Valamilyen vacak-régi olaj lehetett benne(láttam én is). A csere óta(február) nincs gond vele. Pontosan a leírtak szerint használom és még kisebb, pár km.-es út után sem állítom le rögtön. A beindításkor az előző, benzines autóimmal(azoknak sem árthatott) is vártam pár perc alapjárati pöfögést, ezzel meg főleg. Előtte egy 1.6-os benzines Megane II-esem volt amivel nagyon-nagyon elégedett voltam. Nem is adtam el, a fiamé lett aki szintén szereti. 13 évesen cca. 250e. km. ment bele, de megbízható, jó járgány.
amivel az állítólag nem túl hosszú életű turbót kímélni lehet
a turbó örök élet meg 1nap :)
már ha megfelelő
-az olaj
-az olajcsere ideje
-autópálya vagy vontatás tehát nagyobb terhelés után nem rögtön állítjuk le az autót hanem kicsit hagyjuk visszahűlni, hogy ne égjen meg az olaj a tengelyen
-hidegen nem tapossuk szét
azt meg kerestétek mi lehetett a turbó halálának oka?
Jéggolyók is okozhatnak turbóhalált, de általában a kenés hiánya öli meg az érzékeny szerkezetet. Mit tegyünk, hogy ez velünk ne történjen meg? Tovább »
A szerelő is a nem megfelelő olajat mondta, azóta már az van benne és a cserére is figyelek. Valami "csoda adalék"-ra gondoltam, hogy van-e ami biztosan jó!
A km.; 120e. amire persze nem mernék mérget venni, annyira pont reális az évekhez! :)
Köszönöm szépen! Ez nagyon jó és hasznos Fórum. Új vagyok itt, de két kérdésből kettőre rögtön kaptam használható választ!!!
Egyébként egy 2003 végi Scenic II-t vettem, 1,9 dci motorral. Sajnos nem jól indult a "kapcsolatunk" mivel turbó és generátor csere is befutott, de remélem ezek után már gyorsabban "összebarátkozunk".
Ha van valami titok, amivel az állítólag nem túl hosszú életű turbót kímélni lehet, nagyon megköszönném.
Én bejelentettem a kárt és leadtam az autót, várjuk a kárszakértőt. A szerelők előzetes véleménye alapján nem lesz gond a teljeskörü javitással a biztositás terhére.
Közben jártam Vargamunkánál is, hátsó komplett tárcsacsere volt, igy mehet a GS a vizsgára (más tennivaló nem volt vele szerencsére).
Sziasztok. Lenne egy nagy kérdésem : Renault Scenic 1.9 Dci 2003 , hidegen és melegen nehezen indul. Az uton és az autopályán , normálisan húz , erős nincs vele semmi probléma. Ha esetleg tudna valaki segiteni hogy mi lehet a hibája azt megköszönném.
Jó napot, úgy néz ki hogy hengerfejes, de nincs más tünet csak hogy bugyborékol, a kiegyenlítő tartályban van egy kis korom a víz tetején. Esetleg turbónál vagy máshol bejut a viz? 1,5 dci.
1. A ciripelés valszeg a visszapillantóban lévő, az automata légkondihoz tartozó hőmérsékletérzékelő ventillátora. Csodás szerkezet... Ez van, keress rá, hogy lehet javítani, én zsírral szoktam, előttem szóló olajjal, nekem egyikkel se jó 2 hónapnál tovább.
Valóban ez ciripel, tegnap szétszedtem, megolajoztam kicsit, kitisztogattam, picivel halkabb is lett talán. Holnap végére járok az ügynek, nagyon köszönöm az ötletet és a tanácsot. Annyi csak még, hogy simán belecsepegtetni az olajat és kész?
2. A vezető oldalon lévő kapcsolóegységben van az elektronika ha jól tudom, ami vezérli a 4 automata ablakot (ha jobban meghúzod a kapcsolót, akkor automatán le és fel megy). Ez meg szokott doglani néha, youtube-on vannak angol videók róla.
A kézifék kérdésnek még nem jártam utána, de nem sokat várat az sem magára. Olajcsere néhány napon belül, összes szűrővel együtt.
Ugyanitt kérdezném, hogy van valakinek tapasztalata gyári Tuner Listes rádió és Dension gateway kapcsolatáról? (akár Gateway 300, akár Gateway Lite BT. Alapból az érdekelne, hogy a műszerfali kijelzőn megjelennek a Dension adatai is?)
A kutyafáját, hogy erre nem gondoltam ;) Természetesen nem az a probléma, hanem valami egészen más. Kiderítése még várat magára kicsit, legalábbis addig, amíg elviszem egy szakértő szerelőhöz :)
Egy kérdés a nagyobb tudorokhoz: csinált már valaki Carminat Bluetooth CD-n firmware update-et?
A mostani (GSII 2009 gyári) útvonalkereső algoritmusával szerintem valami gáz van, néha hülye útvonalakat ajánl, pedig az ésszerű útvonalak is benne vannak a térkép DB-ben. Egyszer a Gubacsi híd egyik oldaláról a másikra a Kvassay hídon át akart vinni, aztán mikor inkább mentem tovább egyenesen, akkor kiírta, hogy ja, így 10 perccel rövidebb... ;-)
A francia fórumok szerint rizikós, pár embernek behalt tőle a navi.
Az Informée 2 és a Bluetooth CD azonos térképet használ, de az Informée 2 gyakoribb.
CD-re kell kiírni, te magad tudod frissíteni. Nekem v32 (2012-2013) van, a hozzá tartozó release notes azt mondja, hogy Franciaországot leszámítva már nem lesz további frissítés. A gyári navi hátránya...
Segítségeteket kérném.Renault Scenic 2006-ba gyári Carminat navihoz hol lehet beszerezni térképszoftvert?Vagy esetleg valaki foglalkozik ennek megírásával?Köszi a válaszokat előre is
Óh, köszönjük, szépen meggyógyult :-) Egyedül a hátsó rendszámtáblán lehet látni egy kis horzsolást. Pár ezerért azt is ki lehetne cserélni, de most erre nem tornázunk rá. Leginkább azért, mert ha egyszer elveszne vagy ellopnák, akkor már nem lehetne még egyet rendelni, teljesen át kellene rendszámozni az autót, új forgalmi, bürokrácia a biztosító(k)nál, önkormányzaton, stb.
A Renault Baumgartner kidobott egy 1.18-as kárösszeget. A biztosító azt mondta, az autó 880-ig javítható. Tárgyaltam a szervizzel, azt mondták, meg tudják cserélni bontott alkatrészből.
Menjenek a fenébe.
A biztosító egyezségre felajánlott 567 ezer forintot. Emailben, kinyomtatva, aláírva és beszkennelve egy pár dokumentumot mindent el lehetett intézni, nem kellett személyesen járkálni semmilyen irodába. Amikor visszaküldtük az utolsó papírt is, másnap utalták a pénzt.
Az autóval nagy szerencsénk volt, gyakorlatilag mindent meg lehetett tökéletesen javítani. A legnagyobb szerencsénk a hátsó ajtóval volt: deformálódott. Lencsés Zsolt hozott a bontóból egy hátsó ajtót, és addig-addig nézegette, amíg rájött, hogy azt pontosan lemérve helyre tudja állítani az eredeti ajtót. Gyakorlatilag leszobrászkodta a bontott ajtót. Annyira tökéletesen sikerült a művelet, hogy teljesen tökéletes lett minden hézag körben (pedig én erre elég érzékeny vagyok), és még csak fényezni sem kellett a teljes ajtót, csak a díszléc alatt. Ez azért volt nagy dolog, mert nem kellett kiszedni a hátsó üveget, ami nem egyszerű és nem veszélytelen, mert ragasztott üvegről van szó.
A lökhárítót műanyagos csinálta meg (tökéletesre). Egyedül a csomagtartó zárját kellett kicserélni, mert az annyira elgörbült, hogy nem volt érdemes szórakozni a javításával, 3000-ért jött egy bontott egy fiatal autóról. Szintén a bontóból jött a műanyag küszöbborítás, ami kicsit deformálódott is, meg kicsit meg is lett horzsolva a felülete. Ezt is meg lehetett volna javítani, de a bontott darab megint csak 3000 volt, és így olyan, mint az új.
A fényezést egy új, külső műhelyben csinálták - Zsolt ex-Renault-s fényező kollégái is saját műhelyt nyitottak, nem messze a lakatos munkákra szakosodott főhadiszállástól, ott készült.
Mivel szerződéses műhelyünkről van szó, nem lenne értelme, ha beírnám, mennyibe került a művelet, de azért maradt egy-két forint, az biztos :-)
2.0 dci motor van a kocsiban ,3 hete vettem, és ahogy jönnek reggelente a hidegebbek egyre nehezebben indul, Nem vagyok nagyon gyakorlott a Renault motorokban, előtte is diesel kocsim volt (1.6 hdi) de nem volt még ilyen problémám. A napi első indítás gázosabb, gombnyomás után kb 3 mp önindító és úgy indul.. első indításnál füst, de utána egyáltalán nem füstöl.
Meglesz a kárszemle és pótszemle is, majd többet tudunk. De "sacc per kábé" alapon nem hiszem, hogy gond lehet.
Az már inkább kérdés, hogy a KÖBE mennyire köphet bele a levesbe (részlegesen felfüggesztették tegnap a tevékenységét.....). Talán nem most fog csődbe menni.....
A fényszoró füle 100% javítható, ilyet naponta csinálunk (szinte látszani sem fog), a lökhárító és a hűtőrács jó eséllyel szintén tökéletesen javítható (igen, láttam, hogy kettétört), a mögötte levő csillapítóelem (ha nem méhsejtes szerkezetű), akkor kihúzható, a motorháztető javítható (eladáskor a rétegvizsgáló ki fogja mutatni, de ennyi), a zárhidat okosabb cserélni (tizenhúszezer forint), a motortéri távtartók (pl. benti rögzítése meg ilyenek) vagy egyszerűen javíthatóak (kalapács), rosszabb esetben olcsón cserélhetők. Fényezni a motorháztetőt, a lökhárítót és a hűtőrácsot kell.
Ma reggeli eset (igaz, nem a sceniccel történt, de azért megosztom): egy megane a kanyarodási szabályt nem tartotta be, és balra bekanyarodott szemből (teli zöld lámpánál) az Aveonk elé. A jobb első sarkával szépen benyomta a mi autónk közepét: hütőrács, diszléc, lökháritó, klimahütő, hütő, lámpa-fülek.....stb..... megsérült.
A hütő egyben maradt, az autó müködik, csak a ventillátor csatlakozót lehúzom, hogy ne kapcsoljon be (a szervizbe leérek 10 perc alatt, addig nem melegszik fel annyira a viz). Fasza. A másik sofőr mindent elismert, jöhet a kárügyintézés.
Remélem, a gazdasági totálkár alatt maradunk (mondjuk pl. 5Ft-tal......).
Személyi sérülés nem történt szerencsére, feleségem egyedül volt, ráadásul ötödik hónapos várandós......
Hát a szerelő mindenhol szerelő, errefelé lehet kapni olyan adalékot amit ha beleöntenek gyakorlatilag megszünteti a jeleket.
Mert most cseréltem rajta olajat szűröket meg hűtővizet, vezérműszíjat meg vízpumpát cserélt az akitől vettem, de a hengerfejet nem akarta megcsinálni úgy tűnik. A hűtővíznek meg fura színe volt mikor cseréltem mostanra kimosta az új el is kezdődtek a bajok.