Nézd meg a TESz.-t és/vagy a TNyt.-t, ezekből elég kielégítő választ találsz. Így én csak a saját reflexióimat írom le.
1. Példa nélküli lenne, hogy rag kezdjen tőként funkcionálni, tehát ha van más magyarázat, az preferálandó. 2. A ragok teljes agglutinációja előtt léteztek a személyes névmás ragos alakjai = névmási határozószók. 3. Pl. a rólam morfémaszerkezete még nem a mai, hanem az alapnyelvre jellemzőbb (a finnben ma is így van), tehát a helyviszonyra (l) megelőzi a személyjelet (m). (Ez persze magyarázható lenne a jeles rag esetében is, de ha nem jeles ragról van szó, akkor a kronológiában perdöntő.) 4. Egyedül -vAl esetében nem teljesen tiszta, vitatható az alapszó (ott viszont pont a vele-sort említik legfőbb bizonyítékul a hiátustöltős elmélet ellen), az összes többi esetében vitán felüli. 5. Ha a rag személyjeleződött volna, miért nem egyformán a palatális vagy a veláris alakok honosodtak volna meg? Ráadásul mitől az a véletlen, hogy éppen azokban az esetekben rögzültek a palatális alakok, ahol a valamikori rag alapszava palatális volt, illetve éppen azokban az esetekben rögzültek a veláris alakok, ahol a valamikori rag alapszava veláris volt? Ez nagyon meghökkentő lenne.
A gyermekkori ismerősöm nevét 'sadek' formában ejtettük (ő is), mintha a német /sch/ rajtezne benne, de alapvetően nem német névnek tűnik. A Kugliban ezt találtam, már ha azonos a két név.
Mi a bizonyíték arra, hogy ezek az alakok párhuzamosan jöttek létre? Ez főleg azokban az esetekben kérdéses, amikor az adott rag névszói eredete már nem szemmellátható.
Szinkrón elemzésben persze, hogy ragtövű szavak, de történetileg ezek mind önálló szóból keletkezett ragok, így a mai ragok és ezek a névmási határozószók v. határozószói névmások párhuzamosan létrejött alakulatok.
"Ez azt jelenti, hogy önálló szavakból toldalék lehet, ilyen pl. benne > -ben/ban, de fordított irány, hogy toldalékból önálló szó lenne, olyan nincs."
Ez a megállapítás egy ponton ellenkezik az ismereteimmel:
A benne egyike azoknak a határozószóknak, amelyknek személyjeles paradigmájuk van. Ennek rokonai között van jónéhány olyan, amelyik határozórag személyragos alakja. Ilyenek: tőle, róla, vele stb. Ezek önálló szavak, azonban a forrásuk esetrag, a szó ennek a személyjellel való ellátásukból ered.
A benne közvetlen etimológiáját tekintve kivonható ebből a csoportból, mert nehéz eldönteni, hogy ez a ben rag személyjeles alakja-e, illetve az ennek forrását jelentő be, illetve benn határozószóé. A TESz az utóbbi állásponton van, azonban a számomra kritikus, hogy beszélhetünk-e a határozószók személyjelezéséről. Az EWUng némiképp másképp magyarázza, megkövesedett deklinációs formának nevezi.
Ergo: vannak toldaléból alakult önálló szavak.
Irodalom: Antal László: A magyar esetrendszer, T. Somogyi Magda: Toldalékrendszerezésünk vitás kérdései.
A magyar nyelv ún. agglutináló nyelv. Ez azt jelenti, hogy önálló szavakból toldalék lehet, ilyen pl. benne > -ben/ban, de fordított irány, hogy toldalékból önálló szó lenne, olyan nincs.
Az, hogy egyes toldalékokkal megegyező hangalakú teljes szavak vannak, az nem jelenti azt, hogy a kettő összefüggene. Már általános iskolában tanulhattuk, hogy vannak azonos hangalakú szavak, melyeknek nincs közük egymáshoz. A vár főnév és a vár ige nem tartozik össze, az egyik a másikból levezethetetlen. Ugyanígy vannak egyes toldalékokkal megegyező hangalakú szavak, melyeknek semmi közük egymáshoz. Ép ésszel pl. a Nagyék ’a Nagy nevű család’ szót nem akarjuk levezetni a nagy ék ’nagy méretű háromszög alakú test’ szókapcsolatból, hát még a fordítottját, hogy az -ék családi többes toldalékból lett volna az ék főnevünk.
Továbbá, nem néztem meg a felvetetted -vány/vény (ill. -mány/mény) képzős főnevek első előfordulási adatait, de erről a képző(k)ről tudni kell, hogy az ómagyar kor során már elvesztették a produktivitásukat, azaz új szavakat nem képeztek velük: nem is olyan számos a máig megmaradt ilyen szavunk. Ez volt a helyzet egészen a nyelvújításig, amikor is a nyelvújítók előásták ez(eke)t a képző(ke)t, és viszonylag sok új szót alkottak velük. A nyelvújítás után e képző(k) hazsnálata ismét lecsengett. Így tehát reneszánszuk csak 1-2 emberöltőig tartott.
Ezen kívül persze a Ványai (Mányai) név kisakkozásához nemcsak a képzőt kellene „önállósítani”, hanem még el kell látni egyes szám harmadik személyjelű birtokos személyraggal is, valamint -i birtoktöbbesítővel is. Ez pedig végképp a teljesen valószínűtlen kategóriába teszi az elképzelést.
Negyedrészt: ha ez a -ványai, -mányai-val megtörtént, akkor megtörtént volna mással is. Elsőbben hol vannak a magyar hangrendű *Vényei, *Ményei nevek? Vagy pl. a sokkal gyakoribb és produiktívabb –ság/ség képző: hol vannak a *Ságai-k, *Ségei-k. Vagy az -ás/és képző: mennyi Ásai, Ései vezetéknevű ember van?
Az elképzelésnek tehát semmi alapja.
Maradnak így a Ványa (ill. ilyen szabad összetételi tagot tartalmazó) helynevek, mint a neved alapjai. (Esetleg, kisebb valószínűséggel, a Ványa [szl. < Iván < lat. Johannes ~ gör. Ióannész < héb. Jôhanan ’Jahw kegyes’] személynév -i < -é birtokjelen apanévi származéka.)
Elekes: Régi magyar személynévből lett vezetéknév. A személy első adata 1272-ből való Elekus formában. E név az önállóan is létező Elek személynevünk -s kicsinyítő képzős alakja. Az Elek személynevünk eredete vitatott: egyesek az Alex (< lat. Alexius < gör. Alexiosz ’védő’) személynév magyarosodott alakjának tartják, míg mások az ismeretlen eredetű régi magyar Velek személynév alakjának tekintik. (Szerintem pedig mindkét etimológia igaz lehet: a két név ebben a „közös” alakban esett egybe.)
Sztriha, Sztriga: Az a közvélekedés tartja magát, hogy Könyves Kálmán szerint „boszorkányok pedig nincsenek”. Ez egy kicsit pontatlan fordítása az eredeti szövegnek, ui. Könyves Kálmán nem általában a boszorkányok, hanem a strigák létét tagadta. A striga nem ember (bár köztünk járva emberalakot ölthet), hanem olyan rosszindulatú (később rendszerint nőneműnek képzelt) lény, amely a megtámadottat „megnyomja”, vérét szívja, alkalmasint el is fogyaszthatja. Ez tehát a mai vámpír egyik achetípusa. Vö. <http://mek.oszk.hu/02100/02156/02156.htm>: „Könyves Kálmán és a boszorkányok”.
A magyar néphiedelembe nem kerültek be ilyen lények, a szláv néphiedelembe viszont igen. Szlovákul ennek a fajta lénynek a neve máig striga /sztriga/, ill. ennek népi hangalakja a striha /striha/. Valószínű, hogy az elsődleges névviselőt falubelijei strigának tartották. (N. B. Az én apai nagyanyámat is boszorkánynak tartották a faluban még a XX. sz. második felében is.)
Pusztán etimológiai alapon a Striha – cseh analógiára támaszkodva – jelenthetne ’nyíróolló’-t, ill. ’megnyírt’-at (vö. szlk. strihať ’vág, nyír’ is), de ebben az esetben nem lenne g-s változat.
Grónai: Ez magyar lakosnév egy *Gróna helynévből. Ez a helynév a szóeleji msh.-torlódás miatt nem lehet magyar, ugyanakkor ennek megfelelő idegen helynevet sem találtam eddig.
Ami bennem felmerült, az az, hogy nem lehetne-e, ezt a nevet a Grodnai név változataként felfogni. Ekkor a helynév lehetne Grodna, Grodnó, amelyre több környékbeli adat is van (e délszláv eredetű helynevek normalizált etimológiai alapja: gradna [općina] ’várhoz tartozó [község]’). Elsőbben talán a mai burgenlandi Grodnau-t (m. Grodnó, régebben K[a]radna) tekinthetnénk, de más helységek is vannak egészen a ny-belorusz Grodno-ig.
Időközben újabb információ birtokába jutottam, amely szerint a Vajdaságban található Dunabökény község bunyevác elnevezése Bukin, illetve Buki (magyarok által Böki) volt. Valamint Horvátországban, a Plitvicei-tavak mellett található egy Buk-medence. Információid alapján a Pozsega vármegyei Bukot a monarchia korabeli térképen megtaláltam, de a Sáros megyeit nem, illetve csak egy Böki nevű helységet sikerült beazonosítanom.
> Kutatásaim során nem találtam Buk helyiségnevet.
A MOL és az Arcanum közös adatbázisában <http://www.arcanum.hu/mol/> van Buk helynév: 1370: (vlsz.) Komárom megye, 1722, 1750: Pozsega megye.
Ez utóbbi különösen számba jöhet délvidéki eredet esetén. Persze a latin nyelvű lejegyzés miatt ezen íráskép mögé feltételezhetünk /bük/ kiejtést is, de a /buk/ ejtést valószínűbbé teszi, hogy ez a név csupa szláv helynév között említődik.
A fenti forrásokban a Buk többi adata személynév: a Buki egyébként – elviekben – lehet[ne] a Buké ’mármint Buk [fia/családja]’ apanév változata is
Továbbá kereshetünk a fenti forrásokban a Buky írásvariációra is, mert az -i/y végű helynevekhez nem járul újabb -i/y. És ekkor Sáros megyében lesz egy Buky (1342, 1347, 1405), Sopron megyében pedig egy másik (1360-1363/1410). Persze ezek is lehetnek éppen /büki/ ejtésűek.
Nagyon örültem, amikor a fórumra rátaláltam, mert családfakutatás alkalmával egy rendkívül ritka, és kizárólag a családom által használt nevet találtam, melynek eredete nem ismert számomra. Napjainkban is Bács-Kiskun megyében, Kecskeméten és Kiskunfélegyházán, illetve annak környékén élő rokonaim viselik a BUKI vezetéknevet. Először arra gondoltam, hogy ez a Büki elírásával alakult ki, de ezt a családi emlékezet, illetve a XIX. század elejéig terjedő kutatásaim is megcáfolták, ugyanis konzekvensen Buki-ként anyakönyvezték őseimet. Nagyanyám elmondása szerint a XiX. és XX. század fordulóján még ilyen vezetéknevű rokonaim éltek Bácstopolyán és környékén, illetve Mohács-szigeten. Azt tudom, hogy a cseh-szlovák-horvát nyelvben a buk tő, bükköt jelent, illetve horvátul csobogót is. Azt is tudom, hogy az i (y) szlovákul-horvátul a többesszámot jelöli, viszont azt olvastam, hogy a buk többeszámban bukovi, illetve bukowy lenne. Kutatásaim során nem találtam Buk helyiségnevet. A horvát nemesi jegyzék szerint katonai nemességet kapott, a középkorban, egy horvát személy, és akkor vette fel a Buki vagy (Büki) nevet. Az általam ellenőrzött forrásban kérdőjelet tettek a Buki név mellé, és zárójelben odaírták a Bükit. Valószínűsítem, hogy valójában a Büki nevet vehették fel, mert a Gradistyében (elsősorban Vas-, és Zala-megyében) ma is gyakori név a Büki. Kutatásom alkalmával az 1785-ös összeírásban Vágbeszterce járásban, Milochó faluban találtam egy Nicholas Bukit. Viszont a Szlovák, Cseh, Szerb és Horvát telefonkönyvekben nem találtam Buki vezetéknevű személyt, illetve Magyarországon is csak a rokonaimat. Egy kicsit hosszú lettem, ezért elnézést, tehát a BUKI név eredetére lennék kíváncsi.
Lenne egy rövidebb kérdésem is. A Bunyevác-háromszögben élő őseimet Zemko-nak hívták. Kérdésem az, hogy ez kizárólag északi szláv név-e, vagy lehet délszláv eredetű is?
Én ugyan nem vagyok nyelvész, de még számomra is egyértelmű, hogy az általad felsorolt szavaknak semmi köze a Ványai vezetéknévhez... Sokkal valószínűbb, hogy Dévaványa településhez, esetleg valamely (akár ma már nem létező) Ványa nevű pusztához/külterületi lakott helyhez/települsérészhez köthető. Esetleg névmagyarosítással felvett név.
Bocsánat, hogy még egyszer zavarlak benneteket, de eszembe jutottak szavak, amik érdekesnek tűnnek a számomra. Nem akarok nyelvészkedni, de talán érdekes lehet a Ványai név szempontjából felfigyelni az alábbi szavainkra is: tanítványai, maradványai, mutatványai, bizonyítványai, jogosítványai, tanúsítványai, indítványai, hamisítványai
Ami más eredetű alapszó: pl. hatványai, dugványai stb.
Nem lehet esetleg ezekből is származtatni a Ványai nevet? Persze keresem tovább az Általatok megadott úton a nevem eredetét, de ezt nem akartam figyelmen kívül hagyni, mert érdekes, hogy van egy ismerősöm, akit Mányainak hívnak, és Ő is ezen szórakozik néha, hogy pl. olvasmányai, irományai, találmányai, szavakkal.
Remélem nem nagyon nevetséges amiket írtam, válaszoljatok rá, vagy a felsorolt szavakat elemezzétek nekem nyelvtanilag. Most eszembe jutottak ezek a szavak, azért írtam le Nektek. Gondolom a "vány - vény," valamilyen igenév képző lehet, és ez az -"i" a többesz számot jelenti, de nem vagyok nyelvész, érdekességként fetettem fel ezt a gondolatot.
Aki tud rá magyarázatot, örömmel venném. Előre is köszönöm mindenkinek, aki válaszol rá.
Üdvözlettel: Ványai Zoltán
Pokorágyi: Magyar lakosnév a Pokorágy helynévből. Ez szinte biztosan megegyezik a gömöri Alsó-, ill. Felsőpokorágy falvak egyikével (szlk. Nižná, ill. Vyšná Pokoradz). E települések ma Rimaszombat (szlk. Rimavská Sobota) részét képezik. Ha dédanyád magyar volt, akkor valószínűbben Alsópokorágy lehet a kettő közül (l. alább Fényes Eleknél).
Vö. térképen: <http://www.radixindex.com/cgi-bin/hn1913.cgi?place=pokoragy>, Fényes Eleknél (1851): <http://www.fszek.hu/digitdoc/fenyes/root/0001/0016/0635-2026.html>, ill. <http://www.fszek.hu/digitdoc/fenyes/root/0001/0016/0636-2027.html>,.
A lakosnevek kialakulásának sémája alapján ez a név azt jelenti, hogy dédanyád családja Pokorágyról települt át arra a településre, ahol a családnév kialakult.
A Pokorádi név ugyanaz, mint a Pokorágyi. E variáns kialakulásának oka vlsz. az ún. hiperkorrekció, amikor is bizonyos nyelvi sztereotípiák (ill. bizonytalanságok) miatt „visszaállítunk” egy olyan formát, amely sosem létezett. Ennek alapja az, hogy a palóc nyelvjárásokban i előtt bizonyos mássalhangzók meglágyulnak, és itt is ezt feltételezték. Ugyanez a lágyítás igaz egyébként a szlovák kiejtésre (a Pokorádi íráskép szlovákul ejtve /pokorágyi/), amely – gondolom – megerősítette a hiperkorrekciót.
A Mónika névnek van latin etimológiája is (’tanácsadó’ < lat. moneo ’emlékeztet, int, figyelmeztet’), konkrétum nélkül görög etimológiai kísérletet is említett egy hely. De minden eddig találtam forrás az észak-afrikai eredetet tartja legvalószínűbbnek (ekkor egyes források a karthágói pun alapján ’istennő’ jelentést feltételeznek).
Német etimológiát éppen nem találtam, még utalást sem rá. Vlsz. a te értesülésed is inkább arra vonatkozhatott, hogy a Mónika nevet a német *közvetítette* hozzánk. Ez azt jelentené, hogy nálunk német eredetű, de a németben – mondjuk – francia, a franciában – mondjuk – latin a latinban pedig pun (esetleg belső latin, vagy görög). A teljes etimológia mindig ilyen sorozatot ad meg, amelyből „tetszés szerint” választhatjuk ki a legfontosabbnak az első vagy az utolsó elemet (a közszavak konzervatív etimológiája mindig csak az első elemet tekinti a legfontosabbnak, a többit max. csak megemlíti; a névtan nem ilyen rigorózus).
Újból felbátorodtam - látván,hogy milyen szorgalmasan "fejted" a neveket - és szeretnék ismét kérdezni egy nevet családi körünkből : POKORÁGYI. Egyik dédnagymamám lánykori neve, aki a vőlegényével a XX.sz. 10-20-as éveiben Rimakokováról jött át a mai Magyarország területére.
Ezt a nevet egy másik változatban is hallottam már (Pokorádi), vagyis csak én gondolom,hogy a két névnek köze lehet egymáshoz. Jól gondolom?
Látom, utónevekben is otthon vagy. Engem érdekelne,hogy a Mónika név eredete német inkább vagy karthagói? Mindkettőről hallottam már, de nem tudom, hogy melyik a legvalószínűbb?
A Viola a XIII. sz. harmadik negyedétől adatolható (1276/1641*, 1277). Az Ibolya tkp. ugyanez a név, annak magyarosodása eredményeképpen állt elő. Mivel a korabeli források latinok, így meglehet a korai Violák egy része már magyarul Ibol(y)a volt, csak a nevet lejegyzéskor visszalatinosították. Most nincs nálam olyan forrás, amely konkrétan az Ibol(y)a forma első előfordulását tartalmazná, majd megírom, ha odajutok, de szvsz. a korai adatokban nincs értelme a Violától megkülönböztetni. A hasadás, vagyis az a pont, amikortól ez már két név, nem pedig ugyanannak a névnek két változata, valószínűleg nagyon fiatal fejlemény.
A Róza név Rosa, Rusa adatai is koraiak: 1234/1550, 1235/1550, 1255.
Ezek a nevek az ún. bóknevek köré tartoznak, a korai nevek közt igen gyakoriak voltak, majd a keresztyén anyakönyvezés felfutásával megritkultak (de teljesen nem tűntek el), hogy aztán az utolsó egy-két évszázadban ismét előretörjenek. Az anyakönyvekben a női nevek ebben a „középső” korban egyébként meglehetősen kevéssé változatosak voltak. Kálmán Béla írja, hogy a 7 leggyakoribb nevet viselők aránya az alábbi volt: XVI. sz.-ban 67%, XVII. sz.-ban 68%, XVIII. sz.-ban 75% (természetesen nem országosan, csak a kutatók által feldolgozott forrásokban, de vélhetően ez nagyjából jellemzi a teljes országot). Vagyis a nők 2/3-a – 3/4-e ugyanazon hét név egyikét viselte, ezek: XVI. sz.: Anna, Katalin, Mária, Borbála, Erzsébet, Zsófia, Dorottya; XVII. sz.: Anna, Katalin, Erzsébet, Zsuzsanna, Judit, Zsófia, Mária; XVIII. sz.: Erzsébet, Anna, Katalin, Zsuzsanna, Judit, Ilona, Borbála.
A bóknevek közt egyébként nemcsak virágnevek, hanem más „értékes” holmik neve is szerepel, pl. ékszer, drágakő: Gyöngy, Sáfely (a ’zafír’ szó korabeli alakja); szépészeti szerek: pl. Balzsam, Bíbor; és olyan értékes dolgok is, mint: Tükör.
------- * Az időrendi adatokban, ha tört van, akkor a törtjel előtti rész az irat eredetijének keletkezési idejét adja meg, a törtjel utáni évszám pedig a „kiadás” idejét, azaz azt az évet, amikor a rendelkezésre álló példány (másolat) ténylegesen keletkezett.
