Na most, itt konkrétan az van, hogy ahogy a visszajelzésekből hallom, a pszich. nagyjából ugyanazokat mondja a gyereknek, amit a szülők is, legfeljebb, kicsit megengedőbb a gyerekkel szemben. A gyerek meg ki is jelentette a szülőknek, hogy pénzpazarlás az egész, részéről nem érdekli a téma. Azt nem értem, higy ezt a szitut a pszich. nem érzékeli? Ahogy tudom, nagyjából általános beszélgetés folyik, vissza-vissza térve a problémához, de a falon nem lehet áttörni, marad minden a régiben. Én azt tanácsoltam, hogy szerintem ne vigyék többet a pszichológushoz, mert tényleg csak a pénzük megy rá, ha a helyzet két év alatt nem változott, akkor nem érdemes tovább erőlködni.
Ez az életben renget területen előfordul. Attól te boldogabb leszel ha számlával a kezedben nem sikerül egy terápia? Azt se felejtsd el, hogy nem mindig az orvos a hibás a terápia kudarcáért. Egy barátnőm ugyan ehhez az orvoshoz járt, akihez én is, még ő ajánlotta nekem, míg nekem sikerült, neki nem.
Egy ismerősömnél áll fenn e szitu, gyerekpszich. van szó, aki végülis bújtatott formában előadta, hogy megálltak, ráadásul a gyerek már nem is kooperativ, de ez már nem az első eset, a gyerek sem súlyosan sérült, mégis sorra lepattannak, és nem tb alapú, hanem magán, súlyos pénzek mentek el az évek során, maga a gyerek is röhög már rajta..
Két pszichológushoz jártam. Az elsőnél elakadt a kezelés egy idő után, én jelezgettem egy ideig, hogy valami nem jó - ő meg közölte, hogy vannak visszaesések. Ez tartott háromnegyed évig, majd egyszer csak eljöttem. Kerestem egy másikat, rögtön az elején közölte, hogy ha már úgy látja, hogy nem tudunk valami miatt tovább együtt dolgozni, szól, és ajánl maga helyett mást, ha úgy gondolom... Nála vagyok már 3 éve és még mindig jól megy a terápia. Az első pszichológus csak magánúton dolgozott, a másiknak a magánrendelés a rendes munkája mellett volt, várólistával.
Nem hinném, hogy köze van a számlaadási morálnak a szorongásom kezeléséhez. Ez egy általános probléma, én még magánrendelésen nem kaptam egyetlen orvostól sem számlát. És még sorolhatnám hol nem, de talán egyszerűbb, hogy hol igen. Egyébként pont a te általad felhozott gázos miatt akár a levegőbe is repülhet a házam. Szerintem ezt a témát le is zárhatjuk, nem tartozik ide.
Azt hiszem, hogy igen. Szerinted, ez nem jogos kérdés? Nyilván, hogy a 'vizes' meg a 'gázos'sem ad számlát, de ők nem is a mentális zavarod gyógyításával foglalkoznak. Végülis, erkölcsi nevelés, lelkiismeret, bűntudat, stb.
Hogyan segíthet az, aki bort iszik és vizet prédikál? Mégegyszer, sajnos tudjuk, hogy (majdnem) mindenki csal, de nekem pl. volt ellenkező tapasztalatom is az EÜ terén... Tehát, elfogadható-e , hogy egy olyan ember kövessen el erkölcstelenséget, akinek többek között feladata is lehet az ember erkölcsi fejlődésének 'nevelése'? (Már a kezeltje szemszögéből kérdezve.)
A számla dolog erkölcsi alapon jön ide. Hogyan bízhatsz meg feltétlenül egy olyan emberben, akiről alapvetően tudod, hogy csaló. (költségvetési csalás)Persze ettől még lehet jó szakember, de mégis egy gazdasági bűnöző próbál néha érkölcsi problémákban is segítséget nyújtani.
Magánban jártam, de a számlának ehhez mi köze? A kérdéseidre nem tudok válaszolni, két nagyon remek orvossal hozott össze a sors. De mégis....a másodikhoz hipnózisterápiára jártam, nos ő kudarcot vallott velem, mivel nem tudok relaxálni. Közösen mondtuk ki a végét, nem erőltetett semmit. És az első orvos is mindig rám bízta, hogy jövök-e vagy nem. én pedig tudtam mikor kell már elbúcsúzni. Mivel nem voltam súlyos eset magam is meg tudtam itélni, hogy van-e még megbeszélni valónk vagy már csak rajtam múlik a változtatás.
Szerrinted, előfordul olyan, hogy a pszichológus maga tudja, hogy elakadt a betegével, de mivel ebből él (és nem is rosszul), ezért továbbra is folytatódnak a találkozások, de már újabb javaslat nincs. Vagy ezt azért nem tenné meg, mert az a szakmai kudarc elismerése lenne? Hogy lehet eldönteni, hogy az eset reménytelen, vagy a pszichológus alkalmatlan a segítségre? Gondolom, magánban jársz (vagy jártál) pszicológushoz, például számlát kaptál tőle a beszélgetések után?
Bizony, segíthet. Nekem azérf furcsa, hogy a tevékenységük hatékonysága nem mérhető egzakt módon. Sőt, mi van, ha egyszerűen azt mondja, elakadt? Akkor ki a hibás?
Csókolom! Nem haragszom, ha nem osztja meg velem az anamnézis felvételeit és a kezeléseket. Őszinte örömmel tölt el, hogy javul az állapota, csak így tovább! Minden jót!
Jajj milyen ügyes vagy, hogy még utánam is kutattál, most veregesd meg a vállad. Nincs szükségem google-re, gyerekkorom óta élek együtt kényszerességgel, tudom nagyon jól milyen tüneteket okoz, és mivel jár. Neked ezért ajánlottam, mert oltári baromságokat írtál neki, és minden oldal leírja, hogy a kényszerbeteg nem jelent veszélyt sem a környezetére, sem saját magával szemben, mert soha nem tennék meg azt ami a fejükben zajlik. Ehhez képest Te már beállítottad egy jövendőbeli gyilkosnak, na szép vagy mondhatom. Úgy gondolom semmi közöd ahhoz, hogy milyen fórumokon vagyok jelen, és szintúgy ahhoz sem hogy a lyme-kór témában mennyire vagyok otthon és milyen kezelésekben részesülök, ezért ha nem haragszol nem is osztom ezt meg veled. ;) Higgyél amit akarsz, nekem az egészségem fontosabb és én érzem a változásokat, nem Te.
Már tudom kontrollálni, nem volt ez mindig így. Hosszú folyamat vége, hogy aránylag stabil a hogylétem. És a legtöbbet a pszichoterápia segített. Ezért is buzdítok mindenkit erre.
Az örvendetes, hogy ilyen mértékben tisztában vagy a saját helyzeteddel, így akkor szinte teljesen tudod kotrollálni ezeket a folyamatokat, az állapotod stabilnak mondható. Ez is ritka, sokan iszonyú hullámvölgyeket élnek meg.
Hmmm....nagyon kevés stressz és nagyon szép boldog család, ez megvan, de aki generalizálja a szorongást annak mindez kevés. A buksiban kell rendet tenni, ami nem könnyű, de nem is lehetetlen. Ami pedig a kényszerességemet illeti gyerekkoromból hoztam, nyilván az ott ért feszültségeket vezettem le ezzel.
Reméljük a legjobbakat, minél,kevesebb stressz, egy megértő és segítő család "csodákat" tehet. Sajnos, ritka az ilyen, mert, ' minenkinek annyi baja van, mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen....' ;)
Nem, magam is az vagyok, de elsősorban generalizált szorongásos. Ez a betegség pedig nem ok arra, hogy folyamatosan gyógyszert szedjek. Nekem a terápia sokat segített, a betegségből adódó fizikai tünetekre szedtem/szedek nagy ritkán gyógyszert.
Szóval, a gugli megmondja a tutit, professzor úr/asszony... Gondolom, tanít az egyetemen illetve praktizál is.... :)
Az, hogy ki milyen beteg, egy néhány soros leírásból nehezen lenne megítélhető, még szakembereknek is hosszú munkába kerül a dg. + kezelés, de hát ugye a gugli majd megasszondja... Ha nem lenne guglija, akkor mit csipogott volna az ügyben, professzorkám? :)
Inkább maradtál volna kussban, szegény csak egy kétségbeesett kényszerbeteg, aki segítséget kért, nem ilyen szarokkal kéne rémisztgetni. Ez fájt, komolyan mondom. Szerinted hogy esett neki? Látszik, hogy fingod sincs erről a betegségről. A kényszerbetegeknél alap dolog, hogy félnek ezektől a dolgoktól, amik zajlanak a gondolataikban. Sokan a kés látványától is, inkább eldugják, és képzeld a legnagyobb rémálmukban sem tennék meg ezeket a dolgokat, SOHA! Előbb guglizz utána legalább, mielőtt ilyen baromságokat írsz neki! Kösz.
Olvastam a történetedet. Ha tudod, hogy ezek a gondolatok nem igazak, akkor egyáltalán nem kell tartanod attól, hogy ezeket bármikor megtennéd. Az nagyon jó, ha beszélgetsz erről mással. Szerintem anyukád azért jó, mert ő családtag, nyilván ő ért meg a legjobban, ismeri a teljes életed, tudja, mikor érezted magad rosszul kisebb korodban. De miből gondolod, hogy a barátnőd fél tőled, és nem hallgatna meg? Mert már bocsi, de ha valakinek csak hirtelen elmondanád ezt, és tényleg fél, akkor az a csaj már rég ott hagyott volna, minek legyen együtt valakivel, akiről azt hiszi, hogy bántod. Sokan otthagytak volna, ez tuti. Szerintem inkább megért téged, szóval ha úgy érzed, akivel jobban mersz beszélni erről, azzal beszélj.
A pszichológust mindenképpen ajánlom, viszont az látszik, hogy nagyon az okokat keresed. Akkor ne azt mond, hogy mit érzel most, a rossz gondolataidkor, hanem magadról kezdj beszélni a pszichológusnak is, anyukádnak is, barátnődnek. Mondj el esetleg történeteket, amik szerinted hatással voltak rád, hátha segít, ha ezekről beszélsz, és nem a tünetekről.
És keress valami elfoglaltságot, amivel eltöltheted az időt, ha jönnek a gondolataid, és próbálj ebbe elmerülni, nem a gondolataidban. Sportolj, vagy valamit csinálj, ami levezeti az energiáidat.
Szerintem a te tüneteid még nem olyan súlyosak. Csak mostanában többet foglalkozol velük, és ezért sem tűnnek el.
Ja, meg attól is, hogy milyen bogyókról van szó. Az orvosok nagyon kényelmesek, hamar feladják. Pszichoszomatikus, pszichogén eredet, és már megy is a bogyó...
