Március közepén, végén éltem át ugyanezt. A talaj, a föld szólt hozzám: vedd már le a csukádat, élvezd a közvetlen kapcsolatot a földdel! Hihetetlen érzés volt, mindenkinek ajánlom én is.
Azt egyébként nem értem nálam miért írja két ellenőrzőpontra, hogy nem csekkoltam, mikor mindegyik helyen "lecsippantottak".
(Még meg is lepődött a csipogós ember, hogy Hungary)
Picit más (Off):
Hogy, hogy nem, sikerült megismerkednem Annecy-be és hazafelé vezető úton is új emberekkel. :)
Genfből Annecy-be menet egy lánnyal (Kristin), akivel együtt kerestük a buszt. Ő Svédországból jött egy barátnőjéhez (Astrid), aki szintén svéd, de Annecy-ben él, a Salomon-nál dolgozik. Mikor megérkeztünk a lányokkal cseréltünk email címet.
Visszafelé vonaton Genfből Zurich-be leszállás előtt pedig egy sráccal, akinek szintén van köze terepfutáshoz. :) Már gyanús volt, hogy technikai pólót földi halandó nem visel, bár Mammut márkájú volt azt nem szoktam látni, ebből nem is következtettem. Majd egyszer beszél telefonon franciául, amiből egyetlen dologra kaptam fel a fejem miközben olvasás közben: compressport :), addig fel sem tűnt, hogy Trail magazint olvas. Neki meg az tűnt fel, hogy a polar órám nézegetem. Sok időnk nem maradt beszélni, mert szálltunk le, így megkeresett fb-on. :)
Köszi a társaságot odakint, nagyon jól éreztem magam Veletek!
Gratulálok fiúk mégegyszer itt is!
Most röviden csak annyit, hogy nagyon nagy élmény volt! Mennék újra bármikor!
Még az sem érdekel, hogy annyi kő volt ott! :D
Hosszabb beszámoló, amikor leülepedett és lesz alkalmam megírni.
Vigyorgás megvolt befutásnál is, meg mindenhol ahol szurkoltak.
Csak viccből írtam mielőtt mentünk, h. mire kiérünk lesz a 36.5 km-ből 40 km is.
Az oldalon (meg FB-on is) most azt írják 41 km volt. :D
A fiúkkal egybehangzóan mondtuk a végén, hogy a '10 km van még hátra' táblától az nem 10 volt, sem az 5km-estől nem 5, hanem több. Azért nekik ez kevésbbé lehetett kellemes.
A számokról:
- nálunk 696-an rajtoltunk
- 627 beérkező (90%)
- kíváncsi voltam kategóriámban (SF) hogy végeztem: 15. hely 47-ből
- a 627-ből 127 nő volt, akik közül 25. lettem
'Csak' tapasztalatot szerezni mentem és futni (mászni :) ) egy jót szép helyen és kikapcsolódni, nagyon örülök ennek az eredménynek első külföldi versenyemen.
"Fantasztikus érzés volt, ahogy hideg és meleg foltok váltakoztak az úton, ahogy a napsütötte és árnyékos szakaszokon futottam, a homokos talaj simogatóan vette körül a talpamat, ahogy belesüppedt, a bőrömön éreztem, ahogy a nedves erdei talaj megcsúszik, vagy öszenyomódik alatta, vagy ahogy az apró gallyakat, leveleket ropogtattam a talpammal, lábujjaimmal."
Ezt valoban jo lehet erezni, meg en sem probaltam, de attudom erezni :)
Ujra csak ismetelni tudom magamat kotelezo olvasmany ugyben: Born to run.
Mellesleg egyaltalan nem a mezitlabas futasrol szol. Nekem legalabbis nem errol szolt.
Múlt hét szerdán, mivel már úgy éreztem, hogy a javuló bokám az erősítésre is jól reagált, úgy gondoltam futok egy laza kört, csak hogy átmozgassam. Kifele menet, az udvaron a feleségem rám nézett és meg kérdezte: -te hova mész? - Futni! Mondtam meglepve, mert már korábban egyeztettük, hogy ezt tervezem. - De ebben? Mutatott a szandálomra. - Őőő, nem ezt le fogom venni! Feleltem. - Akkor nem kérdezek semmit, mondta mosolyogva és tovább hintáztatta a lányomat.
Részben a meleg miatt, részben az ideálisan felpuhult eső utáni talaj miatt gondoltam úgy, hogy ha már úgysem tudok személyes csúcsokat futni a lábadozás alatt, legalább engedek a kíváncsiságomnak.
Elindultam és az erdőig vezető első kilit szandálban futottam. Ez meglepően jól ment. Nem éreztem különösebb hátrányát annak, hogy nem futócipő van rajtam, még olyasmit sem éreztem, hogy a bokámat erőltettem volna. Itt megjegyzem annak aki nem ismer, hogy tavaly év vége óta dolgozom rajta, hogy a gördülő futásról a természetes módszerre álljak át, tehát nem most, ez alkalommal kezdtem el ezt a fajta futást. Még egyszerűbben, én nem a sarkamra érkezek futásnál.
Az erdőben levettem a szandált és mezítláb futva, rögtön éreztem, hogy már nem úgy futok, mint eddig. Roppant kellemetlen volt, minden egyes lépésnél keresztülszúrta valami a talpamat, vagy legalábbis így éreztem. Éreztem, hogy milyen kemények is azok a makkok, amik halk roppanással lapulnak ki egy futócipő alatt, most majdnem beestem az útszéli bozótba egy-egy ilyen jószággal való szerencsétlen találkozás alkalmával. Megsokszorozott figyelemmel kezdtem kutatni azokat, a szó szerint talpalattnyi helyeket, ahová érkezhetett a lábam földet éréskor. Ezek a kényelmetlenségek kb. 1 kilométeren át tartottak és aztán észrevettem, hogy már közel sem fáj úgy a talpam, mint az elején, mintha kezdtem volna megszokni. Az erdő perifériás szürkéből újra visszaváltott zöldé, megjelentek körülöttem újra a harsány tavaszi színek és a táj. Kezdtem észrevenni a pulzusomat(ami az egekben volt), a légzésemet, és végül szépen lassan azt is, ami a lábam alatt van.
Fantasztikus érzés volt, ahogy hideg és meleg foltok váltakoztak az úton, ahogy a napsütötte és árnyékos szakaszokon futottam, a homokos talaj simogatóan vette körül a talpamat, ahogy belesüppedt, a bőrömön éreztem, ahogy a nedves erdei talaj megcsúszik, vagy öszenyomódik alatta, vagy ahogy az apró gallyakat, leveleket ropogtattam a talpammal, lábujjaimmal. A nagyjából 3-3,5 km után már teljesen más érzés volt. Megfigyeltem, hogy mezítláb egyszerűen nem tudok úgy futni, hogy túl hátul, vagy túl elől terhelném a lábamat, vagy figyelmetlenségből a súlypontom elé lépnék. Nem volt gond a stabilitás sem, a bokám egyetlen egyszer sem billent meg, pedig ettől tartottam a legjobban. Egyetlen nehézségem a meredeken lefele futásnál volt, ott meglehetősen nagy terhelés esik a talppárnákra és azt (egyelőre?) nem bírtam a terep miatt. Ezeken a helyeken visszavettem a szandált és üdítő változatosság volt annak síma és puha belső talpa. Lehet, hogy a lejtmenet technikámon is kellene még csiszolnom.
Viszont érdekes, hogy míg a szandál(EVA talpú, párnázott túraszandál) kidörzsölte a lábfejemet, a talpamnak semmi baja nem lett a mezítláb futástól, pedig kevesebbet futottam szandálban, mint anélkül.
Javaslom, ha tehetitek, próbáljátok meg, mert ennél közelebbről érezni a terepet nem lehet! Mivel nem merném állítani, hogy minden időben, tempóval és talajon jót tesz és főleg nem ultra távokon, azért egy kis időre mégis a szó szoros értelmében is "Földönfutó"-nak érezhetitek magatokat. :-)
Voltak pici elgondolkodtató apróságok, csak egyet említek, mert végül is ha jól irányítjuk magunk, nem szabad hogy ezek beleszóljanak a feelingbe: Féltávig kétszer megkérdeztem a rendezőket mi az élen az állás. Nem tudták. Kérdem féltávnál a csipleolvasót ki vezet. Mondja valami cseh gyerek..
Volt még sok ilyen hasonló dolog. ettől még persze nagy buli volt.
Az a szerencséjük, hogy a remek pálya, a gyönyörű hegyek és nagy mezőny olyan sokat nyom a latba, hogy úgysem tudják elvenni a kedvünk és úgy is megyünk máskor is, ha nem is pont ide. Én még az UTMB-n kívül igazán jól szervezett, rendezett, visszahívogató, figyelmes francia versenyen nem jártam, persze lehet van.
A szépet menés viszonyítás kérdése. Természetesen én is "szép"-nek értékelem az előzményeimmel, de 2p el lassabb Km-ek ilyen távon átlagban mint Csabi az nálam gyatra. 1-1.30 között valahol a sztenderd. Legalább is volt az utóbbi években.
Néhány szakmai konklúzió és emlékeztető magamnak és nektek:
- Ami meglepett, hogy a hosszútávú általános állóképesség nem romlott annyit mint vártam a bő két hónap kihagyással. Nem volt sokkal rosszabb féltávtól, nem jött a nagy halál, pedig lelkileg jobb félni mint megíjedni alapont vártam, hogy 4-6 óra után lecsap. Az utolsó órában csapott, de akkor a cél közelsége már behúzott.
- a mezőny nagy hányada még mindig hülyére elfutja magát az elején. Az első hegyen zihálva felfutni egy 10+ órás versenyen öngyilkosság. Nem értem őket, ő bajuk. Első hegyen temérdeken leelőztek, oké, mondjuk extra óvatosan kezdtem. Több lánycsoport (!!!) is beelőzött, ami új "élmény" volt. Utána is nagyon furcsa volt a mezőny olyan részében haladni ami sűrű, 6-10 fős csoportok tagjaként. Nem tetszett, sokkal jobb egyedül, vagy 1-2 emberrel, mert jobban látható a terep, könnyebb előzni, jobban használható az egyéni tempó. Féltávnál már jobb volt, jelentősen ritkultunk, de akkor elkezdtem befogni a maratonosokat, ami megint erősen ritmuszavaró volt.
- Az első hosszú és meredek lejtő kamikáze futása következtében a versenyzők többsége sokat lassul lejtmenetben (is). Az excentrikus izomterhelés kinyírja őket, illetve a lejtőfutás technikai hiányossága. Mondjuk az első lejtő közben már én is éreztem, hogy nem futottam mostanság sokat, tök beálltak a lábaim, nagyon kellemetlen volt, eltelt vagy fél óra utána, mikor újra viszonylag komfortos lett a futás. Aki az Alpesekre tör a felkészülésében nagyon dominánsnak kell lennie a meredek lejtőknek, mert az izom fáradás itt következik be leglátványosabban. Le a szintutakról, föl a 15% nál meredekebbekre, lehetőleg minél hosszabban és haladósan, de még nem bokaficamítóan veszélyesen. Egyrészt technikailag kell megfutni jól lejtőzni, másrészt az izmozatot kell felhozni hogy bírja a lejtőket. Szökdelések, mélybeugrások és hasonló tornák nagyon előnyösek lehetnek. Versenyen pedig csak finoman, mert pikk-pakk szétszed izomzatilag és onnan nincs felállás már, ez nem olyan mint az energetikai megbillenés amiből van felállás.
- az emelkedőkön elbírt tempó a lejtők odeverése és az energetika függvénye. Tehát ha nem csapod oda megad a lejtőn és eszel rendesen, fölfelé jó tudsz maradni sokáig és lehet darálni a népet. Persze mindez, ha előtte rendesen edzettél emelkedőn.
végül az 1160-ból, 960-an álltak rajthoz. a teljesítők pedig 593-an voltak, 62%-os teljesítési arány. ez elég kevés azért, furcsa.. a feladó 367-ből 138-an szintőn kiívüli teljesítés..
Azért laza futás ide vagy oda, a végére elfáradtam.
A hasonló megállapításaimra én olyan választ szoktam kapni, hogy "nem mondod?!" ;)! Ilyen előzmények után jó volt látni, hogy ilyen szépet mentél, és hogy a jelek szerint visszakerültél a rendes kerégvágásba! Gratulálok neked is, a többieknek is!