, hogy két 438-asa is van a 20-as volánnak: a GVP-231 és a JID-095. 
;-) 

Előzmény: boz-021 (83359)
boz-021 Creative Commons License 2013.02.08 0 0 83359

?

Előzmény: Scatty29 (83357)
ikarinátor Creative Commons License 2013.02.08 0 0 83358

Őrá emlékszem, tarcsán parkolt régen. Sajnos a korrózió miatt a hátulja megereszkedett és talán ezért is lett vége. A képen is lehet látni a lógást.

Előzmény: Tector (74505)
Scatty29 Creative Commons License 2013.02.08 0 0 83357
ckg471 Creative Commons License 2013.02.08 0 0 83356

Urak!
A CLY-183-on kívül van még olyan orosz kocsi, amin a szélvédő felett megmaradt a narancssárga fény?

EKM-765 Creative Commons License 2013.02.08 0 0 83355

Erről senki nem rejteget képet a Várpalotai Volán korszakból?

Előzmény: LMB-706 (83354)
LMB-706 Creative Commons License 2013.02.08 0 0 83354

Nem biztos. Az NDK-s protó (a későbbi BPB-419) is lehet. 

Előzmény: EKM-765 (83353)
EKM-765 Creative Commons License 2013.02.08 0 0 83353

Ez FNP-687 lánykorában?

BPO-105 Creative Commons License 2013.02.08 0 0 83352

Hátha tudnak segíteni a szabolcsi topikokban, ott biztos vannak, akik követik ezeket a gépeket.

Előzmény: BU 20-39 (83350)
Blindmouse Creative Commons License 2013.02.08 0 0 83351

Akkor hétfőnként DunaTV.  valamikor hajnali 11 körül ismétlik az előzőt, estefelé megy az "újabb" rész..  :)

nem is emlékeztem hogy ilyet láttam gyerekkoromban, csak a zenéje ugrott be hogy ezt már ismerem.. :D

de abszolút retro feeling az egész.

Előzmény: tga18.430 (83348)
BU 20-39 Creative Commons License 2013.02.07 0 0 83350

A HR 06LCB ik 260.32-es ex. szabolcsos gép közlekedik még? Fotó esetleg róla? Kb mennyi ex Szabolcs Volános gép van még Csíkszereda és környékén?

Előzmény: Laszlocsik (83337)
IkaRUSsia Creative Commons License 2013.02.07 0 0 83349

Igen, ismerem a típust csak a köznyelv hívta így (legalább is mifelénk.)

 

örülök neki.

Előzmény: bop308 (83347)
tga18.430 Creative Commons License 2013.02.07 0 0 83348

Igen! A Págert, meg az unokáját vitték le!

Ezt a 78-as körzet c. fílmet már nagyon vártam mert nem nagyon ismételték, és el is felejtettem, hogy a Sztankay buszos!!! A "megint nincs szóda az meg van! :-)

 

Előzmény: Blindmouse (83338)
bop308 Creative Commons License 2013.02.07 0 0 83347

Az az ismeretlen típusú "Skoda" az szerintem Karosa SM11. Egyébiránt én még nem láttam, szóval egy embernek máris újdonság volt. :)

Előzmény: IkaRUSsia (83346)
IkaRUSsia Creative Commons License 2013.02.07 0 0 83346

Leírom a leírandót, hogy : 'ha volt akkor elnézést'

 

http://www.youtube.com/watch?v=Csi3Xikh4NY

 

Ikarus 255 & 66 és egy kedvenc Off típusú busz (skoda)

 

IFC szempontból 15 perc 55 másodpecig érdekes a történet.

HBweb hu Creative Commons License 2013.02.07 0 0 83345

Irizar: Székelyudvarhelyen.

Hajdú: Görgetett galéria. 2005, 2008, 2010, 2011 és 2012-es felvételek. 

Előzmény: Irizar ranger (83344)
Irizar ranger Creative Commons License 2013.02.07 0 0 83344

A megálló presszó az hol van? :)

Előzmény: HBweb hu (83342)
hajdubus Creative Commons License 2013.02.07 0 0 83343

Jó felhozatal!

Melyik évben készültek a fotók?

Előzmény: HBweb hu (83342)
HBweb hu Creative Commons License 2013.02.07 0 0 83342

Itt pedig egy kis képes kedvcsináló mindehhez:

 

http://hbweb.hu/fg/fg0904991/

 

Előzmény: Laszlocsik (83337)
hajdubus Creative Commons License 2013.02.07 0 0 83341

Tényleg hihetetlen...

Igaz nem vágytam arrafelé, de a végén kedvet csinálsz nekem egy kis határon túli fotózáshoz. :)

Előzmény: Laszlocsik (83337)
Dzsokko Creative Commons License 2013.02.07 0 0 83340

 

Tisztelt Urak

Ilyen tipusú hűtő vízórát keresek csak rossz/ üzemképtelen érdekelne

06-20-9888-557

 

Előre is köszönöm

Riger Creative Commons License 2013.02.07 0 0 83339

fb - M7 : 1972

 

Blindmouse Creative Commons License 2013.02.07 0 0 83338

Már keresem is... de nemigen lelem.

 

A Harsányi volt még aki több filmben vezetett 200-ast..

anno a Társkeresés N1463 c. filmben volt hogy elcsenték a műhelyből, és lementek vele a balatonra..

 

De valamelyik nap a DunaTV-n, a 78-as körzet c. sorozatban szövegelt kifelé egy budiajtós 200-as fülkéjéből menet közben. :D

Előzmény: tga18.430 (83328)
Laszlocsik Creative Commons License 2013.02.07 0 0 83337

Lehet, hogy hihetetlennek tünik, de az általam felsorolt buszok többsége a mai napig közlekedik Csikszereda és környékén. Az ex. Szabolcsos Ik. 226-ost rég nem láttam, a soföre most ugyancsak ex. Szabolcsos 260,32 es tipussal dolgozik. lehe, hogy eladtákmás más üzemegységhez került. A 256-os HR06KHZ-t sem látam rég valoszinü javitás alatt van. A legöregebb 79-es 256-os helyköziben közlekedik, a mai fenyezése hasonló a 06KHZ -hoz, mivel egy szolgáltatóhoz tartoznak. A másik ex. Kisalföldes 256-ossal utaztam tegnap, ez 1980-as évjárat. A másik szintén ex. kisalföldes 266-os 1981 es évjárat. A HR15YTA (ma egyszerübb fényezéssel) 1991-es évjárat dolgoznak helyközi forgalomaban. Ez utobbi közbe beugrik pár belföldi rövid különjáratra, a busz 8-10 évvel ezelött hetente 1 vagy 2 alkalommal megtette Csikszereda-Szeged-Kecskemét-Budapest vonalat, masik vonalon pedig Győrig is közlekedett menetrendszerinti nemzetközi járaton.

Előzmény: BX-60-72 (83318)
Villámhetes Creative Commons License 2013.02.07 -1 0 83336

Köszi!

Előzmény: FAV 20 (83335)
FAV 20 Creative Commons License 2013.02.07 0 0 83335
Előzmény: Villámhetes (83334)
Villámhetes Creative Commons License 2013.02.07 -1 0 83334

Üdv!

 

Nem tudja véletlenül valaki,milyen gyártmányú busz ez?

Dunaújváros 1960-65,forrás:Fortepan.

 

Sajna nem találtam rá megfelelő topicot,nem ikarus.

5mg Creative Commons License 2013.02.07 0 0 83333

Forrás : Youtube, Szomszédok Tv sorozat

 

 

 

Forrás : Youtube, Szomszédok Tv sorozat

               Gazdarét.


 

swat00121 Creative Commons License 2013.02.07 0 0 83332

Egy kis mai , Zalaegerszegről  : )

DUD-575:

http://indafoto.hu/swat/image/17881419-e9e53b28/user

gabesz919_II Creative Commons License 2013.02.07 0 0 83331
másodsorban Creative Commons License 2013.02.07 0 0 83330

Az a  plexi-féleség  celluloid,  a  pálca  pedig  krómozott volt.

Előzmény: cdjbatyo (83323)
P.stephenson Creative Commons License 2013.02.07 0 0 83329
Előzmény: cdjbatyo (83323)
tga18.430 Creative Commons License 2013.02.07 0 0 83328
Előzmény: Blindmouse (83326)
BHJ-962 Creative Commons License 2013.02.07 0 0 83327
Előzmény: cdjbatyo (83323)
Blindmouse Creative Commons License 2013.02.06 0 0 83326

Elég gyatra volt mint film..

De a 620 gurgulázása azért átjött. :)

Előzmény: Törölt nick (83325)
Törölt nick Creative Commons License 2013.02.06 0 0 83325

GA 50-20 vagy 28... Sose fagyunk meg!, 1970. Felveszem amugy a filmet. :)

Előzmény: Blindmouse (83324)
Blindmouse Creative Commons License 2013.02.06 0 0 83324

GA 50?-20 renszámú Ik620 most volt az M2-n valami filmben :D

cdjbatyo Creative Commons License 2013.02.06 0 0 83323

Sziasztok!

Egy olyan kérdésem lenne,hogy a napellenzőbe zöldszínű plexi féleséget honnan lehetne szerezni?
Segítségeteket előre is köszönöm.

 

 

Üdv:cdjbatyo 

buszosjocó Creative Commons License 2013.02.06 0 0 83322

Na még egy utolsó mára, majd pár nap múlva lesz időm talán foglalkozni a feltöltéssel...:/

 

BHX-097, Szeged, 2000.

LMB-706 Creative Commons License 2013.02.06 0 0 83321

Na mit mondtam! :)))) 

Előzmény: buszosjocó (83319)
buszosjocó Creative Commons License 2013.02.06 0 0 83320

HHG-116, Eger, 2004.

 

BRF-815, Eger, 2004.

 

AFC-176, Fedémes, 2000.

 

AFC-175, Eger, 2004.

 

Egy kis előzetes a folytatásból...

buszosjocó Creative Commons License 2013.02.06 0 0 83319

Igazad van, jobban utánanéztem, ezt 2006-ban fotóztam, elnézést.

Előzmény: LMB-706 (83306)
BX-60-72 Creative Commons License 2013.02.06 0 0 83318

Melyik közlekedik még ezekből?

Előzmény: Laszlocsik (83317)
Laszlocsik Creative Commons License 2013.02.06 0 0 83317

Szia. A HR... kezdetu rendszamu csikszeredai buszokat ismerem. A HR05NTB Ik266-os ex. Szabolcs volanos. A HR41YTA ik266 ex. Kisalfold, akarcsak a 256-os HR47YTA eredeti flottaszinben. A HR15YTA egyedi tipusu Ik 259-es a 90-es evek kozepeig a Volanbusznal futott, utanna kerult ide Csikszeredaba. A HR06KHZ es 04BUV valoszinu magantulajdonban voltak, utobbi 79 es evjarat.

Előzmény: rally forever (55510)
swat00121 Creative Commons License 2013.02.06 0 0 83316

Ma ismét havazott Egerszegen : )

http://indafoto.hu/swat/image/17873789-fa60230b/user EWS-889

Scatty29 Creative Commons License 2013.02.06 0 0 83315

FAV 20 Creative Commons License 2013.02.05 0 0 83314

Talán még a gyárból kijövő alkatrészek sem voltak ennyire szépek. Jó pár nap meló lehet bennük.

Előzmény: cdjbatyo (83313)
cdjbatyo Creative Commons License 2013.02.05 0 0 83313

Na még pár kép: :)

 

FAV 20 Creative Commons License 2013.02.05 0 0 83312

Fényezés előtt érdemes, ezért is kérdeztem. Nem midegy, mert nagy meló. A dukkó meg nem olcsó, és ha sérül az nagy baj lenne. Azt is tudom, hogy mindenre nincs pénz, és majd ezt jövőre. Sajnos ez 10X többe kerül mint egy személykocsi felújítása.

Előzmény: 504LACI (83311)
504LACI Creative Commons License 2013.02.05 0 0 83311

Na látod, itt a végleges megoldás. Minek ideiglenessel foglalkozni? Ha ilyen szinten újítják fel a buszt, nem hinném, hogy erre ne lenne gondjuk.

Előzmény: FAV 20 (83310)
FAV 20 Creative Commons License 2013.02.05 0 0 83310

Szét kell szerelni a lapokat és bekenni zsírral. Az AFIT-ban ahol melóztam ott volt rugókovács műhely. Ott forró Zsírba tették a végén, és megspanolták az elfáradt lapokat. A rozsda a lapok között nem engedi a csúszást, és ilyenkor eltörik egy lap. majd a többi, ha nem figyelnek. Nem egyszerú kikapni és szétszdni, mert a cuppántok csavarjait meg kell melegíteni, ami nem tesz jót, de nagyon rá tud gyógyulni a csavar.

Előzmény: 504LACI (83309)
504LACI Creative Commons License 2013.02.05 0 0 83309

"átmeneti megoldás lehet"

 

Mi a végleges megoldás?

Előzmény: FAV 20 (83308)
FAV 20 Creative Commons License 2013.02.05 0 0 83308

Hű de jól haladtok!  Hatalmas munka, és nyeli a pénzt, még akkor is amikor mindent ti csináltok. Rugók jók? Szétszedtétek már? Az állásban kiszáradtak, és nehogy törés legyen a vége. Olajat kell juttatni a lapok közé. Mig készül a busz befolyik valmi kevés a lapok közé és átmeneti megoldás lehet.

Előzmény: cdjbatyo (83307)
cdjbatyo Creative Commons License 2013.02.05 0 0 83307

Sziasztok!

Felkerültek a díszlécek a 31-esre. :) Igaz még nem véglegesen,de legalább már a helyük be van állítva és a csavarok helye is ki van fúrva.

 

 

LMB-706 Creative Commons License 2013.02.05 0 0 83306

A KBK-839-ről biztos, hogy 2005-ös a fotó? Mert az csak 2005. december 30.-án lett átadva. 

Előzmény: buszosjocó (83305)
buszosjocó Creative Commons License 2013.02.05 0 0 83305

És akkor mára ennyi...:

 

KBK-839, Baja, 2005.

 

JRD-122, Baja, 2005.

 

HSX-486, Baja, 2005. Azóta sem tudom az okát, hogy miért nem lőttem meg előlről, de baromira sajnálom...:(

 

JKV-017, Szolnok, 2004.

 

Folyt köv... -Majd-.

 

buszosjocó Creative Commons License 2013.02.05 0 0 83304

Én szívesen átküldeném, csak ezek scannelt papírképek...:(

Előzmény: BvZ (83303)
BvZ Creative Commons License 2013.02.05 0 0 83303

Esetleg nagyobb méretben elkérhetem őket? Ha nem is az összeset, legalább a GPG-346-ról. :)

Előzmény: buszosjocó (83301)
éjszakás tartalék Creative Commons License 2013.02.05 0 0 83302

Az eddigieket is jó nézni, de az egrieket még jobban várom! :)

Előzmény: buszosjocó (83301)
buszosjocó Creative Commons License 2013.02.05 0 0 83301

És akkor íme, még pár AutoDel...:

 

GBG-346, Baja, 2005.

 

GNX-315, Baja, 2005.

 

DUD-486, Baja, 2005.

 

BHV-445, Baja, 2005.

 

BHF-912, Baja, 2005.

 

BHF-914, Baja, 2000.

 

EKM-631, Eger, 2004.

 

CJK-368, Csongrád, 2001.

 

BOX-138, Csongrád, 2000.

 

Majd szedek még össze néhány régiséget, főleg egriek vannak még. :)

buszosjocó Creative Commons License 2013.02.05 0 0 83300

Akkoriban sajnos már nagyon a végét járta, és keveset volt kint.

Előzmény: EKW-531 (83267)
buszosjocó Creative Commons License 2013.02.05 0 0 83299
Előzmény: buszosjocó (83298)
buszosjocó Creative Commons License 2013.02.05 0 0 83298

Volt, nem is egy, lásd: CCY-417.

Előzmény: BPO-105 (83270)
buszosjocó Creative Commons License 2013.02.05 0 0 83297

 

:)))

Előzmény: Komlósfecskés (83272)
wszatyi Creative Commons License 2013.02.05 0 0 83296

Köszi.

Előzmény: Abrantes2000 (83291)
siófoki35 Creative Commons License 2013.02.04 0 0 83295

Siófokon is jól bírják még.

Előzmény: bop308 (83293)
buszosjocó Creative Commons License 2013.02.04 0 0 83294

Ez nagyon klassza! Ennek hihetetlenül örülök! Köszönöm, vajon meglehet még?

Előzmény: Komlósfecskés (83272)
bop308 Creative Commons License 2013.02.04 0 0 83293

Nálunk van Rábás 415-ös is, igaz a későbbi szériából ('97) és van egy rakat DAF-os ('94-95), köztük az első vidéki városi ilyen motorral (EIB-389) és semmilyen probléma nincs velük. A 200-asok után ezek a legüzembiztosabbak. A váltó szorulna igazából beállításra a legtöbbnél, ezt egy kocsinál orvosolta az egyik régi gazdája, annak azóta tökéletes a váltója, a többi kicsit rángatósan vált. Egy felújításon túl vannak már és még jó ideig futni fognak szerintem. Alapvetően nem rossz kocsik, a vázon itt-ott meglátszik mondjuk a konstrukciós hiba, ezt a felújítás sem tudta eltüntetni.

Amikkel nem vagyunk kibékülve, az a 3 orosz exportos cucc .15C típusjellel. Levegős gázpedál, plusz ritka szarul hangolt váltó. Na ezekkel nem is lehet normálisan menni és a felújítás sem segített ezeken a részeken.

Az egy szem 435-ösünk az kései darab '99-ből, így nem meglepő gondolom, hogy addigra kiforrotta magát a széria. Felújítva még nem volt és valószínűleg mostanában még nem is lesz.

Előzmény: Zahnrad (83292)
Zahnrad Creative Commons License 2013.02.04 0 0 83292

Az első 415-ösök Rába motorjaival sok gond volt: http://veke.hu/2012/06/25-evesek-a-bkv-elso-ikarus-415-osei/

 

Aztán a második széria sem igazán sikerült jól, relatíve drágán üzemel a Volánoknál, és azokkal is sok volt a baj: hanyag szerelés, beázások, szarul hangolt hajtáslánc. Pár komolyabb gépészettel szerelt busz megmutatta, hogy bizony a 400-asokkal van a gond, nem az igényesebb technikával, lásd Scaniás E95-ösök vagy Detroitos C56 vagy az újabb külföldi kocsik.

 

A 435-ösök becsuklásgátlója '93-ra lett valamelyest szériaérett, de azzal is sok gond volt, ahogy az egyéb részegységeivel a busznak, pl a BKV-nál az ajtóvezérlés, a FOK-GYEM kijelzők. Aztán valamikor a '90-es évek végén vagy a 2000-es évek elején az összes BKV-s 435-öst vázjavtásra kellett küldeni, mert törtek.

Előzmény: Racilaci (83239)
Abrantes2000 Creative Commons License 2013.02.04 0 0 83291

Talán ez volt az alváza

 

Egyik sem, mert ezek később készült farmotoros alvázak, az 559-es pedig orrmotoros volt.

Előzmény: wszatyi (83282)
GRY-569 Creative Commons License 2013.02.04 0 0 83290

Most az egyszer el lehet nézni szerintem,mivel amugy a képekkel nincs gond. :) Kihozta mindegyik fotón a maximumot,amit ilyen időben lehet. Meg én azért dícsérem az igyekezetét.

És hogyha már itt tartunk,itt egy Pénteki fotóm

BAJ-441 

Előzmény: BPD-017 (83286)
v5f2 Creative Commons License 2013.02.04 0 0 83289

Üdv!
Az alábbi füzet eladás tárgyát képzi.

Ajánlatot tenni emailben lehet.

torqmatic Creative Commons License 2013.02.04