Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Tisztelt Urak! A minap találtam rá fórumukra, ahol rengeteg információt találtam elhagyatott katonai létesítményekről, bázisokról. Ezúton is köszönöm a hozzászólóknak.
Az Urak Azstala nevezetű létesítmény igencsak felkeltette érdeklődésemet. Egy művészeti alkotóbázist szeretnék megvalósítani műtermekkel és kiszolgáló egységekkel, melyhez helyszínt keresek Budapesthet közel. Ahogy néztem a fotókat, úgy tűnt, hogy az Urak Asztalan található a rakétasilókból pl. ideális műtermeket lehetne kialakítani nyílászáró beépítésével. Információt szeretnék, hogy milyen épületek vannak még a területen, milyen állapotban, kihez tartozik ez a bázis, nem fertőzött-e a terület, megoldható-e a vízbekötés és szennyvízelvezetés és egyáltalán tervezett hasznosításáról. Tervezek arra egy túrát magam is. Bármilyen információt szívesen veszek. Köszönettel, Gábor Úr
Már régóta terveztem,hogy a nagyteveli vezetési pontról is készítek egy 3D-s modellt,hogy jobban "kézzelfoghatóbb" legyen az ojjektum... : )
Az elmúlt hónapban a pápai paintballosok segítségének köszönhetően többször is volt alkalmam nyugodt körülmények között felmérni a bunker minden részletét.Schlumberger kolléga és barátai remek társaságot nyújtottak.Egy barátomtól kapott lézeres távmérő lényegesen gyorsított a dolgon,de még így is elég tökölős meló volt...
Impozáns méretű bunkerről van szó,aki járt ott az tudja miről beszélek.A főfolyosó teljes hossza 187m,az ezzel párhuzamos szervízalagút is 105m,a mellékfolyosó 80m.Összesen mintegy 148 helyiségből,szobából,kisebb-nagyobb teremből áll.
A modellről készült képeket feltöltöttem a képtáramba:
Fótról Pest felé menet hajdan volt a BM-nek egy központi fegyver és egyéb anyagrakltára. Ez Budapest és Fót között kb. félúton volt (nem Földvár felé) ahogy megyünk Fót felé, bal oldalt. Ez az objektum is közvetlenül a főút mellett volt.
Pár napja tettem fel itt egy kérdést a Fóttól délre levő egykori laktanya ügyében, amire még egyelőre nem kaptam választ. Érdekelne, hogy mi lehetett az az objektum. Eddig egy infót kaptam, mely szerint a Határőrségé volt. A háromszoros kerítés nyoma még most is felfedezhető a google maps-en, de én ezt még élőben láttam, aktív időszakában. Kép:
A létesítmény a hármoszögletű terület közepén volt. Pár éve az azóta felépült M0-ról még látszott, mikor bontani kezdték.
Van az a mondás, hogy "nem a ruha teszi az embert." Ám a katonát jórészt igenis a ruhája teszi. Az pedig akkor ér valamit, ha egyrészt célszerű, stb, másrészt meg ha elegáns, látványos, "katonás". ehhez hozzátartozik az is, hogy a különféle jelvényeknek, kitüntetéseknek helye van az egyenruhán.
Nem is hiszitek el, hogy mennyire nagy megtiszteltetésnek éreztem, amikor nyugdíjas zsaruként kitüntettek egy olyan lógó dologgal, amit egyébként civileknek adnak és pénz sem jár vele. De nekem nagyon jól esett. Pedig ez tényleg nem rangkórság.
Mi már régen tudjuk, hogy jó fej vagy! Szerintem (én sose voltam rangkórságos) ez többet ér, mint a szőnyegen lépkedés, bár akit személyesen megismertem közületek, mindet jó embernek tartom, és szakmája kiváló ismerőjének.
Nem sajnálok semmit, ami elmúlt. Olyan dolgokat sem, amit majd esetleg az orrom alá dörgölhetnek a legfelsőbb ítélőszék előtt. De az akadémiára, majd a nemzetvédelmi egyetemre tényleg nem jutottam el, amikor még lett volna értelme.
Ez a megemlékezés dolog él most is, de most azokról szokás megemlékezni, akik odavesztek a Donnál vagy egyéb helyeken. Én szerencsére nem tartozom ebbe a körbe.
Tettem néhány esküt, kétszer tiszti fogadalmat is tettem, de nem várom azt, hogy holnap nekem kell sorba állni valami hatalmas nagy jutalomért. Különben is, már késő. Majd valamikor rólam és a hozzám hasonló marhákról is megemlékeznek. *
Mikor vége lett mindennek, le kellett vetnem a zöld nadrágot és fel kellett venni a kéket (nem a légierő kék nadrágjára gondolok) csak azért váltottam, mert megszűnt alólam az, amire korábban az életemet feltettem, amire az életemet tettem fel. Utána az tekintettem az életemnek.
A nyitást egyébként azért eresztettem el, mert amikor még lett volna, akkor nem jutottam be az akadémiára, később meg az egyik volt beosztottamért mentem, de nem volt értelme, mert már korábban ellógott haza. Vagyis nem volt értelme.
Egyébként az utóbbi időben rászoktam az egyetem könyvtárára, és kifejezetten jól érzem magam ott.
* Nekem egyébként elégtétel ilyenkor az az emlék, hogy néhány éve összefutottam egy amerikai légvédelmi rakétás ütegparancsnokkal (az első öbölháborúban volt Patriot ütegparancsnok.) Én akkor már jó néhány éve ott hagytam a szakmámat. Ám a faszi őszinte megdöbbenésére még mindig fel tudtam rajzolni a kabinom részletes blokkvázlatát. Még jobban elcsodálkozott, hogy én ha gond volt a technikámmal, akkor leültem és a TASZT készlet erejéig kijavítottam a hibát. Ő meg telefonált a gyárba. Az akkori találkozásunk eredménye az volt, hogy lekapta a válláról a két alezredesi falevelet és tisztelettel átnyújtotta. Én őrnagy voltam, és hogy csorba ne essék a tisztességen, az egyik őrnagy kollégája vállapját is leürítette. (néhány hét múlva a falevél díszdobozos változatás is elhozták. Azóta is tisztelettel viselem a falevelet a sapkámon.
Na ez elégtétel. És nem érdekel az sem, hogy nem engem szólítottak ki most március 15-én sem.
Soha ne mond, hogy minek! Amit bárhol, bármikor, bármit megtanultál, az a tudás a Tíéd, és a Hazádé, (vagy fordítva) legyen bármilyen politikai hatalom! Szeretném megélni, hogy egyszer, amikor megemlékeznek azokról, akik életüket a Haza szolgálatának szentelték, nem becsmérelőleg,, hanem ..... itt nyitva hagyom a mondatot. Ha jól emlékszem, volt egy eskü. Megtettük. Pártállásól, eszmei meggyőződétől függetlenül. Szerettük választott szakmánkat(!), és tettük mindent legjobb tudásunk szerint. Bocs az ömlelgésért, de TE miért viseled a sziveden Zsámbékot? :) + :))
Egy hídon ment a kamera, (légi felderítés), ennek alapján (meg rengeteg egyéb adatok) kellett meghatározni a célokat, találat esetén villogó szines izzók jelezték a találatot. anno 1985
Sokáig gondolkoztam, hogy egyáltalán válaszoljak e megjegyzésedre... Tiszteletre méltó olvtársam nagyapjának mondását figyelmedbe ajánlva, Te csak válaszolsz, kérdés nélkül. Szerintem ez pont olyan, mintha nem is kérdeztél volna. Vettem a fáradságot, átolvastam kb 1000 bejegyzésed, 21 fórumon osztod az észt, csak itt az Indexen.Antenna: röpke (google)megnézést követően gyakorlatilag az általad linkelt R&S ugyan az, mint én írtam saccra,(paraméterek) !Én anno nagytudásu Postai, HM KPA(!) prof-ok tól tanultam a telepítést, javítást, ect.Erről a hivatásosok tudnának beszélni, mikor nem tudtak tovább lépni a rossz SWR miatt, minket hívtak.
Ki vagy? Bejegyzéseid alapján volt hivatásos, de ez csak feltételezés... Ki vagy? Hol szolgáltál? Milyen szakágban? Hol? Mikor?
Ha osztod az észt, (HH Tanár Úr stílusban) légyszives tegyél magad mögé valami megfoghatót.
Antenna ügyileg szeretettel várlak egy vitára másik fórumon, pl: rádiózás másképp
Megkérnék mindenkit hogyha miskolc és környékén tudtok valami földalatti létesitményről legyen az bár mi akár egy pici óvóhely is ,,,írjátok meg! Mert az én tudomásom szerint elfogytak a lehetöségek ,,,.
Szia Zsolti! Nincs meg az elérhetőséged, és csak itt találtalak meg. Amiért kereslek: <a href="http://www.opelforum.hu/index.php?s=&showtopic=1446&view=findpost&p=632852" target="_blank">Kirándulás</a> (Mindenkitől bocs, az offért)
Ha jól tudom,Galgamácsán is oroszok voltak.Egyébként ha a többi egykori VSZ országokat nézzük,ott sem mindegyik állomást üzemeltették a szovjetek.Sőt,a cseheknél és az NDK-ban csak hazai állomány volt.A szállás is többféleképpen volt megoldva.Volt ahol egy külön bázisról vitték oda a személyzetet mint pl az 504,de volt olyan,ahol az objektum területén voltak barakkokban elszállásolva.A Hajagnál nem a vasútnál voltak.
Az 504-es többek között stratégiai jelentősége miatt volt megerősítve / földdel fedett /.Ez volt a szovjetek délnyugati irányú troposzférikus híradó zónájának vezetési pontja.Azt azért tudni kell,hogy a BARSZ-al egy biztonságos,megbízható - és főleg digitális kommunikációs hálózatot akartak létrehozni.Elsősorban békeidős használatra tervezték! Ugyanis egyértelmű,hogy egy fix helyen,többnyire hegytetőn magasodó antennatornyot / -tornyokat / nagyon egyszerű lenne megsemmisíteni.Könnyű célpontok.Helyzet esetén használták volna a mobil technikára erősített antennákat,amelyeket a Hajagon is látható garázsokban tároltak.Így akár néhány állomás kimaradását is tudták volna pótolni.A bunkert pedig úgy építették,hogy egy közvetlen nukleáris csapás kivételével ellenálló legyen,így ott is tudták volna folytatni a munkát.Egy ideig...