Nekem sem volt problémám egyik alkalommal sem Mátraverebélynél; köszöntem és visszaköszöntek, ennyi. Szentkútnál a 90-95 % cigány volt, de nagyon szépen rendben, kiöltözve és miséhez készülődtek; a bazilikában meg kis gitározás volt éppen. A többi helyen sem volt gond; gyerekek sem lejmoltak le soha..egyszer szólt oda az egyik - olyan 30 méterről-, hogy "héj turista, adjál kekszet!"..mondtam hogy nincs..és tudomásul vették :))
Én idén kétszer mentem a főúttól Szentkút felé, egyszer a főúttól a vasút felé, és kétszer érkeztem a Mátra felől a vasúthoz, nekem sem volt semmi gondom. Az a probléma, hogy hülyék mindenhol vannak, és a Getén ugyanolyan gyakran előfordulhat, hogy motorral a túrázók közé hajtanak, mint Mátraverebélyen (mint ahogy megtörtént már a Kinizsi ezerfős mezőnyével is, pedig annyi embert nehéz nem észrevenni). És futottam bár bele a Hétforrásnál is magukat erősre, és kötekedősre ivott fiatalokba. Persze, anno ifjúkorom kocsmalátogatásai, és későbbiekben munkám során is gyakran akadok bele, hogy is mondjam, magukat az átlagosnál harsányabban kifejező emberekbe, így a reakcióküszöböm is elég magas, de az a helyzet, engem bármelyik fővárosi vasútállomáson hamarabb találtak eddig meg a kötekedők, mint bármely lepusztult kocsmában túrázás közben, pedig az elmúlt pár évben ismeretlen helyeken párszor rátaláltam a környék késdobálóira, mintha csak szándékosan kerestem volna őket (tudom, ne a kocsmákban túrázzak, de a kávé nekem olyan alapkellék, mint másnak a túrabot). Szóval volt köztük olyan, amihez képest a nagybárkányi bélyegzős kocsma kifejezetten elit hely.
Bár többször voltam Mátraverebélyen és sosem volt gondom, azért a sokaknak gondot okozó problémát és gyökereit láttam, ismerem.
Az általad említett Tar felé vezetés hasznos (bár az lejjebb van egy településsel) lehet.
Esetleg látnivalóban is többet adna: Tuzson arborétum, erődített udvarház, a Szent Mihály templom is nagyon szép, Kőrösi-Csoma emlékpark a Sztúpával...
Sámsonháza teljesen rendben van, nem erről beszéltem, hanem arról hogy a módosítás által megoldandó probléma a kéktúra gyakorlatilag legkritikusabb helyének, Mátraverebélynek a kikerülése lett volna, amely falut kimondva, kimondatlanul így is sokan kikerülik már. Egyébként szvsz Bódvaszilas, Putnok, vagy Abaújszolnok a fasorban sincs 'Verebélyhez képest.
Ez a gond továbbra is megmaradt, azaz az alábbi történet bármikor megtörténhet újra:
A kék kereszten Sámsonháza is maradt volna, a másik úton Mátraszőlős pedig még többet is nyújtana Sámsonházánál, bányái is voltak ennek a falunak is, sőt mi több, még kisvasútja is!
Annak én örülök, hogy Sámsonházát érinti a kék, érdekes volt látni a kőzet változását, kétszáz méteren belül homok, mészkő, és andezit, a nagy kőfejtővel szemben, attól függően, hol mennyire mélyítették meg a kis bányákat. A nagy fejtésen pedig szépen látszik, hogy miért tudott ennyire változatos lenni.
Egyszer valaki elmesélhetné hogy ennek a Szentkút felé való terelésnek mi értelme volt... a szakrális helyek direkt felkeresésére ott a Mária-út.
A lényeg Mátraverebély kritikusabb részeinek kikerülése lett volna, na ez egyáltalán nem sikerült, ráadásul az útvonal értelmetlenül hosszabb lett.
Úgy sikerült ezt összehozni hogy ennél a megoldásnál kapásból van kettő sokkal jobb, a kék kereszt Tar felé (majd Sámsonháza) , vagy a zöld sáv (egykori kék) Hasznosnak, ahonnan Mátraszőlős felé simán fel lehet menni a Tepke-gerincre, de akár Sámsonházára, vagy Nagybárkány felé is.
Mindkettő elkerüli Mátraverebélyt, és talán még szebbek is.
jelöltem a régebbi útvonalat és az általam jobbnak tartott két másikat.
Köszönjük, remek beszámolósorozat (remek stílusban) egy remek túramozgalomhoz. Nekem biztos, hogy megjött a kedvem a Pilisi vándorláshoz, persze szigorúan hétköznap.
Köszönöm. Túramozgalmakat kellene teljesítenem, és akkor tudnék is miről beszámolni, de ami késik, úton van. Tehát akkor az utolsó ebből, mára csak rövidke, mint maga a zárótúra:
Pilisi vándorlás, Pilismarót – Esztergom
A dunakanyari ködben sejtelmesen kél a Nap és sejtelmes a Bitóci-patak völgye is, ahol véletlen lent maradok, pedig a letérést könnyen észre lehetett / kellett volna venni. Mintegy tíz perc után tűnik fel, hogy nincs jelzés, mégiscsak kellett volna a térkép. A pirosra visszatérve kapok még egy ajándék ködös kilátást, meg a hosszan elnyúló kaptatót a Savó-kúti-tisztás felé. A tisztás előtt kitérek a Hideglelős-keresztig, meglehetős meredek és poros terepen kell megtenni egy szakaszt (oda lefelé és majd vissza fölfelé), de a látvány miatt megéri. A túloldalon Helemba, a Dunán bolgár zászló alatt hajózó hosszútávú kirándulójárat, a fedélzeten kávézó-teázó közönséggel. Visszamászok az elhagyott piros sáv jelzéshez, csak azért, hogy megint lemehessek a hegyről. Majális-forrás, aztán a Búbánatvölgy. A hétvégi telkeknél sehol senki, nem is passzolna, hétköznap van. Lovastanyánál mégis találkozom némi mozgással, lovakat hajt át egy nő felső legelőről alsóra. A Fári-kútnál megtöltöm a palackomat a lassan csordogáló forrásvízzel, majd felkanyargok a piros jelzésen. Nehezen követhető, benőtt, unszimpatikus csapásként indul, csak fentebb javul a helyzet, a növényzet tisztulásával. Nem ez tűnik a Vaskapuhoz vezető legnépszerűbb útnak. A gerincre kiérve kicsit megenyhülök, mégsem olyan rossz ez az irány, kilátás is akad, meg végre érzem, hogy haladok. A turistaház-étteremnél begyűjtöm a bélyegzőt, megtekintem a ragadozó madaraknak felkínált áldozatokat (tengerimalacok) és iszom egy rendkívül finom, de nem az én zsebemhez méretezett árú limonádét. Végezetül séta, érkezés Esztergomba. A dombhátról még átlesek a Burda felé, aztán kissé gazos mélyút vezet pincesorra, utóbbi szélén halomba hordott vasbeton keresztaljakon („beton talpfa”) át. Valószínűleg az utat akarják feljavítani. A városba most nem térek be, nincs két hónapja, hogy kimerítő műemléklátogatást szerveztem rokonoknak, úgyhogy a lakóházak mentén, katonai temetőt érintve sétálok az átépülő vasútállomáshoz. Bélyegzek egyet búcsúzóul a kocsma külső kerítésénél, megváltom a jegyet és az éppen interjút rögzítő forgatócsoportot gondosan kikerülve felszállok a bent ácsorgó szerelvényre.
Legyen egy rövid összegzés itt a végén: nagyon látványos, a hegységet kellőképpen átfogó és kellően nehéz túramozgalom a Pilisi Vándorlás. A túra élménye mellé igényes igazolófüzetet, térképet, interneten további hasznos tudnivalókat és nem utolsósorban terepre kihelyezett, szép bélyegzőket kap a turista, aki végigjárja.
Sajna nálunk az erdők kezdenek magántulajdonba menni, és a felvásárló ... közeli milliárdosok nem szeretnek kószáló turistákat a birtok, vagy a kastély közelében látni.
"múltkor bementem a dobogókőibe is, de azokat az árakat már olyannak éreztem hogy ki is jöttem gyorsan."
Nem nagyon szoktam foglalkozni az árakkal,mindennek megvan az értéke,mindenkinek meg kell élnie. De Dobogókőn én is kiakadtam múltkor egy kicsi és egy nagy Tátra tea plusz egy rétesnek csúfolt nasi 1800 HUf volt. Nem mondom,hogy nem ért sokk. Ez már a lehúzás kategóriába tartozik.
Azttn egy pozitív példa,a sokkal rosszabb logisztikai körülmények(ide senki nem viszi fel az árut,mindent az üzemeltetőnek kell feljuttatni) közt lévő NHH turistaház teljesen normális árakkal dolgozik,egy üveg fél literes kézműves sör 400 ft.
"ahol naponta változtatgatják meg az országos turista főútvonal nyomvonalát."
Arra lennék kíváncsi,hogy ez a gyakorlat,más országokban is divat -e? Vajon mennyit változik egy útvonal vezetése mondjuk a Rax-on v. a Schneebergen vagy akár a Magas Tátrában? Gyanítom az útvonalak több tíz éve (akár 100 is lehet) változatlanok.
Nincs sok hátra, aztán megint békén hagyom a topikot egy időre.
Pilisi vándorlás, Pilisszentlászló – Pilismarót
Kezdek egyre inkább eltávolodni a mozgalomhoz ajánlott szakaszolástól, de ha így dobja a gép, akkor így dobja. Hétfő reggel van, feltűnik, hogy a kisdiákok Pilisszentlászlóról nem bejárnak Szentendrére, hanem Szentendréről járnak fel Pilisszentlászlóra. Legalább megtudom, hogy ezeken a buszokon igazából kikre méretezik az üléseket. Pilisszentlászlóról a Kisrigó felé távozom, megszemlélem a Kéktúra itteni bélyegzőjét és határozott léptekkel elhagyom a helyszínt a Tövises-hegy felé. Méltatlanul mellőzöttnek tűnik az ösvény, pedig szép a gerinc, amelyre felvezet és amely végül a Prédikálószék hátára visz tovább. Utóbbit elérve laza séta a hegytető, fellépdelek a kilátóba, amelyen még nem jártam és ez komoly, pótlandó hiányosság volt. El is mélázok a látvány felett, közben mögöttem fakopáncs vizsgál műanyag elosztódobozt. A Vadálló-kövek felé folytatom a túrát, nagyon jó ez az ösvény, de miért nem hoztam két túrabotot, visítják a térdeim. Néhol valóban nem teljesen egyértelmű, hogy hanyatt fogok-e vágódni a finom porral borított talajon. Leérve bélyegzek a kápolnánál és elolvasom a kihelyezett tájékoztatót, amelyben szerepel, hogy „a mindig ott várakozó réven igen könnyű az átkelés”. A kishajó sajnos évek óta nem közlekedik, a kijelölt vonatok szezonban ennek ellenére szorgalmasan megállnak, nyilván ez a féllábú állapot is jó valamire.
Következik a Rám-szakadék, amelyből kedves emlékem, amikor egy, egymással versenyt üvöltő vietnámipapucsos családot kerültem ki empatikusan, valahol még a völgy elején. Na jó, ennél kedvesebb emlékem is van, de az másik topikba való. Felbóklászok a kikönnyített ösvényen, sziklák oldalt, sár alant, emberek másutt. Odafent aztán elolvashatom, hogy „teljesség teremtő virága, nyílj világosságban, hogy a SZERETET világa a lélekben gyökerező teljességet árassza”, ami kedves üzenet, de a szerző a mondat végére elfelejthette, hogy mi volt az eleje. Velem is megesik. Nagy nehezen továbbkapaszkodom a Júlia-forrás felé, a zöld jelzésen maradva az aszfalt helyett, mert arra szebb. Jó időzítéssel van itt ez a forrás, állapítom meg a szinte üres másfél literes palackommal. A Szakó-nyereg, majd a Rezső-kilátó következik, egyre kevésbé meredek az emelkedő, de annál tovább tart. Dobogókőn megállok, lepacsizok a csúcskővel, a kétzillió kiránduló között kievickélek és megszemlélem a Dunakanyart és a mögötte elterülő Börzsönyt. Ma talán a negyedik-ötödik helyről nézem ezt a látványt, mégsem unom. A turistaházban nem fogyasztok, csak bélyegzek a bejáratnál. Tipli tovább, le a Két-bükkfa-nyeregbe, ahol útépítők ebédelnek a parkolónál és tovább le a Szent László-forrás érintésével Pilisszentlélekre. Itt a Klastrom sörözőben van csapolt barna sör és kellemes hűvösség és kapok tőlem húsz perc pihenőt. Utána mehetek fölfelé megint, először a pálos kolostor romjaihoz, másodszor pedig tovább az Alsó-Ecset-hegy felé. A kolostorromnál csöndben meditáló turisták üldögélnek: nem zavarom köreiket, csak sétálok egyet a romok között. Hálás vagyok ezért a csöndért a dobogókői nyüzsgés után. A Hirsch-oromnál tartok még egy rövid pihenőt, a kilátást nézegetve, majd a mai utolsó meredélyen leereszkedek a Miklós-deák-völgybe. Eloldalgok a források mellett, le Pilismarótra. Elgondolkodok a hazaúton: átmehetek busszal Esztergomba és visszavonatozhatok Budapestre, de akkor elvész másnapra az esztergomi megérkezés varázsa. Vagy: végigbuszozhatom a 11-es utat és mehetek Újpest-Városkapu felé, de akkor a Volvón szétroncsolódik a térdem. (Állva sem kényelmesebb, próbáltam már.) Kiötlöm a mentő megoldást: busz Visegrádig, át komppal Nagymarosra és normális vasúti eljutásom lesz, csaknem hazáig. Ez utóbbi nyer, talán a leglátványosabb és egyértelműen a legkényelmesebb mind közül. Vicces adalék, hogy csak egy villamosnyival érkezem később haza, mintha a buszon maradtam volna.
Tegnap elég sokat olvasgattam kvte régi hozzászólásait, minden tekintetben egy nagyon-nagyon jól gondolkodó topiktárs volt, talán ő foglalta össze egy mondatban jól, hogy mi is lehetett eleink gondolata a kéktúra útvonal vezetésével kapcsolatban:
"Amit egy helyi nagyon érdekesnek gondol, az egy áttekintő célú, országos útvonalnak nem lehet egy az egyben része. Az OKT sem megy a Börzsöny legszebb részein, a Bükkbe is csak belehasít, de ennél több nem is lehet a célja. Attól még az útvonal lehet szép, de húz egy határt, hogy ennyi."
Ezt az alapgondolatot hagyták figyelmen kívül az elmúlt években, évtizedekben, így lett a 883 kilométeres kéktúrából, amely később sokáig 1093 volt immár 1160km.
"Azzal nincs semmi baj, hogy valaki módosítani szeretne az OKT útvonalán. Lehet hogy néhány helyen kellene is változtatni. Van jónéhány hosszú aszfaltos szakasz, vagy az idők múlásával nehezen indokolható rész (pl. Tapolca környéki aszfaltozás, a Keszthely belváros-Gyenesdiás szakasz, Zalakaros környéke a bezárt Ormánd kastéllyal)."
Ezzel is maximálisan egyetértek, például a vastagon szedett részt már régen kiváltottam volna egy Vállus-Rezi átkötéssel, Hévízzel együtt már régen nem illenek a kéktúrába.
A Boldogkői várat most sem érinti a kék, sőt még messzebb megy el jelenleg, mint az általad említett változatban, ami nekem sokkal jobban tetszik. :) Fölösleges ez a sok település érintés és átvezetés.
Még pár gondolat és térképrészlet a tegnapi Méra-Hernádcéce útvonalhoz:
A mai útvonal az 1938-as vándorlásnak és az 50-es évek elején volt kék sávval felfestve, egészen az 1957-es útvonal változtatásokig. Tehát a mai az "ős-kék" is egyben.
1938
"...az országúttal megyünk át a Szerencsi-patak hídján, majd az Aba-hegy lapos gerincén haladunk, hogy le-lepillanthassunk az alattunk szélesen terpeszkedő Hernád völgysíkjára, és Gibártnál búcsút vegyünk a Sátorhegyektől...
...a Hernádot Gibártnál lépjük át, de a Cserehát küszöbét csak a völgysík után, a második falunál, Encs után, Forrónál érjük el."
1958-1988(kb)
A kalóz kék felfestésével visszaállítani kívánt útvonal azonban nagyon sokáig érvényben volt, egészen a 80-as évek végéig, az 1992-es füzet még feltünteti "régi OK" néven, szaggatott vonallal.
1980, az útvonal változatlan Rockenbauer Pálék idején is, egészen az évtized végéig, jó 30 esztendeig. Követendő példa a mai világban, ahol naponta változtatgatják meg az országos turista főútvonal nyomvonalát.
Picit más...
ez csak érdekesség 1979-ből, a kék ebben a pár évtizedben nem érintette Boldogkőváralja falut sem, az Arka-patak pedig itt még Malom-patak.
Ebben az időben még érvényesült a kéktúra lényege, elvezetett a legszebb vidékekre, ahol ha valaki akarja akkor apró kitérőkkel megnézi a látnivalókat. (itt pl Boldogkővár)
Nem mint manapság hogy a hülyék kedvéért naponta módosítunk, meg orránál fogva kell vezetni a turistát hogy odataláljon egy-egy látnivalóhoz, különben nem nézi meg...
A ttt fórum alapján ugyanazon a napon voltunk Palinban, csak te még zárva találtad a kocsmát. "Rendes" szakasz az bizony, és most nem is volt nagy sár...
Bikk Pubinak:
Adott időpontban kezdve az utazást, tényleg északnak indulni volt a leggyorsabb a főváros felé. A vonat és a busz is kb. azonos időpontban, fél öt után indult volna, ezt nem lehetett elérni, majd a következő meg csak este hét után.
jelöltem a régebbi útvonalat és az általam jobbnak tartott két másikat.
1961. Gadna-Abaújlak-Felsőméra-függőhíd-Alsóhernádcéce 
1965, a függőhíd helyett kompátkelés
1980, az útvonal változatlan Rockenbauer Pálék idején is, egészen az évtized végéig, jó 30 esztendeig. Követendő példa a mai világban, ahol naponta változtatgatják meg az országos turista főútvonal nyomvonalát. 
ez csak érdekesség 1979-ből, a kék ebben a pár évtizedben nem érintette Boldogkőváralja falut sem, az Arka-patak pedig itt még Malom-patak. 
