Laptopot használok és telefonon keresztül GPRS-el használom a T-mobil (Westel) hálózatából, infra kapcsolattal. Siemens M65-s telefonnal. Ezt lehetne használni külföldön is, de más hálózatból rettentő drága, így csak mikor itthon vagyunk akkor kapcsolódok.
A hajó rádiókra emlékszem, ezek Hagenuk gyártmányú rövidhullámú adóvevők voltak. A pontos frekire nem emlékszem és a teljesítményére sem.
A hajónak nincs GPS-e.
Én 77-81 között voltam Lékais. Első után két hetet voltunk az MHRT siófoki telephején, ott oktattak minket a hajózás alapjaira. Még vitorláztunk is. Azután két hetes utunk volt a Budával Rousseig és vissza. Ott is oktatással teltek a délelőttök.
Második után a hajójavítóban voltunk szétosztva brigádok között. Én az Olasz Lajos motorszerelő csapatában voltam. Minden kormos alkatrészt nekünk kellett tisztába tenni.
Harmadik után a Miskolccal voltam Reniben. Ott tanultam meg a Lánggal manőverezni a gépházban.
A Missisipi tolókról tudsz közelebbit. Mekkora teljesítményű hajók hordják a nagy fuvarokat. Csak tolóhajók járnak ott vagy vannak önjárók is? Egyszer jó lenne azt is végig hajózni és a Nílust is.
Óvatosan ezzel a zene témával, mert ha tovább gyűrűzik, könnyen itt teremhet, és ránk kattanhat Sz.Bazsi épp aktuális nickje, és szanaszét lesz offolva meg fikázva a topik! :)))
ON
Tom, köszi a képes tudósítást, és a webkamera szerelést!
Itt az "új" tankhajó magyar kezelésben. 100 m hosszú 9 m széles 1500 LE-s Cat motor hajtja. Még Luxembourgi lobogóval. Sura a neve.
Még régebben volt szó a Budáról és testvéreiről. Tavaly került üzembe ez a szálloda hajó Pozsonyban. Szerintem valamelyik Buda testvér testére épült. Lehet hogy ő volt a Budai szálloda hajó, mely pár éve eltünt és úgy tudom Pozsonyi téli kikötőbe került.
Gyöngyös ha a kérdéseidet megismételnéd talán tudnék rá válaszolni, most nincs időm végig bogarászni a topicot.
A radar térképet majd igyekszem megcsinálni. Addig majd kaptok még rejtvényeket.
Szerintem a hajózás és a zene tökéletes társak. Én nem egyszer vezettem az Al-Dunán éjszaka Bocherini zenére tolatmányokat, de néha, tengeri vitorlázás közben, amikor a szélerő meghaladta a B7-est, akkor Wagnert hallgattam. Legutóbbi zenei élményem, amikor az A 38-on Victor Bailey koncerten csápoltam gyermekkori nagy kedvencemnek Benny Maupin-nak aki minden idők egyik legnagyobb szaxofonosaként beállt egy fiatal bandába. Lehet, hogy nem hajóztam túl sokat, de egyetlen havariát sem követtem el. Talán a zene hatására?! Hajózás és zene; mindkettő földöntúli élmény. A hajó hangszer; ritmusérzék és jó hallás nélkül nem űzhető magas fokon a vezetése. Bocs, most már nagyon eltértem a topic alaptémájától, de nekem talán ez megbocsájtható; végülis napi 14 órát az alaptémával foglalkozom! A hölgyeknek pedig megígérem, ha más nem lesz hajlandó, akkor én megtáncoltatom őket, OK?. üdv, c
Ma délután a Balatoni Fejlesztési Tanács egyik informatikus kollegájával sikeresen életet leheltünk a siófoki webkamerába. A dolog még nem teljesen tökéletes, ugyanis mechanikailag még labilis a kamera, néhány csavar hiányzik a konzoljából, az a csoda, hogy nem esik le, úgyhogy most nem sok hasznosat mutat. A fókusza viszont már jó. Jövő héten tervezzük a mechanikai szerelését. Ha kész lesz jelezni fogom, addig is a kíváncsiskodók rápillanthatnak, a magyarhajozas.lap.hu oldalról elérhető. Kérlek benneteket, hogy huzamosabb ideig még ne nézzétek, hogy könnyen tudjuk távolról még finomhangolni (megj.: úgysincs mozgás).
Úgy gondolom, hogy nem én vagyok az egyetlen itt, aki ebben a témában ír. Sőt! Ha visszalapozzuk a korábbi hozzászólásokat, amelyek egyikére (contestant 15283) én is reagáltam, találhatunk nem hajós témába vágó, zenei programokra történő invitálásokat. (Aranyangyal 15281)
Szerintem ezzel semmi baj, mivel az itt hozzászólók nagy része már nem csak egy-egy "topic" társ, hanem tudomásom szerint (bár én még friss húsnak számítok) baráti társaság, akik ilyen irányú szándékaikat, meghívásaikat néha csak ezen a csatornán tudják továbbítani. Nem gondolom, hogy ez probléma, és hogy emiatt bárki is elpártolna innen. Ha mégis megteszi, az szerintem nem ezen hozzászólások miatt lesz.
Mindezek mellett, - ha az előttem hozzászóló, zenei programra invitáló társak írásain felbuzdulva - mégis problémát okoztam, úgy azoktól, akik esetleg bántva érzik magukat, azon nyomban elnézést kérek. De tényleg!
Köszönet!
Ps: a továbbiakban igyekszem majd hajós ínyencségeimet közzé tenni, feltéve ha megtalálom a gépem memória kártyáját :):)
Pedig a "hátszél" néha igen fontos körülmény!!!!:-)Lehet,sőt biztos,hogy nem mi vagyunk itt a főszereplők de a lelkesítés,a kezdeményezésre buzdítás azért sok esetben a "háttérből" jön!:-)
A zene biztosan príma lesz,már csak abban kell bíznunk,hogy lesz aki megtáncoltat minket!:-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Ez egy hajózással foglalkozó topic, ahol -ha néha érintőlegesen is- az embereket az ilyen irányú téma tartja össze. Ha zenei stílusok és kedvenc együttesek témába csapunk át, a népség elpártol innen, vagy elborul az agya. Úgyhogy ezeket a témákat kéretik a tárgyba illő fórumon alkalmazni !
Én úgy gondolom, hogy nem árt néha az újdonság, persze nem minden áron. Minden tiszteletem az idősebb korosztályé, és nem is szabad őket elfeledni vagy mellőzni, sőt!!!!!! de az élet minden területén szükség lehet néha (nem mindig) egy kis frissítésre. Sok jó ember kis helyen is elfér, tehát ez vonatkozik a zenekarokra is. Többször volt már példa zenekarok együttműködésére, a blokkok egészséges és igazságos felosztása mellett.
Ez nem rábeszélést jelent, csak privát véleményt. Szerintem mindenki tudja, hogy vannak emberek, akik mindennél nagyobb lelkesedéssel és segítőkészséggel állnak hozzánk, legyen zenéről, fotóról, vagy az élet terén bármilyen más dologról szó. Tudom, hogy ezért senki nem vár semmit cserébe, de egy "valamikori", "esetleges" meghívás, felkérés, vagy kipróbálás biztosan jól esne bárkinek, akárkinek... Ha értitek mire gondolok...
Ne haragudjatok, ha kicsit elfogult vagyok. Esküszöm, senkit nem akarok megbántai.
A világ tengeri áruszállítása 50 éve nem látott csúcson áll: a legnagyobb társaságok hajókapacitásának kihasználtsága már a 90 százalékot is meghaladja, miközben az elemzők további keresletnövekedést prognosztizálnak. A kikötők azonban már a mai forgalmat is alig győzik. (forrás: Világgazdaság)
Örülök a női kezdeményező hajlamnak és akcióképességnek! Természetesen óriási tánc szokott lenni, de itt, egy hajós fórumon - kicsit magamból indulva ki - azt hittem, nagyobb csábítás lehet a szálloda bárját emlegetni. Zenekar évek óta Kemény Kázmér és a Canada Dry. Lehet, hogy Pedrofon dögösebb zenével szolgálna, de Kazi már összenőtt a korábbi MAHART-bálokkal és kardjába (vagy mikrofonjába) dőlne, ha nem őt hívnánk. Éjfélkor az MFTR-MAHART születésnapi tortája szokott következni (most a 110.), lehet, hogy az utolsó? Természetesen tombola, igazi "hajós nyereményekkel", de a legjobb tényleg a társaság maga, ahol régi és új hajózási fanatikusok szórakoznak együtt. Egyszóval; ott a helyetek! Üdv, c
Ez biztosan a Petőfi? Merthogy még az átépítés előtti állapotban van, a nevet pedig nem tudom leolvasni. A kép szerepel gumidaninál is, de a név ott sem olvasható. Esetleg az eredeti utikönyvben?
Óriási buli lesz 14-én pénteken 20:00 órától a Club 66-ben a Budaörsi úton a Harley Davidson szalon tetején! Bár hajó nem lesz, de csúcsszuper motorok igen.
A Pedrofon minden tagja szeretettel vár és elvár minden bulizni vágyót!
Gyertek minél többen!!!!!!!
Ja, és a felszolgáló személyzet sokkak sokkal kedvesebb mint az Alcatrazban! Sőt...!!!!!!!
Az ételek is nagyon finomak, és az árak is nagyon barátiak!