Igaza lehet akiralknak, biztos sokuk halálát okozhatta az, hogy nem tudták elmagyarázni mi a problémájuk, hol, mijük fáj. De, legalábbis a lipótmezei elmegyógyintézetben, az 1910-es években már sokat javult a helyzet, nem csak nyugtatókkal kezelték őket és a kényszerzubbony sem volt állandó viselet, ha panaszkodtak.
A nehézkóros elmezavar (epilepszia) okozhatott halált, és a hüdéses elmezavar (sokszor a szifiliszeseknél alakult ki, mint például Semmelweisnél, bár ő más miatt halt meg). A veleszületett elmebetegség okozta halál már nehezebb kérdés. De a fizikai állapotuk sokkal hamarabb (értsd: fiatalabb korukban) kezd romlani, mint egy egészséges embernél, lehet, hogy ezért írták halál okaként a veleszületett elmebajt. És valószínűleg sok esetben nem is vizsgálták a haláluk konkrét okát, a balassagyarmati kórház elmeosztályán haltak meg, tehát a haláluk oka elmebetegség. (Érdekes az utolsó link első bejegyzésénél az anya neve: Todorika. Biztosan a Teodóra név magyarosítása volt).
Az OSZK-ban és Szegeden is vannak belőle példányok. A borsodinak nem volt névmutatója és elég vastag kötet volt. Borovszky Samu a három kötetes Borsod vármegye történetében a levéltárban található (azt hiszem közgyűlési) jegyzőkönyvekből kiírva, összeállította a XVII. századi borsodi nemesi levelek lajstromát (nemesi levelek kiállítási dátuma és a nemességet megszerző családtagok felsorolása). Ugyanis a vármegyei közgyűléseken hirdették ki az armálisokat. Úgy vettem észre, a Szabolcs megyei levéltárban is megvannak ezek a jegyzőkönyvek. Ha nagy szerencséd van, mint Kunszabó szerepelnek benne. Egy újabb szabolcsi Szabót zárhatunk ki, az 1629-ben nemességet kapottat. http://www.vfmk.hu/de/node/8848
Olvastam, hogy Heves megyében is laktak. Nem tudom szereztek-e ott birtokot, de itt az 1675-ös Heves és Külső Szolnok vármegyei portaösszeírás (448-458. old.). Nem látok köztük, Kun-Szabót, de a Familysearch indexelt adatai szerint sem kereszteltek ilyen néven gyerekeket Heves megyében. (Valószínű, hogy itt is Szabó vagy Kun néven szerepeltek.)
Van egy könyv, ami eléggé részletesen leírja a települések birtoktörténetét (Soós Imre: Heves vármegye községei 1867-ig. 1975.), de a névmutatója nem túl megbízható.
- az MNL OL-ban, hogy armalisgyűjteményükben (vagy a megyei levéltárakéban) esetleg felbukkan-e valahol. Online adatbázisukban nem kerestem, hogy mi lelhető fel, egyelőre én még leginkább csak az anyakönyveknél tartok :D
- a Nyitrai Levéltárban és
- a Besztercebányai Levéltárban
tekintve, hogy az egykori Bars vármegye területe ma e két szlovák kerület (nyitrai és besztercebányai) között oszlik meg.
A királyi könyvekben is szerepelhet esetleg, vagy a nemeseket feldolgozó forrásokban - Kempelen, Nagy Iván, Szluha.
Megnéztem, ott egy kórház volt. Az elmebaj szerintem sem halálos. Gondolom akkoriban egy ilyen elmeosztályon nem sokat törődtek az ott lévőkkel. Lehet, hogy el sem tudták mondani, ha fájt valamijük, így aztán hagyták őket meghalni.
Nem vezettem pontos statisztikát, de az a benyomásom, hogy a halott általában felnőtt, de nem öreg, és egyformán gyakori nőknél és férfiaknál. Majdnem mind a kórházban történt (Rákóczi fejedelem út 119), és a kórházi írásbeli bejelentés szerint lett bejegyezve.
Nagyon jó, amit írsz, most már elmondom, hogy igazából galád módon picit "átvertelek" :) én tudtam, hogy nem csak Kunszabónak hívták őket, hiszen a birtokomban van egy nemességvizsgálati jegyzőkönyv, amiben Szabó Gergely és György a felmenője Kunszabó Ferencnek... Csak szerettem volna még több bizonyítékot ;)
Nagyon köszönöm a segítséged, továbbra is minden segítséget szívesen fogadok a témával kapcsolatban Tőled; nagyon szeretném megtalálni a nemességszerzőt és a címeres levelet...
Az általad említett könyvet sehonnan sem tudom megszerezni.
Ha megvan nekik az engem érdeklő anyag, akkor 2 héten belül lehet, meg is ejteném.
Ha valakinek valami szükséges, és nem nagy általánosságú adat, költségeimhez történő hozzájárulás ellenében, amennyiben a tervezett időkeretbe belefér, kutathatok számomra nem releváns adatok után is - magyarul: másnak is.
Felhívom a figyelmet, hogy a román levéltárak anyagkiadása korlátos, így ha nem fér bele egy napba a kutatandó anyag, akkor (az esetleges saját kutatásom szükségletén felül további) szállás szükséges, melyet a tisztelt "megrendelő" fizet. A szállást nem sokcsillagos hotelekben szoktam megejteni, de ha valaki ilyet finanszíroz, természetesen elfogadom :D
Ha valakit érdekelne a dolog, kérem, lehetőség szerint legkésőbb vasárnap éjfélig jelezze emailben, "Temesvár kutatás" tárggyal, mit szeretne, hogy tudjak kalkulálni - időt, pénzt, és hogy egyáltalán be tudom-e vállalni.
Kedves Fórumozók. Az egyik ősöm ármalista nemes volt Bars vármegyében a 16. század végén. Az ármálist az apja vagy a nagyapja kaphatta a törökellenes "munkásságáért"...
A kérdésem az volna, hogy az oklevelet (ármálist) lehet-e kutatni valahol? Hogyan tudhatom meg a nemesi cimet kapott ősöm nevét, hiszen akkoriban még nem anyakönyveztek? Köszönöm.
Azt is nézted, hogy a mormonok által megadott dátum környékén mi van bejegyezve? Mert van elírás bőven, így lehet, hogy az adott nap valóban megvan, de más, vagy másé a gyerek...
Nem tudom, itt írtam-e vagy máshol, de néha olyan elírások vannak benne, hogy fogalmam sincs, honnan vették... Barbara helyett asszem Maria van indexelve az anyánál vhol, vagy fordítva....
A levéltárban is természetesen és csak a Bárány István- Pető zsuzsanna (aki állítólag Anna (? ), itt az oldalon írta valaki ) párost találtam a György 1760 as születésével. A levéltáros szerint ,mert ott nem találtam meg a másik páros gyerekét az 1752 es Rasinamot, hogy a Mormonok egy másik forrásból álították össze az oldalon szereplő adatokat. Tehát a levéltárban másik filmet látok mint amiről itt megjelennek az adatok. Ezért vagyok meglőve hogy most merre induljak tovább. Az földesúri összeírások is eszembe jutottak hogy talán ott találok róluk valamit de még nem néztem azt meg, de ahogy a leváltáros mondta abból az időszakból nem sok adatot tartalmaznak azok a listák.
Abból feltételeztem, hogy az indexelt egyházi anyakönyvekben Szabolcs megyében, csak egy házaspár (Kunszabó – Ivánka) van Kunszabó, vagy Kun-Szabó néven. De van olyan ennél a családnál, amikor Szabó, máskor Kun néven szerepel az apa. Ugyanúgy a linkelt családfánál is, Kun-Szabó Sára Szabóként lett indexelve.
Sziasztok ! teljesen elakadtam, egy helyben topogok és csak abban bízok hogy valaki "megtaszajt " ad egy lökést vagy irányvonalat hogy merre tapogassak tovább. Még mindig a Bárány István - Pető Susanna nyomát keresem kinek 1 gyermekét találtam meg 1760 májusában született. Szentbalázson anyakönyvezték. Van még egy Bárány István- Pető Helena is ugyanott,akinek 1752 ben született Rasinam nevű gyermekük. Lehetséges hogy ez 1 és ugyanaz a család csak az anya nevét elírták? Nem tudom! Olyat találtam az FM en hogy
1, 1726.aug 19. Tördemici Zala m. apa: Bárány Márton. A családban volt később egy Márton,de ez igen vékony gondolat,mivel az összes leszármazott mind Somogy megyei, eddig legalábbis erről van tudomásom.
2,1729. május 10. Sümeg Zala m. apa: Bárány István anya Szizethé Éva
3, 1739. április. 26. Lovasberény Fejér m. Apa: Bárány György anya: Helena
Hogyan tudnám kiszűrni ezek közűl hogy melyik lehet az én ősöm? Mert valószínű hogy Sántosra úgy kerültek később mert az anykönyvek 1744 től indulnak Szentbalázson.
Remélem tud segíteni valaki mert már nincs ötletem se hogy, hogyan tovább ! Köszönöm !
Én több alkalommal fordultam a Hadtörténeti levéltárhoz , I és II VH résztvevő, elhunyt, hadifogoly ügyében.
A II. VH elesettek eltűntek fent vannak a neten szerintem 90 % feletti arányban.
ezeken felül adatokat tudnak szolgáltatni a katonai szolgálatokról is ! ( nekem nagyapám teljes anyagát megküldték.)
Bécs Hadtörténeti levéltár- magyar szekció. (ha jól tudom két magyar tiszt dolgozik kint és nagyon segítőkészek)
I. VH teljes adatbázissal . I VH -ban eltünt , somogy megyei kis falu főterén lévő oszlopról leolvasott adat alapján, teljes adatállományát , adatlapját hadifogoly lapját, és orosz halotti bizonyítványát is megküldték scannelve..